Délmagyarország, 1960. október (50. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-11 / 240. szám

) Kedd. 1968. október IL B A jugoszlávok ellen 2 győzelem, I döntetlen, I vereség Magyarország—Jugoszlávia 1:1 (1:0) Labdarúgó-válogatottunk őszi nemzet­közi műsorát a jugoszlávok elleni négy mérkőzés-sorozat nyitotta meg. Szomba­ton kezdődtek meg a küzdelmek, az első találkozón a magyar ifjúsági válogatott 2:0 arányú győzelmet aratott Ugyancsak győzelemmel mutatkozott be, új összeállí­tásban, a B-válogatott is. Sikerének érté­két növeli, hogy a győzelmet idegenben harcolta ki. A Népstadionban igazságos döntetlen született. Utánpótlás-válogatot­tunk 4:0-ás veresége azonban lerontja ezt az egyébként kedvező mérleget Az A-csapatok találkozóját a Népsta­dionban 75 000 néző előtt rendezték meg Seipelt (Ausztria) játékvezetésével. A két csapat összeállítása az alábbi volt: Magyarország: Török — Rajna, Sípos, Nóvák — Bundzsák, Berendi — Sándor, Gőröcs, Albert, Kuharszki, Fenyvesi dr. Jugoszlávia: Vidinícs — Tomics, Zebec, Juszufi — Miladinovics, Perusics — Knez, Veszelinövics, Galics, Matus, Kosztics. Változatos, kemény küzdelemben a magyar csapat teljesítménye igen hullám­zó volt. Nagyszerű percek, gyengébb idő­szakokkal váltogatták egymást a magyar csapat játékosainál. A 10. percben Gö­röcs lőtt gólt, majd a második félidő 25. percében Kosztics kiegyenlített, s így dön­tetlenül végződött a találkozó. A B-válogatottak mérkőzésén, Eszéken, Magyarország 2:1 (0:1) arányban nyert Góljainkat Vasas és HajÓ6 szerezte. A SZEAC játékosai közül Hajós és Polyvás játszott a B-csapatban. Utánpótlás-válogatottunk Koszovszka Mitrovicán 4:0 (1:0) arányban vesztett. Itt a szegediek közül Szabó és Kürtösi szere­pelt a magyar csapatban. Ismét helytálltak a szegedi NB III-as csapatok A labdarúgó NB III ti- Makói Vasas—Szegedi A DÉLKELETI-CSOPORT zedik fordulójában a Szege- Építők 0.-0. Makó, 1200 néző. TÖBBI EREDMÉNYEI: di csapatok közül a Sparta- Vezette: Hegyes. Makó: Sza- Szarvasi SC—Gyulai ME­cus legyőzte a KTE-t, az bó — Rózsa, Varga, Dobozi DOSZ 2:0 (0:0). Gyula, 1800 Építők pedig döntetlent ért — Tóth, Kiss — Joó, Széli, néző. Hatalmas meglepetés el Makón. Marczika, Szlovák, Tolnai, a bajnokságban eddig ve­Szegedi Spartacus—Kecs- Építők: Palotai — Rácz, zető gyulai csapat hazai ve­kcméti TE 2-0 (0:0). Sze- Blaha, Eneeei — Bóka dr, resége. A mérkőzést a sze­ged, 400 néző. Vezette: Pus- Bezsenyi — Hegedűs, Ta- gedi Bálint Antal vezette, kás. Spartacus: Kollár — nács, Zovics, Gréczi Veréb. A szarvasiak időnként nyolc Hamzsek, Apró, Ördög — Az Építők kezdett jobban, emberrel védekeztek és két Jójárt, Sándor — Kiss, Báló, és az első 10 percben me- jó helyzetüket kihasználták. Rózsavölgyi, Kószó, Károlyi