Délmagyarország, 1960. augusztus (50. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-23 / 198. szám

2 Visszatért a főidre a szovjet űrhajó'szputnyik (Folytatás az 1. oldalról.) állandóan figyelték a fűiké, ben elhelyezett kutyákat és látták őket a televízió kép­ernyőjén. A Sztrelka és a Belka élete lényegében véve a megfigyelik szeme előtt zajlott, nagyszámú elektrokar­diogram jelzést vettek fel a Földön, rögzítették a szívhangokat, más szintjét, légzésének és mozgásának szaporaságát, valamint jel­legét. Az űrhajóról minden adatot rádió továbbított a Földre. A repülés ideje alatt az űrhajó fülkéjében önműködő készülékek biz­tosították a megfelelő fel­tételeket: a légnyomást, a hőmérsékletet, a levegő nedvességét és gázösszeté­telét. Az űrhajóról kapott adatok előzetes feldolgozása azt mutatja, hogy a fülkében olyan körülményeket te­azinte elképzelhetetlenül nagy hőmennyiség a rakétát is nyomtalanul elpárologtat­ta volna, ha nem alkalmaz, tak volna egészen speciális védó-burkoló anyagot és kü­lönféle hűtési megoldáso­kat. A magyar űrhajózási szak­emberek a továbbiakban el­mondották, hogy a szput­a vérnyo- remtettek meg az élőlények nyik-űrhajó irányításánál az állatok számára. amelyek hasonló- rendkívül nagy szerep hárult ak a földi viszonyokhoz. Ki­vételt ez alól csupán a súly­talanság tényezője, de az ál­latok a súlytalanság állapo­tához is haAwr hozzászok­tak. közölték és a TASZSZ "Fantasztikus címek alatt kommentálták jelentését az űrhajó-szput­nyik felbocsátásáról. A fran­cia televíziótulajdonosok a készülékeik ernyőin is lát­hatták a Sztrefkát és a Bei­kát. A kommentátor viszont közölte: az űrhajók fedélze­tén hamarosan az ember is elfoglalhatja helyét. A New York Times -Az oroszok élen járnak" cím alatt fog­lalkozott az megállapítja: a fékező rakéta térbeli hely­zetének beállítására, hogy a megfelelő időpontban és helyzetben Indíthassák, rob­bantsa be motorjait és lly­módom az előírt helyen dob­hassa ki az ejtőernyős tar­tályt Az egész visszatérési folyamat mindössze körülbe­lül tíz percet vesz igénybe Emberi agy és kéz ilyen, szinte pillanatnyi idő alatt nem is tudna megfélelően közlemény" utas visszatérése »valóban működni és közbeavatkozni, A küUft'd elismerése — Érdekességek az űrhajó-szputnyikról A njrogatl lapok ^SzctízA- Lowell angol tudós sze­eiós hit", -Történelmi nap-, rint az űrhajó^ és a két űr­csodálatos és világraszóló esemény. , A szovjet űrhajó-szput­nyik kilövése és visszatéré­se a Földre foglalkoztatja a magyar tudósokat is. akik szerint a több mint négy és fél tonnás, hatalmas rakéta ezért elektronikus gépek és lokátorállomások bonyolult hálózata végzi e! a. pályán szükséges korrigálás! mun­kát az ember helyett Legnagyobb jelentősége mégis biológiai szempont­ból van. Az űrbe bocsátott felbocsátásához olyan óriási élőlények hosszabb idejű ta­energia volt szükséges, mely­Ivei egy képzeletbeli 525 000 torma súlyú vasúti szerel­vényt óránként hatvan küo­eseménnyel és méteres sebességgel vihetné­-Az ember nek. Egy Ilyen szerelvény visszatérése a világűrben tett repülőútról már nem i távoli jövő kérdéseEgy másik cikkében ugyanez a lap megállapítja: -Az ame­rikai űrhajózást szakértők zöme bizonyos idő óta úgy vélekedik, hogy nyilván a Szovjetunió küld fel elsőnek nulmányozása során tisztáz­hatók