Délmagyarország, 1962. szeptember (52. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-27 / 226. szám
4 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök, 1962. szept 27. Földhözragadt Jánosok unokái Félegyházáról 46 henni mentek a Eltűnt a hatvan év Este, amikor hazaszövetkezeti gazda Széchenyi térre, én előtti Szeged is, át- indult velünk a volátogatott el Szeged- Móra Ferenc lába- formálták a teret az- nat, a különkocsiban re az önsegélyző cso- nyomát kerestem. A óta. Volt birodalmú- arról beszélgettek port jóvoltából, hogy postapalotával szem- ban: a kultúrpalota- Móra Ferenc parasztmegnézzék a szom- ben azt méregettem, ban találkoztunk jainak unokái, a széd nagyobb varos hol lehetett azaFor- arcképével, szellemé- félegyházi, gátéri, mezőgazdaságát. Mó- sythia-bokor, ame- vei, keze vonásával, kunszállást és jászra Ferenc kiskunjai, lyikről 60 esztendőMóra Ferenc földhöz- vei ezelőtt Móra Feragadt Jánosainak renc a Szegedi Napunokáival találkoz- lónak első cikkét írtak. ta. Engel Lajos kiErre az útra én is adót és Békefi Antal velük tartottam, s szerkesztőt, akiknek míg ők a füvészkert éles szeme a »keszeg ritkaságait, a Kerté- filozopter«-ben felfeszeti Vállalat virág- dezte a leendő nagy erdőit, a Haladás Tsz meleg vizét és korszerű gazdaságát csodálták, az én gondolataim Móra Ferenc emlékeit kutatták. irót, aki szülővárosában még írnoknak sem kellett. Eltűntek a régi bokrok, régen meghaltak ezek az igazLáthatta, hogy szentlászlói paraszmegváltoztak a kis- tok: nekik is kellene kúnok unokái is egy olyan kutat fúazóta, tarisznya he- ratni, amelyiknek lyett aktatáskát hor- meleg vizével annyi danak és a lányokat rengeteg szenet meg se lehet kiválogatni lehet takarítani, a a Kárász utcában a munkaegységről havi szegedi lányok közül, fizetésre áttérni. EnFelsővároson is nek tanulmányozásáAlsovaroson is, ahol Útitársaim megpi- szívű emberek is. a patagon király koronáját kereste, új házak, hatalmas paloták sorakoznak. Olyanok, amilyennel a patagon király is megelégedett volna. ra még vissza fognak térni Szegedre. Ügy éreztük, Szeged nagyon közel került Félegyházához. Tóth Miklós Rádióműsor CsfitSrtök &OSSUTH-RADIO 4,ss Rákóczi-induló. 4,39 Hírek. 4,40 Vidáman, frissen. Közben: 5,00 Falurádió. 5,30 Hírek. 8,30 Néhány perc tudomány. 0,50 Időjelzés. 7,00 Hírek. 7,10 Uj könyvek. 7,30 Műsornaptár. senyről. 22,00 Hírek. 12.15 Tánczene. 23,15 A csodatükör. Rádiójáték. 23.30 Báthorl Zsigmond. Opera részletek. 24,00 Hírek. 0,10 Virágénekek. 0,30 Himnusz. PETOFI-RADIO 3,00 Reggeli zene. 0,00 Hírek. 6,23 Műsornaptár. 6,30 Torna. 8 7,50 Időjelzés. 8,00 Műsorismer- óra—«,10 Hírek. 14,00 Időjárástetés. 1,10 Operarészletek. 0,05 és vízállásjelentés. 14,15 MűsorEdes anyanyelvünk. 0,10 A Lot- ismertetés. 14,20 Könnyű füvósru legendája. Mesejáték. 9,45 muzsika. 14,33 „Messziről jött Bartók Béla kórusműveiből. 10 közénk". 15,00 Verbunkosok. 15 óra Hírek. 10,10 Rádió szabad- 6ra 35 A külföldi sajtó hasábegyetem. 10,35 Színes népi mu- jairóL 15,45 öszl kórusmuzsika, zsika. 11,10 A kesergő szere- 16,00 Hírek. 16,05 Két szerenád lem. Versciklus-részlet. 11,15 Ze- vonószenekarra 16,45 Ezer szó .. „ _ ' . franciauL 16,55 Tánczene. 17,20 nekart muzstka. 12,00 Déli ha- A Magyar Tanácsköztársaság rangszó. 12,15 Tánczene. 13,00 A emléke költészetünkben. 17,40 A nagyvárosi élet. n. 13,10 Egy népdal ünnepe Bulgáriában. 