Délmagyarország, 1962. augusztus (52. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-15 / 190. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! INDULÁSRA KÉSZEN MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 52. évfolyam, 190. szám Ára: 60 fillér Szerda, 1962. augusztus 15. A kozmikus testvérek kitűnően érzik magukat Pop Nyikolajev lefényképezte a Holdat ovics fizikát tanul az űrben A TŐld körül keringő két szovjet űrhajós kedden is si- is rendkívül fontos adatokat hogy Nyikolajevet és Popokeresen folytatta útját. A programnak megfelelő tudomá- nyertek arra nézve, vicsot sokoldalúan készítsék hyos megfigyeléseiket pontosan bejegyezték az űrhajó-nap- hogyan hat a huzamos re- elő, az előbbieknél lényelóba, vagy magnetofonszalagra vették és továbbították a pülés az emberi szervezet gesen hosszabb időtartamú Földre. Nyikolajev megfigyelte és filmszalagra vette a Hol- fiziológiai és pszichológiai repülésekre. dat. Az űrhajósok közérzete és hangulata továbbra is kitűnő. állapotára. A huzamos űrrepülések Állandó kapcsolatban vannak egymással, valamint a szovjet Az a tapasztalat, amelyet a megvalósításában nagy szetudósokkal és rendszeresen azt jelentik, hogy az űrhajó be- tudósok még Gagarin és Tyi- repet játszanak a szovjet űrrendézése kifogástalanul működik. Nagyszerű teljesítmé- tov űrrepüléseinek idején hajósok magas fokú erkölcsinyük változatlanul a világ érdeklődésének középpontjában szereztek, lehetővé tette, katonai tulajdonságai, óil és mind a politikusok, mind a szaktekintélyek a legnaTe[tLTfZnyéT0}án SZülnak ° S20VjetMnió haíaíroos Hogyan töltik napjaikat Sikeresen befejezték a keddi munkanapot is Andrijan Nyikolajev és az egyenlítő síkjával bezárt Pavel Popovics befejeztek hajlásszöge 64 fok 59 perc, egy újabb fáradságos mun- illetőleg 64 fok 57 perc. A kanapot a világűrben. Magyar idő szerint kedden 19 óráig a Vosztok—3. több mint 55 fordulatot végzett a Föld körül, a Vosztok—4. pedig több mint 39-et. as űrhajósok ? Rádiókép — MTI külföldi képszolgálat Andrian Nyikolajev őrnagyról e felvétel röviddel a világűrbe való indulás előtt készült, amint teljesen felöltötte űrruháját, hogy a következő pillanatokban azután elinduljon a világűrbe A Vosztok—3. és Vosztok—4. űrhajókon meghatározott munkaprogram szerint telik az űrhajósok napja. Ezt _ mutatja néhány rádiótávirat, Vosztok—3. és Vosztok—4. amely az űrhajókról érkezett űrhajószputnyik között a kétoldalú rádiókapcsolat állandó. A keddi nap folyamán, miközben az űrhajók a SzovjetA Vosztok—3. most már unió területe fölött haladtöbb mint 81 órája tartózko- tak el, a központi szovjet tedik a világűrben. Ezalatt levízióstúdió és általa az inmi ntegy 2 300 000 kilométe- tervízió több ízben közvetres utat repült be, amely len adást sugárzott az űrhatszorta felülmúlja a Hold- hajók fedélzetéről. kedden. Nyikolajev űrhajós ezt táviratozta: -Itt Sólyom. Kitűnően látom a Földet. Láttam a Holdat és lefényképeztem. Majdnem teli-Hold van. Minden rendben van, minden programszerűen halad*. Történelmi jelentőségű kísérlet Ax eredmények az egész emberiség ügyét viszik előbbre A Pravda keddi száma köz- bek között az atomfegyverek podni az űrhajósok kölcsönös li Jevgenyij Fjodorov akadé- célbajuttatására szolgáló le- segítéséről abban az esetben. mikusnak, az ismert szovjet Popovics űrhajós távirata: geofizikusnak a cikkét. Fjott NTawszerűen d<>rov rámutat, hogy a Kozmosz meghódításával az ember lehetőséget nyer ahhoz, -Itt Szirtisas. Nagyszerűen hallom önöket Kitűnően érküzdhetetlen eszközeink ha idegen területen kénytelemegsemmisítésében is, aho- nek földet érni. gyan ezt a szovjet kormány Fjodorov akadémikus utal már régóta javasolja* —, írja arra, hogy