a genetikai problé­mák is. Ezért vitt magával a ra­kéta egereket és patkányo­kat is. Ezek az állatok rend­kívül gyorsan szaporodnak, s néhány hónap alatt már több generáció életműködé­sét vizsgálhatják, ellenőriz­ve ily módon, milyen hatást gyakorol öröklés formájá­ban a szervezetre az űruta­egymásba kapcsolva Buda­pesttől Győrig érne. Külön rendkívül nagy problémát jelentett a hihe­tetlenül nagy mennyiségű hőenergia elemésztése, mely főleg a visszatérés alkalmá­val a légtérbe érkezve lé- zás. Haspnlóan értékes meg­pett fel. A magyar asztro- figyelést végezhetnek az űr­embert a világűrbe". A Sun- nautikusok számítása szerint hajón szállított növényi ma­day Times is hangsúlyoma: "Valamennyi kozmikus kí­sérlet közül ez a legszenzá­ciósabb" A bécsi IUustrier­te Kronenzeitung szerint ez a siker szertefoszlatta azt az állítást, hogy az USA-nak sikérütt útólémi ezen a te­rületen a Szovjetuniót. 8.4 billió nagy kalória érté- gokkal te. melyek 2t órán ét kének megfelelő hő keletke- voltak kitéve a világűr su­zett, ami elegendő lenne 84 gárzásának, minden viszon­millió köbméter víz felforra- tagságának. Kiderül: meny­lásához és elpárologtatósé- nylben befolyásolja a növé­hoz. Ezzel a hőmennyiség- . ... gel Budapestnél három és nyek csfrázoképessegét az fél órán át forralhatnánk űrutazás során szenvedett télviz idején a Dunát. Ilyen, sugárhatás. Érdekes részletek a két űrkutya viselkedéséről A Pravda hétfői száma voltak a történelmi esemény foltot felfedezni a testükön. rendkívül érdekes részlete- első tanúi Vasárnapra virradó éjjel a ket közöl a második szput- A parasztok nagy érdek- négylábú űrutasokat vissza­nyik-űrhajó útjáról, a két lődéssel nézegették a tar- vitték Moszkvába, kutya es a többi kísé.-Ie.i ál- tályt Egyikük felfedezte azt A Pravda vezércikke fog­iat viselkedéséről, valamint a feliratot, amely mindenkit lalkozik a szovjet tudomány visszaérkezésükről a földre, felszántott, hogy közölje az és technika újabb vllágsike­Fjodoroo professzor'a lap- illetékesekkel a tartály hol- révei. A cikk megállapítja, ban megjelent televíziós létét. De még mielőtt fel- hogy a világűr meghódítói­fényképeket kommentálva el- adták volna a táviratot, fel- nak üjabb győzelme ékes­mondja, hogy a rakéta fel- tűnt egy repülőgép és a kl- szólóan tanúsítja a szocia­lövésének pillanatában a két szálló szakemberek felnyi- lista szovjet rendszer fölé­kutya meghökkenve és riad- tották a tartály ajtaját. Bel- nyét. Az emberiség ott tart tan bámulta a fülke padló- ka és Sztrelka azonnal meg- már, hogy valósággá váltsa zatát: a repülés első másod- jelent az ajtóban, s vidám a mesebeli repülöszónyeg perceiben nagy nyugtalan- csaholással és farkcsóválás- naiv ábrándját, a múlt leq­sággal kapkodták a fejüket, sal rohanta meg az ismerős nagyobb tudósainak fantá­s a rakéta gyorsulásával a erAbereket. ziáját. növekvő nehézkedési erő Egy óra múlva helikopte- A Pravda befejezésül gra­egyre erősebben a padlózat- ren orvos érkezett, hogy tulál azoknak a szovjet tű­höz nyomta testüket. A megvizsgálja az állatokat, dósoknak, mérnököknek, mű­Sztrelka kutya erősen meg- Mint kiderült, mindegyik szakiaknak és munkásoknak, vetette lábát, és "riadt oldal- egészséges, s a leggondosabb akik újabb példátlan tudomá­pillantások kíséretében igye- vizsgálattal sem lehetett