Délmagyarország, 1961. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-10 / 35. szám
3 Péntek, 1961. február 19. Budapest után Szegednek lesz legszebb vidámparkja Egyre szaporodnak a társadalmi felajánlások Üzemek, vállalatok és Szeged város tanácsa képviselőinek részvételével megbeszélést tartott tegnap délután a Hazafias Népfront városi bizottsága a népfront Vörösmarty utcai helyiségében. A szegedi vidámpark létrehozására indított széleskörű társadalmi akció eddigi eredményeinek értékelése és a további feladatok kitűzésé volt a megbeszélés célja. Nagy István, a Hazafias Népfront városi titkára bevezetőjében _ elmondta, hogy az elmúlt Hetekben a tényleges munkát előkészítő társadalmi mozgósítást sikerrel fejezte be a városi bizottság. Húsz üzem és vállalat tette meg eddig a maga felajánlását a vidámpark különféle létesítményeinek elkészítésére mind a munkához szükséges anyagmennyiség, mind pedig a munkára fordítandó társadalmi munkaórák megnevezésével. Az egyéni felajánlásokból eddig ezer felajánlási lap érkezett vissza, mintegy 24— 25 ezer forint értékű felajánlással. A kollektív és egyéni felajánlók ezideig mintegy 2 ezer 84 ipari munkaórát és 4 ezer 61 segédmunkaórát ajánlottak fel társadalmi munkaképp a vidámpark építkezéseiben való közreműködésre. Elmondta továbbá, hogy a vidámpark létesítésére vonatkozó tervjavaslatot február 21-1 ülésén tárgyalja meg a városi tanács végrehajtó bizottsága. Addig még további, mintegy 18—20 ezer forint értékű felajánlás beérkezése várható az egyéni felajánlók részéről, s remélhetőleg további üzemek és vállalatok is megteszik majd a maguk felajánlásait. Az elért eredmények értékelése után Beszédes Kornél főmérnök, a városi tanács építési és közlekedési osztályának képviseletében ismertette az egybegyűltekkel egy legutóbb elkészült munkaközi rajz alapján, hogy milyen lesz majd a Tolbuhin sugárúti kötélverő üzem mögött lévő beépítetlen terület mintegy 6 hektárnyi darabján — s ez a hely most már a végleges — létesítendő szegedi vidámpark. Szavai és a rajz nyomán világos kép bontakozott ki az egybegyűltek előtt a megépítendő szegedi mese- és játékországról. Budapest után Szegednek lesz a legszebb, leggazdagabb vidámparkja. Ha a vidámpark területének biztosítva lesz a csatornázása, ha megépül a vízhálózat és az elektromos vezetékek, ha rendben lesz a 6 hektárnyi terület füvesítése és parkosítása, akkor kerülhet majd sor a munka második fázisában a voltaképpeni játszóeszközök: a lánchinták, hajóhinták, valamint óriáskerék, ródlipálya, mesevár és meseváros, úttörővasút és a többi sokféle szerkezet fölállítására, amelyek jelentős hányadának elkészítését és a helyszínen való megépítését már vállalták a felajánlást tevő szegedi üzemek és vállalatok. Toyább bőrűitek a Szegedi Tudományegyetem külföldi kapcsolatai DR. ANTALFFY GYÖRGY REKTOR SZOVJETUNIÓ-BELI ÚTJÁRÓL — Részletes beszámolót tartok utamról — említette befejezésül Antalffy profeszszor — és megkeressük a tapasztalatok alkalmazásának valamennyi lehetőségét. Ez folyamatos munka A magyar—szovjet kultu- gát. Ugyanez vonatkozik az rális egyezmény keretében oktatási módszerek fejlesztéhárom hetet töltött a Szov- sére. A speciálkollégiumi jetunióban dr. Antalffy rendszer széles skálája is ezt György professzor, a Szegedi segíti elő. Igen sok a szabaTudományegyetem rektora, don választható tantárgy, Nemrégiben