Délmagyarország, 1960. július (50. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-10 / 162. szám

9 Yasárnap, 1M0. Júllas 1«­Kőzé'dekű kérdések: Mit tesz a tanács a csendrendelet betartásáért? Különösen a Belvárosban sokat pa­naszkodnak az emberek szomszédjaikra, társbérlőikre, akik figyelmen kívül hagy­ják a csendrendeletet, s a nap legkülön­bözőbb szakában bömböltetik a rádió­jukat, vagy éppen zongoráznak. Mit tesz az l. kerületi tanács a házi csendrendelet betartatásáért? — kérdeztük Jankó Lász­lót, az I. kerületi tanács igazgatási osz­tályának vezetőjét. — A rendelet megjelenése után igen sek panasz, feljelentés érkezett csopor­tunkhoz — kezdte az osztályvezető. A rendbontókkal szemben. szabálysértési előadónk mindig szigorúan járt el, ér­vényt akartunk szerezni a rendeletnek. De egyre csökken a bejelentések, pana­szok száma, ez évben mindössze három feljelentés érkezett hozzánk. Az egyikben egy Kossuth utcai háztulajdonos jelen­tette fel lakóját, aki József napkor a megengedettnél hosszabb ideig hangos­kodott vendégeiveL Szabálysértési elő­adónk ebben az esetben csak figyelmez­tette a hangos kodót, s szép szóval győzte meg arról, hogy igyekezzék betartani a rendeletet. A másik bejelentésnél is ne­veléssel próbáltunk hatni, Kocsis Árpád, Jósika utca 11. szám alatti lakost pedig 80 forint pénzbírsággal sújtottuk, mert kutyáját a társbérleti lakásában tartotta és az hangos ugatásával zavarta a társ­bérlők nyugalmát. —• A szabálysértési előadó helyes Íté­leteivel, neveléssel szép szóval igyekszünk hatni, betartatni a csendrendeletet. Eb­ben sokat segíthetnek a tanácstagok, a háztömbbizalmik és valamennyi lakó, fi­gyelmeztessék a hangoskodókat, j ahol a szép szó nem hat, ott a bírság eszkö­zéhez nyúlunk. Szalmdtíri A Rádió és Televízió tele­fonon jelentette az Idegen­forgalmi Hivatalnál, hogy a jövő hét első napjaiban hír­adófilmet készít Szegedről, különös tekintettel az ünne­pi játékok s az ezzel egy­időben lezajló ipari vásár és mezőgazdasági kiállítás elő­készületeire. A Budapesti Filmstúdió Martonfy Emil rendezésében július 17-én, a negyedik nemzetközi mara­tóni verseny napján meg- ezt kezdi a felvételeket a város­ról készülő kisfilmhez, majd TELEVÍZIÓ HÍRADÓ SZEGEDRŐL MINDEN JEGY ELKELT KIK JÁTSZANAK A HUNYADI LÁSZLÓBAN? SZEGED IDEGEN NYELVŰ KIADVÁNYOKBAN követően folytatódik a filmezés az ünnepi játékok befejezéséig. Megjelent a Tiszatáj Megjelent a Tiszatáj júli­usi száma. Közli a lap Ko­vács Miklósnak, a Szegedi Szabadtéri Játékokat kö­szöntő vezércikkét, Szabol­csi Gábor tanulmányrészle­tét Nagy István romániai író írásairól, Fenyvesi Ist­ván éa Vég Béla kritikáit Szegeden rendezett képző­művészeti kiállításokról. A színházkritikai rovatban a Szegedi Nemzeti Színház Otelló bemutatójáról és Dér Endrének ugyancsak a Sze­gedi Nemzeti Színházban bemutatott "Marika* című színdarabjáról olvashatunk. Beszámol a lap a Szege­den megrendezett irodalom­történeti vándorgyűlésről és irást közöl a 35 éves Dél­alföldi Mezőgazdasági Kísér­leti IntézetrőL A szépprózát Siklós János "Tiszta szívvel* cimű tárcája, Tóth Béla ;Ja­ni hatalma* és Eper Antal •Holnap* e. novellája kép­viseli alapban. Verset G. Szabó Lászlótól, Gál Sán­dortól. Papp Lajostól, Bede