Délmagyarország, 1960. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-14 / 217. szám

Szerda, 196®. szeptember 14. 2 Meghiúsult cselszövés Lumumba letartóztatásának és kiszabadulásának története Lumumba kongói mi- végbe*. Végül felszólítottam, niszterelnök nyilatkozat- telefonáljon az ENí Z reind­ban számolt be Kasza- kívüli megbízottjának. Vár­vubu legújabb mesterke- tam néhány percig, de nem déselről. Elmondotta, mi- tért vissza, ként tartóztatták le, ho- — Bolikango az ENSZ se­gyap sikerült kiszaba- gitségév*! be tudott jutni a dúlnia. , stúdióba és a rádiót — e — Délután fél négy volt nem törvényes tájékoztatási és hivatalomban dolgoztam, miniszter — jogtalanul fel amikor Bolikango (volt tá- akarta használni, jckoztatósügyi miniszter) ve- Azzal vádoljuk az EN8Z­zetésével egv csoport Ba­kongo-katona jelent meg ná­lam, hogy letartóztasson. A magukkal hozott letartózta­szerveket, hogy cinkosként, vesznek részt az ellenzék összeesküvésében. Ezt bizonyítja az is, hogy hatott a rádió épületébe. En ÍZíS^SS^JSSt lemondottam areél. hogy erőszakosan nyissak Szeretnék elkerülni min­den vérontást, minden ősz­szetúzést. MLH. ^ utat magamnak, mindig ud- Két ízben már csaknem ősz­l1™ b: varian voltam, s mégis min- szecsapásra került sor. Ha a ÍUlsÍTLíJr dig ^^utasításban voltré- legközelebbi alkalommal A ^•^nLwStTt'."tÁ.. szenv vül«ttera yolna ma- mégis az összetűzés mellett tíA^T «ammal százegynéhány em- döntök, mindenki tudni tag­Fn^lro^^il I S" Urt elfoglalhattam volna ja, hogy nem én vagyok Engedelmeskedtek a letar- a rádióállomást De ezeset- felelős — ortatási végzésnek anélkül ^ halottak lettek vobla. „umba. hogy tudták volna, hogy azt egy belga államügyész irta alá. A Leopold katonai tábor­ba érkezésemkor » katonaság körében álts­mondotta Lu­A kongói parlament teljhatalmat szavazott a Lumumba-kormánynak Kedden délután együttes Kevéssel utóbb ghanai egy­lános volt s felháborodás, ülést tartott a kongói par- ségek is érkeztek a parla­Az engem őrző katonákat a lament két háza, az ülésen ment elé. többiek félrevonták, egyesek megjelent. Lumumba minisz- A Kaszavubu által tör­meg így kiáltoztak: -Meg terelnök és kormánya is. Lu- vénytelenül kinevezett Ileo akarják gyilkolni, vagy bör- mumba az ülésen beszédet "miniszterelnök* nem volt tönbe akarják vetni!- mondott.. jelen az ülésen. — Ekkor nyugalomra In- A belga rádió leopoldvil- Az AP legfrissebb jelenté tettem a katonákat Többen lel tudósítója szerint — mint «e közölte, hogy a kongói ezután azt kiáltották: "Ka- ^ AFP jelentette, a parla- Parlament kedden este telj­szavubut kell letartóztatni, ő T^.^IL, hatalmat szavazott Lumum­ment épületét Lumumbához ^ miniszterelnök kormányá­A Béke-Világtanács elnökségének felhívása A Béke-Világtanács elnök­sége — mint a TASZáZ je­lenti — felhívással fordult a béke minden hívéhez, kö­vetelje, hogy a kormányok a legnagyobb tekintéllyel rendelkező küldöttségekkel képviseltessék magukat az ENSZ közelgő közgyűlésének leszerelési vitájában. A felhívás hangsúlyozza, hogy az ENSZ közgyűlésé­nek közelgő ülésszaka lehe­tővé teheti a leszerelés kér­désének eredményes megvi­tatását. "Egész sereg ország kormányfői határozták már el, hogy Jelen lesznek az ülésszakon, mások most mér­legelik ezt. A béke minden hfve követelje, hogy hazá­jának kormánya legtekinté­lyesebb képviselőit küldje el ennek, az égész emberiség szempontjából elsőrendű kér­désnek a megvitatására. A békeerők számára még sohasem nyflt ilyen nagy­szerű alkalom a leszerelési kérdés gordiuai csomójának megoldására. Most megvan a lehetőség a tényleges előre­haladásra. A béke erőinek ki kell hareolniok, hogy a kormányok ragadják meg ezt a lehetőséget* — fejező­dik be a felhívás. mindennek az oka Azonnal le kell tartóztatni az állam­ügyészt is!