Délmagyarország, 1962. május (52. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-25 / 120. szám

Péntek, 1902. május 25. 4 A kísérlet eredménye: jeles Beváltotta a hozzáfűzött reményeket az iparművészeti szakközépiskola Szegeden Csehman Ilona díszvázát lest (Tóth Béla felv.) Egy esztendővel ezelőtt hu- tőlünk kikerülő fiatalokkal mesterek, a faszobrés2ok, öt­zavonával született meg Sze- bárhol magasabb fokon vősök, kerémikusok, dombor­geden az első iparművészeti kezdhetnek dolgozni, mint mű bádogosok, épületszobrá­szakközépiskolai osztály ke- eddig. Hova mehetnek majd szok kő- és műkőszobrászok, ramikus, kéziszedő-grafikus innen tanulóink? A Képző- niűlakatosok és kovácsok és díszítő-szobrász tagozattal, művészeti Főiskolára, a pe- nyoméba léphetnek az innen Az illetékes szervek képvi- dagógiai főiskolák rajztan- kikerülő fiatalok, selőinek nem mindegyike székére, — aki tovább asar kezdeményezte és fogadta jó tanulni. Aki pedig nem, az A aal melle kell szívvel ezt a 36 fővel in- kitűnő szakmunkás lehet de- (j dísz is duló osztályt, amely Csöng- korációs műhelyekben, a kő­rád, Békés és Bács megye szobrászatban, a műkőöntő A társadalom igényére legtehetségesebb fiataljaiból vállalatoknál, a kerámia- és épült az oktató-nevelőmun­tevődött össze. Egy tanulmá- nyomdaiparban. ka ebben a szakiskolai osz­nyi év eredményének láttán jt . . , , , ^lyban is, amelynek növen­viszont azoknak lett igazuk, Összefogtak a tanárok dekei azt a celt szolgálják, akik bátran mertek szerepet — Valamennyi szakunk f*0?? a lakás~ környezet­vállalni e szakközépiskolai ugyanis — folytatta Tápai kultúra — amit a kaDitnliz­osztályért és akik nem a Iát- Antal — szerződést kötött mu? elválasztott egymástól szat kedvéért vágtak jó ar- vállalatokkal, a Hódmezővá- ~~ .í5mét beágyazódjon j, tár­cot a kész tényhez: szükség sárhelyi Majolikagyárral, a sfualom életébe, mint szo­van iparművészeti szakkö- Szegedi Nyomda Vállalattal S U , í,"*5"?' zépiskolára Szegeden is. Most és a Szegedi Építőipari Vél- Hogy a dlszítT '3zakrnáknhk szeptemberben pedig a má- lalattal. S jövendő szakmun- aromásai kovetkez­sodikosok mellett új elsősök kásaikat nemcsak várják nck a szocializmusban, majd kezdik meg tanulmányaikat, ezek a vállalatok, hanem ta- a kommunizmusban, s hogy nítják is őket, és figyelem- ^^f.™™!1? teT Az elmélet mel kísérik általános előme- S'^i3^ i/hi ^.tni ' 621 netelüket a, ' hí" ­Amikor az iskolában meg- Amí® él * dal a kezdték az első tanításiét, i^a^a'r MÁVAUT autóbuszjáratok nyári menetrendje Érvényes 1908. május 21-től Szeged, Takaréktár utcából INDULÓ JARATOK: xll.OS, X17.00, és a gyakorlat kapcsolata nem álltak rendelkezésükre 'Az első tanulmányi év tapasztalatok A terSrok és lis megfelelőjeként. S hogy eredményét így összegezi Tá- oktatóíf kis k^llekSvá^a - ** ú3 tartalmat és for­pai Antal szobrászművész, az dr_ Huszák istvánné, Tóth mát önmaga muvelésere és iparművészeti szakkózépisko- Sándor szobrászművész Fá- a tarsadalom hasznara ke­la egyik oktatója: bián imre iparművész,' Sza- resi. « iparművészeti — Technikai készségben a bó Sándor korongozó nép- szakközépiskolai osztály ok­vártnál többet fejlődtek, művész, és Erményi Lajos tat0" 68 nevelőgárdája, az többet nyújtottak tanulóink, nyomdász, műszaki vezető — nagyon is természetes és így A kísérleti év 'eredménye azonban összefogott, s ha 18 van rendjen. igazolja, hogy az elméletet nem is teljes tökéllyel, de Lodl Fereae és a gyakorlatot, a közisme- megszületett a speciális szak-« • reü és szakmai tárgyakat, középiskolai osztály tanter-í valamint a műhelymunkát ve, amely alapját képezi a" sikerrel lehet összekapcsolni, további munkálkodásnak I Nagy eredményünk, hogy bi- Vajon nem kockázatos vál-e zonyságot nyert a gyakorlat, lalkozás-e, kisebb-nagyobb" miszerint a technikai kész- buktatókkal új utat vágni az" ség fejlesztését, az úgyneve- ismeretlenbe, amikor a szak-" zett kéztanulást előbbre le-, mára oktatás és munkára! het hozni az érettségi elé. nevelés első lépéseit teszi" Ugyanezt korábban az Ipar- ebben a háromtagozatú szak-I művészeti Főiskolán sajátí- középiskolában. Igenis hogy* tották el a tanulók, érettsé- az. És mégis, évek múlva" gi után. Az új gyakorlattal elmondhatjuk majd, hogy a! négy évet hozunk be, amely díszítő szakmákban az egykor " olyan alapra épül, hogy a legendás hírű szegedi öreg! Algyőre 5.49, xS.45, +7.46, X12.40D, 14.45, 16.00, +16.30CÍ 20.30, X22.40. Asotthaíomra x5.45, 14.55. Bajára (Bácsalmáson át) X12.43. +17.50. Bajéra (Mélykúton ét) 5.08, 16.00. Békéscsabára (Makó—Tótkomlósom át) 5.30. Békéscsabára (Orosházán át) 5.40, 10,00. Budapestre 5.15, X12.15, 10,50, +17.48. Csongrádra (Kistelek—Csanyteleken át) 5.00, X14.4Ö, 16.20. Csongrádra (Hódmezővásárhely—Mind­szenten át) xlS.30. Debrecenbe (Békéscsabán át) 5.40, 16.00. Deszkre 5.30, x5.50, 8.46, x7.4Ö, 10.20, 12.30, 14.40, X17.00, 10.40, 20.25, x22.40, +23.30. Dócra X6.35, +11.30, X14.35, 19.35. Forráskútra x5.i5, 0.00, 12,10, XI3.40, +16.10, X10.3O, +20.30. Gyulára (Makó—Békéscsabán át) 5l30. Hódmezővásárhelyre 5.40, X12.40Q, X13.20, 16.00, +16.30Q, nl6.S5. Kalocsára 6.00, xl3.40, +16.10. Kelebiára xl2.45, +17.50, U23.35. Kistelekre 5.00, 5.15, X7.00, X12.15, X14.40, 16.20, 16.50, +17.45. Kiskunhalasra (Kkmajsán át) 6.00, X13.40, +16.10. Kiskunhalasra (Öttomösön át) xl5.00, +20.00. Kübekházára x5.20, x6.35, 8.25, 12.15. X14.55, 17.00, 19.08, X22.40, +23.30. Marosleiére X12.40Q +16.30Q. Mórahalomra &05, x5.45, 11.38, X12.4S, 14,35, 16,00, +17.00, +17.50, X18.35, U23.35: Pécsre (Mélykút—Baja—Mohácson át) 8.05, 16.00. Röszkére X5.30, i6.30, 7.35, 12.10, 14,50, X16.30, 18.00, 22.40, Séndorfalvára (Szatymazon át) xB.20, x6.30c, +8.00C, 9.00* X12.25, Xl4.45c, 18.23c, x22.35, +23.30. Sándorfalvfira (QÁ-on át) x5.25, +6.35, 11.30, 16.35, 19.35. Szankra (Kömpőe—Kkmajsán át) 13.35. Szentesre (Hmvhelyen ét) xl3.20. Térvárra 17.18, 12.00, X17.00, +18.00. Tiszaszigetre X5.25, 0.35, x7.15,' 9.10, slO.35, 12.00, 13.33, X14.55, 16.15, xl7.00, 18.00, X19.40, 20,40, X22.40, +23.30. Tótkomlósra (Hmvhelyen át) xl2.40[j, +16.30D, Tótkomlósra (Makón ét) 5.30. . Üllésre (Bordányon át) x7.00, +9.00, X12.05, 14.30, 18.00, 21.00. Zsanára 14.30. ÉRKEZŐ JÁRATOK: Algyőről X5.22, 7.30, x9.25, +10.20Q 10.40, 13.22, 10.52, 19.22, X21.22, 21.35, Ásotthalomról X7.30, 16.20. Bajáról (Bácsalmáson át) x8.30, +9.