Délmagyarország, 1960. október (50. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-13 / 242. szám
50. évfolyam, 242. szára Ars: 50 fillér Csütörtök, 1900. október 13 A legfrissebb f jelentések j az ENSZ-palotábóU m | Az üzemvezetők] felelőssege A% Egyesült Államok befolyása egyre inkább csökken as ENSZ-ben — állapította meg a New York Timesnek adott nyilatkozatában Kádár János elvtárs Már a második gépegységet állították munkába, á Szegedi Kábelgyár új mikroSzeparátor-lemezkészító üzemrészében. Itt két héttel ezélőtt kezdték meg a próbagyár- jj0 tást. Képünkön a lemezsütö formák töltése és cébe« rakása látható. Munka az új üzemrészben *fl» Megkezdik a lakbérpótlék bevallási ívek szétosztását Kielégítően fejlődik TemZ: I Szeged közbiztonsága IllllllllllllWllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllW A -New York Times- című nagy amerikai lap szerdai száma nyilatkozatot közöl, amelyet Kádár Ján® élvtárs, államminiszter, a magyar ENSZ-küldöttség vezetője adott Sam Popé Brewer-nek, a -New York Times- munkatársának. Kádár Ján® — írja bevezetőben a New York Times — kifejtette, hogy a magyar és a kinai kérdésben megejtett szavazás bebizonyította: as Egyesült Allamok befolyása csökkent az ENSZben. Az a tény, hogy a nézetek élesen összeütköztek, egyáltalában nem Jelent szerencsétlenséget, hiszen a reális tárgyalások előfeltétele az, hogy mindenki őszintén fejtse ki álláspontját. A New York Times megjegyzi, hogy Kádár Ján® elvtárs fesztelenül és őszintén beszélgetett az újságíróval. A lap munkatársa ugyan előre eljuttatta hozzá főbb kérdéseit, a magyar államférfiú válaszai azonban rögtönzöttek voltak. Akkor ls habozás nélkül válaszolt, amikor az újságíró élőre nem jelzett kérdést Intézett hozzá. A lap megmagyarázza Olvasóinak, milyen funkciót, f tölt be Kádár Ján® elvtárs. | * s aláhúzza, hogy ő -Magyarország első embere*. Azután | idézi Kádár Ján® elvtársnak azt a kijelentését, hogy jj: az ENSZ közgyűlésének 15. jli ülésszaka különösen jelen- í tós, mert napirendjén két olyan ii: életbevágóan fontos kérdés | szerepel, mint az éltalán® Ej és telj® leszerelés és a gyar- | mati rendszer felszámolása. I: Igaz, hogy nem sikerült megakadályozni az úgynevezett -magyar kérdés* napirendre túzését, s nem sikerült elérni azt sem, hogy az ENSZ napirendre tűzze a Kínai Népköztársaság tagságának rendezését, de az EgyeSikertelenül végződött amerikai kísérlet -Nem kétség® — fúzte hozzá Kádár Ján® elvtárs kat, hogy népszerűtlen in-!: tézkedések támogatására; —. hogy az ülésszak jelentő- igyekszik rábírni más orszá-j ségét nagyban növelte szá- gokat. Ez a kísérlet azonban' m® vezető államférfi jelen- sikertelen marad. sült Allamok álláspontját léte. A párizsi csúcsértekez- Az úgynevezett -magyar most kevesebb ország támogatta ezekben a kérdésekben, mint a korábbi években. Kádár Ján® — folytatja a lap — azt gondolja, hogy valami jó mindenesetre szárlet meghiúsulása óta a nem- kérdés* napirendre túzésézetközi helyzet némileg még- vei kapcsolatban Kádár Járornlott. Ez abban ia kifejezésre jutott, hogy a nagyhatalmak között szüneteltek a közvetlen tárgyalások. Mi hiszünk abban. hogy az n® elvtárs ezt mondta: — Minden évben szerepel egy ilyen javaslat, amelynek nincs sem célja, sem értelme. Első