Délmagyarország, 1960. március (50. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-04 / 54. szám

3 Péntek, 19®0. március L Á lipcsei vásárban 51 ország mutatja be termékeit A magyar kiállítás sikere Szászország legnagyobb tel mindenkor nagyon állam kapcsolataira is. — varosa vasárnap ismét a élénk volt, hiszen négy ég- Ez idö szerint — mondta világkereskedelem metropo- táj fontos nemzetközi útjai Rau — két német állam lisává változott. Az utca- találkoznak itt, s ez keres- van, s egyik sem hajlandó kon temérdek a gépkocsi, s kedelmi közvetítő szerepre alávetni magát a másiknak. Kompromisszumokra azon­a repülőtéren óránként 6— teszi alkalmassá Lipcsét. 7 gépet fogadnak, illetve in- A külföldi sajtó élénk tu­ditanak. Ismét nyitva a dúsításban számol be a lipcsei vásár. A Német De- lipcsei vásár sikeréről. A mokratikus Köztársaság, va- nyugatnémet Deutsche Zei­lamint a Szovjetunió és a tung szerint a nyugat­többi szocialista ország ipa- európai vas- és acélipar so­ri termékei mellett kiállíta- kat vár a kelet-európai ár­nak a legjelentősebb Ruhr szagokkal kötendő kereske­vidéki és Rajna vidéki acél- delemtol művek, svéd acélkonszer- ismerteti Heinrich Rau mi­nek, Anglia. Franciaország, r.iszterelnökhelyettes meg­Belgium, Olaszország és jegyzését arról, hogy Ausztria acélipari vállala ban van lehetőség és szükségesek is. ezek Az NDK egyes vállalatai és nyugatnémet cégek kö­zött már eddig is jó kap­csolatok alakultak. tai. Nagy sikert arat a lipcsei Az angol Times tavaszi vásáron a magyar kiállítás. Magyarország a korszerű technikai színvo­nalnak megfelelő, a világ­piaci versenyben helytálló exportcikkeket állít ki. Nagy-Britannia ma a Né­met Demokratikus Köz­társaság második legna­gyobb nyugat-európai ve­vője. Az NDK miniszterelnök­Sokan keresik fel a Leipziger Hausban műkö­dő magyar éttermet is. A Kaffe Hochhausban raa­Csaknem 300 000 négyzet­méter területen 51 ország ipari valialatai mutatják be termékeiket. A lipcsei vásárról és an- helyettese egyébként ked- gyar cukrászok sütik a dó­nak történetéről érdekes den nagy érdeklődést keltő bostortát és lúdlábat, a adat, hogy nyolcszáz esz- nemzetközi sajtóértekezletet Tamás-templom szomszéd­tendeje rendeznek vásáro- tartott, s ebben egyebek ságában pedig magyar csár­kat a városban s a részvé- között kitért a két német dát rendeztek be. Egy asszony, tizenkilenc lány — és munkájuk eredménye Munkásnak lenni szívvel, szónak, végrehajtani a vál- is. Mielőtt ráteszi a forró lélekkel, és a szocialista bri- lalást. Hiszen minden em- vasat a munkadarabra, el­gád családjához tartozni — ber más, csak annyiban lenőrzi a munka minőségét, nagy dolog. Nem elég eh- egyek például a Hámán Ka- A szalagvezető is állandóan hez, hogy a dolgozó elsajá- tó-csoport tagjai, hogy fia- ott matat a félkész áruk kö­títsa a szakmát, aláírja a talok, lelkesek. Egy asszony zött, nézegeti, vizsgálja, közös nyilatkozatot: »Célunk és 19 lány. Volt, aki már hogy nincs-e bennük hiba. a szocialista cím elnyerése*. kezdetben közelebb állt a Ha ennek ellenére mégis Mert jellemvonásokban kell szocialista gondolkodásmód­eisősorban munkássá lenni, hoz, magatartáshoz, munka­S ez a legnehezebb. A Sze- stílushoz, mások messzebb, gedi Ruhagyár Hámán Kató — Hogy milyen is a szo­szalagjának, a szocialista cialista munkastílus, maga­brigád cím tulajdonosának tartós, életmód, talán egyi­példája is tanúsítja ezt. künk sem tudta volna pon- csak egyoldalú, 11-es Kiss Az elmúlt évek során több tosan megfogalmazni — Ferencné, a Zója-szalag ve­rmmkaszalagnál sokszor re- mondja Bak tai Pálné. a sza- zetője idősebb, tapasztalt kedt meg egy-egy fontos lag vezetője —, csak érez- munkás, tanácsai is sokszor munka, a folyamatos terme- tük, hogy olyan valamire -jól jöttek* Baktainénak is. lés, a csupán önmagának élő vállalkoztunk, ami a mi üze- Tanulni egymástól, ismerete­dolgozó nemtörődömsége mi- műnkben eddig nem volt. att. Gyakran állt le egy-egy Ugyanilyen célkitűzések gép azért, mert előtte való születtek a váltótárs, a Zó­este sokáig tartott a bál, s ja-szalag házatáján is. Ez a gép gazdája -beteget* je- aztán kiinduló pontja lett a lentett. Vagy mert Dorozs- nemes versenynek. Egyfor­mán, Szöregen eljött a ka- ma célokért azonos techni­pálás ideje. A helyettesítés kai, szervezési feltételek viszont szabadsagolás, vagy mellett. Egy-egy dekád va®' tényleges betegség alkalma- hónap végén alig egy-két kabáton dőlt él az elsőség. -becsúszott* valami, közö­sen keresték a hiba forrását, s a tapasztalatokról értesí­tették a váltótársakat is: vigyázzatok, nálunk ez tör­tént. Ez a tájékoztatás nem­ket szerezni hasznos dolog. Ez is a célkitűzések közé tartozik. Megízlelték a tudás örömeit Vigyázzatok !... val is nagy gondot okozott, mert kevés volt az -univer­zális* dolgozó, aki a szalag minden reszortjában ottho­nos. „Mi is nekivágunk!" — Kitörni ebből az álla­potból! — fogamzott meg a gondolat a Ruhagyár veze­tői között. Csatlakoztak hoz­zájuk igen sokan a munká­sok közül is. Amikor olvas­ták az újságból, hogy a Szovjetunióban egymás után Tak "íT • t alakulnak a kommunista z 32 munka brigádjai, kezdett formálódni a gondolat: -va­lahogy igy kellene nekünk is ,. . .... cselekednünk«. A döntés 65 aníí azonban csak akkor érlelő­Megállapftható, hogy a tu­dás fája itt, a Ruhagyárban is olyan, mint a kimeríthe­tetlen, különleges gumifa, amelyet a nap minden órá­jában lehet csapolni. A fia­talok csapolják is, ki így, ki Az elmúlt hónapokban szé- úgy, szakmai továbbképzé­pen érvényesült a fiatalok sen, politikai tanfolyamon, elgondolása, nemcsak töb- iskolai oktatás keretében, bet, jobbat is adtak. A vál- Megízlelték a tudás, a ta­lalás szerint a készáru 99,95 nulás örömeit, s most ott százalékának minősé® áru- tartanak, hogy kollektíváik­nak kellett lenni. Ma a Há- ban érvényesíteni kezdik a mán Kató-szalag 99,98 szá- -többet ésszel, mint erővel* zaléknál tart. Ebben nagy elvet. Kemény munkában szerepe van a minősé® el- verekszenek néha az elnom­lenorzes tarsadalmasításá- , . ... .... jelenti, hogy Iott epekkel, a hibás anyag­minden dolgozó köteles a Sál, a munkaellátás fogyaté­szalagban előtte lévő társa kosságaival és a változékony munkáját ellenőrizni. Ha el- emberi természettel. Igy jut­nem adja vissza, neki kell dúuiiudii caan oiu^ur ciiciir . • . ... , dött me® amikor Csehszlo- 3 Mmt vakiában ré már Budapre- Yalami eber sz®mu meos. ten is egymás után tűzték maguk elé a munkáskollek­tívák a szocialista brigád cim elnyerését. — Mi is