tért vissza útjá- köztük például — a jogi okról és tájékoztatta munka- tatásról beszélek — a bíró- hiszen a szovjet tudomány társunkat útjának céljáról sági beszéd, a népi demok- módszerei több vonatkozásés eredményeiről. ratikus országok büntető és ban már meghonosodtak ha— Célom a szovjet felső- polgári joga, vagy az USA zánkban. Az egyetemi oktaoktatás tanulmányozása volt államrendszere. A tanszékek tás kérdései mellett termé— mondotta Antalffy György oktatóinak is erős kapcsola- szetesen igen sokat foglal— és természetesen a Szov- ta van a gyakorló intézmé- koztam a gyakorlati jogélet "jetunrió megismerése. Már nyekkel. A jogi hallgatók pél- és a jogtudomány új eredszámos külföldi országban dául négy hétig vesznek ményeinek megismerésével, jártam, de ez az út engem részt a bíróság munkájában, Eddig is levelezésben volis, mint megannyi más em- öt hétig az ügyészség, három tam a szovjet jogtudomány bert mélyen megragadott. A hétig az államigazgatási több neves képviselőjével. TU—104-gyel való repülés, szerveknél tevékenykednek. Most meleg emberi és szakaz eiémtáruló Moszkva, a Elterjedtek az egyetemek mai barátságot kötöttem Kreml, a Metró, a múzeu- közötti ideológiai konferen- szovjet professzorokkal, pélmok, a színházak és Lenin- ciák. a különböző felmerülő dául Kerimov professzorral, grád... Gyönyörködtem a legfontosabb elméleti kér- a Leningrádi Egyetem jogvilághírű leningrádi balett désekről tézisek alapján vi- elméleti tanszékének vezetőelőadásában is ... tatkoznak. A világnézeti ne- jével, Karev professzorral, a — Mi volt legnagyobb él- velésben rendkívül nagy Moszkvai Lomonoszov Egyeménye? szerepet töltenek be az egye- tem jogi karának dékánjáNehéz erre felelni — temek Komszomol szerveze- val és Alexandrov profeszhangzott a válasz , de hi- tei- Megemlíteném még, hogy szorral, akivel számos szakvatásomnál fogva számomra a Lomonoszov Egyetem 14 mai kérdésről konzultáltunk, talán mégis leginkább le- kara közül talán a legérde- Kerimov professzor a nanyűgöző hatással volt kesebb az úgynevezett elő- pókban már levelet is intéMoszkvában a méreteiben is készítő kar. Szerte a világ- zett egyetemünkhöz. Ebben hatalmas világhírű Lomo- ból odasereglenek a diákok közölte, hogy "A népi ellennoszov egyetem. Bejárni a és az első évben a szakszem- őrzés szervezete Magyaror33 épület 1700 előadótermé- pontok figyelembevételével szágon* című előadásomat az r.ek egy részét is szinte le- nyelvet tanulnak, vagyis elő- egyetem tudományos közlehetetlen. hiszen az egyetem készítik a hallgatókat a ki- ményeiben kiadták és rövi45 ezer helyiségből áll. Az választott fakultás elvégzé- desen eljön Magyarországra, épület fél kilométer széles, sére. Ez egyébként a nem- s ellátogat Szegedre. Reméimpozáns tornya 240 méter zetközi szolidaritás egyik lem ezzel is jelentősen gazmagas, könyvtára 11 emele- pregnáns kifejezője is. dagodik a Szegedi Tudotes és az egyetem több mint — E tapasztalatokat mi- mányegyetem külföldi kapegymillió könyvvel rendel- ként hasznosítják a szegedi csolata. kezik. Itt 30 ezer, 59 nem- egyetemen? M. T. zetiségű hallgató tanul, kétezer professzor és docens Végzi az oktatás feladatát. — Nagy megtisztelésnek vettem, hogy felkérésre, professzorok és hallgatók előtt előadást tartottam »A társadalmi szervezetek szerepe a Magyar Népköztársaság állami mechanizmusában* és "A népi ellenőrzés szervezete