Délmagyarország, 1960. december (50. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-18 / 298. szám
Vasárnap, 1960. decemfier Ifc Kádár János elvtárs beszéde a KISZ-kongresszuson (Fotytotdí at 1. oldalról.) dagógusok éa a szülők is — nem kis része van a kommunista ifjúsági szervezetek és a tanulóifjúság becsületes Igyekezetének. A tények azt mutatják, hogy nemcsak falra kiirt, hanem az életben érvényesülő, komolyan vett fogadalom a KISZ, as ifjúság részéről az a jelszó, amely hirdeti: munkával, tanulással a szocializmusért — Elvtársaim! Ugy érzem, Ideje már abbahagynom a szép és lelkesítő eredmények felsorolását, még valaki azt lühetaé, talán engem is beszerveztek újra a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjai közé. (Derültség és taps ) Ezért a továbbiakban tnkább a feladatokról szólok. Előbb azonban engedjék meg, hogy a párt Központi Bizottságának nevében szívből és őszinte örömmel gratuláljak azokhoz a nagyon jó, a jövőt illetően bíztató eredményekhez. amelyeket a Kommunista Ifjúsági Szövetség — tevékenységének úgyszólván valamennyi fő területér — *z elmúlt négy évben elért — Nehéz kifejezni, milyen jó érzés gondolatban végigtekinteni a fiatal magyar kommunisták tqbb mint félmilliós, az úttörők és kisdobosok több mini hatszázezres seregén. A harcban erőt ad a pártnak. az egész népnek az a tudat hogy fejlődik és máris segit e fiatal sereg; sarjad, serdül, izmosodik a szocialista magyar jövendő. \ kánk, gépparkunk szüntelen fejlesztése útjám jutunk előre és kétségtelen, hogy győzünk. Egy bizonyos; hogyha még többet és gazdaságosabban termelünk, akkor az eddiginél is sokkal több. jobb és szebb ipari, mezőgazdasági termék jut a dolgozóknak; sokkal Jobb, mint akár a legfejlettebb kapitalista országban. hS a célunk, amelyet mielőbb el kell érnünk és ennek éfdekében kell, hogy segítsen az ifjúság is. Ezután Kádár János elvtárs rámutatott, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezésében is fontos szerep vár a KISZ-re, az ifjúságra. A szocialista mezőgazdaság, a magyar falu új, szocialista társadalma, bár mi azt kívánjuk. hogy tegye nyugodtabbá és derűsebbé a ma 60—70 éves parasztemberek életet is — mondotta Kádár elvtárs :— elsőporban a falu mai fiatalságának a Jövője Illő tehát, hogy ugyanez a falusi ifjúság megfelelően kivegye részét a szocialista átszervezés befejezéséből, a termelőszövetkezetek megszilárdításából és fellendítéséből, az egész modem, szocialista nagyüzemi, magas termelékenységű mezőgazdaság megteremtéséből is. A párt bízik abban, hogy ez így is lesz. A hangsúly a gyakorlati teendőkön van! A% Ylőttunk álló nagy feladatok _ Elvtársak! A párt és a nép előtt álló nagy feladatokról itt csak fő vonásokban beszélhetek. E feladatokat összegezte a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusa, amely évek távlatára mutatta meg az ország fejlődésének útját A kongresszus határozatainak megvalósítása megkezdődött A VII. kongresszus határozatainak végrehajtására irányuló törekvés fejeződik kl a megfelelő kiil- éa belpolitikai lépésekben. Az építés konkrét tennivalóit a népgazdasági tervek foglalják össze. — Mont a termelékenység emelésével, ét Ipari és a mezőgazdasági termelés fellendítésével, a közoktatás célszerű reformjával, a szocialista kultúra fejlesztésével szolgálja pártunk és népűnk a haza felvirágoztatását. A mezőgazdaság szocialista átalakításának véghezvitelével befejezzük a szocialista Magyarország társadalmi rendjének szilárd megalapozását F.zzel megvalósul a nagy történelmi mű, amelyért a munkásosztály, a nép legjobbjai már egy emberöltő óta küzdenek: valósággá válik az elnyomás ellen küzdők álma, a szocialista Magyarország. A mlnden kizsákmányolástól és elnyomástól mente* társadalomban a