Délmagyarország, 1961. augusztus (51. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-20 / 196. szám

Vasárnap. 1981. augusztus 20. 6 ARANY JANOSÍ, VÁ SÁ R B A N Gyékényes, abroncos alföldi szekér. Honnan cipel a sors — se három egér? Hoztál-e pirosló, új búza-magot? Mezők üde lelkét: friss széna-szagot? Odakünn már ugy-e, megért a kalász? Rét gyapja lenyírva: foly a takarás; Boglyák tetejéről egy-egy suta gém Néz szét aratóknak vidám seregén? Rég nem látta bizony vidámnak e nyájt, Minden nyara — új seb — o régire fájt. De talán most e nagy mezei jószág Áldást hoz ez egyszer: szép Magyarország. Legyen is, legyen is megáldva e föld — Isten maga telke — mint rég azelőtt. Mikor én is »markot hajtani* kezdtem, S nem sikerült, bár hogy, s mint igyekeztem IffV — vétna, ügyetlen testi dologra Adtam fejem a bölcs tudományokra, Barázda helyébe, szántván sorokat. Nem kérkedem ezzel, mert azt se sokat, De. hogy a mezőt, az anya-természet Kebelét elhagytam, sajog egy érzet, Holtig sajog itt benn, — s tüzesebben vér Láttodra, te búzás alföldi szekér. A BÉKÉNEK ÉPÍTÜNK GHEORGE IVANCENCO RAJZA KONYA LAJOS: Dal az új ken vér ünnepére Mi van ma? t)j kenyér napja. dolgos kezünk összerakta (öld termését, jó gyümölcsét — nőjj, növekedj, magyar bőség! Mezők érett, dús kalásza kicsépelve, maggá válva, hamvas szőlők édes fürtje mosolyog az ünnepünkre. Nem a grófok mély zsebéb.erlel kincset a nap fénye, nem üzletre, nem haszonra teljen gyermekeink gyomra! Sokai arattunk a nyáron, kezünk nyomán béke szálljon, világ felett szárnya lengjen, teljen, nőjjön, fényesed jen! PAPP LAJOS: JÓSLAT PÓLUS: Tévedhetetlenül mi mar csatát nyertünk, bár nem töprenkedtünk mi a világ dolgán. S mi most sem törődünk sem a félelemmel, sem a gyűlölettel, amely reánk bámul, egyszerre lemossuk az éjfél sötétjét minden élő-érző ember homiokárul. Dárdák hegye villog? Csak a hold sugára csordul le az erdők ága-leveléről. Hajnalodik. Friss szél kapja le a csöndet a magukba búvó csillagok szeméről. • A lenti veraet a költő rövidesen megjelenő Köieteből közöltük. Papp Lajos ujabb verskötete Budapesten jelenik meg a Magvető Könyvkiadó gondozásában. „Friss szélben" címmel. VISONTAV KRNÖ: Jtiadern Jlaokoon Hangnál sebesebben siklik a gép, s cziist fonállal ékíti az ég kék köpenyét, — óh, úgy szorul ez az éteri szalag, mint hajdan Laokoon testére a kígyók, s szorong az ember, mert ha esak egyszer a fegyverek torka megnyílik ott fenn. nem lesz majd, aki látja, mint oszlik utánuk a csík... rank Elpusztult rovarok ezredei úsznak hosszú nyugalommal végig a folyókon szúbogar ha perceg, hervadt levelek is hullanak tavaszkor, hullnak folyvást-folyton. Meg-megáll az ember keseredő szájjal, magát harapdálja, magát öli immár, a tavakon rózsa., tavirózsa nyilik, s rózsák között halat fojtogat a hínár Magábanéz akkor, fölméri az utat, dühös erűt gyűjt, mert nagy csata közelget. Háromszáz fekete varjak gubbaszkodnak egyetlenegy mezon egyetlen dög mellett. Mára a bokrok összébb összeereszkednek, zúgnak, hogyha szél sincs, vagy inkább zokognak Száraz, eves ágak puha földre esnek, dörrennek, jaj, mégis mindenek ropognak. Absolom hajába, selyem-sár hajába bogáncsok tapadnak, tüskék akaszkodnak. korhadt torzsok körül lidérclángok kelnek jéghideg, halálos táncra kapaszkodnak, dárdák hegye villog, összecsap a fénnyel, sápadt hold, véres hold mindent bevilágít, mocsarak támadván, emberek hörögnek elsüppedve mellig, elmerülve állig: vad rengés mormolja riadó füleknek. ^ közeleg egy végső, rettenetes orkán ... ANTIPÖLUS: FESZT LASZLÖ RAJZA HORVÁTH JÁNOS: Egyszerű történet A fiú katona volt, a me& egyetlen gyermeke szüleinek. A falut, ahol éltek, körbe lógták a hegvek, mintha el akarták volna rejteni a világ szeme elől. Középen fürge kis patak nyargalt végig az utca jobboldalán. Tavasszal megduzzadt és kilépett az útra, úgy futott tovább. Mikor megismerték egymást, t.