Annától, Hatvani Dánieltől, László Ibolyától és Lukács Miklóstól közöl, valamint Bertold Brecht egy versét Újvári Károly fordításában. A könyvkritikai rovat So­lohov, Sz. I. Tyulpanov, Martin Selber, Dobozy Imre és Földeák János új művé­vel foglalkozik. Munkavédelmi versenyév a villamosiparban Ellenőrző brigádokat létesít a DÁV Nagy összegeket fordít ál- mételten megszervezi a mun- is, hogy a munkavédelmi év lamunk egészségügyi, szoeiá- kavédelmi évet, 1980. július gor^n a három napon túl lis és munkavédelmi beru- 1-től 1961. július l-ig. Az ._ .. . . . . . , . házások megvalósításóra. A üzemrészek és az üzemegy- gy°syul° calee<MeK w a K1" védőberendezéseket azonban ségek között a vállalat ver- «ett munkanapok számát használni, a balesetelhárí- senyt indít. A balesetelhári- legalább 10 százalékkal tási szabályokat ismerni és tási és munkavédelmi tevé- csökkentik. A munkavédel­alkalmazni kell; s ezen a té- kenységükkel kitűnt dolgo- ....... „„„„„• irrAt ren még igen sok a tenni- zókat megjutalmazzák. 1115 urasok niennyiseget való. 1958-ban a villamos- ugyanakkor 10 százalékkal iparban 15 halálos baleset A MUNKAVÉDELMI ven- növelik. A lakosság körében volt A munkavédelem tuöa- 6enyév programjában szere- rendszeres felvilágosítást tos alkalmazása, a balese- pel az új és a régi dolgo- folvtatnak , villamosára™ tek csökkentése, elkerülése zók oktatási színvonalának WtemaK » v^amo6aram érdekében rendezték meg az emelése, a biztonságtechni- veszélyességéről, hasanalatá­1959—60-as esztendőben első kai vizsgára kötelezettek elő- róL fokozottan ellenőrzik a ízben a villamosenergia ipar- készítése. Részletes tervet mezőgazdaság területén lévő ágban a munkavédelmi évet készítenek a jövő évi mun- vUlamo6berendezéseket Az . _kavedelmi beruházás meg- , . , . . . , EZ IDÖ ÓTA a Délma- valósítására, ezenkívül a ver- eredmenyeket pontok alap­gyarországi Áramszolgáltató senyév időszakára külön ján összesítik, félévenként Vállalatnál két dolgozó vesz- munkavédelmi újítási fel- értékelik és a munkavéde­tette életét a balesetelhárí- adattervet dolgoznak ki. Mű­tási és üzemviteli utasítás- szaki tanácsadást szervez­nak be nem tartása miatt és nek az újítók támogatására, 45 dolgozó vált hosszabb- a beadott újításokat gyorsan rövidebb ideig munkaképte- elbírálják és megvalósítják, lenné. Ezek az adatok azt Különös gondot fordítanak tükrözik, hogy még nagy az üzemen belüli rendre és szükség van a mun kávéd e- tisztaságra, a megfelelő lem, a balesetelhárítás fo- anyagraktározásra, az épüle­kozására. Éppen ezért a Ne- tek és utak karbantartására, hézipari Minisztérium Villa- kiterjesztik a parkosítást, mosenergiaipari Igazgatósá­lemben legjobbakat jelentfe pénzjutalomban részesítik. Eddig 107 ezer jegy fogyott el a szabadtéri játékok 17 előadására; az igények azon­ban sokkal, nagyobbak, mint amennyi jegy még van. Mindössze 13 ezer olcsóbb helyárú jegy vár még el­adásra. A jegyiroda arról tá­jékoztatott bennünket, hogy néhány nap alatt ezekkel a jegyekkel is fokozatosan, a lehetőséghez mérten kielégíti a jegyigénylöket, elsősorban az üzemi megrendelőket, akik még nem kaptak je­gyet. Az ember tragédiája és a Jeanne d'Arc előadásaira már minden jegy elkelt. Az országban 50 város igényelt