Délmagyarország, 1960. május (50. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-22 / 120. szám

Vasárnap, 1960. május 88. 2 8 Madácsy László: Móra Ferenc gondolatai az irodalomról és a művészetről Szeretném én látni azt a gorombaságot, amivel meg lehetne haragítani egy írót, aki mámoros az ihlettől. (N. a. e. 1. 137. L) » A romantika bacilusával szemben csakugyan nincs inimunitás sehol a világon? (N. a. e. I 150. I.) • Egy szál gyufánál nincs szükség a szabatos leírásra, mert egyik gyufa olyan, mint a másik. De ha egy regényt gyufaszálakkal játszana végig az ember, akkor még azokat is le kellene írni vázlatosan, hogy az olvasó fantáziájának legyen mire rakni a húst. (N, a. e. 1. 154. 1.) • Azt hiszem, a lirizáló naplóregények éppen azért mentek ki a divatból, mert mindnyájan megokosodtunk, nemcsak az olvásók, hanem az írók is, és nem vagyunk hajlandók a szívünkön keresztül nézni a világot. (N. a. e. I. 170. I.) • A költők akkor is veszélyes vetélytársak, ha síáz évvel ezelőtt meghaltak. (H. t. u. 37. 1.) kallódott riportok. — S. t. — Sokféle.) * * Aki igazi költő, az a susz, .... .. ... , . terokról is tud pindaroszi Irtózatos unalmas néha a Könnyebb egy csatat meg- dapasztorok hasalnak a fű- ódákat irni sőt csakis az az poétikusat adni. nyerni, mint leírni. ben, az rokokó. (N. a. e. I. igazi költő,'aki ezt meg tud...... ,.,>., . ... .*, , , 72, M ja csinálni. A győzőkről nem A jo könyveket el kellene Az elet ertelmenek vala- • • kunszt szépet irni (H t u tiltani, hogy olvassák is őket. milyen formában való fel- A dalköltészet lesoványít- J7. jj * oldása: ez a regény. ja az embert, de az idegeit • Inkább a verseid írnád * nmdben tartja; viszont az Vannak írók, akik azt is gondolatban, mint a gondo- Kell, legyen az troban ódakolteszet hizlal, de a följevyzik a jövendő számálataid versben. annyi bátorság, hogy olyan szárny nélkül való repülés ra hogy mikor esett ki az véleményt nyilvánítson, ami elcsigázza a szimpatikus első foguk. (E. r. 471 1.) »£n csak olyan barkácsoló ember vagyok, aki muszájból passziózom az irodalommal — irta Móra — mint ahogy öreg parasztok p asszióznak esős délutánokon az eresz alatt. Fölvesznek egy darab fát á kerítés mellől, egy rossz kapanyél darabját, egy hempergő lécet, egy foglalkozásnélküli deszkát, aztán azt elkezdik fúrni, faragni a bicskával. Ha az ember megkérdi tőlük, hogy »mi lesz az, Péter báesi«, akkor azt mondják, hogy "tudja a Jézus-, vagy -a fene jobban tudja-, vagy -ami lönni akar-. Aztán addig barkácsolnak rajta, míg vagy borotvatok lesz belőle, szép rozmaringos faskatulya, vagy kanál, vagy gyerekfütyülő, vagy hurkacöpek. Egyszóval, ami lenni akar a dolgok belső természete szerint, vagyis ami lehet aszerint, hogy puha-e a matéria, vagy kemény, meg hogy bicska hogy fogja.természetesen a túlzott szerénység mondatja Mórával ezeket a szavakat, mert ő nagyon is jól ismerte az alkotás művészetének műhelytitkait. A műalkotásnak nemcsak elméletét tanulmányozta, de a gyakorlatból következő nehézségeken elhivatottsággál elmélkedett. Emelkedett ízlését, rendkívül éles kritikai érzékét bizonyítják a magyar és külföldi Írókról szóló írásai. A »dolgok belső természete-, azaz a »matéria- minősége volt számára igazában fontos és elsődleges, a forma, mely abból következett, csak másodlagos. Nem vállalta a Vart pour Vart öncélúságát, egész életmüvét a tudatos, világot formáló szándék jellemzi. Elutasítja a germán tudósok légből kapott szépségteóriáját, mosolyog a renaissance, a barokk, a rokokó emberideálján, elítéli a »pikantériát cél gyanánt- művelő írót, megveti a teleszkópszemű írókat, akik ködfoltokba kukucskálnak témáért, ahelyett, hogy a valóság jelenségeit vizsgálnák. Azaz: művészi elméletét az élet ezer és ezer megnyilvánulásának vizsgálata alapján szerzett tapasztalatokból igyekezett a maga számára leszűrni. A közölt Móra-gondolatok részben még , kiadatlan kézirataiból, részben megjelent müveiből valók. Ez utóbbiak lelőhelyét megjelöltük. (Rövidítések: G. — Georgikon. — N. a. a. 1. — Négy apának egy leánya. — H. t. — Hannibál tanár úr. — E. r. — Ela. e. Könnyebb egy unalmas senkiével se ellenkezik. idegrendszert. (N. könyvet írni, mint elolvasni. * i02. 