Délmagyarország, 1960. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-11 / 35. szám
Csütörtök. 1960. február tl. 2 Szovjet—olasz kizds közleményt írtak alá és tettek közzé Moszkvában Gronchi olasz köztársasági az európai biztonság problé- hogy Olaszország és a SzoVólnök látogatása alkalmából máit. Mimikéi fél kifejezte jetunló kereskedelmi kapkedden szovjet—olasz közös szilárd megoyőtödését, hogy csolatai kedvezően fejlódkőzleményt adtak ki A köz- a béke fenntartásának és nek. Megegyeztek, hogy talemény elmondja, hogy a két megszilárdításának legblzto- nulmányozzák, milyen útónfái megtiltatta a nemzetközi sabb eszköze az általános és módon növelhetik tovább a helyzetet, részletesen foglal- teljes leszerelés, megfelelő kát ország kölcsönös kereskőzött a legfontosabb prob- ellenőrzéssel, s ba konkrét kedelmi forgalmát Megjárná fcfcaí és összehasonlltot- eredményeket érnének el a egyezésre jutottak a vízumra nézeteit. leszerelésben, ez előmózdí- kérdések megoldásának Egyetértettek abban hogy tanú az államok közötti öl- rendőrében. Az új róddbiztosítani kell a békét, a zalom erősödését és a katotó- be. szer február 10-én lép életGroncfti szovjetunióbeli körútjának elsfí állomása: Leningrád Gronchi ola&z köztársasági népek biztonságát, gazdasági nai kiadások terhének ée szociális haladását. Sok- nyeges csökkentését. • oldaMan megvttaft&k a bé- A tárgyaló felek megvitokés együttélés elvéi, amely gálták az olasz—szovjet kapézora alapul, hogy kizárják csolatok kérdését ls. Ezzel á háborút, mint a nemzet- kapcsolatban Pella olasz külfcözi vitás kérdések megoldá- flgyminiszter és ZsukóV, a iának módját és nem avat- Szovjetunió külföldi killtukomak be más államok bel- rális kapcsolatai állami biügyeihe. zottságának elnöke kutturá- rlhök kedden este vonaton Különös figyelemmel viza- lis egyezményt Irt alá. Moszkvából Leningrádba gálták meg a leszerelés és A felek megállapították, utazott. Vele együtt Utazott — ni in felesége, fia, továbbá Pella _ . " külügyminiszter, Luéa Piet(jronchi: romdtehi, Olaszörszág Olaszország rohonwnvrel figyeli ™T*LTr&T £n£ a Saovjelunió gazdasági sikereit i6bb m<w személyiség. es . • .. . , Gronchi és kísérete szerormehi CMM köztársasági szenuvel figyeli a Szovjet- dán reggel érkezett Lenin* etrtoK kedden beszédet moti- unió gazdasági sikereit és azt grádba. A pályaudvarod i * tp'eví7i?- óhajtja, hogy a két ország NvikolaJ Szmlrhoo, a leninban. Beszédét a Szovjetunió kapcsolatai megjavuljanak grádt városi tanács végremds városaiban ti közveti- és szélesedjenek. Nemcsak hajtó bizottságának elnöke a , , . , „ , 8Z 6h«Jfm vz, hanem az üdvözölte. AZ üdvözlő szaAz olasz elnök r,mutatott, egész olasz népé — mon- vakra Gronchi elnök rövid hogy Olaszország rokon- dotta. beszédben válaszolt. Szorosabbá teszik az iskola és az élet kapcsolatát A tananyag korstorflsltésével felszámolják a tanulók túlterhelését Tájékoztató az Iskolareform kidolgozására alakúit kormanfUizolisái eddigi munkájáról Szerdán a Művelődés- osztályoz középiskola. lődési anyag kialakításának ügyi Minisztériumban Ben- Alapvető feladat, hogy a alapelveit ls: szerezzenek a cédy József, a minisztérium tananyag korszerűsítésé- tanulók alapos és egyben középfokú oktatási főosztá- vei felszámolják a tanú- korszerű Ismereteket. A tanlyának vezetője beszámolt lók túlterhelését. anyagnak segítenie kell azt az Iskolareform kidolgozá- Szükséges, hogy az Iskolák- is, hogy erősödjék a fiasára alakult kormánybizottT ban a korszerű nevelési és talokban a marxista világ* ság eddigi munkájáról, va- módszertani elvek érvénye- nézet temint. az öt plusz egyes süljenek. Az általános isko- A tantervekből a jövőben kíseTleti középiskolák ta- la továbbfejlesztésének fon- elhagyják az élettől távol pasztalatatról. fos alapelve a politechnikai álló. Idejét múlt részeket, Elmondotta, hogy képzés. Ennek formája az ugyanakkor helyt adnak • kormánybizottság etfo- alsó tagozatú osztályokban mindinkább a tudományok, gadts a tervezett iskola- a kézimunka, felsötagozaton a technika fejlődése követreform három legfőbb a műhelygyakorlat. A leg- keztében szükséges újabb alapelvét: főbb népgazdasági ágak- ismeretanyagnak. 