Délmagyarország, 1960. augusztus (50. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-20 / 197. szám

n Szombat. 1960. augusztus 20. 10 Felújítják a SZEAC-stadion atlétikai pályáját A Magyar Atlétikai Szö­vetség ebben az évben Sze­gedet, illetve a Csongrád megyei Atlétikai Szövetséget bízta meg az országos vidé­ki bajnokság megrendezésé­vel. A kétnapos viadalra augusztus 27-én és 28-án kerül sor a SZEAC-válván. Erre az alkalomra a SZEAC nagy áldozatok árán felújí­totta felsőtiszaparti stadion­jának atlétikai pályáját. A közelgő nagyszabású verse­inyen egyébként 19 megye versenyzői adnak majd egy­másnak találkozót, s mint­egy 600 atléta részvételére lehet számítani. Megkezdődik az edzők továbbképzése Lapunkban már hírt ad­tunk arról, hogy a városi TST a már működő edzők részére továbbképző előadá­sokat szervez. Az első elő­adást 22-én, hétfőn tartják meg — előadó dr. Abád Jó­zsef, a Testnevelési Tudo­mányos Tanács munkatársa. "A korai szakosítás vroblé­mája-M címmel a Radnóti Gimnáziumban este 6 órai kezdettel rendezik meg az előadási A hétvégi sportműsor JÜHHdeh* L SZOMBAT 3 labdarúgás Megyei bajnokság: SZAK —Dorozsma, SZAK-pálya, fél 5. Sz. Dózsa—Alsóváros, Dózsa-pálya, fél 5. (Bálint A). Móravárosi Kinizsi—H. Vasas, Kinizsi-pálya, fél 11. (Benkő). Szőreg—H. Hon­véd, Szőreg, fél 5 (Ungi). Kistelek—Juta, Kistelek, ne­gyed 5 (Lenkei). Előttük if­júsági mérkőzések. Uttörő­bajnokság: Alsóváros—SZV­SE rangadó-mérkőzés. Sza­badság tér, 5 óra. Csapataink idegenben. A Spartacus-Vasas Makón a Makói Vasassal mérkőzik. Asztalitenisz Tehetségkutató verseny a Ruhagyár kultúrtermé­ben reggel 8 órától Röplabda A városok közötti női tor­na mérkőzései az újszegedi ligeti pályán. 9 órától: Mis­kolc—Szeged, majd Miskolc —Salgótarján. Teke Férfi- és nfli egyéni és kettős csapatverseny, SZAK­pálya, reggel 8 óra. Tenisz Serdülő tízek bajnoksága újszegedi Ságvári teniszpá­lya, fél 3. Súlyemelés Szeged város bajnoksága a Spartacus Roosevelt téri edzőtermében 2 órai kez­dettel. Üszás Az újszegedi uszodában: Műugró-bemutató budapes­tiek részvételével, 11 óra. A Szegedi VSE országos úszó­versenye, 12 óra. Sz. Kini­zsi—Ceglédi VSE, NB III-as vízilabda-mérkőzés, 5 óra. Szeged—Szabadka városok közötti úszóverseny és vízi­labda-mérkőzés, fél 8. VASÁRNAP A legfrissebb eredmények Tegnap, pénteken délelőtt kezdődött meg Szegeden a városok közötti női röplab­da-torna. Az első két mér­kőzésen a szegedi csapat győzött Szeged—Miskolc 3:2 (15:9, 15:7, 7:15, 12:15, 16:14). Vezette Gyenes (Szeged). Jó: Golhovicsné, Miklós, illetve: Bánhegyi és Schulcz. Sze­ged—Salgótarján 3:0 (15:6, 15:10, 15:3). Vezette: Bakó (Miskolc). Jó: Zsiga, Kasza, illetve: Takácsné és Garam­szeginé. Mivel a torna kétfordulós, ma délelőtt Szeged és Mis­kolc csapatai visszavágót ját­szik egymással Pénteken megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzést is ját­szottak Szegeden, a Textil­művek pályán: SZEAC II— Textilművek 5:0 (2:0). Ve­zette :Csonka. SZEAC: Rácz — Pataki, Bénák, Sándor — Dékány, Janka dr. — Csa. bai, Tóth Gy„ Rábai, Pető, Boros. Textilművek: Rozik — Virágh, Terhes, Zvara — Miklós, Kúnszabó — Halmai, Börcsök, Kónya, Tóth B., Gera. Sima győzelem. Gól­lövő: Pető 2, Boros. Csabai. Rábai (1 l-esből). Ifjúsági: SZEAC—Textilművek 5:0 (4:0). Vezette: Megyeri. Gól­lövő: Vígh 2, Kelemen. Sa­lánki, Dudás. Megérkeztek a szabadkai úszók Szegedre A szabadkai úszók népes csoportja csütörtökön este megérkezett hazánkba. A versenyzők jelenleg Szegeden tartózkodnak. Első útjuk az újszegedi versenyuszodába vezetett, ahol a vezetők elmondották, hogy versenyzőik átlagosan jó eredményeket érnek el, bár együttesük nem­zetközi színvonalon nem képvisel jelentős erőt. Nagy küz­delmet várnak nálunk Szegeden és Hódmezővásárhelyen is. A szabadkaiak ugyanis két versenyen vesznek részt. Vasárnap átutaznak a megyeszékhelyre, ahol este Hódme­zővásárhely válogatottja lesz az ellenfelük. Egyébként a szegedi vezetők is szoros küzdelemre számítanak és abban bíznak, hogy kisarányú hazai győ­zelem születik majd a pontversenyben. Külön érdekessége a mai versenynek, hogy este villanyfénynél rendezik meg. HÍREK az olimpiai faluból Az olimpiai játékok szer­vező bizottsága pénteken hivatalosan közölte, hogy Guatemala és Észak-Bomeo lemondta olimpiai részvéte­lét. Ezzel az olimpián részt­vevő országok száma 85-re csökkent. így is azonban több, mint az eddigi olim­piák bármelyikén. * Megkezdte tanácskozását a NOB végrehajtó bizottsá­ga. Az ülés egyik legfonto­sabb napirendi pontja a nemzetközi olimpiai bizott­ság hétfőn kezdődő három­napos kongresszusának elő­készítése. * ötvenkét ország mintegy kétezer résztvevője tartóz­kodik már az olimpiai falu­ban. A legnagyobb létszám­mal az amerikai, szovjet, japán és könadai sportolók érkeztek meg Rómába. A Hungária Szálló szer­ződtet fiú felszolgáló, va­lamint leány tanulókat Jelentkezés Szeged, Dó­zsa György u. 5. sz. alatt. Labdarúgás NB II: SZVSE—Ganz­MÁVAG, Vasutas-stadion, 4 óra. Előtte SZVSE II— Szegedi Honvéd, megyei (Újhelyi). NB III: Sz. Épí­tők—Szolnoki MTE, SZE­AC-stadion, 4 óra (Puskás). Ifjúsági bajnokság: SZVSE —Sz. Honvéd, Vasutas-sta­dion, 9 óra. Csapataink idegenben: Az UTC Szentesen a Kinizsivel mérkőzik. Kézilabda Az Építők-pályán: SZVSE —Kiskunfélegyháza, megyei férfi, 9 óra, SZEAC—MTK NB Il-es férfi, 11 óra* Fa­lemezgyár—Mindszent, me­gyei női negyed 1. Röplabda A városok közötti női röplabda-torna mérkőzései az újszegedi ligeti pályán. Reggel háromnegyed 8-tól: Miskolc—Salgótarján, majd Szeged—Salgótarján. Tenisz Serdülő tízek bajnoksága, újszegedi Ságvári teniszpá­lya, 8 és 3 óra. Vízilabda Sz. Kinizsi—Szolnoki Hon­véd, NB III-as rangadó, új­szegedi