Délmagyarország, 1960. július (50. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-10 / 162. szám
\ 7 Vasárnap, 1960. július W. I szünidőben valóban pihenjenek, sportoljanak a gyerekek Hogyan iöliik szabad idejüket a kisiskolások Szegeden ? A városi tanács művelődésügyi osztálya a dolgozó szülök gondjain kíván enyhíteni akkor, amikor megszervezte a nyári napközi otthonokat. A művelődésügyi osztály a gyermekek részére gazdag programot állított össze, mely kielégíti a gyermek sokirányú igényét. Hogyan töltik a szegedi gyermekek a szünidőt s milyen hasznos tanácsot tud adni a művelődésügyi osztály a irányú érdeklődés, a művelődési otthon kész megnyitni napközi otthona kapuját. Jó fanács a szülőknek Ezután megkértük Ács Zoltán előadót, adjon tanácsot azoknak a szülőknek, nagymamáknak is, akik maguk gondoskodnak gyermekeik nyári programjáról. — Elöljárójában el szeretném mondani, higy a szünSESPKSÍ a"HS: ^ PÍ=1 Tzórtko^tatasara? Ezekkel a kerűé- sal> sportolással töltsék a gyermekek, hiszen évközben bőven van alkalmuk komoly munkát végezni. Előszeretettel ajánlom a szülőknek, hogy a nyár folyamán tanítsák meg gyermeküket úszni. A testnevelő tanárok munkaközössége a versenyuszodában rendszeresen foglalkozik a gyermekekkel. Igen helyes ha olvasási és írási készségét fejlesztjük a gyermeknek. De nagyon sekkel kerestük fel Ács Zoltán előadót, aki kérdésünkre a következőket mondta el. — A városi tanács 600 gyermekről gondoskodik a nyári szünidőben. Az idén négy napközi otthont állítottunk fel, ezek közül három Újszegeden, egy pedig Petöfitelepen működik. Az újszegedi üdülőtáborban az első kerület iskolái az Árpád téri, a Dózsa György, a Dugonics, a Gutenberg utcai, a Juhász Gyula, a Madách, a Zrínyi Ilona és a főiskolai gyakorló általános iskolájának tanulói töltik szabadidejüket. A Bérkert utcai általános iskola napközije a rókusi, a Zalka Máté és a Szüléri sugárúti általános iskola tanulóit fogadta be. Az újszegedi Mező Imre általános iskola pedig a harmadik kerület, igy a Hámán Kató, a Kolozsvári téri és a Móra Ferenc általános iskola tanulóiról gondoskodik. A petófitelepi kisdiákok a Petőfi l-es számú iskolában töltik a szünidőt. Pedagógusok felügyelete alatt — Igyekeztünk a napközi otthonok helyét úgy megválasztani, hogy a tanulók szabad mozgását biztosítsuk. Az újszegediek már csak a kedvező időjárást várják s napjuk nagy részét a versenyuszodában töltik majd eL A gyerekekre pedagógusok és tanárjelöltek vigyáznak. A tanulók minden reggel 8 órakor gyülekeznek saját iskolájukban, tanári felügyelet mellett vonulnak a nyári napközi otthonba. A nap nagyrészét játékkal, szórakozással töltik el, de azért egykét órát a komoly munkára is szentelnek. Éneket tanulnak, vagy éppen szavalóversenyt rendeznek. Ebédet a napközi otthon kis lakói a központi konyhákról kapnak. Ahová még lehet jelentkezni — A nyári napközi otthonokban azok a gyermekek vannak, akik tanítás alatt is napközisek voltak. A tanulók kiválasztása még év elején történt s azokat a gyermekeket vették fel, akiknek szülei dolgoznak, akiknek felügyelete nem volt biztosított. Ugy látszik az igényeket ki tudtuk elégíteni, mert nemcsak a tanács, gondoskodik a gyermekek nyári foglalkoztatásáról, hanem a művelődési otthonok is.. Év végén minden művelődési otthon megkezdte szervezési munkáját, napközi otthonaikba gyermekeket kerestek. Mint minden évben, e téren idén is a Juhász Gyula Művelődési Otthon végzett legsikeresebb munkát. A közalkalmazottak gyermekeiről díjmentesen gondoskodnak, egyéb szülők 30 forintot fizetnek havonta az egész napós felügyeletért. — A KPVDSZ Művelődési Otthona a közalkalmazottakéhoz hasonlóan szervezett nyári napközi otthont, de az jelentkezés hiányában nem működik. Ha lenne ilyenvigyázzunk, a szünidőben ez se legyen kötött. Meséskönyvet, ifjúsági regényeket olvastassunk