Délmagyarország, 1962. március (52. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-01 / 50. szám

3 Csütörtök, 1962. március 1. n mihályteleki Új Élet tsz kezelésébe került az ország legnagyobb tuiipánkertje Európaszerte híresek a munkaerővel rendelkező ker­szegedi nagyvirágú tulipánok, tészeti üzemegységnek. A amelyeknek hagymáit száz- több mint nyolcszáz tagú ezerszámra szállítják export- termelőszövetkezet viszont ra a Kertészeti Vállalat bo- bármelyik időszakban ele­domi üzemegységéből. Fran- gendő munkaerőt tud külde­ciaországon, a Szovjetunión, ni a tízholdas tulipánkerthez Svédországon, Finnországon és az egyéb dísznövények ne­y-vül még Hollandia is szí- velésénez. A tsz szakembert vesen vásárolja a szegedi tu- is kapott, akinek irányítá­lipánokat sával ápoljak piajd a virágo­A virághagymák nevelésé- kat. nek egyik problémája most A termelőszövetkezet Bo­oldódott meg azzal, hogy a dómban, új területén még­127 holdas bodomi üzemegy- jobban kiterjeszti az öntözé­séget a szeged-mihályteleki ses gazdálkodást. A zöldség­Uj Élet Termelőszövetkezet félék mellett — a kedvező vette át. Az idén már a közös adottságokat kihasználva — gazdaságra hárul az ország esőztető berendezéssel öntöz­legnagyobb — tizholdas — tu- ni kívánják a fűszerpaprikát lipánkertjének gondozása. Ez is. Legalább húsz holdon az elmúlt években jelentős akarnak így rekordtermést problémát okozott a kevés elérni. Harmincezer csemegepaprika a Felszabadulás Tsz-ből A szegedi Felszabadulás Termelőszövetkezet gazdái üvegházaikban korai cseme­gepaprika termesztésével is foglalkoznak. Az üvegházak­ból eddig mintegy 30 ezer vastaghúsú, cecei paprikát szállítottak belföldre és kül­földre. A paprikaszüret teg­nap befejeződött, s az utolsó szállítmány Münchenbe és a szegedi üzletekbe került. Ma a Felszabadulás Tsz gazdái az üvegházakban megkezdik az előrenevelt ce­cei paprikapalánták ültetését. Ezekről áprilisban ismét szü­retelnek. Különben a közös gazdaság üvegházaiból két hét múlva több mint tízezer karalábét adnak át a fo­gyasztóknak. népfront és a tanács között. A többi között beszélt arról is, hogy a tanács ezután is szíve­sen fogadja a népfront minden közhasznú javas­latát. észrevételét. Nagy Sándor a több kisebb tér — mint például a Lechner tér — elhanyagoltságát tette szóvá. Gacsó Lajos a kisipari szövetkezetek dolgozóinak képviseletében segítséget ajánlott a Vidám Park épí­téséhez. Több példát is so­rolt fel erre. Balogh Géza a Tömörkény István Üdülőtár­sulat társadalmi munkájáról, terveiről számolt be, megva­lósításához kérve a tanács segítségét. Az ülés Tombácz Imre zárszavával fejeződött be. Tovább erősödnek a népfront és a lakosság kapcsolatai Ülést tartott a népfront Szeged városi bizottsága A Hazafias Népfront Sze- kai, akik a politechnikai ok- osöző az együttműködés a ged városi bizottsága tegnap tatás keretében az üzemek­délután Tombácz Imre el- ben a diákokat tanítják, nökletével ülést tartott a A tanulók gyárakban tett népfront székházában. A látogatásainak jelentőségéről népfront városi bizottságáéi- is beszélt Mucst Józsefné. A nökségének beszámolóját az Vidám Parkkal kapcsolatos