Délmagyarország, 1961. április (51. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-13 / 86. szám
s Csütörtök, 1961. április ÍJ. 2 Földön heverő korszerűség Két ilyen tartály Is található a Csongrád Megyei Építőipari Vállalat Dorozsmai úti telephelyén, mint amilyet a fénykép bemutat. Rendeltetésük cement tárolás lenne, ha nem a földön hevernének, hanem talpra állították volna éket. Bár használni még akkor sem lehetne egyiket Som, Külföldön már elterjedt módszer, hogy a betonelemgyárak, előregyártó telepek számára a gyárak nem zsákokban küldik a cementet, mert ax így drága és aprólékos dolog, hanem tartálykocsiba töltik. A vasúton érkezeit kocsiból azután a képen ls látható álló tartályba fejtik le, így használják fél betongyártáshoz, A két tartály ősz óta van Szegeden. De mintha nem lenne, hiszen addig semmi haszna, míg tel nem szerelik és be nem fut ax első cementet szállító vasút! tartálykocsi. A földön heverő korszerűség nem sokat ér! Továbbfejlesztik9 bővítik az Élelmiszeripari Gépgyár szegedi öntödéjét Önfenek a szegedi üzemek részér* is — Hegesztőüzem és raktár épül Az idén Szegeden egy régi üzem újnak adta át helyét. A környék lakói is csak a cégtábla cseréjéről értesültek arról, hogy a Cserzy Mihály utcában az Élelmiszeripari Gépjavító Vállalat öntödéje gazdát cserélt. Január 1-tól az öntöde az Élelmiszeripari Gépgyár telepe. Nemcsak a név változott, hanem részben a gépek is. A munkások nagy része is új. A gyártmányok természetesen az új g^zda kívánsága szerint készülnek. Az anyavállalattól kapott előírások szerint exportra készülő élelmiszeripari gépek alkatrészeit öntik, munkálják meg Az Élelmiszeripari Gépgyár az 1960-as év második íélévi eredménye alapján elérte az élüzem címet. Az öntöde e cím eléréséhez még nem járult hozzá, de a munkások most elhatározták, hogy az anyavállalat munkásaihoz hasonlóan jól dolgoznak. Még alig állították be a forgácsoló gépeket, fűtötték be a kemencét az első öntéshez, a dolgozók brigádokat alaszerepel. Április l-től az öntödében a heti kétnapos öntésről a háromnaposra tértek át. így lényegesen, kevesebb kokszot használnak fel. Az anyagtakarékosság érdekében vállalták az öntők, hogy kiválogatják és hasznosítják a még felhasználható hulladékvasat. Az öntvények minőségét pedig felületi szárítással akarják javítani. Az Élelmiszeripari Gépkítva munkaversenyt tndí- gyár vezetői elhatározták, tottak. A forgácsoló üzemrészben és az öntödében is háromhárom brigád alakult és versenyez. A feltételek között a munkaidő "maximális kihaszés félkészáruként szállítják nálása, a termelékenység Szovhoz-főískolák a Szovjetunióban N. Sz. Hruscsov a szűzföl- hat, illetve kolhoz területén di mezőgazdasági dolgozók működnek, illetve a meglévő értekezletén mondott bosssé- mezőgazdasági szakemberdében rámutatott annak fon- képző Intézményeket helyeztasságára, hogy a mezőgaz- zék át kolhozokba is szovdagógi szakemberképzés az hozokba. eddiginél jóval közelebb jut Mint a Komstomoltzkaja a gyakorlati termelőmun- Pravda hírül adja, Kazahkához. Hruscsov javasolta: sztánban még az Idén létreszervezzenek olyan főlskolá- hozzák az első öt szovhozkat, amelyek egy-egy szov- főiskolát. Budapestre, Korábban, míg a Gépjavító Vállalathoz tartozott az üzem, a szegedi vállalatok megrendeléseit is elvállalták. Ez igen nagy segítséget jelentett, mert egy eltört alkatrész miatt- nem kellett a fővárosba utazni és a gép sem esett ki hosszú Időre a termelésből. Az üzemek itt helyben megkapták a kért alkatrészt. Gyakran fordultak az öntődéhez ilyenfajta segítségért a kendergyárak, a falemezgyár gőzfűrész üzeme. Oj gépek ls kerültek ki az öntödéből. Például a Falemezgyár megrendelésére enyvfelhordó gépet szerkesztettek, a Szeged vidéki Sütőipari Vállalat tésztaüzeme részére pedig tésztanyújtókat készítettek. Az öntöde vezetői elmondták, hogy a jelenlegi