Délmagyarország, 1960. december (50. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-25 / 304. szám

A pályamunkások már lefektették az újfajta, teherbíróbb talpfákat a kavicságyazatra, melyek nem is fából voltak, hanem vasbetonból. Nem rothadnak, mint a fafélék, nem is kell őket korhadás elleni szerekkél beitatni. ' '' — Az ertiberi elme ldfejí; mindent mostanában az anyag sűrűjéből — jutottak Feri eszébe a pályamunkáéi tanfolyam vezetőjének fezftvai. hórukkolás közben. Alépítmény, pályafenntartás, felelősség, miegymás, számítások. Édesapjának — ahogy beszéli —, mikor elment pályamunkásnak a vasúthoz, egyszerűen a kezébe nyomták az óriási villáskulcsot, az emelővasat, lapátot. Vonatra ültették csoportosan, aztán "•rugdossátok talpatokkal a kéttengelyes kis vasúti kocsit a tetthelyre*. Nem végeztek tanfolyamot, mint a mai fiatalok. — Szülőotthon sem volt a faluban — jutott eszébe nem véletlenül, ahogy morfondírozott — mikor én apám örömére a családban elsőnek ébredtem erre a világra. Bábaasszonyok voltak, petróleumlámpa füstje, vak vigyázás, és korán hervadtak el a tejfehér jázminok. Zűrzavaros gondolatok szaladoztak összevissza a fejében. Az ő Esztikéjét a csontszínű autó hajnalban repítette be a szülőotthonba. Az áldott kisasszony el se nyöszörintette magát. Feri magára rántotta ruháit, rendőrőrs, telefon, alig egy óra múltán Esztike már a szülőotthon patyolatágyán feküdt. Fájdalomban mosolygó szeme csillogása kísérte ki az ajtón, s kísérte az állomásig a korai vonathoz, melyben minden reggel munkatársaihoz csatlakozott. laT avicsolás, alapépítmény, a sínek kilengési engedékenysége, ha átrobog rajta a gyors. A munkás felelőssége. Élet, halál. Ö most az "életről* gondolkodott. Nem éppen az élettéválás bonyolult folyamatáról, inkább arról a valóságról, amely e?en a szikrázó délelőttön, midőn ő itt hórukkozik, vízszintmérőzik, talán már betölti hangjával azt a fehér tiszta kis szobát, s az első pólya melegében, megszámozottau dicséri a napfényt. — Más — gondolta — ilyenkor még otthon is marad. Vár. Mire? A hírekre. Mi van, kedves nővérkém?... Miért nem maradt ő is otthon? Kiváltképpen most, miCSURKA PÉTER: A^ ELSO... kor innen estére haza se mehet. Itt elkészülnek, s innen nyolcvan kilométerre szállnak le a vonatról. Egy hétig marad a brigád, munkásszállóban laknak. Egyhetes lesz a fia, midőn megláthatja, mert fia születik, bizonyisten. De ha lány lesz, az se olyan végzetesen nagy baj, főképpen, ha olyan gyönyörűség válik belőle, mint az anyja. VJonat füttyőngött, egyenle* tesen lassított, fehér füstje magasra szállott, szétfoszlott apró darabkákra. A darabkák összeverődtek, és mint újszülött báránykák, legelésztek az ég ezüstjén. A vonat jött lassan. Talán nem is mozgott, csak Feri látta úgy, mintha jönne, mozogna. Mint a csiga, csúszott át az építményen. — Gulyás elvtárs! — szólt lázban a mellette álló munkatársának. — Maga tudja, mi van nálam otthon..; Én hazaugröm ezzel a vonattal. Lehet, hogy a kétórással már vissza is jövök, de az ls lehet, hogy csak az új munkahelyen találkozunk ... Vegye magához a szerszámjaimat Fellépett. A kocsiban megállt a peronon, bámult ki az ablakon, és mintha idegen tájakon duruzsolt volna vele a személy. Észreveszik, hogy meglógott? Okkal, ok nélkül, majd elbírálják. Rosszul tette, jól tette? Aki tettét majd PAPP LAJOS: KÉPTÁRBAN A képtárban, hol ezerszín-csokorba fonódnak elmúlt vágyak és hitek, hol kőbe vésett eszmék álltak sorba te is megállsz és dehogy említed a magad apró csíra-reménységét. Titánok között törpeként nehéz kimondanod, hogy benned is van érték s innen való, hogy mindig visszatérsz kapkodó-gyarló földi anteuszként ide, hol titkos értelemre gyúl holt kő és vászon: s féltékenyen-büszkén faggatod őket százszor szótlanul. Nézel Matisse meg van Gogh zsenijére és Picasso-ra — a bús arlequin fintoraira, ki kénye-kedvére változtatott a világ dolgain, s lelked vásznain új képeket festesz a közös nyelven, melyet itt tanult kutató szemed, s igy fut össze benned a fölnövekvő jelennel a múlt. S a képtárban, ha körülfon az árnyék minden emléket, amely benned él, a tekinteted egyszer körbejár még s bár nem lát, de még alkot és