uszoda, 12 óra. A Siegedi VSE labdarúgócsapata holnap az alábbi összeállí­tásban játszik a Ganz-MÁ­VAG ellen: Uhrin — Juhász. Veres, Ifi — Kasuba. Batki — Halász, Balázs, Gyimesi, Károlyi II, Möszmer. Sérü­lés miatt Becker és Tóth III szereplésére még mindig nem számíthatnak. Riport, műszaki és cso­portfelvétel helyszíni fényképezését vállalja a Fényképész Szö­vetkezet riportrészlege: Kárász o. 13. Telefon: 22-79. Értesítjük megrendelőin­ket, hogy a kézitűzoltóké­szülék karbantartó részle­günket Szeged, Lenin krt. 54. szám alól áthelyeztük Szeged, Klapka (volt Uj> tér 2. szám al*. Kérjük, hogy javítandó tűzoltóké­szülékeiket az új címünk­re küldeni szíveskedjenek. SZEGEDI VEGYESIPARI KTSZ FELHŐÁTVONULÁSOK, ZÁPORESŐK, ZIVATAROK Várható Időjárás szombat estig: élénk, erős nyugati, északnyugati szél, felhőát­vonulások, kevesebb helyen záporesővel, zivatarral. A lehűlés a keleti megyére ls átterjed. Várhatő legmagasabb nap­pali hőmérséklet szombaton 20-24 fok között. Távolabbi kilátások, vasár­nap és héftón az évszak­hoz képest hűvös Idő, nyu­gati széllel, időnként futó­esővel. 1960. augusztus 20, szombat MOZIK Szabadság: Negyed 4, fél 6 és 8 órakor: Rangon alul. — Uj magyar film. 14 éven alul nem ajánlott. Augusztus 24-ig. Vörös Csillag: 4, 6 és fél 9 órakor: A Nap mindenkinek világit. — Magyarul beszélő szovjet film. 10 éven alul nem ajánlott. Augusztus 22-lg. Ma­tiné vasárnap délelőtt fél 11 órakor: Csend világa. Francia film. Korhatár nélkül. Fáklya: Negyed 4, fél 6 és 8 órakor: Kard és kocka. Ma­gyar film. Korhatár nélkül. Csak ma. Vasárnap: Tegnap. — Magyar film. 10 éven alul nem ajánlott. Hétfőn: Szakadék. Ma­gyar film. 10 éven alul nem ajánlott. Matiné vasárnap dél­előtt fél 11 órakor: Anyai sziv. - Szovjet film. Korhatár nél­kül. Postás Mozi: vm. 20—Il-én 6 i és 8 órakor: Veszélyes ba­rátság. Szovjet film. Korhatár nélkül ajánlott. Móricz Zs. Művelődési Otthon Mihálytelek, 8 órakor: Kezdet­ben az élet. Szovjet film. November 7 Művelődési Ott­hon, Újszeged, aug. 21-én 8 órakor: Tisztességtudó utca­lány. Francia film. 18 éven fe­lülieknek. Dugonics Kertmozi: Ma és holnap este 8 órakor: A be­mutató elmarad. Izgalmas bűn­ügyi NDK-fUm. Dugonics Mozi: Ma és holnap 4-6 és 8 órakor: Mesterdetek­Mv. Mulatságos bűnügyi paró­dia. Nyugatnémet film. Korha­tár nélkül. Keddtől: 105%-os ali­bi. Csehszlovák bűnügyi film. ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Augusztus hó 20-tól 27-ig este 6 órától reggel 8 óráig (vasár­és ünnepnap nappal ls) első­segély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Farkas Dezső ál­lami állatorvos. Lakása: Deák Ferenc utca 22., n. em. Te­lefon: 43-17. Az állatorvos kiszállításától a hívó fél köteles gondoskodni. MUZEUM A Fehértó élővilága. Szeged és a magyar Irodalom 1848-től napjainkig. Régészeti kiállítás. Szegedi kismesterségek. UJ ma­gyar építészet (Roosevelt tér). Nyitva: hétfő kivételével min­dennap délelőtt 10 órától este 18 óráig. KEPTAB A felszabadulás utáni magyar képzőművészet. (Horváth M. u. 5.) Nyitva: hétfő kivételével mindennap délelőtt 10 órától este 18 óráig. VAR Szeged története (Sztálin sé­tány). Nyitva: hétfő kivételéve mindennap délelőtt 10 óratói este 18 óráig. x Mesedélelőtt a Juhász Gyu­la Művelődési Otthonban min­den vasárnap délelőtt 10 órakor. Mese, dia filmvetítés, bábelő­adás. Belépés díjtalan. Minden kispajtást szeretettel várunk. A JÁTÉKOK SIKERÉRE _______ — LAPUNK legközelebb az ünnepek után augusztus 23-án, kedden jelenik meg. — Az új színházi évad au­gusztus 24-én megkezdődik a Szegedi Nemzeti Színházban. Az elmúlt színházi év végén a már megkezdett Ivan Szuszanytn­próbák tovább folytatódnak, ugyanakkor párhuzamosan két másik darab próbáit ls meg­kezdik. — HÚSZÉVES TALÁLKOZÓT rendeznek szeptember 3-án del­előtt 11 órakor a Madách utcai iskolában az 1940-ben itt vég­zett IV. á. osztály tanulói. Az előkészítő biozttság kéri az osz­tály volt tanúlóit és tanárait küldjék be címüket a Dél-Ma­gyarország kiadóhivatalába. — Megnyílt a telexforgalom Olaszországgal és Panamával. A posta nemzetközi kapcsolata is­mét két külföldi összeköttetés­sel bővült: megnyílt a telexfor­galom Magyarország és Olaszor­szág, valamint Magyarország és Panama között. A háromperces levelezés dija Olaszországgal 4,80 aranyfrank, Panamával pe­dig 36.72 aranyfrank. X GYEREKEK, FIGYELEM! Ma és holnap délelőtt 10 óra­kor meseműsor a Dugonics Mo­ziban. Előadásra kerülnek: Gó­lyakalifa, Nyuszi és az elefánt című színes diafilmek, azonkí­vül mozgó mesefilm. Holnap: AZ oroszlán és a szamár, Di­dergő király című színes dia­filmek és mozgó mesefilm. Be­lépődíj 1.— Ft. x Keídő és haladó műszaki rajz- és matematika-tanfolyam­ra lehet jelentkezni az 1960—61. tanévre érettségivel egyenlő végzettség vagy szakmunkás bi­zonyítvánnyal. Jelentkezés és beiratkozás a Vasas Szakszer­vezet megyebizottsága helyisé­gében Szeged, Tolbuhin sgt. 14. szám alatt minden délután 3­tól 5 óráié. Érettségizett és 8 általá­nos Iskolát végzett fiúkat kéz;szedő, c n»ő, könyvkötő tanulónak felvesz 4 Nyomda véUalat, Kárász utca 9. szám. A Kiskundorozsmai Gép­állomás 4 fő ipari tanulót felvesz 3 főt motorszerelői szakmára, 1 főt esztergá­lyosnak. Jelentkezni lehet a Dorozsmai Gépállomá­son. HU tnái- tudjuk.! DE SOKAN MÉG NEM TUDJÁK, hogy az előírásoknak megfelelő iskola­és tanszereit, jó ha már most beszerzi az 66 „EGYETEM papír' és írószer boltban (Aradi vértanúk t e r e 4) Nyitva: Reggel fél 8-tól délután fél 4-lg A Szegedi Konzervgyár női és férfi segéd­munkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet • munkaügyi osztályon reggel 8 órától II óráig. Vidéklek tanácsi Igazolást hozzanak magukkal. Géplakatos ipari