elmúlt évben végzett munká- előkészületekről dr. Bozsó ró) és a teendőkről Nagy Tibor számolt be, majd Szi­lstván, a népfront városi tát- ládi Sándor vázolta a III. kára ismertette. kerületi népfrontbizottság Tavaly és az idei év ed- munkáját, terveit Hangoz­dig eltelt hónapjaiban Sze- tatta, hogy geden tovább erősödött a la- szükséges még tartalma­kosság és a népfront kapcso- sabbá tenni a tanáestag­lata. A népfront aktivistái a beszámolókat, part politikájának megfelelő- Hódi Győző a II. kerületi en közhasznú célokmegvalÓ6Í- népfronthizottság tevékeny­tását segítették. A város la- ségéröl szólott k06sága a népfront által Az ülésen a városi tanács kezdeményezett társadalmi képviseletében megjelenő munkákban szívesen vett és Tari János, a városi tanács vesz részt elnökhelyettese rámutatott, A népfront aktivistái a la- bogy egészséges és gyümöl­kosság körében jelentős poli­tikai tevékenységet is végez­nek, mert időszerű hazai és nemzetközi kérdésekről ta­nácskoznak az emberekkel. A különböző akcióbizottsá­gokban — amelyekben szin­tén kommunisták és párton­kivüliek működnek együtt — eleven az élet, A teendők közé tartozik azonban az is — amint a bi­zottság ülése megállapította —, hogy a népfront tevékenységé­ben még többen vegyenek részt a város lakói közül. Ezzel a népfrontmozgalom hatóköre is bővül, sokrétűb­bek és gazdagabbak lehet­nek a közérdekű javaslatok. Az ülés megállapította, hogy a népfrontnak hatékonyabb politikai és kulturális mun­kát kell végeznie a termelő­szövetkezeti gazdák körében. A népfront városi és kerü­leti bizottságai igen fontos feladatuknak tekintik a Sze­gedi Ünnepi Hetek, a sza­badtéri játékok sikerének .se­gítését, valamint a Vidám Park megvalósítását —amint erről már beszámoltunk la­punkban. A népfront városi bizottsága felhívással fordult ar. üzemekhez, hivatalokhoz, intézményekhez,, a váro6 la­kosságához, hogy a Vidám Park építéséhez ajánlják fel az elfekvő, lomtárakban heverő külön­féle kő-, tégla- vas- stb. anyagokat. Ezekből az anyagokból — amelveket már nem használ­nak "fel — jórészt megépül­het a Vidám Park mesevára. Itt minden anyagot tudnak használni, éppen a mesevár alakja, kiképzése miatt. Az elfekvő anyagokat a nép­front Vörösmarty utcai szék­házában kérik jelenteni. Az elnökség beszámolójá­hoz többen hozzászóltak, s mondtak véleményt a nép­frontmunka kérdéseiről. Beck Sándor ismertette, hogy a népfront első kerületi bi­zottsága kapcsolatot létesít az újszegedi termelőszövet­kezetekkel. Bejelentette azt is. hogy Újszegeden újabb nép­frontcsoport alakult. Turai Géza ismertette a kulturális akcióbizottság te­vékenységét. majd javasolta, hogy a népfront tartson an­kétot azokkal a munkások­földmüvess&ö vetkezeti tagságé a s&ó M lélte® a gyarapodást, hanem gek a tagság és a dolgozók égy év után ma is- aktívan részt is vett 100 új véleményére, javaslataira, mét összeül a Csongrád szaküzlet létrehozásában. Vonják be őket a feladatok megyei földművesszövetkeze- • megvalósításóba. Az ésszerű­ti tagság jelentős fóruma, a H hálózat korszerűsítésé- ség hatórán belül — gazda­megyei küldöttértekezlet, vej javu|t az áruellátás. Sok