Délmagyarország, 1961. április (51. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-07 / 81. szám

Péntek, i#8l. április 1. 2 A szovjet álláspont helyességét igazolták az Egyesült Államok új bejelentései A genfi alomértekezlet új szakaszának figyelemre méltó eredményei Csütörtökön Genfben ülést Ily módon — mondotta tételei; a békés célú nukteá­lartott a háromhatalmi atom- befejezésül Carapktn — most ris robbantátok ellenőrzésé­értekezlet. Az Ülésen foly- lerögzíthető a megállapodás- nek feltételei; az eltenőrző látták az előterjesztett nyu- az alábbi kérdésekben: a bizottsági költségvetés teljes, gali javaslatok feletti vitát, nagy magasságokban és a összegének elfogadása az el­tíenfben az atomfegyver- kozmikus térségben végzett södleges szerződő felek meg­kísérletek megszüntetéséről nukleáris kísérletek meg- egyezése szerint. Kétségtelen tárgyaló háromhatalmi érte- szüjitetésének ellenőrzése; a kezlet kedd délutáni illésén szeizmikus kutatások Össze­nyilatkozatot tett Öz. K. Cd- hangoU programja szerint rapkin, a Szovjetumo kepvi- nukleáris rof). hántások ellenőrzésének fel­selője. Carapkin, érintve az ame­rikai és az angol küldött nyilatkozatát, amely szerint kormáriyuk átfogó szerző­dést akar kötni az atomfegy­ver-kísérletek megszünteté­séről, kijelentette; a szovjet küldöttség csak üdvözölheti ezeket a nyilatkozatokat, mert megfelelnek a szovjet kormány álláspontjának. Ugyancsak megelégedéssel állapítjuk meg — mutatott rá Carapkin —, hogy az Egyesült Államok és Nagy­Britannia kormánya végre kijelentette* egyetért a szak­értői csoportnak azokra a módszerekre és berendezé­sekre vonatkozólag tett in­dítványaival, amelyek segít­ségével a nagy• magasságok­ban és a kozmikus térség­ben végrehajtott atomfegy­ver-kísérletek megszüntetése ellenőrizhető. Mint ismere­tes, a szovjet korrhdny már több mint másfél évvel ez­előtt, vagyis közvetlenül a szakértői csoport munkájá­nak befejezése után kijelen­tette, hogy egyetért a szak­értői jelentésekkel. A szovjet kormány a tár­gyalások kézdetétől javasol­ta, tiltsanak él mihdentitt mindenfajta atomfegyver­kísérletet. beleértve a nagy magasságokban és a világ­űrben való kísérletezéseket. Más álláspontot foglalt el az Egyesült Államok, amely azt javasolta, hagyják ki a szer­ződésből a nagy magassá­gokban és a kozmikus tér­ségben való kísérletezést til­tó részeket. \ A szovjet küldöttség — mutatott rá a továbbiakban carapkin — ismételten ki­jelentette: késs szerződést kötni az 19S8-ban megtar­tott genfi szakértői értekez­let indítványai és vélemé­nyezése alapján. Az Egye­sült Államok nem kívánt szerződést kötni ezen az ala­pon és azt javasolta, hogy végezzenek tovább szeizmi­kus kísérleteket, mert — mint mondották — amíg nem teljesítik ezt a progra­mot, nem kötnek átfogó szerződést. Ag Egyesült Ál­lamok álláspontja azzal fe­nyegetett, hogy felbomlik a genfi értekezlet. A szovjet kormány ennek elkerülése Végett hozzájárult a kísérleti nukleáris robban­tások Végrehajtásához, de ja­vasolta, teremtsenek megfe­lelő ellenőrzést e robbantá­sok felett. Most az Egyesült Államok kormánya — mint az Egyesült Államok kül­döttének nyilatkozatából ki­tűnik — beismerte a szovjet álláspont helyességét és en­nek megfelelően kész elfo­gadni a földalatti atomrob­bantások ellenőrzésének a Szovjetunió javasolta felté­teleit. — hangsúlyozta a szovjet küldött —, ez pozitív lépés az atomfegyver-kísérletek megszüntetéséről szóló szer­ződés tételeinek elfogadá­sa útján. Fehér Könyv az angliai gazdasági helyzetről Közzétették az Anglia gaz- emelkedtek és a fizetési mér­dasági helyzetéfői szóló Fe- leg erősen romlott, az export hér Könyvet. A könyv az alaposan visszaesett. 