Délmagyarország, 1960. július (50. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-10 / 162. szám

Vasárnap, ftktft. július Kfc Hídépítők között Szeptemberben cserétik ki az algyői híd mederfeletti vasszerkezetét Már messziről miniummal festett vasszerkezetek táti —Mi itt — állapítja meg rulkoznak a szem elé, s jelzik, hogy Algyönél, a Tiszán c,rok Balázs — kicsit el­nagy dolog történik. Teljes egészében kicserélik a híd zártan élünk a világtól Ui­meder feletti vasszerkezeti részét, hogy sokkal nagyobb , . ., ... ' . teherbírású és korszerűbb legyen. Száznégy méter hossz- sagolc azert larnak xáe' ra~ ban áll majd a szőkén hömpölygő folyó felett az új vas­szerkezet. diót is hallgatunk. Az or­szágban, a világban történ­tekről, ha a helyzet úgy hoz­za, szoktunk beszélgetni A Ganz-MÁVAG fiatal még a szerkezeti "csúszta- munkástársainkkal. Véle­hidmérnöke Imre Lajos. tás« előtt és így teljesen ké- ményt cserélünk, t aztán Érdekes megoldás szen kerül az új rész a régi gondolunk arra, hogy a Építésvezetőhelyettes itt és élete első nagy munkája ez •.«_ a híd, amelyre majd min- helyébe. A teljes csere — munka konnyitesere, jani­dig különösen szívesen em- ami izgalmasan érdekes, tására tett észrevételek meg­léközik vissza. Nem is csoda, szép munka lesz — körül- valósuljanak. hiszen olyan vizsgája ez az , .... . , , . . _ ' életben, amelyet szívesen 1x51111 ket-harom napig tart, így elmondva egyszerű az vállal és végez. s utána teljes forgalom kez- egész, pedig mindezért meg A Tisza-gáton, egyszerű dődhet a hídon. A csere ide- kell dolgozni, kis épületben, tervrajzok jére> tehát csupán két-három Suk f^lvSsí^1 -tora marad híd nélkül Al- Próbatétel • ~ \hid.Palérei kitűnőek, ey°- s a Ganz-MÁVAG párt­trn a helyükön, maradnak » EsvÍDÍomban csoportja az algyői hídépí­roluk csúsztat,uk le a regi, ngyipiomoan ^^ ^ ^ számbe,. ^ meder feletti vasszerkezetet, es bzegeden vekedésével is törődik. Két hogy azután a behuzo áll- . új tagjelöltet javasolnak a vanyrol hajók segitsegevel A tuzo napon gondosan es . ,, _ kerüljön fel helyére az új, figyelmesen dolgozik mun- Pártszervezetbe: Papp An­összeszerelt vasszerkezet. katársaival együtt Sztanko- tatt és Nagy Ferencet. Természetesen a hídépí- »ics Miklós szerelő-csoport- Mindkettő munkás. Jól dől­teknek addig meg sok fel- vezető. Sztankovics a fel- gomakj ismerik őket, hiszen adatot kell elvégezniök, sok szabadulás után már dolgo- , . . , JM „ . és fáradságos munkával. Im- zott itt, hiszen egyike volt már ^^ ota egyutt ^arnak re Lajos azonban invitál, azoknak, akik Algyönél a a munkában. A kommünis­hogy menjünk és nézzük Tiszán új hidat emeltek a ták segítették a két munkást meg a munkát. Széles, erös felrobbantott helyébe. Most a párthoz verető úton. Meg­« vasta.g pallóko^. tóPffett, megint itt van és. • bíztók 5ket küiönféle' fel­vascolopokan allo -utón- ... — es ismerős ez a vi­lépdelünk, amely a folyó fö- dék, a régi hídban ott az én adatokkal is, mert látni lé vezet. Innen már különö- munkám is — mondja. — akarták, vajon hogyan fo­sén érzékelhető a híd mel- Most erősebb vasszerkezet gadják és hogyan végzik a lett jobbra álló és hosszban kerül a régi helyébe és en- társadalmi munkát. Megfe­folyton növekvő uj vasszer- nek munkaiban is reszt ve­kezeti rész. szek. A hidak hosszú időre leltek ennek ° próbatételnek Érdekes a megoldás. Az készülnek és ritkán fordul is, és tagfelvételi