Délmagyarország, 1961. november (51. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-23 / 276. szám
% OniitörMJk, 1961. november 23. 8efefez5dött a LFMP KB plénuma A Szovjetunió szaván fogta a Nyugatot Amerikai és angol kormánykörök meglepetéssel fogadták, hogy a StOvietuníó kési fésit venni n genfi atomértekezleten A Szovjetuniónak art a gézi. hogy amennyiben a közt kiadásának vezércikke ttéjeléfttróól. hogv rőfiüt vw* tárgyalások alatt bármely ugyanis egyenesen "az atom4 miMMfls fpgj'vwkfséfite fírntim. mutmm fmvem kísérletek csapdájának" ««lek beszüntetését célzó gen- kipróbálásába kezdene, ez a vezi azt, hogy a Szovjetunió fi tárgyalásokon. nyugati másik felet nrra késztetné, elfogadta a nyugati javaslarészról meglepetéssé! fo- hogy megfeleló következte- tot. A továbbiakban a lap gadták. télieket Vóhjon le n maga még ennél is továbbmegvi és A dőltig érdekessége, hngy siamaru it nufc/edrts fegy- azt állítja: a Szovjetuniónak bar ameeiktti—angol részről verkiserieteket illetően az az elhatározásé, hogy jötte javaslat a tárgyalások Erre egyébként — hang- részt vesz a tárgyalásokon. felújítására, a nyugati kor- sulyoz/n a jegyzék — a -aWáttan kísértet arra, hogy manykörök korántsem lelke- Szovjetunió már a múltban megakadályozza az Egyesült 1 hány idSsterű kérdésében, sédnék azért, hogy a Szón- ismételten felhívta a fi- Államokat es Angliát a to-' jetunió felhívásukra Ilyen gyeiméi Fr tehát nem ho* vábbl kísérletek végréhajtágyorsan tgen-t mondott, AZ mályos és nem ui elem. sóban.« Az amerikai lap angol sajtókommentárokból visrrmt naivon érzékenyen pétdátlnnul durva hdngjn kl lehet hámozni, hogv Nvü- érintetté — amint bizonyos arról árulkodik, hogy igen gáton tulajdonképpen pro- aájtOhangnkból klderlíi - el- kínosan érintette a szovjet pagaiidafogasnak szánták n kókorbnn nz amerikaiakat tárgyalási készség azokat, iánaslátót és nrra számítót- A Ntw York Times eimü akik így saját csapdájukba iák. hogv fi Szovjetunió nt*du Amerikai lap nemzet* sétáltak he. (MTI) \ Issz8utásitp> vagy legaláb Pénteken tárgyal Kongóról ismét a Biztonsági Tanács Délután WláflyálaW G0mnikn, a LEMP KB első titkára beszámolt az. SZKP XKlt. kongresszusáról. Részletesen foglalkozott az SZKP programjával, majd kifejtette a Lengyel Egyesült Munkáspárt álláspontját á nem(MTI) blá kiférő, időhúzó választ ad. A Seotsman éfmii fincol | !(rw szevdni vezércikke világósan utalt nrra. hogy art várták: a Szovjetunió nV-g- : tagadja á tárgyalásokon VnTö részvételt., hiszen korábbi magatartása azt. bizonyította. hogy nem ad a látMbttrn, Most viszont Anglia és ámr-l rifcn van. véhez helyzetben, méri att mondhatnák ugyan., hogy n tárgyalásokhoz nem fűznek sok reményt, de érzel magukra kellene vállal• niák kezdeményezésük uta sir ásd nak ódiumát. A Inp tudósítója egyébként aláhtizrn: -<M1rtrtrln meglepetést okozott angol—amerikai körökben ez a váratlan fordulat SxiikfiégeH Nyugat*Berlinről tárgyuJásohat folytatu Egyebek köwtt erről is tárgyalt Kennedy Adenauerrel folytatott megbeszélésein Adenaunr naerdrín tt ushtngtonbái visszautazott Ronnha Szerdán délelőtt — washingtoni idó swlnt 10 óra .10 perckor — Kennedy élnék ró Adenauer