18 falu — egy nóta. 13,50 Hogyan óra Hírek. 18,05 Müsorismertanult meg az ember a tűzzel tetés. 18,10 Heti hangversenybármi; 14,10 Kamarazene. 15,00 kalauz. 10,00 Hírek. 10,05 KönyHirek, közlemények. 15,00 Idő- nyűzene. 19,35 Neokolonlalizmus járásjelentés. 15,10 Magvetés. 15 és fajelmélet. 19,50 Lord Whizzora 35 Ruttkai Eva és Rádal fey és társai. 21,00 Hírek. 21 Imre énekel. 15,05 Lányok, asz- óra 05 Előszóval — muzaikászonyok. 16,20 Dubarry. Ope- val. 23,00 Hírek. 28,15 Műsorrettreszletek. 10,55 Műsorismer- zárás, tetés. 17,00 Hírek. 17,10 Moszk- _ . , „ val tudósítónk jegyzete. 17,20 Toievfzlömusor Dietrich Fischer-Dleskau éne- „ , ., „. kel. 17,40 Ifjú figyelő. 18,00 ".*> Csak a mesében... MeHanglemezparádé. 10,10 Esti se-vetélkedő. 19,00 A jövő hét krónika. 19,35 Budapesti Zenei műsora. 19,05 A Magyar HlrHetek, 1062. Közvetítés az Er- .. ,K kel Színházból. A Magyar Al- műsora. 19,15 TV-Hlradó. laml Hangversenyzenekar ját- 1«.S0 Budapesti Zenei Hetek, szik. A szünetben: 20,35 Tani- 1902. 20,25 Telesport. 30,50 Urak lók, tanárok fóruma. 20,50- ¿s emberek. TV-játék. 22,00 Az 20,56 Kőt vers. Utána: Lehel ~ * György 4» Szőlóssy András be- "teán- Kisfilm. 22,10 TV-Hlradó. azélget az elhangzott hangver» Hírek. Ma kubai est Szegeden Szegeden a Hazafias Népfront I. kerületi bizottsága és a Juhász Gyula Művelődési Otthon ma, csütörtökön este 7 órai kezdettel kubai estet rendez a művelődési otthon nagytermében. Az érdekesnek ígérkező esten a Kubai Köztársaság budapesti nagykövetségének képviselője előadást tart Kubáról, s ismerteti a kubai nép harcát, életét és munkáját. Az előadás után filmet vetítenek. Az estre minden érdeklődőt várnak. TALÁLKOZÁSOK MOZAIK a Román Népköztársaságból Már a határállomáson kiderült, »milyen kicsi a világ«. Az útlevelet kezelő tiszt forgatta a rózsaszínű betétlapot, s habár az adatokból kitűnt, mégis külön megkérdezte: — Szegediek? — Igen. — Én is odavalósi vagyok, Móravárosba. Sajnos, évek óta nem jártam otthon. Olvastam, milyen nagy sikere bajuszos, kerek arcú férfi ,vt. . volt a szabadtéri játékok- volt. Amikor megtudta, hogy ^iu-Dej elvtan w megtenak. Jövőre én is elmegyek, külföldi vagyok, s Magyar- intette. Jetenletevel megItt a nyáron többen jöttek országról jöttem, mindjárt tisztelte a magyar szimatát motorral, s Szegedre utaz- érdeklődött: szast. halljában Mécs Károly is meglepődött, amikor meglátott: ő még főiskolás korában játszott a Kormos égben, az Orféuszban és a Galileiben, s ezért jött el a »nemzeti« együttessel Bukarestbe. — Nagy a siker — említette Básti Lajos —, esténként zsúfolt nézőtér előtt játszunk. Az Orfeuszt Gheortak. Most maguk látogatnak el Romániába? — Igen. — Szerencsés utat — s elbúcsúztunk. A nemzetiszínű sorompó a magasba emelkedett. • Konstancában van egy nagyszerű önkiszolgáló étterem. Annyiféle étel közül választhatja ki az ember a kedvére valót, hogy szinte a világ minden tájáról ide»hajózott« külföldieket is minden szempontból kielégíti. Az asztaloknál a legSzakszervezeti küldöttség otazolt Csehszlovákiába Szerdán SZOT-küldötteég utazott Bratislavéba a szaktanács és a Csehszlovák Szakszervezetek Központi Tanácsa titkársága közötti tárgyalásokra. A küldöttséget Brutyó János, a SZOT főtitkára vezeti. (MTI) — Hogy tetszik itt nálunk? — Nagyon. Különösen a rengeteg építkezés lenyűgöző. — Izlik-e az erdélyi borvíz? — Remek. Többfélét kósEgy ismerős nagyváradi toltaI^ . színésznő