Magyarországon* címmel. Az előadások iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg mind a Lomonoszov, mind pedig a Leningrádi Egyetemen. — Milyen tapasztalatokat szerzett a szovjet egyetemeken? — Nagyon sok olyan dologgal találkoztam, amit nem ismertem, s ezeket számos vonatkozásban mi is alkalmazhatjuk. Rendkívül nagy gondot fordítanak az oktatás és a gyakorlat sokoldalú összhangjára. Követendőnek mondható például a szovjet bíróságok és egyes jogi tanszékek között fennálló kapcsolat. Magát a tananyagot állandóan korszerűsítik, igyekeznek a legmegfelelőbb módon kialakítani az elméleti és gyakorlati órák anya APÁK ÉS FIUK C sodálatosan nagy do- világban élték le. Olyan erők sok, üzemgazdászok, és szá* log legyőzni a múlt edzették, gyúrták őket, s ezrével a képesített okieve. misztikus babonás, pusztították soraikat, me- les mezőgazdasagi szakmunmagántulajdonos szellemét... lyekről a mai 18—20 évesek kások. S egy diploma, ökleTérdre kényszeríteni a láza- már nagy képzelőerővel is vél megszerzése sokkal ma. dozó lelket, amely azt vall- aiig tudnak fogalmat alkot- gasztosabb dolog, mint reja. hogy >-ezt a földet még ni. Sok idős parasztembert gen volt 5—10 hold földel egyedül jussoltam, ezután ismerek, kinek az sem ada- összegürcölni, koplalni egy miért mondhatja ezt magáé- tott meg soha, hogy bicikliz- életen át. És ezért már most, nak a szomszédom is?- Le- ni megtanuljon. Fiatalabb a kezdeti nehézsegek közegyőzni a múló időt, kilépni korában nem telt neki ke- pette is, a fiatal tsz-eknek a tespedtségből melyben egy rékpárra, s aztán, később csakúgy, mint az öregebbek, letűnt világ hagyatékaként nem szánta rá magát. Gye- nek, meg kell hozni a máéit ezelőtt a falu, a tanya rekeik pedig már gyönyörű guk aldozatát. Ha valaki népe. Legyűrni az ősi pa- motorkerékpárokon, sőt né- kezébe veszi ezt az ügyet — raszti bizalmatlanság rette- ha csillogó autókon suhan- hittel állíthatjuk —, csaknetesen nagy visszahúzó ere- nak a városba. Nem egy he- hamar elerheti bármelyik jét... Vállalkozni arra, lyem az új motorkerékpár a tsz-ben, hogy a következő hogy az emberi ész felülmúl- kamrában várja, hogy a fiú tervezéskor a fel nem oszthatatlanságával legyőzzük a kijárja az iskolát, mert csak ható szövetkezeti alap, a taté rmészet vad szeszélyeit is. ezután szerezhet vezetői jo- karmányalap a szociális Attól a földtől, mely 8—10 gosítványt. Számukra már alap. es a többi alapok melmázsa búzát adott eddig, mélységesen megalázó lenne lé odakerül — ha nem tobmost bátran húszat Ls ké- mezítláb végigmenni a falu bel. egy-ket szazatokkal — rünk, sőt többet s vannak főutcáján, míg szüleiknek a tanulmanyi alap is, melymódszereink, melyekkel aka- olyan természetes volt ez nek az lesz a hivatasa, hogy ratunk teljesedését kikény- egykor, mint az, hogy min- a tsz-ben dolgozo családok szeríthetjük a természettől, den reggel Kelet felől jön legtehetsegesebb, legráterEzt a nagy somfordulót az « «• az ™g5í ^ sÍSé^el^^^ kegyrtlen,lázadást nem től se, — —téve, ^ mai középkorú parasztgeneráció, a falusi, tanyai családok apái, anyái vitték véghez. Tán nem is messze az idő, amikor parasztságunknak ezt a nagyszerű cselekedetét történelemként tanítják az iskolákban. Először csak megsejtették az összefogásban rejlő beláthatatlan Ennek segítségével kétörvényeinek örökös érvé- sőbb falun is társadalmi ményesülése közben lett