alkalommal tíz ,mazik az ENSZ jelenlegi dyen tárgyalások haszn®ak. vagy még több ország nyúj Az ENSZ közgyűlése bizonyos értelemben csúcsértekezletnek tekinthető, ülésszakából, amelyet bizony® értélemben csúcsértekezletnek lehet nevezni. Az interjú során Kádár Ján® elvtárs hangoztatta: minthogy sok állam vezetője azt hiszi, hogy gyúlt össze tanácskozásra*, közgyűlésen folytatott Kádár Ján® — folytatja tott be határozati javaslatot a magyar ügyben. Most az Egyesült Államok egyedül maradt ebben a kérdésben. A magyaroknak van erre vita növelte egy reális a New York Times — azzal egy közmondásuk: -Magad megegyezés reményeit. vádolta az Egyesült Államo- uram, ha szolgád nincs*. Ami az 1956-® eseménye: ket Illeti — írja a tovébbi. . , , „ • ukban az amerikai lap —, HÁROMSZÁZ MÁZSÁVAL TÖBB HAL ja Magyar Kommunista Párt : vezetője azt mondta, hogy ""7""" ' ' " ' " •• 1 : az telj® mértékben Magyarí ^: | f ország belső ügye. A ma, T j j gyarok nem engedhetnek • .. j ' Smeg semmiféle ENSZ-f unkj clonárlUB által folytatandó ^mBWBA1 -t«ypf {vizsgálatot ahogyan a/.t több éMÉlg j ENSZ-határozat ajánlja, mBWl * TMMTtiiii • mert ez azt jelentené, ho«y 9HHL :<" j hajlandók valamiféle gyám"ÁW0I&,. ifc _______ j ságot elfogadni. Viszont — üBHK ^""^Éf jL- J jtüzte hozzá Kádár János elyjurák sem 'mondhatnának ; törvény® rendet és mi eem' | i Az ami rikai népről szólva M** FBf Jl I Kíd6r János elvtárs ezt s*...' t&ágttpÜk J j mondta: Kevés alkalmam r . M {voit> hogy egyszerű embe"r JH i rekkel találkozzam. Már ide^ í I jövetelem előtt tisztában vol8 " - " {Mzai. hogy beesülete(Markovits Tibor felv.) j ^ ^^ ^^ £z A Fehértói Halgazdasag szegedi, kelebiai és péteri j a meggyőződésem csak megüzemegységében jó eredménnyel folyik az őszi lehalászas.: erősödött Lehet vgj^ gza. Összesen 11 ezer mázsa hal lehalászását tervezték az idén, S ' l az előzetes számítások szerint ezt a mennyiséget mintegy jbado" «zmten véleményt 300 mázsával túlteljesítik. A lehalászott halakat nagyság • cserélni. Békében és barátSzerint osztályozzák, árusításra és továbbtenyésztésre. Már : gágban élhetnénk együtt vemegkezdték a szállítást is belföldi fogyasztásra és export- : lük ugyanazon a planétán ra. Csehszlovákiába és a Német Demokratikus Köztársa- { . „ sagba speciális vagonokban eddig 400 mázsát juttattak, j A Iors * Jelenleg tükörpontyot exportálnak, később Olaszországba i Kadar János elvtárs fényes Nyugat-Németországba compót. ; képét is, (Dr. Somogyi Károlyné íelv.) '(mpittiiifflbhmffinmnimmffl Az SZKP Központi Bizottságának jelmondatai az októberi forradalom 43. évfordulójára Moszkvából jelenti a TÁsZSZ: Közzétették az SZKP Központi Bizottságának a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 43. évfordulója alkalmából kiadott jelmondatait. A Jelmondatok testvéri üdvözletet küldenek a szégyenletes gyarmati rendszer teljes megszüntetéséért küzdő népeknek, felszólítják a világ népeit, kövessenek el mindent, hogy minden gyarmati ország haladéktalanul megkapja a teljes függetlenséget és szabadságot. A jelmondatok valamenynyi ország népeit harcra buzdítják a békéért, az általános és teljes leszerelésért. Az egyik jelmondat forró üdvözletet küld azoknak, akik a békéért, a demokráciáért, a szocializmusért és a nemzeti függetlenségért