Délmagyarország, 1962. július (52. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-19 / 167. szám

Csütörtök, 1962. jüHos 19. DÉL-MAGYARORSZÁG 3 A kongresszusi verseny eredményei Csökken a selejt, nö az újítások száma Minden gyárban nehézsé- szinte kibírhatatlan a hőség, melyet Józsa Zsigmond irágeket okoz az emberek szá- Somogyi Ferenc csapoló és nyit. Rövidesen halinacsizmára a nagy meleg. De a a brigád mégis nap mint mát is kapnak a vattaruhányár nem akadály mégsem, nap pontosan leönti azt a hoz. A 15 tagból álló muna kongresszusi munkaver- nagymennyiségű vasöntvényt, kacsapat ilyenkor, nyáron, seny lendülete átsegíti a dol- melyet a formázok előkészí- különösen a fagyasztási és gozókat azokon a napokon tenek. Miattuk soha sincs tárolási veszteséget igyekis, amikor 30 fok fölé emel- tervlemaradás. szik minél jobban kiküszökedik a hőmérő higanyszála. A sütnek különösképpen bölni. Hiszen nagyon sok az Ezúttal két olyan szegedi üzentek s versenyben aru- Nemcsak a szalámigyáruzemrol adunk hírt, me- ha<3at "^ntek, s versenyben ^ nyereanyag^ hanem a lyekben bár meglehetősen igyekszenek rrund lejjebb Gőzellátáshoz szükséges hús, ellentétes körülmények kö- szorítani arányát. Az idén tiz 7sír, sőt — a szabadtéri jászázalékkal kevesebb az ön- tékokra való tekintettel — tésből eredő selejt, mint nagy mennyiségű parfé is amennyi tavaly volt. S szá- van a hűtőház dolgozóinak ma egyre csökken. gondjaira bízva. • (anuacTléci Vállalták, hogy kevesebb H mgTdáliasi túlórát használnak fel a raveszteség ellen kodásokhoz, mint tavaly, s hogy sok újítást is alkalA szalámigyár kezelésében maznak. Eddig öt újítással , ,,.„ tóvő hűtőházban sokszor mi- már legalább 15 ezer forint berekből all. Téten ^ meg nusz 25_3() fokos hidegben értékű megtakarítást értek el dolgozik az üzem elsőnek a kongresszusi munkaverzött, mégis egyforma sikerrel dolgoznak. Szigorú tervteljesftés Felváltva működik a vasöntödében a két kúpolókemence, de az öntőbrigád mindig ugyanazokból az emhagyján, jó is a meleg közelében lenni, de nyáron alakult szocialista brigádja, senyben. Jól vizsgáztak a szegedi egyetemek leendő hallgatói Megnőtt a tanári pálya tekintélye-—Nem csökkent az orvoskar iránti érdeklődés A „miénk" becsülete fi S

zárnyon jár a rossz hír, társadalmi tulajdon fogalmágyalogosan a jó. Ezért Mindkét szegedi egyetem leendő első éves hallgatói türelmetlenül várják felvételi vizsgájuk eredményéről szóló értesítést. A Szegedi Tudományegyetemre jelentkezők száma közel 330 volt. A bölcsészettudományi karra 150 első éves hallgatót vettek fel a közelmúltban lezajlott felvételi vizsgákon. Az állam- és jogtudományi karon 80 első éves hallgató kezdi meg majd tanulmányait szeptemberben, jóllehet közel 200-an jelentkeztek erre a karra. A legtöbb jelentkező viszont a természettudományi karon volt, számszerint_400. s mindössze 230-an nyertek felvételt a különböző szakokra. Sokan érdeklődnek az idegen nyelvek iránt A felvételi bizottság döntése már ott szerepel az értesítő lapokon, amelyeket rövid időn belül postáznak majd. Ami viszont ezeken az értesítő lapokon nem szerepel, az sokkal többet mond a kurta igen-nél, vagy nem-nél, amellyel tudtára adják az illetőknek, hogy felvették-e őket vagy sem. A Szegedi Tudományegyetemre jelentkezettek szinte valamennyien komoly felkészültségről tettek bizonyságot. Zömmel jő, jeles és kitűnő rendű érettségi bizonyítvánnyal indultak ezek a fiatalok választott pályájuknak. Igen sokan érdeklődtek például az orosz, francia, német és az olasz nyelv iránt, s szép számmal volt jelentkező a latin szakra is. Sok fiatal egyenesen a termelőmunkából ment az egyetemi felvételi vizsgára, s ők is szinte egytől egyig megálltak a helyüket A tanárnak jelentkezettek 75 százaléka nő Most már elmondhatjuk, végérvényesen eltűnt a munkás- és parasztszármazású hallgatók felkészültségéből az a hátrány, amely a korábbi években jellemezte soraikat az értelmiségi származásúak kai szemben. Érdekes, hogy