lakásán nagyobb , — Most mar jó uton tudtársaság volt Szívélyes ven- tak jonm ugye? — emlí- különbözőbb nyelven beszéldégszeretettel fogadtak, hosz- tette. nek de egy delben sem forszasan beszélgettünk, s szó- — A Gyilkos tóhoz vezető dult elő, amikor ott tartózba került a felszabadulás út kivételével aszfalton. kodtam, hogy magyar sao ideje. Emiitettem hogy 1944 _ Azt nem bírtuk ^^^ StSTa tennovember közepén mar jar- megcsinálni, de már a Hartam a városban. A frontról gjtán át is beton veaet. gerparira. megszökve, hazafelé jövet _ A nem jártam. Min- Egy alkalommal egy aszVaradra vezetett utam es denhova nem b(r eljutni az tálhoz kerültem három petegy csaladnal töltöttem más- ember Ha sűrűbben lehet rozeényi munkasnovel. ^Ta^Tn^e, -^jönni. akkor arra is el- -Motelokkal jöttünk fércsak arra hoev segítettek megyek' jeinkkel — magyaráztak viSm nieleg0gyotth"nC en- . - Majd lehet, Eljön az dáman. - Az idén itt nyanivalót adtak idő, amikor mi is, maguk ralunk, jövőre pedig meMilyen idősek voltak, is aWcor jövünk, megyünk, gyünk a Balatonra. akik befogadták? — kérdez- amikor akarunk... . te az egyik asszony. A kölcsönös bemutatkozásKutattam a 18 éves tá- kor tudtam meg. hogy Fazevolba. — Harminc év körül kas Jánossal, a Román Mun— feleltem káspárt Központi Bizottsá— Egy kis bakelitdobozt gának tagjával, közélelmeadtak emlékül. Szegfűszeg zési miniszterrel volt benne — jegyezte meg tem... csendesen. , — Ügy van! — kiáltottam, VT s fürkés^e néztem az asz- ^ ml>aátéri játékok szonyt. Barna hajaba már " ősz hajszálak- vegyültek, ba- alatt többször beszéltem rótságos arcán mosoly vib- Básti Lajossal Szegeden, rált, és én megragadtam utoljára a Szőke löszén vólmind a két kezét: 6 volt. ^ ^ g most Bukarwt főutcáján Jött velem 6zem' .. . . .. be... A találkozóé nem volt Nem tudtam, ki az, aki , „ ,, . . a szobába belépett, de mi- egeszén véletlen, hiszen a vei sepsiszentgyörgyi ven- Budapesti Nemzeti Színház déglótóm magyarul köszön- éppen akkor vendégszerepelt tötte, én is bekapcsolódtam a román fővárosban. Az a társalgásba. Zömök, fekete Ambasador Hotel elegáns Tulajdonképpen — hallgass a nevem, mert... nem ls tudom, szabad-e elmondani az embernek efféle igaz történetet? Annyiszor született már félreértés meg harag belőle, hogy... Eh! Döntsék el önök a vitát! i,_ÉM|, egy kitűnő bányászt, ismereK aki a régi paraszti élet tengerszemének fenekéről érkezett a bányába, még a felszabadulás előtt Rövid idő alatt olyan karakán »gráner« lett belőle, hogy csak »bennszülött« odavalósi mondhatta volna róla, hogy Jani bécsi nem ott, valamelyik kolóniában született. Két dologról lett híres az öreg: nála jobban nem értett senki a bányamunkához s arról, bármiféle türelempróbát kiállt csak egyet nem, hogy őt, vagy valamelyik csapattagját valaki igazságtalanul legorombítsa. Történt egyszer, hogy egy mérnököcske, ifjú, bohó, zöldfülű kezdő, aki nem ismerte a pusztáról a bányábaszakadt ember rendkívüli érzékenységét, hebehurgya módon igazságtalanul megtámadta, megbüntette, holott azok követték el a kérdéses hibát, akiket Jani bácsiék váltottak. öten is alig tudták lefogni! Tombolt, nyítt, őrjöngött s csak azért nem rúgták ki haladéktalanul a bányából, mert... mert azesetben megállt volna a tudomány a Vili. szinten, A hibát egy vézna, sápadt, csupa csont-bőr emberke követte el, akit csupán Jani bácsi példás irgalma tartott meg a csapatban; másutt