kffncellár újból összeüli, hogy flaaregezze tárgyalásainak eredményéi • A megbeszélévk •befejezésekor — magyar idd szerint a késő esti órákban — kommünikét ndtnk ki. Az elnök és n kancellár megbeszéléseit n legmélyebb titoktartás veszi körül. A tárgyíiások tülnyonv>ré«zt négyszemközt zajlottak le, kél tolmács Jelenlétében és n szóvivők caupári fiWalánosA «/Ve»r York limes" riOhiia MftihruMtm At aneol külügyminisztérium szóidvöje szerdán délután kijelentette: -A jrgvzekbert nlnrn semmi olyan i s4Bo(,r„ „zorítkozták. amikor kifejezett teltétel, nmtt el I„ megbeszéléseket, ismertei, ne fogadhatnánk Ml java-1 «ennedv é« Adenauer soltuk a tárgya la sok felújl- , rr^a munkatársai közül sem tását és fat szovjet részről | mindenki' tájékoztatott a elfogadták Véleményünk : turgyaiások nnvagáról. szerint a kísérletek betiltását szolgálé esi e/ményt igen I Ennek fő oka az, hogy gyorsan meg lehetne kötni". A szóvivő egv kérdésre vá-1 ---- - , tárgyalások eredményét, * aott merevnek a táravalások befejező szakaszában, inint ahogyan azt vártak, ügv tudják, a litbhl között megállapodtak abban, hngy szükséges tárgyalásokat folytatni a Szovjetunióval NyugatBerlin problémájáról és a német kérdésről. Ezek a tárgyalások azonban — Adenauer szerint — csupán tájékozódó jellegűek lehetnek, és ha ezek n megbeszélések -ikerrel járnak, akkor , kerülhet csak konkrét tárgyalásokra. Hírek szerint lasíolva külön hangsúlyozta, hogy értelmezése, szerint nem tíj tárgyalásokról — tehát teljesen Üj alapokról kiinduló megbeszélésekről — ratt szó. hanem a megszakított tárgyalások, felújításáról, Amit \ iszont Nyugaton homályosnak próbálnak beállítani, az éppen a legvi lógósabb része a jegyzéknek, amely a többi között. Jeszönmgegye-ztek abban ls, vrtbbrn ts köVéteitÍMÖöjá a liogy négyhatalmi tárgya- nvugot eurónál NAT<"i-es«tla-okon Kell újra rendezni petok tr.ererö ítt«é| ,-s n\* a nyugati hatalmak nyu- tart a nyugati hatalmak nyugat-berlini logs.lt, gat-berlini jogai mellett beleértve nyugat) csapatok- Egyébként Kennedy széfre a « .i i.,hl "Bk Nyugat-Berlinben tar- dán. wjnhlKtoüt idő szerint eiö.wir de Oaulle elnök- ,„ lf|„;„ a Nvucn)- ,6 orakor. elutazott víkendbel akarjuk Ismertetni a Berlinbe vezető utak hasz- re. Adenauer pedig a késő bálatál. esti órákban visszaindult létrejött megállapodást. fzzrt tiilaldnnképpen he- Bonnba. \'alos»tnűieg rövléa csak utána szándékoznak Ismerték, hogv helytelen'az desen Fronettmrazágha látó nyilvánosságra hozni. a nyugati állítás, amely sge- gat, hogv tanácskozzék de Ezzel magyarázható, hogy rint a nyugati csapatok a oeulie-lál. (MTI) a nyugatnémet kancellár le- .-————— * mondta szerdán délben a November 22-én folytatta j munkáját a Lengyel Egyé-' sült Munkáspárt Központi ^ átetdún p*te a Dominikát fenyegető l'Bizottságának 9. plénuma. | huhai jhmtfalfAf mútn,t Az FNS/ Biztonsági fa- tette, hogy támogáfjá a hánácso kedden késő este meg- iá hozat 1 javaslatot., bár ném hallgatta a további hozzá- tártja teljésen megíélélónék szólásokat Kongó kéhdéséhel hiányosságai rniátt. Kifejtét* Mint arról már beszámol- tv. högj/ Kálángh puiblémó* tunk. a vita alapja Ceylmt. jáhot a javaslat porti ín megLi