az Egyesült Állaavoisa- Folytatódik az űrhaiósok zem magam. Elvégeztem az ^ umevuscyei Fjodorov. — Akkor majd a mokban széltében-hosszában sa t^SKT-SSS: ^^ajgjtetw-. a '^gsa: & sasastta-tss Sólyomnál minden Megjegyzi, hogy Nyikolajev, útjukra indítani az űrhajó- terveket, s ez a reklámozás aki mar -felkel* karosszéké- kat, akkor már nem lesz sokszor kapkodásba és kalannak a Földtől való távolsá gát A Vosztok—4. a _ _ _ I 58 órája alatt 1 600 000 kilo- Bégének ellenőrzése. A tele- pásan, jo étvággyal reggeméternél nagyobb utat tett metrikus úton állandóan liztem: a meg. vett adatok, valamint a te- rendben*. . h r) - - * " * - Ebéd után, amikor az űr- £51 és zabádon mozog az semmiféle titok, űrhajóban, voltaképpen igen Az űrhajók kötelékrepülő- levíziós megfigyelések és az he normálisan halad, teljes űrhajósok jelentései arról hajósok napi nagy dolgot művel. Nem kiösszhangban a megadott tanúskodnak, hogy nnt egy ara szabad idejük ^ jelentőségű ez a világprogrammal. . az űrhajók kabinjában biz- van. Popovics ^ jelentette: ^pontj* - ' " "" tosítva vannak a leekedvc- -Itt Szirtisas. Minden rend- " J • A szpntnyikűrhajók vala- tosítva vannak a legkedvcmennyi berendezése kitű- zőbb feltételek, nöen működik. amelyeket maguk az űrhaAz űrhajók pályájának mé- jósok -teljes komfortnak* érrési adatai augusztus 14-én, tékelnek. A kabin levegőjémagyar idő szerint 19 óra- nek hőmérséklete, páratarkor, a következők: talma és a légnyomás a A Vosztok—3-nál egy Föld meghatározott keretek között körüli fordulat ideje 88.028 mozog A rögzített fiziológiai perc; a Vosztok—4-nél 88.179 funkciók sem térnek el a perc. A Földtől való maxi- normálistól, mális eltávolodásuk 214, il- Az űrhajósok közérzete Sdletve 224 kilométer, minimá- tűnő, hangulatuk élénk, lis eltávolodásuk 170, illetve A Vosztok—3. és a Vosz173 kilométer. tok—4. szputnyikűrhajó köAz űrhajók pályasíkjának telékrepülése folyamán márben van. Sólyommal jó a bóí>. mint a kisgyermek első kapcsolatom. Most angol lePeseinyelvvel foglalkozom, később Fjodorov akadémikus a fizikát fogok tanulni*. Az Egyesült Államok nem hajlandó együttműködni cikkírója megÁ tizennegyedik televízióközvetítés a kozmoszból dor vállalkozásokba torkollik. -A szovjet emberek nagy tiszteletet éreznek az amerikai űrhajósok, Glenn és Carpenter iránt, de csak csodálkozásuknak adhatnak hangot, amikor azt látják, hogy minden teketóriázás nélkül kockára teszik az Egyesült Államokban az űrtémek át, csoportokba szedődnek össze, különböző konA Szovjetunió Központi Te- strukciókat szerelnek majd levíziós Stúdiója kedden le- össze a kozmikus térségben, bonyolította a tizennegyedik ilyen körülmények között a A Pravda két űrhajós rádiókapcsolatá- jegyzi, hogy míg minden nak fontosságáról szólva utal szovjet űrkísérlet céljait és arra, hogy a jövőben az úr- tudományos eredményeit köz- hajósok életét.* hajósok repülés közben már lik az egész világgal, ugyan- r , , . „ sorozatos közös akciókat bo- ezt nem lehet elmondani az Egyesíteni kell nyolítanak le, manővereznek, Egyesült Államok által végegyik pályáról a másikra zett kísérletekről. Az Egyesült Államok például nem Jevgenyij Fjodorov cikke volt hajlandó az ENSZ-ben befejező részében megállabejegyeztetni a katonai szer- pítja, hogy az űrkutatás az vek által az utóbbi időben egész emberiség közös ügye felbocsátott néhány mester- Túlságosan nagy e kutatások az erőfeszítéseket közvetlen adást a világűrből, megbízható rádióösszeköttetés séges holdat, nem volt haj A közvetítés magyar idő sze rint 15,35-kor kezdődött, amikor a Vosztok—3. és Vosztok—4. a Szovjetunió területe fölött repült. Az adás 15,50-kor fejeződött be. A televízió képernyőjén először Andrijan