Délmagyarország, 1960. július (50. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-10 / 162. szám

Vasárnap. \M. MUttá ——r-. Pqpp Lajos: A horogkereszt anatómiája wggter*Mi Mrt ml (József AtUlaj" Kozepen bono-asztal, A professzor. SOMBOR JÁNOS: TÉP»M E* REF!EJT«OROLT' •tomia-el ásass szeuililtstéssel. A nézők emberek. AM*l „ _ Elkezdődhet a boncolás, szükség van rá es alkalom, llúsz éve éles késre vár ez a hulla az asztalon! &.Má*Jc vUlinn.tk Szakszerű va£4a es sia'nWrU magya­razzt. Vagy ulkn nem is az? « Virágok között vipera: nem tudni, holt, vagy szendereg, határozottan pokazerű, bár tépett polip is lekét, negykaru, nyálkás borzalom, világra éhes négy gyomor­S nem tudni, ét-e. alszik-e, fölébred, avagy felbomol. Nem tudni, kinönek-e még kitördelt méregtogai. Z hogy a rámásolt EXITU9 tartalmi, vagy csak (ormai.,. Szúnet. Altén < alamívrl komolyabb hangnemBen, Mert hisz van rajta szaj, amely most )» uszít és gyújtogat, van rajta köz es kar. ami magasba lendül, bar rohad, imbolyog rajta tej nem egy. s hűvös nyálkakent szettolyo szem, amely arról álmodik hogy vérré váljon a folyó, vonagló lánggá a mozó, /• (Ústteüeggé a tiszta ég. nehéz könnyé az óceán, a szöges csizmává némiképp. Munka, élet és szerelem szöges .dróttá, mint egykoron. Vorzö, halálos sebet üssön a nap szivén a korom... Ujabb vágás. Kintről katonazenekar lármzja. Induló a íefeóbbrejum |aj dtoösegéröl. Vagy talán nem az? íme! a hátsó végtagok. Együtt rángnak éa esztelen, fölöttük dölytol és dühöng a felsőbbrendű értelem, ez a megbomlott, furcsa agy jellegzetesen nletzsche-t. Vérbaj: utolsó stádium, amely a mennybe emeli. Tekervényein rút göbök. esame-tályogok: fölfakadva fertőznek húsz év múlva ls, s reagálnak fenvre-haragra. Fajgyűlölet es recsegd nemzetlmadat a belekben, szurok és hurok — Istenem! Ma sem csinálják ennél szebben. -8 a szoróa, malisé lábakon ~ — —» ,. sárguló karinok ma ls készek ' C 1 • gyllkot ragadni, ölni' ik. • Enyhén szólva, furcsa eny«a|et Mbidazaltal e bulin nem x-_ tiltakozik, hogy felmutassák. Niétnvilt mocskain búz borong éa felsőbbrendű fajtalanság. Virágok közölt vipera: nem tudni, holt, vagy szendereg, hatarozottab pók-szerű, lapuló httllö-rettepet, , Hosszanti meu»$es. Katonazene tovább harsog. Vetített gépek a falon A mozdulatlan szív, tüdő és gyomor képe. HAlott mozdulatlanság Vagy nem az? Nézzétek! megrezdült a (ű, madar sikoltott vagy a szél? Nem érdekest mivel Hitler már úgysem él. Nézzetek! véres lett a víz es úszik rajta hulla sok... Nem érdekes; hiszen tlimmler is rég halott. Nezzétek! fegyverlobbanás villog az éj vak pereinén! Nem érdekes; meghalt Göring, a nagy legény... Vágat és további zene. Ritmusara megmozdulnak a ké­pek. tini kezdenek. Ütemesen dobog a szív, lultat a tildd, táncolnak a rekeszizmok Ls mind sebesebben. Optikát csajó­dasl Vagy • mégsem az? Virágok között vipera: nem tudni, hóit. vagy szendereg; kerüljetek el leányok, tapossatok rá emberek! Lapuló hiillő-rettenet ez a hulla az asztalon: húsz éve éles késre vár é* most eljött az alkalom. Bokrok közt búvó sejtjei mérget tröesköltek szerieszét. Szulettek ujabb indulok es új Fiihrer, és új beszéd. Elfogták doktor Mengelet, Adolf Eiehmann úr is fogolv. Ég mi lehet a büntetés, a halál, amely annyiszor fonódik rajuk, ahány eletet eloltottak ok. 8 a kin, a szörnyű szenvedés, mely minden almot összetört. O vau-e ítélet, amely uiéhnn büntethet ennyi btint, van-e bűnhődés százszoros? Nincs! — ez már többször is kitűnt.,. Virágok között viperát nem tudni, holt, vagy szendereg. Assgtok nagyon mélyen el! Öntsetek rá oltott meszet! Szaggassátok szét asszonyok ezer kis ízre hirtelen é* égessétek százszor el valami tüzes ünnepen... pe