Délmagyarország, 1961. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-19 / 16. szám
3 Csütörtök, 1961. jannir 19. Szerelik a jutagyár második fonócsarnokát Folyamatosan épültek fel a Szegedi Jutaárugyár új fonócsarnokai a Budapesti úton. Az elsőben már több mint egy éve folyik a termelés, a másodikban még csak jelenleg szerelik a Budakalászi Textilművektől kapott kártol ógépeket, a harmadik, legkisebb teremben még dolgoznak a kőművesek. Ebben a törőgép kap majd helyet, amely eddig a fonodában volt. Viszont a törőgép helyére — leválasztva a helyiséget — a szövődében lévő felvetőgépet teszik. A felvetőgép miatt egészségtelen, párás, forró levegőjű volt a szövődé, s mo6t ez a mondhatni évtizedes probléma is megoldódik. A gyártással kapcsolatban a szövődét másként is átalakítják. Eddig kilenc gépre szerelték fel a Budapesti Kender-, Jutafeldolgozóból származó vetélő vál tó automatákat. Ezek a berendezések helyes beállításuk kikísérletezése után sokat könynyítenek majd a szövőnők munkáján. Más építkezésen is dolgoznak jelenleg a jutagyárban. Válaszfal átépítéssel új műszaki irodákat, portásfülkét és sportszertárat alakítottak ki, az irodaépülethez pedig még egy helyiséget csatolnak, miáltal a követelményeknek megfelelő pénztár rendezhető be. Búlorújdonságoltat terveztek a Szegedi Bútor* Hangszer- és Dekorációs Vállalatnál C? A Szegedi Bútor-, Hang- egyesíti a régi és új motíszer- és Dekorációs Vállalat- vumokat. Modern, rugós bénái januárban érdekes, ed- téttel készül, ugyanakkor dig nem gyártott bútorfaj- meghagyják a hagyományos tákat terveztek. Az egyik díszítéseket, egyes méreteújdonság az újonnan épülő, ket. modern lakások méreteihez A korábban bevezetett apigazodó női íróasztal. Felele- róbútorgyártást, s a váiaszvenítettek egy régi bútortí- tékot jól kiegészítik ezek az pust is: a nagyméretű pi- új kivitelű bútorok. A minhenő fotelt, magas támlával, tadarabok a jövő hétre clfejtámasszal megszerkesztve, készülnek, s az illetékes keEzenkívül a kényesebb ízlé- reskedelmi szervek jóváhasek kielégítésére a francia- gyása utón nagyobb mennyiágv gyártását is tervezi a ségben, előreláthatóan a nevállalat. Ez a díszes kivitelű, gyedév végén kezdik azokat kétszemélyes bútordarab gyártani. Készül az Aj vasúti menetrend a dolgozók javaslatainak figyelembevételével tok menetrendjében történik jelentős változás. Arra törekszünk, hogy a dolgozók a nagyobb távolságokról minél előbb hazaérjenek munkahelyeikről. Tegnap délelőtt élénk vitájú értekezlet zajlott le a MÁV Szegedi Igazgatóság tanácstermében. Mint azt előre jeleztük, a MÁV vezérigazgatósága közvéleménykutatás céljából megkérte Csongrád megye párt- A pénteki és szombati munés tömegszervezeteit, vala- kásvonatok indulási, érkezési mint tanácsi, üzemi, válla- idejénél például Budapestlati szerveit, küldjék el meg- r<5i egy. másfél órás eltolóbízottaikat a MÁV Szegedi dások lesznek az utazók jaIgazgatóságára, ahol a meg- vára. Többek között terjelentek ismertetik a dolgo- vünk — bár a dolgozók egy zók vasútközlekedési problé- részénél ez ellenzésre talált máit és szólnak érdekükben. _ hogy a vidékről BudaAz értekezlet megnyitása pestre utazók legalább éjután Nemesrévi Viktor félre Pestre érkezzenek. Vielvtárs, a KPM vasúti fő- SZOnt meg kell jegyeznem, osztálya megbízásából tar- hogy tott tájékoztatót. a munkásvonatoknál újabb — A vasúti közlekedésben szerelvényeket nem tn— mondotta bevezetőben — elsősorban a