Nyikolajev srébén hangsúlyozza, "hogy "a képe jelent meg, majd alig szovjet űrkutatási tapasztala két perc múlva megjelent a tok az egész világ tu{iomá az összehangolt cselekedetek landó első és legfőbb feltétele. Miről panaszkodnak Nyugaton? Fjodorov cikke további réjelentösége a világ megismerészleteket közölni rése szempontjából ahhoz, — rendeltetésükről és megfi- írja —, hogy bele lehetne gyelési programjukról. Az nyugodni a világűr katonai Egyesült Államok képviselői használatát célzó kalandora világűr békés használata- kísérletekbe. Ugyanakkor neval foglalkozó ENSZ-bizott- héz és bonyolult dologról ságban nem fogadták el azt van szó, egyedülálló feladata határozati javaslatot, hogy ról, amelynek megoldásához tilos földkörüli pályára vezé- szükséges az eeröfeszítések relni kém-műholdakat, nem egyesítése — fejezi be cikkét Örökké békés legyen az ég felettünk képernyőn Pavel Popovics, a nyos ismereteit gyarapítják voltak hajlandók mégálla- az ismert szovjet geofizikus Vosztok—4. parancsnoka. A és az egész emberiség rendelnézők nemcsak láthatták őt, kezesére állnak. Nyugaton hanem hangjat is hallhattak, egyesek amiatt panaszkodamint Nyikolajev űrhajóssal nak> hogy a szovjet sajtó nem beszélt Popovics közölte, jol írja le a hordozórakéták, hajhallja a -vonal* másik vegen tóművek, üzemanyaguk stb. beszelő hangjat. Teljesen ert- néhány részletét. -Először tahetőek voltak a következő ,, _ ... ... . . szavak!: -Remek hangulat- lÁn me° lehetne állapodni a ban vagyok. A mielőbbi ta- leszerelesben, a harci rakélálkozásig*. ták megsemmisítésében, töbKozmikus üdvözlet újságírókhoz és az olvasókhoz Nyikolajev és Popovics űrhajósok kedden válaszoltak arra az üdvözletre, amelyet a DÍVSZ Varsóban ülésező hatodik ülésszaka küldött nekik. „Kedves Barátaink!- — hangzik a válasz. — Köszönetet mondunk a hatodik ülésszak résztvevőinek meleghangú üdvözletükért és jó kívánságaikért. Egyben szívélyes üdvözletünket küldjük önöknek, a világ Pavel Popovics alezredes, a negyedik szovjet űrhajós Szovjetunióban népszerű gorodkit játszik Egy szovjet újságírócsoport ködnek, közérzetem kitűnő, az újságírók és az olvasók A repülést a megadott prognevében szívélyes üdvözletét ram szerint végzem. A miküldte Nyikolajev és Popo- előbbi viszontlátásra, kedvics űrhajósoknak, s meg- ves elvtársak, hazánk földkérte őket, mondjanak né- jén. Kozmikus üdvözletem hány szót az űrrepülésről és küldöm mindenkinek, Nyibenyomásaikról. Mindkét űr- kolajev űrhajós*, hajós rádió táviratban vála- „ _ , ., .. . szolt az üzenetre. Popovics űrhajós üzenete a Nyikolajev rádióüzenete következő: -Drága barátaim, így hangzik: -Kedves elvtár- köszönet a figyelmességért. sak és barátaim! Nagyon kö- Kitűnően érzem magam, és szer rádiókapcsolatot teremszönöm önöknek a meleighan- . ..... . , , , ... , , .. .. , , . gű üdvözleteket és jó kíván- ha foldet érek> nagyon sok tettek egymas kozott « bu" ságokat. Nálam minden rend- érdekeset fogok majd mesél- csúzóul elénekelték egymásben van. A műszerek jói mű- ni. Popovics űrhajós*. nak az egyik ismert űrhaifjúsága képviselőinek. Forrón kívánjuk, hogy a különböző országok ifjúságának varsói találkozója elősegítse az összefogást abban a harcban, amely a békéért, az általános leszerelésért és a jobb jövőért folyik. Azt kívánjuk, hogy örökké békés legyen az ég a mi gyönyörű földünk fölött. Andrijan Nyikolajev és Pavel Popovics űrhajósok". „Napzáró hangverseny 99 Nyikolajev és Popovics űrhajósok, mielőtt kedden este aludni tértek, még egyjósdalt. Az első szakaszt Popovics énekelte, a második szakasszal Nyikolajev válaszolt égi szomszédjának. A kozmikus „hangverseny" végeztével a két űrhajós nyugodalmas jó éjszakát kívánt egymásnak.