Délmagyarország, 1962. március (52. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-11 / 59. szám

Vasárnap. IMS. máretas tt 6 FEJŐNŐK KOROLEV FESTMÉNYE XUeun dl l/ucs: GONDOLATOK AZ IRODALOMRÓL ^ A cikk szerzője haladó csak a szocializmus ihlető Jrtenr mű1i1k!züY .Amv5: erőinek hatására valósulhat róthajú lány" című regény meg. Igen nagy sikert aratott. ALKOTÖI NAGYSÁG AZ EMBER ES A KOR Ahhoz, hogy vrlóban civilizált emberhez méltóan éljünk, nem elég, hogy valamilyen életcélunk legyen. A Célnak az emberiség legbensőbb törekvéseit kell kifejeznie. Olthatatlan lelkesedést kell az emberben gyújtania, reményt és végtelen erőt kell adnia. Ebben rejlik a megváltó igazság korunk írója és művésze számára, csak ez teszi győztessé a szocializmus és a kapitalizmus között dúló eszmei harcban. i A REGÉNYRŐL A regény mint irodalmi műfaj valóságos önálló világ — százával írtak, s írnak még róla könyveket A modern regény rendkívül sokszerű, sokoldalú Irodalmi jelenség, s nem kevesebb benne az ellentmondás, mint amennyi a felfogás és meggyőződés világunkban. A modern regény bonyolult problémakomplexumában csak egy megdönthetetlen igazság áll fenn: ha léteznek az epikus irodalmi műfaj számára továbbfejlődési és átalakulási lehetőségek, ez KÜSZ JENŐ: V O N A T O Zubog a mozdony acélgyomra s feketéssárga füstöt ontva maga után átdübörög a póznák sorfala között. Hajnali négy: a táj még párás, de már a fapados és párnás vagonokban megpezsdül a szokásos lárma és vita. Egy gyerek sir, kacagnak arrébb; ilyen különös, furcsa zajt még sosem hallottam egy napon, mint itt, c zsúfolt vonaton. Szivarfüst, borgőz, kölniillat vegyül egymásba s ahogy virrad — mint légypapir, úgy fogja meg testemet és a lelkemet a kép: melyre pár perc alatt néhány száz ember ráragadt. Hajnali négy: — Pogácsát tessékl — veti előre lomha testét az utasok közt a napos ital és itszolgálatos (Civilben birkózónak nézném, s pogácsát árul, mennyi élmény) A sarokban, az ablak mellett, egy fiatal pár foglalt helyet s — ó Technikai — a férfi bókol: egy tranzisztoros rádóból hajnali szerenádot ad kócos kis imádottjának!... Ki, honnan indult, s hova ér ma? Bánat, vagy öröm — úticélja? Robog a hajnali vonat s én elszégyellem magamat: röstellem, isten tudja mért, hogy tekintetem oly kimért, hogy — most — közönnyel térek el azon, mi máskor érdekel! Az álmatlanság? — igaz, persze: pillám leragad egy-egy percre, míg lassan, lassam ráhagyom, hogy elringasson a vagon. Kattog a sin s a szikragyöngyök (mit mozdonyunk a tájra öntött) álmosan, lomhán, fényük vesztve hullnak tovább a pályatestre. Az írót végső fokon nem alkotói műfogásai, nem anyagfeldolgozási módszere, még csak nem is esztétikája teszi naggyá, hanem, az a mélység és tisztánlátás, amellyel ("esztétikája* által) kifejezi kortársai tapasztalatát, vagyis azt áz egész sokoldalú történelmi folyamatot, amely korát formálja, meghatározza az emberek jellemét és az események menetét. i A RÉGI ÉS AZ ÜJ A burzsoá irodalomban eluralkodó sivárság egyik oka hogy az írók nem tudnak semmi újat mondani az emberről. Csak az ember, s az ember jövőjének új megközelítése ébreszthet rokonszenvező érdeklődést az olvasóban, aki megőrizte vágyát, hogy