Délmagyarország, 1960. június (50. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-08 / 134. szám
Szerda, IMA. június 8. 2 Zorin előterjesztette az új szovjet leszerelési javaslatokat A tízhatalml leszerelési bizottság kedden Genfben, a Nemzetek Palotájában folytatta munkáját. A kanadai delegátus elnöklete alatt lefolyt ülésen Zorin külügyminiszterhelyettes, a szovjet küldöttség vezetője előterjesztette a Moszkvában múlt héten bejelentett háromszakaszos szovjet tervet, s az általános, teljes leszerelésről szóló szerződés tervezetét. Beszédében Zorin rámutatott- annak felmérhetetlen jelentőségére, ha — mint a szovjet javaslatok a leszerelés első szakaszaként előirányozzák — megsemmisítenék az atombombatovábbító eszközöket, Ez — mondotta — megszüntetné egyúttal a váratlan támadások veszélyét is. Utalt beszéde további részében arra, hogy a Szovjetunió a nyugati hatalmak álláspontját vette tekintetbe a nukleáris fegyverek megsemmisítésére tett javasla taiban és akkor is, amikor a második szakaszként irányozta elő a fegyveres erők létszámcsökkentését. Részletesen taglalta az ellenőrzés kérdését, kifejtve, hogy a szovjet javaslat ilyen vonatkozású részletei magukban foglalják az átfogó ellenőrzés minden vonatkozását. Beszéde befejező részében Zorin rámutatott, hogy a világ eredményt, megegyezést vár a leszerelési tárgyalástól, mert hiszen — mint Hruscsov június 3-i moszkvai sajtóértekezletén megállapította — a leszerelés kérdése nem túr halasztást. A nyugati delegátusok nevében felszólaló Eaton amerikai küldött kijelentette, hogy a nyugatiak a szovjet javsalatokat »alaposan és komolyan* megvizsgálják. Hozzátette: szükség lesz a szovjet terv több pontjának tisztázására. Válságos helyzet a chilei Valdiviában A földrengés sújtotta Valdivia dél-chilei város helyzete továbbra is válságos. A szűnni nem akaró, özönvízszerű eső miatt tovább emelkedik a várost elöntéssel fenyegető Rinihue-tó szintje. Harminc mérnök és kétszáz munkás 25 földgyalú bevetésével éjjel-nappal fáradozik csatornák építésén, hogy elvezessék a tóban felgyülemlett hárommilliárd köbméter vizet. A külvilágtól teljesen elszigetelődött és egy hónappal ezelőtt még 130 000 lakosú várost már csaknem teljesen kiürítették. Több mint 1 ml'lló 700 ezer munkanélküli 0 aszországban Az olasz kormány, a krónikus munkanélküliség problémájának megkönnyítése végett, minden évben Igyekszik előmozdítani állampolgárainak gazdasági emigrálását. Tavaly gazdasági okokból mintegy 400 000 olasz emigrált, legnagyobbrészt tengerentúli országokba, de más európai országokba is. Olasz hivatalos adatok szerint 1946 óta csaknem négymillió olasz kényszerült arra, hogy hazáján kívül keresse meg a kenyerét. A legutóbbi hivatalos jelentés szerint ez év márciusában Olaszországban több mint 1,7 millió munkanélkülit tartottak nyilván. Tanácsos-e Eisenhowernak Japánba látogatnia? Herter az amerikai szenátus előtt — Angol lapok kárőrvendése Jó néhány nap óta a japán közvélemény során százezrek tüntettek a szerződés ellegteljesebb erővel juttatja kifejezésre, len s hogy ez a tüntetés milyen nagy hogy nem ért egyet a rövidesen életbe hatású volt, mi sem bizonyítja jobban, lépő japán—amerikai szerződéssel, amely mint az, hogy az ellenzéki Szocialista korlátlan