kérelmük­ártérről indulva erős áll- elő, hogy kétszer is ugyan- kel — így mondja ezt Cirok ványzaton szerelik az új annál a hídnál dolgozzon az Ba]azs Ganz-MÁVAG vasszerkezetet. Jelentős rész- ember. Hát én most igy . „ , , ,, .. ben a folyó fölött készül el jártam... parttaggyulese foglalkozik — A család hol el? majd. a szerelés. Addig termesre- _ Budapestelí) akárcsak a De elszaladt az m ebéd_ tesen « helyen marad a re- MÁVAG többi, itt dolgozó szünet következik. Pettyes pi vasszerkezet, s a hídon szerelojenek csaladja. He- , , .. . , zavartalan a közlekedés. tenként, szombaton utazunk lany Magduska szolit­A hidmémök lemutat a ^ *** Cirok Imrét, mélybe, a sodródé víz több S ~ .ff pontjára; hogy körülbelül mit csináljunk, ezrei jár a pestro! ktcsit nyaralni a Tt­ott állt az a hat betonoszlop, fővároson kívüli hídépítés. sza partjára — mondja az amely közvetlenül a háború Mástői tudtam meg, hogy édesapa, s azután együtt lép­. . ,, , ,. ... Sztankovics Miklós, Munka d-inek utan a felrobbantott vasúti Érdeméremmel kitüntetett " , híd roncsainak kiemelését hídépítő Egyiptomban is Jólesik mar az ebed. Begítetté. A betonoszlopokat járt. Másfél évig szerelőtár­el kellett távolítani, mert saival hidat emeltek Egyip- Morvay Sándor akadályozták a munkát. A súfésf' sre'rSf^af ' hat roncskiemelo betonosz- magyar munkásosztálynak. 5 Megtörtént, nem rr- 1 • . i történt, hs kommunista " Nylon csapügy a szegedi gyermekkocsikban A szintetikus műanyag, térhódítása során, egyre meglepőbb helyeken jelenik meg. Ha mint fehérneműt nagy nehezen elnyűtték, át­alakítva, felfrissítve tovább folytatja életét — pl. gyer­mekkocsi-kerékben. Ez a pályafutása Szegeden, két kisipari szövetkezet jóvoltá­ból. A Tömegcikk-készítő KSZ idén mintegy 3000 gyer­mek sportkocsit, s kétkerekű kulikocsit gyárt. Ezeket a Műanyagfeldolgozó KSZ-ben nylon-hulladékból készült csapágyakkal látják el. Ezeknek a műanyag csap­ágyaknak az élettartama há­rom-négyszerese, mint a ha­gyományos golyóscsapágya­ké, előállítási költségük pe­dig alig egynegyede. Egy nyloncsapágy ára mindössze nyolcvan fillér. További elő­nye, hogy simán csúszik benne a kocsitengely, s még zsírozás nélkül sem csiko­rog. Kopásállósága olyan nagy, hogy használhatósága a kocsi élettartamát is meg­haladja. Sztálinváros vária Szeged dolgozóit T/annak patinás, évszázados városok, melyek törté* r nelmi hangulatot keltenek, mohos köveik a múli emlékeit őrzik. Műemlékeiket, utcáikat, tereiket az em* béri munka tette széppé, maradandóvá századokon át, Ilyen Szeged is. De vannak új, szocialista városaink is, felszabadult népünk hatalmas alkotásai. Uj városok, melyeket új építészeti elvek alapján, az emberről való fokozott gondoskodást szem előtt tartva az egész társa* dalom összefogott ereje hozott létre. Olyan városok, ame* lyek hősies munkával, alig pár év alatt épültek fel, t kerültek rá a térképre. Uj városok, modernek, tágas terekkel, gondozott, szép parkokkal, összkomfortos lakásokkal, égnek törd gyárkéményekkel jelzik, hogy -ez az ország a mi or* szágunk, itt most már a mi kezünk épít!