Délmagyarország, 1961. október (51. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-15 / 244. szám

V Vasárnap, 1961. október 15. Azóta van itt hit és remény.. V ILÁGOT, ÉLETET nézni érte­lemmel, érzelemmel — csak igy lehet. Ilyenek az emberek: napjuk egymásutánján, múló évek oss^gezett mérlegén ügyelik: mit nyújtott az élet? S okosan, jó szán­dékkal, önmagukban felteszik az el­lenpólus elmaradhatatlan kérdését: mit nyújtottam én az élethez? A mindennapos vizsgálódások eredmé­nye nem lehangoló, nem kelt szo­morúságot, rezlgnációt, mint régen. Mert akkor is megvolt a számvetés: »lent« is, "fent* is — s két ellenté­tes szaldó mutatkozott: kétségbeesés, kilátástalan, sivár tegnap, reményte­len holnap lent, és ennek az ellenke­zője fent, a brilliánsok pompájának \ nyugodt, gondtalan szférájában. Bár­mit nyújtott az élethez az ember lent — az élet soha nem fizetett. Láttam mindkettőt. Sok milliónyian hiteles tanuk vagyunk. íj' e tanúsá­gunkból egy kicsit hitünk is buggyan, rossz sorsunk emléke sokszor túl­áradó érzelmi hullámot vet, amikor jobb életet szeretnénk, kevesebb meg­próbáltatás!;, több örömet... mert értjük, mert éltük a múltat. Az elmúlott évek összegezett ered­ménye előttünk áll. Nemcsak ország­gyűlési jegyzökönyvek sűrű sorai­ban, napilapok közleményeiben, ha­nem az élet legapróbb mozgásában, és a legnagyobb cselekedetekben egyaránt: a családok reggelijétől a DCM befejezéséig... a házat építő munkástól a második ötéves terv reális számadataiig. J ÓL CSINÁLTUK eddig. S ezt nem mi állapítjuk meg önma­gunkról, hanem hazánk fel­nőtt lakossága nyilatkozik így. Ennél a nyilatkozatnál nincsen becsesebb, magasztosabb elismerés. Hiszen kor­mányzópártról még soha nem nyilat­koztak ilyen egységesen, egészségesen^ őszintén a mi hazánkban, mint a Ma­gyar Szocialista Munkáspártról. Hogy ez mit jelent, legjobban abból érzé­kelhetjük, amit Kádár János elvtárs mondott el az országgyűlés most zá­rult ülésszakán: •A kormányt átszerveztük; megíté­lésünk szerint azonban új kormány­programra nincs szükség! A Magyar Népköztársaság forradalmi munkás­paraszt kormánya eddigi programunk alapján dolgozik tovább. A mi prog­ramunk: a Magyar Szocialista Mun­káspárt kongresszusa irányelveinek megvalósítása, az országgyűlés által alkotott törvények végrehajtása és megvalósítása az életben. Ehhez any­nyit tehetek hozzá, hogy hatékonyabb és következetesebb megvalósításra gondolunk, valamint arra, hogy erő­sítsük munkánk jó vonásait, és szün­tessük meg kétségtelenül meglevő gyenge oldalait. Amikor a kormány munkájáról és programjáról szólok, szeretném em­lékeztetni az országgyűlést arra a programnyilatkozatra, amelyet a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormánya 1956. no­vember 4-ének hajnalán hirdetett meg. Ügy gondolom, joggal állapít­hatjuk meg, hogy az a program he­lyes volt, és mi becsülettel, ered­ménnyel harcoltunk megvalósításáért. Ehhez természetesen hozzátartozott, hogy a Magyar Népköztársaság tár­sadalmi életének eszmei ihletője és politikai irányítója, a párt is óriási fejlődésen ment keresztül. Visszagon­dolva egy nehéz időszakra, most már megállapíthatjuk, hogy pártunk mar­xista—leninista irányvonala győzött a jobboldali népárulás felett is és az álbaloldali kalandorpolitika felett is«. E LINDULNI 1956. NOVEMBER 4-TÖL és öt év alatt bebizo­nyítani, hogy kálváriás utakat járt népünket nyugalmas révbe viszi az MSZMP — csak úgy válhatott va­lósággá, hogy a párt, a lakosság köz­vetlen és távolabbi, de minden eset­ben személyes érdekeiből kiindulva alakította elképzeléseit. Az elmúlt öt év majd kétezer napja mind-mind egy-egy bizonyító tény amellett, hogy a szocialista társadalom biztosítja — és csak ez a társadalom biztosítja — népünk boldogulását. Soha nem jutottunk volna ilyen eredményekre, ha lakosságunk zöme nem érezné, hogy a part politikája, tevékenysége legsajátabb emberi igé­nyének kifejezője. Népünk értelmé­ben és érzelmében fogant, abból sar­jadt és virágzott ki a párt prog­ramja, általános tevékenysége. Ez a politika a dolgozó, küzdő, alkotó em­bereké: az ő közreműködésükkel te­remtődött, és ők hajtják végre. Ennek igen plasztikus példája a magyar mezőgazdaság átalakítása. Több mint egy évtized múlt el abban a küzdelemben, hogy a szerencsétlen egzisztenciájú kisparcellát végre el­hagyja a dolgozó paraszt. S' ez az évtized nem volt elegendő e nagy gazdasági — és hozzátehetjük — vi­lágnézeti, társadalmi, lelki átalaku­láshoz. Mert amikor nagyobb arányú fejlesztést kezdeményeztünk, rendsze­rint visszaesett az általános életnívó, zavarok keletkeztek a gazdasági élet IRTA: SIKLÓS JÁNOS vérkeringésében, kapkodás tünetei mutatkoztak az állami adminisztrá­cióban, a paraszt nem értette meg szándékunkat stb. Három évvel ezelőtt a mezőgazda­ság átalakításának napirendre kerü­lésekor, alig két esztendővel a súlyos szellemi és anyagi károkat okozó el­lenforradalom után, a nagyüzemi me­zőgazdasági termelés anyagi és morá­lis diszkreditélása után nyúlt a párt e rendkívül bonyolult kérdéshez. A mélypontról indult az átalakítás gyakorlata, hiszen alig volt szilárd termelőszövetkezetünk... S ma? A magyar mezőgazdaság nagyüzemi ke­retek között termel. Az egyéni ter­melő — szövetkezeti gazda lett. Az életszínvonalban nem következett be visszaesés, nem jelentkeztek zavarok a gazdasági életben, a fejvesztettség jeleit sehol sem tapasztaltuk... s egész országunk támogatásával meg­oldódott a felszabadulást követő leg­nagyobb kérdés: a mezőgazdaság át­alakítása. H OGYAN TÖRTÉNHETETT MEG ilyen gyorsan és vi­szonylag simán ez az átalaku­lás? Erre csak egyetlen magyarázat van: az MSZMP helyes politikája, mely a tömegekben él, a dolgozók millióiból meríti erejét és hatékony­ságát. Ha nem látnák az emberek e pártvezetésben akaratuk kifejezését, vágyaik elérésének garanciáját, akkor ma nem jelenthetné be a miniszter­elnök, hogy a szocialista rendszer alapjainak lerakását egy-két éven be­lül befejezzük és gyors ütemben épít­jük a szocialista társadalmat. Nem sikerülhetett volna a mező­gazdaság átalakítása, ha parasztsá­gunkban nem bontakozik ki az a meggyőződés, hogy a nagyüzemi gaz­dálkodás anyagi és szellemi felemel­kedést eredményez. Parasztságunk hi­szi, meggyőződésévé vált, hogy ez a paraszti jövő, mert ezt 'a párt állítja! S az utóbbi öt esztendőben nem for­dult elő egyetlen eset sem, amely kétséget támasztott volna a párt sza­vai és tette között meglevő egység­ben. Ez a politikai és erkölcsi hitel a legnagyobb vívmány a párt utóbbi ötéves tevékenységében. Ebből következik, hogy nincsen szükség politikai változásokra, az irányvonal módosítására. Ez a poli­tika jó, a dolgozó emberek maguké­nak érzik és mint az elmúlt eszten­dők bizonyítják, erőteljesen támogat­ják. Ezt a támogatást szélesíteni és mé­lyíteni kell, hogy munkánk eredmé­nyesebb legyen, gyorsabban halad­junk reális, szép céljaink elérése ér­dekében. Kádár János elvtárs a kö­vetkezőket mondta idézett országgyű­lési beszédében: •Ami viszont a kérdés másik és számunkra fontosabb oldalát illeti: a kormány — a párt helyes ösztönzése alapján a népfrontpolitika szellemé­ben — egész tevékenységét arra építi, hogy szükség van a párttagok és pártonkívüliek, az egész dolgozó nép, az egész nemzet tömörítésére. Kormányunkat a párt Központi Bi­zottsága mellett a népfront elnöksége ajánlotta megválasztásra. Mi ezt meg­bízatásnak vesszük. Törekvésünk a mind erősebb nemzeti összefogás, amelyben világnézetre való