ember, retűvé válhat a szakembera másiknak már joga van képzés elősegítse, mind egyeahhoz, az értelem bontako-á- temi, mind szakmunkásképsának korában is. hogy igazi ző iskolai szinten, emberhez illően éljen. Számolnunk kell azzal, ... . , hogy mindez nem alakul kl N em ritka eset, hogy a* méról holsapra. Maguknak idősebb parasztembe- a fiataloknak is keményen . turelmetlenked- ke„ harcolni ok azért, , , t. . .. , , , , . Attól felnek, hogy a h többre ^ ék ^ lehetosegeket Aztán tel is mai parasztf.atalsóg e puhul, S7Üleik s tudják jól folytatismertek azt. A legszebb s s igyekezetük, torekvesuk ni a7t amjt apaik €,_ a legmagasztosabb győzelem csupán csak a jó dolgok él- keadtek. Mint a varosi mun_ az amikor az.ember onma- vezésében merül majd ki káséletben is megvan oi gat, regi enjet tudja legyőz- Vannak, akik - helytelenül wá , dolgozni keU, ni. Es hallatlan erofeszitest — azt mondják, nincs már este' nedig beülni az iskolaképes véghezvinni azért, következetes életééi a falusi p^t^^g akkor is> ha né. hogy holnap már egészen fiatalok előtt. Hisz a föld, más. , , ... , . , ha ennél kellemesebbet is el uj arcú ember legyen ami megvan végül is mind U,dunk képzelni. iiyesmir« Láttam dolgozo parasztokat az övék lesz, egyformán már több van Kisteleken, Balastyan Pusz- öröklik. Mig régen, nem nt- Aócs Ferenc ^^ fiatal. taszeren es öttomoson, kik kan 25-30 év is beletellett, ember ^dául ^ Kelsza_ par nappal korábban onma- mire egy-egy parasztember badulás Tsz társadalmi öszgukkal is heves harcban áll- néhány holdat magáénak tandíjasaként tanul a mezőva t.ltakoztek szövetkezeti mondhatott. gazdasági technikum esti tata gsa guk ellen. Megint ne- Ketségtelen, nyiladozó ér- gozatán hány nappal később pedig telmével sok falusi fiatalemmár olyan nagy felelősség- ber most, a nagy átalakulás gel, igyekvéssel intézték a forgatagában nem látja még, közösség által rájuk bízott mi is vár rá, milyen ember ügyeket, mintha már ebben is lesz majd ő holnap? Ezek a világban' születtek volna, legszívesebben otthagynák szövetkezetek közösségeinek Nagyon erős lélek kell az most a falut, a tanyát, hi- nleS kel1 _ezt érteni. Találni ilyesmihez s csudajó, hogy szen a városban havonta két- kel1 lehetőséget, hogy a műszer fizetnek. Nagyon nehéz 10 legénységüket, nagylányés alapos iskolán kell ke- ságukat élő fiatalok olyanresztülmenni annak a fiatal- kor is pénzhez jussanak, embernek, aki osztályt cse- amikor általában nincsen rél. A nagyobb százalékot elólegosztás. Találóan monmindig visszavezérli a sorsa, dotta Kádár elvtárs utóbbi És ilyenkor nagyon nehéz beszédé-ben: -Egy fiatalemmindent elölről kezdeni an- ber sem állhat oda a lány A parasztfiatalokat m épp úgy, mint másokat, méltán megilleti kulturált szórakozás. A erőből nincsen hiányunk. A történelem bizonyos értelemben erpberi sorsok története, a jobb életért való szakadatlan küzdelem története együtt, melyben az örök folytonosság, a fennmaradás törvénve nak- aki nem munkás, de elé ^zal májusban, hogy A, TÍSl már nem is paraszt. Egyál- majd a jövő februárban elAz apák megvetették most a faluban az új élet fundamentumát. De amikor itt is, ott is elfárad majd egy-egy erős kéz, ki lesz az milyen talán nem lehet közömbös ez viszlek a moziba*. a szülőknek sem. E fontos . Helyes kezdeményezés az falusi kérdésben a társada- is, hogy több helyen kisebblom okvetlen számít a kis nagyobb földterületeket a ember lesz az. aki a heív4e csalédra « a nagy családok- szövetkezeti KISZ-szervezet trnoer lesz az, am a neiyere ,.