Délmagyarország, 1962. július (52. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-03 / 153. szám
Kedd. 1962. július 3. 6 Nemzetközi találkozó a Tisza-parti stadionban Bekerült as NB l-be SZEAC—SK Lódz 2:1 (1:1) a Spartacus női röplabdacsapata (Liebmann felv.) Hajós két gólt lőtt a vendégcsapat kapujába. Felvételünkön az első gól előtti pillanat látható, amint a szegedi középcsatár kapura tör. Zászlócserével kezdődött 20 percben Kővári jó hely- deményeztek. Gól csak a 30. Az 1961/62. évi NB Il-es röplabdabajnokság utolsó mérkőzését vívta vasárnap a Szegedi Spartacus női együttese. A csapat igen ;ól szerepelt a bajnokságban, s mivel második lett, a szabályok értelmében bekerült a legmagasabb osztályba, az NB I-be. Utolsó mérkőzésükön, a Zagyvapálfalvai Építők ellen 3:l-re nyertek, és sz elég volt a második hely megszerzéséhez. A Szegedi Spartacus végeredményben jobb játszmaaránnyal megelőzte nagy ellenfelét, a Békéscsabai Vörös Meteort, amely a harmadik helyre került. Az NB I-be való feljutásra a bajnokság kezdetén nem számítottak sem a játékosok, sem a vezetők, hiszen a Spartacus hosszú időn át közepesen szerepelt az NB II-ben. Mégis nagyszerűen kezdett a csapat. Az őszi idényben csak egyszer szenvedett vereséget, s akkor már látszott, hogy nem fellángolásról, hanem tartós formajavulásról van szó. Csak mostanában, a bajnokVasárnapi mérkőzésük után (Liebmann felv.) boldogan mosolyogtak sás véaére tört le ecv kissé a SzeBedi Spartacus röplabda-csapatának játékosai Ez sag vegere tort le egy Kisse érthető, hiszen egész évi szorgalmas munkájuk, lelkesex^ziueserevei Kezooaoii zu. percDen ixovari jo neiy- aemenyezteK. Gol csak a 30. az eevüttes és íav vesző)v- """" o-v-u---—» Í7 T" L, vasárnap a két csapat talál- zetben rosszul találta el a percben esett, Polyvás ívelte ben forgott'a második líeív désük sikerTel íart- Nem mtas- hoBV most °k bizonyultok l~.au, a-í-a- .. X 1. 1.UJI4 T.-ii- 1U16U" " "uiy. ... l„nAr,y,hiAr,nv. a iétékosnk dicseretet erdemeinek. kozója. Aztán a közönségnek labdát, az róla Hajós elé a szögletet, is jutott a virágokból: a len- pattant és Boros Hajóshoz továbbított, 85*£íl£KS játékTtó * -öve. aki megszerezte a vezetést: kedveskedtek a nézőknek. A lőtt góllal kigyenlitett: 1:1. 2:1a hét legjobbjának. A játékosok dicséretet érdemelnek, hiszen csapatuk a legmagasabb osztályba került. Képünkön balról jobbra látható (állnak): Rácz Katalin, dr. Szilágyi Istvánné, Bodola Róbertné, Ijegedűs Ferencné. dr. Halmosné. Major Gyuláné, (guggolnak): Kristóf Katalin, Miklós Ibolya. Várnai Mária. ü'jllt A tegnapelőtt aratott gyöszegedi egyetemi csapat a kö- Röviddel utána már Mészá- újrakezdés utón Mészáros vetkező összeállításban vette ros is kiszaladt, szabadon gu- többször is remek elvetődésfel a küzdelmet: Mészáros — rult a labda az üres kapuba sel védett. Játékos és kapus- .