és kapott jegyet a szabadtéri játékokra, hozzávetőlegesen az igények szerint, külföl­diek pedig az IBUSZ útján kapták meg jegyeiket. Nagy számban szerepelnek a jegy­igénylők között a szegedi termelőszövetkezeti tagok, akik eddig hatezer jegyet vá­sároltak a szabadtéri játékok előadásaira. A szabadtéri játékokon közreműködő budapesti mű­vészek és műszakiak száma több mint száz fő. A Hu­nyadi Lászlót a tavalyi sze­reposztáshoz hasonlóan mu­tatják be Szabó Miklós, Horváth József, Simándy József, Ivánka Inén, Fodor 'Jáno6, Orosz Júlia, Takács Paula, Sebestyén Sándor és Réti József fellépésével. A díszleteket Varga Mátyás, a jelmezeket Móric Tivadar tervezete, tek Imre pedig a táncok koreográfiáját Ren­dező Mi!có András. Vezé­nyel: Vaszy Viktor, ga és a Vasas Szakszervezet kezdeményezésére a DÁV is­Jövőre is hármasszekrényt gyárt a bútorgyár Már jó előre megkezdőd- gyárt az üzem, jövőre 5000 tek a tárgyalások a Bútor- darab elkészítése szerepel ipari Igazgatóság szakembe- tervében és mellékesen kis­reivel a Szegedi Bútorgyár bútorokat is gyártanak, jövő évi tervéről. Az előze- A napokban elkészül a les megbeszélések eredmé- Bútorgyár féléves mérlege, nyeképp több mint valószí- melynek előzetes adataiból nűleg a második ötéves terv érdemes megemlíteni, hogy első esztendejében is meg- a júniusi tervet — a befeje­tartja idei profilját a Bútor- zett termelés értékét tekint­gyár és háromajtós szekré- ve — 100,7, a második ne­nyeket szállít majd a keres- gyedéves tervet 104, míg az kedelem számára. Míg 1960- első fél évet 104,9 százalék­ban — a vállalással együtt ra teljesítették az üzem dol­számítva — 4400 szekrényt gozói. HAVONTA részletes szem­lét tartanak az üzemegysé­gekben, ennek érdekében el­lenőrző brigádokat szervez­nek. A szakemberekből álló brigád nemcsak a DÁV üzemrészeiben, hanem a fo­gyasztóknál is végrehajtja a rendszeres ellenőrzést, a fel­tárt munkavédelmi hiányos­ságokat nyilvántartja és megfelelő védelmi intézkedé­seket foganatosít. Az esetleges baleseteket kivizsgálják, a hibák elköve­tőit felelősségre vonják és a menet közben tapasztaltak szerint újabb • balesetmeg­előző javaslatokat készíte­nek. A versenyfeltételek kö­zött szerepéi az a célkitűzés fMM. Harminckétezer tankönyv - fedél nélkül Az Állami Könyvterjesztő amelyek részben a szövetke­Vállalat 205-ös árudájában zet rováSóra írhatók — az olyan nagy mo6t a zsúfolt- átalakítási munkát több ság, hogy a vásárló úgyszól- mint egyhónapos szünet ván belépni is alig tud az után, csak most kezdték el üzletbe. A régi, olajos padló újra folytatni, miután már fölé most új, parkett-padozat lapunkban is fölhívtuk erre kerül, itt nincs is semmi hi- a figyelmüket. A dolog most ba. De mi lesz majd azzal úgy áll, hogy az átalakítás a rengeteg tankönyvvel, valószínűleg sem a szabad­amelynek megérkezését téri játékok kezdetére nem augusztus l-re várja az áru- fejeződik be, sem augusztus da vezetője? l-ig, a tankönyvek megér­Jelenleg ugyanis az áruda kezeséig, raktárhelyiségében, az udva- Pedig azzal a hatalmas ron, az átalakítás miatt ott- tankönyvmennyiséggel, ame­hontalanná lett antikvárium Let a szegedi iskolák az Ú1 kapott menedékhelyet egész tanévre megrendeltek, az , .. , udvari raktár nelkul nem