« ulS.SÖ. Bajáról (Mélykúton át) 10.50, 21.00. Békéscsabáról (Tótkomlós—Makón én X17.40, +18.00. Békéscsabáról (Orosházán át) 10.4®. 21.35. Budapestről 10.15, 15.50, x2ö.25. -+21.55 Csongrádról (Csanytelek—Kisteleken át> 7.30, XÍ3.20, 19.10. Csongrádról (Mindszent—Hmvhelyen át) X7.40. Debrecenből (Békéscsabán át) 10.40 21.33. Deszkről X5.10, 3.85, k7.80, 0.55, 11.05 13.20, 18,35, X17.40, +18.00, XÍ8.20, 19,30 21.20, Dóéról x8.03, +13.27 xl6.1S. Forráskútról X6.33, 9.45, 13.48, X17.55 18.30, +21.55. Gyuláról (Békéscsaba—Makón át) X17.10 +18.00. Hódmezővásárhelyről X7.40, X9.28, +10.20D, 10.40, 21.35. Kalocsáról 9.45, 18,30. Kelebiáról x8.30, +9,00, ul8.30. Kistelekről 7,30, xO.OO, 10,15, X13.R, 15.50. 19.10, x20.25, x31.35. Kiskuhhalasról (Kkmajsán át) 9.45, 16,30. Kiskunhalasról (Öttömösön 4t) x7.35 +0.55. KÜbekházáfól x5.15, 6.30, X7.45, 9.40, 13.30, XÍ6.20, 18.20, 21.16. Maroáleléről x9.28Q +10.Ő0D. Mórahalómról xS.3Ö, 7.30, x8.30, +9.00, 10.50,. 13.30, 16.20, ulS.SO, 21.06. Pécsről (Mohács—Baja—Mélykúton át) 10.50, 21,06. Röszkéről X5.15, 6.25, 17.25, 8.35, 18.15, X15.35, 17.25. 21.15. Sándorfalvárói (Szatymazon át) x5.l2c, X6.27C. 7.36, 10.12, 13.32C, Xl6.32c, 21.32. Sándorfal várói (OÁ-ort át) xS.17, 6.27, +8.03, 13.27. 17.37. Szánkról (Kkmajsa—Kömpöeőn át) 8.30. Szentesről (Hmvhelyen át) x7.40. Térvárról X5.2Ö, 18.40, 13.20, xl8.30. +19.30. Tiszaszigetről 5.20. X6.30, x7.0ö, 7.40, 8.40, 10.15, 811.40, 13.20, 14.40, X16.0C. 17.30, X18.30, 10.30, X21.15, +21.45. Tótkomlósról (Hmvhelyen át) x9.2SG. +10.20D. Tótkomlósról (Makón át) xl7.40. +18.00. Ullésföi (Bordányon 6t) x6.45, 8.50. 14.10, 17.30, 19.50. Zsanáról x6.45, +8,50, xl7.3Ö. Jelmagyarázat: . X csak munkanapokon közlekedik. + munkaszüneti napokon közlekedik 1 iskolai előadások napján közlekedik, n a hét utolsó munkanapján és mun­kaszüneti napokon nem közlekedik. c-vel megjelölt járatok érintik Saatymaz vasútállomást.. u a hét utolsó munkanapján közlekedik. O-Val jelölt járatok előreláthatólag jú­lius 1-től közlekednek csak a hódmező­vásárhely—maroslelei útépítés miatt KONSZTftNTYIN PAUSZTOVSZKIJ Ogyesszai írók, költök Nagy évforduló naptárunkban a műit pénteken, május 18-án emlékez­tünk meg Konsztanlyln Qeorgijevics PausztovizkljnaU. a kiváló szovjet elbe­szélőnek 70. születésnapjáról, AZ iró, akinek önéletrajzi regényeiből a Nyug­talan Ifjúság (1958) és A nagy várakozások kora (1959) magyarul is meg­jelent, a Lltj'craturnaja oazéta 1982. Január l-l számában tttizfe átlőtt önélet­rajzának most készülő kötetéből egy érdekes fejezetet, amely Iszák Bábellel és más ogyesszRi íróval, költővel kapcsolatos emlékeiről szól. Ebből vesszük az alábbi részletet ogyesszai vendégeink itt-tartózkodása alkalmából. A for­dítás Péter Vera munkája. Rád lomusor — ! Az Ogonyok elhatározta a fiatal • ogyesszai elbeszélők ' közös kötetének J kiadását. A gyűjteménybe Gehteí, ... „ , „ , „ • Szlavint, Ilfet, Olesát, Bagrickijt, Ko­KOSSuTH-HADIÖ, M'J^erM* ^"fei U«*vet, Grebnyevet és engem vet­4,26 Rákóczi induló. 