1961-es évre a termelés je- A termelés helyzetét elsŐ­lentős fellendülését jósolja, sorban a háztartási cikkek ég Az Evening Standard szerda az autók gyártásának ha­esti vezércikke azonban óva nyatlása jellemezte 1960-ban. int a jóslatoktól és rámutat, A fizetési mérleg alakulása hogy 1960-ra a tavalyi Fe­hér Könyv ugyancsak fellen­dülést jósolt, most pedig ép­a legjobban tükrözi a kül­kereskedelem terén végbe­ment változásokat. 1939-ben pen az új Fehér Könyv ada- Anglia fizetési mérlege 51 taí bizonyítják, hogy az ipari termelés az elmúlt évben egyhelyben topogott, az árak millió font többlettel -zárult, 1980 végén 344 millió font deficitet állapítottak meg. Szovjet kormányküldöttség a Szenegált Köztársaságban Senghor, a Szenegáli Köz­társaság elnöke szerdán fo­gadta a nemzeti ünnep — a függetlenség napja — alkal­mából ott tartózkodó szov­jet küldöttséget. A küldöttség, amelynek vezetője I. Sz. Szenyin, a Legfelsőbb Tanács Szövetsé­gi Tanácsa költségvetési bi­zottságának elpöke, látoga­tást tétt ezután a külügymi­niszternél. (MTI) Kutiai tiltakozá jegyzék az US9-provokációk ellen A kubai külügyminiszté­rium tiltakozó jegyzéket jut­tatott el Svájc havannai nagykövetéhez, aki az Egye­sült Államok érdekképvise­letét is ellátja Kubában. A jegyzék amiatt tiltakozik, hogy amerikai repülőgépek és hajók kihívóan megsértik Kuba légiterét, és területi vizeit. Ugyanez a jegyzék kategorikusan elutasítja azt a hamis amerikai vádat, amely szerint egy kubai őr­hajó indokolatlanul tartóz­tatta fel a "Western Union* amerikai hajót. A kubai jegyzék egyéb­ként ötven hasonló provo­kációt Sörol fel a február 16-a és március 15-e közötti időszakból. (MTI) 14 ország határozati javaslata követeli: Haladéktalanul von fák ki a belgák csapataikat Kongóból Az ENSZ-közgyűlés szerda kísérletet tett arra, hogy elismeri ugyan Kaszavubut délutáni ülésén folytatták a tisztásza-a kongói nép ellen Kongó elnökének, de ugyan­kongói kérdés vitáját. kifejtett agresszióban betol- akkor kiemelte, hogv Kaeza­Az ülés megkezdése előtt tött Szerepét, Felszólalásában vubu eljárása törvénytelen, 5z ENSZ-titkárság közzétet- meg sem említette a belga mert ellentmond a kongói te Burma, Ceylon, Ghana, gyarmatosítókat. Nem ma- alkotmány előírásainak. Az Guinea, India, Indonézia, gyarázta meg, miért nem indiai küldött ezután kije­Irak, Líbía, Mali, ^Marokkó, teljesítették mindezidáig a lentette, hogy a kongói kér­Nepal, Szaud-Arábia, az Biztonsági Tanácsnak a dés békés megoldása mind­Egyesült Arab Köztársaság Kongóban állomásozó belga addig lehetetlen, amíg nem és Jugoszlávia Kongóra vo- csapatok kivonásáról hozott távolítják el az országból a natkozó határozati javasla- több határozatát és megpró- belga gyarmatősitókat. Mé­tát amely megállapítja hogy bdHa elhárítani magam a Belgium kormánya a Bizton­sági Tanács határozatai el- felelősseget Luntamba ml­lenére még