zónyíölényben volt. A sze- A gyulaiak kapusa mindkét I. KTE: Nyári — Csejtei, gedi csapat szebben játszott; gólt védhette volna. A má­Bitó, Berta — Gacs. Vass— de a szép játék nem nyilvá- félid" 14- percében Szentgyörgyi, Mészáros, To- „ eredménveB6ée. Szítót a szarvasi csapatból ricskaT Barta, Zubek. Az el- * kiállította a játékvezető, s só félidőben kiegyenlített ben A Vasas ntkabban ta- igy utána tíz emberrel ját­volt a játék. Szünet után madott, támadásai mindig szottak a vendégek. Onoshá­tervszerűbben játszott aha- nagy zavart okoztak az Épf- Kinizsi—Félegyházi Épí­zai csapat és ilyen arányban lca_HáT,41 A másodlv ^ 2:1 <0:®>- Orosháza. Be­7 megérdemelten győzött. A "f™ késcsabai Építók-Hodmezó­GÓIIÖVŐ- Rózsavölgyi (63. f«ldoben is hasonló volt a vásárhelyi MTE 8:2 (3:0). perc) és Kószó (85. perc), mérkőzés képe. Jó: Varga, Békéscsaba. Csongrádi Pe­J6: Jójárt. Báló és Rózsa- Tóth, Dobozi, illetve: Bóka MTE 3:2 (2:1). völgyi, iDetoe: Nyári, Bitó . ^^ ^ Tanáas és Vass. Kocsis vámos Zéleány János 4 Islkstsbbsn játszi csapat gySxStt Járási válogatott—Városi válogatott 4:1 (2:0) Sándortalván, 400 néző A végig iramos mérkőzé­elött játszotta hagyományc* sen a járási válogatott óriá­mérkőzését a szegedi járás si lelkesedéssel küzdött és fe Szeged csapata, Spitzer jól használta ki helyzeteit. A játékvezetésével. városi csapat szebben fut­Járás: Tari — Csemus, ballozott, de a gőllövfe nem Kollár Fekete — Vígh, Ge- ment a csatároknak. A má­ra _ 'Lajtár, Boldizsár, He- sodik félidőben cserejátéko­gedűs, Szabados, Nóvák. sok is szerepeltek, a járási­Város: Madarász — aknái Pataki, a városiaknál Schvarcz, Baráth F, Sze- pedig Kovács is játszott, helédy — Dudás, Hegedűs— A gólokat Szabados (2), ördög Kareai, Máriásl, Már- Gera és Hegedús, illetve ki. Majoros. Máriást (11-esből) szerezte. Az SZVSE 4x1500 méteres váltója új megyei csúcsot futott . Vasárnap rendezték meg a nal. B. Kovács, Fodor, SZEAC-stadion ban a megyei Schultheisz) 3:50,8; 4x800 m: váltófutó bajnokságot, köze- SZVSE (Bernácski, Melegh, pes érdeklődéstől kísérve. Kovács, Gyuris) 9:15,0; melynek során a Makói VSE 4x1500 m: Makói VSE (Mé­T, sz SZVSE 4, a Szegedi száros. Molnár. Fekete, Sza­Sportiskola fe a Szegedi bő) 21:14,0; 3000 m ötös esa­Kender 2—2, míg az Erdé- patverseny: SZVSE 15 pont­szeti Technikum 1 bajnok- tel. Egyénileg 1. Gyuris ságot nvert. örvendetes volt 10:17,8. az SZVSE 4x1500 méteres N(5k taVnötték­férfi felnőtt váltójának uj megyei csúcsot jelentő 4x100 m: MVSE (Lakatos, 17:24.0 perces teljesítménye. Bakos, Rotár, Nagvfejeő) A győztesek eredményei: 56.9; 4x200 m: MVSE (Ba­Férfiak. felnőittek: kos, Rotár, Nagyfejeő. La­4x100 m- SZKSE (Farkas, katos) 2:004; 3x800 m: Csehó, Szabó. Batki) 47,1; MVSE (Bakos, Rotár, Nagy­4x200 m: SZKSE (Farkas, fejeő) 8:13,2. Ifjúságiak. Csehó, Szabó. Batki) 1:87,1; 4x100 m: Sportiskola (Kalo­4.r400 m: SZVSE (Mauthner. csal, Szathmáry, Kulcsár, Ábrahám Lencse, Tasi) Várkonyi) 53,5; 4x200 m: 3:55.2; 4x1500 m: SZVSE MVSE (Hajdú, Szilágyi, (Tasi. Jáksó, Lovas, Bárká- Kiefner, Balázs) 2:05,4; nyi) 17:24,0. megyei felnőtt 3x800 m: MVSE (Balázs, csúcs! Ifjúságiak. 