ságossági számítások mel­hogy értékelje a négy eszten- 0]van cikket vittünk a »la- lett — tovább kell korszerű­dővel ezelőtt hozott határo- kosság helyébe® a közsé- síteni, bővíteni elsősorban a zatok végrehajtását és meg- gj szaküzletekbe , amelyet tanyai és külső perifériákon szabja az újabb feladatokat. korabban csak városban le- levő kiskereskedelmi és ven­Ez alkalommal érdemes rö- hetett megvásárolni. Kiske- déglátó egységeket. Az udva­vid pillantást vetni az el- reskedelmi egységeink 1961- rias és higiénikus kiszolgá­múlt négy esztendőre. Igen ban 115 muiió forinttal for- lás mellett legfőbb követei­nagy változás ment végbe a galmaztak többet az 1957. mény a lakosság helyben falvakban, ahol a földmű- évinél. Ez 20 százalékos for- való maximális áruellátása. Az átlagtermés növelése mellett növelni, kell a zöld­vesszövetkezeti tagság, a pa- galomnövekedést jelent. A rasztság zöme a nagyüzemi vendéglátóipar egységei 31 gazdálkodás útjára lépett. mímó forint »ételforgalmat« séget termő területeket, el­Ezen időszak alatt jó néhány bonyolítottak le ami 1957- sősórban is a vöröshagyma termelőszövetkezet gazdasá- viszonyítva csafcnem 100 íerÜ!f'ét A termelés mellett gilag megalapozta jovojet es .... „ ,. tovább kell javítani a fel­igen szép eredményeket tud szazaiékos emelkedesre vall. vásárlási munkát és felvá­felmutatni. A nagyüzemi gaz- E nagyarányú változás súrolni minden olyan le­dálkodás termelési eredmé- eredményezte hogy a falu szerződött árut, amely köz­nyel egyre: örvendetesebbek. lakossag • nak ' életkörülménye vétlen fogyasztásra vagy tar­Például 1960-ban 3775 va- ° . ' tositasra alkalmas: és fokoz­gonnal több zöldség, gyü- megváltozott, s ma ^ jobb, ni a lakosság helyi ellátását mölcs és vegyes mezőgazda- mint négy évvel ezelőtt. A ezekből a cikkekből. A tag­sápi terményt vásároltunk földművesszövetkezeti rend- ság, a lakosság sokoldalú fel mint 1957-ben szer ez ,d6 alatt magasabb igényeinek kielégítése érde­Az említett ido alatt lenye- keben szelesitem kell a kü­gesen fejlődött a földműves- forgalom lebonyolítása mel- lönbözö szolgáltatásokat, szövetkezeti rendszer is. Az lett a körültekintő gazdái- (Háztartási, növényvédelmi előző megyei küldöttgyűlés kodás következtében maga- gépek kölcsönzése stb.) határozatai kimondják: -To- biztosabban érte el a sajót j| vabb keU fejlesztem korsze- növelését Amíg 1957- H megvalósítása ér­rusiteni a kereskedelem es vagyon noveiesei. Amíg laai dekében nemcsak a vagyon Vendéglátóipar egységeit és ben a rendelkezesre alló ossz- növelés a fontoSf hanem a ugy kell gazdalkodm, hogy vagyonból 35,7 százalék volt meglevő vagyon védelme is jelentősen növeljük a szo- & gaját vagyorl) addig 1961. Az eddiginél tehát szélesebb vetkezet, rendszer sajat ^ ^ ^ q ^ körben szervezzék a válasz. százalékot. A saját vagyon ^^^rtleSőm^ kedvező alakulását látva, a kaba_ Támaszkodjanak e vo­megyei küldöttgyűlést helyet- natkozásban elsősorban az tesítő választmány úgy ha- alapító tagokra, akik szíve­—— r. tározott, hogy Heves megyét S*n J,!