akár nyos fegyverténnyel öregbf­kezett elten állná az ismeret- egyetlen karcolást vagy kék tették hazájuk dicsőségét. len erőnek. Ezután az állatok szinte megmerevedtek. Miután az űrhajó ráállt kijelölt röppá­lyájára, a nagy megterhelés után fellépett a súlytalanság állapota. A kutyák lebegni kezdtek a fülkében, fejük"' és lábukat lazán elengedték s szinte élettelennek látszot­tak. Csakhamar hozzászoktak azonban a súlytalansághoz és enni kezdtek az önműködően nyíló etetőből. Az első •koz­mikus reggelt- után már minden jól ment. a kutyák ritkán nyugtalankodtak és hamar hozzászoktak az Is­meretlen körülményekhez. Páratlan ludomanyot fejjy veriény Ugyancsak a Pravda ha­sábjain jelent meg a Szov­jet Tudományos Akadémia nyilatkozata, Az akadémia szóvivője elmondotta, hogy a két kutya, a patkányok, S fehéregerek, a legyek, a vi­rágok, a magok és a gom­mák -Noé-bárkája- a Szov­jetunió egy pontján lévő sík réten ért földet. A rétet öve­ző szántóföldről azonnal ösz szesereglettek azn>tt munkál­kodó kolhozparasztok. ök . Szeptember 27-ig elnapolták a genfi atomértekezletet A nukleáris kísérleti rob­bantások betiltásáról tár­gyaló genfi értekezlet, amely már 21. hónapja tárgyal, hétfőn megtartotta 246. ülé­sét A hetven perces ülésen Nagy-Britannia, az EgyeMilt Államok, majd a Szovjet­unió képviselői mondtak be­szédet. Az értekezlet részvevői ez­után elhatározták, hogy öt hétre elhalasztják az ülése­ket, s legközelebb ez év szeptember 27-én ülnek ösz­sze. Magyar államférfiak ­üdvözlő távirata román államférfiakhoz Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizott­ságának első titkára és dr. Münnich Ferenc, a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormányának elnöke táviratban üdvözölte Gheorghe Gheoraiu-Dejt, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárát, Chivu Stoicat, a Román Népköztársaság Minisztertanácsa elnö­két, Ion Gheorghe Maurert, a Román Népköztársaság nagy nemzetgyűlése elnöki tanácsa elnpkét, a Román Népköz­társaság nagy nemzeti ünnepe, a felszabadulás 16. évfor­dulója alkalmából. Dr. Sik Endre külügyminiszter Avram Bunaciut. • Román Népköztársaság külügyminiszterét üdvözölte ebből az alkalomból. Vitassa meg az ENSZ-közgyűlés a Szovjetunió elleni amerikai légiprovokációkai! Gromiko levele Hammarskjöldhöz Gromiko szovjet külügy- hajtott berepüléséről, vala­Szovjet menedékjogot kért egy amerikai felderítő Wladimir Sloboda. az Egye­sült Államok nyugatnémet­országi katonai felderítő köz­pontjának munkatársa ké­réssel fordult a szovjet kor­mányhoz, hogy adjanak me­nedékjogot számára. Sloboda az Oberursel-i (Német Szövetségi Köztársa­ság) 513-as felderítő csoport egyik részlegének volt a he­lyettes vezetője, és augusz­tus másodikán átment a Német Demokratikus Köz­társaságba. Nyilakozatában rámutat: az amerikai felde­rítésnél eltöltött szolgálatá­nak ' minden napján meg­győződött róla. hogy -az amerikai kormány hivatalos politikai vonalává vált a to­tális kémkedés, a becsapás és a zsarolás, a provokáció és a képmutatás". Nem hozott újabb határozatot a Biztonsági Tanács a kongói kérdésben * A Biztonsági Tanács va- kosán aláhúzta a Kongóban zott Eyskens miniszterelnök sárnap ismét tárgyalt a kon- lévő belga csapatok kivoná- politikájának, a baloldal gói kérdésről. A hétfő haj- sának