anyavállalat sem zárkózik el a helyi igények kielégítése elől, ha van alapanyagkeret, továbbra ls Öntenek a szegedi üzemek részére. emelése, az anyagtakarékosság és a minőségi munka hogy korszerűsítik és fejlesztik a szegedi öntödét. Már elkészült a hegesztő üzemrész terve, rövidesen hozzáfognak • építéséhez, A tervek szerint raktárhelyiséggel is bővítik az öntödét. Balett a világ ifjúságáról Vaezilij Saolovjov-Szedoj, a hírneves szovjet zeneszerző most fejezi be új balettjét, amelynek témája a moszkvai Világifjúsági Találkozó. A cselekmény Olaszországban és a Szovjetunióban játszódik. Témája: egy olasz leány beleszeret a szovjet kereskedelmi flotta egyik tengerészébe, s társaival együtt azért harcol, hogy eljusson a moszkvai feszti válna. A balett alapgondolata a világ fiataljainak barátsága rés kölcsönös megértése. Szolovjov-Szedoj ' elmondotta, hogy balettjéhez a moszkvai fesztiválon szerzett személyes benyomásai és olaszországi utazásának élményei adták az Ihletet. Mit hoznak idén a szegedi termelőszövetkezetek a piacra? Korkérdés a termelőszövetkezetek vezetőihez S'zeged ellátását zöldáruval már idén nagyrészt a szegedi és a Szeged környéki termelőszövetkezetek oldják rtieg. Éppen ezért kérdést intéztünk az öt szegedi termelőszövetkezet vezetőihez, milyen primőrárut várhatnak a szegedi háziasszonyok idén a tavaszi piacra. A Felszabhdulás Ts* tervei — Termelőszövetkezetünknek, a Felszabadulásnak a Szent István téri piacon három részlegből élló árusítóhelye van. Az egyik részlegben jelenleg tejet, majd néhány hét múlva Juhtejből áru, A Dózsa Termelőszövetke- helyén még sok Őszi mu, zet mindkét szegedi piacon burgonya, sárgarépa, gyökér vár eladásra, de megtalál árusít — Eddig több múzsa parajt szállítottunk mind a két elérusitóhelyre — mondták a termelőszövetkezet vezetői. — A közeli hetekben is biztosított az ellátás a fries idei zöldáruból. Salátát is hoztunk már eddig kisebb hatjuk már néhány nap óta a friss salátát is. — Húszezer fej salátát szállítottunk a MÉK-nek — újságolták a Táncsics Tszben. — Ezentúl folyamatosan ellátjuk friss salátával a Marx téri árudét is. Tejet nagy része exportra került Szépen nő gazdaságunkban a karalábé és pár hét múlva már friss, gyenge karalábéval is megörvendeztetjük a szegedi háziasszonyokat Hamarosan palántázzuk már a paradicsomot is, egy hónap múlva pedig a paprika palántázáséra is sor kerülhet készült göftiolyét és tavaszi Addig is parajjal és salátájuhtúrót árusítunk. A kö- val látjuk el árusítöhelyeinzépső részben virágárudát ket rendeztünk be. Itt nagyobb mennyiségben forgalomba, de is árulunk a piacon, naponta 120—130 litert Szinte állandó törzsközönségünk van és igyekszünk, hogy minél jobb minőségű friss áruval örvendeztessük meg a vevőinket. A Rózsa Ferenc Tsz eladása A Rózsa Ferenc Termelőszövetkezet ez évben 30 kataszteri holdon létesített Öntözéses konyhakertészetet A részt cserepes virág, főként JO ntreK a ttalaaasoöl termékek egy részét szerzőszegfű és gladlolus lesz kapható folyamatosan. A harmadik részlegnél áruljuk a zöldfőzelékeket. Néhány hét múlva nagyobb mennyiségű karalábét, május közepén pedig mintegy százezer primőr zöldpaprikát hozunk a szegedieknek. Utána kerül sor a korai paradicsom, a fejes káposzta és a kelkáposzta, az uborka, petrezselyem és egyéb zöldségfélék árusítására. Szerződést kötöttünk a MÉK-kei és a konzervgyárral is. A konzervgyár részére például hat holdon termelünk zöldpaprikát. A paprikafeldolgozó részére pedig mtntegv 50 holdon termesztünk fűszerpaprikát Terven felül szerződést kötöttünk burgonya termesztésére is, ez azonban késői burgonya lesz és 20 holdnyi területről hordjuk majd a jó minőségű burgonyát a Szent István téri piacra. A . désben előre lekötötték, a A legjobb hírt a Haladas mésik részét dig 240 ezer Termelőszövetkezetben kap- forínt értékű árut) 'a