Délmagyarország, 1961. szeptember (51. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-24 / 226. szám

Vasárnap, 1901. reept. 24. 6 J cdcnnann Hans* a nevem. Es Né­metországról gondolkozom. Hogy miért? Nos: honfitársaim csupán kereskedni tudnak, csak árukat adnak eh Valakinek gondolkoznia is kell!... A császár épp leköszönt, amikor vi­lágra jöttem. Németország ezzel nem veszített semmit. Hogy 6 Hollandiában a passzióinak hódolt, és az érelmeszese­dés megelőzésére néha-néha fát is vá­gott. ezt későn — csupán az infláció idejében — tudták meg az emberek. Bár már 1888-ban is favágással kereste volna meg a kenyerét. Akkor a németek sok mindent elkerülhettek volna! Ezen a novemberen önkéntelenül is erre kell gondolnom. Mert 1918. novem­ber 9-én a császár ugyan elment, de a tábornokok mind ittmaradtak. Amikor én a huszadik születésnapo­mat ünnepeltem — egy Kraft durch Freude gőzösön, zsebemben Hans Johst »Schlageter* cimü színdarabjának be­lépőjegyével —, éppen a zsidók abla­kait és -pofáját* verték be. De miért is mesélek ilyen ócska históriákat, mi­kor most már van saját gazdasági cso­dánk, saját hadseregünk, saját hadügy­miniszterünk is — békeidőben. És azon­kívül holnap népi gyásznapunk is van, és egy félóra múlva elérkezik a holnap. De most, 23 óra 28 perckor, még ma van. A víztorony melletti kávéházban könnyű muzsika ütemére párok táncol­nak. Én nem táncolok, mert nekem ti­zenhat esztendővel ezelőtt az Ardennek­ben ellőtték a fél lábam... »Fél lábbal is lehet élni* — vigasztalt negyvenöt márciusában a helyi csoport vezetője, aki ma egy nagy csontlisztgyár ügyve­zető igazgatója. A nácitlanitást jól meg­úszta, rossz nyelvek ugyan azt rebes­getik, hogy 1949-ben született fiát — visszaemlékezésül a nagy időkre — Adolf névre keresztelte. F olyton a két Bundeswehr-tiszt ar­cát kell néznem. Itt ülnek szem­ben velem. Vajon ők mit művel­tek, amikor én a kórházban feküdtem, és megtudtam, hogy nyomorék vagyok? Huszonhat éves koromra nyomorék... E pillanatban a zongorista bemondja a mikrofonba, hogy még három táncot szabad táncolni, mert »tiz perc múlva elkezdődik a népi gyásznap*... Így mondja. Es most valamennyi fiatal és néhány korosabb ember is és mindenki, akinek kél lába van, táncol a népi gyász­nap elé. Ügyszólván kollektíven táncol­nak, egyenesen bele a népi gyásznapba. Szabadságom alkalmával az egyik ber­lini elmesélte, hogy a propagandami­niszter ama hősi kérdésére, "akarjátok-e a totális háborút?* — így válaszoltak: "lge-en!" Es most itt vagyunk, az utolsó táncnál. a népi gyásznap előtt. Ez egy csa-csa-csa tánc. Es ezután az urak helyreviszik höl­gyeiket. Egy ifjú — tizenhat tavaszt számlálhat, és tulajdonképpen már rég ágyban kellene lennie — kifogástalan magatartásával tűnik fel előttem. Mo­solygó, gödröcskés, csinos partnernöjét az asztalához viszi. Amikor 6 született, bennünket az Ardennekbe vittek, hogy hősi halált haljunk a Führerért... És ha valaki ottmaradt, az újságban fekete> keretbe foglalva közölték a nevét •. • > Várjunk csak ... Otthon a ládafiában V megvan még néhány ifjúkori barátom > kivágott gyászjelentése. Az egyijc például így szól: ...A szeretett férj és két fiát hűen tápláló apa. fiú. vő, testvér, sógor, nagy­bácsi, unokafivér. KURT SICHERMANN" gránátos káplár hű kötelességteljesítés közben. hu-J szonhét éves korúban hősi halált) halt a hazáért. SIEGFRIED EINSTEIN: Jedermann Hans Németországról gondolkozik Alábbi Írásunk fiatal, haladósiellemű nyu- militarizálását és elamerikanizálódását. Az gatnémet író szatírája. Kesernyés, gúnyos »*« a Neue Deutsche Literatur cimü, a Ni­,,.