Délmagyarország, 1960. március (50. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-04 / 54. szám
Péntek. 1960. március 4. 4 Eleven élet a „Ki mit gyűjt" klubban ; Lépten-nyomon megfl- szerszámokkal bánni, és gyelhetjiik. hogy az ifjúság megismerkednek a munkakörében egészséges kezde- végzés jóleső érzésével, ményezéseüt alakulnak ki a Másrészt tetemes összeget tavasz közeledtével. Az is- takarítanak meg, amellyel kólákban a politechnikai gyűjteményük számára toképzés ráirányította a diá- vábbi beszerzéseket végezhok figyeli.ext jövendő éle- hetnek. Végül elhatározták; tükre. Általános iskolások, ízléses és változatos gyűjte'gimnáziunaok és techniku- ményeket állítanak össze, mok tanulói szervezkednek hogy a még hozzájuk csatés a város, központjában ott- lakozókkal együtt a Szegedi hont igényelnek összejövete- Szabadtéri Játékok ideje leik céljára. alatt kiállításon léphessenek A Juhász Qyula Művelő- ° "Vilvánosság elé. dfai Otthon igazgatósága Mint a kezdeti lendület megértéssel fogadta a fia- mutatja, kezdeményezésük tal ság kérését, és vasarnap nem szalmaláng. délután 3-tól ,5 óráig az otthon egyik megfelelő termét jelölte Ki a *jKi mit gyüjt*klvb szamara. Az újdonsült tagok máris működésbe kezdtek. Levplezést indítottak a föld különböző qészein lakó gyűjtőtársakkal, főleg a Szovjetunió és a népi demokratikus országok fiataljaival. Nem elégednek meg azonban a bélyeg, gyufacimke, papírszalvéta stb. egyszerű gyűjtésével, hanem a gyűjtéshez szükséges albumokat, berakókat, dobozokat, saját kezűleg kívánják elkészíteni. Ezzel kettős célt érnek el. Egyrészt megtanulnak Sztáliinráros az idén ünnepli megalapításának 10. évfordulóját Sztálinváros lakosai az idén ünneplik városuk megalapításának 10. évfordulóját. A jubileumi évben a tervek szerint április 4-től november 7-ig nagyszabású ünnepségeket, találkozókat rendeznek. Július elején sztálinvárosi ünnepi napokat, majd országos táncfesztivált és ifjúsági találkozót tartanak. Az utóbbira meghívják azokat a fiatalokat, akik részt vettek Sztálinváros építésében. Augusztus 20—21-én nagyszabású munkás—paraszt találkozó lesz. RÁDIÓMŰSOR Péntek KOSSUTH-RADIO 4.56 ADASt El él Bélyeget legelőnyösebben vásárolhat, eladhat BélyegkeresJodes. Kelemen utca 4. igtm. x3109 Kiadók: gyuíacimkegypjtrmény csereanyaggal. kerékasztal, 2 fotel kanapéval, marvanylapos klsknedenc. bárasztalka. gyermek fürdőkád allvannyal. — Értekezni: Takaréktár utca 3. szam, fldsz.. 9. ajtó. 3133 Trágya, bo—00 mázsa eladd. Csendes utca 3. 3129 130 kg malac hízó eladó. Pille u. 4. 3125 Fehér sporUtocsi olrsón eladó. Április 4 ul la 20. 3134 A színház 300 literes tlree hordókat vásárol. Címet a portán kérjük leadni^ 3121 Ebédlőasztalt, ovált, vagy kereket székekkel vennék. — „Jutka" Jeligére a kiadóba. 3118 íróasztal, festett. — használt, egy gyalupad, 250x130 cm nagy rajzasztal-lap eladó. Felsőtiszapart 23. 3115 Egy halom trágya eladő. Pásztor u. 60 3U4 Kiadók szép háló- és konyhabútorok darabonként ls. négykerekű kézikocsi, — szabógép. Boroas József u. 18. 