« Ilyen város a Duna fennsíkján Sztálinváros. Első szocialista városunk a közeli napokban ünnepli alapítá* sának tizedik évfordulóját. A jubileumi ünnepségek ki* emelkedő eseménye július 17-én lesz. Ekkor avatják fel a meleghengerműt, a Dunai Vasmű és egyben az or* szág legnagyobb ipari létesítményét. Ez a hatalmas al* kotás — melynek méreteire jellemző, hogy több, mint fél kilométer hosszú épületében az Országház is elfér* ne _. ettől a naptól kezdve hengerelt árut ad az or* szagnak. Különféle kulturális, sport- és egyéb rendezvények fe lesznek ezen a napon. Tárt kapuval várja vendégeit a Vidám Park, az Úttörő Vasút és az új városi sport* uszoda, sőt a Duna-parti halászcsárda is. A sztálinvárosi dolgozók hívják és szeretettel várják az ország egyik legszebb városának lakóit, a szegedieket. Vasárnap, július 17-én különvonattal jöjjenek Sztá* Tinvárosba! Jelentkezzenek a különvonatra az üzemek szakszervezeti bizottságainál, vagy az IBUSZ-nál! Hetényi István, Sztálinváros, városi tanács Á dalosfalálkozó mai műsora Az Országos Dalostalálko- kara. a Szolnoki Népi Együt- tarjáni Bányász Énekkar, a zó műsorai ma. vasárnap tes Énekkara és a KISZ László-kórház Énekkara, a délelőtt folytatódnak. Reg- Központi Művészegyüttes Debreceni Maróti György gel nyolc órakor a kórusok Énekkara. Énekkar és a Könnyűipari a Széchenyi térre vonulnak A Móra Ferenc Művelődé- Minisztérium Bartók Ké­jei. Itt 9 órakor Biczó si Otthonban fellép a Sze- rusa. György, a szegedi városi ta- gedi Szövetkereti Bizottság A Vasutas Szakszervezet nács v. b. elnöke üdvözli az Énekkara, a Kispesti Erkel Petőfi Sándor Művelődési énekkarokat, majd rövid Ferenc Férfikar, a Csongrá- Otthonában fellép a Kalo­műsor után megkoszorúzzák dj Szövetkezeti Ének- csai Művelődési Ház Kóru­a szovjet hősi emlékműve- kar, az Abonyi Föld- sa, a Bőripari Dolgozók Szak­ket. művesszövetkeret Vegyes ka- szervezetének Központi Délelőtt 10 órától a kőru* ra, a Telefongyár Énekkara, Énekkara, a Debreceni MÁV sok bemutató hangversenyei- a Hódmezővásárhelyi Népi Jármújavító Egyetértés Fer­re kerül sor Együttes Kórusa, a Dunán- fikara, a Szegedi Vasutas A Közalkalmazottak Szak- túli Kőolajipari Gépgyár Művelődési Otthon Hazánk " "' ~ Munkáskórusa, a Gyöngyösi Városi Művelődési" Ház Ve­gyeskara, a Miskolci. MÁV Járműjavító Erkel Ferenc es . a A Zeneművészeti Szakisko­lopoí a Hídépítő Vállalat , történt, nem dolgozói beledöntötték a fo- Ilz Kommunista {) tudom. Annyi bizo íyóba. Még két ilyen beton- Napszítta kékszínű atléta-(lnpos» hoSV telefonon oszlop ágoskodik a vízben, trikóban, sötétszínű munka-(hívott fel egy férfi­de nemeokára ezek is a fo- "adagban mindenütt meg-(hang a Petöfitelep­de nemsokara ezek is a fo- fordul flZ épitke2ésen a (röl és megkérdezte, lvo fenekere kerülnek, a bu- megtermett és meglett korúi tudom-e, hogy a várok közreműködésével. Cirok Balázs főszerelőhe- (Baktóban lövik a Gyűrjük" lyettes. A Ganz-MÁVAG ré-(gólyákat és van nő­szervezetének Juhász Gyula ^^J Ferenc Kórusa Művelődési Otthonában fel- Vandor Kórus, lép a Juhász Gyula Müve- A Szegedi Kenderfonó­lődési Otthon Bartók Béla gyár kulturális termében tel- , Kórusa, a Szolnoki Vasutas lép a Szegedi Kenderfonó- ^ .a Veszprémi Énekkar, a DÁV Erkel Fe- gyár Énekkara, a Landler VaroM Vegyeskar renc Kórusa, a Makói Petőfi Jenő MÁV Jármű javító Test­Dalkör, a Hódmezővásárhe- vériség Férfikara, a Szegedi Iában fellép az Ujszegedi lyi Általános Szakszervezeti ÉDOSZ Népi Együttes Ka- Kender- Lenszövő Vállalat Énekkar, a Vasutasok Szak- marakórusa, a Gyulai Erkel Énekkara, az Özdi Kohászati szervezete Központi Ének- Ferenc Vegyeskar, a Salgo- Művek Liszt Ferenc Müve­.lödési Házának Énekkara, a ^^^^^^^iDunakeszi