„ Szabó, Kürtösi, Sándor (Vas) és Kürtösi az utolsó pillanat- cserét hajtott végre az SK — Dezsőfi, Kővári — Rerné- ban (nagyon gólgyanús volt. , • . . ., , . ... . nyik. Nemes, Hajós, Polyvás, a helyzet!) rúgta szögletre. w Boros. SK Lódz: Ligocky — Majd közvetett szabadrúgás- mekül mutatkozott be, De- zelemmel azonban végleg beWaltsak, Kowalsky. Gu- hoz jutottak a lódziak a 16- zsőfi távoli jól eltalált borrv- biztosították maguknak az towsky — Jantczyk, Szász — oson belül, de csak szöglet báját ütötte szögletre A NB I-be való bejutást a Hliwa, Kowalcz, Suski. Sim- lett a nehéz helyzetből. Ké- ~ r_,.r.Vv>n Ror„ hata1mas Spartacus játékosai. __ sowsky, Wjetesk. sőbb Mészáros merész kisza- f' P^cnen Doros A sikerben jelentós része iemsorozat eredményeként kozóit úi sorsolás alapián A 4. percben Kürtösi mel- fással és védéssel mentett, bombaja a kapufarol pattant van a ^kosokon kívül három magyar (ü. Dózsa, Roziik meg és sZZilett Simsnwskv revedül el u8yanezt tette a lodzi kapus vissza. Palasthy Pal edzőnek, vala- Tatabánya Pécs) két ju- nataro"zalt meB- es szeptemszáguldott és a kiszaladó is P:°lyvás lövésével A 38. Kitűnő játékerőt képviselt mint a vezetőségben működő zláv (OFK Beigrádi Rije. ber 30-ig bezárólag oda-viszMészáros mellett erősen a f"*?"® UJ,abb vezetéshez ^ ""~ — háiÁho iái n-i juthatott volna a vendegnaiona lou. u.i. együttes, de Kowalcz elkö- P3** és a SZEAC csak nek. Major Gyulának és dr. Aztán Kürtösi vétett el egy rülményeskedte a tiszta hely- nehezen győzött Szilágyi Istvánnak is. 18 méteres szabadrúgást. A zetet. tn a barátságos mérkőzéJól szerepeltek csapataink a Rappan Kupában Vasárnap befejeződtek a pat (Serwette) szerzett csoRappan Kupa csoportmér- portelsőséget, kőzései. A hathetes küzde- Az első helyezettek találL , . — ^tAAidv ocigiau, IHJC- - testvérvárosunk NB l-es csa- Xmek ^dűT Ferenc- ^ továbbá egy-egy <**»- sza kieséses kuparendszervendégek veszélyesen támad- A szünet után gyenge iram, . __ , . „„„„„. .„ tak és csak negyedóra eltelte de változatos játék követke- sen' Az egyetemi csapat meg után jött fel a SZEAC. A zett, a vendégek többet kez- idény eleji formát mutat, de már igen tetszett Polyvás. Sok induló a kajakbajnokságon A szegedi városi Kajak- Csengeri (Kender). C-2 500 kenú Szövetség most rendez- m: 1. Felvégi, Harkányi te meg Szeged bajnokságát, (MHS), 2. Tóth. Nérrvethy amelyen a helyi versenyző- (MHS). Serdülők. PK-1 2000 kön kívül a Bp. Előre gárda- m: 1. Horpácsi Gy. (MHS), 2. ja is képviseltette magát. Gajner (Bp. Előre). PK-1 Majdnem mindegyik futam- 500 m: 1. Horpácsi Gy. ban népies mezőnyök indul- (MHS), 2. Gajner (Bp. Előre) Hajós, Szabó játéka. és Mészáros M. X. Két szegedi győztes a kerékpáros-versenyen Kikapott az MTK New Yorkban Bologna—Vasas KK-döntő A New York-i nemzetközi meg a küzdelmek. Ez alkalabdarúgótorna II. csopiort- lommal pályára lépett az jában vasárnap kezdődtek MTK együttese is, amely a bemutatkozó mérkőzésen a Wiener SC-től 3:1 (Itt) arányú vereséget szenvedett. szlovák (CH Bratiszlava), ben játszanak az elődöntőolasz (Padova) és svájci csa- be jutásért. ÍGY KELLETT VOLNA TIPPELNI 1. DVSC—Budai Sp. 1 3:1 2. Ozd—Nyíregyháza 1 3d» 3. Székest V. -Előre 1 23) 4. Dunaújv.—Egyetért, 1 s-z 5. Lombik—Szfv. MAV X m 6. Traktor—Szt.