bérlő és az Egyesült .Arab oldást ajánl és elfogadása Köztársaság határozati Jti- megfeleld felhatalmazást advaslata. illetőleg a javaslát- na as ENSZ ügyvezető tömhöz benyújtott módosítások, lajtdnak az ENSZ kongói fii• . .... ^ ... . iidaMinttk végrehttjid*dhot> Hétközi munkásmozgalom né- Az tilos megnyitásáé követően elsőnek flomftoko kon- steoénton amerikai kölgói külügyminiszter emelke- dtm felszólalásában megraA besíámoló után megkez- dett szólásra. Hangoztatta: a gadta az alkalmat a BzwjetI katangai szakadárok elítélése hpiö rágalmazására Azt. ál(iodott a vita, majd a késő! ,[(>m nlllja me0 0 problémát, Htotta. hugi' a Szovjetunió esti órákban fontos határoaa- cselekvésre van szükség. A nem veszi figyelembe mások tok elfogadásával a LEMP határozati javaslat tartalmát álláspontját. Mint mondottá, KB 9. Plénuma befe1ezódött.J.heiy«n - mondotta d. M»» a módtiíftó indítványok to- Stumos megoldás- lehetősémege azzal a veszéllyel jár. Pét, ezért kérte. tjogY- a vitát hogy eláikltk Katanga prob- újabb ülés időpontjának kilémájának megoldása. Súr* tdaése nélkül függesszék fel. gette. hogy áz 'SNSZ nyújt- A libériai ENSZ-küldőtt son segítséget kormányának javasolta, hogy Köngó kérdéa kongói hadsereg <tfszerva- sének fnegsótátását foljrtaszéséhez. Megállapította: ha sák pénteken Ae elnök n já* nz ENSZ nono kod no. kntmá- vaslotot elfogadta és közölté, nya kénytelen lesz elfogadni hogy a flízVonsdöt tfaWtéá annak az országnak segttsé- pénteken — megvár idő szépét. nmelv hajlandó ezt biz- rint 21 órakor — foglafkozik tositnnl. ismét. Kongóval. # neon angol F.NSZ-küldött Az elnök ezután bejeléna határozati javaslatot felvi- "Ifé, hogy sterilén — mazező amerikai módosítások R.var idő szerint 21 órám — elfogadásához ls ragaszkodott üsszehivta a Biztonsági IV és azt állította, hogy az nácsot. A napirenden KubrtENSZ Ica főbb feladata Kon- nak az a javaslata szerepé góban a -békltfa és pacifiká- hogy a RiztonHgi Tanács te* lés*, trpkonafcknr belwfeíenl- Pt/m haladéktalan lépéseket tette a katangai szakadárok é.t Egye sült Államoknak a zsoldos hadseregével szem- Dominikai Köztársaságot, ben javasolt intézkedéseket, fenyegető agressziója megAZ elnöklő torin külügy- előzésére. miniszterhelyettes. g„ Szov- A Biztonsági Tanács ülése jetunió képviselnie bejelen- lapzárrakor még tart. * győztes jorráh tartózkodnak N.vuR&t-Beriinben. Szovjet részről ismételten rámutattak, hogy a nyuííiiti csapatok Nyugat-Berlinben tartózkodásának nincs Semmi jogi alapja. Adenauer tudomásul vette art is. hogy a jelen pillanatban nem lehet saó ónálló NATO nukleáris parancsnokság létrehozásáról. Az amerikai elnök ebben a kérdésben változatlanul fenntartotta korábbi álláspontsor ját. • iJkpanakknr Kennedy állítólag mp'Lscrie. hogy toA Lenin atomjégtöröhajó útban hazai kikötö felé washingtoni országos sajtóklubban tervezett besz.