Délmagyarország, 1960. július (50. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-10 / 162. szám

Vasárnap. \M. MUttá ——r-. Pqpp Lajos: A horogkereszt anatómiája wggter*Mi Mrt ml (József AtUlaj" Kozepen bono-asztal, A professzor. SOMBOR JÁNOS: TÉP»M E* REF!EJT«OROLT' •tomia-el ásass szeuililtstéssel. A nézők emberek. AM*l „ _ Elkezdődhet a boncolás, szükség van rá es alkalom, llúsz éve éles késre vár ez a hulla az asztalon! &.Má*Jc vUlinn.tk Szakszerű va£4a es sia'nWrU magyarazzt. Vagy ulkn nem is az? « Virágok között vipera: nem tudni, holt, vagy szendereg, határozottan pokazerű, bár tépett polip is lekét, negykaru, nyálkás borzalom, világra éhes négy gyomorS nem tudni, ét-e. alszik-e, fölébred, avagy felbomol. Nem tudni, kinönek-e még kitördelt méregtogai. Z hogy a rámásolt EXITU9 tartalmi, vagy csak (ormai.,. Szúnet. Altén < alamívrl komolyabb hangnemBen, Mert hisz van rajta szaj, amely most )» uszít és gyújtogat, van rajta köz es kar. ami magasba lendül, bar rohad, imbolyog rajta tej nem egy. s hűvös nyálkakent szettolyo szem, amely arról álmodik hogy vérré váljon a folyó, vonagló lánggá a mozó, /• (Ústteüeggé a tiszta ég. nehéz könnyé az óceán, a szöges csizmává némiképp. Munka, élet és szerelem szöges .dróttá, mint egykoron. Vorzö, halálos sebet üssön a nap szivén a korom... Ujabb vágás. Kintről katonazenekar lármzja. Induló a íefeóbbrejum |aj dtoösegéröl. Vagy talán nem az? íme! a hátsó végtagok. Együtt rángnak éa esztelen, fölöttük dölytol és dühöng a felsőbbrendű értelem, ez a megbomlott, furcsa agy jellegzetesen nletzsche-t. Vérbaj: utolsó stádium, amely a mennybe emeli. Tekervényein rút göbök. esame-tályogok: fölfakadva fertőznek húsz év múlva ls, s reagálnak fenvre-haragra. Fajgyűlölet es recsegd nemzetlmadat a belekben, szurok és hurok — Istenem! Ma sem csinálják ennél szebben. -8 a szoróa, malisé lábakon ~ — —» ,. sárguló karinok ma ls készek ' C 1 • gyllkot ragadni, ölni' ik. • Enyhén szólva, furcsa eny«a|et Mbidazaltal e bulin nem x-_ tiltakozik, hogy felmutassák. Niétnvilt mocskain búz borong éa felsőbbrendű fajtalanság. Virágok közölt vipera: nem tudni, holt, vagy szendereg, hatarozottab pók-szerű, lapuló httllö-rettepet, , Hosszanti meu»$es. Katonazene tovább harsog. Vetített gépek a falon A mozdulatlan szív, tüdő és gyomor képe. HAlott mozdulatlanság Vagy nem az? Nézzétek! megrezdült a (ű, madar sikoltott vagy a szél? Nem érdekest mivel Hitler már úgysem él. Nézzetek! véres lett a víz es úszik rajta hulla sok... Nem érdekes; hiszen tlimmler is rég halott. Nezzétek! fegyverlobbanás villog az éj vak pereinén! Nem érdekes; meghalt Göring, a nagy legény... Vágat és további zene. Ritmusara megmozdulnak a képek. tini kezdenek. Ütemesen dobog a szív, lultat a tildd, táncolnak a rekeszizmok Ls mind sebesebben. Optikát csajódasl Vagy • mégsem az? Virágok között vipera: nem tudni, hóit. vagy szendereg; kerüljetek el leányok, tapossatok rá emberek! Lapuló hiillő-rettenet ez a hulla az asztalon: húsz éve éles késre vár é* most eljött az alkalom. Bokrok közt búvó sejtjei mérget tröesköltek szerieszét. Szulettek ujabb indulok es új Fiihrer, és új beszéd. Elfogták doktor Mengelet, Adolf Eiehmann úr is fogolv. Ég mi lehet a büntetés, a halál, amely annyiszor fonódik rajuk, ahány eletet eloltottak ok. 8 a kin, a szörnyű szenvedés, mely minden almot összetört. O vau-e ítélet, amely uiéhnn büntethet ennyi btint, van-e bűnhődés százszoros? Nincs! — ez már többször is kitűnt.,. Virágok között viperát nem tudni, holt, vagy szendereg. Assgtok nagyon mélyen el! Öntsetek rá oltott meszet! Szaggassátok szét asszonyok ezer kis ízre hirtelen é* égessétek