szabad„ — Csövesed! k már a paprika termelőszövetkezetünkben. így valószínűleg május elejére már 75 ezer tő termése kerülhet értékesítésre — közölték az újszeged! Haladás Tsz-ben. — Az elmúlt napokban több ezer csomó retket szállítottunk belföldre és külföldre. Melegágy! uborka körülbelül május elején kerüf nagyobb mennyiségben a szegedi csemege- és élelmiszerei skereskedelmi boltokba. MI nagyrészt közületeknek és Üzleteknek szállítunk. HozzákezdtÜnk a kacsaneveléshez is. A nyárra mintegy 3 ezer darab pecsenyekacsát szeretnénk nevelni fogyasztásra. A 1 áncsics szállítása i A Táncsics Termelőszövetkezet Marx téri elárusítópiacon, a Marx téri elérusítóhelyen hozzák forgalomba, — Az^őszi termékek mellett most az ünnepekre szállítottunk először melegágyi salátát a piacra — kaptuk a felvilágosítást; — A belföldi piac mellett 3 ezer fej salátát küldtünk exportra is. Szépen fejlődik már a friss piros retek és egy-két hét múlva mér több ezer csomóval jelentkezünk a piacon. A retek után hamarosan árusítjuk a friss,' idei karalábét. Szövetkezetünk tagsága vállalta, hogy terven felül száz szarvasmarhát hizlal fel a közfogyasztás céljaira. Ezenkívül 3 ezer pecsenyekacsa és 3 ezer csirke felnevelését terveztük. A baromfik a tavasz végére kerülnek az árudákba. H. M. TAVALY NEM. IDÉN IGEN Néhány mondat a BUHADEK-r5l és a nyereségrészesedésről Először ls azt kell tisztáz- mindenütt bevezették ni, hogy mi is az a BUHA- rabbért. DEK, mert erről a betűszóról még nem mindenki hal- A fejlődés útja lott Teljes nevén Bútor, da- vedelmezőséggel dolgozott a BUHADEK, s ennek következménye a 18,8 napos nyereségrészesedés. A Bútor, Hangszer és DeHangszer és Dekorációs Vál- Egyedül az OFOTÉRT és korációs Vállalat termékeit lalatnak nevezik, de ez olyan 8Z Öra- Ékszerkereskedelmi jól ismerik az országban, hosszú cím, hogy kimondani Vállalat vidéki üzleteinek ki- hangszerei kapósak, nem is is nehéz. A BUHADEK 1960 rakatrendezése volt ráfizeté- beszélve a lakásművészeti január elseje óta létezik, ses vállalkozás tavaly, de bolt által árusított bútorok, elődje két üzem volt: a 1961-ben már ezen a bajon ról, melyek szintén e vállahangszerkészítő meg a de- te valószínűleg segít az új lat műhelyeiben készülnek, korációs. A hangszerkészítő költségvetés. Mégpedig olyan műhelyektavaly 17,3 napi fizetésnek összefoglalásul tehát meg- ben. ahol egy-két éve még megfelelő nyereségrészese- állapítható, hogy az egye- szinte nyoma sem volt B déet osztott dolgozóinak, a sülés óta jobban szervezett szociális és egészségügyi bedekorációsok egyetlen fillért üzem jött létre, nem csök- rendezéseknek, s most már sem. Idén viszont 18,8 nap kentek a keresetek, ellenben a Szél utcai üzemben péljárt az Összevont vállalat javult a munka termeié- dául fürdő építéséről gcev minden tagjának. Innen a kenysége, kedvezőbben ala- dolkozpak. Ez a fejlődés útja! Cím: tavaly nem, idén igen, kult a jövedelmezőség. A Tavaly nem, Idén már tervezett háromszázalékos igen:,,' helyett ötszázalékos alapjö- Fehér Kálmán Hegért* az összevonás A bevezetés után már kézenfekvő. hogy megérte a két üzem egyesítése, s különösképpen a • dekorációs részleg számára volt előnyös, 1959-ben ez a cég sem az első, sem az - utolsó évnegyedben nem teljesítette tervét, nyáron viszont, a Budapesti Ipari Vásár és a Szegedi Ipari Vásár és Kiállítás idején, ki sem látszott a munkábóL A budapesti vásár építésére az egész vállalat kivonult, ezerszámra gyűlt fel a túlóra, melyet részben kifizettek, részben -lecsúsztattak*. Másfél hónap is beletellett, mire kipihenték a fáradalmakat a túlhajszolt munka után, s belejöttek ismét a szokásos tempóba. Ez utóbbi megállapítás különösen az asztalosokra vonatkozott. A régi dekorációs vállalatnál a rendetlenség, szervezetlenség, ós a fegyelmezetlenség szinte megszokott dolog volt, s ennek az állapotnak vetett