nemzet történelmének új, nagyszerű korszaka nyílik meg. — Hogy mielőbb célhoz érjünk, megfelelően ki kell '•ennünk részünket abból a nemzetközi küzdelemből ls, amely a béke és a társadalmi haladás ügyének világméretű győzelméhez vezet — A magyar népet életbevágó érdekoi a szocializmus ós a béke táborához fűzik. Népünk, ha a jövőbe tekint, akkor a békés szocialista építés távlataira, az életre gondol. És nem a pusztításra. a háborúra. Ezért haladunk mi együtt a legszorosabb egységben a Szovjetunióval, a szocialista tábor valamennyi országával, valamennyi békeszerető és haladó erővel. — A közelmúltban fejeződött be a világ 81 kommunista és munkáspártjának történelmi Jelentőségű tanácskozása Moszkvában. A moszkvai tanácskozás valójában a nemzetközi munkásosztály és a szocializmust építő népek egyesített erőit képviselte. Ennek az erőnek része — cs harcában erre támaszkodik — a szocializmust építő magyar nép is. Ez as az rrő, amely korunkban az emberiség jövendő sorsára évről évre növekvő, döntő befolyást gyakorol. — A moszkvai tanácskozásról kiadott nyilatkozat és kiáltvány a világ elé tárja céljainkat és azt az eltökéltségünket, hogy e célok valóraváltásáért teljes egységben küzdünk a Föld valamennyi országában. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a világ kommunista és munkáspártjainak, a szocializmust építő népeknek, a gyarmati rendszer megsemmisítéséért és a háború elkerüléséért küzdő erőknek egyesített harca végülis meghozza a béke és a szocializmus világméretű győzelmét. A Magyar Szocialista Munkáspárt, az egész dolgozó magyar nép minden erejével kiveszi részét a közös harcból. Ez az eltökéltség áthatja egész itthoni munkánkat és külpolitikánkat ls. Tisztelt Elvtársak! Kedves Elvtársnőkl Azok a célok, amelyeket a párt, a szocialista fejlődés ad az ifjúságnak, megragadó és leUesítő célok, megfelelnek az ifjúság legszebb forradalmi ideajjnir&k is. — A fiatalok egy része, amikor hallja a régi idők harcosainak elbeszélését 19*9, vagy a 20-as, 30-ag évek harcairól, a magyar vöröshadsereg hőstetteiről, vagy az illegalitás nehéz éveinek bonyolult küzdelmeiről, szinte irigykedik, hogy ő miért nem akkor élt és miért nem akkor volt kommunista ifjúmunkás. Sokan azt gondoljak, hogy izgalmasabb lehetett Horthy-val és rendszerével csatázni, a detektíveket, csendőröket- kijátszani, mint ma a termelékenység félszázalékos növeléséért, vagy ehhez hasonló -prózai* célokért küzdeni. Az ilyen fiataloknak nincs igazuk. A szocialista forradalom feladatai a harc különböző időszakában változnak: más jellegűek e célok a hatalomért folytatott harc időszakában és megint mások, amikor a munkásosztály a hatalom birtokában van. A legforradalmibb cselekedet mindig az, amely az adott időpontban a szocialista forradalom ügyét előbbre viszi. A feladat jellegében lehet különbség, de a forradalrniságot illetően nincs. Elvtársaki A kommunistákban, ifjakban és idősebbekben mindig lángolnia kell a forradalmi tűznek. Mi mostanában összejöveteleinken 8 kommunisták feladatairól szólva, nagyobb termelékenységet biztosító normákról, gyorsabb és olcsóbb építkezésről, szakmai továbbképzésről, nagyobb búza-, és kukuroicahozamokról, több húsés tejtermeléséről, szocialista mezőgazdaságról, — diákokkal pedig például jobb tanulmányi eredményekről beszélünk. Miért? Mert ezek ma hazánkban a szocialista forradalom fő éa legfontosabb feladatai! megkínozták, egyes hírek szerint megvakítva börtönben tartják. Ugyanott — a számot Hammarskjöid úr, az egyik főfelelős, maga vallotta be — 200 ember hal éhen naponta az imperialisták által támasztott anarchia következtében. Laoszban az Egyesült Államok kormánya által kirobbantott polgárháborúban pusztulnak a hazafiak. Iránban, Spanyolországban, Portugáliában