százszor el valami tüzes ünnepen... pe szirénák reflektor, tndulát, rái-JéMnon cgap föl a professzor hángjáAz előadást megszakítom: egyszer mindenre sor kerül.., Menjenek a szabadba kérem! Elállt az eső. Kiderül. Alom volt. Vagy •Mégsem az? Zugnak a íziránák. •, I1 nl tüzes ünnepen ... jajdulnák Légvédelmi gyakorlat KfeMUt t. uU és terem. Csönd, majd sötétség SiáXéd vétlenül ébredt, főfájás kínozta. — Kénes volt a bor — állapította meg és, unalmas-lusta járással indult a fürdőszobába. A tükör előtt függő, keskeny üvegpolcon matatott, a beretválkozókészüléket kereste, gőzben méltat" lankodott, hogy külföldi írók bankettjén főfájást okozó bort adnak, mégiscsak... vigyázni kéne a vendéglátók hírnevére•e* Nincs meg a beretvám — állapította meg nyugalommal, es sorra szedte újra a polcra helyezett tárgyakat. • a éhány percig tanácstalanul tibN lábolt, mig nyikorogva induló * értelmével feleszmélt, hogy a beretválkozó felszerelést Czúgos Dani elkérte,, mivel nem talált nyitva szakáll kaparó, üzletet. — Tízre... az ankétra — dörmögte mogyoró-ropogtató hangon és bebócorgott a hálószobába, hogy az órát nézze. Az éjjeliszekrényen keresgélt a szerbé-számba hagyott könyvek, meg a félig írt rímes poéniákat őrző kézirat papirosok között. Sok szép gyöngy betű a fehér papíron, de mind megannyi befejezetlen erőlködés. — Maradinak csúfolnak a porosfülű, budöslábű titánok... de ma kíöntöm a haragom, a nyakúk közé ... Belegebedtek abba, amit mondok majd, jfeyke úrfiak — méltatlankodott a kézíratok fölött. ' Egy zöldes-piros tjntával, érdekesen irt lapon akadt meg a szeme. Napok óta kereste ezt a verset, az "Ifjúság- című irodalmi folyóirat szerkesztőjének irta. Leült az ágy szélére és újraolvasta. A két utolsó sor végén nem stílszerű ütemmel csaholtak össze a rim-kutyák. Ceruzát keresett és javított. w Hol az istenben az órám? — kérdezte a négy faltól, de azok hallgattak, mint a fal. Ahogyan kelt, gatyában ténfergett a fürdőszobában, a fregoli drótjain futott végig előrebukott, zöld diónyi szemének élénkülő pillantása. — Az asszony elvitte az órámat — csodálkozott, mivel ilyesmi még nem történt meg. A szakosztály ankétját feszegette A szórakozott ernhsr vóra, az "Ankét* szóra, és már gyűrte vofnű zsebre borítékostól, de a hatodik érzéke súgta, nézze meg a meghívó alján, a szelídkék antikvával szedett sort: -Az ankét helye a Köbölkúti Klub első emeleti tanácsterme*, — hliért vitték oda, hiszen ez a klub nem is a mténk. Persze... persze, mert az a süket Fügedi örökké szervez... ezért kanja a fizetést — állapította meg az ankét helyének változásául szolgáló okokat. Bezárta a lakás ajtaját, és nadrágja zsebébe sü.ilyesz.tette a kulcsot. — Ninqs nálam zsebkendő — és máris visszafordult I

degesen nyitott a szekrénybe és a szokott helyről kihúzott egy rózsaszínű zsebkendőt, zsebregyürte és megindult. A tüzérlaktanya mögött ment, a Kartács utcán, hogy előbb érje a huszonegyes autóbuszt, mely a Köbölkűti út sarkáig viszi. Cigaretta után kotorászott — Otthon felejtettem —» legyintett és tóvábbnyargait. A túloldalra, a laktanya hűvösébe ment, mivel neheaen viselte a júliusi forróságot ffosszú, colostok lábaival métereseket lépett az otromba termésköveken, világosszürke kabátja Úgy leffegett utána a sietps járástól, mint valami hosszú kaftán. Magaban formálta, építgette felszólalásának mondatait. Kesernyés indulatok zavarták, melyek őszintén törtek ejő lelke mélyéből, és eltérítették a józan, logikus mondatszerkesztéstől. Küszködve kanyarodott vissza, gyorsan cirkuláló észjárása, a higgadt megfontolások tengelyére. — Megvédem magam ... meg én ... a maradiság, meg a... meg mindenféle váddal szemben.... szórom aszitkokat-átkokat, ahogyan énrám szórják — viharzott belőle hangosan az indulat. E