-endre 2 2l4 7. EVTK—SZVSE 1 211 8. Cegléd—Bp. Spart. ' I 2* >. Veszprém—Várp. 2 O-J N. Jb. Vasas—SZMTE X 22 11. Sz. Kin.—Jb. Lehel 2 <K3 12. Elektr.—in. ker. X 03) kács — Jenei, Danszki, Soly- Az L nyerőosztályban hárman mosi — Nagy, Kovács III. — értek e] M találatot. A nyere* l. o snn ~ , n, * u " Szegedi Kinizsi kerék- (Sz. Postás) győzött, a sze- Bödör, Kuti, Sípos, Vasas, ményösszeg egyenként 64 576.2S tak; a versenyzők sokszor PK-2 500 m: 1 Deutsch, páros-szakosztálya területi gediek közül a III. osztály- Szimcsák. {ortat nagy küzdelmeket vívtak az Vándor (Bp^ Előre), 2. Túrán, pontszerzőversenyt rendezett ban Groska (SZVSE) máso- A n. nyerőoszalyban batvanelsosegeit es a nelyezesekert. fcoregi (SZEAC). budapesti országúton, dik lett. A tehetségkutató- heten értek el n találatot. A t^at ví,^tlk Kő ^ , i °> Eredmények. Versenykereke- versenyt a nőknél Fogarasi A Középeurópai Kupádon- nyereményösszeg egyenként ü»i , , Feinottek- N"2 }• Na8y E. (Kender) 2^ ^ Főverseny (i20 km): 1. Ilona, a férfiaknál Kiss Er- tőjébe jutott Bologna és Ft « fp^. 10 000 m: 1 Bereznay, Kis- Jámbor (Bp. Előre) K-2 3000 Lejtner (Bajai Spartacus) 3 nő nyerte meg. Vasas labdarúgócsapat ve- A m. nyeröosztályban «ss-an peter (SZEAC), 2. Merényi, m: l Kandó Ambrusne ora 25 perc 40 mp, 2. Csonka Figyelemre méltó a reo- zetői hétfőn megegyeztek, értek # M találatot, A rtyercNehez (Bp. Előre). K-l 10 000 (SZEAC), 2 Naphaska Szo- (Szegedi VSE), 3. Galyas dező egyesület kezdeménye- hogy szeptemberben játsszák ményösszeg egyenként 301.25 Ft. 1- .«Pan« (BP- Előre). 2. boszlaine (MHS) K-2 500 m: (Szegedi Postás) rajta. III. a zése, hogy a versenyt — te a két mérkőzést. Hogy a A 12 és 11 találatos szelvéPonyai (SZEAC). K-2 500 m: 1. Szkiva, Nagy E. (Kender), (100 l Gémesi (Sz. Pos- ahogy mondani szokás — mérkőzésekre mely napokon nyek kifizetése Július 12-töl, a 1. Molnár Oravecz (Sz. Ken- 2. Jámbor, V^vari Ifjusa- tós) 3:03 2 Papp (SZVSE), 3. behozták a városba, a rajt és kerül sor, azt majd levele- 10 találatosaké július 9-tffl ken^t. 2; Bereznay. Kispeter pak. PK-1 2000 m: L I^isz- Szeles (SZVSE). mindkettő a cél nem a Falemezgyár késben rögzítik. öötíik. (SZEAC). K-l 500 m: 1. Is- linger (MHS). 2. Vetro (Ken- rajta^ ifjúságiak (100 km): 1. előtt, hanem a Rákóczi téren pánki (Bp. Előre), 2. Kispéter der). PK-1 500 m: 1. Beze- Török (Kecskeméti TE), 2. volt. így a Kossuth Lajos (SZEAC). Ifjúsagiak. K-2 rédi (SZEAC), 2. Priszlinger Laczkó sugárúton valamint a céL 5000 m: 1. Csengeri, Iványi (MHS). K-2 500 m: 1. Janto- loth (KTE)' 3- EdCzko sugaruton' vaiammt a (Kender), 2. Horpácsi A.. Me- iecZ Tóth (Bp Előre) 2. (SZVSE) mindhárom ideje nál sokan neztek meg a kugyesi (Sz. MHS). K-l 5000 m: Jójárt vigh (mhS) Serdü- 2:58-14. A vaskerekeseknél az lönböző futamok izgalmas 1. Balázs (MHS). 