*** "f1 * munkát kiválasztó új kereskedelmi , , ..Az ellenőrzést teljesen ossz­egységek. Az egységek ki- Városversenyre hívjaa szo- hangba kell hozni a hiva. vetkezeti rendszer 100 szaza- taH apparátus ellenőrzésé­erejét.* A határozat végre­hajtása során gombamódra nőttek fel, alakultak ki a különböző szaküzletek, kis­vendéglők, önkiszolgáló, ön­alakításához a tagság össze­sen 3 és fél millió forint Fogaskerék — szövőgéphez, újfajta futballszelep A Gumi és Müanyagkészítő KTSZ új gyártmányai Úgy látszik, téves hiede- ÜÜH! HHÜ1 lem. hogy télen kevesebb gépjármű szaladgál az uta­kon. mint a jó időben. A Gumi és Müanyagkészítő Kisipari Termelőszövetkezet gumijavító részlegénél leg­alábbis nyoma sincs a holt­szezonnak: a közületek, ál­lami gazdaságok, tsz-ek és magángépkocsi tulajdono­sok ugyanannyi kopott ke­rékköpenyt és lyukas belső­gumit hoznak javíttatni, mint máskor. A lakosság pedig elárasztja munkával a városi műhelyeket: a gumi­talpú cipők, csizmák évadja valóban most van. Máskülönben sem tétlen­kednének a szövetkezet dol­gozói. A baromfifeldolgozó vállalatok — Debrecentől Sárvárig — náluk csináltat­ják a kopasztókorbácsot. Hatvanezret gyártanak be­lőle negyedévenként, még­sem elég; a Csepel Nagyke­reskedelmi Vállalatnak 15 ezer nagymotorkerékpárhoz való tömlőgumi készül; a Jászberényi Fémnyomó Mű­vek, mely a Lehel hűtő­szekrényt gyártja, 40 ezer tömitőszalagot rendelt. A felsorolás nem lehet teljes, érdemes azonban megemlí­teni, hogy a korábban is gyártott futballszelep igen elmés újítással, más formá­ban kerül ezentúl a labdák­ba. Ha elromlik, nem kell többé a varrást felfejteni, elég, ha a szelepdugót kicse­rélik. Január elseje óta a ktsz új neve is jelzi — műanyag­készítő részlegekkel bővült a szövetkezet. A műanyagosok fajta felhasználására. A pró- tiliparban hasznos kezdőkú­előtt — mióta kiváltak a do- baképpen készített szövőgép- pokat és csévéket gyártanak, bozkészítő ktsz-ből, — na- fogaskerekek a gyakorlatban Mindkét helyen líj fröccsön­gyobb távlat nyílott, hiszen beváltak, s remélhetőleg mód tő gép állt munkába, azegyi­ha a terv megvalósul, a fel- nyílik sorozatgyártásukra. ket vásárolták, a másikat épülő üzemházban korszerű A Tolbuhin sugárúti mű- azonban házilag készítették körülmények közé kerülhet- a'nvagfeldolgozó műhelyben el. Bátran elmondható, hogy nek. De még ennél is fonto- jelenleg exportra kerülő fo- jól kezdődött az idei év a sabb, hogy a szövetkezet ve- gók nyélszigetelőjét, gombo- szövetkezet szamára, ezért az gyészmérnökének vezetésével kat. valamint ingnyak-mere- eredmények sem maradhat­kísérletek kezdődtek a mű- vítőket, a Szent Miklós ut- nak el. anyag hulladékanyasok új- cai részlegben pedig a tex- F, K. lékos saját erő megvalósítása eel A célkitűzés megvaló­részjeggyel és 428 000 forint ^dekében- A ^ sítása érdekében mindenütt társadalmi munkával járult szaka ot év' tehát 1965-ben er kér jék a helyi pártszervek hozzá. A felvilágosító munka yeget; Ez az elhatározás egy- segítségét. beesik szövetkezeti rendsze- A megyei küldöttgyűlés a rünk országos központjának beszamoló irányelvéivel. után a tagság nemcsak "szem­j ;— meghallgatása után és a vita során abban M . „ . ... . . dönt, hogyan tudjuk rövidebb ít kell tenniük