évről évre egyre több nő választja élethivatásul a pedagóguspályát A Szegedi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának új adatai is ezt tükrözik. A felvételre most jelentkezetteknek 75 százaléka nő. A természettudományi karon viszont ez az arány megbillent. Itt a felvételre jelentkezettek 60 százaléka férfi. Érdemes megemlíteni, hogy nem minden középiskolában kapott érettségi bizonyítvány tükrözte az egyetemi felvételre jelentkezők tudását. Előfordult, hogy vidéki középiskolában szerzett jeles, vagy kitűnő érettségi bizonyítvány nem tükrözött a felvételre jelentkezőnél annyi tudást, mint például a Tömörkény István, vagy a Radnóti Miklós Általános Gimnáziumban szerzett közepes rendű érettségi bizonyítvány. Kitűnően felkészített fiatalokat bocsátott útra például az orosházi és a mezőtúri gimnázium is. Ilyenkor látszik meg leginkább, hogy a középiskolák munkája nem egyaránt kielégítő. tehát van min javítani, hogy a jó-, jeles- és kitűnő rendűség valóban jól, jelesen és kitűnően felkészült fiatalokat jellemezzen. Öt afrikai fiatal az elsősök között Nem eléggé megbízhatóak az év közben szerzett adatok arról, hogy a középiskolákból kikerülő fiatalok hol kívánnak tovább tanulni A tavasszal például még úgy látszott hogy a szegedi Középiskolások közül kevesebben jelentkeznek az orvosi pályára, mint a korábbi években. Ez a látszat most erősen megváltozott. Változatlanul nagy az érdeklődés továbbra is az orvosi pálya iránt. A Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karára 383-an kérték most felvételüket, s mindössze 165 pályázót vettek fel. Ezt a számot a rektorhoz és a minisztériumhoz benyújtott fellebbezés közel kétszázra emeli majd, a fogorvosi szakra felvett 18 fiatallal együtt. A gyógyszerész karra több mint 200-an jelentkeztek és 70 jelöltet vettek fel. Az engedélyezett létszámon felül viszont öt afrikai fiatal, négy fiú és egy lány is a Szegedi Orvostudományi Egyetemen kezdi meg tanulmányait szeptemberben. A viszonylagos csökkenés, hogy idén nem 430-an kérték felvételüket, mint más években a Szegedi Orvostudományi Egyetemre, abból adódik, hogy Budapestről, Pécsről, Debrecenből, ahol szintén van orvosi egyetem, helyszűke miatt Szegeden nem vettek fel senkit sem. Ilyenformán a számokból kiderül, hogy ugyanannyian jelentkeztek idén is az orvosi pályára Szegeden, mint az elmúlt esztendőkben. örvendetes viszont, hogy megnőtt a pedagóguspálya iránti érdeklődés. Ezt bizonyítja a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára jelentkezettek nagy száma. Erre a karra egyébként felvettek még 30 magyar—történelem szakos levelező hallgatót, a jogtudományi karra pedig 200 hallgatót. A természettudományi karon is teljes a leendő első évesekszáma. Sakikeüaz idén nem vettek fel egyik egyetemre sem, azok jövőre újra pályázhatnak, tarsolyukban olyan előnnyel, amelyet a termelőmunkában eltöltött eredményes egy esztendő biztosit szamukra. L. F. nagyobb a hírverése az olyan esetnek, amely megbotránkoztat, ellenkezést vált ki, mint annak, amely megnyugtat és fölemel. Ha valakit rajtakapnak egy 20 ezer forintos sikkasztáson, azt másnap vagy harmadnap már az egész város tárgyalja; ha viszont ötször annyit megtakarít gazdaságos eljárásokkal egy munkabrigád, arról napokig, hetekig hallgat a fáma. Jó is ez így, meg rossz is. Azért jó, mert társadalmunk erkölcsi érzékenységének bizonyítéka, hiszen az ilyen értesüléseket fölháborodva, haragosan adja tovább az ember. A közvélemény megveti az ingyenélőket, a tolvaj utakon tekergő szélhámosokat, mindazokat, akik a lelkes társadalmi igyekezetet, a nagy közös mozgást saját céljaikra akarják kihasználni, s irtózik tőlük és cselekedeteiktől. S ugyanakkor rossz is. Időnként azt a látszatot kelti az esetek egymásutániságában, mintha csupa lopásból, sikkasztásból állna a világ, s mintha egyre többen nyúlnának harácsoló kézzel a közvagyonhoz, jóllehet a rendőrségi és bírósági statisztika adatai rácáfolnak erre. Nem