* — Erre azt tanácsoltam, né cselekedjenek így. Mások tévedhetnek, de mi nem kö­vethetünk el baklövéseket. A törvény a ml oldalun­kon van. — A városban ts fejtetőro állt minden — folytatta Lu­mumba; -m Nagy volt a la­kosság és a katonaság felhá­borodása. Azonnal egy jeep­be ültem és a városba haj­tattam. Hangszórón felszólítot­tam a lakosságot, őrizze meg nyugatmát. Közöltem, hogy a hadsereg segítségével kiszabadultam, a hadsereg a mi oldalunkon áll Mindenki nagy tetszés­sel fogadta szavaimat, töb­ben lelkesen kiáltották: -Győztünk!* Sokan azt mon­dották, meg kell szállni a rádióállomást. A rádió épülete előtt azon­ban i6mét ENSZ-katohák tartóztattak fel. Nem akar­tam katonai összetűzést, nem akartam háborút kiprovo­kálni az ENSZ-csapatokkal. Erőt vettem magamon és nyugodtan megkértem az ENSZ-őröket, engedjék meg, hogy beszédet intézzek né­pemhez. Megbíztam Mpolo tábornokot, teremtsen kap­csolatot az ENSZ parancs­bokával és rendkívüli meg­bízott Jávai. Nyilatkozni akartam, hogy megnyugtassam a lakossá­got. — Az adó őrizetére kiren­delt egyik ír katona azt mondotta, hogy véres össze­tűzést akarok provokálni az ENSZ-szel. -Azért jövök — mondottam neki —, mert úgy kívánom, hogy minden nyugodt légkörben hü katonaság vette körüL nak. A Szov jel unió követeli a Biztonsági Tanács sürgős összehívását Zorin szovjet külügymi- rint Ortona, a tanács e havi niszterhelyettea szeptember einjfc^ mégvitatta a küldött­12-én a késő esti órákban .... • . , , , t levelet intézett » Biztonsági "egekkel a szovjet kérelmet, Tanács elnökéhez. A levél- májd úgy döntöttek, hogy ben kéri a Biztonsági Ta- kedden nettl tartanak ülést, nács összehívását, hogy SÜT- ... Megkezdődött a LEMP KB hatodik plénuma Kedden reggel Varsóban megkezdődött a Lengyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának hatodik teljes ülése. A plénum na­pirendje a következő: 1. A mezőgazdaság idő­szerű problémái. t. Beszámoló .a kommu­nista és munkáspártok bu­karesti tanácskozásáról. Reményteljes várakozás Találóan állapította meg mint a Daily Mail című &n­a Pravda minapi «ryik szá- gol lap egyik múltheti kom­ma, hogy még el sem kezdő- mentárja megállapítja — dött az ENSZ szeptember Eisenhower a nyugatiak kö­20-án megnyíló 15- üléssza- zül egyedül megjelenve -le­ka, máris a legfontosabb ese- lel a kihívásra« (így nevezi menye a nemzetközi politi- az angol lap Hruscsov azon kának. Hogy ez mennyire elhatározását, hogy megjele­így van, az kitűnik abból is, nik az ENSZ-közgyűlésen), hogy a világsajtó körülbelül akkor a Nyugat már a fel­két hét óta. tehát attól kezd- vonulásnál elvesztette az ve, hogy Hruscsov részvétele ülésszak menetére, alakulá­a szovjet delegáció élén az sára gyakorolható befötyásá­ENSZ-közgyúlésen ismertté nak lehetőségét is. vált, vezércikkeit és kom* A 8»®v etunió, illetve a mentárjait legfőképpen az új további szocialista országok ENSZ-ül^sszak méltatásának javaslatait illetően a nyugati szenteli S ahogyan közele- sajtó találgatása szinte ne­dik szeptember huszadika, vetséges méreteket öltött s annál gyakrabban olvashat- a nagy párizsi és New juk, hogy ennek, vagy an- York-i lapok szinte egymás­nak az országnak ENSZ- ra licitálnak -jólértesültsé­küldöttségét az államelnök, gükben* a szerintük már vagy a miniszterelnök veze- meglévő szovjet és más szo­ti. Ez más szavakkal kife- cialista országok által kl­jezve annak bizonyítéka, dolgozott és előterjesztendő hogy egyre több ország kor- leszerelési terveket illetően. mány a követi a Szovjetunió Abban azonban minden fon­példáját, s küldi el elnökét, tosabb nyugati lap megegye­vagy miniszterelnökét a zik, hogy vannak javaslatok minden eddiginél nagyobb és indítványok a szovjet és jelentőségűnek ígérkező a szocialista »tarsolyokban ENSZ közgyűlési ülésszak sőt — erről is tudni vélnek megnyitására. Legutóbb Ti- az emiitett "jólértesült- lá­tó, Nasszer és Sekou Touré pok —• nyugati kormánykö­elnökök jelentették be elha- rökben megkezdődtek a -ta­tározásukat, hdgy jelen lesz- pogatózó tárgyalások-, mi­nek New Yorkban a Hud- ként lehetne az előterjesz­son-parti ENSZ-palota szép- tendő, szovjet és más szocia­tember 20-i nagy eseményén, lista országok Javaslata alap­Amíq lényegéb** eldön- ján eredményes tárgyal áso­tótt ténynek tekinthető, kat folytatni. S ha ehhez hogy az ENS2-tagállamok hozzávesszük azt az a mert­többsége elnöJd, vagy ml- kai Jelentést, amely szerint, niszterelnöki szinten képvi- Eisenhower kész fogadni selteti magát a 18. üléssza- Hruscsovot, hogy tárgyaljon kon, addig a nyugati hatal- véle a legfontosabb nem^et­makat illetően csak tt i bi- közi kérdésekről, ezek közül zonyos, hogy Eisenhower is is — a Fehér Ház "jólérte­részt vesz az ülésszak meg- sültjel* szerint — a nukleá­nyitó, vagy valamelyik meg- ris kísérletek végleges be­nyitó utáni ülésén. De Gaulle szüntetéséről, elmondhatjuk, és Macmillan még nem dön- hogy a nem hivatalos csúcs­dött, hogy elutazik-e New találkozónak Ígérkező, hat Yorkba. Angol részről ed- nap múlttá megkezdődő dig még egyetlen alkalom- ENSZ-kÖzgyúlés új és pozi­mal sem jelent meg kor- tiv reményeket ébreszt a vi­mányelnők a közgyűlés vala- lápon a nagy és a feszültsé­melyik ülésszakának meg- get hosszabb idő óta szinte nyitóján. Ezt a már-már ha- állandósító kérdések egyiké­gyományosnak tekinthető nek-másiká nak , megoldására gyakorlatot Macmillan azért vonatkozóan, tem folytathatja, mert ha — Perényi István gösen vizsgálja meg a kon­gói helyzetre vonatkozó jú­lius 14-i és 22-1, valamint augusztus 9-i határozatok végrehajtását. Zorin javasol­ja, hogy a Biztonsági Tanács; következő ülését szeptember 13-án, New York-i idő sze­rint délután 3 órakor tart­sák. A tanács összehívásának okait kifejtve Zorin rámu­tat, hogy az óráról órára rosszabbodó kongói helyzet e nemzetközi szerv hala­déktalan beavatkozását teszi szükségessé, minthogy az, ami Kongóban történik, fénylegesen veszélyezteti a Kongói Köztársaság po­litikai függetlenségét és te­rületi egységét, ' egyszers­mind az egész világ békéjét és biztonságát. Nyilvánvaló, — mondja a levél —, hogy egész koalíció áll szemben Kongó népével és törvényes kormányával. Ebben a koalí-! cióban a belga gyarmattar-! tök mellett közvetlenül részt vesznek NATO-beli szövet-! ségeseik, elsősorban az Egye­sült Államok, valamint a Biztonsági Tanács határoza­ta alapján Kongó-ba vezé-! nyelt csapatok parancsnok­sága. ; Nyugati hírügynökségek menjen egybehangzó jelentése sze­Az NDK kormenyának határozata a nyugat-berlini lakosak u'azási vizsgának bevezetéséről CSŐKÚT VAGY FELSZÍNI ÖNTÖZŐVÍZ? Mint a Német Demokrati- gatberliniek a Német De-" kus Köztársaság miniszterei- mokratikus Köztársaságba nökségi sajtóhivatala közli, kívánnak