„„„„ „ „„„„„,„... met Demokratikus Köztársaságban megjelenő hangon ábrázolja a nyugatnémet nagyváros lrodalml foiy6lratban adta közre a szerző. Ó, a tizenkilenc éves Karlhans Schmidt­siefer is hősi halált halt... ~\TOS, tovább már nem szabad tán­Ijj colni a víztorony melletti .kávé­házban. Ez azonban mindenesetre még nem jelenti azt, hogy most már az­tán a közös népi gyász jeléül közösen haza kell menni. A zenekar még egy óráig halkan és édesen játszik. Pillanat­nyilag a "parlez moi d'amour—t. A Bundeswehr-tisztek egyike — a vá­gás nélküli — most egyenesen az ajtó felé tart. Az ajtó mögött férfias teremt­mények a szükségletüket végzik el. A Bundeswehr-tiszt, annak ellenére, hogy nagy tiszti karrier előtt áll, nem lehet meg enélkül — amiért egy kicsit én is szégyellem magam. Hogy az ilyen derék egyenruha alatt is csak gyönge test rej­tőzik — no meg bizonyára alsónadrág... Es talán hosszú, meleg is ilyenkor, no­vemberben. Egy tiszt alsónadrágban... Már a gondolatért is becsukhatják az embert. ... Ma éjjel a Szövetségi Köztársaság minden lakosa valamivel korábban fek­szik ágyba. Gyereket nem mindenki nemz ezen a kissé hosszabb éjszakán, de ha mégis gyermeket nemzene a népi gyász e komor órájában — egész biztos, hogy fiú lesz. Azon töprengek: vajon a két tiszt állva, büszke örömmel — n törvény parancsa szerint feszes vigyázzban tesz eleget férfiúi kötelességének? Nem ta­nultuk mindnyájan az iskolában, hogy a hősöket, az elesett spártaikat miképpen tisztelték? De a két tiszt által talán még ma éjjel nemzett gyermeket, mielőtt elesnének, nevelni is kell. Szilárdságra, hősiességre, haláltmegvető bátorságra kell nevelni, és a hősiességnek és a bátorságnak már a szülök meggyőződésében kell megnyilvá­nulnia. Strammul, állva, ahogy a törvény parancsolja. Ki kell fizetnem a sörömet. Huszonhétmillió katonát es huszonhét­millió civilt fizetett a világ Hitler. Gő­rlng, Speidel és Heusinger háborújáért. Ki kell fizetnem a sörömet... A népi gyásznap megkezdődött. Hol­fl nap a nép engedelmesen ellátogat a temetőkbe, az emléktáblák elé és a népi gyűlésekre. Együttesen kell gyászolni, és együttesen kell fogadkozni. Szent kötelesség ez és erény, mert a né­met hősök Sztálingrádnál... Nos, nemsokára eljön az óra, amikor Nagy-Németország halottai szép, új uni­formisokat ölthetnek majd magukra, — ragyogó rendjeleket, értékes rendjeleket, halhatatlan rendjeleket, igazán »>népesek* rendjeleket viselhetnek. A Sztálingrád előtt, a Führerért elesettek pedig sebe­sülésük súlyossága szerint megkapják majd a Sztálingrád-rendjel elsö, máso­dik vagy harmadik fokozatát. A halálos haslövésért harmadik osztályú rendjelet, halálos fejlövésért második osztályú rendjelet, a halálos fej-, has- és tüdölö­vésért elsőosztályú rendjelet. Hogy meny­nyire örülnek a Führerért elesettek az ilyen halottas vasárnapnak? Ez az ö • napjuk! Ezen a napon a vakondok kü­lönös ünnepélyességgel kockázik csontja­ikkal: Tripolisztól Stavangerig és Breszt­től Vitebszkig minden vakondok tisztá­ban van a nap ünnepélyességével és egyedülálló voltával. Az emberek a villamosra várnak, Esik. Így hát esernyő alatt gyászolnak: később pongyolában és néhányan pezsgő, Coca­cola vagy gin mellett. Akadnak olyanok is, akik Kraft durch Freude stílusban gyászolnak. Es olyanok is — és ezek nem is rossz honpolgárai a Szövetségi