szükségességét. Hír- képviselői azonban továbbra nalig tartó, és több ízben ügynökségi jelentések sze- is azon a véleményen van­megszakított ülésen Ham- rint a belga kormány köte- nak, hogy a kongói állapo­marskjöld ENSZ-főtitkár lezettséget vállalt, hogy tok előidézéséért a belga igyekezett megindokolni sa- nyolc napon belül kivonja kormány hibáztatható, mert ját és az ENSZ-csapatok te- Kongóban lévő csapatait. intézkedései, amelyek gyak­vékenységét és a Lumumba A belga parlament múlt ran egymásnak ellentmondó­miniszterelnökkel szemben héten végetért külpolitikai ak voltak, s a kaotikus ál­fennálló ellentéteit a kongói vitája befejeztével a parla- lapotok kialakításában dön­kormány helytelen álláspont- ment ugyan bizalmat szava- tő szerepet játszottak. jaként feltüntetni. . Felszólalt a tanács ülésén Gizenga kongói miniszterel­nökhelyettes is és többek kö­zött kijelentette: a kongói kormány helyteleníti, hogy Hammarskjöld nem tájékoz­tatja tevékenységéről a kon­gói vezetőket és hogy nem hajtja végre az ENSZ Ka­tangára vonatkozó határoza­tait, éppen a határozat-su­gallta eréllyel. A Szovjetunió képviselője, Kuznyeeov külügyminiszter­helyettes is kifejtette kor­mánya álláspontját s többek kőzött síkra szállt a Katan­gában és Kongó más terüle­tén még jelen lévő belga csapatok kivonásáért Tilta­kozott a NATO-hoz tarto­zó * országokból szállítandó •ENSZ-egységek" Korgóba küldése ellen. Ez ugyanis maga után vonná önkénte­sek beáramlását Kongóba Afrikából és azokból az or­szágokból, amelyek más föld­részeken fekszenek és őszin­te barátai a független kon­gónak. A szovjet külügyminiszter­helyettes beszéde további ré­szében kifejezte arra vonat­kozó reményét, hogy Ham­marskjöld az elkövetkezők­ben következetesebben tö­rekszik a Biztonsági Tanács Kongóra vonatkozó határoza­tainak megvalósítására. A tanács ülésén nem ter­jesztettek be új határozati javaslatot s nem is szavaztak meg semmiféle indítványt. A felszólalók legtöbbje ál­láspontiának ismeretében New York-i ENSZ politikai körök abban látják a Biz­tonsági Tanács vasárnapi ülésének jelentőségét, hogy Hammarskjöld még inkább kötelezve érzi magát a ta­nács eddig hozott. Kongóra vonatkozó határozatainak végrehajtására. Kivonják a belga csapatokat Kongóból A Biztonsági Tanács va­sárnapi ülésén felszólalt de­legátusok legtöbbje nyomaté­miniszter a Szovjetunió kori mánya nevében augusztus 20-án levelet intézett Dag Hammarskjöldhöz, az ENSZ főtitkárához és kérte, az ENSZ közgyűlésének soron következő, 15. ülésszakán tűzzék napirendre a követ­kező kérdést: -Az Egyesült Államoknak a Szovjetunió ellen Irányuló agresszív cse­lekedetei fenyegetik az álta­lános békét­A -levélhez csatolt Indok­lás a többi között rámutat arra, hogy az Egyesűit Államok kor­mánya, figyelmen kívül hagyva az Egyesült Nem­zetek Szervezetének el­veit és céljait, ismételten agresszív cselekedeteket hajt végre a Szovjetunió ellen. Valamely ENSZ-tagállam, az adott esetben a Szovjet­unió állami határainak és szuverenitásának amerikai katonai repülőgépek által történő ismételt megsértése — hangzik az indoklásban — közVetlen agresszív csele­kedeteket jelent. Az indoklás ezután adato­kat közöl a Lockheed U—2 típusú amerikai katonai re­pülőgép május 1-én végre­mint az RB—47 típusú ame­rikai bombázógép július én a Barens-tenger térsége­ben