30B9 Eladó 125-ös Csepel motorkerékpár. Tápé. Dózsa u. 30. — Erd.: csak vasárnap. x LAKÁS Egyszoba, konyhás lakást keresek költségmagtéritéaael. „2 személy" Jeligére a kiadóba. 2931 Bútorozott szoba 2 vagy három Iskolás fiúnak, vagy leány részére, dolgozóknak Is azonnal kiadó. — Szent Antal u. 18. szám. 3128 Kétszoba, előszobás, utcai lakásomat elese telem hasonló egyszobásra. Borosa •Tpr.sof utca 20. 3124 Elcserélném Kossuth Lajos sgt. 3-ban lévő házmestert lakásomat kétszobás, főbérletl lakásra. — megegyezés szerint. Érdeklődni hétköznapokon 5 óra után. szombaton du., vasárnap rgéaz nap. 3116 Leválasztható kettőszobás lakást keresek. „Tavaszi hónapok" Jeligére a kladöba- 3106 Nyugdíjas asszony üres szobát keres térítéssel. „Lakás" jeligére Károlyi u. hirdetőbe. járásjelentés 16,14 Verbunkosok. népdalok, csárdások. 10 óra 59 Lottóeredmények. 11,0. Rádióegyetem. 12,00 Déli haRákóczl-induló. 9.50 Hl- rangszóT hírek, lottóéredmérek. Idölárásjelentés. 5.05—7.59 nyefc. ldőjárásjelen és. 12.10 Vidáman, frissen. Közben: 5.30 Tánczene. 13,00 Gazdaszemmel Hírek, ldőjárásjelentés. 9.00 Fa- a nagyvilág mezőgazdaságáról, lurádló. Utána a vidéki színházi 13,i5 Szórakoztató zene. 14,13 műsor. 6.35 Jó reggelt. 9,59 A Oanltn-tavj ifjú. Kínai meIdöjelzés. 7.00 Htiek, időjárás- se. 14,35 Napirenden... 14.40 Jelentés. 7,10 UJ könyvek. 7,25 Liszt-dalok. 15,00 Hirek. közérSzlnház-, hangverseny- ée mo- dekü közlemények. 15,08 IdV zimúsor. 7,59 Időjelzés. S.OO járásjelentés. 15.10 A Berlini Műsorismertetés. ldőjárásjelen- Rádtő esztrédzenekara Játszik, lés. 8,08 Technikai szünet. 8 13,30 Ma csoda, holnap valóóra 10 Részletek Buday Cso- ság. 15,55 Kis muzsikusoknak, datúkör és Nádor Babavásár 16,15 Dallal, tánccal a világ c. dallátékából. 8.55 A falu ét" korúi. 16.55 Műsorismertetés. 17 dekében. 9,16 Szovjet indu- ora Hirek. idölárásjelentés. 17 lók. 9.25 A zenemester. Ope- óra 15 Szív küldi szívnek. 17 rarészletck. 9,30 János vitéz. éra *> Fizika. Kb. 18,15 tro... ,,„,„,.„ dalom. 18.36 Tánczene. 18,15 Elbeszélő költemény. VII. rész. Gy4rl 18i30 Beethoven: 10,00 Hírek, lapszemle. Idő- F-dúr (Tavaszi) szonáta. 19,54 9 Jó éjszakát, gyerekek! 30,00 •••••••^•••Élt krónika. 20,25 Péntek este... Könnyű zenei bérletsorozat. 21J0 A Holt-tenRerl tekercsek titka. II. 31,40 Faikas József népi zenekara Játszik. 22.00 Hírek, Idölárásjelentés. 22,20 A Magyar Rádió szimfonikus zenekara látszik. 23.45 Tánczene. Közben: 24.00—0,10 Hirek, ldőjárásjelentés. 0,30 Himnusz. IN'e\UAN Nagykörúthoz közel ház részletre ls eladó. „Olcsó ház" lellgére kiadóba. 3130 Eladó gazdálkodónak alkalmas ház melléképületekkel, Istállóval. Korda, sor 24. J127 Has eladó lakásátadással. Felsővárosi feketeföldek 186. sz. 3117 Ház eladó lakáscserével. Újszeged, Déryné u. 43. Erd. iiwanott. 3010 A I. L A s Az Ulléal Vegyesipari KTSZ jómenetelű férfi fodrász részlegébe szakképképzett férfifodrászt keres, aki a részleg vezetését ts elvállalná. Jelentkezés személyesen vagy Írásban. X3110 SZÁMVITELI zettségú. mérlegké véfegképes könyvelői oklevéllel rendelkező dolgozót vezető beosztásba — Jogi végzettségű dolgozót — kötbérűgyl előadónak nagy üzemi gyakorlattal — és vizsgázott Időelemzőt keresünk felvételre. — Jelentkezéseket önéletrajzzal postafiók 18-ra kérjük. x Takarítónőt felveszek hetenként két délelőttre. 