véget az egyesülés a hangszerkészítővel. Ösztönzőbb bérezés Ami a tavalyi évet illeti, kétségtelen tény, hogy a dekorációs és a műbútorasztalos részleg éppúgy kivette részét a munkából, mjnt a hangszerkészítők, B az idén osztott nyereségrészesedés a közös erőfeszítések eredménye. Mindenekelőtt reálisabb alapokra helyezték a részvételt vásárokon. Tavaly már nem ment fel az egész vállalat Budapestre, csak a dekorálásban vettek részt a címfestők és a kirakatrendezők, a vásár építését másokra hagyták. így azután ütemesebb, folyamatosabb termelést lehetett megvalósítani. A szegedi vásáron bevezették az időutalványozást. Ezzel minimálisra szorították a nem munkával töltött időt. Ami azonban a legfontosabb talán az 1966-as intézkedések között: a címfestők és a kirakatrendezők kivételével Száz év után is ... AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN száz éve, 1861. április 12-én dördültek el a lázadó déli ültetvényesek ágyúi, hogy a Sumter erőd elfoglalásával megkezd jék'gyilkos polgárháborújukat a négerek rabszolgaságának fenntartása érdekében. A lázadás és a nyomában támadt négyéves polgárháború az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb válságát, történeti fordulópontját jelentette. Nem kevesebbről volt szó, minthogy az Amerikai Unió részekre szakad, meggyengül és egy elavult gazdasági-társadalmi rend konzerválásával ismét az európai nagyhatalmak szabad vadászterületévé, gyarmatává válik. Nem kevesebbről volt szó, minthogy a szégyenteljes ültetvényes rabszolgarendszer a washingtoni függetlenséget. és a jeffersoni demokráciát megsemmisítve a szolgaság állapotába sülylyeszti az egész földrészt. A történelmi mérleg másik serpenyőjébe a néger rabszolgák felszabadítása, a nyugati földek szabad farmeri földfoglalása és az ültetvényesek érdekében Intervenciót előkészítő Anglia, Franciaország és Spanyolország visszaszorítása került. Az Egyesült Államokban az akkor még haladó kapitalista fejlődés jövője forgott kockán. A kezdetben ingadozó északi burzsoázia törvényhozói végül is a munkás, farmer és a néger tömegek nyomására Ábrahám Lincolnnak, a népi származású kiváló államférfinak vezetésével kimondották a rabszolgaság eltörlését és a farmerek szabad földfoglalását biztosító dekrétumot. Ezek a forradalmi vívmányok biztosították a tömegek támogatását és a lázadó ültetvényesek fölötti győzelmet A győztes észaKi burzsoázia azonban a forradalmi fellendüléstől tartva nemcsak kompromisszumra lépett tegnapi ellenfelével, hanem lényegében mindmáig, száz év után is, megtűri a déli államok néger lakosságának faji megkülönböztetését, emberi és polgárt jogainak semmibevételét. Sajátos és tragikus vonása az Egyesült Államok történetének az a körülmény is, hogy az amerikai demokrácia utolsó nagy győzelme, megteremtve a kapitalizmus viharosan gyors fejlődésének feltételeit, történetileg Igen rövid idő alatt a monopóliumok egyeduralmába torkollott. Az imperialista monopóliumok nemcsak a demokráciának ad,ták meg a kegyelemdöfést, hanem a XX. századra az egész amerikai kontinenset maguk alá gyűrték, a mai történelmi időszakban pedig a világuralom gondolatával játszadoznak. A TÖRTÉNELEM alapvető fejlődési iránya azonban ellentmond ezeknek a törekvéseknek. Álig több. mint egy századdal ezelőtt még Afrika az amerikai rabszol'garendszer .embertartalékát biztosította. Ma a "fekete földrész* a szabadságharc tüzében ég és az Imperialisták minden mesterkedése ellenére kivívja függetlenségét, s önálló fejlődésének lehetőségeit. A szocialista tábor, a békéért harcolni kész százmilliók megálljt parancsolnak az imperializmusnak, ugyanakkor tisztelettel és megbecsüléssel emlékeznek meg Lincolnról, John Brownról és azokról a névtelen munkás, farmer és néger hősökről. akik a polgárháború hétszáz csatájában életüket áldozták a haladás, a demokrácia ügyéért. Székely Lajos