nő a társadalmi tulajdon elleni vétkek száma és kártétele, sőt, esztendőről esztendőre csökken, csak a visszhangjuk erősebb, s mindig is erősebb lesz, amint a múlt társadalom tolvajerkölcse fokozatosan kimúlik, kikopik az életünkből. z az előttünk és aktív E! részvételünkkel lezajló folyamat számos tanulságot hordoz magában. Mindenekelőtt arra figyelmeztet bennünket, hogy az a vagyonforma, amelyet mi összefoglaló néven társadalmi tulajdonnak nevezünk, nem állami rendeletekkel, kisajátítási intézkedésekkel születik meg csupán. A gyár, a föld, a lakóház akkor válik igazán társadalmi tulajdonná, amikor az emberek mindezt már magukénak érzik, felelősséget is vállalnak érte és őrködnek fölötte. Akkor, amikor már nemcsak rendőrségi ügy a közvagyon elleni vétség, hanem általános beszédtéma, s nemcsak bírósági ítélet, hanem társadalmi elítélés tárgya is. Akkor, amikor az emberek úgy emlegetik a gyárat, a főid kincsét és termését, mint a „miénk"-et, s mindezzel úgy igyekeznek gazdálkodni, hogy nak teljesebb megértését helyes felfogását tükrözik, azt, hogy nemcsak az „enyémnek", hanem a „miénknek" is van becsülete. A munkásosztály, az új erkölcs teremtője és hordozója érezte át legelőbb a köztulajdon becsületét, az védi legszervezettebben és legéberebben; az ítél legszigorúbban. Nem is csoda ez, mikor egész megváltozott és megújuló létének ez az anyagi alapja. Statisztikai adatokkal igazolható az is, hogy bár a munkásság hazánk egyik legnépesebb osztálya, soraiból került ki a legkevesebb tulajdonsértő. Az esetek meghatározó többségében deklasszálódott burzsoák, völt horthysta katonatisztek, birtokosok, lecsúszott polgári egzisztenciák csipegetik a közvagyont, hogy ílymódon tartsák fenn a jómódban, munkátlanságban megszokott könnyű életet. Tőlük idegen az új tulajdonforma — az össznépi és a szövetkezeti vagyon fogalma —, az ő régi életmódjuk halálát jelenti az értékek kollektivizálása, ezért hoznak létre bűnszövetkezeteket, ezért palástolják hónapokon és éveken keresztül egymás szennyesét, ezért rontanak meg könnyű anyagi haszon, préda reményében olykor a maguk érdekeiktől idegen embereket is. emcsak formailag, jogilag győzött nálunk az űj tulajdonforma. Az egyébként óriási jelentőségű „formaságok" eldőltek a nagyarányú államosítási N" zeléseket, ki kellett javítani hátramozdító hibákat, hiszen csak így érhet meg mindenkiben, hogy mit jelent az: miénk. Ma már megoszlik nálunk az emberi figyelem. Nemcsak a lakás ajtajáig, vagy a ház kerítéséig terjed az értékek védelme, hanem ameddig a szem ellát. Nem hagynak szó nélkül az emberek sárbatapadt csempét, rozsdásodó gépet, rothadó takarmányt, hanem tollat ragadnak, vagy telefont, és jelentést tesznek, figyelmeztetnek. Nem húnyják be a szemüket, ha visszaélést sejtenek, vagy kártételt tapasztalnak, s nem elnézők ha mondjuk társadalmi úton ítélkezni kell. Sokan, nagyon sokan élnek már ilyen öntudattal, s ezért egyre kevesebb a rés. Ahová nem jut el a hivatalos figyelem, eljut az éber munkásszem. S egyre több olyan tulajdonos van, aki nemcsak tiltakozását fogalmazza meg a pusztuló, eltékozolt, vagy elhanyagolt érték láttán, hanem odamegy és kiemeli a sárból az elhullajtott, ottfelejtett szerszámot, csavart, ácskapcsot. Ez már több mint érzelmi állásfoglalás, az ilyen magatartást már nyugodtan nevezhetjük a társadalmi tulajdon aktív védelmezésének. Ahhoz, hogy — minden ellenkező híresztelés, vagy látszat ellenére — egyre szűkebb az élősdiek működési területe, s a dolguk is mindig nehezebb lesz, nem csupán az állami könyvelési és adminisztrációs ellenőrzés narendeletekkel és a paraszt- gyobb szigorúsága járult és ság életének és fejlődésének döntő, fordulatával. Ma már az érzelmi és gondolatvilágban is fölülkerekedik az új járul hozzá, hanem ez a tömegméretekben elterjedt tulajdonosi magatartás, új tiszemlélet. Egyrészt elkoptak pusú tulajdonosi öntudat is. azok a naiv s jórészt revizionista erekből táplálkozó elgondolások, melyek