4x100 m: Kiefner. Szilágyi) 9:19,8 A Sportiskola A (Gönczi, kiegészítő ügyességi számok Kösztner. Párduez, Olajos) jobb eredményei: súly: Dr. 46,8; 4x200 m: MVSE (Ecsé- Török (SZEAC) 13,80; kala­di Szílvási. Olasz, Ember) nács: Trényi (SZVSE) 59,63: 1:39,8: 4x400 m: Szegedi Er- diszkosz: Kissné (SZEAC) dészeti Technikum (Hornon- 38,77. Csongrád. Törökszentmiklósi Fáklya—Jászberényi Lehel 2.2 (2:2). Törökszentmiklós. Martfűi MSE—Békéscsabai Agyagipar 3:1 (2.-0). Martfű. A BAJNOKSÁG ÁLLASA: 1. Orosháza 2. Gyula 3. Kecskemét 4. Szarvas 5—6. Csongrád 5—6. Sz. Spart. 7. SzoL MTE 8. Bcs. Építők 9. Sz. Építők 10. Jászberény 11. Makó 12. T. Fáklya 13. Martfű 10 14: 8 15 10 25:12 14 10 16: 9 13 10 18:12 13 10 20:13 12 10 30:13 12 10 22:14 11 10 18:14 11 10 14:13 11 10 17:17 9 10 12:19 9 10 11:12 8 10 19:24 8 14. MÁV-HMTE 10 13:30 5 15. Bcs. Agyagip. 10 8:25 5 16. Kfh. Építők 10 7:19 4 Á SZÁK és a Szentes a megyei labdarúgó-bajnokság élén Szegedj AK—Szőregi Rá- Czirok — Korín, Tanács, hér — Tóth, B. Tóth Jo­kóczi 3:1 (2:0). Üjszeged. Guti — Viski, Berta — Zá- hász, Ipacs, Vízi, Hauber, Vezette: Tóth F. SZAK: Hor- dori, Kószó, Bite, Zsurkán, Majtány. Alsóváros: Simái véth — Sávanya, Födi, Hor- Nagy S. A szegedi csapat a — Bank, Bakacsi, Barna —• váth dr. — Zentai, Adányi második félidő 28. percében Vajas, Csúcs — Pacsika, dr. — Kismarczi, Benedek, lőtte a gólját Berta révén. Tombácz, Szekeres, Hódi, Tóth, Szabó II., Ben kóc zi. A Szentes befejezés előtt két Dudás. Az első félidőben az Szőreg: Máder — Puskás, perccel egyenlített ki, gól- Alsóváros, szünet után a Szántó, Sebők J. — Varga, jukat Tfezenberger szerezte. Honvéd támadott többet, de Lakatos — Sípos, Király, A hazai csapat többet tárna- a csatárok mindkét részről Sebők B., Bárányi, Sebők dot, a Kinizsinek viszont kihagyták az adódó helyze­Károly. A SZAK-ból már a több helyzete volt. A Kinizsi teket. mérkőzés elején Benkóczi két kapufát is rúgott. — If- Alsóváros 2:2. megsérült, de igy is vészé- júsági: Móravárosi Kinizsi— Mindszenti lyesebben támadott a szegedi Szentes 1:0. csapat Góllövő: Benedek (10. perc), Szabó II. (20 méteres Hódmezővásárhelyi Honvéd szabadrúgásból, 36. perc), —Szegcdi Juta 1:1 (1:1). Sze- A BAJNOKSÁG ALLASA: Sebők Béla (fejesgól, szünet ged. Vezette: Mikecz. Juta: után 7. perc) és Benkóczi (25. Varga — Kasza, Abramov, perc). — Ifjúsági eredmény: Balogh — Komáromi dr., SZAK—Szőreg 5:1. Földi — Kopasz, Vörö6, Szi­rovicza, Madarász, Császár. Szegedi VSE II.