nekivágunk! — mondták a fiatalok, s példa­képet is választottak. Az egyik szalag Hármán Kató, a másik Zója Kozmogyensz­kaja nevével kezdett a ne­mes vetélkedésbe. Célkitűzé­seik között a terv mennyi­sé® teljesítése mellett a minőség javítása, a belső és a MEO által történő vissza­vetés csökkentése szerepelt. Ezenkívül még több más, a munkások nevelése, a mun­kafegyelem javítása, szak­mai továbbképzés és a poli­tikai nevelés, hogy a szalag tagjai szocialista emberek­ké váljanak munkájukban, magatartásukban. nak közelebb a kifogástalan minőségű öltönyök, munka­köpenyek készítéséhez, a hi­őrködik a minőség felett He- bátlan emberhez ... gedűs Ilonka, a vasalós lány Nagy Pál A munkaverseny hajtóereje a szocialista brigádmozgalom Eg gyik ismerősömtől hal­lottam nemrég azt a kifejezést, hogy a szo­cialista brigád cím elnyeré­séért folyó verseny terme­lést elő6e®'tő mozgalom. A Ő sszel még más volt a helyzet a kéziszer­számgyárban. A ve­zetés majdnem a dolog köny­nyebbik végét fogta meg: olyan brigádot akartak ala­megállapításnak körülbelül kítani, amelyben az üzem igaza van. Igaza, mégpedig legjobb dolgozói tömörültek azért, mert ha mind több és több üzemi munkacsapat jut el a szocialista címig, akkor feltétlenül előrehalad a ter­melés. Nehezen indult Szegeden ez a nagyszerű, új mozga­lom. Pedig azóta úgy kifej­lődött, hogy az eddigi ered­mények most már csodál­kozásra késztetik az embert. Jelenleg 436 brigád mun­kálkodik a megyében a szo­cialista címért és 15 már el is nyerte azt. A brigádon többsége szegedi. Későn ala­kultak ezek a munkacsapa­tok, zömben a második fél irányelvet dolgoztak ki, évben. Eleinte döcögött az eszerint alakultak meg értékelés, a gazdasági veze- mét a brigádok., tés sem foglalkozott kellő gondossággal velük, sok he­lyen meg sem voltak a szak­mai, vagy politikai tovább­képzés alapvető lehetőségei. Vajon mi a jobb: gyenge feltételek mellett végigvinni egy mozgalmat, esetleg a si­szocialista címért. Több mint valószínű, hogy ennyi brigád egyelőre nem bírja teljesí­teni a szintet. Akkor pedig semmi értelme az ilyen ver­senyzésnek. A kollektív ver­seny nem azt jelenti, hogy mindenkinek szocialista bri­volna. Ilyesmi azóta már gádba kell tömörülni. A ter­eszükbe sem jut. Miután a termelési tanácskozáson is­mertették az 1960. évi terv­feladatokat, újabb hat bri­gáddal növekedett a ver­senyzők száma. Terjed, terebélyesedik a szegedi üzemekben a szocia­lista brigádmozgalom. A vas­öntödében — igen helyesen — műszaki dolgozókat is be­választottak a munkacsapa­tokba, hogy általuk mégin­termelési kább biztosítsák a feltételeket. A 42. Autóköz- melyek képesek lekedési Vállalatnál új módon élni. Ez melést segítő mozgalmak kö­zött fontos szerep vár a mi­nőségi, az ifjúsági export­brigádokra is. Kétségtelen már, hogy a szocialista brigád cím elnye­réséért folyó verseny egyike a legjobb termelési mozgal­maknak. A szocialista bri­gád címet csak az olyan bri­gádok érhetik el, melyek élenjárnak a termelésben, akár mennyisé®, akár minő­sé® munkáról van szó, és szocialista az utóbbi s feltétel talán még nehezebb, is- de nem elérhetetlen. Kár volna leegyszerűsíteni úgy a Néhány hónappal ezelőtt kérdést, hogy havonta két még inkább az képezte a közös mozi- és egy közös