Járműjavító Ma­örömmel várják ai^'arság Férfikara, a Jász­hasznothajtó sáska- Í,bereTlyl Pa otas Janf, É"ek" madarat« ('kar, a Szakszervezetek Sze­(igedi Általános Munkás Dal­A magyar madár- |legylete, a Sárrétudvari Föld­tani kutatások a táp- ('mú vessző vet kezet Parasztkó­daránál. Hát bizony lálékvizsgálatból ki- ('rusa. az Építők Központi Kő­sók változás van az mutatták, hogy a gó- rusa és a KISZ Központi Gólyavadászok egész családirtást csak a gólyánál, a rendeztek, az örege- magyar táj ősi má­két kilőtték, a fiata­lokat agyonverték. Nevekkel azonban ősök és az ükunokák lva a megváltozott i Művészegyüttes Egyetemi urjuk gj dolgozója, pontosan 1939? dász, aki már 16 gó- Arról magam is tu­— a budapesti óta. Ki Balázs bácsinak, kij \lVát irtott ki- A d°k, hogy az egyik 3-ból _ az ma^a „Ami, pusztítás -oka*: helyen ket _ _ feszek •ehol sem szolgáltak, életében gólyáéknál is. Az ükapa még tájviszonyok mellett Énekkara. hordják a gólyák a kacsákat. sze'\pelyhes A szerelők Ganz-MÁVAG-Doi _ az cirok elvtársnak szólítja, egyes vasszerkezeti elemeket _r , állítják össze. Pattog a sze- Nemcsak egyszerűen gecselő kalapács, megfeszül- relő az »öreg« vasas, ha-f Arra kértem a télé­nek. az izmok a csavarok rá- nem a pártcsoport vezetője |/onóió£, tudja meg húzása közben. Lakatos Jó- jg Mert az itt dolgozó tízia vadász nevét, la­zset munkavezető, fósrerelő kommunista partcsoportot? fcfS(ií. ^zsmálása a szegecselok mellett all, va- . „ú. , - ,. Jrós ellene megindít- Állítólag a felsova lamit tanácskozik velük. Ré- alkot — a partot képviseli. \hassák Az adatok gi hídépítő ő is, a hídépítő Hogy mit csinálnak a(i megszerzését, közié­cra'úk em-'k hőse, mint jó- párttagok? Elsősorban a(lsét Ígérte, valamely Bólyái is puskacső páran azok közül, akik itt munkában állják meg a he-(okb°l nem tette- vegere kerultek­Hogy en mégis Az elmondottak is volt, a tás elég »humánus« tént. Az ok: az apró jószág dézsmálása. rosi sporttelep mel­letti mészégető-telep is hasznos madara a 1 magyar földnek. Az' okos gazda, ha ész­reveszi, hogy rákap A délelőtti bemutató hang­versenyeket követően déli 12 órakor a kórusok a Szé­chenyi téren ajándékhang­dolgoznak' lyílket' kogy ,ígyulegyfn er"i megemlítem a gólya — Hogyan halad a mun- kolcsi alapjuk beszelni a? ügyet, annak okai ka? — kérdezzük Lakatos fegyelem, a gondos munka? vannak. réti vizek mentén építette az ősi fész­kilakolta- ket, a jó emberek kocsikereket, vagy módon, a fészek szét- rossz kosarat is rak- ra' addig őrizteti jgozóinak. rombolásával tör- tak a kéményre, azokat, vagy olyan / . . . hogy oda csalogas- helyen tartja, ahol a (Nemet vasutas Énekkar éf atálZaástai°fz ŰSÜ T ki^-; ajándékhangversenye őszt beharangozó a* A dalo6találkozó meghir­Arany János -jó ma- Bolya veszelytelenne Jdetett programja ÜJ> kedves darát*. Nem tett valllc- iszínfolttal is bővül. A Né­kart, ellátta őt a rét A népek őrzik ősi jmet Demokratikus Köztár kígyóval, békával, szokásaikat, visele- }.saságból, jogtalan, elítélendő, később a tarló sás- tűket, táncaikat, sa- igédre érkezett központi vas­sőt büntetendő Valóban lekmények. A cse­Ma­kával, egérrel. El­tűntek a rétek, a vi játos népi kultúrá- (utas énekkar ugyanis beje­jukat. A magyar ?lentette a rendezőségnek. Józseftől, amikor tovább in- fontosságáról. Aztán munka-? magam is hallottam gyar Népköztársaság zes paszták; tengeri jöld ősi vándorma- 0hogy délelőtt 11 órai kez­társaik érdekében intézked-? ellenszenvről, má- Minisztertanácsának táblák, búzamezők, dara a gólya, éppen (dettel a Széchenyi téren dul a szegecselőktől. Haladunk rendesen, nek, szólnak. A kommunista?su" sajnálkozásról, 59/1954 (IX. 9.) szá- hatalmas ten- úgy mint a villás ?ajándékhangversenyt ad Sze­>- -•- - - - - • perek hullamzanak fecske, hozzátarto- (^ed dolgozóinak. Az 50 tag­a fészek körül. Néha zik a táj képéhez. A fBal ideérkezett veg\-eskar 12 ÓT/Í 1-n 4- L<>TT u„u.': ?