Köz­társaságnak —, akik szemükben harag­gal emlékeznek meg az elveszett hazáról. Én még mindig a pohár söröm mellett ülök. És a népi gyásznapra várok. Ügy várok rá, mint a karácsonyi szent em­berre. Illúzió nélkül. Jobb láb nélkül. Tekintet nélkül együttesen gyászoló em­bertársaimra. A nagy hídon villamos száguld keresz­tül; ez az utolsó. Elhalad az óriási Vegyi Konszern magas épülete mellett. Húsz év­vel ezelőtt itt mérges gázt gyártottak "tet­vek* számára. Így nevezte Lengyelor­szág kormányzója, Hans Frank a zsidókat. Egy bizonyos dr. Ottó Ambrus 1941. áp­^ wvvw wwvyyyy v wvw-/y vy vvwvvvvw>t Vásároljanak a férfiak Mannheim-Feudenheim 1943. augusztus 3. Kirchberg Strasse 18. Í stenem, a feleség, Frau Erna Sicher.) mann, mennyire szerethette a fér-) jét! Micsoda nagy, dicsőséges idők] voltak azok!.,. Amikor az emberek nem< holmi vakbilgyulladástól, nevetséges sziv­trombózisoktól haltak meg. hanem re-< mek. nagy halállal, bajonettöl és srap-< neltöl. És most az ifjak és a vének mind helyükön ülnek, s a népi gyásznak bo-J álltát várják. A Bundeswehr-tisztek egyi-) kén — fél arcát hatalmas vágás csúfítja) el, ami a hősök országában nem megve­tendő dolog — most megpillantom al büszke gyászt is. Ügy bizony, büszkesé­get és gyászt, amit ml hat éven át fe-] nékig ittunk ki. ö. igen, most eszembe, jut Karlhans Schmldtsiefer gránátos) gyászjelentése. A fiú hat évvel volt fia­talabb nálam, véletlenül ismerkedtem meg vele. Várjunk csak.,, hogy is írtj róla a Neue Mannhelmer Zeitung? Na... Igen ... Hát így ... Karlhans Schmldtsiefer érettségizett,^ gránátos grenadir a Keleten vívott súlyos harcokban 19. évének betöltése előtt hősi halált halt. Büszkeségünk, boldogságunk, és nap-) sugarunk ő volt Kari Schmidtsiefer) és felesége, Adél. született Schür-) mann, Fritz Schmldtsiefer altiszt (je-) lenleg a Wehrmachtban.) Mátnnheim, Schwartzwald Strasse 21.) Varmen, 1943. augusztus 9. • Magyarul: Barkt vagy Akárki János C •• Magyarul: Biztos ember. ' Igazán elmehetnél ven­ni egy veknit, két kiló krumplit, padlópasztát — szólt feleségem és én meg­rökönyödtem. Eddig felvette fizetésemet és elköltötte, so­ha nem volt beleszólásom, hogy mire költi. Hadd szó­rakozzon, nyugtattam meg magam, legalább más téren békét hagy. Kijelentette, hogy fáradt, a mérlegnél egy dekát csal­nak, sorba kell állni... Na jó. Majd megtapasztaljuk, én férfi vagyok, valójában ed­dig nekem kellett volna be­hordani az élelmet, ezt már a neandervölgyi koma Idejé­ben így csinálták. E meggon­dolások után átvettem a vá­sárlást. Nem kívánom senki férj­nek. Vőlegény, az más. A vőlegénykor a férfi életének legszebb szaka. Ilyenkor az ember kedves, oko6, sőt lángész. De a férji Szóval a tojáis mindég kicsi volt, a ke­nyér sült, vagy sületlen, a kolbász romlott, az alma rot­hadt. Kezdteim bizonytalan­ná válni. De én Igyekvő em­ber vagyok, nem hagytam magam. Állítom, hogy soha a házban akkora tojások nem voltak, mint amekkorákat én hordoztam haza. Ropogós kenyerek, valódi tejföl és marhahúsnélküll kolbász. Azt hittem, belátják, hogy a férfi sokkal alkalmasabb a vásárlásokra ls, mint a nő­félék. Nőm egy napon kijelentet­te, hogy a fizetésem felét ő vásárolja el, mert nincs megelégedve velem. Jó. le­gyen. Bér bántott a dolog, de ezen ne múljon a béke. Aznap egyből elköltötte a pénzt, vett kót vedlett karos­széket. Nem tudom miért vette, mikor van két jó is a lakásban. De ha olyan olcsó volt!! Következő hónapban vett egy csillárt az előszobá­ba, majd jó lesz a nappali­ba, ha nagyobb lakásunk lesz. Kezdtem ideges lenni. Én alig tudtam beosztani a pénzt, hogy legyen élelem, ö meg ilyesmiket vásárol. De hát fő a házi béke. Soha ilyen aranyos nem volt, tpint ezekben a hónapokban. Meg­érte. A harmadik hónapban me­gint elvitte a fél fizetést és diadalmasan beállított dél­után egy ... (behunyom a szemem és súgva közlöm) beállított egy telepített ak­váriummal. Szóljanak hozzá | Mikor én éjjel nem tudok aludni, mert senki sem szereti az öríé.