mindig nem niszterelnöknek és harcos­vonta ki csapatait Kongóból társainak meggyilkolásáért. és az még jobban el mérge­Kompromisszum a bécsi diplomata-kongresszuson A bécsi ENSZ-köngresszus világ valamennyi állama főbizottsága befejezte az új aláírhassa az üj nemzetközi diplomatb-kódex szakaszai- egyezményt. A Fülöp-szige­n&k megvitatását. Pénteken tek, az NSZK, Olaszország, a kongresszus teljes Ülése Chile, Anglia és Libéria kül­kezdt meg a főbizottság dön- döttsége ezzel szemben a bé­téseinek jóváhagyását. esi kongresszuson részt nem A diplomáciai kapcsolato- vevő valamennyi ország vég­kat és mentességeket szabá- leges kirekesztéséhez ragasz­lyozó új nemzetközi szerző- kodott. dóshez csatlakozó államok A vitát végül kompromisz­kérdésének vitája egyébként szumos megegyezés oldotta kompromisszumos megegye- meg. A főbizottság úgy dön­zéssel ért Véget. Mint isme- tött, hogy nem szabja meg retes, a szocialista országol? véglegesen a szerződést alá­ás. a semleges államok — író államok körét, hanem az többek között India, Ghana, ENSZ-közgyűlél döntéseitől az EAK, irak stb. — azt ja- teszi függővé, hogy a jövő­Vasolták, hogy a' szerződés- ben mely államok csatlakoz­hez.ne csak az ENSZ tagjai hassanak Az il) diplomata­csatlakozh assanak, hanem á kódexhez. (MTI) A G5zen^-'<ortn'nv he'yzete síIMfd — állapította meg Kaszavubu Stanteville-be küldött megbízott ja Kamitatu, Leopoldvllle- szemben és minden igyeke­tartomány kormányénak feje, zetükkel a kongói nép egy­aki Kaszavubu, valamint az ségének megőrzésén és pöll­lleo-féle kormány megbfzá- ti kai öntudatának fejleszté­séből Stanleyville-ben felke- sén munkálkodnak, reste Gizengát, Kongó tör- Tárgyalásairól szólva meg­Vényes kormányának veze­tőiét, csütörtökön beszámolt stanieyvílle-i élményeiről. "Kongó törvényes kormá­nya, Gizenga vezetésével. jegyezte: azt tapasztalta, hogy Sl.mleyvllle készen állana tftégyainl Ileo megbízottai­val, eredményesen meg tudta de csak ekkor, ha ezek a szilárdítani helyzetét a2 tárgyalások nem csorbítják ellenőrzése alatt álló terű- a kongói parlament hatáskö­letekcn* vét. Kongó törvényes kor­— hangoztatta Kamitatu, mányának az az álláspontja majd elmondotta, hogy a — emelte ki Kamitatu —, stanleyvillé-i hatóságok ha- hogy csak a kongói parla­tározottan lépnek fel a tör- mént dönthet. Kongó jővő­vénytelenség és az erőszak jéről, a kongói kormány kér­minden megnyilvánulásával déséről. (MTI) sítette a kongói helyzetet. A határozati javaslat meg­állapítja, hogy a jelenlegi súlyos kongói helyzet oka a belga és más katonai, va­lamint nem katonai személy­zet, politikai tanácsadók és zsoldosok kongói tartózko­dása. A 14 ország felszólítja Belgiumot, hogy sürgősen és haladéktalanul hájtsa végre a Biztonsági Tanács és a közgyűlés határozatát, s kö­veteli, hogy a belga és más katonai személyzetet, úgy­szintén politikai tanácsadó­kat és zsoldosokat 21 napon belül vonják kl Kongóból. A határozati javaslat ugyan­akkor felszólít minden ENSZ-tagállamot, hogy vesse latba befolyását a szóban­forgó ENSZ-határozatok ma­radéktalan valóraváltásáért, Az ülésen soronkívül szót kért és felszólalt Hammar­skjöld főtitkár, akit szem­látomást nyugtalanított az a tény, hogy teljes mértékben reá hárul a felelősség a Kongóra vonatkozó ENSZ­határozatok