1. korszerű művelődést nak megfelelően A gimnáziumi óktató*heanyag kialakítása a tanú- a fa- és fémmunka, a velőmuhka legcélszerűbb lók túlterhelésének csök- motorszerelés, az elektro- formája a jövőben az öt technika és a mezőgazda- plusz egyes oktatási rendság alapismereteire ok- szer lesz: _ tat.ják a tanulókat. a tanulókat a hét egy Oktatási intézményeink A tervek szerint az Sltalá- napján ipari, Illetve mekommunista jellemű és vi- nos iskolai műhelygyakorla- zőgazdasági üzemben égy légnézetfl fiatalokat nevel- tl foglalkozások óraszámát szakmára képezik, jenek — felemelik. Az oktatási re- Az ötnapi oktatási anyagot » fő feladat: á tanulók form egyik főcélja a nyolc- kellően összehangolják a fizikai munkájával fial- osztályos éltalános Iskola gyakorlati foglalkozásokkal, kai munkára nevelése, az teljes megvalósítása. A tervezett 114 középiskola Iskola és az élet kapcso- Ennek előfeltétele, hogy 300 osztálya helyett az közelebb vigyék egymás- idei oktatási évben 111 koboz az alsó- és felsőta- zépiskola 600 osztályában gozató tananyagot. vezették be ezt a kísérleti Megtárgyalta a kormány- oktatást, négy- bizottság a korszerű műve* Amíg valamennyi általános Iskolában nem vezetik be a politechnikai oktatást A nemsetkőzi enyhülés ellenére még mindig fenyegetnek a hidegháború erői Megkeidődátf 02 európai bókomoigalmak titkárainak budapesti értekezle.e Szerdán a Hazafias Nép- tikusai minden úton-módon és más európai órsZágók front Országos Tanácsának akadályozni akarják a bé- békemdzgaltháttaft egyes ftószékházában megkezdődött kés kibontakozást az álta- litikal vonatkozásalt. az európai békemozgalmak láfiöfe és teljes leszerólést* A Séke*VllágteháCS tfttitkárainak kétnapos érte- vonatkozó szovjet javaslat kárai után a vitában felszókezlete. Az ühnepélyes meg- megvalósulását. Bár ezt a Iáit Tadeusz Strzathowski, nyitón részt vett Rőnai Célt a történelem ítéli btl- a lengyel békemozgalom Sándor, az MSZMP Politi- kásrá, titkára, aki beszámolt árról: kai Bizottságának tagja, az npkllnb kettőzött ht>gyan válaszolt a békeszeOrszégoB Béketanács elnök- " ri«t keli ?lh rastóllnuok retö nép 8 fokoz ségének tagja. feteSTT do nyugathértwt réVansúste Szakasits Árpád, az Or- molett, törekvésekre, provokációkszágos Béketanács elnöke, VilJM, o Ca, s a Német Szövetségi a Béke-Világtanács irodá- "" Tertism . igltfe,^a K0ztársaság háborús készüjának tagja, bevezetőjében B®k?:YiláftanaffB„ t"kdra lődéseire. Javasolta, hogy többek kötött hangsüljroí- ehfelhedett szoléara Hahg- • .... _ ta: A tanácskozás résztve- Eí^íkJSg. "JiíSS^: Leh™e'nrsti*vőire talérl mlfldéh eddigi- elsöSoTBart fflUhkdéftenél sokrétűbb munka vár ^^a^íae^'Ö^ és nagyobb felelősség há- Ö<?kb-Világtanács elrtöksé* nji január 23—24-i római üléJóllehet a nemzetközi " Vókiá és • Német Demokratikus Köztársaság békeharcosainak részvételével rendezzenek közös, nagyszabású béketalálkáététbén OagysJb^ú vá" állásfoglalás lehetővé te- m. to sásoknak lehetünk - Wbbek Albert Nórdéh, a Sék^VlsZemtanúl, de még mindig ko4ett ™» fenyegetnek a hidegháborús erők. A fegyveres béke — nem béke. A hidegháború fánalágiaftács irddájáhak tagja kerttésével, 2. az élettel való kapcsolat megvalósítása Iskolákban; végül 3. hogy latának megteremtése. A kormánybizottság szerint az általános iskola továbbra is nyolcosztályos