mind többet tudjon, s mélyebben értse meg a dolgokat. Gyakorlati gondolkodású nyugati írók régen rájöttek: arra, hogy most valami új kell. S elkezdtek szenzációs bűntényekben, lelki fogyatkozásokban vájkálni, s most úgy tesznek, mintha eközben valami újat fedeznének fel. Pedig valójában csak gazdájuk, az imperializmus régi gyalázatos tulajdonságait teregetik kl. A SZÉPSÉG A szépség fogalma a szocialista művészetben minőségileg különbözik az előző korszakok fogalmaitól, mert a szocialista alkotás más embertípust dicsőít: hőse új értelmes életszabályok felfedezője, dolgozik, küzd és győz, de nem egyedül, hanem együtt osztályával, s nemcsak önmagáért. A szép testalkatot dicsőítő klasszikus szépségkultusztól, s a modern burzsoá rútság kultuszától eltérően, a szocialista szépségfogalom a szellemi szépséget is magában foglalja, követelménye nem egyszerű az "Isteniszépségű ember, hanem a szilárd erkölcsi elvek alapján álló ember. A szocialista irodalom tulajdonsága a világosan kifejezett etikai kutatás eddig még ismeretlen szép emberi kapcsolatok kutatása. A szépség nem lehet változatlan, nem fejlődő minőség, még kevésbé tisztára külsőleges, dekoratív tulajdonság. A szépséget az ember alkotó energiája teremti, olyan embereké, akik erejüket arra fordítják, hogy átalakítsák a társadalmat, győzelemre segítsék a békét, megoldják az emberi szenvedés problémáját s a humanizmust társadalmi magatartásuk törvényévé tegyék. Ha ezen elgondolkodunk, nyomban világossá válik, hogy új korszak a művészetben nemcsak szükséges, de lehetséges is. és kialakulásának ösztönzője a szocialista gondolkodás. CSANADY JÁNOS: Az új tavasz elé Sürögnek a sürgős ntak, zúgni hallom a falukat, az országot! Országutak során fürge traktorokat! Túl a télen, vihart űző szelekkel tisztul a mező. egy a föld, egy a parasztság: el-lebbentik a múlt rosszát! Nem marad meg, csak ami ijó: tisztult vizzcl visz a folyó vállas partok közt, — s a [tenger síkságára ér az ember! Zord zárával a február számadását lezárja már, új gyűlésre zúg a termek sokaságán felnőtt, | gyermek; — zúgni hallják a falukat, az országot, országutak során a jó traktorokat üj tavaszt virágzó utak! KOMJAT ALADÁR: Dal a bőségről Búza, akár a vizek robogója. Rohan; a város megremeg belé. Friss kenyétszagtól illatos a nóta: jóllakott szájból harsan ég felé. Kölyök-hasacskát, izmos férfi-vállat gyolcsok bősége hószínnel takar. Ép lábbeliben lépkednek a lábak: semmi nekik zergenye, zivatar! Betűk bősége. Minden kisgyerek előtt könyv: gyümölcsös teli tál. S ami a szóban csak mese-rengeteg: kint kóbevésve, vasbaöntve áll. Karok bősége: zászlót hord az élen, olvaszt acélt, vagy töri a rögöt. Karok bősige: jó fegyver a kézben! Ott bőség posztol a bőség fölött. (1936) VIRIATO CRUCH:* Anyám A szemem — a te nevedben anyám — mindent meglát, anyám. Látom fájdalmak tengerét leáldoaó nap derűjét, a táj veres színét. Szemedben, látom: szikrák gyúlnak, fényesek, forrók, lobogók, vonzanak, mint varázslat, reménységgel ragyogók, erősek, mint a hit — Erősek, ahogyan hisznek a fiaid; Világrajöttünk s hirdetjük a világ, a világ s az emberiség, az emberiség és jövendőnk napját. SZENTIRMAI LASZLO fordítása • Afrikai költő. Angolában