szirénák reflektor, tndulát, rái-JéMnon cgap föl a professzor hángjá­Az előadást megszakítom: egyszer mindenre sor kerül.., Menjenek a szabadba kérem! Elállt az eső. Kiderül. Alom volt. Vagy •Mégsem az? Zugnak a íziránák. •, I1 nl tüzes ünnepen ... jajdulnák Légvédelmi gyakorlat KfeMUt t. uU és terem. Csönd, majd sötétség Siá­Xéd vétle­nül ébredt, főfájás kínoz­ta. — Kénes volt a bor — állapította meg és, unal­mas-lusta já­rással indult a fürdőszobába. A tükör előtt függő, keskeny üveg­polcon matatott, a beretválkozó­készüléket kereste, gőzben méltat" lankodott, hogy külföldi írók ban­kettjén főfájást okozó bort adnak, mégiscsak... vigyázni kéne a ven­déglátók hírnevére­•e* Nincs meg a beretvám — álla­pította meg nyugalommal, es sorra szedte újra a polcra helyezett tár­gyakat. • a éhány percig tanácstalanul tib­N lábolt, mig nyikorogva induló * értelmével feleszmélt, hogy a beretválkozó felszerelést Czúgos Da­ni elkérte,, mivel nem talált nyitva szakáll kaparó, üzletet. — Tízre... az ankétra — dörmögte mogyoró-ropogtató hangon és bebó­corgott a hálószobába, hogy az órát nézze. Az éjjeliszekrényen keresgélt a szerbé-számba hagyott könyvek, meg a félig írt rímes poéniákat őrző kéz­irat papirosok között. Sok szép gyöngy betű a fehér papíron, de mind megannyi befejezetlen erőlködés. — Maradinak csúfolnak a porosfü­lű, budöslábű titánok... de ma kíön­töm a haragom, a nyakúk közé ... Belegebedtek abba, amit mondok majd, jfeyke úrfiak — méltatlanko­dott a kézíratok fölött. ' Egy zöldes-piros tjntával, érdeke­sen irt lapon akadt meg a szeme. Na­pok óta kereste ezt a verset, az "Ifjú­ság- című irodalmi folyóirat szer­kesztőjének irta. Leült az ágy szélé­re és újraolvasta. A két utolsó sor végén nem stílszerű ütemmel csahol­tak össze a rim-kutyák. Ceruzát ke­resett és javított. w Hol az istenben az órám? — kérdezte a négy faltól, de azok hall­gattak, mint a fal. Ahogyan kelt, gatyában ténfergett a fürdőszobában, a fregoli drótjain futott végig előrebukott, zöld diónyi szemének élénkülő pillantása. — Az asszony elvitte az órámat — csodálkozott, mivel ilyesmi még nem történt meg. A szakosztály ankétját feszegette A szórakozott ernhsr vóra, az "Ankét* szóra, és már gyűr­te vofnű zsebre borítékostól, de a ha­todik érzéke súgta, nézze meg a meg­hívó alján, a szelídkék antikvával szedett sort: -Az ankét helye a Kö­bölkúti Klub első emeleti tanácster­me*, — hliért vitték oda, hiszen ez a klub nem is a mténk. Persze... per­sze, mert az a süket Fügedi örökké szervez... ezért kanja a fizetést — állapította meg az ankét helyének változásául szolgáló okokat. Bezárta a lakás ajtaját, és nadrágja zsebébe sü.ilyesz.tette a kulcsot. — Ninqs nálam zsebkendő — és máris visszafordult I degesen nyitott a szekrénybe és a szokott helyről kihúzott egy rózsaszínű zsebkendőt, zsebre­gyürte és megindult. A tüzérlaktanya mögött ment, a Kartács utcán, hogy előbb érje a huszonegyes autóbuszt, mely a Köbölkűti út sarkáig viszi. Cigaretta után kotorászott — Otthon felejtettem —» legyintett és tóvábbnyargait. A túloldalra, a laktanya hűvösébe ment, mivel neheaen viselte a júliusi forróságot ffosszú, colostok lábaival métereseket lépett az otromba ter­mésköveken, világosszürke kabátja Úgy leffegett utána a sietps járástól, mint valami hosszú kaftán. Magaban formálta, építgette felszó­lalásának mondatait. Kesernyés indu­latok zavarták, melyek őszintén tör­tek ejő lelke mélyéből, és eltérítették a józan, logikus mondatszerkesztés­től. Küszködve kanyarodott vissza, gyorsan cirkuláló észjárása, a higgadt megfontolások tengelyére. — Megvédem magam ... meg én ... a maradiság, meg a... meg minden­féle váddal szemben.... szórom aszit­kokat-átkokat, ahogyan énrám szór­ják — viharzott belőle hangosan az indulat. E nyhült a haragja és azután új­ra # kezdte, szégen, csiszolt — mondatokkal, kihegyezett ér­vekkel, enyhén szilajkodó Jianghonjp.