é dét ts. Jólértesült körök szerint a' kancellár kevésbé mutatko ' Bomba robbant Sftasboutuban de Gaulle látogatása elíítt Megkezdődött Moszkvában a turistáknak álcázott nyugatnémet kémek pere bzerdán Moszkvában a értesüléseket szolgáltassa Szovjetunió Legfalső Bíró- nak. A két nyugatnémet álságfinak ketonul kollégiuma lám polgár, akik egyébként a megkezdte Péter Sonntag es heidelbergi egvetem bollgaWálter Naumann nyugatné- tói. aláírtak egy nyilatkozat rnet állampolgárok kemke- tot, amelyben vállalják, hogy désl ügyének tárgyalását. mindazt titokban tartják. A Kél nyugatnémet -luris- amiről tudomást swrer.nek. tát- rt ukrajnai Porubnoje ellenkező eneilien amerikai liRtárstlomáson tartáztat- törvényok alapján vonhatók Iák lé. felelősségre, amikor a v»m\1z.sgá!st során Jcllemaő Nyugat-Német kémértesüléseket tartalmazó orsrag -ssuvcrénitáRR De Gaulle elnök, aki szer- hnurgi állomás épületében, n dan tön ól le he 71, élet ró'ét. másik a pályaudvar kőidécsütörtökön Débré miniszter- ben. .Az. DA8 már régéből nök éa Meaafner hadügy- ben megtorlást helyesett, kiniiniszter kíséretében Stras- látásba a strasbourgi kato-' : bourgba érkezik, aboi a vá» nai parádé résztvevői ellen, ros felszabadulásának 17. év- De Gaulle egyébként pénforduló.ia alkalmából berzé- tekén Angliába utazik, Kél dei intéz a hadsoreg 2100 ^ Macmillan magánvanbsztjehez és altisztjéhez, , B v Az elnök érkezése előtt ^ ,p9t az ant)o1 ^inlvz: szerdán délután két bomba terclnök vidéki kastélyában, robbant. Az egyik a stras- (MTI) A Lenin aioinjéstöróheió befejezte az Északi-sark közelében tett útját — mint azt Borisz Szbknlov. a hajó kapitánya rádión közölte. A hajó több mint háto/er mérföldet tett meg. ebből — j mintegy 3őoo mérföldet nehéz jégviszonyok között. A jégtörő mofit a Barents-tengeren halad, útban Murmanszk felé. A hajó alig két hónappal ezelőtt indult útiára A sarkvidék! tél viszonyai kört első ízben tett meg hajó rtyen utat fiz físzaki-tengeren. A csukcsi partvidékről és/.ik Itlé hájózvá egy sodródó jégtáblán létrehozták az Északi-sark 10« úszó tbogftgvelő állomást. A visszafelé vezető úton. amflv az ismert hajózási útvonaluknál jóval északabbra vezetett, fi hajó olyan helyeken haladt át, $ mel vekét még nyáron is nehezen megkőzelí'thetóknek tartanak. Az atomjégtöröhajó íttjá h'demftnvbs szempontból is nagy jelentőségű, A keleti és a nvugati félteke határául szolgálo 180. hosszúsági körtől az északi szigetekig t c.zető ütja eoráfi a hajó különböző pontokon önműködő .rádlómeteofológiái állomásokat helyezett 61, amelyek mélységméréseket végezték és a tengeraramlásokat. valamint fi légmezők állapotát vizsgálták. Jelenleg az önműködő metenrolóaiai állomások nzabíilyo« időközökben rádión keresztül adnak jelentést a s»éljárésokról és tag-okról, a jégtáblák mozgásáról. ti tkomra sos jeg>Tetekei. és fénY-képfUmeket találtak náluk. A per tárgyalásán « legnagvobh Ydláglapok. külföldi hírügynökségek ás- rádlódár-saságok 60 tudósítója vesz részt. 8*cinpontj.»hól. hogy fi nyugatnémet területen működő amerikai kémszervek az Egyesült Államok törvényei szerint felelősségre vonhatnak nyugatnémet állampolgárokat. Sonntág es Naumann HeiMeghivták az Egyesült Al- dolberghen Mnnnheimben íamok és a Nemet Ssövet- és Majnn-Frnnkfurtbun knségl Kttrtársaság moszk- pott hírszerző kiképzés1. Y fii nagykövetségének kép- Megtanították őket szovjet viselőit ls. katonai objektumok, élsósorA tgrgyaláion az elnöki ban rakétaipart üzemek, raUsztségc Dmitrij Tyeréhov kétáindítő állomások, ezek hadbíró-ezredes tölt! be. az bejárati útvonalainak rakéülnekók — Dmitrij Vorohjov ták azállítáaára szolgáló «*«tüzérvezérórnagv és Alek- közöknek ró radnr-berendeszand • Zaharov repülővezér- réseknek a felismerésére. 