1.) Az fr6k páiydja „rendesen * . „ . A régiektől kell tanulnunk • előbb kezdődik, mint amikor Amilyen a stílus, olyan az helyes stílusbeli felfogast, A legtöbb Írónak telesz- már ők is tudnak róla- (E ember. Ugyan! Olyan keves akik az anyaggal és a te- kópszeme van s még a köd- r 473 l) vohia a jó ember! chnikával bensőséges életet foltokba kukucskál témáért, ' • * élvén, soha se tévedtek, és nem veszi észre, ami csak Furcsa de megszokott jeA legsikeresebb mondato- így ízléstelent nem csinál- karnyújtásnyira van előtte, lenség ez az újságírás éppen kat akkor irom, mikor leg- tak. Ez is igazi tragikum, az iró olyan eltörölhetetlen jegyet hevesbe vagyok bölcs. • tragikuma. (N. a. e. I. 137. I.) nyom az ember lelkébe, * * «. , A V*™ elt!i, r * mint az egyházi rend. (E. r. A nyomtatott betűnek fs. mint a csillagok, de mm- Nemcsak a szerelem teszi 479 1) nagy befolyása van a jelen- dig — színekben is játsza- álnokká az embert, hanem a • téktolen dolgokra, pl. művé- vak, — találóan a mi érzel- regényírás is. Bizonyos, hogy Akiknek kihullott az Írói szeb, vagy vilagnezetre; de mt, vagy értelmi fokunk egyik se tartozik az erkölcs- tej foguk, azoknak már csík smkit se vettmegraegy prizmája miatt. javító foglalkozások közé. fl2 áll jól, ha szerénynek tekonyy, hogy kihurcolkodjek . (N a. e j. 133 u fetifc magukat. (S. f 176. I.) a lakasaboL Az ember sohase lephet ki • • ... * . önmagából, ezért nincs tár- A, met lovára nehéz fel- A szegény magyar író kétA zenelö ora és a gram- gy, agos művészet es tár- kapaszkodni az embervek. szer is meggondolja a mai mofon. Ez a biedermeyer es gyilagos kntika. Be vagyunk de ha egyszer nyeregben világban. hogy idegenbe « mo- zarva személyünkbe, mint van, akkor nincs leszállhat- menien-e azért amit itthon ... ^ . „.... _ . eletfogytig való börtönbe, s nékja addig, mig le nem is el lehet végeztetni. (S. f. Minden tragedian csak egy ez egyike legnagyobb nyo- szédül. (N. a. e. I. 136. I.) 196 11 kicsit kel! fordítani es ko- morúságunknak. média lesz belőle. Tessék csak arra gondolni, hogy a victor Hugó több szót kapatikus eltéveszti a tégelyt, vart föi mint eszmét. s ipecacuánhát ád be Romeo- • éknak altató helyett. LÖDI FERENC: Itt másként élni nem lehet... Színes kavicsként gördülő szavak kocódnak össze éveim alatt, mint vízesésben sodródó halak: honnan hová és merre, meddig? Ezen az úton más is ment itt, s míg messze ér — ó, el ne hagyd magad! — szívekbe nő, vagy elfelejtik. Honnan is jössz, kit széteső vOág tartott fönn, mint a meztelen csigát a pince odva, mélye — mécs-világ, s a honi rendben hazát vallva tenyérnyi ég volt kitakarva, és nézte vak és nézte, aki lát, hogy szinte körmét belemarta. Ez már nem érdem, éltek így sokan, a tegnapokról új hír nem fogan és más ma már a régi nagy folyam, amelynek cseppje voltál végig, vallalva harcát, örökségit, mert nem akartál élni mishogyan, mint ahogy utad véreid kimérik. Kiváltál mégis — néha azt hiszed, mert az fáj, ami nem mindenkinek, s néhány volt bamba társ nem érti meg hogy értük égsz ki mind csak egyre az istennel is perre kelve; mert mit érnek ma gyáva, fél hitek, ha egész világ gyullad szerelemre? Kiválni így és összeforrni: más, szeretni több kell, mint egy villanás, kínlódj meg érte, járjon át a láz, fogózz meg benne, mint a Napban, tisztulj, mint fémek a savakban, légy érte bárd, tüzes kígyómarás, s szüless meg érte száz alakban. Honnan hová is gördül a kavics? Ez itt a lényeg, bár ha nem vagy itt akkor is forrja új vonásait, mit itthagytál, de belefogtál. vagy álmodtad a csillagoknál s már hinni merted, vagy csak még alig, hogy ott áll majd a bizonyosnál. Az az iró, aki a pikantériát cél gyanánt műveli, úgy tesz, a tollával, mintha a katona trágyát forgatna a kardjával. Ügy szép a tudomány, ha önzetlen. (G. 34. 