tanulókat keresünk. Jelentkezni a Szegedi Kenderfonógyár munkaetógazdalkodasi osz­tályán. ELJÁRÁS AZ ALBÉRLŐ-UZSORÁS ELLEN A Szeged városi rendőrkap*­tányság szabálysértési eljárást indított Kunczt Györgyné, Sze­ged, Teréz utca 22 szám alatti lakos ellen. Mint kiderült Ugya­nis, az „élelmes" asszony két­szobás lakásában nyolc ágyra­járó albérlőt tart. Az albérlők­től havi 1380 forint jövedelmet kapott. Az albérlő-uzsorás ellen megindult az eljárás. — Háromnapos konferencia kezdődik hétfőn, augusztus 22­én a Szegedi Cipőgyárban. A konferencián a szombathelyi, martfűi, szigetvárt, valamint a budapesti Divat és Minösegt Cipőgyár vesz részt. A cipőgyá­rak képviselői a legújabb tech­nológia, a ragasztót cipők gyártásának tapasztalait beszé­lik meg. x Szabás, varrás tanfolyam kezdők részére az Epitók Mű­velődési Otthonában (Kossuth I.ajos sugárút 53). A tanfo­lyam 2x2 hónapos heti 2x2 órás tanítási IdőveL Varrás! és szabást gyakorlati lehetőségek vannak. A tantdö befejezése után a hallgatók vizsgát tesz­nek és vizsgabizonyítványt kap­nak. Építőipart szakszervezeti tagoknak és családtagoknak tandíjkedvezmény. Beiratkozá­sokat szeptember 10-lg hétfő ki­vételével naponta de. »—12-tg; du. 5—í-ig fogad el a vezető­x A legújabb társastáncok ta­nítása a KPVDSZ Csongrád megyei Bizottság Központi Mű­velődési Otthon szeptember 2-an kezdődő tánctanfolyamán (du. 8 órakor). Táncoktató Kende Eta. Tanítási Idő hat hétig tart min­den kedden és pénteken dél­után 6—8 óráig. Jelentkezni le­het az irodahelyiségben (Tolbu­hin sgt. 14.) mindennap 10 órá­tól 17 óráig. x Össztánc a KPVDSZ Köz­ponti Művelődési Otthonban (Tolbuhin sgt. 14.) aug. 21-én* vasárnap du. 6—10 óráig. Ze­nét a „Melody" zenekar szol­gáltatja. Belépődíj 9.— Ft. x Gyerekek, figyelem! Aug. 21-én, vasárnap delelött 10 óra­kor a Postás Művelödesi Ott­honban mesedélelőtt. Hóember Tóni, Lurkó és a varázsital* színes diafilmek. Préda Soma, mozgó bábfilm. Tombola, cso­kit lehet nyerni, az 500-ik gyer­mek jutalmat kap. Minden kis­pajtást szerétettel várunk. OEL-MIGYIRQRSZlé * Magyar Szocialista Munkás­párt szegedi bizottságának és Szeged m. i. város tana­csanak lapja Megjeler'k netté ki vételével mindennap. Szerkeszt! - szfrk'<r'é otzottsís Mb. felelős szerkesztői Nagy István Szerkesztőség: szeged Sztálin sétány iá. Telefon 15-35. 40-03 40-80 Eiszakal telefon Í5-06 és 44-80 Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelőé ktade Kovács László Kiadóhivatal: Szeged Klauzál tér 1. Telefon 35-00. si-lá iBeküldő— kéziratot nem őrzünk meg es nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szeged! Nyomda Vállalat. Szeged. Kárász utca ». A lapot árusításban és előfize­tésben a Csongrád megyei poé­ta hivatalok teceszttk. Előfize­tést áll ee- hónapra U FI Előfizethető oármely postahiva­talnál és IcézbesltőnéL

Next

/
Thumbnails
Contents