ítél. Mert apró csillag vagy a csillagok közt, elégni rendelt szikra és konok örökmécses is vagy te: örök eszköz a szóra nem bírt komor templomok népekkel bélelt, zúgó mellkasában. Mert fáradatlan dalolsz, mint a sziv. S ha kép leszel e végtelen képtárban a jövő tán majd új életre hiv. elbírálja, erősen vegye figyelembe, hogy az -első* kedves érkezésének izgalmas percei, az öröm, a féltés emelték lábát fel a vagon lépcsőjére. önvád, öröm, nembánomság rohamozták, midőn megjött a kalauz. — Az elvtárs lépett fel az előbb? — Én,;.. Igen.,. Én,,, — Van jegye? • — Csoportjegyünk. . \ van. Pályamunkás vagyok.' — De azt most nem lyukaszthatom ki, mert bizonyára nincs is magánál. De hiszem, vagy nem hiszem, hogy az elvtárs benne van a pályamunkás csoportban. S fia benne is volna ... ttárf kivette munkáslgazolványát. A kalauz megnézte, visszaadta. — Ezt se lyukaszthatom ki. Nekem jegy kell. De a jegyet tőlem is megkaphatja, egy kis büntetésseL Máris vette ki zsebéből a blokkot. — Meddig akar utazni? — Áldásfalválg. — Aldásfalváig? ... Ilyen falu nincs is ezen a vonalon. — Nekem van! — mosolygott Feri. — Dérpuszta — de ezentúl én Aldásfalvának hívom. Elmondta, miért. Beszélt akadozva az áldásról, amire vár, az elsőről, akit már látni szeretne. A kalauznak görcsbe húzódtak ujjai a papír fölött, megállt kezében a ceruza. Nézett ki az ablakon, mintha a dombok hajlatain ugráló fényekben gyönyörködne. — Azért mégicsak jegy kell, kedves szaktársam... Jövök mindjárt... Megálló következett, végigsietett a hosszú kocsin, eltűnt. Feri a pénzét számolgatta. Kitelik-e büntetéssel a jegy ára? Majd meglátja. Ha nem, akkor kiszáll Regóremecen, addig biztosan futja, onnan átgyalogol "Áldásfalvára*. A kalauz nem jött. Már "Aldásfalván* állott a vonat. Feri kiszállt, markában a kiszámított pénzt szorongatta. A kalauz nem jött, de ha nem jött, biztosan nem is akart. Lépegetett a kijárat felé, visszanézett. A szigorú .kalauz a szerelvény végén állott, mintha Feri elől menekült volna. Mosolygott, integetett. Még utána is kiáltott, amint a vonat fara közelébb moccant: — Erőt, egészséget az anyának és a fiának. Mayer Gyula rajza " . "' . > ' k N K

a DÉL* Al AGYAR ORSZÁG ARÁCSONYI MELLÉKLETE Hajnalt váró kubikosok Sokszor hideg-hűs éjszakákon a tallcskájukon tanyáztak, fáztak, összébbhúzták a göncöt s talán volt. aki visszasírta a zsellér-világ fülledt szalmaalom melegét, míg az álom hideg harmata csillogóan leszállt homloka udvarára. Felnyögtek s várták jön a hajnal, hasad az ég; futottak voIna kezükben ezer éles késsel, hogy felhasítsák a sötét éj földfekete, torkotszorító és álmotűző bakacsinját. Akt ébredt, nézett keletre, aki nyögött, a hajnalt várta, a máskor nyikorgó talicskák mélyen aludtak hosszú sorban s álmodtak nagy-nagy indulásról. Intéző rázogatta őket: Itt már a hajnal — mégse látták. Madarak repültek az égnek: itt már a hajnal — legyintettek! Folyók surrogták: ez a hajnal, de ők tudták: az messze van még! Este feküdtek földre, fűre, s álmukban Is keletre néztek, mert vártak ama kakasszóra, amikor kelni kell, riadni s az ég fekete bakacsinját többé nem lehet összevarrni! Két karácsonyi szonett I. Karácsony Örök költészet bűvös titka árad Legendák éjén, L. ~ .V -a felett; Idézd halott, vagy kérd élő apádat: Beléd dobogtat mély rejtelmeket... Kudarcos évek régen eltemették Derűs, virágos ifjúságomat — De a karácsony több, mint gyermek-emlék: Varázsa most is szíven simogat.,. Bénán virrasztott múlt idők magyarja Üres kancsók, és tört szívek között; Jövőnk szebb álmát már mi sem zavarja.», Konunk, s hitünk új mezbe öltözött; A népek vágya zúgva forr erőre: A béke útján száguldunk előre! II. Karácsonyi metamorfózis Szavak dióit csörgetem sután — S hitem gyertyáit égetem le csonkig; Bizalmam frontja már-már összeomlik Pergőtüzes gond-támadás után..j A Legnagyobb bár értőn bólogat: A Legkisebbik álmát szétziláljam, Mely ringva csillog tarka délibábban?! Kevés, ha kapná —i könnyes csókomat... Adott jósorsom édes, drága nőt; Egy délutánra, fürge szárnya nőtt: Szorgos kezére vár ezer dolog..4 Egekbe újjong majd a víg Karácsony: Ha minden házban sül kalács a rácson, S ha mindenik szív testvérként dobog. r