konyvallomanyával egyetem- tudnak mit kezdpni a 205-ös ben, amely ugyancsak meg- áruda dolgozói. Hiszen csak tölti azt a helyiséget Ugy a négy szegedi gimnázium volt, hogy az antikvárium 38 ezer 808 darab tanköny­átalakítását a Szegedi Épí- ^t^^öre^ tőipari Ktsz befejezi meg oldhatatlannak látszik. Kap­július első felére. Különbö- tak ugyan a Mérey utcai ál­ző okok miatt azonban — talános iskolában egy ki­sebb helyiséget a tanköny­vek ideiglenes raktározására, de az édeskevés. A gordiusi csomó megol­dása az Építőipari Ktsz-re vár. Ha már egy hónapot késtek a munkákkal, leg­alább most végezzék olyan ütemben az antikvárium át­alakítását, hogy azt a sza­badtéri játékok kezdete előtt átadhassák az otthontalan antikváriumnak. P. L. A Newg Letter, a nyugati utazási irodák részére ki­adott IBUSZ-tájékoztató, amely angol, német, francia és orosz nyelven jelenik meg negyedévenként. legutóbbi számában bőven foglalkozik Szegeddel, hangsúlyozva a nemzetközi kulturális élet­ben is jelentős eseményt, a Szegedi Szabadtéri Játékok idei megrendezését, valamint a város idegenforgalmi je­lentőségét Ugyancsak az IBUSZ kiadásában a négy nyelven megjelenő "Autós tájékoztató Magyarországról ­című képes propektusban Szeged és Tápé előkelő he­lyet foglalnak el, mint a nemzetközi úthálózatba eső jelentős helyek. A "Szórako­zó városok* cimű IBUSZ­kiadványban. amely Magyar­ország jelentő® városait eme. fi ki, ugyancsak szerepel Szeged. Ismét megjelenik »A naf>­fény városa Szeged- cimű idegenforgalmi kiadvány, ez­úttal a tavalyinál sokkal nagyobb példányszámban és nagyobb terjedelemben. A tízezer példányos mű négy és fél nyomdai ivet tartal­maz. s nemcsak magyarul, hanem angol, orosz, francia fe német nyelven is olvas­ható. A magyarországi Autós­klub 200 tagja jelentette ba eddig részvételét az ünnepi játékokon. Az Autósklub tagjai saját kocsijukon ér­keznek Szegedre. Hatalmas veszteségek a Kroadwayn A Broadwayn működő színházak ez évi mérlege a színházi pénzemberek sza­mára kétségbeejtően alakult. Az évad eleje óta bemula­tott 53 darab közül 40 hatal­masat bukott. Becslések sze­rint ez összesen mintegy 5 millió dollár veszteséget je­lent. A többi 13, mérsékelt sikerrel játszott darab mind­össze 250 000 dollárt hozott a producereknek. A nagy üzleteket a Bro­adwayn tulajdonképpen csak a színházépületek tu­lajdonosai csinálják. ölt ugyanis a darab egyheti be­vételének 25—30 százalékát vágják zsebre bérleti díj cí­mén. -BŐNUÖ­lelentősen lú'teljesítette tervét az Ilona utcai értékesítő raktár Az idei év zöldség- és gyü- zsát vásároltak. Vöröshagy­mölcstermése nem kima- mából a tervezett 250 mázsa gasló, a felvásárlás mégis helyett 670 mázsa érkezett sikeres. A Szövetkezetek az Ilona utcai raktárba. Jól Csongrád megyei Értékesítő alakult a vegyeszöldség fel­Központjónak Ilona utcai vásárlása is. Az előirányzott raktára például 132 száza- 4500 mázsa helyett 6286 má­lékra teljesítette második zsa vegyeszöldséget szállítot­| negyedévi tervét. Különösen tak az nona utcai telepre. A ' ió eredményt értek el a bur- .. .., ; gonya felvásárlásában. A KFumolcsfelvasárias a követ­tervezett négyezer mázsa he- kező hetekben emelkedik 1 lyett több mint ötezer má- majd jelentősen. i

Next

/
Thumbnails
Contents