nyhült a haragja és azután újra # kezdte, szégen, csiszolt — mondatokkal, kihegyezett érvekkel, enyhén szilajkodó Jianghonjp.zással. i. s közben az' tujt^busz^iegállóhez ért. Szerencséje-volt, a rozoga I A magában, es akaratlanul is fölindult í. kék tragacs megérkegé'tt-'.Éttől a ritbenne a sértődőttség-piszkalta fájdalom: -= Eletemben csak egy versem jelent még, a nyakaljai újságban ... tpert nincs összeköttetésem ... támogatóm ... ezért vagyok én maradi, meg modernista, meg istenadta... na de ma . leszámolok mindennel. Vagy elismert költő leszek, vagy öngyilkos ... , öntudatosan, határozott állásba merevedett, pipiskedett, mint a barázdabillegető, és hosszú, meztelen karjaival hadonászott az állótükör előtt: — Ceruzarágók .. hirnpellérek ... ma végzek veletek is. Fölényesen lépem át buta kis fejeteket. Megvetlek benneteket, a sarkamig sem értek. A tükrön keresztül nézte önmagát, és egy erőteljes karmozdulat kiséreteben kijelentette: — Az "Ifjúság*-nak se küldöm el a verset, engem ne kritizáljanak fokhagymás leheletü, konyhaízű szájak. Az imént gondosan összehajtogatott verset darabokra tépte. — Még majd elkésem ... Hová a jézus papucsába rakta az órát ez az asszony? — tért józan eszéhez. Ténfergett egyik szobából a másikba, torzon-borz művészfrizuráját simogatta, hogy hosszúra hagyott kese haja ne rontsa látását. Az előszobába jutott és ruháinak zsebeit kutatta, tejjesen eredménytelenül. Szomorúan akasztotta vissza kabátját a fogas, nikkel kampójára, és eközben észrevette az órát a kampó alján. — Miért tettem én ide? — kérdezte önmagától értelmetlen cselekedetét. A

z óvodest elhagyta, az órát nézte. •r- Fél tíz! —r kiáltott a vigszhangos előszobában. Mintha friss eletet leheltek volna pelé, sebbel-lobbal kapkodta magára Z gúnyát. Mar nem beretválkozom. . ha elsó lennék, akkor is késnék döntette el a kérdést, es indult a folyosóra. Az előszoba ajtajában a postaláda nyílása alatt, a földön, nagy boríték feküdt. — Nincs leragasztva ... meghívó, tje miért küldtek még egyet? futó pillantást vetett a kékbetűs meghíka szerencsétől kdhivebÖtilt' belső feszültsége. • ~ — öt-tiz perc késés .. ez íemmi — és széles szájának enyhe mosojyávgj nyugtázta a kalauz udvariasságát A klub parkján keresztül ügetett és a főbejárat előtt egy ismeretjen fiatalember állította meg. — Szabad a meghívóját... — Tessék — nyújtotta borítékostól. — Köszönöm, professzor úr — és visszaadta a borítékba helyezett meghívót. — Én .:. fei professzor:,, •— fessék, tessék, erre ... — fogta karon égy másik ismeretlen és bevezette a díszterembe, az első sorba ültette. — Itt valami tévedés történhetett — tűnődött magában —, csupa ismeretlen arc. Talpra átlt, hogy valakitől magyarázatot kérjen, de megszólalt a csengő, és a szemben lévő emelvényen egy idős, • telt bácsi recsegő hangja visszaparancsolta a székbe. — Üdvözlőm vendégeinket, külföldi kollégáinkat, konferenciánk résztvevőit .. t Ankétunk tárgya a neuróendokrin rendszer betegségeinek tanulmányozása, a meghirdetett témák alapjánA poéta belesápadt az elnöki meg? nyitóba. Az elnöklő tudós képű mondatainak szünetében egészségtelen szívhangokat hallott kabátja alól Megborzongott és érezte, hogy nyakán a hajpibék mozognak, ingerültsége álllapottá válik, mint egyszer amikQF nem sikerült a "Hoid-ódabefejezq ciklusa őzben egy kellemes arcú fiatalember lépett. az előadói emelvényre, és megkezdte előadását: — Én a vasopressin, oxytocin, hypophysis-hátsólebeny beültetés hatása digbetes msipidus betegek víz- és sóháztartása címet adom előadásomnak. > Az