—Kisteleki a 18. percben a Honvédből TE 7:2 (4:0). Vasutas-sta- Gombás fejelt gólt. A 40. dion. Vezette: Horváth M. percben Kopasz veszélyes SZVSE: Marton — Ifi, Réti, szögletrúgását a hódmezővá­Vass — Jármai dr.. Kürtösi sárhelyi kapus beütötte sa- _ I. (a SZEAC játékosának ját kapujába Végig nagy JJ' Kistelek testvérbátyja) — Szailer, volt a küzdelem fe az ered- 12' Mindszent Tóth Zs., Kisistók, Tánczos, mény igazságosnak mond- j3' Honvéd Ifjúsági: Honvéd— MKDOSE—» Hódmezővásárhelyi Vasas 4:2 (1:2). Mindszenten játszották. 1—2. SZAK 1.—2. Szenten 3. Újszeged 4. Sz. Dózsa 5. Móraváros 6. Alsóváros 7. Szőreg 8. Sz. Juta 9. Sz. Honvéd 10. Cs. Honvéd 9 16: 8 15 9 22:11 15 9 16:11 13 9 27:14 12 9 14: 8 12 9 15:12 12 10 24:15 n 8 15:15 8 9 12:17 8 9 15:15 7 9 14:16 6 8 12:23 3 8 9:30 S Horváth. Kistelek: Molnár ható. — Ifjúsági: HMTE— 14" Textilművek 8 0:15 4 - Sf1® - Juta 5A lg Dorozsrna Stuhl, Domomcs — fczanka, H Czirok, Szűcs, Gyifkó, Szó- Szegedi Honvéd—Alsóváró­nási. A Vasutas az első fél- MAV OKI Kinizni-pálya időben igen jól játszott a Vezette: Kuhn. Honvéd: több ifjúsági játékossal pró- László — Lápcwl, Tomsó, Fe­bálkozó kisteleki csapat el­8 6:15 4 9 7:18 S Versenyen khffl széiuflvcj L SZEAC n. 10 7(ht3 18 2. SZVSE IL W 40: 9 18 len. Góllövő: Tóth Zs. 4, Kisistők, Horváth, Tánczos, illetve: Szűcs 2. — Ifjúsági: SZVSE—Kistelek 5:1. Üjszeged! TC—Szegedi Dó­zsa 2K) (2K)). Üjszeged. Ve­zette: Kasza. UTC: Bacsa — Havrincsók, Fürtön, Eszte­leczfcj — Pusztaszeri, Bakó — Fehér, Hegyes IL, Hegyes I., Bálint A., Fülöp. Dózsa: Vadányi — Révész, Gubics­ka, Meggyes — Zab, Tauner — Szél T., Károlyi, Vörös, Bozóki, Szigeti. Az újszegedi csapat tervszerűbben és gól­ra törőbben játszott. Győzel­me ilyen arányban megér­demelt. Góllövő: Hegyes II. (fejesgól, 15. perc) fe Bálint (24. perc). — Ifjúsági: Dózsa —UTC 1:0, Szegedi EAC II.—Dorozs­mai MEDOSZ 8a (4:1). Do­rozsrna. Vezette: Kovács A. SZEAC: Tóth — Pataki, Ba­ráth, Vass — Rábai, Janka dr. — Csabai, Tóth Gy„ Ku­nos, Pető, Bort*. Dorozsrna: Aradi — Abramov, Joó, Mangó — Jened, Bernáth — Lajkó, Tóth, Bakacsi, Dudás, Veres. Az NB l-es tartalék­csapat időnként igen jól ját­szott Góllövő: Pető 3, Rá­bai 2 (mindkettőt 1 l-esből), Tóth Gy„ Csabai, Vass, il­letve: Dudás és Lajkó. — If­júsági: SZEAC—Dorozsrna 8:0. Móravárosi Kinizsi—Szen­tesi R, /zsi 1:1 (OKI). Szen­tes. Vezette: Stark. Kinizsi: S=0=R=0=K=B=A=N A Szegedi Sportiskola jól názaura 65:46 (33^OV Leg­sikerült férfi ifjúsági tőrver- jobb dobó: Homródi 14, Pa­senyt rendezett Szegeden, az lásty 13, illetve; Szundy 20. Uttörőházban. A döntő ered- Radnóti Gimnázium—Taní­ménye: 1. László (Sz. Sport- tóképzó 39:26 (30:16). Lég­iskola), 2. Magyar (Cseng- jobb dobó: Schvrarc 14, Boga rád), 3. Fay (Csongrád), 4. A. 11, Torna U, ifietve: Pa­Kuti (Sz. Sportiskola), 5. tócs 12, Tóth L. 10. Gépiperi Vass (fcz. Sportiskola), 6. Technikum—Sportiskola IL Gausz (Szegedi Postás), 7. 