a gyermekekkel, s gondoskodjunk arról, hogy az olvasást ellenőrizzük, úgy hogy számoltassuk be a gyermeket arról, mit olvasott — A játékon, sportoláson és tanuláson kívül egyéb hasznos elfoglaltságot is tudunk adni a gyermeknek. Évközben az iskolai elfoglaltság miatt nemigen tudjuk házi munkával megbízni őket. A szünidő erre is kiválóan alkalmas. Ne kényszerítsünk rájuk olyan foglalkozást, amit nem szeretnek. A házimunkának is azt a részét végeztessük velük, melyet örömmel megcsinálnak. Minden nap rendszeresen legyen feladata a gyermeknek, mert csak így szokja meg a folyamatos, pontos munkát — mondta befejezésül Ács Zoltán. I I HIMZO ASSZONYOK Nem újkeletű dologról van szó: a harmincas évek elején kezdték el Kiskundorozsmán az úgynevezett »tüll-rátétes* terítők készítését. A községben Attila utca 20 sz. alatt Tóth Józsefné és a szomszédasszonya, Blazsik Györgyné azóta is együtt dolgozik. Női dolog ez a terítőkészités. Tüll anyagra hímezik a finom batisztból kivágott mintákat. Nagy türelmet igénylő, valóban otthoni munka. Kiskundorozsmán 70 asszony, főleg családos anya dolgozik a hímzéssel, mint a Szegedi Háziipari Szövetkezet tagja. Gábor Lajosné például 4 gyerek mellett végzi a háziipari munkát és átlagban 6—7—900 forintot keresnek havonta. A legidősebb dorozsmai hímző özv. Fodor Béláné, 69 éves és minden nap már hajnalban odaül az ablak mellé. —4 Nagyon szeretek hímezni — mondta az ősz hajú néni és kis büszkeséggel tette hozzá — megkeresem a ruhára valót és segítem a családot. Szegeden is 50 asszony készíti a tüllrátétes térítőkét, amelyeket eljuttatnak a Háziipari Szövetkezet Központjába. Ott vasalják és szállítják a nyugati országokba. Mint mondották, Hollandiába különösen a szarvasos mintát szeretik. A második negyedévben 25 000 forint értékű kicsi és nagy térítőkét exportáltak. Az anyagot is külföldről kapják, a tüllt az NDK-ból, a finom batiszt pedig Svájcból, Jelentős összegű vatutát jelent ez az országnak, ugyanakkor 120 családos anyának ad a ház* munkából biztos keresetet. — Ugye szép? —, mutatja Tornai Józsefné, a Szegedi Háziipari Szövetkezet dolgozója az exportra készülő úgynezett tüll-rátétes mintás térítőkét. AZ IDEI NYÁRI DIVATRÓL A nyár a nők számára a legelőnyösebb évszak, mert a sok élénk színhatású anyagféleség szinte megfiatalít minden nőt. Az idei nyári divat minden nő ízlését kielégíti, mert — mondhatni — minden divatos. Az új divatvonal nőies* könnyed és túlzásoktól mentes. A szoknyák hossza térdet takari, többnyire bő vagy lefelé bővülő, holos, puhán rakott. A szűk, egyenes vonalú természetesen továbbra is divatos marad. A gallér nagy, vállra fekvő és mélyen kivágott. A kétes többrészes ruhák kabátja meghosszabbodott, így most kb csipőmagasságig ér, háta lezserebb, elöl karcsúsított vonalvezetésű. Az ujjak általában bevarrtak, kis, rövid vagy háromnegyedes változatban, nyitottan, vagy kézelőbe fogva. Sok az ujjatlan megoldás is. A ruhák derékvonala természetes helyén maradt, elvétve azonban találkozunk enyhén ejtett derékvonallal is. A blűz-szoknya viselet is vidámítja majd öltözködésünket a nyár folyamán, miután napsütötte friss színek szerepelnek a divattervező palettáján. Merész kartonanyagok dominálnak mind mintában, mind színben a nyári strandruháknál. A mélyen kivágott felsőrészhez minden esetben bolerószerű kabátka járul, mely általában övmagasságig ér. Az esti alkalmi öltözéknél a legelegánsabb a shantung és imprimé kompié rövid, vagy kilenctizedes hosszú kabáttal. Utóbbinál mindössze 4—5 cm látszik ki az alatta viselt ruhából. A kabátok rendszerint az alatta viselt ruha anyagával béleltek. Az idei divat anyagújdonságai a kartonféleségek mellett a tweed hatású és sima lenvásznak, a szép mintájú, könnyed nylon- és organzaf éleségek. R. Bruckner Anna tervező 1. Fekete-fehér, csíkos karton alj, a csíkok találkozásánál sűrített csíkdíszítéssel. Hozzá citromsárga, vagy egyéb élénk színű piké, vagy vászon blúzzal. Derékban méregzöld övvel. 