utazni, akkor a a Minisztertanács határosa- nyugatberlini személyi iga­tót hozott arról, hogy nyu- zolvány csak az NDK tlle­gatberlini lakosok csak vi- tékes szervei által kiadott H__ zummal utazhatnak a Né- tartózkodási engedéllyel fcsőkutakkal öntözött területek há­mét Demokratikus Köztársa- együtt érvényes, ságon át más országokba A Az NDK megfelelő szervei vízumot a nyugatberlini sze- utasítást kaptak, hogy ne mélyi igazolványhoz kapcsolt fogadják el a jövőben sze­be tét lapon állítják ki. Nyu- mélyazonossági igazolvány­gat-Berlinből Nyugat-Német- ként a nyugatberlini lako­országba a nyugat-Berliniek soknak törvénytelenül ki­külön átutazó vizűm nélkül, adott nyugatnémet útlevelet, a személy igazolvány felmuta- A határozat szeptember 15­tásával utazhatnak. Ha nyu- tői lép életbe* Rendkívül ^eíTW^ világot a Népszabadság augusztus 27-i és 30-i számaiban a csőkutas öntözési módszer beláthatatlan le­hetőségeivel kapcsolatban. E két cikk mezőgazdasági terméshozama­ink növekedésére forradalmi mó­don ható felfedezést jelentett be a magyar közvéleménynek. Mint a Népszabadság hasábjain dr. Fekete István, a Bács megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságá­nak mérnöke beszámolt róla, a Csengődi Állami Gazdaságban sú­lyos problémákat jelentett ezelőtt a szőlők, gyümölcsösök permetezővi­zének előállítása. Keresve a nehéz­ségekből kivezető utat, elhatároz­ták, hogy mélyebb talajrétegekben keresnek vizet. Elkészült az első szivattyúmotorok segítségével mű­ködő csőkút, mely percenként 400 liter kitűnő vizet adott. Az elsőt még 14 fúrás követte, az újabb ku­tak percenként már 800 liter vizet adtak. Ezáltal egy-egy permetezést a régi 16—18 nap helyett, 3—4 nap alatt végezhettek el. Egyedül a víz­szállítás kiiktatásával kataszteri holdanként 600 forint megtakarítás mutatkozik ebben a gazdaságban. Felbecsülhetetlen siker ez, tekint­ve, hogy egy-egy csőkút elkészíté­sének költsége a 4 százalékos kivi­telezői nyereség felszámolása mel­lett is csupán 10 ezer forintba ke­rül a Csengődi Állami Gazdaság­ban. A Népszabadság csőkutas öntözé­st ankétja — melyről az említett cikkek beszámolnak — pontos "re­ceptet* is ad: szőlőkben és gyümöl­csösökben 100 kataszteri holdanként 6, szántóföldeken 4, sziki mészpá­z*itos legelőkön pedig 2 kút is ele­gendő áz öntözővíz biztositásához. Ugyancsak Csengődön — mint dr. Fekete István beszámolt róla — a rom termést adnak az idén. Az ön­tözött takarmánykeverék 168 má­zsát adott itt holdanként^ míg a szomszédos táblán mindössze 72 mázsa termett. Az öntözött keverék ufán holdanként 207 mázsa silóku­koricát takarítottak be az öntözet­len terület 119 mázsa silókukorica terméshozamával szemben. Jelenleg pedig fehér mustár növekszik ugyan­ezen az öntözött területen, melyről kedvező ősz esetén 40 mázsa ter­mést várnak. Az fírzr.no területein — AZ ország többek körött a Jászságban ls —• rövid idő alatt óriási népszerűségre tett szert a csőkutas öntözés. A jászberényi já­rásban az utóbbi egy év alatt 350 újabb csőkutat készítettek. Itt már a tsókutas öntözés mint nagyüzemi módszer terjed nagy gyorsasággal. A jászárokszállási Táncsics Tsz gazdái az idén a szokásos 150 má­zsa holdankénti cukorrépatermés helyett mintegy 300 mázsás termést takarítanak be. Nagy sikerekről érkeznek hirek nemcsak Bács-Kiskun megyéből, Szolnokból, hanem Heves megyéből is. A Népszabadság ankétján Rónai András a Földtani Intézet képvise­letében leszögezte, hogy az ország más vidékein is eredményeseknek