Délmagyarország, 1960. december (50. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-18 / 298. szám

rTLAG PROLETÁRJA\ EGYESÜLJETEK! ^miiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiniti^ ma: ••••^•••HHHHBHHHiHHHIHHBBnEIIHIBEflH A MAGYAR SZOCIÁLIS 1 A MUNKÁSPÁRT LAPJA 50. évfolyam, 298. szám Ára: 60 fillér Vasárnap, 1960. december 18. 0 magyar ifjúság nagy többségét meghódította, vonzza a szocialista eszme Még egyszer | | a városi lakosság ellátásáról Jegyzetek § a KISZ-kongresszi I üléstér méből — mondotta a KISZ-kongresszus szombati ülésén elhangzott beszédében Kádár János elvlárs Szombaton az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házá­ban folytatódott a KISZ l. kongresszusa. Az elnökség tagjai között helyet foglalt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Kállai Gyula, Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai, Komócsin Zoltán, Szirmai István, a Politikai Bizottság póttagjai. Az ülést Perjési László, a KISZ Központi Bizottságának titkára nyitotta meg. A vita első felszólalója Horváth An­dor műszerésztanuló, a 22. számú Iparitanuló Intézet KISZ­titkára volt. öt követően Nagy Miklós, a pécsbányatelepi »Szocialista munka ifjú brigád* vezetője tett ígéretet, hogy a bányászfiatalok a kongresszus által meghatározott fel­adatokat a termelő munkában az »Ifjúság a szocializmu­sért* mozgalomban maradéktalanul végrehajtják. Ezután a kongresszus résztvevőinek nagy tapsa közepette Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára emelkedett szólásra. Büszkék vagyunk fiataljainkra Négyévi szívós munka és munista Ifjúsági Szövetség, ji harc után elmondhatjuk: lét­rejött, soraiban több mint félmillió öntudatos fiatalt tömörít, van, és feladatát jól betölti a Magyar Kom­Ez nagy nyeresége ne-i pünknek és a kommuniz-jp mus eszméjének nagy győ­zelme hazánkban. Ifjúságunk —jövőnk legszebb ígérete| Szívből köszöntöm önöket — kezdte beszédét Kádár Já­nos elvtárs — a haladó ma­gyar ifjúság képviselőit, a Kommunista Ifjúsági Sz5­' vétség első kongresszusának küldötteit. Külön üdvözlöm a párt Központi Bizottsága nevében is kedves külföldi vendégeinket, a nemzetközi kommunista ifjúsági mozga­lom mindazon képviselőit, akik szolidárisak a mi fia­taljainkkal, s ennek jeléül eljöttek, részt vesznek kong­resszusunkon. — Ezernyi jele van an­nak, hogy egy erős, céltudatos és te­vékeny szervezet kong­resszusa ez. tzinte nehéz elhinni, hogy a dicső elődeik nyomdokába lépő fiatalok nem egészen négy évvel ezelőtt kezdték szervezni a magyar Kommu­nista Ifjúsági Szövetséget. A négy évvel ezelőtti kez­det nem volt könnyű és az ut, amelyen a KISZ azóta járt, nem volt akadályoktól és nehézségektől mentes. Ak­kor még a szocializmussal rokonszenvező fiatalok jó ré­szében is volt bizonytalan­ság és nem kevesek fejében zavar. Egyesek dogmákkal, szektás nézetekkel küszköd­tek, másoknak a revizionista népbolondítás és ellenséges rágalomhadjárat zavarta tisz­tánlátását. Az ifjúság széles rétegeiben rombolt a reak­ció, az ellenforradalom mér­ge is. Egy ideig a felnőtt elvtársak egy része is igaz­ságtalanul általánosítva, bi­zalmatlan volt Ifjúságunkkal szemben. Ezt az akadályt is le kellett küzdeni fiatalja­inknak az ifjúsági szövetség szervezésének menetében. A párt azonban bízott a kommunista eszme erejében, bízott a magyar ifjúságban. S íme, ma elmondhatjuk: négy évvel ezelőtt is nem kevés olyan fiatal volt ha­zánkban, aki törhetetlen hí­ve maradt eszméinknek; a magyar ifjúság soraiból azóta százezerszámra tá­madtak újabb, munkára és áldozatra kész harcosai a kommunizmus nagy, le­győzhetetlen, örök eszmé­jének. Kádár János elvtárs felszólalását mondja a KISZ I. kong­resszusán, szombaton délelőtt — Elvtársak! A Kommu­nista Ifjúsági Szövetség esz­mei, politikai