ált, míg politikai magatartásáért 1967-ben elmenekült ég in contumatlam el nem ítélték a portugálok. MAGYAR LÁ8ZLÓ: BOSZORKÁNYOK llllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllilllllll k ÁPITÁNYA ÜRES A HALÓ A rozoga ladik lassan ereszkedik lefelé a meredek part alatt. A fűzfák szikkadt lombja ernyedten borul föléje. Bagi Szilveszter mozdulatlanul ül a csónak farában, nézi a nyomorúságos vizet, amint lustán, kivert kutyaként sompolyog a medrében. Az öreg halász nagyon régen járja már a tiszai vizek útját, sok minden furcsaságot megért, de ilyent még nemigen. Május van, itt lenne a zöldár ideje. Ilyenkor megduzzad a víz, szélesre terpeszkedik a Tisza. Elborítja a messzi partokat, drága iszapot hord a homokra, hogy legyen egy esztendőre való ereje megteremni a kenyérrevalót. Nádasdy püspök telhetetlen papzsákja úgyis mindig látott szájjal követeli a törvénytelen tizedet. Akkor ls, ha terem a föld, akkor is, ha adós marad a terméssel. A vén halász jól emlékszik arra az esztendőre, amikor a fejedelem kurucai táboroztak a város körül. Nagyságos volt akkor a Tisza is. A nyalka vitézek hetekig halon éltek. Annyi hal volt a Tiszában, hogy szinte kiszorította medréből a vizet Kosárral merték kl belőle a kecsegét, harcsát süllőt, potykát Tudomány sem kellett a fogáshoz. Most pedig? Olyan keszegre zsugorodott ebben az esztendőben, 1728ban a viz, hogy szinte lötyög a medrében, akárcsak gúnyájában a hektlkés ember, amikor a száraz nyavalya már minden húst lerágott zörgő csontjairól. Hétszámra vetheti az ember a hálót, rakhatja a varsát, egy árva durbincs nem sok, de annyi sem akad beléje. Mintha megbabonázták volna a Tiszát, de vele együtt az egész megveszekedett világot is Pedig a vár egyre jobban éhezik a halra. A generális már harmadszor üzent az este. — Délebédre legyen hal mert különben emberhalál lesz' — mondta fenyegető hangon a katonája. Rettentően nagy úr ez a gróf Herberstein Emészt, a szegedi vár parancsnoka, az osztrák császári generális, ebe úgy látszik, még az a akaraU som elég a csuda tevéihez. Nincs, és ha a fene fenét eszik, akkor sincs. Mintha az esővel együtt a halat is eladták volna a töröknek azok az istentől elrugaszkodott boszorkányok. Gyönge sról támad, megzörgeti a parti bokrokat mintha nem is májust, hanem legalábbis novembert mutatna az alsóvárosi koldusbarátok kalendáriuma. — Akadt-e valami? — hangzik hirtelen a part meredekéről. Szép szál legény áll a parton, a vén halász legkisebb fia, Gergő. Veszter nem is válaszol. Ott lóg a háló a ladik oldalán, mindenki láthatja, hogy üres. — Hát te? — kérdi szinte csak a szemével az öreg. — Megint itt járt a katona. Követelte a halat. — Azt ugyan követelheti. — Baj lesz. édesapám. — Baj mindig akad. Gyere már le, megnézzük a varsákat. A legény leugrik a bokrok közé, izmos kézzel elkapja a ladik orrát és a partra fordítja. Aztán együtt indulnak lefelé. Térdig gázolnak a pocsolyás vízben, óvatosan emelgetik belőle a varsákat. A szerencsében már egyikük sem reménykedik. De az egyik varsa megrándul mégis, amint emelik a vízből. — Mifene? — morog hitetlenkedve az öreg. Jól megtermett kecsege ficánkol a háló szűk alján. Lehet vagy három font. — Tán Koncz Sára