4 30 Hí- öeg van-e Szibériában? 21,49 A.tek fel, bar jómagam tulajdonkep­rek. 4,40—7,59 Vldaman, frissen. PJatnyickij-együttes műsorából, a pen nem Voltam Ogyesszai, és mind­Közben: 5,00 Falurádió. 5,30 Hl- 22,00 Hírek. 22,20 Tánczene. 22amásfél évet laktam Oavpsszá­rek. 6,20 Jó reegeltl 6,59 Idő- óra 30 Hivatalos órák. 22,35 Nők • osfí^ masie evet laktam ugyesaza jelzés. 7,00 Hírek 7,10 Uj köny- a férfiakról — táncdalokban. 22 a ban. De valamiért mégis ogyesszai­vek. 7,30 Műsornaptár. 7,59 Idő- óra 45 Megáll a szegény Villon • nak tekintettek, nyilván azért, mert jelzés. 8,00 Műsorismertetés. 8,10 Itt... 22,50 Ravel: La Valse. 23" ,szorettem Rv oevesz­Orieusz az alvilágban. Opereit- óra Gllnka-művek. 23.40 Ébren-«V„a szerettem az ogyesz­részletek. 9,00 Kürti András két lét és álom között... Közben:"szai adomákat. írása. 9,10 Kamarazene. 9,50 A 24,00—0,10 Hírek. 0,30 Himnusz." Bábel Vállalta, hogy előszót ír eh­sárszentmikiósi általános iskola PETOFI-RADIO > hez a gyűjteményhez. Az asztal kö­korusa énekeL 10,00 Hírek. 10,10 B „» e „„ • ... _ / , NaDírenden . * 10.15 Tánczene. Ilf félénk volt, de nyüt, preeiz és néha kíméletlenül gúnyolódó, Gyú Egy alkalommal zavart keltett a VájtfÜlű imtíalmárök kőzett, ami­kor kijelentette, hogy Victbr Hugó írásmódja egy- elromlott vécére em­lékestet. Az ilyen Vécék sokáig hall­gatnak, azután, hirtelen, maguktól ijesztő süVöltéssel leeresztik a Vi­zét. Azután megint hallgatnak, cs megint ugyanazzal a eüvöltéssel le­eresztik a vizet, Ugyanilyen, mondta Ilf. Victor Hugó Is váraüan és harsogó kitérői­vel, melyeket az elbeszélés mene­tébe iktat, Az elbeszélés lassan­nyugodtan, sietség nélkül halad, és az olvasó mit eem sejt; hirtelen, lölte az otromba, durva embereket, mint hó a háztetőkről, nyakába zú­és védte töltik az érzékenyeket, azo- dul. egy hosszú-hosszú exkurzus,. • kat, akiket . könnyű megbántani. viharokról, az óceánon vagy a párizsi Egy alkalommal nagy társaságban kloakkákban, - Bármiről, A kitörések voltunk együtt, é» ő hidegen s mély mennydörögve zúgnak el a megró­megvetéssel szinte ízekre szedett könyödÖtt olvasó feje fölött. Azútán néhány híres színészt, akik hangsú- gyorsan minden lecsendesedik, és lyozottan csak őt, Ilfet vették észre, ismét tempósan áramlik az elbeszélés, és ügyet sem vetettek a többi jelen- Vitába szálltam ílffel. Nekem tei­levőre, akik egyszerű, ártatlan em- ' s«»tt Hugó modora. Ügy véltem ai­Rerelf vr,1talr Kor«i»tíllnértpk raí- kor. ém ma iS úgy vélem, hOgV aZ el- > beszélésnek teljesen szabadnak, vak­?aeutszóm™kön^űZe?eéüi3hM s?k, száz kilométerre maradt mögöt­Gazdaszemmel a nagyvilág me- s|)m.. 5'15 só ilímaraz.ene 16 00! tünk, a napégette arcokat sápadttá sőgazdaságáról. 13,15 Operarész- Hírek; 16>j,5 Komán kórusok. 