munkásvonaNyílnak a téli névnapok virágai •M IÜ (Tóth Béla felv.) Felkészült a téli névnapokra a Szegedi Kertészeti Vállalat. Az üvegházakban már teljes pompájukban nyílnak a nagyvirágú ciklámenek, amelyekből 20 000 cseréppel szállítanak ezekben a hetekben a fővárosi és a környékbeli üzletekbe. Képünkön Czirok Judit és Norazsnik Ilona kertésztanulók a virágok között. Kifizették a másfélmilliós lottófőnyereményt Az Országos Takarék- játssza a család, a feleség pénztár 6. kerületi fiókjában pedig külön előfizetéses szerdán délelőtt fizették ki szeivényt is ki szokott tölteaz év első öttalálatos lottó- nj ^ öttalálatos szelvényen szelvényének ellenertéket: csa;idi dátumokat játszott egymillió-négy százhatvanezer meg a férj saját születesforintot. A 7 804 970 szamu napjÁt és éietkorát, feleséöttalálatos lottó-szelvény tu- gének, lányának és másfél lajdonosa ezúttal felesege- évg meghalt édesanyjának nek négy találatot elert az életkorát. 853 791 számú elöfizeteses A nverles elmondotta, dunk beállítani. Ez vonatkozik egyébként a röszkei vonalra is. A távolsági vonatok közlekedésével kapcsolatban kijelentette az előadó, hogy a Szentes—Vásárhelyre érkező pesti gyorsvonat továbbra is megmarad. Ugyanakkor az esti pesti gyors, amelyhez Békéscsabára van csatlakozás, közvetlen lesz, nem kell átszállni Szegeden Csaba felé. Nyáron a szabadtéri jártékok idejére beállítják újból a 0,20 órakor Pestre induló vonatot. Közölték a főosztály képviselői, hogy a Szeged—Békéscsaba közötti vonalon a pályatestek állapotának javulása következtében gyorsítást hajtottak végre. Ennek köszönhető többek között, hogy egy-egy város közötti távolság 10—12 perccel lerövidül. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyeznünk, hogy a közölt menetrendidők még csak tervek, tehát ezen még változtatásokat hajthatnak végre. I KÖR ÜLTEKINTÉSSEL gen szép eredmények- rökbe, s még nincs meg a erre szükség van, és kel büszkélkedhet a kellő gyakorlatuk; másutt hogy károsodna, de előbbmagyar népgazdaság, hiányoznak azok a nyilván- utóbb nyer általa. Körültes ezen belül iparunk a há- tartások, melyekből kiindul- kintés, nagy-nagy alaposság roméves terv befejeztével, hatnának. Általában a nor- kell ahhoz, hogy célhoz érA gyárakban tervszerűen marendezések adminisztrá- jünk. Ne vezessenek be új folyik a munka, nagyobb a ciós része mindenütt nehéz- normákat seholsem addig, termelékenység, és a terme- kes, bonyolult. amíg próbaelszámolást nem lést megnyugtató, biztonsá- Nem vezetett eddig teljes végeztek, nehogy bérfizetésgos légkör fonja körül. A sikerre a politikai elökészí- kor derüljön ki, hogy az új nagy előrelépés letagadha- tés tevékenysége sem. A norma sem megfelelő. Es a tatlan, de azt sem szabad termelési tanácskozásokon próbaelszámolást sem szaelhallgatni, hogy az új öt- nemegyszer tárgyalták már bad egy-két dolgozóra koréves terv feladatainak vég- a dolgozók az üzem bér- és látozni, mintegy a véletlenrehajtásához az eddigi gya- normahelyzetét, de a mühe- re bízva, milyen eredmény korlattól egy s másban el lyek, az üzemrészek konkrét jön ki az egész műhelyre kell térni. A szeptemberi hiányosságairól egyáltalán, nézve. Az eddig elmondotpárthatározat azért hívta fel vagy csak keveset beszélget- takból következik, hogy oka figyelmet az iparban ta- tek. Tévedés lenne azt hin- talanság egyszerre nyúlni az pasztaiható norma- és bér- ni, hogy a normák rendezé- összes normához, hanem fov iszonyokra, mert az