104:14 (34:8). Legjobb dobó: Bálint (Szegedi Radnóti Gim- Dobó 26, Győrt 24, Kánitz názium), 8. Bubriák (Szegedj 22, ületve: Kelemen. Bez­VSE), 9. Ambrus (Sz. Sport- nóczfci és Noheí (4—4). Fő­iskola). iskola—Húsipari Technikum * 68:21 (30:10). Legjobb dobóé Mindhárom NB-ben sze- Kerék 37, Hanti 18, iHetvea replő röplabda-csapatunk va- Bácskai 12- SZEAC B—• sárnap Szegeden mérkőzött. SZEAC tanárok 57:35 (38:181 Újpesti Dózsa—Szegedi Ken- Legjobb dobó: Gál 16, Pesz­der 3K) D0, 6, 41 NB l-es tenhlérer 14, Sasiát 18, ö­nől mérkőzés. Békéscsabai letve: Gál IL Vörös Meteor—Szegedi Spar- ___________ tacus 3:1. NB Il-es női mér- —————— kőzés. Szegedi Juta—Diós­győri VTK 3:1. NB II-e» fér­flméfkőzés. A Szegedre kiírt Sz. Ken­der—Bp. Művész NB Il-es férfi asztalitenisz-mérkőzés elmaradt, mert a vendégcsa­pat nem jelent meg. * A SZEAC IL osztályú kardversenyt rendezett az A TOTÖ IL HX.il OK/w— htnte l Magyarország—Jugo­szlávia X « a Jugoszlávia B—Magyar­ország B t lá a MTE—Szómbatheiy x 33 I. Komló—Szállítók l 5tt i. ZTE—Székesfehérvár 1 3:8 «. Váe— FBTC l T. Jászberény—Ozd 1 0:3 8 Miskolc—Bp. Spart 1 Iá 8. Kecskemét—Előre 3 13 Két ellentétes léiidfi után Szolnoki MAV-SZVSE 3:2 (3:0) A Szegedi VSE NB Il-es AZ NB II KELETI CSO­labdarúgó-csapata vasárnap PORTJÁNAK TÖBBI Szolnokon mérkőzött a baj- EREDMÉNYEI: noki pontokért, 3500 néző Ganz MÁVAG—BVSC 2:1 előtt, az alábbi összeállítás- (2:1). Szőnyi út Pénzügyörök ban: Uhrin — Juhász, Veres. —Borsodi Bányász 2:1 (1:0). Möszmer — Kasuba, Laczi — Budapest. Egyetértés—Ceglé­Tóth III., Károlyi II., Frank, di VSE 6:0 (2:0). Soroksár. Gyimesi, Halász. Özdi Kohász—Jászberényi Az első félidőben a hazai- Vasas 3:S (2:0). Jászberény, ak rendkívül jó játékkal Nyírhegyházi Spartacus- Di­, , . ósgyon Bányász 2:1 (1:1). lepték meg a szegedieket Nyíregyháza. Bp. Előre— és megérdemelten háromgó- Kecskeméti Dózsa 3:1 (1:0'). los vezetést szereztek. Tóth, Kecskemét. Miskolci VSC— Csábi fe Rozmis góljai BP- Spartacus 4:1 (2:0). Mis egyébként a félidő utolsó ne- . ,, . .„ . _ .. ,.,. , , . . . A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: gyedorájában estek. Szünet j után teljesen megváltozott 2. Ganz.