időre lehetőséget ad az ameri- párt minden képviselője lemondott man* kai csapatok Japánban maradásához és dátumiról mert _ mint oz erről s2óíó ahhoz, hogy az Egyesült Allamok Japan- ..... ... , , ... , ban levő légi és katonai támaszpontjait bejelentes aláhúzta -, nem kíván olyan az Egyesült Államok kénye-kedve szerint parlament tagja lenni, amely ennyire fihasználja fel. A japán képviselőház ülése gyeimen kivül hagyja a nép érdekeit. Mit kérdeztek az amerikai külügyminisztertől? Herter amerikai külügy- Valószínűleg vita lesz ződéshez és a látogatáshoz, miniszter kedden a szená- majd arról, nem lenne-e de tus külügyi bizottsága elé - helyes elhalasztani a lá- az ezzel szemben megnyilállt, hogy válaszoljon a kö- togatást vánuló japán ellenállás a vetkező kérdésre: tanácsos-e — állapítják meg amerikai legsúlyosabb arculcsapás, az elnöknek most Japánba lapok. amelyet az Eisenhower-kormennie? „Haditanács" szociális kérdésekről Nagy sztrájkok készülnek Párizsban A párizsi Matlgnon-palotában kedden nagy volt a sürgés-forgás. Debré miniszterelnök összehívta a kormány több tagját. Az ülésen a feszült szociális helyzetről volt szó. A miniszterek valóságos -haditanácsot, tartottak a dolgozók milliós tömegeinek a héten kibontakozó akciói előtt. A készülő sztrájkok mind szélesebbkörűré és egyre naflpobb arányúak lesznek. Erre vallanak az előjelek. A PáriaB környéki postások Fordce Ouvrirere szerBonn azonosítja magát Hltlor követeléseível A csehszlovák sajtó a revansiszták müncheni találkozójáról A csehszlovák sajtó felháborodással ír a szudétanémet revansiszták müncheni találkozójáról. — A szudétanémet revansiszták arcátlansága nem ismer határt —• írja a Rude Pravo és rámutat, hogy W. Stain bajor munkaügyi miniszter, a hitlerista ifjúság egykori vezetője egészen Hitler szellemében beszélt, amikor a csehszlovák határvidéket, Szlléziát, Pomerániót és Kelet-Poroszországot -a német nemzet nélkülözhetetlen életterének* nevezte és azzal fenyegetőzött, hogy a békét csak úgy lehet biztosítani, ha ezek német területek lesznek. München utcáit — Írja a Práce — ismét elöntötte a barna szenny. Az egykori -Heim ing reich!* helyett -Vissza Osehszlovákiábal* lett a fasiszták jelszava és -. .. patkány módra követi őket Európa-szerte az áruló emigráció*. A pozsonyi Pravda szerint a szudétanémet napok megmutatták, hogy Bonn azonosítja magét Hitler követeléseivel. A müncheni találkozó figyelmeztetés Európa népei számára, hogy milyen veszélybe sodorhatja Bonn revansiszta politikája a kontinenst >—• írja a lap. vezete például elhatározta, hogy a pénteki közalkalmazott sztrájk 24 óráját a maga részéről még egy nappal megtoldja. A CGT és a mozdonyvezetők önálló szakszervezete fontolóra veszi, hogy a közalkalmazottak sztrájkjának pénteki napján a vasutasok is hagyják abba a munkát. Az elégedetlenség a francia dolgozók legkülönbözőbb rétegeiben mutatkozik meg. Egy nem mindennapos sztrájkról is hírt adhatunk: a párizsi hajózható csatornák zsilipkezelöi kedden sztrájkba léptek. Az eredmény: a Saint-Martin és a Saint-Deni9 csatornát eltorlaszolták a megrekedt uszályok. A kubai közvélemény továbbra is elítéli az amerikai jegyzéket A kubai közvélemény to- rágalmazása* címmel rámuvábbra is elítéli azt a fenye- tat, hogy az