és még számos országban ezekben a napokban is üldözik, kínozzák, börtönbe vetik, megölik a kommunistákat és más hazafiakat — íme. elvtársak, így kormányoz és tartja fenn átkos rendszerét és gyarmati uralmát ma az imperialista tőke, miközben rajtunk kéri számon a humanizmust, az emberiességet. Megfelcdkezhctünk-e csak egy pillanatra is az Imperialisták által gyötört osztálytestvéreinkről, a vérző népekről? Nemi Nem feledkezhetünk meg róluk! De mit tud tenni például a magyar Ifjúság annak érdekében, hogy a népek vére ne omoljon oly soká és az emberiség sebei mielőbb begyógyuljanak, hogy örökre eltűnjön az emberiség életéből a megaláztatás, a nyomor, a kizsákmányolás, a gyarmati elnyomás, a háború fenyegetése? Sokat tud tenni ifjúságunk az egész emberiség érdekében is. Többet és jobban kell termelni, többet és jobban kell tanulni, bátrabban kell hirdetni szocialista igazságainkat; így lesz még erősebb a Magyar Népköztársaság, így lesz még erősebb a szocialista világrendszer, így lesz még erősebb a nemzetközi munkásosztály, és ebből erőt nyernek a szabadságukért küzdő népek is. Igy, és ezen keresztül lesz gyengébb az imperializmus. Ez ma a legforradalmibb cselekvési vonal a magyar ifjúság számára. A szocialista építés meggyorsításával tudja a magyar ifjúság elősegíteni, hogy mielőbb eljöjjön az a nap, amikor majd az egész Földön győz a béke, és az igazságosság rendje, a szocializmus. (Nagy taps ) A győzelem mindennapi, apró tettekből térődik össze Tisztelt elvtársak, kedves elvtársnők, ifjú barátaim! Már Lenin arra tanította a kommunistákat, hogy a mindennapi apró tennivalókat ne becsüljék le, mert a milliónyi apró, látszólag hétköznapi tettekből tevődik össze és születik a legnagyobb, a szocialista forradalom győzelme. Most, amikor hazAnkban a munkásosztály van hatalmon, és a szocialista társadalom épül, nekünk kommunistáknak sokat kell foglalkoznunk elméleti kérdésekkel. Foglalkozni kell elméleti kérdésekkel azoknak a fiataloknak ls, akik kommunistákká akarnak válni. De a nép nemcsak azt várja el tőlünk, hogy jól kiismerjük magunkat a marxizmus—leninizmus elméleti kérdéseiben — ez nagyon fontos —, hanem azt is, sőt főleg azt, hogy az építés ezernyi mindennapi feladatát jól megoldva, még szebbé, gazdaságosabbá és boldogabbá tegyük hazánkban a dolgozó nép életét. A marxista—leninista elmélet, a párt maga, a népi demokratikus rendszer önmagában is szent dolgok számunkra. Azonban sem a marxista—leninista elmélet, sem a párt, de még maga a népi demokratikus rendszer, a munkáshatalom sem önmagáért való cél. Mindezeknek az • rendeltetése, hogy általuk és segítségükkel boldog életet és biztos jövőt nyerjen a dolgozó magyar nép. A fiataloknak továbbra is jó példát kell muíatniok Mi szüntelenül figyelünk az osztályellenségre, az imperializmusra, annál is inkább, hiszen alig négy év^ hogy A KISZ további fejlődésének feltételei együtt láttuk őket, méghozzá ' ' * Elvtársaki A párt és az egész nép elótt álló feladatokból adódnak a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a magyar ifjúság feladatai is. A fiatalság nem rabja elavult szemléleteknek, megcsontosodott szokásoknak, régi módszereknek. Ezért az ifjúság — ha a szocializmus eszméje hatja át — a haladás élenjáró csapata lehet az élet számos területén. A Kommunista Ifjúsági Szövetség úgy vezesse a magyar ifjúság tömegeit, hogy az új és új magaslatokat hódítson meg a tudás, az alkotó munka területén. A fiataloknak valóban ott kell lenniök és elöl kell Jérnlok a termelékenység emelésében, az Ipari és mezőgazdasági termelés növelésé* ban, a szocialista kultúra fejlesztésében. A magyar nép — a felszabadulás éta eltelt 15 év alatt — már legyőzte és messze maga mögött hagyta a múlt elmaradottságát. De