előadó félig-meddig latinul beszélt, kacifántos szakmai zsargonnal, melytői az egyszerű ember nem okosodik meg. Azután következett a másik előadó, aki "a hypothalaemus eredetű endekrinopathiák*-ról mondott kutatói véleményt.), és jött a harK madik, »a hypophysis es parathyreoidesr sebészetéivel ... és a negyedik... és az ötödik) szünet nélküL poéta -keskeny arcából elillant a vér, kézirat színűre változott haja mögé bújt füle, szájaszéle tustintarúzst kapott a kíntól. Esetlenül szorította a kényelmes fotel fekete támaszkodó fáját. Lassan fordultak benne a gondolatok. — Tudósok ankétja ez... de hogyan jutottam Ide... hogyan ..,. hogyan... óvatosan előhúzta zsebéből a meghívót, hogy tájékozódjon ós legalább az első szünetben suttyomban ejtúnjön. Most megnézte a borítékot es szeme előtt tan colt "Dr. Borlay Győző egyetemi tanár* neve. — A szomszédom... ez a szemközti szomszéd ... óh, a posta... ez a szerencsétlen intézmény,.; ez visz a sírba. Simogatta a meghívót és pirosodó ábrázattal fogalmazta á levelet a miniszterhez címezve: "Kérem tudomásul venni, hogy a posta személyzetében mihaszna emberek is dolgoznak, akik hivatásuknak nem a magaslatán, de még csak az alján sem állnak, összecserélik a leveleket, meg az újságokat. Levéltitkok kerülnek nyilvánosságra, mivel egyik lakó elolvassa a másik levelét; és emberek mennek tönkre lelkileg, idegileg a posta miatt. Itt ülök kérem.., itt..', ebben a dögletes melegben, tudósok tanácskozásán, miközben a lírai szakosztályon részemre életbevágóan fontos vitáról maradtam távol.. Sót, a magyar líra jövőjét meghatározó ankét kaphat torz voná6t távollétem miatt... mert az ön postása — igen, így, ahogyan írom —, az ön postása öSzszekeveri a leveleketM

egbocsásson, mjniszter úr, d* abszurd helyzet, hogy ilyen ffeiete,szervnél csak ugy ukmuk-fuk, fatális téyedesek történjenek: szigorú vizsgálatot kére^ elrendelni ..: és .. .* — Marhaság — dünnyögte befelé —, miért beverem össze a tudósok ankétját, meg a líraj. maradiság ás modernizmus kérdéseit, meg a postások munkáját? Csak. a postáról írok ... de arról igen .,: igent . Delet harangoztak a szemben lévő templom tornyában- A poéta rémült arccal emelkedett - székéről néhány centimétert, de a - f jgyelő, szigorú tekintetek súlya visszakónyszerítette a meleg, kárpitos fotelbe. — Rettenetes ... talán' tönkre rágalmaztak már a kritikusok, ás nem vagyok ott. hogy .megmondjam a véleményemet. A fehér csipkefüggönyök mögül ér-i kező delelő nap az arcára telepedett) Érezte, hogy haja tövén apró vízcseppek keletkeznek, azután felkapaszkodnak a hajszálakon és elindulnak homlokára, arcára, hátára.Figyelte gz előadást. Idegfeszültségéből kicsapódó .lelki viharok a külsején pem árulkodtak. Csak ő érezte. hogy tqcsásodik körülötte a szék; nem mert a földre nézni, hátha saját sós veritékfeek - köre rajzolódik eléje. Óvatosan előhúzta zsebkendői jét, meglphélya sjájjelrázta, tenyerébe fektette, miközben az előadói pulpitusra meredt szemével már nem látta a beszélő alakját, mozdulatait, a sós izzadság elmosta szemevilágat. E

nyhén arcához, szeméhez emelte zsebkendőjét, és végigtöröli te a kiütött kín sós vizétől bíboros ábrázatát Újra kezdte volna, de a mellette ülő ember a fülébe sziszegett: • .' • — Maga piszok, ne ízléstelenkedjék itt. — De... mivel, de.., hogy beszél, kérem? . — Ezzel:.. ezzel, amit a kezében lógat .•.. itt, nézze, é kétszárú, rózsaszínű, csipkés izével... hülye . A poéta kézére pillantott és villámgyors mozdulattal zsebregyűrte a rózsaszínű "zsebkendőt*. Megjelent előtte az asszony mosolygós képe, és a következő másodpercben meghajtott derékkal suhant ki a teremből.