babonázta meg a kezedet? — évődik jókedvűen az öreg. de amikor látja, hogy fia arca lángba borul és a hálót majd kiejti kezéből, engesztelésül hozzáteszi: — Nono, nem azért mondom. Gergő sejtette, hogy titkát már régen kilesték, de arra nem gondolt, hogy az apja is tud róla. A szépséges Koncz Sáráról, akinek úgy ragyog a szeme, mint a valóságos karbunkulus. Megbabonáz minden férfiembert, aki a közelébe kerül. A várbeli tisztek is veszkődnek utána. Podhradszky György, aki évekkel előbb a Felvidékről származott Szegedre, miután a pozsonyi diétán nagy buzgalommal ügyködött a város érdekében, és a hálás szegediek előbb a város nótáriusává, szenátorává, majd első főbíróvá tették, valósággal belehabarodott a tüzes szemű menyecskébe. Ha meg-megtér utazgatásaiból, és idehaza keveri a kártyát Herberstein gróffal, meg Nádasdy püspökkel, Sára egy minutumra sem lehet tőle békességben. Csak olyankor van nyugta ba Bécsben mulat, vagy a pozsonyi diétán viseli a város képét, de még onnan is levelekkel, ajándékokkal zaklatja. Egyszer virágos bécsi kendőt küld neki, máskor törők kalárist, bársonytopánkát De Sárika csak neveti. Elfogadja ugyan az ajándékokat, de a rojtos selyemkendő csak arra jó, hogy alatta tüzesebben magához ölelgesse azt. akit mindennél és mindenkinél jobban szeret, öt magát, Bagi Gergelyt. A kis török asszony kunyhójában, amely szegényesen lapul a palánk oldalához, de belsejében az ezeregyéjszaka minden tündérmeséje megelevenedik. A rézfüstölők Illatos felhőjében Sára asszony neki tartogatja minden csókját, minden forróségát, neki, a szegény halászlegénynek. Gergő sokáig azt hitte, hogy rajtuk kívül csak Fatíme tudja a titkukat, az a különös török asszonyka, akit a régen kivert török hadak felejtettek itt emlékül. Benne megbíztak, mintha édes testvérük lenne. Lassanként azért az egész város megtudta, de nem sokat törődött velük. Gergő most mégis megzavarodott egy kicsit, amikor apja száján kiesett a neve. Pedig az öreg halász sem sokat törődött a dologgal. Vagy túl vén volt már ahhoz, hogy megbotránkozzék rajta, vagy pedig a maga tarka legénykorára gondolt, amikor Rákóczi vitézeként ő is éppen eleget veszkődött vászoncselédek után mindenfelé, amerre csak megfordult a fejedelem diadalmas lobogója. Márpedig az sok helyen megfordult: Jobban nyugtalanítják most a jelenlevő bajok, főképp az isténtelen szárazság. A hosszabbodó nyári napok minden órájában kémleli az eget, de bizony még csak hajnali párát Sem lét, nemhogy esőt Ígérő felleget. A földekből lassan kiég minden vetés, és mintha a hal is kiégett volna a Tiszából. Ügy bámulja most a varsában ficánkoló kecsegét, mint valami varázslatot — Viszem is a várba — motyogja magában —, hadd töltse bendőjét vele a labanc, hogy a... — Ne vergődjön vele édesapám, majd elszaladok én vele — ajánlkozik lelkesen a legény, nem éppen mintha kímélni akarná az öreget, hanem a szépséges Sárika miatt. Hátha összetalálkoznak a vár körül, a piacon. Hiszen oly rég látta már... Tegnap este — az pedig mérhetetlenül hosszú idő. Az öreg rábólint. Lelkére köti a legénynek, hogy vigyázzon a halra, magának a generálisnak adja csak át, de a pénzre, amit érte kap, még jobban ügyeljen. folytatása következikJ