befolyását és szervezeti erejét legjobban az egész magyar ifjúság ugyanezen évek alatt végbe­ment nagy fejlődésén mér­hetjük le. A magyar ifjúságra — ma­gától értetődően — nagy befolyást gyakorolt a párt, a néptömegek harca a szo­cializmusért, s a szocia­lizmus erőinek hatalmas előretörése a nemzetközi életben. De nem vitás, hogy a ma­gyar ifjúság fejlődésének egyik döntő tényezője a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség állhatatos, minden­napi munkája volt. — Egy időben szokás volt nálunk az eredményekről so­kat -beszélni, ugyanakkor il­letlenség-számba ment, hogy a bajokról nyilvánosan is szó essék. Az utóbbi időben viszont — talán visszahatás­ként— az eredményekről ke­vesebbet szólunk, a bajokat pedig gyakran nagyobbnak festjük, mint amilyen nagyok azok a valóságban. Nem hiá­ba mondják, hogy aki egy­szer forró tejjel megégette a száját, az utána sokáig még a hideg vizet is megfújja. Igy van ez akkor is, ha az ifjúság kerül szóba. — Beszélünk mi, és nem is keveset, a fiatalok sorai­ban fellelhető rideg önzés, közügyekkel szembeni kö­zömbösség, idealista-vallásos nézetek, szabadosság, csirke­fogóság, bűnözés kirívó ese­teiről. Kell ezekről a káros jelenségekről szólni feltétle­nül. Sőt, éppen azért, hogy vég­képp leküzdhessük, nyil­vánosan ostorozni kell e hibákat a jövőben is. Szólnunk kell azonban és elsősorban arról kell szól­nunk, hogy a magyar ifjú­ság egészében jóravaló, dol­gos. Büszkén lehet és kell szólnunk arról is, hogy a magyar ifjúság nagy többségét meghódította, vonzza a szocialista eszme, áthatja a szocialista haza­fiság, az internacionaliz­mus szelleme, az alkotó szocialista munka pátosza, lelkesedése. Ez az igazság, ez a döntő, ez a né­pi demokráciánk egyik ereje, ez jövőnk legszebb ígérete. (Taps.) — A Kommunista Ifjúsági Szövetség egyik legjelentő­sebb eredménye, hogy segí­tett a munka megbecsülésé­re nevelni ifjúságunkat. — Komócsin elvtárs a Központi Bizottság beszámo­lójában szólott a szocialista munkaverseny szép fejlődésé­ről az ifjúság körében; a fia­talok által megtakarított 1350 millió forintról, arról az ön­kéntes társadalmi munkáról, amelynek keretében csak eb­ben az évben 5 millió óra hasznos munkát végeztek a fiatalok. Közismert a KISZ nyári önkéntes építőtáborainak jelentős anyagi és a talán még annál is fontosabb; nagy erkölcsi-pedagógiai j sikere. — Javul a fiatalok tanul- jj mányi fegyelme is. Ha jölj; értettem tegnap Komócsin!; elvtársat, az utóbbi években | mintegy 15 százalékot javult"" az ifjúság tanulmányi ered-];; menyeinek általános színvo-ji nala is. Ez persze elsősor-|i ban a nevelőknek köszönhe-]* tő. Ezért hálás az egyetemi]! tanároknak, a tanároknak, a] tanítóknak, a közoktatás va-; lamennyi dolgozójának ma-!;; ga a tanulóifjúság, a szülők! társadalma, az egész ország.] A jobb eredmények eléré-i seben — ezt tudják a pe-l (Folytatás a 2. oldalon.) ü. Óragyártás futószalagon A Magyar Optikai Művekben elkészült az óragyártó futószalag. A híres üzem óragyártó részlegében már meg is kezdték a munkát az új szalagon. Ez a gyártási eljárás a legkorszerűbb technológiára épül és egyenlete­sebbé, valamint gazdaságosabbá teszi a termelést. Ké­pünkön az óragyártás utolsó mozzanata: az összeszerelt órákat leemelik a szalagról. mHsiiMHmmim A szegedi járásban már 1689 családdal nőtt a szövetkezeti gazdák száma Fokozódik as érdeklődés a közös gazdálkodás iránt A szegedi járásban a forradalmi átala­kulás korát éli a dolgozó parasztság. Az egyéni gazdák nagy tömegei választják a szövetkezést, hogy ezzel mind a maguk, mind az egész társadalom haladását segít­sék. Az egyéni gazdáknak a helyes döntés­ben a falvak leghaladóbb gondolkozású emberein kívül segítenek a szegedi mun­kások, dolgozók képviselői is. Kisteleken, Pusztaszeren