tekintet nélkül helye van minden becsületes, tisztességes magyar embernek«. TTEJ EMCS AK A KORMÁNYRA vonatkozik, hogy megbízásnak veszi a kezébe adott hatal­mat, ez községi, járási, megyei taná­csainkra éppen úgy érvényes, mint a kormányra. Vezető posztokon dol­gozó emberek a nép szolgálatára kaptak megbízatást. A •népfrontpolitika* nemcsak köz­ponti gyakorlat, hanem országosan is alapkérdés munkánkban a párttagok és pártonkívüliek, az egész nemzet tömörítésében, a párt politikájának végrehajtásában. A nemzeti összefogás ápolása minden választott szerv fel­adata, minden párttag kötelessége. Nem tesz jó szolgálatot dolgozó né­pünknek és pártunk politikájának az a vezető — legyen bármilyen ma­gas, vagy kicsi beosztásban —, aki szem elől téveszti, hogy a szocialista társadalom építéséhez és e társada­lom javainak élvezéséhez minden be­csületes állampolgárnak joga van. Akik nem értik meg, hogy az ország tízmillió emberé, azok nem értik meg a párt politikáját, szocialista építésünket, mely milliók és milliók szorgalmas munkájának az eredmé­nye. A vezetés kérdéseivel más vonat­kozásban is szükséges foglalkozni. Második ötéves tervünk végrehajtá­sa, oktatásügyünk reformjának foko­zatos realizálása, szocialista építé­sünk gyorsítása megkívánja a vezetés rendszeres javítását. Ered­ményesebb, hatékonyabb legyen a vezetés. Ez vonatkozik a termelőszö­vetkezet brigádvezetőjétöl, az üzem művezetőjétől a kormány munkájának javításáig. A hozzáértés, a szakérte­lem, a vezetés gyakorlatiassága igen nagy szerepet kap a következő évek­ben. Minden vezető munkáját főként aszerint ítélik meg, hogy a reá bí­zott területen hogyan érvényesülnek azok a célkitűzések, amelyeket a párt és a kormány elhatározott. Tehát nem aszerint mondanak véleményt egy vezetőről sem, hogy ő mit tart saját magáról, hanem mit produkál a reá bízott munkaterület. Gazdá­ja-e, szakismerője-e annak a munka­körnek, amelyben dolgozik. Miért fontos ezt hangsúlyozni? Azért, mert a vezetőkön múlik sok minden. Ha igaz az, hogy a párt po­litikája, elgondolása a dolgozó embe­rek véleményében gyökerezik — — márpedig ez igaz —, akkor e poli­tika jó és eredményes végrehajtását a dolgozó emberek megkövetelik a vezetőtől. Azt mondják, hogy jók az elgondolások, gyerünk a végrehajtás­sal! »Te vezető vagy, hárítsd el az akadályokat, hogy gyorsabban és jobban dolgozzunk. Vagy mondd meg, miben segítsünk .. .* Ez az igény jo­gos! S kielégítése elsőrendű feladata a vezetőnek. Ehhez viszont magas szakmai felkészültség, széleskörű gyakorlati ismeret szükséges. •Van­nak vezetők — mondja Kádár elv­társ —, akik mindig csak elvileg szól­nak hozzá a kérdésekhez, időnként nagy előadásokat, hosszú beszédeket tartanak, sokat értekeznek, meglehe­tősen jól el is mondják, mit, hogyan kell csinálni, csak azt nem mozdít­ják elő kellően, amit éppen meg kell csinálni. A három év alatt elért eredmé­nyekben a vezetők munkája is ben­ne van. Kötelességünk azonban to­vább javítani a vezetést. Itt-ott van­nak még olyan emberek, akik nem tudják elősegíteni a fejlődést. Az ilyen helyeken az érdemi munka nem mozdul előre. Az emberek ne legyenek megbékélve az ilyen veze­tőkkel, hanem azt a vezetőt becsül­jék, akinek irányításával a műhely­ben gazdaságosabban többet termel­nek, a mezőgazdasági termelőszövet­kezetekben a brigád többet, gazda­ságosabban, jobbat termel. A jó ve­zető irányításával boldogul és többet keres a becsületes ember, de nem boldogul a munkakerülő. Ha ez nem így van, akkor annak a területnek a vezetője nem lehet jó vezető.