elmúlt sének feladata egyedül a lyamatosan — ahogyan az években a műszaki és gaz- pártszervezeteket, vagy a előkészítés és a felmérés dasági vezetők meglehető- szakszervezeti bizottságokat előrehaladása engedi — sen elhanyagolták ezt az terheli. Nem. A rossz nor- üzemrészről üzemrészre kell igen fontos területet. mák felderítése elsősorban elvégezni a rendezést. A bér- és normahelyzet műszaki feladat. Hiába lát- ., közvetlenül befolyásolja az ja be a változás szükséges- TIa 1° az UJ nor™8' a*" ipari termelés mutatóinak ségét az igazgató, főmérnök, XI kor nam csokKennet alakulását: a termelékeny- főkönyvelő, a párttitkár és a dolgozó __ keresete séget. önköltséget stb., hatá- ü. b.-titkár, ha a termelés sem. Ez egyértelmű, de nem sa tehát felbecsülhetetlen, közvetlen parancsnokai, a jelenti azt, hogy a gyengébb, A párthatározat nyomán művezetők, a mesterek ide- vagy kényelmesebb munkaSzeged üzemeiben is meg- genkednek tőle, és a meg- erő is teljesítheti. Vitathaindult az az egészséges fo- szokottság, a kényelmesség tatlan, hogy a műszakilag lyamat, melynek eredmé- miatt, esetleg a hamisan ér- megalapozott új normák a nyeképpen olyan bérek és telmezett jóindulatból nem szocialista munkaverseny olyan normák jöhetnek lét- állnak mellé teljes szívvel számára is újabb lendületet re, melyek nem akadályoz- és lélekkel. adnak, és a munkások még zák, hanem megteremtik a nagyobb tömegeit mozgósíttovábbfejlődés lehetőségeit. Ook- minél tobb — iák majd Erre az üzemekEz a tevékenység tehát már O mondhatni — vele- ben már most fel kell ké_ megkezdődött, és tapasztala- menykutatas kellene szülni hogy semmi se akatokkal is szolgál a későb- ahhoz, hogy mindenhol nap- dályozza a felszabadulásunk biek számára. világra kerüljenek a meg évfordulójára kibontakoK étségtelen, hogy a . ,hiánvossások iu """ műszaki és gazdasági Í k toá^aT OT- dig a szegedi ÜZem<* ^ * '-»- '-edése a™, T-YLi^iirtf normahelyzetének további egy uzemresz termeleset. A •,, , meg- —. „ „.. ,„,. alakulásat illeti: nz eddigi megtalálható rossz normák, zó munkaversenyt. Ami pevezetők idegenkedése szűnTTí^ho^y a^k!: ^a^S" "ellTon* S 'Méfés a felmé- "j * tanulságokat Kitűnő sőt, tobb üzemben, mint a • k- ... normások alkalmat szolgáltathatnak a zssrsr. HUISsí SSHHES =5*=r .stíis: eddig befejezett normajaví- kotelessegeket. . n txn tekintően alapozzák meg Fehér Kálmán A FÉNYEK MESTEREI eddig befejezett normajaví- normák rendezése mé' normák rendezésével kaptasok is általaban jől sike- mf s™rtozik lf úgjn^ csolatos hátralévő és folyaA normák rendezésével vezett népszerű feladatok ^osan elvégzendő feladakapcsolatban legfontosabb koze> 1)3r a dolgozók tobb- lOKataz előkészítés munkája. Nem tudía. 8 belátja, hogy hangsúlyozható eléggé erőteljesen, hogy semmi szükség sincs általános normarendezésre, de arra sem, hogy a rossz normákat hebehurgya módon, kapkodva változtassák meg. Amit évekig elhanyagoltunk, azon nem lehet hetek alatt segíteni. De nem is kell. Akkor ér valamit a most folyó munka, ha tárgyilagos, igazságos normákat hoz létre, tehát megoldást jelent. áris megállapítható, M hogy a szegedi üzemekben helyesen készítették elő az elavult normák megjavítását, viszont a műszaki és gazdasági felmérés lassúbb a megengedhetőnél. Ennek több oka van, mivel sok helyen új emberek kerültek új munkaköszelvényét is beváltotta. hogy feleségével és lányáKészpénzben csak az UTOD- T,A£ egydtt ugyanúgy fognak bira járó 35 000 forintot