amerikai jegvgető jegyzéket, melyet az zék célzatos kísérlet, amely Egyesült Államok kormánya megpróbálja aláaknázni Dorjúnius 4-én a kubai külügy- ticos elnök eredményes látominisztériumhoz továbbított, gatását a testvéri amerikai A jegyzékben az amerikai országokban, kormány heves támadást in- Az amerikai kormány a téz a kubai .kormány ellen jegyzék elküldésével semmiaz állítólagos rágalmazási be vette a nemzetközi jogot, hadjárat miatt, melyet az mint ahogyan a nemzetközi Egyesült Allamok ellen foly- jog lábbal tlprását jelentették tat. A jegyzék kikelt a Dor- amerikai repül6gépek beticos kubai elnök ellen is, . , f , ,, , aki élesen elítélte az Egye- hatolasai mas országok légisült Allamok magatartását, térébe, amit az Egyesült ÁlA Revolución című lap lamok továbbra is folytatni -az Egyesült Allamok újabb szándékozik. Aláírták a magyar—finn kulturális egyezmény 1960 —61. évi munkatervét Június 1-én és 2-án ama- felelő finn Intézetek között gyar—finn kulturális vegyes- a nyelvészet, a néprajz, a bizottság megvitatta a ma- mezőgazdasági tudományok gyar—finn kulturális^ egyez- és egyes műszaki tudornámény 1960—1961. évi mun- nyok területén, és témákat katervét Magyar részről Or- dolgoznak ki közös kutatási tutay Gyula, az Eötvös Lo- feladatok elvégzésére. A két ránd Tudományegyetem rek- országban működő magyar, tora, finn részről Heikki Ho- illetve finn lektor folytatja sia oktatásügyi miniszter jú- munkáját, s a felek ígyekeznius 2-án aláírta a munka- nek elősegíteni mind a matervet gyar, mind a finn egyetem! Az elfogadott munkaterv hallgatók részvételét a máalapján a tervidőszak folya- sik országban működő nyári mán mindkét fél összesen 12 egyetem tanfolyamain. A fohavi ösztöndíjat biztosít a lyamatban lévő kulturális másik ország tudósainak és cserét mindkét fél igyekszik " .... sz eddiginel szelesebben es egyetemi hallgatóinak kuta- sokoi<jalúbban fejleszteni, a tó- és tanulmányút céljára, két ország nemzeti ünnepe a felek igyekeznek közvet- alkalmából Finnországban len kapcsolatot létrehozni a magyar hetet, MagyarorszáMagyar Tudományos Akadé- gon pedig finn hetet renmia kutatóintézete és meg- deznek. Fulbright szenátor a bi- mányzat nyolcévi működése zottság elnöke egy korábbi alatt elszenvedett. A hadjányilatkozatában javasolta, rat hevessége azt mutatja, hogy -talán okosabb lenne, h°gy a kirobbanás nem ha az elnök tanulmányoz- a kommunisták ná a látogatás őszre tör- Japállban mlnd 18bben tenő elhalasztasat*. sürgetik a megegyezést KíA szenátus külügyi bízott- naval sága egyébként kedden úgy képzeliki hogy ez kezdte meg az uj japán— reskedelmi ^ kulturális csere alapján kezdődhetnék amerikai katonai szerződés megvitatását j^g Hogy mennyire súlyoA Newsweek című ame- Ban aggasztja Amerikát az rikai lap azzal próbálja e]nök látogatása, mutatja az megnyugtatni a kedélyeket, a tény, hogy liógy Eisenhower látogató- amerikaí b,7jtons4|f, tisztek sanak lemondása rendkívül japánban különleges bizkáros lenne az Egyesült Al- tonsági Intézkedéseket folamok tekintelyere, de az ganatosítanak sem lehetetlen, hogy a K-si-kormány bukását okoz- Eisenhowernak a repülőterná. A japán kormány keddi rő1 a császári palotába vonaminisztertanácsán is foglal- lásakor. kozott Eisenhower látogatá- • Algériai hadifelentés Az algériai nemzeti felsával és a kiadott közle mény szerint úgy döntött, hogy a látogatásra e hónapban kerül sor, Londonban könyörtelen kárörömmel figyelik az szabadító hadsereg vezérkaFgyesült Államoknak Eisen- ra jelentést tett közzé a mábower tokiói útitervei miatt jus 25-től 2í!