4 négyzetméteres perzsaszőnyeg, varrógép eladó. Treer. Bocskai utca 9. t G V É H Ilegedűjavltás leszállított ÚJ árszabással. vonószőrözés 25 Ft. Stelner mesternél, Somogyi u. 19. x PETOFI-RADIÖ 6,00 Reggeli zene. 6.30 Színház-. tárlat- és hongversenyműsor. 6 óra 50 Torna. 8,00—8.10 Hírek, Időjárás lelentés. 14.00 Időjárásén vízállásjelentés. 14.15 Operettrészletek. 13,00 Zenekari muzsika. 15,45 Lapozgatás a mérlegbeszámolóban. 16.00 Szórakoztató muzsika Lipcséből. 16,26 Operahangverseny. 17,15 Riporterek jegyzetfüzetéből. 17 óra 25 A XX. század magyar kőrusmüvészete. 17,55 Richárd Tauber énekel. 18,20 Bánki József zongorahangversenye a stúdióban. 19.00 Hírek, Idölárásjelentés. 19,05 Ezer szó angolul. 19,15 Filmzene. 18.40 Falurádió. 20,00 Pécs zenei életéből. 20,45 Snorthlrado. 21.00 Hlqsk. 31.05 Heti hangversenykalauz. 21,40 Munkás irodalmi színpad a szegedi Kenderfonógyárban. 22.00 Tánczene. 22.40 Velence. Vers. 22,45 Argentin népi táncok. 23.00 Hfrek. ldőjárásjelentés. 23.15 Műsorzárás. TELEVÍZIÓ Ma nincs közvetítés. A háziasszonyok könnyebb9 derűsebb életéért Szegadan is alakul háztartási bizottság A Népszabadság, a Nők dául azért megyünk, hogy sót tudatosítjuk -azt is, hogy Lapja és más sajtótermékek megismertessük, milyen hí- mindezt meg lehet kapni a hasábjairól bizonyára olvas- giénikusan, milyen gondosan belkereskedelmi vállalat szetak már a szegődj házi asz- készítik el az ott dolgozók gedi kölcaönző boltjában, nészonyok is a fővárosban 19S9 a különböző konzerveket, hány forintos kölcsönzési nyara óta működő háztartási Igy elérjük azt is, hogy bi- díjért Programunkban szebizottságokról. A fővárosi zonyos mértékig feloldódik repel még klubdélutánok háztartási bizottság azt tűzte majd városunkban a kon- rendezése is, divatismerteki célul, hogy bevonja a tár- zerv iránti idegenkedés, s a tés, valamint gyermeknevesadalml életbe a háztartás- háziasszonyok munkája is lési szakemberek előadásai, ban dolgozó asszonyokat. E könnyebb lesz néhány izle- — A háztartási bizottság kezdeményezés igen nagyér- tes konzerv étrendbe ikta- hivatalosan körülbelül ápridekíódesre talált, s ma már fásával. Tervezünk még Iíb első napjaiban alakul a háziasszonyok ezrei vesz- elektromos háztartási gép- meg, s az első -hiziasszonek részt bemutatókat. Itt megismer- nyok klubja- megbeszélései a háztartási bizottság által tétjük majd, hogy alapján még bővebb, érderendezett klubdélutánokon, & kül8nbötó háztMtási gé- kesebb tervet W^hetünk melyeken a közellátási prob- pek mennyire megkönnyt- majd az asszonyok erdeklémáktól a divattervezésig, s tik a nehéz házimunkát, lódéej körének megfelelően, az elektromos háztartási gépek kezelésétől a szórakozásig mindent megtalálhatnak. A jó hír eljutott a szegedi nőtanácshoz is, és a bizottság munkájának tanulmányozására a szegedi nőtanács egyik tagja, dr. Láng Imréné felutazott Budapestre Miután hazaérkezett, s tapasztalatait elmondta a nöbizottság tagjainak, valamint az aktivistáknak, elhatározták, hogy Szegeden is hamarosan megalakítják a háztartási bizottságot. E bizottság céljáról, terveiről beszélt dr. Láng Imréné. — A budapesti háziasszonyok körében igen népszerű a háztartási bizottság munkája — mondotta. — Telt ház van minden egyes rendezvényükön. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen az érdekes előadások, a közös megbeszélések bevonják a társadalmi életbe az otthoni munkába beletemetkező asszonyokat. A fővárosi tapasztalatok alapján mi is megkezdtük városunkban a háztartási bizottság megalakítását A tervek szerint 11 tagja lesz a bizottságnak. A tagok háztartást vezető asszonyok lesznek. A bizottság célja ugyanúgy, mint a fővárosban, nálunk is a háztartásban dolgozó nők problémáinak megbeszélése. a társadalmi életbe való bekapcsolása. — Persze üzemi dolgozó nőket is meghívunk majd a rendezvényekre. Sőt üzemlátogatásokat is tervezünk. Elsősorban a konzervgyárat, a paprikafeldolgozót és a szalámigyárat keressük majd fel, mert ezek az üzemek állnak legközelebb a háziasszonyok érdeklődési köréhez. A konzervgyárba pélA lakosság nagytételű tüzelőanyag-beszerzése és a SZOT tüzelöakcíós utalványok beváltása a TÜZÉP MEGRENDELŐ IRODÁBAN (Attila ti. 2.) és nem a rókusi pályaudvari TÜZÉP-telepen történik. Értesítjük a lakosságot, hogy tüzelőajiyaR-vásárlásokat és a SZOT-akcióa tüzelőanyag-utalványok beváltását hétfőtől péntekig a megrendelő irodában reggel 7-től este 18-ig, szombaton reggel 7-től 14 óráig lehet lebonyolítani. Csongrádi Férfi és Nölazabó Kisipari Tertnclössövetkeart, min a Csongrád megyei K1SZOV tagja feliratú bélyegzőnket elvesztettük. Kérjük, Jutalom ellenében a Szegedi Nőiszabó Szövetkezetnél, Kölcsey utca 11, szám alatt leadni. Sárgalcld töltéshez. vályogveréshez Ingyen elhordható a Szegedi Magfeldolgoző Vállalat bajai ÚU telepéről (Keramittal szemben). Mindazon rokonoknak, testvérnek. Jó barátoknak és a Kiskereskedelmi Ruházati Bolt dolgozóinak, akik Ifj. HAJNAL GYULA temetésén részvétükkel éi virágadományaikkai fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek, ezúton mondunk köszönete t. Gyászoló esalad öxv. Kornfeld Zslgmoadné elhunyt. Temetése március 4-én. pénteken lesz déli 12 órakor a cinteremből dr. Hajdú Béla és családja Réezvétlátogatásokat kérjük mellőzni. Mély fájdalommal tudatjuk. hogy drága felesegem eb édesanyánk, NAGY IMRÉN* Viola Ilona f. hő 2-án elhunyt Temetése f. hó 5-én 12 órakor az alsóvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló család •. iHsiiaiisusiiaiistiBiisreiimimisuaiisiisiiaitBuaiiaiiaiiBusiiaiiauBiiSiisiisusimiiaiiaiiaiiitiaiiaiiBuitiBtisiisiianaiisiiaiiaiiBitaiiaiiaiiáiisiiaiitua'.siia, uai>si>ai'siis>iaiiiiiaiieuaiiaiiiiiaiiiiisiisi>siiai uiiiiuauiiiausnaiit Farksa motoros fa-| vágó értesíti mun-! káltatólt. hogy Sze-I ged, Tolbuhin sgt.? 18. alól Újszeged,| Vas utca 8. aláköl-f tözött (Vámháznál, a sportpálya mögött.) Továbbra is minden! megrendelést elő-| nyösen teljesít. —| Megrendeléseit le-| velezdlapon ls meg-9 PÁSZTOR FERENC t A korponai erdőből