* Nemcsak a vezetés kérdéseivel függ össze az erőteljesebb kritikai hang hiánya. Sokan úgy értelmezik a demokráciát, a párt által hirdetett és gyakorlatban érvényesített ember­séget, hogy nem merik megmondani a vezetők munkájának gyengeségeit, hibáit, amelyek javításra szorulnak. Ennek az a következménye, hogy a vezetők egyik-másika nem is látja, hogy tevékenységében hol van javí­tanivaló. Elhiszi magáról, hogy hi­bátlanul dolgozik és amikor sok ap­ró hiba egybehalmozódik, elterebé­lyesedik, akkor egyszerre löttyentik nyaka közé a sok bajt. Ezen a hi­bás felfogáson különösen pártszerve­zeteinknek kell változtatniok ott, ahol erre szükség van. H AZANK BOLDOGULÁSA, dol­gos népünk gyarapodása min­denekelőtt saját munkánkon múlik. Az országgyűlés által jóváha­gyott második ötéves terv szép jövőt ígér. Szorgalmas munkánkat támogatja a szocialista tábor, támogatja a Szov­jetunió. S ezt nem lehet •általában*, csak úgy odabiggyeszteni egy cikk végére csupán azért, mert »így illik*. Hiszen mi a Szovjetunió támogatása nélkül nem építhetnénk fel szocia­lista hazánkat, nem biztosíhatnánk tízmillió embernek ilyen életszínvo­nalat, nem élhetnénk biztonságban, félelem nélkül. Azóta van itt hit és remény, amióta nem egyedül állunk a világban. Mert a szovjet—magyar barátság nem okmányok barátsága, hanem egymásra utalt népek szövetsége, testvérisége. Mi a feszült nemzetközi viszonyok között is nyugodtan, ma­gabiztosan látunk munkához, máso­dik ötéves tervünkhöz, mert meggyő­ződésünk, hogy azt végrehajtjuk. Ez kizárólag rajtunk múlik, mert a kül­ső és a belső feltételek kedvezőek. Mi pedig tervünket végre akarjuk hajtani népünk boldogulása érdeké­ben. Azt hiszem, jól foglaltam össze Csongrád megye válaszát: komoly, megfontolt emberek százezreinek a véleményét. Ünnepi előkészületek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára Szombaton delelőtt az MSZMP Szeged városi bi • zottságán a párt, a tanács., a KISZ és a Hazafias Népfront képviselőinek bevonásával előkészítő bizottság alakult november 7, a Nagy Októbe­ri Szocialista Forradalom 44. évfordulójának megünneplé­sére. Az elmúlt évekhez hason­lóan az üzemekben, intézmé­nyekben, hivatalokban, álta­lános és középiskolákban, az egyetemeken, ünnepségeken emlékeznek meg az évfordulóról. A városi nőtanács, a KISZ Szeged vá­rosi bizottsága és a városi úttörő elnökség baráti találkozókat rendez az ünnep előestéjén. A kereskedelmi vállalatok kirakatversenyt rendeznek. November 6-án, hétfőn — amely idén az előtte lévő va­sárnap helyett lesz munka­szüneti nap —, az évforduló előestéjén az MSZMP és a tanács városi végrehajtó bi­zottsága. a Hazafias Népfront városi bizottsága díszünnepséget rendez este 7 órai kezdettel a Sze­gedi Nemzeti Színházban. Itt Piros László elvtárs, az MSZMP Szeged városi vég­rehajtó bizottságának tagja mond tinnepi beszédet. Az Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulója napján november 7-én, ked­den reggel 10 órakor koszorúzás! ünnepségek kezdődnek Szegeden a Szé­chenyi téri két szovjet em­lékműnél, valamint a Dugo­nics-temetőben, a hősi halált halt szovjet katonák sírjai­nál. Hatvanezer vagonnal több tüzelik hoznak forgalomba 3 baráti országokból ütemesen érkeznek a szállismányok A kereskedelem 670—680 ezer vagon tüzelőanyagot hoz forgalomba, ez a mennyiség a tavalyinál 50—60 ezer va­gonnal több. A lakosság szá­mára szükséges tüzelőanyag jelentős részét külföldről sze­rezzük be. Különösen a tűzifánál szo­rulunk nagy behozatalra, de i választék növelésére vásá­•olunk az NDK-ból briket­tet, a központifűtéses házak számára lengyel borsószenet, a háztartásoknak a tavalyi­nál jóval több kokszot és Csehszlovákiából barna dió­szenet is. Az NDK-ból a ta­valyinál mintegy 25 száza­lékkal több brikett érkezik. A megállapodásokat a barátt országok hiánytalanul telje­sitik. A legtöbb tűzifa Romániá­ból érkezik, ezenkívül vásá­rolunk a