-ig lezajlott hadtomyo6uló bajait. műveletekről. A négy nap Az angol lapok nagy rész- során az algériai hazafiak letességgel írnak a' heves négy francia repülőgépet és viharokról, helikoptert lelőttek, 38 tanamelyeket a japán-ameri- kot két gepfe®n/rées és hat kai biztonsági szerződés gépkocsit, valamint 16 és Eisenhower útiterve kelt erődítményt megsemnusitetJapánban. tekA Daily Mail című lap ötven francia katona elmegállapítja: esett, az algériai hadsere? — Kisi és a Fehér Ház húsz halottat és negyvenhászívósan ragaszkodik a szer- rom sebesültet vesztett a KGST Külkereskedelmi állandó Bizottságának ülése Szerdán Moszkvában meg- megérkezett az ülésre Witold kezdi munkáját a Kölcsönös Trampczynski lengyel külke„,..„.., _ reskedelmi miniszter. A maGazdasagi Segitseg Tanacsa gyar bol|?ár H a román Külkereskedelmi Állandó Bi- miniszterek már Moszkvában zottságának ülése. Kedden vannak. A balatonimádókat még mindig változatlanul foglalkoztatja a nagy kérdés: a tó életkora. A problémára ázonban csak a tudomány módszerei tudják megadni a választ. A tudomány két irányból közelítette meg a kérdést: mikor keletkezett a Balaton medencéje és mikor töltötte meg azt a tó vize. Az első kérdésben a tudomány a tó déli partját vette vizsgalat alá. Amint dr. Kriván Pál, az Eötvös Loránd Tudományegyetem földtani tanszékének adiuhktusa elmondotta, a siófoki, magas parton néhány méteres lösz alatt, olyan homokréteget találtak, amelyben folyóvízi hordaléklerakódás ismerhető fel. Ennek a rétegnek a szintje' körülbelül •70 méterrel magasabb a mai lófenéknél. Ezt a hordalékot csakis valami folyóvíz hordhatta oda. mert különben nem gyülekezhetett volna össze ílven, viszonylag szűk területen. Fbből pedig az következik, hogy a Balaton medencéiének szintje valamikor ebben a magasságban helyezkedett el és még nem borítottS víz, mert különben folyó nem alakulhatott volna ki rajta. A tudományos kutatás azt is megállapította. hogy ezt a homokot a folvó a tó északi 'partján levő. felvidéki jellegű terü'•etről 'hordta oda, .Mindez, elárulja azt, hogy a tófenék Milyen idős a Balaton? A múlt eltemetett titkai adták meg a választ a tudomány kérdéseire csak ennek a hordaléknak a alatt alakulhatott ki folyaleülepedése után süllyedhe- matosan. tett le mai mélységére. Az utolsó jégkorszak, az Hogy pedig ez a homok úgynevezett würmi eljegesemikor ülepedhetett le, ar- dés azonban három szakaszról a löszréteg vall. Mivel ból állt. Utolsó két szakasza a lösz a homokréteg felett azinte egymásba folyt — alig van. nyilvánvalóan csak ké- választotta el őket valamesőbbi időben települhetett lyes felmelegedés —, az eloda. Ha sikerül megállapí- ső után viszont volt. egy tani! hogy a lösztakaró mi- időszak, amikor élővíz folykor alakult ki. akkor meg- hatott keresztül a medencén, közelítőleg az is kiderül, A folyó tehát csak a würmi hogy miker szűnt meg a ho- eljegesedés első és második mokréteg növekedése, tehát szakasza között rakhatta