nemcsak a hajdani elmaradottság felszámolása szerepelt s7ócialista céljaink között, hanem célunk volt és marad az is, hógy békés versenyben é utolérjük cs elhagyjuk a termelés és a fogyasztás színvonala tekintetében a legfejlettebb kapitalista országokat is. Ez a verseny osztályharc Is egyben, a két társadalmi rendszer harca, amely az emberi tevékenység legfontosabb területén, a munka területén dől el. A kapitalista országok között nem egy van, amelynek iparában, mezőgazdaságában, vagy azok számos ágazatában, a murfka termelékenysége ma még magasabb, mint nálunk. Ott a tőkés kizsákmányolója és hajcsárja a munkásnak, őt magát pedig a profit utáni vágy hajszolja és a tőkés versengés űzi. A mi rendszerünk fölénye a kapitalizmussal szemben abban van, hogy nálunk nincs kizsákmányolás, a munka eredménye a népé. Nálunk nincs tőkés anarchia, nálunk szocialista tervgazdaság van. De fejlettebb társadalmi rendszerünk ls csak akkor győz a gazdasági versengésben, ha a munka nálunk a népgazdaság minden területén termelékenyebb lesz, mint a kapitalistáknál. A termelékenység növelésének területén a dolgozók szocialista öntudatának erejével, a szakismeretek tömeges elsajátításának útján, techaiálarc nélkül és közelről. Amikor kellett, lőttünk is reájuk. De most, rendszerünk további megerősítésével, népgazdaságunk, szocialista kultúránk, az életszínvonal további fejlesztésével mérhetjük reájuk a legnagyobb csapást. Most ezzel temethetjük el még mélyebbre és örökre a kapitalizmus gyűlölt, népelnyomó rendszerét hazánkban, • ezzel mérhetjük most a legnagyobb csapást a nemzetközi imperializmusra. Mi most, ezekben az órákban, e teremben, szép hazánk fővárosában, a szocialista világrendszer biztonságos határain belül békésen tárgyaljuk a kommunista ifjak, leányok munkájának eredményeit, jövő feladatait. De nem feledkezünk meg arról, hogy ugyanezekben a napokban és órákban Kubában ellenforradalmárok bombákat robbantanak, ellenséges röpiratokat szórnak a levegőből, s az Egyesült Államok fenyegeti Kuba népének győztes forradalmát; hogy e napokban Algériában az imperialisták százával és ezrével gyilkolják le az arabokat; Kongó törvényes miniszterelnökét, Lumumbát önök is, kedves elvtársaim! Önök ls — akik a Kommunista Ifjúsági Szövetségben dolgoznak —, vegyék komolyan mindazt a tennivalót, amely g KISZ további megerősödését szolgálja. Legyen még erősebb a Kommunista Ifjúsági Szövetség politikai, eszmei befolyása a magyar ifjúság tömegeire; erősödjék még tovább a Kommunista Ifjúsági Szövetség szervezetileg városban is, falun is, mert mindez jól szolgájla a magyar ifjúság és népünk alapvető érdekeit, a szocializmus alapvető céljait. Kádár János elvtárs ezután a Kommunista Ifjúsági Szövetség szervezeti fejlődéséről beszélt. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt négy év alatt a KISZ nagyszerűen fejlődött, szervezetileg erősödött A további fejlődés egészséges útja az, ha a KISZ állhatatosan hirdeti szocialista Igazságainkat, nagyszerű építő céljainkat; ha állandóan kezdeményez a szocialista munka és az alkotás frontján; ha minden akciójába és mozgalmába bevonja az ifjúság legszélesebb tömegeit A szocialista eszme által vonzott és a szocialista építésbe bekapcsolódó fiatalok tömegei a természetes és egészséges utánpótlást jelenti a KISZnek. Az ilyen fiatalokat minden szektáns elzárkózás és bürokratikus huzavona nélkül be kell vonni a tagok sorába. Minden jóravaló fiatalnak helye van a KISZ-ben, aki kommunista akar lenni — hangsúlyozta Kádár János elvtárs. — A felvételnél ez a norma. Egyszerű és érthető. Tegnap itt nallottam, hogy az egyik fiatalnak nehézsége volt a tagfelvételnél, mert nem tudta megmondani, ki a miniszterelnök Uruguayban. Azt ajánlották