végrehajtásának halogatásáért. Hammarskjöld non kijelentette, hogy India több más ország küldöttsé­gével együtt még egy hatá­rozati javaslatot készít elő, Nagy beszédet mondott az amely követeli majd a kon­ülésen Krisna Menőn, India gói parlament összehívását ENSZ-képviselője. Hangsú- és a politikai foglyok sza­lyozta, hogy India kormánya badonbocsátdsit. Külpolitikai hírek ^^ Bmdouln belga király esti- a NATO európai haderői f6­tnrtükön Teho Lafevre-t, a parancsnokságának megala­Keresztérty Szocialista Párt külása 10. évfordulója alkol­elnökét bízta meg az új bel­ga kormány megalakításával. Jóllehet a Keresztény Szo­cialista Párt képviselői al­kotják a belga parlament legerősebb csoportját, a párt­nak még sincs többsége sern az alsóházban, sem a szená­tusban, s ezért koalícióra kell lépnie valamely más párttal. * Lyndon Johnson, az Egye­sült Államok alelnöke, csü­törtökön délelőtt Párizsba érkezett, hogy részt vegyen mából rendezett Ünnepsége­ken. * A Biztonsági Tanács csü­törtökön összeült, hogy meg­vitassa Jordániának Izrael ellen emelt panaszát. Panaszában Jordánia be­jelenti; Izrael megsérti a fegyverszüneti egyezményt és veszélyezteti a közép-keleti békét azzal, hogy megalaku­lásának 13. évfordulóján: április 20-án katonai dísz­szemlét szándékozik tartani Jeruzsálemben. Előtérben a laoszi kérdés rendezésének lehetősége SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Bemutató előadási Április 9-én, vasárnap este fél 8 órakor DÁVID GYULA: ISádashan Táncjáték l felvonásban RAVEL: Toledói pásztoróra Zenés Romédia 1 felvonósban BARTÖK: BábÓÍ faragóit UiráUfi Táncjáték 1 felvonósban Jegyek elővételben a színház jegypénztáránál válthatók. Telefon: 33-61. "tárgyalási hangulatban­nyugati részről semmi olyant nem tesznek, amely aka­dályozhatná a megbeszé­lések megkezdését. Mégis az Jó néhány nap óta, küiö- mányának tárgyalási -kész- Lengyelország. India és- Ka-. AUamnk ,uabh m amerikai nősen a legutóbbi héten sége* csak akkor lett nyíl- nada képviselőiből álló lao- Z euhaL önZöVt - a külpolitikai esemé- vónvaló, amikor már bizo- szi nemzetközi ellenőrző- és If? L ! fr nyekkel foglalkozó újságcik- nyossó vált, hogy a törvé- felügyelőbizottságot, amely kopt r bocsát it a á dók dósba lendüljenek a lázadó jelleget cSapatok AK Egyesüli Állomok­ban és Angliában elterjedt ltek és rádióhírek közül azok nyes laoszi kormány csapa-* ellenőrizné a tűzszünet be- , „ , . , , a legolvasottábbak, illetve a tai előbb-utóbb legyőzik a mrtdsdt. Ezzel egyidejűleg , lgy szaiet." leghallgatottobbak. amelyek lázadók visszavonulóban lé- kell összeülnie és meg kell "ek Washingtonban e érni, arról tájékoztatnak, milyen vő egységeit, Korábban, amíg kezdenie tanácskozásait Pnom a thaiioi,dl 4!tal' k°ze" új lehetőségek merültek fel Washingtonban, Londonba*:, Penh-ben, Kambodzsa fővá- lóben fekvő Tha Tom hely­az immár féléve tartó laoszi Párizsban azt remélték, hogy -rosábfta a korábban már ja- sé« k°ni1 ~~ amelyet a na­polgárháború, beszüntetésére, Bonn Oum — akit az Egye- vasolt 14 ország — köztük a pókban foglaltak el a kor­a szembenálló felek közötti sült Államok kormánya tá- Szovjetunió, a Kínai Nép- mánycsapatok, és amelynek megállapodás létrehozósára, mogat — zsoldosai egész köztársaság és a három ,nyu- eleste végképp megfosztotta