mozgalom hiányosságát, színházlátogatás egyenlő a hogy kevés gondot fordítot- szocialista életmóddal. Tö­tak a brigádokra, s alacsony rekvés a becsületes mun­feltételeket szabtak részükre, kára, a tiszta erkölcsre, a De megfigyelhető volt a má- tudásra; törekvés — ennyi sík véglet is: a túlzott köve- és ez a legtöbb, amit meg­kertelenségig, vagy menet telmények felállítása. Na- kívánhatunk. De mi köze közben kijavítani a hibákat, és helyes mederbe terelni a kezdeményezéseket? Üzeme­ink ezt a második utat vá­lasztották, és a szakszerve­zetek segítségével megfelelő alapra helyezték a brigád­mozgalmat. Ha most, 1960 gyón helyes, ha előírják a van ennek a termeléshez? versenyvállalások, hogy a ta- Bizony, csak látszatra kevés, gok igyekezzenek teljesíteni Az élet a gyárban és otthon a -Kiváló dolgozó* szintet, a magánéletben is ugyanaz, hogy fejezzék be iskolai ta- Csak a módja nem mindig nulmányaikat, végezzenek egyforma. Amire a szocia­szakmai tanfolyamokat. Ész- lista brigádok tagjai törek­szerűtlen azonban azt kí­márciusában megvizsgáljuk vánni, hogy a brigád min­a helyzetet, azt tapasztalhat­juk, hogy csaknem minde­nütt a SZOT irányelvei sze­rint folyik a vetélkedés, a brigádok munkáját havonta értékelik és a brigádveze­den tagja -Kiváló dolgozó« legyen, vagy mindenki jár­jom általános iskolába, és így tovább. A szakmai és politi­kai továbbképzés megoldása csak úgy helyes, ha ki-ki tőkkel rendszeres kapcsolat- megtalálja benne a számára ban áll a gazdasági vezetés. A szocialista brigád cím elnyeréséért folyó ve­télkedés legnagyobb erénye az az erkölcsi ne­velőerő, amely nemcsak a munkacsapatok tagjait be­folyásolja, hanem jó hatás­sal van a gyár összes dolgo­zójára. A verseny szelleme magával ragadja a többi­eket, és széles alapokon nyugvó kollektív versenyfor­mát biztosít az eddig elter­jedt egyéni vetélkedéssel szemben. Ez pedig már ma­gában véve is sikernek szá­mít. Lényeges erőt jelent a gyárban az is, hogy a bri­gádok munkájára sziklaszi­lárdan lehet építeni, hiszen a vállalásokban rendszerint éppen azok a termelési té­nyezők szerepelnek, amelyek­nél még legtöbb a tennivaló. A gépek jobb kihasználása, a minősé® munka, az újí­tások, az anyagtakarékosság, a gyakorlatlan dolgozók se­jtése egyenes kihatással van az egész üzem termelé­sére és a termelékenységi mutatók növekedésére. A bú­torzárt fényezőbrigádok például patronálják a gyen­gébb munkásokat, a szalámi­Zár finomvágó brigádja szo­cialista megőrzésre vette át a gépeket, és nyomban ész­szerűsítést javasolt. A kézi­szerszámzárban az a gya­korlat alakult ki, hoz a hi­bás munkát végző dolgozó­nak az egész brigád közösen javítja meg a selejtes mun­kadarabot szenek, az a szocialista mó­don élt élet M unkásosztályunk új, nagyszerű mozgalma már átesett az első próbán. Mint minden újnak, előbb le kellett vetkőznie a kezdeti bizonytalanságot, le kellett zűrnie a közönyt, a legmegfelelőbb továbbfejlő- nemtörődömséget. És ez már dési lehetőséget. A z sem célravezető, ha egy vállalat sorozat­ban -zártja* a szo­cialista címért versenyző bri­gádokat. A Délmagyarorszagi Áramszolgáltató Vállalatnál a létszám mintegy 20 szá­zaléka brigádtag; olyan kis üzemben, mint a bútorzár, kilenc brigád versenyez a megtörtént. A