való bátor kiállásuk miatta kapitalista országok börtöneiben sínylődnek. Az SZKP Központi Bizottsága élteti a kommunista és munkáspártok megbonthatatlan egységét és összeforrottságát, a marxizmus1—leninizmus mindent legyőző tanításait; élteti a hatalmas szocialista világrendszert, amely a népek békéjének és biztonságának megingathatatlan bástyája. -Testvéri üdvözlet a Kínai Népköztársaságnak a szocializmust építő dolgozóihoz* — olvassuk tovább a felhívások között. — -Éljen a Szovjetunió és Kína nagy népeinek örök, megbonthatatlan barátsága és együttműködése*. Testvéri üdvözletet küldenek a Jelmondatok a többi szocialista ország dolgozóinak ls. -Fejlődjék és erősödjék a szovjet és a jugoszláv nép barátsága 06 együttműködése a békéért és a szocializmusért vívott harcban* — hirdeti a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság dolgozóihoz intézett felhívás. Az SZKP Központi Bizottsága forró Üdvözletet küld a nagy Indiai és indonéziai népnek. Forró üdvözlet szól Burma, Ceylon Kambodzsa és Laosz népeihez. Az SZKP Központi Bizottsága üdvözli az arab népeket ls. Forró üdvözlet száll a szabad afrikai államok népeihez. A jelmondatok üdvözletet küldenek a kongói népnek, amely nemzeti függetlenségéért és a Kongói Köztársaság területi épségének megóvásáért küzd; továbbá a hős kubai népnek, amely új életet építi, önfeláldozóan védelmezi nemzeti függetlenségét. Az SZKP Központi Bizottsága élteti Anglia, az Egyesült Allamok, Franciaország és a Szovjetunió népeinek barátságát és együttműködését a világ tartós békéjének biztosítására. Egy Jelmondat forró üdvözletet küld a japán népnek, amely a hazája területén levő amerikai katonai támaszpontok ellen kiizd, síkra száll hazája független és demokratikus fejlődéséért, az összes szomszédos államokkal való békéért és barátságért. Az SZKP Központi Bizottága élteti a Szovjetunió lenini békeszeretó külpolitikáját, amelynek célja a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélése. Éltetik a jelmondatok a a dlesö szovjet fegyveres erőket, a megbonthatatlan munkás-paraszt szövetséget, a szovjet rendszer szilárd és megingathatatlan alapját; a Szovjetunió népeinek testvéri barátságát. Az SZKP Központi Bizottsága felszólítja a szovjet dolgozókat, teljesítsék a hétéves tervet, sőt szárnyalják túl, teremtsék meg a kommunizmus anyagi és technikai alapját, arassanak újbb győzelmeket a kommunizmus épftésében. Az MSZMP küldöttsége Csehszlovákiában Az MSZMP küldöttsége, amely Cseterki Lajosnak, a Központi Bizottság tagjának, a Fejér megyei pártbizottság első titkárának vezetésével a csehszlovák mezőgazdaság eredményeit ás Csehszlovákia Kommunista Pártja falusi pártmunka .iának módszereit tanulmányozza, csehszlovákiai tartózkodásának első napjaiban több termelőszövetkezetet és állami gazdaságot tekintett meg az ország nyugati részében. A magyar küldöttség tagjai szerdán Morvaországba utaztak. Magyar miniszterek utaztak Bukarestbe Nagy Józsafné könnyűipari vicinek, a Román Népköztár• miniszter és Kovács Imre sasá közszükségletimrl mielelmiszeripan miniszter ok- .... , , , . tóber 12-én a román fővá- díszterének a meghívásara rosba érkezett. A magyar baráti látogatást tesznek Rovendégek Alexandru Senco- mániában. VTZAG PROLETÁRJÁT. EeTF.éffLJSTEK.' »