egy semleges Laosz megte- Laoszra kiterjeszthetik ha- gati szövetséges hatalom — a lázadókat a nagy fontos­remtésére. Erről tárgyalt az talmukat", hallani sem akar- képviselőinek a laoszi prob- ságú "Rizsesköcsög-síkság* elmúlt hét szombatján Hrus- tak a harcok beszüntetésé- tléma rendezéséről visszafoglalásának minden CÍOU és Thompson moszkvai ró 1. Az Egyesült Államok A , lehetőségétől — újból tárna­amerikai nagykövet, ez volt problémája "tehát e pillanat- •„. * *L L1 vasioi a témája Gromiko és Ken- bah az. hogyan lehetne a pozitív es atfógo nedy márciusvégí megbeszé- legkisebb presztízsveszteség- Kennedy is kenytelen volt léseinek is és ezzel függ ösz- gel -kimászni* a balul vég- e^vik nyilatkozatában ells­sze a Szovjetunió kormányé- ződött laoszi kalandból. í?en?1' ugyanakkor pedig a nak április etseíen a moszk- S amíg az amerikalak az m^dok hadügyminisztere is hírek szerint a laoszi tar­nál angol nagykövetnek át- elfogadható visszavonulás aláhúzta, hogy a Szovjetunto gyatéaok megkezdésének adott jegyzéke. Végül a vl- lehetőségeit latolgatják, egy- javaslatai csaknem teljesen időpontját április 20-a kö­lágkörüli úton lévő és pll- re általánosabb véleménnyé megfelelnek a BöUn Oum rül "tippelik*. A nyugatiak lanatnvilag Párizsban meg- válik, hogy a laoszi problé- ^kormány* álláspontjának is. Genfet, vagy Londont, eset­beszéléseket folytató Souvan- ma rendezésének úgyszólván A szovjet elkepzeleSek is- leg Uj-Delhit, India fővá­na Phouma laoszi miniszter- egyetlen lehetősége az a ja- meretében jelentette be rosát szeretnék a tárgyalá­elnök "felvilágosító misszió- Vaslat, amelyet a szovjet kor- Nehru indiai miniszter- sok színhelyéül. Ennek el­jának* is az a célja, hogy mány fejtett ki legutóbbi, az elnök az indiai népi ka- döntése aligha lesz nagyobb kormánya álláspontjának is- angol kormányhoz intézett mardban, hogy -bizonyos vita tárgyú. Sokkal inkább mertetése mellett megnyer- jegyzékében. E jegyzék ja- remény van a laoszi válság lényeges az, hogy a nyugati je a laoszi probléma békés vaslatainak lényegét röviden békés megoldására«. A laoszi kormányok az elkövetkező rendezését elősegítő tárgya- talán a következőkben lehet- kérdés a legfőbb témája napokban mit tesznek hir­lások mielőbbi megkezdésé-. összegezni: A Szovjetunió Kennedy és Macmillan szer- telén jött megegyezési szán­nék azokat a knrmánvokat és AnüHa• az 1^4-es genfi dan megkezdett és szómba- dékaik elhttetééére. S mire aZw^kLíSk^ ^i értekegtet ülnökéinek (ez ton véget érő megbeszélései- souvanna Phouma laoszi mi­amelyek kozremukodese nél- az értekezlet hozott hatóro- nek is s londoni, valamint niszterelnök április 15-én kül e tanácskozások sikere zatot annakidején a Laosz- washingtoni kormánykörök- Moszkvába ér hoqu tárgyai­nem képzelhető el. ban már akkor szembenálló ben arról beszélnek. hogy jön a SZOViet 'vehetőkkel t-í­Figyelemre méltó, hogy !el?k,. kÖZÖUÍ _el,entél:ck a\~ ^Pfban meg- lúgosabban láthatjuk a ladszt a három nyugati szövetei- todalasára) Szünetet el- növekedtek a tHöSH válság problémák rendezésének ki­ges: az Egyesült Államok, rendelő felhívása után össze békés megoldásának esélyei, látásait. Anglia és Franciaországkor- kell hívni a három tagból: Azt hihetnénk, hogy a Perén.yi István

Next

/
Thumbnails
Contents