6rnag,y. A vádirat elhangzásn után A szerdai tárgyaláson fel- az elnök kérdésere válaszolOlvnsott vádiratból kitűnik, va mindkét vádlott beismerhogy az amerikai titkos- te bűnösségét TiTrchov ezszolgálat 1960 óta mind több redes bejelentette, hogv u nyugatnémet turistát hasi- terhelő tárgyi blzonvftékokut nált 'cl arra hogv a Seov- zárt ülésen mutatják bo. jetunioról katona: jelle&ü A tárgj-alás tart. (MTI) H Juqost'áél^hoi iiHétett stovjet ietiyiéV lesytiBBZi: A nyugatnémetek nem lehetik gyakorlattá a hitleristák ellen harcolók üldözését Nvikolai Firjubin szovjet külügyminlszterhelvettes november 22-én jegyzéket nyújtott át Cvietin MiJtUovicsnak. Jugoszlávia moszkvai nagykövetének. Ez a jegyzék válasz n Dazo Vraesaries mtfnröení törvénytelen letartóztatásával kapcsolatos november 7-i jugoszláv• jegyzékre, amelyei a hitleri Németország elleni háborúban részt vett valamennyi országnak.' megkiiUitvk. A szovjet kormány a leghatározőttabban elítéli az NSZK hatöságoinak törvénytelen éljátnsát l,nr-> Vrttcsaric: jugoszláv állampolgár ellen, aki a második világháború éveiben aktívan harcolt a fasiszta megszállók ellen A szovjet kormány Jugoszláviával egyetértőiben reméli: az említett országok kormányai határozottan eljárnak annak érdekében, hogy ne engedjék megismétlődni és törvényesíteni ezt a gyakorlatot, ameljmék értelmében polgáraikat az NSZK-ban hitiéri törvények és rendelkezések alapján üldözhetik. Mint a Jegyzék rámutat, az NSZK hatóságainak hasonló cselekedetei nem véletlenek.» A jegyzék ismételten felhívja a figyelmei a német békeszerződés megkötésének és a nyugat\berilni helyzet rendezesének szükségességére. külügymi- mérlegelnie kell pgy esetleges Gromiko Háború kilátásait, szemben a to\'ábbi genetikai határokkal. amelyek sokkal súlyosabbak lesznek akkor, -ha az Egyesült Államok nem újítja fel atomkísérletelt". * Gatvao kapitány, aki oz év elején a nyílt tengevn birtokába kerítette a San' Maria portugál óceánjáró'. * miután Marokkóból kiutas1Dr. Glenn Peaborg. az tolták, kedden este Rio Dé Amerikai Atomerőbizottság Jantiróba érkezett é.s pobelnöke efey televíziós intefjü- tikal menerlékjopot kért a ban kijelentette, hogy -az brazil hatóságoktól. Egyesült Államoknak van Rio De Janeiróban a rendsok, már kidolgozott, de még őrség a repülőtéren őrizetbe kl nem próbált atomfegyvere uette Galvao kapitányt és hm ! és éppen csak utasításra Vár- társát, s közölték velük, hogy nak. hogy a kísérleteket vég- el kell hányni ok az orszú• rohajthu- ifik- . I|angoctátla got. A kapitány és társai et* : meg, hogy Kennedy elnöknek után Chilébe uraztak. Ittnge norvég niszter — *ki meghívására utatott a Szovjetunióba — feleségével szerdán a moszkY-ai Kremlpalota történelmi és építészeti nevezetességeivel Ismerkedett. Jncobsen, Norvégia moszkvai nagykövete viUáaraggellt adott a magusrangú vendég tiszteletére. A villásrcggetin részt vett Mikojan és Gromiko ls. \