Szovjetunióból, Csehszlovákiából, Lengyelor­szágból és Jugoszláviából is. A szállítás ütemszerűen ha­lad. Az igények, a kereslet felmérésénél számoltak az­zal, hogy a vidéki lakosok, főleg a mezőgazdasági dolgo­zók több tüzelőt vásárolhat­nak, mint régebben. így elő­reláthatólag az ellátás itt is zavartalan lesz. (MTI) Országgyűlési képviselőjüket fogadták Móra Ferenc magyarjai Egy nap múlt csak el az­óta, hogy bezárult az ország­gyűlés, s most megint gyű­léseznek. Ezúttal a falvak­ban és a tanyákon. Vissza­jöttek a választottak, hogy elmondják, mit döntöttek, mit határozlak a nemzet ne­vében odafönt az országgyű­lésben. öttömösön tegnap este ugyancsak képviselőjüket fo­gadták a falu gazdái. Nem volt diadalkapu. mint a díszmagyaros világban, so­Izan csak úgy jöttek a gyű­lésre, ahogy a szőlösatulást, a kukoricatörtést és az épít­kezést abbahagyták benn a termelőszövetkezet épülő majorjában. És nagyon so­kan jöttek! Zsúfolásig meg­telt a művelődési ház nagy­terme. Száz meg száz komoly, rendíthetetlenül nyugodt te­kintet kíséretében lépett emelvényre a képviselő, Ko­mócsin Zoltán elvtárs, a Po­litikai Bizottság póttagja, a Népszabadság szerkesztő bi­zottságának vezetője. Látha­tóan nem készült különös­képpen a találkozóra, hiszen amit mondani akart — és aztán mondott is — a szí­vében, a lelkében hozta el, s ezt a beszédet semmikép­pen sem lehetett volna pa­pírra írni. Tájszótára sem volt, mint annak a valame­lyik Tisza grófnak, akiről né­hány évtizeddel ezelőtt Ju­hász Gyula írt, aki heteken keresztül készült a vokso­kért, végül mégsem tudta pontosan, hogy is szólítsa meg ezeket az alsótanyai magyarokat: ömberek vagy embörök. Mégis — vagy ép­pen ezért — mindenki ma­radt volna most a találko­zón akár virradatig is. Miről tárgyalt parlamen­tünk? — tette fel már be­széde elején a szemekből is kiolvasható kérdést a kép­viselő. A munkáról, a nép kultúrájáról és népünk bé­kéjéről volt szó — mondot­ta, s aztán egyenként sor­bavette ezeket a vezérgondo­latokat. Erveit és bizonyí­tott, amellett, hogy musodilt ötéves tervünk — melyet törvényerővel ruházott fel most az országgyűlés — nemcsak teljesíthető, de túl is szárnyalható. Aztán az öttömösi plénum elé került a német kérdés, ennek kapcsán Európa bé­kéje. A képviselő nem ker­telt, nagyon keményen be­szélt a puszta igazságról. S közben a sűrű tömött so­rokban mosolyogva, felsza­badultan lélegeztek, ciga­rettáztak az emberek. Bol­dogan nyugtázták, hogy a háború elkerülhető, mert mi sokkal erősebbek vagyunk. Ha mégis akadnak őrültek, kik kezet emelnek az ország­hoz jutott népekre, azoknak nemcsak napjaik, de perceik is meg vannak számlálva. Sokat, érdekeset beszélt a képviselő a törvénybe ikta­tott új oktatási reformról is. Elmondta, hogy új törvény született, mely a mi népünk köztük az öttömösi parasz­tok velük született tehetsé­gét kivirágoztatja, s érvé­nyesülésével kielégíti azt a kultúra éhséget, mely a fel­szabadulás óta nőttön nő minálunk. Jó kilenc negyedórát tar­tott a beszámoló, s a végén lelkes taps zúgott. Pedig egy szó kevés, de annyi csábos Ígéret sem hangzott. »Csak azzal számolhatunk — mon­dotta Komócsin elvtárs —, amit magunk megalkotunk, s egyelőre a kormány vo­ronkívüli segítségét sem kér­hetik ilyen vagy olyan ügy­ben az öttömösiek*. Azt is elmondta, hova kell most először is a pénz. Mégis nagy volt az öröm. Móra Ferenc tudott vol­na tán igazán szép riportot írni erről a találkozóról. Azért említjük éppen őt, mert sok szép elbeszélésében siratta meg egykor az »öt­tömösi embört* akinek nincstelenségénél csak szel­lemi kitaszítottsága volt nagyobb valamikor. Most pedig ország—világ dolgá­ról, mi több, az emberiség sorsáról tárgyal, s tárgyal­nak vele. Csépi József •

Next

/
Thumbnails
Contents