1.) Az ember ott szedi a tudományt, ahol találja, — en nélfogva nem. mindig a tv A dósok könyvéből szedi. (G Egy nagy poétán vagy tu- 7S- , dóson könnyen megesik, hogy a szakáesnéját veszi el A házmester, akinek a ke— egy börzeügynökön soha. r.ében a szél elfújja a gyermert az a maga komiszságá- tyát és sötétben a tulajdon ban látja a világot. háziurát vén szamarazza le, • mert nagyon erősen csöngeA szellemesség nem erede- tett, csak olyan tragikus réti gondolatokból áll, hanem gényhős, mint a szépasszony, eredeti gondolatfordulatok- akinek akkor támad pattaból. Tehát nem lényegbeli, nas az orra hegyén, mikor hanem formai tehetség. hosszú lelki tusakodás utáni • rászánja magát a légyottra. Csak a germán tudósok- <N- a- e 1- 34. 1.) tói telik ki, hogy rőffel • akarják mérni az asszonyi Ami meztelen, de sovány, szépséget. Szögmérővel és és sok mindenféle gyümölcskranométerrel neki menni a csel van körülvéve, az renaiTiilói Vénusnak s nem szép- issance. Ami még meztelenek találni, mert nem felel nebb, de kövér, az leginkább meg az ő szépségteóriájuk- barokk, ha sisakja is van, nak. Ellenkezőleg: ezekről akkor egész bizonyosan az. kell levonni azt a néhány Akol nagykalapos kisasszoszürke szabályt, amit a szép- nyok illetlenül hintáznak és ség kritériumának veszünk, előttük rövid, bugyogós csorPAPP LAJOS: MÁJUS Anyóka orrán pápaszem mosolyog, merthogy süt a nap Fehér babakocsik felett göndör kis szellők játszanak. Elnyílott már az orgona. Megtört arccal a fűbe hull. Egy lány. Kezében kék füzei. Egy lány szeretni megtanul. S két lurkó arról vitatkozik, hogy születik a gyerek. Nahát! — moccan a lomb a fán Ej-ej! — zúgnak a levelek. Vibrál a cigarettafüst okos homlokuk körül. Fecskék a. napot kergetik. Mégis! mindenki úgy örül Uszályból kirakják a fát, dél van — zendül a nevetés aztán puha kenyé-be harap ezüst fogaival a kes... •P Zsohí Mhi emlékei Betipegett a szobába, leült, elhelyezkedett a széken, megigazította fekete kendőjét a fején, kissé ráncos, de kedves arca mosolyra derült és idézte a régen történteket. Kitűnően emlékezett 40—50 évvel ez'előttre, jobban, mint a közelmúltra. — Most is úgy áll előttem Endre, mintha tegnap látam volna — mondta meleg hangján. — Akkor még én is fiatal voltam, megmaradt bennem sok minden. Szép, erős, jó fiú volt Endre, nagyon szerette a szegényeket... És Zsani néni személyes emlékei nyomán feltárult sok-sok epizód Ady Endre ifjúságáról, családjáról, szerelméről, emberségéről. Horváth Béniné, született Barna Zsani, második unokatestvére volt a halhatatlan költőnek; az ő édesanyja és Endre édesanyja pedig első unokatestvérek voltak. Ott laktak Érmindszenten, együtt gyerekeskedtek, habár Endre hat évvel volt idősebb Zsaninál... — Ügy hívott, hogy csitri — emiitette —mert ő testvéremmel, Fidorkával volt egyévi születésű. Többször kergetőztünk Endrével a templomudvarban, pajkoskodtunk sokat. Aztán Endre elkerült Mindszentről, ment tanulni a nagyvárosba. Amikor tehette, hazajött, és írt rengeteget. Egy ideig nagyon haragudott érte az apja. Kezdetben még lovat sem adott gyermeke érkezésére, Anocsai György ottani parasztember hozta az érszakácsi állomásról Endrét Mindszentre. Az öreg kemény szívű Ady — tekintetes úrnak tartotta magát — szolgabírót akart nevelni fiából, de ö hallani sem akart róla. Az édesanyjára, Mari nénire hasonlított ebben, az is olyan aranyszívű volt, mint Endre. Jó barátja volt Barna Jóska. »Gyere testvér — mondta neki —.. sokan vannak, akiknek nincs, adjunk nekik.Mentek, gyűjtöttek és adakoztak. Igaz, szerette az italt, azt mondta: »Addig iszom, ameddig jól esik.