_; A j .1 »_. i i i i < -i. "gyűrjük*, iparkodunk a főszerelő, Lakatos József . amelyek a gólya éle- mú rendelete a ma­tét kísérik. Autó- Iliimúlebmffl i-téy­előtte cölöpözni, állványozni működne már a fürdő, csu-<> ^ vad-' hal-, vagy me­(l«ezte tőlem: sza- zogazdasagt szem­hiaba hajított már ha nem ártunk tte-JMár több nemzetközi talál­ki a fészekből táp- kt Nemzetközi ma- kozón ls részt vettek: 1951­lalekhiany miatt dárvédelmi kongresz-lbGn ,Rer,inbeT1- 19ü6-ban a ket-három gólyafit Szusok foalalkoznnk Jstrassburgi nemzetközi fesz­n? ore9 madár, mert a gólya s retnénk pár nappal a határ- fejébe, miért nem adja már(azóta szegény csün- szerepel, a gólya tör- ° MOV családot ele- delmével. _ tr í'T-l t ... » . _ . . _ CPrinfl/ nlln+rv*: — kel1- P4" a víztartó hiányzikA bad,e löni a gólyát pontból meg ^ — Mikor lesznek készen? Joggal mérgelődik emiatt? mert ő látta, hogy hatók. Ezek között — Szeptemberben és sze- Lakatos József és nem fér a("»»alaísi« meglőtte és pedig a gólya idő előtt készen lenni, hídépítők ezt igy szokták — lalat. Igy történik meg, foglalkoznak i""™""'81 '^">««ozi jesz­sorsával. né-!ltlvalon' 1959"ben Ped'E Len-. gyeiországban vendégszere­peltek. Az énekkar művé­az öreg madár, mert a gólya sorsával, vé Hazánk­A a víztartót a kivitelező vál-? °° lábbal repül, vény által védett steggel ellatn\ nem ban is katasztert ké-. .. ... , , Egy másik asszony a madár még akkor is, ,ta- a meghagyot- szítettek a lakott és ?szet' vezetője es karmestere • , , , J„ . , . , beszédbe elegyedvén, ha valahol kárt tesz. íakat nevelni kellett, elárvult """ valaszol és elmosolyodik. A kommunisták a műszaki?szidalmak közt em- Népgazdasági tör­fészkekről, -népszámlálást* tar­Imre Lajos később hozzá- vezetéssel együtt sürgették^'litette, hogy nagy vényünk sok úgyne- hogy örizetlen csibé- tottak soraikban. fűzi, hogy az új vassrerkeze- az ebédlő, azután az öltöző],Pénzekért libatojáso- vezett -kártékony* b°l vagy récéből Szomorú lenne jelen­ti rész (a tulajdonképpeni megteremtését. Mindkettőifcaí vett és négyből madárfajt is törvé­híd) 60 centiméterrel széle- megvan már, használják is???/1"1 ke.lt fci- Ebből nyes védelem alá *ebb iesz a réginél és be- a híd feljárójától jobbraiTúgy^ttlja^a tehuS^Tto^ tonpailóval készül. A vasúti egy nemrégen felépített ta-J gólyát. Kegyetlen- tartva szem előtt. sínpárokat is fölszerelik karos házban. ségeket is hallottam: De egyet-egyet elkap. A gólya így sem Arthur Weissflog zeneszer­ző s ugyancsak több, a mű­sorukon szereplő dalszöveg író in az együttes egyik szer­TentTogy 'erőszakos „ ^ff71"' - ^ 'együttessel érkezett az ének­kar párttitkára, Manfréd halállal éppen Sze­hagyja el ősi föld- ifj^ílyama- fe «ud«lf az jét. Visszatér Afri- darak száma. vasutasszakszervezete . , .... , , . „ , ? kulturális osztalyanak vere­maradjunk kabol, ahol ősszel Beretzk Péter tője.

Next

/
Thumbnails
Contents