szerint a köztulajdon azt jelenti, hogy azzal a kollektíva, vagy annak egy-egy tagja szabadon is rendelkezhet, saját belátása és célja szerint sáfárkodhat, másrészt kialakult a tulajdonos jogainak és kötelességeinek helyes gyakorlata. Bizonyság erre tucatnyi mozgalom, kollektív elhatározás és intézkedés, de meginkább az egyéni magatartás. S most ne csak arra gondoljunk, hogy ma már azok is fellépnek a kártevők, a pazarlók, a hanyagul gazdálkodók ellen, akiknek egyébként „hivatalból" nem kötelességük; s ne is csak arra, Ez az, ami megfagyasztja, és ha kell megforrósítja az élősdiek körül a légkört, ez az, ami olyan atmoszférát, üzemi és szövetkezeti közhangulatot teremt, mely nemhogy kedvezne, éppen akadályokat állít a visszaéléseknek, a pazarlásnak, a felelőtlen gazdálkodásnak. A gyár és a szövetkezet, minden dolgos közösség ezerszemű figyelem: a tulajdonosok figyelme. Mennyivel nehezebb hát a dolga a tolvaj úton tekergőnek, mintha csak a hivatalos ellenőrzéstől kellene a közjónak hajtsanak vele hogy mennyi önkéntes mun- tartania. Álmuk egyre nyughasznot. Talán nem túlzás káskéz szorgoskodik a közös megkockáztatni azt a véle- jó, a közös vagyon gyarapíményt, hogy ennek az erje- tásán. hanem arra is, hogy a dési folyamatnak a tanúi és részesei vagyunk manapság, s már elevenen érzékelhetjük az erjedés után következő tisztulást is. Hiszen az élet tucatszámra produkálja az olyan eseteket, melyek mára U' ÉPÜL A NAGYCSARNOK (Somogyi Károlyné felv.) A Szegedi Kábelgyár udvarán gyors ütemben épül a nagycsarnok. Felvételünk a tető szerkezeten dolgozó szakmunkásokat mutatja be munka közben becsületes szívekben gyökereket eresztett a „miénk" helyes felfogása. teán, vonaton, strandon, bárhol az emberek között, ahol öszszedugják a fejüket, mind gyakrabban beszédtéma az ipari és falusi gazdálkodás, s ha idegen üzemből vagy termelőszövetkezetből hoz össze beszélgető partnereket a vétalanabb, mert ma már az egész társadalmi erkölccsel és az egész társadalommal kerülnek szembe. Senki sem nézi jó szemmel, hogy becsületes munkája gyümölcsén élősdiek hízzanak, mert saját anyagi érdekeit és fejlődő új erkölcsét védi, amikor a közvagyont óvja. Ezen felül ma már az is a közvélemény elítélését zúdítja fejére, aki néma tanúja marad a társadalmi vagyon fosztogaletlen, úgy tárgyalnak egy- tásónak, herdáiásának. mással, mint tulajdonosok, mint gazdák. „A mi gyárunkban"..., „a mi szövet- ^^ kezetünkben".., nánk adni" .. „ , módszer vált be"... — ilyen és ezekhez hasonló mondattöredékeket lehet feljegyezni a disputákból, gondolatcserékből. Így csak az beszélgethet, tárgyalhat, vitatkozhat, aki magáénak érzi a földet, a közös felszerelést, a gyárat és a szerszámokat, gépeket, s személyes érdekeltséget is fel tud fedezni a közös tulajdonban. Mert ez a kulcsa az egész problémának, erre jár a sokáig és sokak által meg nem értett „titok" zárja. Sok idő, fáradság, munka és tapasztalás halmozódik fel abban, hogy a köztulajdon szemlélete ilyen konkréttá és tartalmassá vált. Le kellett küzdeni előítéleteket, naiv és rosszindulatú elképrszágalakitó nagy tervek végrehajtója a mai nemzedék. E ter„mi, tud- vek megvalósításához minnálunk más den sz°gre, csavarra, valamennyi kis és nagy értékünkre szükség van — mindenre, ami a miénk. Ezt védelmezni annyi, mint a jövőt óvni. Azt a jövőt, amelyben a „miénk", az igazi bőség megteremtésének alapjául szolgál, s ismeretlenné teszi a nélkülözést. Ilyenformán nem csupán erkölcsi, hanem társadalmi és politikai kérdés is a közvagyon védelme, s mint kötelességre is vonatkozik usyanez! Ezért ha szélesen elterjedt becsülete is van ma már a társadalmi tulajdonnak, céltudatosan kell tovább haladnunk mind az egyéni és közösségi érdek összehangolásának útján, mind az egész társadalom vagyonának aktív védelmezésében. Akkor majd bizonyára még nagyobb „szenzáció" lesz egyegy sikkasztás, lopás, " de minden bizonnyal éppen még ritkább előfordulása miatt. SZ. SIMON ISTVÁN