ös krumplit, hogy osz­szam be a pénzt? Hiába élelmesicedtíí, hiába nézek -körmére® a mérlegnek, hiá­ba kelek korán, hogy legyen tej, hiába! ö vesz egy akvá­riumot, halakkal. Legalább nagyok lennének és meg le­hetne sütnh Elkeseredtem. Itt nincs mást tenni, példát kell statuálni. Légy férfi, biztattam magam és példá­san büntesd meg nődet. El­mentem és a maradék pénzemből bevásároltam, ök azt hitték, hogy hurka lesz vacsorára és melléje rizs. Nagy csomaggal tértem meg. Kibontottam és a szoba kö­zepére állítottam három 'gyermek triciklit. — Nézd kedvesem, bevá­sároljam. Majd születnek A"m"!'ekeink és milyen jó ioM, fia már van tricikli, szóltam nőmhöz ás rémoso-4 lyogtam anyósomra. Nőm halk sikollyal elájult," de nem ájult el az anyósom." Igen erős idegrendszere van.; Azt mondta, hogy nincs ápO rilis elseje. Megnéztem a nap-.® tárt. tényleg igaza volt és ezt v közöltem is vele: szeptember,/ 23-a van. Erre 6 is elájult.^ Ügylátszik mégslncs olyan _ erős idegrendszere. Másnap feleségem be-./ vallotta, hogy én olyan ol-< csőn és jól vásároltam, hogy azt gondolta megengedhetjük magunknak a plusz vásár­lást. Nem haragszik, de vi­gyem vissza a tricikliket. Persze nem vittem vissza, ehelyett a következőket mondtam: — Nem fogok többet vá­sárolni, mert ez elront téged. Engem is. A nők dolga a vá-^ sárlás, lásd be. Ha nem lá- K tod be, akkor a jövő hónap-rt ban hat triciklit fogok vásá-rt rolni. A Belátta. Azóta visszaállt a "a régi rend, ő vásárol, én krl- a tizálok, ó panaszkodik, hogy ez u férfiak dolga, anyósom halk megjegyzéseket tesz, szóval minden a régiben van. Ezen nem lehet segíteni. A nők elérték, hogy ma bírák, orvosok, könyvtáro­sok, villamoskalauzok. De azért kedves, színes tollú madarak és éppen ezért azon töröm a fejem, hogy nem kellene levonni a kon­zekvenciát? Lehetséges, hogy már holnap virágot veszek neki és megdicsérem öltözé­két. < Abban a reményben, hogy*/ felhagy vásárlási panusaíl-./ val .. / Vlnczc András < rilis 12-én ebben az »ügyben* nagy elis­meréssel nyilatkozott: »...Es azonkívül új barátságunk az SS­szel nagyon átdásosnak bizonyult. Egy va­csora alkalmával, amelyet a koncentrációs tábor vezetősége tálaltatott, meghatároz­tuk azokat a további rendszabályokat, amelyek a koncentrációs tábor valóban kiváló üzemének a Buna Werk érdekében kifejtendő működésre vonatkoztak*, rts ismerünk egy képet, amelyen az I. G. Farbenindustrie főmérnökét, Max Faustot együtt fotografálták le Himmlerrel. A főmérnök a konszernje auschwitzi ipari berendezéseit mutatja meg Hlmmlernck. Rátarti büszkeség lát­szik rajta. Utolérhetetlen cinizmus! Hat­millió zsidót gyilkoltak meg... és ma, Ambrus és Faust kitűnően érzik magukat a Szövetségi Köztársaságban; az egyik Mannheimben a Kniebis Strasse tizennégy szám alatt, a másik a Rajna melletti Lúd­wigshafenben a Rubens Strasse harminc­két szám alatt. Remek dolguk van ebben az országban. S vajon a holtakért ők is imádkozni fognak? Ez igazán szép