szegedi mek dolgozói is lelkesen ver­senyeznek a szocialista bri* gád címért, megszerették, összenőtt szívükkel a moz­galom, mely szerte az or­szágbán a szocialista mun* kaverseny hajtóereje. Fehér Kálmán A másik legkeresettebb vetőmag a takarmányrépa. Egy-egy hónap végén Mindezt felsorolni, leírni, vagy aláírni könnyű dolog, de nehéz akárcsak hozzá­kezdeni is, hát még napról napra eleget tenni az adott A II. világháborúban elpusztult az egykori Brassó, a mai romániai Sztá­linváros vagon- és mozdony gyára is. Rombadöltek a műhelyek, sok ember lelte halálát a fasizmus pusztítása kö­vetkeztében. De amikor elhallgattak a fegyverek, talpra állt a román mun­kásosztály is. Kemény munkával új­jáépítették az üzemeket, s újra meg­kezdték a termelést. Ebben a hatal­mas sztálinvárosi gyárban vasúti jár­művek helyett most tehergépkocsikat és golyóscsapágyakat készítenek, nem­csak a hazai szükségletre, hanem a Vásárlás nagyban — a vető mag boltban A termelőszövetkezetek jelentős tételeket szereznek be a különböző magvakbél Szegeden a Mikszáth Kál- leten dolgozik, mint az el­mán utcai vetömagboltban múlt években, s ezzel egye­ilyenkor megnő a forgalom, nes arányban vásárol minő­A gondos gazda a hosszú té- ségi vetőmagot a boltból, len elhatározta, mit vet A vetőmagbolt felkészült kertjébe, mit termel föld- a megnövekedett igény ki­jén. Az idén a tavalyihoz és eiégftésére. Borsóból az el­az elmúlt evekhez viszonyít- múlt években 250—260 má­vá aranylag gyengébb a for- ^ adtak el az idén 300 galom az üzlet dolgozoinak: mázsát rendeltek. Hat-nyolc tajekoztatasa szerint. Ezt féle borsó.vetómag között meg is magyaraztak, hiszen valogathatnak a vásárlók, a termelőszövetkezeti moz­galom erősödésével sok gaz­da mondott búcsút az egyé- ... , „. . , ­ni termelésnek, s a közösbe Iden kell° mennyiségű ma­vitte földjét • Sot szerzett be a bolt, ki­A termelőszövetkezetek 8ebb vásárlások gyorsabb lq­pedig nagyban vásárolnak, bonyolitasa érdekeben előre A kisebb tételeket felvál- klsebb tetelekben kicsoma­totta a nagyban való vásár- goUak takarmanyrépa-veto­lás. A vetőmagbolt rendsze- magot. res vásárolja a Táncsics Ter- Az üzlet dolgozóinak vé­melőszövetkezet, az idén lé- leménye szerint zavartala­nyegesen nagyobb földterü- nul bonyolítják le a már­cius eleji csúcsforgalmat. Néhány hiánycikk, sajnos van. Kevés bükkönymagot kaptak, eddig tavasszal és ősszel 100—100 mázsát ad­tak el, most összesen 5 má­zsát kaptak. De még ez sem jelent külön gondot, mert más hasonló takar­mányfélével pótolni tudják a bükköny-vetőmagot. A virágmag szezon már megkezdődött. A Haladás és a Táncsics Termelőszövetke­zet nagy mennyiségű virág­magot rendelt a boltban. Ennek a kérésnek már ele­get is tettek. Ezenkívül több kertész részére különleges virágmagokat szereztek be. Ritkaságszámba megy, de most kapott az üzlet Frara­ciaországból Martin-féle chabaud szegfúmagot. Még nem tartanak a -csúcsforgalomnál*, de már naponta 300—400 vásárló fordul meg az üzletben, a hetipiacos napokon 500, sőt ennél is több. baráti szocialista országoknak, sőt nyugati exportra is. Első képünkön a gyár homlokzata látható a bombázás után. Második képünk az újjáépített és Igen korszerű gyár főépületéről ké­szült.

Next

/
Thumbnails
Contents