­zással. i. s közben az' tujt^busz^ieg­állóhez ért. Szerencséje-volt, a rozoga I A magában, es akaratlanul is fölindult í. kék tragacs megérkegé'tt-'.Éttől a rit­benne a sértődőttség-piszkalta fájda­lom: -= Eletemben csak egy versem je­lent még, a nyakaljai újságban ... tpert nincs összeköttetésem ... támo­gatóm ... ezért vagyok én maradi, meg modernista, meg istenadta... na de ma . leszámolok mindennel. Vagy elismert költő leszek, vagy öngyil­kos ... , öntudatosan, határozott állásba me­revedett, pipiskedett, mint a barázda­billegető, és hosszú, meztelen karjai­val hadonászott az állótükör előtt: — Ceruzarágók .. hirnpellérek ... ma végzek veletek is. Fölényesen lé­pem át buta kis fejeteket. Megvetlek benneteket, a sarkamig sem értek. A tükrön keresztül nézte önmagát, és egy erőteljes karmozdulat kisére­teben kijelentette: — Az "Ifjúság*-nak se küldöm el a verset, engem ne kritizáljanak fok­hagymás leheletü, konyhaízű szájak. Az imént gondosan összehajtogatott verset darabokra tépte. — Még majd elkésem ... Hová a jézus papucsába rakta az órát ez az asszony? — tért józan eszéhez. Ténfergett egyik szobából a másik­ba, torzon-borz művészfrizuráját si­mogatta, hogy hosszúra hagyott kese haja ne rontsa látását. Az előszobába jutott és ruháinak zsebeit kutatta, tejjesen eredménytelenül. Szomorúan akasztotta vissza kabátját a fogas, nikkel kampójára, és eközben észre­vette az órát a kampó alján. — Miért tettem én ide? — kérdez­te önmagától értelmetlen cseleke­detét. A z óvodest elhagyta, az órát nézte. •r- Fél tíz! —r kiáltott a vigsz­hangos előszobában. Mintha friss eletet leheltek volna pelé, sebbel-lobbal kapkodta magára Z gúnyát. Mar nem beretválkozom. . ha elsó lennék, akkor is késnék dön­tette el a kérdést, es indult a folyo­sóra. Az előszoba ajtajában a postaláda nyílása alatt, a földön, nagy boríték feküdt. — Nincs leragasztva ... meghívó, tje miért küldtek még egyet? futó pillantást vetett a kékbetűs meghí­ka szerencsétől kdhivebÖtilt' belső fe­szültsége. • ~ — öt-tiz perc késés .. ez íemmi — és széles szájának enyhe mosojyá­vgj nyugtázta a kalauz udvariasságát A klub parkján keresztül ügetett és a főbejárat előtt egy ismeretjen fiatalember állította meg. — Szabad a meghívóját... — Tessék — nyújtotta borítékos­tól. — Köszönöm, professzor úr — és visszaadta a borítékba helyezett meg­hívót. — Én .:. fei professzor:,, •— fessék, tessék, erre ... — fogta karon égy másik ismeretlen és beve­zette a díszterembe, az első sorba ül­tette. — Itt valami tévedés történhetett — tűnődött magában —, csupa is­meretlen arc. Talpra átlt, hogy valakitől magya­rázatot kérjen, de megszólalt a csen­gő, és a szemben lévő emelvényen egy idős, • telt bácsi recsegő hangja visszaparancsolta a székbe. — Üdvözlőm vendégeinket, külföl­di kollégáinkat, konferenciánk részt­vevőit .. t Ankétunk tárgya a neuró­endokrin rendszer betegségeinek ta­nulmányozása, a meghirdetett témák alapján­A poéta belesápadt az elnöki meg? nyitóba. Az elnöklő tudós képű mon­datainak szünetében egészségtelen szívhangokat hallott kabátja alól Megborzongott és érezte, hogy nya­kán a hajpibék mozognak, ingerült­sége álllapottá válik, mint egyszer amikQF nem sikerült a "Hoid-óda­befejezq ciklusa őzben egy kellemes arcú fia­talember lépett. az előadói emelvényre, és megkezdte elő­adását: — Én a vasopressin, oxytocin, hy­pophysis-hátsólebeny beültetés hatása digbetes msipidus betegek víz- és só­háztartása címet adom előadásom­nak. > Az előadó félig-meddig latinul