tán még csorgatakarítást sem bíztak Volna rá. Dehát Jani bácsi tudta, az illető nagycsaládos ember volt s akár vaknak a látás, úgy kellett nekik az a kicsit nagyobb darab kenyér... Az Idő Gályája sebesen repült a Történelem Vizén s egyszer csak — népünk nagy szerencséjére — elkövetkezett a Felszabadulás. Mindig szebb és emberibb lett Jani bácsi és bányásztársai élete. A kolóniából gyönyörű kétszoba-konyha-fürdőszobás, kertes saját családi házba költözködött. Egyszem fiacskája lassan felcseperedett. Szegény Jani bácsi tizenhárom esztendős kora óta kora hajnaltól késő éjszakáig robotolt, akár egy igavonó barom. Persze, hogy fiacskáját már a fúvó széltől is óvta. Le is érettségiztette, majd ... elkerült a fiacskája a bányamérnöki egyetemre. Jani bácsi epekedve várta a boldog pillanatot, amikor bányamérnökként tér majd haza a fia! Ez is elkövetkezett! S hogy Jani bácsi boldogsága még teljesebb legyen, ugyanabba az aknába helyezték munkára a mérnök fiát is, ahol ő dolgozott Hanem — ki tudná azt már így utólag megmondani, hogy... hol, hogyan és... mikor és ... miért, de — yalahol súlyos hiba fészkelődött Jani bácsi fiába. uí, «le* naP első órájában nar az eiso megtörtént a baj. Ne ijedjenek meg, nem szerencsétlenség történt! Bár... Jani bácsi ben! Nem tűrök semmfléle mulasztást, majd megtanítom magukat a rendre!« ii,c| azonnal látja, a jani oacsi >,mérnök szaktárs« észrevette: hiányzik néhány sínszeg. Ezért korholás jár, dünnyögte magában, amig a csillése elsírta bánatát. »Mondtad neki, hogy három napja igényelted már a pótlást, de máig sem kaptad meg?!« »Mondtam hát! De csak ordított velem. Hallhatta a „kedves" fiát...!?« — Itt maradtok! — hörkent Jani bácsi társaira: — Mindjárt itt leHunyady József: LECKE szerint még annál is súlyosabb volt az eset. Éppen Jani bácsiék munkahelyére vezetett az újonc mérnök úr ellenőrző útja. Jani bácsi új ácsolatút igazított be az orton, nem mozdulhatott el a helyéről. Hej, pedig de nagyon szeretett volna! Ugyanis odakint a vágaton úgy bömbölt valaki, akár egy felbőszített oroszlán. Jani bácsi hökkenten tekintett körül: mi történhetett? Kutató pillantása azonnal észrevette: vézna, csupa csontbőr csillésé, az a nagycsaládos emberke még mindig nem tért vissza, fáért küldte az előbb. »Uramfia! Ugyan ... mi baj lehet és ... ki rumlizik itt... éppen az én orrom előtt?!« Azzal még egy utolsót koppant fejszéje foka a helyére ugró süvegfán, aztán sebesen törtetett az öreg kifele. Majd eldőlt! Jézus! A tulajdon fia ordibál!... Még pedig: azzal a gyámoltalan kis nyomorult csilléssel! De úgy ám, hogy majdnem összemegy tőle a vágat! Amikor meglátja az apját, zavartan elhallgat. Am még egy utolsót rettenetesen morran: »De meglegyen egy óra múlva, mert lenyelem keresztezek! — És belezöttyent a csúzdába, aztán kibukkant a bádogcső alsó végén, feketén, akár Lucifer és tán száz méterre a szállitóvágaton utolérte a fiát. — Te...! Mit csináltál ezzel a szerencsétlennel? — Megkapta, amit megérdemelt! — csattogott a legény élesen. — Megmondta, hogy harmadik napja jár a raktáros nyakán sínszögért? Igen, vagy nem? — Igen! — hőkölt meg a fia. — Akkor miért nem a raktárost kaptad el, ha ennyire meg akarsz bennünket tanítani a rendre, te!... Hát csak ennyit ér néked az apád jó hírneve meg a becsülete? Legelső alkalommal, ahogy leszállsz, nekiállsz és szégyeníted magad? ... Tetejében igazságtalanul pocskolod meg az embereket? — egyre jobban átforrósodott a hangja és vadul rúgdosott a szíve: — Tudod-e, hogy én ezért húsz évvel ezelőtt egy nagyszájú mérnököt majdnem agyonütöttem . ?! Te... — Apám! — sápadt el a fiú: — Én azt tanultam az egyetemen: — tekintélyt kell szerezni az embernek. különben... a fejére rezeinek. — Hogy az ember nem tűrheti el, hogy visszafeleseljenek. ...Azt már csak a bányászlegendabéli bergmandli, ha tudná pontosan: a továbbiakban ml történhetett, mert a fiú szerencséjére abban az időben éppen senki sem járt arra a szállítóvágaton. Mindegy, akár mi is történt: ez a vájár apa és a mérnök fiú legszentebb magánügye! (,__._ azt mesélik a Jólelnanem... kek egy kUrta óra múlva megállt megint a kas a VIII. szinten. Az új mérnök szállt ki belőle és az édesapjáék ortja felé sietett. A vágaton megint a vézna csillés toppant vele szemben. Vibrált a kisember szeme a megdöbbenéstől. »Jézuskám! Most... mi lesz ... ? Kikapott énmiattam az apjától!.. Most mi ... ml lesz? Megesz!...« — Hol Is hiányzik az a sínszeg? — kérdezte meghökkentő szelíden az új mérnök és az overállja zsebéből előhúzott vagy hét szöget. A csillés áttetsző vékony orcája egyszeriben boldoggá kerekedett. Micsoda ember is az öreg! Hogy meggyúrhatta a fiát!... Hát még a fia, hogy így és azonnal... engedett... I Egymás mellé guggolnak a pocsolyába, hogy megerősítsék a meglazult síndarabot. Ahogy ott szöszmötölnek, össze-összekoccan a válluk a buzgó igyekvésben. Ilyenkor zavartan egymásra mosolyognak, de nem mert szólni egyikük sem: »Hej, pajti, nincs itt a csavarkulcs... A sinszeg leszedi így a körmünket!« A csillés meg nem szólalna a világ minden kincséért sem. Hanem azt jól látja; a mérnök oldalát igencsak furkálja valami. Csobbanva hull az utolsó sinszeg a pocsolyába. Krákog a mérnök: — Elvtárs... Ne haragudjék rám! El... elhamarkodtam a dolgot! Ha tud — bocsásson meg nékem... . . . további beszéd. A Minek ide nyáPiC kis csillés boldogan vágja a mérnök elé kinyitott tenyerét, az meg beleüt. Nevetnek. Vastag, forró, dorozmás hang kondult meg a fejük felett: — A mérnök úr után tálén londiner hordta a csavarkulcsot az egyetemen ... ? ! Visszafelé jövet Ploestltől mintegy 10 kilométerre elromlott az autóm. Miközben beszélget- próbáltam megjavitanl, vagy öt-hat nagy teherautóból álló kocsikaraván állt az út szélére és vezetőik jötték segíteni. Egy szót sem tudok románul, kézzel-lábbal mutogatva értettük meg egymást, s ők a kis Trabant alá hasaltak, szereltek nagy szakértelemmel. Sikerült is a hibát megtalálni, helyrehozni. Aztán megkérdezték: — Budapest? — Nem, Szeged. Erre mindnyájan megörültek. — Ah, Szeged! — mondták hangosan, és sorra megöleltek. Szeged román testvérvárosából. Ploestlből való sofőrök voltak... Markovits Tibor A SZEGEDI KONZERVGYÁR férfi és női segédmunkásokat vesz fel azonnalra. Jelentkezni lehet naponta reggel 7 órától 15.30 h-ig a gyár munkaügyi osztályán. Vidékieknek tanácsigazolás szükséges. S 71409 Gyakorlattal rendelkező lakatosokat, valamint HEGESZTŐT felvesz a Szegedi Jutaárugyár. Jelentkezés munkaügyi osztályon. K. 302 SZTK- és KSZBl-ügyékben jártas FÉRFI bérelszámolót keresünk azonnali belépésre. Szerszámkovács Ktsz, Kígyó utca 3. szám. K. 301 i " i iíT•I11 • • »' VETÉLI VETEL1 Készpénzért is vásárolunk fényképezőgépeket, kar- éa zsebórát, rádiót és magnetofont. BIZOMÁNYI AKUHAZ VÁLLALAT, Bajcsy-Zs. u. 15. szám. S. 71750