2. Óri (Bp. 7 * " / ifjúságiak futamában Sinka hajráit. Előre). K-2 500 m: 1. Balázs, '°k. PK-1 2000 m. 1. Futó ' Vörös (MHS), 2. Iványi. (MHS), 2. Paplógó (MHS). =S=0=R=0=K=B=H=N= Vasarnap ismét két osztó- szegedi cél a Londoni körlyozó mérkőzést játszottak a úton a volt Petőfi-laktanya megyei labdarúgó-bajnok- előtt lesz A nagyszámú maságba jutásért: Szegedi Ru- gyar és külföldi versenyzők hagyat—Földeáki TC 3:0 célba érkezése csütörtökön (1:0). Makó. Góllövő: Róvó, este 6 óra tájban várható. Drencsényi, Oltványi. Makói * Spartacus—Szentesi Sparta- A Nyarj Nemzetközi Labcus 2:1 (0:0). Hodmezovasái- darügó Bajnokságban három hely. A Ruhagyar mar első- magyar csapat nyert csoportnek tekinthető, a második PlSpSéget, a Pécsi Dózsa, a bejutó a Kisteleki TE, vagy Tatabányai Bányász és az a Makói Spartacus lesz. Cjpesti Dózsa. A negyedik *. . . , magyar csapat, a Dorogi BáTotó Kupa Iabdarugó-mer- RyaM csoportjában második kozesen a Szegedi VSE az leU A |egutóbbj eredméEVTK-tól Budapesten 2:1 k. Cjpesti Dózsa—CDK (1:1) arányú vereseget szen- Praga 2:2. Budapest. Tatavedett. 1:1-ről az utolsó perc- banya^_FC Kaiserslautem ben lótt góllal gyozott a 6;2 Xatabá„ya. Blauvv-Wít— hazai csapat. Gollovo: Kle- Pécs 0:0 i,eyden. Chaux-demcncsics, Orbán, illetve: Fonds_Dorog j-o. chaux-dcSajtos. Fonds. * * Most bonyolítják le a Magyar Kerékpáros Körver- A Szegedi EAC labdarugosenyt, amelynek mezőnye csapata holnap, szerdán BéSzekszárd felöl csütörtökön késcsabán a B. VTSK-vai érkezik meg Szegedra. A játszik barátságos mérkőzést Szép játék után Budapest Dél—Csongrád megye 1:1 (1:1) A két csapat Sándorfalván győztes gólt nem tudták megjátszotta az 1961/62. évi tor- szerezni. Az eredmény igázna utolsó mérkőzését. ságos. Góllövő: Lukács, illetBudapest: Pilcsuh (Hárosi ve: Béni (11-esből). Építők) — Lipcsei (EVTK), Ezzel a csoportelsőséget Bp. Bárczi (Egyetértés), Bíró Dél csapata szerezte meg, (Budai Spartacus) — Losonci Csongrád megye második Sinka Antal, az ifjúsági győztes (Csepel), Lukács (FTC) — Domonkos (Csepel), Zsidákovics (B. Spartacus), öszi (III. ker.), Rátkai (FTC), Gondár (Csepel). Csere: Kaszás (EVTK), Pető (EVTK). Csongrád: Bolba (Szegedi Honvéd) — Csányi (Textilművek), Erdei (H. Vasas), Huba (Szegedi Építők) — Gerendeli (Szegedi Spartacus), Olasz (H. Textiles) — Kiss II. (Sándorfalva), Gyifkó (Kistelek), Balogh (Makói Vasas), Linka (SZEAC), Béni (HMTE). Csere: Csömör (Szentesi Kinizsi), Kalmár (Sz. Építők). A mintegy 6—700 főnyi közönség élénkiramú, sportszerű és színvonalas játékot láthatott. Az első félidőben a budapesti csapat támadott többet, szünet után csapatunk erősített, fölénybe is került, de csatáraink a jól működő védők mellett a lett Gulyás Ferenc DEL-MAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és szegei* városi bizottságának lapja Megjelenik héttő .elvételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő: Dr. Lőkös Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar ranacsköztáesaság útja 10. Telefon: 35-15, 30-03 Éjszakai telefon: 35-00 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó VáUalat Felelős kiadó: Aovács Láazlé Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér 3. Telefon: 35-00, 31-18. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász utca ». Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetési dM egy hónapra 11 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és késbesi tőnek