be­szélt, kacifántos szakmai zsargonnal, melytői az egyszerű ember nem oko­sodik meg. Azután következett a má­sik előadó, aki "a hypothalaemus ere­detű endekrinopathiák*-ról mondott kutatói véleményt.), és jött a har­K madik, »a hy­pophysis es parathyreoi­desr sebésze­téivel ... és a negyedik... és az ötödik) szünet nélküL poéta -keskeny arcából elillant a vér, kézirat színűre változott haja mögé bújt füle, szájaszéle tustinta­rúzst kapott a kíntól. Esetlenül szo­rította a kényelmes fotel fekete tá­maszkodó fáját. Lassan fordultak ben­ne a gondolatok. — Tudósok ankétja ez... de ho­gyan jutottam Ide... hogyan ..,. ho­gyan... óvatosan előhúzta zsebéből a meg­hívót, hogy tájékozódjon ós legalább az első szünetben suttyomban ejtún­jön. Most megnézte a borítékot es szeme előtt tan colt "Dr. Borlay Győ­ző egyetemi tanár* neve. — A szomszédom... ez a szemközti szomszéd ... óh, a posta... ez a sze­rencsétlen intézmény,.; ez visz a sírba. Simogatta a meghívót és pirosodó ábrázattal fogalmazta á levelet a mi­niszterhez címezve: "Kérem tudomásul venni, hogy a posta személyzetében mihaszna em­berek is dolgoznak, akik hivatásuk­nak nem a magaslatán, de még csak az alján sem állnak, összecserélik a leveleket, meg az újságokat. Levéltit­kok kerülnek nyilvánosságra, mivel egyik lakó elolvassa a másik levelét; és emberek mennek tönkre lelkileg, idegileg a posta miatt. Itt ülök kérem.., itt..', ebben a dögletes melegben, tudósok tanács­kozásán, miközben a lírai szakosztá­lyon részemre életbevágóan fontos vitáról maradtam távol.. Sót, a ma­gyar líra jövőjét meghatározó ankét kaphat torz voná6t távollétem mi­att... mert az ön postása — igen, így, ahogyan írom —, az ön postása öSz­szekeveri a leveleket­M egbocsásson, mjniszter úr, d* abszurd helyzet, hogy ilyen ffeiete,szervnél csak ugy uk­muk-fuk, fatális téyedesek történje­nek: szigorú vizsgálatot kére^ elren­delni ..: és .. .* — Marhaság — dünnyögte befelé —, miért beverem össze a tudósok ankétját, meg a líraj. maradiság ás modernizmus kérdéseit, meg a postá­sok munkáját? Csak. a postáról írok ... de arról igen .,: igent . Delet harangoztak a szemben lévő templom tornyában- A poéta rémült arccal emelkedett - székéről néhány centimétert, de a - f jgyelő, szigorú te­kintetek súlya visszakónyszerítette a meleg, kárpitos fotelbe. — Rettenetes ... talán' tönkre rá­galmaztak már a kritikusok, ás nem vagyok ott. hogy .megmondjam a vé­leményemet. A fehér csipkefüggönyök mögül ér-i kező delelő nap az arcára telepedett) Érezte, hogy haja tövén apró víz­cseppek keletkeznek, azután felka­paszkodnak a hajszálakon és elindul­nak homlokára, arcára, hátára.­Figyelte gz előadást. Idegfeszültsé­géből kicsapódó .lelki viharok a kül­sején pem árulkodtak. Csak ő érez­te. hogy tqcsásodik körülötte a szék; nem mert a földre nézni, hátha sa­ját sós veritékfeek - köre rajzolódik eléje. Óvatosan előhúzta zsebkendői jét, meglphélya sjájjelrázta, tenyeré­be fektette, miközben az előadói pul­pitusra meredt szemével már nem látta a beszélő alakját, mozdulatait, a sós izzadság elmosta szemevilágat. E nyhén arcához, szeméhez emel­te zsebkendőjét, és végigtöröli te a kiütött kín sós vizétől bí­boros ábrázatát Újra kezdte volna, de a mellette ülő ember a fülébe szi­szegett: • .' • — Maga piszok, ne ízléstelenked­jék itt. — De... mivel, de.., hogy beszél, kérem? . — Ezzel:.. ezzel, amit a kezében lógat .•.. itt, nézze, é kétszárú, ró­zsaszínű, csipkés izével... hülye . A poéta kézére pillantott és villám­gyors mozdulattal zsebregyűrte a ró­zsaszínű "zsebkendőt*. Megjelent előtte az asszony mosolygós képe, és a következő másodpercben meghaj­tott derékkal suhant ki a teremből.

Next

/
Thumbnails
Contents