az erőműhöz siettünk. A fiakórházba került. Nem volt különösebb bűne, dolgozhatott az egyik ücemben. A személyzeti osztályon úgy tudták, hogy apátlan, anyátlan árva. Végül kiderült, hogy az apja csendőrezredes volt, még Szálasiik alatt is a vezérkarnál szolgált. A tulajdonképpeni neve Rónay volt. Egervári sem igazi nevén dolgozott. A szülei Pesten éltek, valamikor gazdag belvárosi kereskedőcsalád voltak. — A beszervezés talán azért is tanulságos, mert gyakran alkalmazzák. Az a bizonyos Nóra 1958-ban ment ki teheti, vidékre 1, ei-I t , fc szin£e kérdezés nélkül megmondták, hová helyez- ^gatra. Az ti egy ceruzagyáros, vagy részvényes lánya... megyek. -ioio- - • - — » —• ..... — - - - >•»— X2949 ? ték a robbanóanyagot... Ezzel egyidőben más dolgunk is Angol, német nyeiv-f akadt. A műúton várakozott egy gépkocsi... Az a bitanitás^ fordítás —| zonyog bajuszos, jól öltözött úr várakozott Gritzre és EgMár akkor komoly viszony volt Egressy és a lány között. A szülők nagyon akarták. A lányt beszervezték, kicsalta a fiút ti. A többit ismerik. Igaz? Oláh határőr meggyilnámő négytőL iitíl ressyre. Érdekes ember volt. Még 1946-ban halálhírét k°láí°korA™r per>ze csak ez tt hiüaíaio' kapcso1 at volt ' í költötték... A horthysta kémeihántó tisztje volt. Ugye- kpztük. Állítólag megunták egymást. Ez a gyilkosság perftekamté. fotel, sez-! ^ álcÍ2ta áf egy ügyvédi munkaközösségben dol- sze 'öként Guttyán, helyesebben Rónay müve volt, aki ion, ágybetét készi-a pisztolyaggyal verte fejbe a fiút. Hogy miért? Oláh túl tését. la vitását vál-9 QOZOtt. Islom. Satka u. 12.| Dudás kárpitos, Fel-e ső város. x" Tekintse meg Kígyó utcai méretes részlegünk kirakatában új fazonú női- és férficipő modelleinket, válasszon belőlük. Rendelések felvétele ugyanott. Első Szegedi Cipőipari Szövetkezet. £kb — S Guttyán? — kérdezte Ismét a fiatal felderíti. | — Nála már bonyolultabb volt a helyzg Negyven= négyben Hunyadi-páncélos volt. Körmendnél megsebesült. sokat tudott. Eredetileg az volt a céljuk, hogy a fiút beszervezik. Nem akart kötélnek állni, de a lány iránt érzett szerelme gátolta őt a leleplezésben. Igy latt ilye« tragikus vége. Még szerencse, hogy Ihászi Veronika, illetve Nóra kisasszony, helyesebben Somogyi Falusi Beáta ti befejezte pályafutását... 1959-ben került bíróság éléKecskés mosolygott, huncutkodva nézett az öregre ... — Csak ne mosolyogjon, Kecskés elvtárs — nézett rá kicsit bosszúsan Fónai... Ha Cserovszki nem ügyeskedik, soha nem találjuk meg a rádiót, no meg egy tucat embert, akik kapcsolatban álltak a díszes társasággalA bűnösök a bíróság előtt feleltek tetteikért... Gondolhatják: nem kaptak dicséretet. Bezárult a vaskos, tömött iratgyűjtő. Az ablakból látni lehetett a kék-ködös, zöldellő hegyet. Az udvaron csobogott a kis szökőkút,.. Meglebbent a függöny, a beáramló szél felkavarta a cigarettafüstöt... Fónai arcán fáradt, öreg mosoly ült, Szavai melegen, tisztán töltötték meg a szobát. — Csak egy eset volt.... S a harcnak nincs vége. Még sok rejtélyt tartogathat számunkra az élet... Nem tudhatjuk előre, ml történik a köd alatt. (vége)