végrehajtott berepülésé­rőL Ez utóbbi 22 kilométer mélységben hatolt be a Szovjetunió légiterébe, a Szyjatoj Nooz-foktól észak­ra és Arhangelszk Irányá­ban haladva sértette meg a Szovjetunió határát. A szovjet határnak az amerikai bombázógép által július elsején végrehajtott megsértése — mutat' rá az indoklás — megerősítette azt, hogy az Egyesült Államok kormánya tovább halad a veszélyes úton. A helyzet súlyosságát fo­kozza még az a körülmény is, hogy az Egyesült Álla­mok a Szovjetunió ellen Irá­jiyuló veszélyes provokációi­ban továbbra is felhasznál­ja a vele szövetséges orszá­gok területén általa létesí­tett katonai támaszpontokat. A Szovjetunió kormánya kifejezi azt a reményét, hogy az ENSZ közgyűlése ko­molyan megvizsgálja az így kialakult helyzetet és megteszi a kellő, intézke­déseket A tervezettnél több lakás készült ez év első felében Építésügyi Az Építésügyi Miniszté­rium kollégiuma hétfői ülé­sén megtárgyalta a tárca el­ső félévi tervének teljesí­téséről szóló beszámolót. Az ÉM-vállalatoknak a kivite­lezési szerződések szerint év szi, hogy jelentős részükei augusztus végéig gz iskolák rendelkezésére bocsáthatják. Jól haladnak a termelő­szövetkezeti istállóépítések is. A tárca vállalatai az első tél évben az egész évre elő­végéig 13 602 lakást kellát- irányzott 424 istállóból hdV­adniok. Ebből az első fél év­ben 1798 lakás átadása volt esedékes. Június 30-ig 2561 lakást adtak it, tehát 763­mal többet, mint amennyire szerződtek. A jelenleg épülő lakások átlagos készültségi foka kielégítő. Az ÉM építőiparnak év végéig hatszázhat tantermet' kell készen átadnia. Az épü­lő tantermek átlagos ké­szültségi foka lehetővé te­mincat már átadtak. A mun­ka jó előkészítése következ­tében a mezőgazdasági épít­kezések előrehaladása a ta­valyinál jobb. Az ÉM anyagipara számá­ra az éves terv az előző évi teljesítéshez képest 7,6 szá­zalékkal nagyobb termelési feladatot ír elö. Az iparág első félévi tervét mégis 103,8 százalékra teljesítette. Offo Grrfewohl hazánkba érkezett Ottó Grotewohl elvtárs, a nai Sándor elvtársak, az Német Demokratikus Köz- MSZMP Politikai Bizottságá­tarsaság miniszterelnöke fe- Rak tagjai, továbbá az MSZ­Jesegével együtt hazánkba MP Központi Bizottságának, érkezett. Szabadságát. Ma­gyarországon tölti Érkezésekor a repülőtéren fogadására megjelentek: Ap- társaság nagykövetségének TÓ Antal, Kiss Károly és Ró- több munkatársa. a Külügyminisztériumnak és a Német Demokratikus Köz­Fifjhus-vándorgyü'és kezdődőt! Miskolcon Hétfőn a miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetemen az Eötvös Loránd Fizikai Tár­sulat rendezésében megkez­dődött a hetedik fizikus vándorgyűlés. A tanácsko­zásra az ország minden ré­széből több mint százhatvan fizikus érkezett. Az előadások a fizika, az atomkutatás időszerű kér­déseivel foglalkoznak. A vándorgyűlés 4 napig tart. Rámán könyvkiállítás nyílt Budapesten nép fel­évi ordu­A baráti román Szabadulásának 16. Jója alkalmából hétfőn ro­mán könyvkiállítás nyílt. Budapesten. A megnyitón jelen volt a Külügyminisztérium és a Kulturális Kapcsolatok Inté­zete több vezető munkatár­sa, a magyar irodalmi élet sok képviselője, s a buda­pesti diplomáciai testület több tagja. Dobozi Imre, a Magyar írószövetség főtitkára mon­dott megnyitó beszédet.

Next

/
Thumbnails
Contents