él volt. Jégréteg feszült a patakon, hó csillogott a háztetőkön és esténként fütyülve kergetőzött a szél a lenyők tű leve lei között. A katona meg a látoy mégis tavaszt érzett. A katona meszsziről jött, az ország másik feléből, de néha úgy érezték, mintha már kicsi koruktól ismerték volna egymást. Fogiák egymás kezét és ropogott a hó, aminl lépkedtek hazafelé. A kapuban megálltak, összeölelkeztek, s később úgy váltak el, mint mikor a szirom leperdül a virágról. Mindennap igy váltak el. A katonának tizre bent kellett lennie az őrsön. Néha futott felfelé a dombon és a havas út tompán dobogott alatta. Átugrotta a patakot, ugy törtetett tovább És mindennap beért pontosan tízre. Régtói ismerte a lányt. Majdnem azóta, hogy idekerült az őrsre. De sokáig nem beszélt vele. Nem akarta csak úgy megszólítani az utcán. A közös színdarabtanulás azonban jó alkalom volt az ismeretségre. Az első napon m'nd wütt voltak a r lányok. A próba végén mindegyik lányhoz odalépeti egy katona. aki felajánlotta, hogy hazakíséri. Izgatottan vert a szive, nézte Esztert és atiól félt, hogy valaki megelőzi. Más lett volna, ha előre megmondhatja a fiúknak: kerüljétek azt a lányt, ne akarjátok őt választani, mert én már kiválasztottam egyszer os mindörökre. Barna szeme volt ennek a lánynak, haja dúsan omlott vállaira és benne volt a tekintetében az öröm is, a bánat is. Szép volt, .ha nevetett és szép volt akkor is, ha szomorkás volt az arca. A hangja 'meg olyan volt, mint a gerle bugasa, csak az volt a baj. hogy mindegyik katona számára egyformán mondta ki a szavakat, ha beszélt Sándor — a mi katonánk — már akkor azt szerette volna, ha egyedül csak neki muzsikál ez a hang. Próba végén odament a lányhoz. Nagj kő esett le a szivéről, amikor kiléptek az utcára. Az első pillanatban szólni sem tudott. Nehéznek érezte a csizmát, a köpenyt, nem tudta, mit mondjon. A csillagokat néztfe, melyek hidegen ragyogtak fent, nagyon magasan. Utóbb az a gondolat kínozta, mit szól a lány ha így érnek hazáig. Azt hiszi róla. beszélni sem tud. Felhőtlen volt az ég, és körben világított a nagy fehérség. — Akkor én magát minden este elkísérem — mondta utóbb a katona és izgatottan dobogott a szíve. — Nem félnék ám egyedül sem — felelte a lány. De azt nem mondta, hogy ne kísérje el. Elértek a templomig, ott a lány befordult egy szűkebb utcába. A katona szótlanul követte, mígnem elérkeztek a kapuir- „ , . . — Itt lakunk — súgta Eszter. — Az ujjával intett, hogy halkan beszéljenek. Apja, anyja aludt már ... Nincs messze — mondta halkan a katona és közelebb lépett a lányhoz. Aztán megint felnézett a csillagokra, mintha on-' nan várt volna segítseget. Hatha oda van írva a hallgatag égre, amit ilyenkor mondani kellene. Tétován babrált a köpenye gombjával és egyik lábáról a másikra állt A lány várakozva topogott előtte, kerdon csillogott a szeme. Egyszer aztán megmozdult, lehúzta kesztyűjét és odanyújtotta kezét a katonának. Be kell mennem, hátha nem ér viszsza tízre. — Jó éjszakát, Esztike — búcsúzott a katona és egy darabig még nézte a kiskaput, amely elnyelte a lányt. Míg ballagott visszafelé, halkan dudorászott, Tele volt a szíve örömmel. Kacarászni lett volna kedve, tele tüdővel dalol m, hogy felröppenjen * hangja a fenyők csúcsaira, vagy még annál ls magasabbra, fel a hallgatag csillagokig És ettől kezdve mindennap megtették ezt az utat. A kultúrotthontól Eszterek