és Sövényházán a város dol­gozói baráti, testvéri szóval a holnapról, a mezőgazdaság jövőjéről tanácskoznak az egyéni gazddákkal, akik — érthetően — vajúdások után jutnak elhatározásra. A haladás azonban előbb vagy utóbb, de mindenütt legyőzi a maradiságot. ­A legújabb, szombaton délelőtt készült kimutatás szerint a szegedi járásban de­cember 16-ig, pénteken estig 1689 család 8 ezer 743 hold földdel szakított már a kisparcellás gazdálkodással és tért rá a szövetkezés útjára. Pusztaszeren tegnap, szombaton a fa­luban élő családok közül mindössze mint­egy 30 család volt, amely még nem lépett a szövetkezés útjára. Ezek a családok is közel állnak azonban már a döntéshez. Pusztaszeren — amint lapunk tegnapi szá­mában jelentettük — Árpád névvel új termelőszövetkezet alakult, s hamarosan ismét alakuló közgyűlésre jönnek össze azok a falubeliek, akik újabb szövetkeze­tet alakítanak. Sövényházán, az egykori grófi földön is egyre erőteljesebben bontakozik az új élet. A faluban már 281 család 1673 hold földdel aláírta a tsz-be szóló belépési nyi­latkozatát. Kisteleken is gyorsan szaporo­dik azoknak a gazdáknak a száma, akik már szövetkezeti emberek. Kisteleken 414 család'158*7 kataszteri hold fölöddel lépett a szövetkezetbe. Ebben a községben is több egyéni gazda — mint például To­rnán András 13 holdas gazdálkodó — ke­reste fel a tanácsházát és ott írta alá a belépési nyilatkozatát. Szatymazon — mint már jelentettük — a legjobb gazdák zöme a szövetkezés út­jára tért. Példáikat követik gazdatársaik. Aláírta a tsz-be szóló belépési nyilatkoza­tát a kiváló gazda hírében álló Posta Fe­renc gyümölcstermelő, azután Szanka And­rás és Zsinkó Mária is. Szatymazon kü­lönben rövid időn belül megalakítják új termelőszövetkezetüket a kisparcellákkal szakító volt egyéni gazdák. öttömösön 40, Dorozsmán 50 család tért már a szövetkezeti útra, s az új belépők száma tovább nő. A szegedi járás vala­mennyi községében nagy az érdeklődés a szövetkezeti gazdálkodás iránt és gyor­san szaporodik azoknak a gazdáknak a száma, akik saját maguk és hazánk to­vábbi boldogulásáért kitöltik a tsz-be szó­ló belépési nyilatkozatukat. Holnap ifjúsági nagygyűlés Szegeden Külföldi delegátusok is felszólalnak Ma, vasárnap ér véget a több szegedi üzemet látogat­Magyar Kommunista Ifjúsá- nak meg. gi Szövetség qlső kongresz- Hétfőn délután 6 órakor a szusa, amelyen a Szovjet- Vasútforgalmi Technikum unió, a baráti országok és (Marx tér) nagytermében if­a nyugati országok ifjúkom- júsági nagygyűlést rendez a munistái is képviseltették KISZ Szeged városi bizott­magukat. Hétfőn, holnap, sága. Ez alkalomm'al Deák Szegedre érkezik a kongresz- Béla, a városi KISZ-bizottság szuson résztvevő külföldi titkára számol be a KISZ küldöttségek egy csoportja, első kongresszusáról, majd a Szovjet, mongol, francia és külföldi fiatalok szólalnak több ország fiatalja látogat fel. A külföldi fiatalok há­ti Szegedre. A külföldi fia- rom napig tartózkodnak Sze­talok részére a KISZ Szeged „ , városi bizottsága hétfőn dél- geden' ellátogatnak a Peda­előtt az ifjúsági házban fo- gogiai Főiskolára és több gadást rendez, majd délutáa szegedi üzembe. Ülést tartott az ElnöHi tanács A Népköztársaság Elnöki Tanácsa szombaton ülést tar­tott. Az Elnöki Tanácstörvény­erejű rendeletet alkotott a vízgazdálkodási társulatok­ról. Az új törvényerejű ren­delet meghozatalát a vízgaz­dálkodási társulatok tevé­kenységének szélesítése és a mezőgazdaság szocialista át­szervezése tette szükségessé. Törvényerejű rendeletet hozott továbbá az Elnöki Ta­nács a vágóállatok forgal­mával és levágásával, va­lamint a hús és hús­készítmények forgalmával kapcsolatos szabálysértés cí­mén kiszabható pénzbírság mértékének megállapításáról.

Next

/
Thumbnails
Contents