neki, hogy olvassa rrlég négy hónapig a Népszabadságot (Derültség.) Nem vagyok biztos abban, hogy ha Itt mindnyájunkat külön-külön végigkérdeztek volna, ki Uruguay miniszterelnöke és a választól függött volna felvételünk a KISZ-be, vajon ma KISZ-fag lenne-e — mondjuk — a jelenlévőknek egyötöde is? (Derültség.) A Kommunista Ifjúsági Szövetség egy dologban adósa a pártnak és önmagának is, négy év alatt viszonylag elmaradt a falusi szervezetek építésében. Nemegyszer beszéljünk arról, hogy azokon a helyeken, ahol még nincs kiépítve a pártszervezet, az ifjúsági szerveaetefcré támaszkodva kell dolgozni Jelenleg a term elősző vet* kezeteknek több mint M> százalékában van pártszer vezet és csak alig valamivel több mint felében van KISZ-szervezet Ez nincs rendjén és nem fogadható el állandó állapotként. Ennek az elmaradottságnak a hátrányát már tavaly tavasszal éreztük, ré még most is érezzük. De megkérdezhetné az emberi egy magyar falusi fiút, vagy lányt talán attól függően akarnak felvenni a KISZbe, hogy meg tudja-e mondani például egy kis, délamerikai állam miniszterelnökének a nevét? Ez nyilvánvlaóan képtelenség. De hogyan lettünk volna, kommunisták ml magunk — akik ma a párt tagjaiként dolgozunk —, ha ifjúmunkás korunkban nein lettek volna nálunk idősebb, nagyobb tudású, taé pasztaltabb elvtársaink, akik fogas kérdések feltevése, 'akadékoskodás, és vizsgakérdések helyett neveltek és tanítottak bennünket. Pénteken a vitában felszólalt elvtársak közül csak hármat volt alkalmam meghallgatni: Mészáros elvtársat, a Dunai Cement és Mészmű építkezéséről, Botka elvtársat, a Gábor Áron Vasöntödéből és Dávid elvtársa dt, az ójöldeákl termelőszövetkezetből. Meg kell mondanom — bár néha küszködtek a szavakkal — reám, de ahogy láttam, az egész kongresszusra is — mély benyomást tett felszólalásuk, szemléletük, valóban kommunista ifjú egyéniségük. Csak annyit tudok mondani:-. nagyon jó, hogy ők a KISZ tagjai és kívánom, hogy mindig sok ilyen tagja legyen a KISZ-nek, mint ők. De ők már a bölcsőben Ilyenek voltak, vagy talán ilyennek születtek? Nyilvánvalóan nem, hanem különböző jó hatások következtében ilyenekké fejlődtek. Ez tehát azt jelenti, hogy az ő KISZ-be vezető útjukat is egyengették, és jo, hogy nein zárták el előlük ezt az utat. A párt és a KISZ tagjainak egyik fő — csaknem legfőbb — kötelessége: kommunisták nevelése, új, fiatal kommunisták nevelése. Kötelességük sok becsületes, jóravaló és jószándékú fiú, leány útjának segilése a KISZ-tagsághoz és azután ls. további fejlődésük támogatása. Erősítsük tovább szervezetileg, új tagokkal a Kommunista Ifjúsági Szövetséget, mert tagjaiból kap utánpótlást soraiba a magyar munkásosztály forradalmi pártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt is. Tisztelt Elvtársak! Kedves Elvtársnők! A KISZ tevékenységének eddigi eredményei alapján pártunk Központi Bizottsága úgy véli — és ez személyes meggyőződésem is —, hogy a KISZ több mint félmiiHó fiatalt tömörítő serege alapjában helycsen értelmezi össznépi c'-I iáinkat és helyesen tevékenykedik. Kívánjuk, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség munkája minden tekintetben még tovább fejlődjék, s a jövendő évek újabb nagy sikereket hozzanak a kommunista ifjúsági mozgalmunkban. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága megbízott azzal, adjam át a Kommunista Ifjúsági Szövetség I. kongresszusának forró elvtársi üdvözletét és legjobb kívánságait. Kérem, hogv a KISZ kongresszusa, az itt jelenlévők a párt Központi Bizottságának üdvözletét és jókívánságait továbbítsák az egész magyar ifjúságnak. Elvtársak! Köszönöm a figyelmet, további jó munkát és sok sikert kívánok a kongresszusnak. (A kongresszus tagjai felállva, hoszszan, ütemesen tapsolnak.)