2. Flisszírozott, tisztaselyemből, vagy nylonból készült délutájii ruha, egyszínű övvel, melyet angol masni díszít. Készülhet mintás impriméanyagból is. 3. Pikéből készült strandruha, türkizkék színben. A ruhát és a bolerószerű kabátkát fehér többsoros tűzés díszíti. Készülhet mintásból is, de akkor a tűzés helyett paszpolozással. 4. Középkék lenshantung-ruha: kék-fehér, vagy fehér-kék pettyes kartonblúzzal és enyhén redőzött övvel. A kabátka a blúz anyagával bélelt és paszpolozott* Jeges és gyümölcspakolások NYAKON fokozottabban kell ügyelnünk arcbőrünkre. Különösen a ráncosodás ellen kell védekeznünk. A nap ugyan a télen annyira hiányolt D-vitamint, fejleszti bőrünkben, de a napsugarak hatására a bőr szárazabbá válik, esetleg a szem környékén és a homlokon finom ráncok keletkeznek. A ráncok kezelésére a bőr . zsirzásán kívül olyan eljárásokat is kell alkalmazni, melyek a bőr feszességét fokozzák és a vérkeringést frissítik. HAZILAG is elkészíthető a jeges pakolás. A zsíros krémmel jól bemasszírozott arcbőrt melegített törülközőkkel átforrÓ6itjuk. A meleg törülközőket egy percre borítsuk arcbőrünkre, majd utána kendőbe burkolt jégdarabkával töröljük át. A meleg és hideg váltogatást négyszer-ötszőr ismételjük meg. A változó hő hatására a bőr vérkeringése felfrissül, a bőr enyhén megduzzad és a ráncok kisimulnak. AT ABCBÖF enyhe gyulladásánál, esetleg napégésnél a következő összetételű nyugtató pakolást alkalmazzuk: 50 gramm talkum, 20 gramm glicerin, 40 gramm 3 százalékos borvíz. E keveréket körülbelül két-három milliméter vastagon kenjük arcunkra és 15 perc után hideg kamillateával gondosan öblítsük le. Szükség esetén akár minden nap is alkalmazhatjuk. A GYÜMÖLCSPAKOLASOK zsíros arcbőrre is alkalmazhatók. Erre a célra leggyakrabban az epret, a málnát, az őszibarackot, az uborkát, vagy a paradicsomot használják. A megmosott gyümölcsöt finom szitán áttörjük, ha túl híg, kevés liszttel pépet készítünk belőle. Ezt a pakolást 15—20 perc után mossuk le és arcbőrünket félzsíros krémmel kenjük be. Mindezeket házilag el lehet készíteni, de azért ajánlatos időnként a kozmetikussal nagykezelést végeztetni. Porosziai Rudolfné Az élelmiszer tárolása nyáron Az étolaj hetek alatt megavasodik, ha fehér üvegben kiteszik a kirakatba, ha viszont sötét helyen tárolják, még ugyanebben a fehér üpegben is hónapokig lehet minden károsodás nélkül raktározni. A zsíradékféleségek legnagyobb ellensége nem is annyira a meleg, mint inkább a fény, amely igen nagymértékben fokozza a bomlást. A meleg káros hatása közismert. Magas hőmérsékleten a baktériumok sokkal életképesebbek, tehát a bomlási folyamat meggyorsul. Különösen vigyázni kell a fagyasztott és gyorshütött élelmiszerekre. Ezeket a vásárlás után azonnal el kell fogyasztani, mert például a jégszekrénybe tett fagyasztott húsban is olyan gyors szaporodásnak indulnak az újból életrekelő baktériumok. hogy már egy-két napos tárolás után bekövetkezhetik a húsmérgezés. A veszélyt fokozza az, hogy ilyen esetben sem az elszíneződésből, sem a szagából általában nem lehet megállapítani, hogy a húsban már megindult a bomlási folyamat. Ha azonban a fagyasztott vagy gyorshütött élelmiszert azonnal megfőzik, vagy megsütik, igy már a közönséges jégszekrényben is éppúgy tárolható, mint a friss áru. A legfontosabb védelem azonban az ételmérgezés ellen a tisztaság. Minden felszeletelt élelmiszer, például a sajtszeletek, felvágottak stb. élettartamát körülbelül tízszeresre lehet növelni, ha gondosan letakarják. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy az üzletekben mind több, szakszerűen, előre csamagolt élelmiszer jelenik meg, és mind nagyobb mennyiséget tárolnak hűtővitrinekben. *