-M. a játék képe. Most a szegedi 3. Szolnok csapat vezette a jobbnál-jobb 4. BVSC támalásait, de a kiegyenlítés 5. Pénzügyőr mégsem sikerült, mert a 6. Nyíregvháza csatárok több jó helyzetet 7. Diósgyőr kihasználatlanul hagytak fe 8. Bp. Spart. Cselényl, a szolnoki kapus 9. Miskolc kitűnően védett. Ebben a já- 10. Cegléd tékrészben Károlyi II fe 11. F.gve+értés Laczi lőtt gólt. Az SZVSE- 12. Kekemét bői Gyimesi játszott legjob- J3. SZVSE ban, a mezőnyben nagyon 14. Bp. Előre cokat dolgozott és kapura is 15. Rorsndi B. lőtt 16. Jászberény 10 17: 5 16 10 16: 6 15 10 17: 9 13 10 18:11 13 10 16:11 13 10 7: 8 12 10 14:14 11 10 15:13 10 10 13:13 10 10 10:17 10 10 13:12 9 10 12:15 7 10 11:14 7 10 12:17 6 10 6:15 5 10 9:26 3 Ady téri egyetemi épület tor- £ * \ ^ natermében, 15 résztvevővel udinese—tnter. 3 8* 1. Kocsis (SZEAC). 2. Dózsa A hefl totótordutób„, ^^ ítí^w^v Postás), 3. ifj. Papy tejjuuuato. szelvény akadt. Nye­SZEAC) 4 Sandm (Sz. Pos- remínyük: forlnt u ta­tás), 5. Gajdán (HMTE), A uutOB 5zelvényt „ darabot, «, Kovács (Sz. Postás), 7. Apró ulitatogt ^ darabot találtak. (Sz. Postás), 8. Konja Az el6bblekre 114J, „ utóbblak­(SZEACl 9. Wlnkler (Sze- w im torlntet nretnek. gedi VSE). GYÖZÖTT A MAGYAR ATLÉTAVÁLOGATOTT Az NB-ben résztvevő két férfi kosárlabda-csapatunk i« Szegeden játszott Az NB I-ben a SZEAC meglepetés- A kétnapos magyar—finn re vereséget szenvedett a jól atlétikai viadalon a magyar játszó Bajától. Bajai Bácska versenyzők meglepően jó —SZEAC 101:93 (59:45). Leg- teljesítményt nyújtottak fe jobb dobó: Vétek 40, Kovács biztos, 111:99 arányú győ­32, ületve: Faragó dr. 26, jelemmel fejezték be idei Merényi 22. Az NB Il-es szereplésüket .Szegedi Postás az utolsó má- ' sod percekben dobott kosár­ral nyert: Sz. Pcetás—Szé­kesfehérvári Vasas 78:77 (39:39). Legjobb dobó: Pol­gár 21, Györkéi J. 17, Nyi­rády dr. 14, illetve: Tőke 24. A SZEAC NB Il-es férfi kézilabdacsapata 12:11 (5:7) arányban nyert a Bp. Test­vériség ellen, a vasárnap Szegeden játszott mérkőzé­sen. * Megkezdődött Szegeden a városi férfi kosárlabda-baj­nokság. Az első fordulóban az alábbi eredményeket ér­ték el a csapatok: Sportis­kola—Postás 67:48 (29:21) Legjobb dobó: Balatoni 21. Faragó 17, illetve: Erényi 13. SZEAC A—Ságvári Gim­Del-magyarorszag a Magyar Szocialista Mun­káspárt szegedi bizottságá­nak és Szeged m. J. város tanácsának lapja. Megjelenik hét(ó kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztó bizottság Felelős szerkesztó: Nagy István Szerkesztőség: Szeged, Sztálin sétány 10. Telefon: 35-35 , 30-03 , 40-80 Éjszakai telefon 35-06 Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér 3. Telefon 35-00, 31-16 (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged. Kárász utca 6. A lapot árusításban és előfize­tésben a Csongrád meRyel pos­tahivatalok terjesztik. Előfizetési dl! egy hónapra lt Ft. Előfizet­hető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél *

Next

/
Thumbnails
Contents