gesz­tus volna tőlük. És — ki tudja? — talán imádkoznak az elgázositott zsidókért, len­gyelekért és szovjet emberekért. Ez iga­zán megható volna. A népi gyásznapon, az együttes gyász napján sok minden lehet­séges egy olyan országban, amelyben hu­szonkét év óta minden lehetséges: az ár­ja paragrafus, a gázkamrák és a tarkő­lövést szolgáló berendezés, az elgázositott asszonyok hajából készült matracok s a meggyilkoltak bankbetétjei s fogaranyai. Később elhaladtam a "Tigalle« mellett,. A ruhotáros asszony rám nézett és meg­jegyezte: "Táncolni nem szabad*. Közben részvéttel bámulta azt a helyet, ahol ne­kem, mielőtt a nagy hősiesség rám jött, jó, használható lábam volt. — »Táncolni nem szabad — mondta —, de az éjjeli műsor tovább folyik, csak éppen tánc nél­kül*. — Ugy, úgy — mondom én —, és ez miből áll? — Jeanne-ból, a striptease táncosnőből. Nagyon, nagyon édes! A ruhatárosnő megengedi, hogy — mi­közben mademoiselle Jeanne leveszi a melltartóját — úgyszólván ingyen, röpke pillantást vethessek a függöny mögé. Ez szinte lehetetlen — mondom magamnak. — Hiszen ezt a Jeanne-t még egy frank­furti éjjeli lokálból ismerem. Tavaly az egyik kollegám elcipelt magával az éjje­li mulatóba, és elcsábított egy üveg wisky erejéig. És akkor — ma is pontosan em­lékszem rá — kollegám ezt a »Jeanne«-t odahívta az asztalunkhoz. És Jeanne-t ak­kor Mtcinek hívták, s azt mondottá, hogy klagenfurti. Igy aztán hézag van a népi gyászbán, mondom magamban. Táncolni nem sza­bad. de Jeanne-Mici "balkán-száma* a népi gyász éjszakáján meg van engedve. Gondolkozhatom. Karlhans Schmidtsie­fer most volna harminchat éves. Együtt csodálhatnánk Mici-Jeanne nagyonis kéz­zelfogható melleit. De Karlhans hősi ha­lált halt akkor a "Keleten vívott súlyos harcokban, mielőtt betöltötte volna a ti­zenkilencedik évét*. A ruhatárosnő meghúzza a vörös füg­gönyt. Ha az ember nem adja le a ruha­tárban a mankóit, igazán nem kívánhatja­ázt, hogy Jeanne-Mici nylon holmija utol­só maradékalt lehullni lássa. Az asszony jó éjszakát kíván, én pedig gondolataim­ba merülve mormogom: »Tehát jó éjsza­kát és jó népi gyásznapot*. inn még mindig esik. Befut egy fekete Mercedes. Amikor az érett­ségizett Karlhans Schmidtsiefer "a Keleten vívott súlyos harcok'alkalmá­val hősi halált halt* — ilyesmi még nem létezett. Az istenért, hogy is lett /tolna? Akkor még Hirosima-bomba se volt. . Csupán gázkamrák ... Kiköpök a csúszós aszfaltra, és ezt mor­mogom: "A hadseregbe újra embereket vesznek föl*. Később, amikor csikorgó mülábammal szobám ajtajához bicegek, újra a bátorké­pű Bundeswehr-tiszt jut eszembe. Ha csakugyan fiút nemzene... Egy jó kiállá­sú fiút, a hadsereg számára, a halhatat­lan német hadsereg számára. Németországon gondolkozom. Holnap hétfő. És ekkor újra kereskednek, újra el­adnak valamilyen árut az én jó honfi­társaim. De valakinek — helyettük — gondolkoznia ls kell. Igen bizony, mit is adnának el, ha nem lennének csak rádió­aktív sugarak és felhők, j halál és borzal­mas semmi lenne ezen a földön? Kinek adnanak el akkor és mit? Vajon arról ól­modnak-e, hogy a Föld halott győztesei­ként a halott legyőzötteknek (Made in Germany) rddlóaktív sugarakat adjanak el? Almodnak-e egy szuper-Hirosimáról? És hány holt német generális fog a halott német hadsereg érdekében katonákat ver­buválni? Kc>*ai$ak. Kérdések. Kérdések O, aki gondolkozik, az szenved, Es év gondolkodom Németország helyett K Fordította ttALINCZI ENURi <

Next

/
Thumbnails
Contents