megyenk . ... . ldo alatt megvalósítani egesz megyénkre kiterjedően azt az elvet, -Gazdálkodjunk sa­ját erővel*. Ez azt is jelen­ti, hogy rövidebb időn belül visszafizetni álla­földművesszövetkezeteinek, illetve szövetkezeti szervei­nek. hogy e nemes cél meg­valósuljon? Erre is választ ad a megyei küldöttgyűlés. Elsősorban tovább kell nö­velni a vezetés színvonalát tudjuk és javítani a vezetőség ösz- munknak azt a hitelt, amit sze tételét. Adjunk nagyobb eddig folyósított és hatéko­SK*'. Ared- "vabban tudunk reszt venni diginél sokkal jobban tá- szocialista hazánk építésében, maszkodjanak a vezetősé- S. S. Több mint 500 millió forint a zöldség-gyümölcs felvásárlás fejlesztésére Nagy befogadóképességű raktárak épülnek országszerte A termelőszövetkezeti gaz- A termelés, a felvásárlás dálkodás térhódításával meg- és értékesítés ilyen nagy­teremtőd tek hazánkban a mérvű, az ország egész la­korszerű, nagyüzemi zöld- kosságát közvetlenül érintő ség- és gyümölcstermelés iel- fejlődése szükségszerűvé tételei. A földművesszövet- tette Műanyagból présel gombokat a Tolbuhin sugárúti műhelyben özv. Rátvai Sándorné. Keze alól dobozszám­ra kerülnek ki a tetszetős blúz-, ing- vagy ruhagombok. A szövetkezettől 60 ezer darabot rendelt a RÖVIKÖT ebben a negyedévben. kezeti szervek — ennek alapján — a következő évek­ben jelentós erőfeszítéseket tesznek mind a belföldi zöldség-, gyümölcsellátás, mind pedig zöldség-, gyü­mölcsexportunk fejlesztésére. A fejlődés tervezett ará­nyaira, s egyben a termelő­szövetkezeti gazdálkodással kialakult lehetőségekre jel­lemző, hogy 1965-ben — a második öt­éves terv utolsó évében — kereken 189 000 vagon me­zőgazdasági terményt és terméket vásárolnak fel és visznek piacra. Ez pontosan 43,2 százalékkal lesz több, mint 1960-ban. Legnagyobb mértékben — 64,7 százalékkal — a zöld­ségfélék felvásárlása növelt­a felvásárlás és az értéke­sítés technikai bázisának erősítését. A földművesszövetkezeti rendszer 1960—1965 közötti, együttesen több mint egy­milliárd-háromszázmillió fo­nnt értékű beruházásainak kereken 41 százalékát, 557 millió forintot fordít ilyen célokra. A tervidőszakban folytató­dik a tájtermőterületek köz­pontjában levő raktárak és átvevőhelyek fejlesztése. Szatymazon már az élmult évben elkészült egy hűtőház­tároló. 1964-ben Szegeden és Ma­kón is befejeződik egy raktár építése. Tovább folytatódik a fél­szik, de például olyan kül- vásárlási munkát javító és belföldön egyaránt kere- tranzittelepek létesítése és sett cikkből is. rrrmt a vö- korszerűsítése. Minden na­löshagyma, csaknem 35 szá- gyobb felvásárló- vagy érté­zalékkal többet vásárolnak kesítőtelep közelében gön­feL gyólegtelep is lesz. Jégtáro­A tervidőszak éveiben ország- lókat elsősorban az export­szerte nagy területű új gyü- szállításokat lebonyolító te® mölcsösök fordulnak termő- lepek kapnak, re. Ez közvetlenül érezteti Tovább folytatódik a má­ma jd hatását mind a bel- sodik ötéves terv idején a földi ellátás javulásában, nehéz fizikai munkát igényli mind pedig az exportszáili- rakodás, osztályozás és vak­tások növekedésében. gatás gepesitése is.

Next

/
Thumbnails
Contents