házáig. Ez az út lett a boldogságuk útja. A szerepeket már kívülről tudták. Már fent próbáltak a színpadon. Sándornak a szerepben meg keilett csókolnia Esztert. De a próbákon ezt a jelenetet még kihagyták. Egyik este hamarabb értek a kapuba, mint máskor. Fújt a szél, beálltak a kapu árnyékába. A lány t.estén finom remegés futott át, mint mikor váratlanul megsuhint valakit a hideg fuvallat. Nem fázott, mégis közelebb bújt a katonahoz. Sándor lehajolt Eszterhez, hogy összeért az arcuk. Megrészegítette a lány teste-melege, bódulatában átölelte derekát és megcsókolta a száját. Percek teltek el a szótlanságban. Csak nézték egymást és ragyogott a szemük. — Ha meglátná valaki? — kérdezte iiedten a lány. — Meg is látják majd. A falu nepe. — igazán? — felelte a lány és örvendezés volt a hangjában. — Meg. Az egész falu. Karácsonykor. Eszternek akkor jutott eszébe a szerepe. A színdarabban megcsókolja majd a legény és tényleg a falu színe elótt. — De az játék csak — mondta a lány — Az élet, is játék. Ha szomorkodunk, tragédia, ha vidámak vagyunk, akkor meg komédia. Eszter eltűnődött ezen egy darabig, — Nem bánom, ha ott lesz az egész falu. Nem bánom, ha látják. Kibontakozott a katona öleléséből és így folytatta: — Igazán komédia*2 élet Nemre° gen még olyan idegen voltál. Ma meg. . Tudod, hogv mindig eszembe vagy? Vasárnap is rád gondoltam a misén. Félig lehánytam a szememet és... és imádkoztam érted. Az járt az eszembe, hogy rossz lehet neked Fenn vagy a hegyekben, hallgatod a szél sípolását, s csak állsz mozdulatlanul az. őrhelyeden. Hallgattam az orgona mélabús hangját. S egyszer csak redves lett a szemem. Ugye, akkor már nem komédia volt az élet? — Akkor már nem — felelte komolyan a katonai — Mondd, te sose mégy templomba? — kérdezte utóbb Eszter. — Én még egy katonát sem láttam a mi templomunkban Sándor hallgatott. — Ha otthon vagy, akkor elmégy? A katona nem szólt, csak a fejével ir>.tett, hogy nem. — Miért nem? — kérdezte Eszter. Sándor nem válaszolt. Hallgattak. Aztan a fiú rápillantott az órájára s gyorsan elbúcsúzott. Sietnie kellett, hogy beérjen időre. De aznap este sokáig nem tudott elaludni. Örömmel volt tele a lelke, de a kétség is belefészkelte magát. Kár volt megmondani a lánynak, hogy 6 nem jár (emp'omba. Elriasztja magától, elidegenedik tőle. Másnap a lány megint előhozta a templomot. — Nem tőled hallottam először, hogy sokan vannak, akik nem járnak oda. Meg az Istenben sem hisznek. Az én szüleim nagyon vallásosak. — Az én anyám is — mondta Sándor. — Minden vasárnap elmegy. Csak az apám nem. Azt mondja: hazudnak a papok. Bort isznak és vizet prédikálnak. Eszter befogta a katona .száját. —r Csendesebben, meghallhatja valaki. Ettől kezdve suttogóvá vált a hangjuk. A katona sokat beszélt, a lány hallgatott Rájuk borult az est és úgy álltak ott a kapuban, mintha összenőttek volna. Mintha nem is lett volna köztük mély szakadék, ami elválasztja őket. A legény tehetetlenül tapogatózott meggyőző szavak után és a lány is hasonlóképpen botladozott a szavakban. — Én nem mondom neked, hogy ne menj — szólt utóbb Sándor. — Én meg olyan akarok lenni, mint te — felelte a lány és ezzel el is váltak. Gyorsan követték egymást a pok. Hamar eljött a karácsony. Az őrs és a falusi KISZszervezet közös műsorára ott volt az egész falu. Jól sikerült színdarab. Mintha az é'etből szakítottak volna ki egy darabot. Ott volt Eszter édesanyja is. Akkor már tudta, hogy Kerekes Sándor udvarolgat a lányának. Azt is tudta, hogy esténként ott döngicsélnek a kapuban. A műsor után tánc kezdődött. Vidám hangulat uralkodott a teremben. Sándor egész este Eszterrel táncolt, a tánc hevétői