le mikor tűnt el a folyó, vagy- az árulkodó homokréteget, is mikor következett be a vagyis a medence csak az tófenék lesüllyedése. utolsó jégkorszak első harAzt már megállapította a mada után *süllvedhetett le. tudomány. hogy lösz nálunk Arra a kérdésre, hogy a minden jégkorszak idején medence mikor telt. meg vfzképződött. mert akkor az zel. az ósnövénvtan kereste északról előrenyomuló lég m»g a - választ. Dr. Zólyomi eltérítette az addig uralko- Bálint akadémiai levelező dott szélrendszereket, és ha- tag irányításával kísérleti zánk területére a szibériai fúrásokat mélyítettek a Baanticiklon hozta el a közéo- laton fenékiszapiába. elteázsiai sivatagok porát, metett közegrétegeibe. és amiből azután a lősz kiala- megvizsgálták a bennük kult. Miután azonban ezt az megmaradt sok ezer éves vi-' említett löszréteget nem rágpor-szemeket. az úgyneszakítjgk meg a jégkorsza- vezett polleneket. Ezek a kok közötti időkre jellemző pollenek nyilvánvalóan az rétegek, és újabb löszréte- iszappal egyidejűleg rakodgek sem települtek fölé, tak le és azért maradhattak nyilvánvaló, hogy ez a lösz meg mostanáig, mert a polcsak az utolsó jégkorszak* len rendkívül ellenálló anyag, ebben sem a fémek, sem a jelenleg ismert műanyagok nem is lehetnek versenytársai. Azt már régen tudják, hogy az utolsó földtörténefl szakasz növényvilágában mikor. milyen arányban szerepeltek a különböző növényfajták. így tehát a pollenekből következtetni lehet az egyes lerakódások keletkezésének idejére. A balatoni lerakódások legalsó rétegeiben a legnagyobb mennyiségben a fenyőnek. az ettegesedési korszak jellemző növényének pollen ieit találták meg. Ez volt tehát az uralkodó fajta, amikor a mai medence kezdett vízzel megtelni. Ahogyan azután a különböző pollenek egymás felett leülepedtek. abból megállapították. hogv később a fenyő mellett lassan feltűnt és egye szaporodott a nyír és a fűz. amelyek — mint tundrái faiok — az eliegesedést bezáró tundra-szakasz jellegzetes alakjai. Ezután megielentek a lombos fákelőbb a mogyorócserje vált uralkodóvá, később ezt követte a tölgy, végül előtérbe kerültek a bükkösök, gyertyánok stb. Ezek mind a jégkorszak utáni, tehát mai kor növényei. Ezek alatt még mélyebben találtak ugyan elszórtan polleneket, de ezek már csak olvan régi növényfajták virágporszemei. amelyek vitathatatlanul az eljegesedés előtti korszakra utalnak, sokat köztlük már csak mint kipusztult fajt tart' nyilván a tudomány. A virágpor tanúvallomása is megerősítette tehát azt, hogy annak a kataklizmának. amely a Balatont mai formájában kialakította., az utolsó jégkorszak idején .kellett lezajlania. De egyúttal azt is elárulta, hogy a Balaton medencéie akkor kezdett vízzel megtelni, .amikor az utolsó jégkorszak már lezárult és így úira eliuthattak a Kárpát-medencébe a. csapadékot hozó 'pvugafi 'szelek és leheMvé tették az -előregyártott* ' medence vízzel való kitöltődéséi A természet, tehát vallott,de csak földtörténéti korszakokban Ezt azután.a tudósok átszámították- évezredekre. és azt állapították meg. hogv a tó medencéje körülbelül 60 000—70 000 évvel ezelőtjt alakult ki és azután az eljegesedés idején még 40 000—50 000 évet várt, -amíg — hozzávetőleg 15 000 —20 000 éve — lassan kitöltötték a kialakuló tó hullámai.