toüább dolgozni, mint eddig, vette fel, az öt találatot vejg pedig befejezi egyetemi megillető fönyeremenyt tanuimányait Ha meglesz fenntartásos betetkonyvek- ^ üj kocsi bejárják vele az ben helyezte el. egész országot. Egy külföldi Ha az egész összeg nősz- u,at js terveznek Romániászabb ideig a takarékban ba> hogy meglátogassák ott maradna, arra evente tobD rokonaikat mint hatvanezer forintot Még a7t is eimondotta, kapnának. De hamarosan hogy hamarosan elmennek kétízben is nagyobb össze- az egyik gyermekvárosba, get akarnak kivenni orokla- kiválasztanak egy teljesen kásra és Skoda-Octavia gép- árua gyermekett tetőtől talkocsira. Ezenfelül vás<irol- pjg felöltöztetik és részére nak bútort, kiegeszítik laie- jeientös összeget takarék beberendezésüket és újonnan tétben helyeznek el. A betétberendezik régi lakásukat, könyvet 18 éves korában ! nyekkel. Mintegy húszezer hér köpenyek helyett a amelvet lányuknak és ve- kaphatja meg a kiszemelt üzlet és vendéglátóhely legtöbb üzletben változatos " , , árva gyermek a gyermek- még ma sem rendelkezik „, , . - ... jüknek adnak. város vezető.jétől, amikor megfelelő mosdókkal, öltő- szmu és szabasu u] mun" Évek óta tíz szelvénnyel már szakma lesz a kezében, zőkkel. A következő öt esz- karuhát adnak az elárusíTalajerőgazdálkodási és növényvédelmi ankét A Földművelésügyi Mi- dél-alföldi és közép-magyarnisztérium, a SZÖVOSZ. a országi megye — CsongMagyar Agrártudományi rád, Békés, Bács megyék — Egyesület Csongrád megyei termelőszövetkezeti parasztszervezete, a Hazafias Nép- sága küldi el szakembereit, front és a Csongrád megyei hogy az agrártudományok tanács végrehajtó bizottsá- képviselőivel együtt , hatága rendezésében ma 9 órai r0zzák meg a talajerőgazkezdettel Hódmezovásárhe- ,... ,. , , . .. lyeh talajerőgazdálkodási és dalkoda8 és a korszerű nonövényvédelmi ankét lesz. vényvédelem legújabb felErre az ankétra három adatait Javítják a kereskedelmi dolgozók munkakörü menyeit löbb helyen köpenyek helyett csinos, változatos szabású munkaruhákkal látják el az eladókat A Belkereskedelmi Mi- rintos beruházással országnisztérium rendelkezése sze- szerte korszerűsítik ezeket rint az elkövetkező öt esz- az üzleteket, mindenütt tendőben javítani kell a megteremtik a tisztálkodási kereskedelmi dolgozók mun- lehetőségeket, kakörülményeit. Uj munkás- A kereskedelmi dolgozók védelmi rendelkezésekről a részére 1965-ig a vidéki vákövetkezőket mondották az rosokban kisebb-nagyobb illetékesek: munkásszállókat is építenek. Az üzletek szociális he- A munkaruha-ellátást is lyiségeinek fejlesztése nem megjavítják. A tervek szetartott lépést a követeimé- rint a sablonos kék és fe ugyanazokat számokat (MTI) tendőben hatvanmillió fo- toknak. (MTI) A budapesti Neonberendezéseket Gyártó Vállalat szegedi kirendeltsége másfél éve működik Szegeden Eddig egy kis helyiségben javították az elromlott neonberendezéseket. Május óta világítástechnikai munkákat is végeznek és az új. Oskola utcai tágas munkahelyen nagyban folynak az előkészületek arra. hogy Szeged üzleteinek, gyárainak elavu i világítását korszerű neonberendezésekre cseréljék. Néhány helyen — így például a Kárász utcai csemegsboltban. a két OFOTÉRTbollban, a Textllművekben — már a ragyogó neoncsövek hirdetik a vállalat do'gozóinak, a fények mestereinek jó munkáját. Felvételünkön Szabó Elemér, a szegedi részleg vezetője neoncsillárt állít össze, amely hamarosan a Szabadság Mozi mennyezetére kerül.