mutatkoznak a csőkutas öntözéssel kapcsolatos kutatások. Néhány ki­vételes területtől eltekintve minde­nütt vannak a talajban rétegvizek, melyek felhasználhatók öntözésre. Ezeket és a hozzájuk hasonló hí­reket hallva a Csongrád megyei termelőszövetkezeti gazdák, vezetők és más földművelők aggodalommal kérdezik: velünk ml lesz? Csongrád megyében miért nem mozdul ki holtpontjáról a nagyüzemi öntözés problémája? Érthető az aggodalom, hiszen csaknem az egész ország földművelő közönsége az új öntözési lehetőségekről beszél. A csókutas öntözés terjedése koránt­sem s Népszabadság. ankétjával kezdődött el. Ma már ott tartunk, hogy a Földművelésügyi Minisztéri­um, a különböző vízgazdálkodási szervek és állami Iparvállalatok — melyek a szükséges technikai be­rendezéseket állítják elő az újabb csőkutak ezreihez — évente sok-sok millió forintot használnak fel az ügy érdekében. Az idei tapasztala­tok szerint előreláthatóan óriási ha­szonnal térülnek vissza ezek a be­ruházások. Például a .jászárokszál­lási Táncsics Tsz-ben az Idén 2140 forint kiadásra mintegy 6 ezer fo­rint csőkutas öntözésből származó haszon jut Sajnálatos körülményként kel1 említeni, hogy erre az országos jel­legű tanácskozásra Csongrád me­gyéből az. Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóságtól senkit sem hívtak meg, s így itt Csongrád megyei, dél-alföldi problémák szóba se jö­hettek. Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei ós a Ma­gyar Hidrológiai Társaság szegedi csoportja azonban ugyancsak szív­ügyének tekinti a csökutas öntözés helyi lehetőségeinek kutatását A közelmúltban előadói ülésen tár­gyalták meg az ezzel kapcsolaté* teendőket. Bár Csongrád megyében, különösen a szegedi járásban rend­kívül kezdetleges még a csókutas öntözési forrna, a szentesi járási Csanytelek községből már több mint tízéves üzemi tapasztalatok állnak rendelkezésre. A e-popdi tanácskozáson félézó­a szegeai lalt többek bőgött Mlháltz István professzor, a Szegedi Tudományegyetem Földtani Inté­zetének vezetője is. Mlháltz pro­fesszor tudományosan bizonyította, hogy Csongrád megyében is van­nak magas fekvésű rétegvizek, me­lyeknek csőkutakort keresztül törté­nő kiemelése lehetséges. Azonban sok-sok aggály is felmerült ezen a tanácskozáson. A' szegedi elméleti és gyakorlati szakemberek csak­nem egyöntetűen elhamarkodott­nak, tudományosan megalapozatlan­nak minősítették a csőkutas öntö­zést, mint nagyüzemi öntözési fdr­mát. Mint a budapesti tanácskozáson Is kiderült. Országosan teljesen tisz­tázatlan kérdés, hogy alapjában vé­ve hazánk mekkora vízkincsekkel rendelkezik, s hogyan lehetne víz­kincseinket a leggazdaságosabban felhasználni. Semmilyen átfogó tu­dományos biztosíték nincs arrr hogy a különböző rétegvizek milye­hatással vannak a talaj szerkezeté re. A rétegvizek kiemelésével ne­követünk-e el rablógazdálkodá vízkészleteinkkel? Nincí tudom­nyo6 biztosíték arra sem, hogy ; rétegvizek aj ország különböző tó j»in kiemelés után miként pótlód nak vissza. Nem bonthatjuk me: károsan a talajvizek természete egyensúlyát, mert ez hosszabb 'id távlatában esetleg helyrehozhat?.' lan sivatagosodást idézhet elő. S­lyós tételként esett itt latba ; Jövő ivóvízellátásának kérdése is. Az atomenergia felhaszná'ásának gyors terjedésével felszíni vizeinket mindinkább veszélyeztetheti a ra­dióaktív szennyeződés. Már most gondolni lehet arra. hogy a jövő évtizedek ivóvízellátásának biztosí­tását mindinkább a talajokban levő

Next

/
Thumbnails
Contents