'l6. tették a téli ködök. Ki tudja, ha ieuaíerm'é^bőí ^f' Eze.r°^: nem ^vták volna tele magukat már tató népi muzsika. 14,40 spor- F+NRIÁULRFIOO AZ operaútja.! gyermekkoruktól tengerrel, nappal, toló ifjúság. 15,00 ífírek, kózle- 17 45 Kéj fú'vósegyüttes játszik. »a dél furcsa szokásaival és vidám­« ,nyA r-vimekr5diórének^k: 18 00 HI,rek- 18-05 Könnyűzene.«gágával, talán egész más, nyugod­kVrlAi5.?oyHTzMrak^üförk9S,45 ^IZT^nio " tabb, komorabb írókká váltak volna. Szív kiii-ii. 16,25 Periszkóp 16 19 00 terek. 19,10 Líszt-daiok. 19" Különösen érdekelt a szűkszavú, óra 30 Lehár: A ^ özvegy — J kissé szögletes, de vonzó arcú 111. vastag ajka négerhez tette hasonla­iskola. 18,30 Schumann : Pillán- harmónla zenekarának hangver-J tossá. PARTÉN senye- A szünetben: 21,00 HÍ-a olyan magas és karcsú volt, mint este Kalandozás ? nagyidtól- V'^Zvt^^ll^ legkecsesebb afrikai törzs, á MaU ban. 19,22 Anekdoták rivalda- Tánczene- 22i20 Norma. Opera-" törzs négerei. trióyb W42,9MmtfpSrbes?éd. íl-é- teszlet. 23,00-23,15 Hírek. J Különösen meglepett szemének ta. ' 19,45 Népi zene. is 34 JÓ Televízióműsor • tisztasága, ragyogása, kitartó tekin­éjszakát, gyerekek! 28,00 Es« .„,„" tete. A ragyogást még fokozta a krónika. 20,85 Szenzáció. Rádió- 19,00 Ünnepi Könyvhét, 1962." .. Jri~rinv ker^t nélkíili játék 2105 Dorts Day énekel. Közvetítés az Egyetemi Színpad-» vastag _ uvegu, KICSiny, Keret neiKUil 21,23 ' Mai vendégünk: Mikes ról 20,30 Műsorzárás. • Csíptető. berek voltak. Keresztülnéztek raj tuk. "A tizenkét szék" szédítő sikere utón történt Ilf a színé­szek viselkedését aljasságnak nevezte. Szeme, mikroszkóp módjára, rend­kívül érzékenyen reagált az aljasság­ra. Éppen ezért észrevett és eluta­sított sok mindent, amit mások nem vettek észre, vagy nem akartak ész­revenni. Nem szerette a "Ml van ebben?" szavakat. Pajzsnak tekin­merőnek kell lennie és hogy egyetlen törvénve — a szerző akarata, Erről és sok másról vitatkoztok a homályos kantinban. Megjött 8 nyirkos tél. Déli két órakor már meggyújtották a villanyt, és kunt elkékült? a hó. Sárgállottak az ut­cai lámpák, az asztalon feléledte a hortenziák, és a körték fénvében tette őket, amely mögé a megalkuvó envhe pír borította el őket, Geht art lelkiismeretű emberek rejtőznek. állította hogv a virágok, akár Előtte lehetetlen volt hazudni, kön- emberek neursszténíát kupnfi^* törfalazni könnyelműen elitélnl em- i„meret«, hogy a neuraszténia bereket és ezen túlmenően lehetet- ^tt^en gyengeségben töltik 8 len, V°,U ítlaA t Thp UÍ^Ka Ja" nappalokat de estefelé felélénkul­nul viselkedni. Ilf jelenlétében a í+v kivirágoznak faragatlan tüskék is magukhoz tér- nek' Klvlrí B tek. Nézeteinek és tetteinek nemes egyszerűsége ugyanezt követelte meg az emberektől. Ilf meghökkentő volt. Előfordult, hogy kijelentéseit rendkívül kemény­nek éreztük, de mindig igaza volt Egvszer a kantlnba bejött Szem" jon Geht titokzatos arckifejezéssel. A Na vahte szerkesztőségében tó merkedtem meg vele. Fekete-télig8" kis kikötőkről szóló riportokat só­zott nekünk. Nem Ogyesszéról, Her i

Next

/
Thumbnails
Contents