„ A „—„!„„_».. _ fiataljainak- -j áll? Kik lesznek az örökösök? Erre a kérdésre Mórahalmon csakúgy, mint Csengelén, vagy Szatymazon a most felnövekvő fiatal parasztnemzedék adhat választ. Másféle apák és megint másféle fiatalok! , . . A ma középkorú falusi emberei — a derekhad — ra is. A szocialista falu, a fiataljainak használatába ad-méltóságos emberek* volt m**4- A termést megvásárolvilága elsősorban az utódo- ia a tez, s a jövedelmet kulké lesz. És ha ebben a vi- turális célokra, televízió, lágban keressük a rangot, itt klubberendezések stb. vásáris megtaláljuk: a kis tudás lására fordítják a kiszisták. kis tisztesség, a nagy tudás, Kasonlóképpen meg kell tenagyobb. A társadalmi mér- remteni a módját annak is, életük nagyobb részét más pességeik szerint méri embereket. Öröm látni, hogy a szegedi hogy a szövetkezeti fiatalok közül mind többen látogathassanak el külföldre, a Szovjetunióba, a szomszédos AZ ECSETGYÁR ÚJ ÜZEMRÉSZÉBEN (Somogyiné felv.) A Szegedi Ecsetgyárban 389 ezer forintos költséggel új üzemrész készült el. Többek között új szárítóberendezést állítottak be, melynek segítségével az időjárástól függetlenül, mindig száraz faanyagból készíthetik el az ecsetnyeleket. Eddig ugyanis szabad ég alatt — ha nap sütött, napon, ha esett, esőben — száradt a fa, ennek következtében gyakran előfordult, hogy a nedvesen esztergált nyelek száradás után összezsugorodtak, deformálódtak. Felvételünkön Doktor Lajos művezető ellenőrzi a faanyag száradását járás falvaiban most szemlá- "öpi demokráciákba. S tomást izmosodnak a KISZ- mindezek előtt ismerjék meg szervezetek. Először csak saíát hazájukat is. egy-egy KISZ-bálba vetőd- A szocialista sport erős nek el a fiatalok, aztán meg- testet nevel, erős lelket is hallgatnak előadásokat is, s ad hozzá. Ezt a kicsit még csakhamar megérzik, hol a kinyilatkoztatásként ható helyük s üstökén ragadják igazságot a gyakorlatban ls jövőjüket. A mai falusi fia- elterjedten kell érvényesítetalok sokkal, de sokkal igé- ni- Éppen a falusi fiatalság nyesebbek, mint még szüleik volt eddig leginkább kizárvoltak hasonló korban. Igé- va a testnevelés lehetőségeir.yesebbek a szórakozásban, nek társadalmi áldásaiból, az öltözködésben és a tanú- Az egyéni parasztélet móölásban is. E jogos igények- felett nagy luxusnak tartotkel szemben nem lehet szűk- ta eddig a sportolást. Most markú a család sem, a nagy mihamarabb falusi társadalközösség sem. mi életszükségletté kell tenMind nagyobb társadalmi ni ezt is. problémává válik például a a a •• farkban a tanulmány, ösz- fl Vdo^'h^^ tondíj kerdese. Ma még egy- a fiatalok tanulási leegy termelőszövetkezetet hetőségeinek megteremtésé egy-egy tapasztalt egyéni gazda is eligazgat a maga módján. De holnap már technikumi egyetemi, főiskolai végzettséget követel az elnöki tisztség betöltése is. Ezrével kellenek a mezőgazdasági mérnökök, sok, állatorvosok a mezőgazdasági technikuert. mértékletes szórakozásáért — mindezt önmagáért teszi. Csak az várhat termést, aki ültet gyümölcsfát A mai falusi fiatalságban lehet, s kell is bfzni. Tudásvágyuk, szorgalmuk nem kisebb, mint apáiké volt. Ez """" Pedig elég biztosíték ahhoz, orvo- hogy jól sáfárkodnak majd tízezrével srép örökségükkel. Csépi József