- Többször eljárt mihozzánk, nagyon szerette a kolbászos rántottát, rendszeresen azzal kínáltuk meg. Előfordult, hogy behúzódott a hátsó szobába, és ott dolgozott. Egyszer az apámat kérte meg, hogy vigye el Nagykárolyba. Említette, csak rövid elintéznivalója van és jöhetnek vissza. Szekéren mentek, és édesapám késő délután a nagy vendéglőben találta egy asztalnál: pici ceruzával egész könyvre való verset írt. Ezeket sokáig mi őriztük, de sajnos elvesztek. Kicsit gondolkodott Zsani néni, kutatott a régmúltban. Nem zavartam hallgatásában. A 79 esztendő nem múlt el nyomtalanul, időnként szédült. Láttam, az arcán ismét kirajzolódtak az emlékek és beszélni kezdett: — Endre mindenkit jóra tanított. Templomba viszont nem járt: fogadalomból. Akkor is, amikor szüleinek ezüstlakodalma volt, ő elment a. tiszteletesnéhez, a kertben segédkezett neki, amíg vége volt a ceremóniának. Egyszer aztán megjött a feleségével: Boncza Bertával. Nekünk is bemutatta, nagyon aranyos teremtés volt. Endre egy ízben hóna alá kapta a kis Csinszkát, aki kapálózott, ö pedig tréfásan mondta: •>Gordonka a lelkem, csak vékonyra van stimmelve Berta ott maradt az Ady-háznál, itta a frissen fejt, meleg tejet, jó erőre kapott és Mari nénivel szépen megvoltak. Amikor Endre hazajött, sokat énekelgettek hármasban, különösen a Fekete szem éjszakáját. Aztán öszszegyűlt a társaság és persze olyan nóta is felhangzott, amit nem volt illő dalolni. Én is nagyon szerettem Csinszkát, róla neveztem el lányomat Bertának, egyik fiamat pedig Bertalannak. Kint laktunk a tanyán, de Endréék ha arra jártak, mindig betértek hozzánk. Csinszka hozott csr kóládét a gyerekeknek és Endre különösen kedvelte az én kis Bertámat. Akkor két és fél éves volt és ' csalogatta: ^Eljönnél-e az én kislányomnak, szép házban fogsz lakni, mindened lesz...« Endre tőlem is kérte, adjam oda Bertát, mert épp olyan, mint Csinszka, nekik úgy sincs gyermekük. Dehogy adtam, pedig hat kicsivel bajlódtam. Alig várták a • gyerekek, hogy jöjjön Endre bácsi és az iskolában tanult verseket szavalhassák neki. Endre mindig mondta: -Jól tanuljatok, úgy lesz belőletek ember« — és barackot nyomott a fejükre. Kért engem, hogy taníttassam őket, dehát akkor ki törődött a szegény emberrel. Dúlt a háború, a férjem már három éve nem írt, tudtam, odaveszett. Ekkor láttam Endrét utoljára. Keseregtem előtte, és azzal vigasztaltam magam, hogy majd csak lesz egészségem, aztán megsegít az isten. Azt kérdezte, láttam én már az istent? Mondtam, nem, de úgy tanultuk az iskolában és én ebbe szoktam bele, hiszem, tgy válaszolt: ^Igazad van, testvér, mert te ebben nevelödtél. De sötét van előtted, gyújtsál világot. Én már láttam a világot és most rnás szemléletű vagyok. Imádkozástól nem lesz jobb az élet, csak ha a szegény emberek jobbá teszik Ö ilyen volt, aztán elment és mi csak a gyászjelentést kaptuk meg haláláról. Követte őt apja, nem sokkal később édesanyja. Mari néni még utoljára egy kis zsákba tett mindszenti földet és vitt magával virágmagot Budapestre, hogy fia sírjára ültesse. Rá is szórta a szülőföldet, beletette a színes virágok — azt szeretté Endre — magvait, és amikor hazafelé ment, útközben összeesett és meghalt. Megint csend lett. Zsani néni gondolatában teltek az évek. Ady Endre idejében nem tudta taníttatni gyermekeit, de később Bertalan mezőgazdasági szakember lett és jelenleg az algyői tangazdaság vezetője. Az ö fia pedig már tanult ember: orvos lett. És Zsani néni — aki már egy évig élt itt Szegeden, Bertalan fiánál — korábban Bertánál lakott Erdélyben — mintha arra várt volna, hogy ezeket a kedves epizódokat még elmondja valakinek. Május 2-án kerestem fel, sokáig beszélgettünk, és amikor már megírtam emlékeit, akkor tudtam meg. hogy május 6-án meghalt. Markovits Tibor