marad, utána Jön a Megártott a dicséret Jó néhány nappal ezelőtt beharangozta már az amerikai sajtó, hogy Eisenhower elnök szerdórt, február 10-éh Cap Canaveral-be, az Egyesült Államok rakétakísérleti telepére látogat. Ebben természetesen még nem volna semmi meglepd, mert hlszen az elnöknek — ha jól tájékozott akar lenni, fl ez kötelessége is — személyesen kell ellenőriznie, mit ti kíván tenni az Egyesült Államok, hogy valamit, behozzon abból a hátrányból, amelyben a rakétakonstrukció terén a Szovjetunióval szemben van. Az elnök négyórás Cap Canaveral-i látogatásónak egyik -fénypontjául- egy Atlas-mintójú rakéta célbaröpítését tervezték. Erre a rakétára egyébként Eisenhower felhívta már a világ figyelmét, amikor egyik beszédében azt állította, hogy ez a rakéta -példátlan pontosággalfald! célba í hogy alkalmas az Egyesült Államok -tekintélyének helyreállítására.* Mftr órákkal Eisenhower Cap Canaveral-be való érkezése élőtt megtörtént minden előkészület, hogy az »Attas-rakéta Eisenhower előtti -bemutatkozása* sikeres le gyen. A -sors* azonbrtn megtréfálta a -rendezőket*: a rakéta a legteljesebb -unszolásra* sem hagyta el a kilövő tornyot. Hogy mentsék, ami menthető, egy Thorrftkétával kezdtek újabb k'sérletbe. ezúttal eredményesen, mert a rakéta most már célba talált. A rakétakísérletek lebonyolításáról közzétett Jelenté sek egy szóval sem említették, miért is mondott csütör tököt az Atlaa-rakéta. amelytőt pedig Cap Canaveral-ber a -nap sikerét- remélték. Talán — közhasználatú kifejezéssel érve — -megárthatott- a reá pazarolt korai dicsé ret. Bármi is történt azonban, az az amerikai rakéta amelyhez az Egyesült Államok a Szovjetuntóval VlVott világűrversenyéhen a legnagyobb reményeket fűzi — bizonyára technikai fogyatékosságai miatt —, nem olyan Jó, mint ahogyan azt a Fehér Házban gondolják. Arra azonban alkalmas volt, hogy megdöbbentse nemcsak az amerikai tudósokat és a rakétaszakértöket, de a közvéleményt is. szükséges, hogy a gimnázium első évében iskolai tanműhelyben foglalkozzanak a tanulókkal, itt alapozzák meg gyakorlati ismereteiket és csak a második évfolyamtól kezdődően járjanak üzemi gyakorlatra. A tapasztalatokból megállapítható, hógy az üzemben dolgozó kísérleti osztályokbán megszűntek a mindennapos fegyelmi problémák. A tanulmányi eredmény nem rosszabb, mint a hatnaoon ét tanuló bsztályok átlaga, sót számos helyen iobb. európai békemozgal- elemezte a revansra éhes, mak titkárai a békéért hábörúfa készülő nyugatrtéfolvtatatt mindennapi mét köfmórty politikáját, s hatéban, fáradozás köa- azokat a veszélyeket, árttoben szerzett tapasztalatú- lyek emiatt Európa bókát kicseréljék, készére tó népeit fényege* . tik, bezséry László éét es méghatárótóák azokat az országos változásokról lájéuj feladatokat — például koztatte a tanácskozás részM a ff te'Jf* Íj®*" vevőit, majd ismertette * mozgalom kibontakoztatása óntta hnw - áfflélyek az európai bÁ- dcrtta' ttoSy kemozgalmakfá Váfnak. A É magyát békeharcosok büdápestirt kívül hasonló «« tevékenységének jelértekczleteket rehdeznek szava: -Párizs sikeréért!* más kontinenseken is. fárad oanL Eemand Vigfie a továN- gnnek jegyében megemlébtakbart rámutatott, hogy S köznek a második vllághábéke-világmozgalom tavé- befejezésértek és Makenysége az elmúlt évben gyarOfszág felsZabadülááá-' — párhuzamosán a nemzet- rtak i3 éx-fordul ójáról közi feszültség csökkentésé- HelnZ AltséliUl az Osztfák vej jelelitőe mértekben Béketanács titkára az osátfejlődött. rák békeharcosok mufkkájóFontos lépéseket tettek. >ól számolt be. hOgy megteremtsék az * együttműködés a Bé- Ae eu bóKemózgatke-VIlágtanacson kívül mpk titháfairtak éHekezletén álló pacifista erőkkel. résztvevő Vendégek szerdán V. M. Scslkvadze, a Béke- megkoszorúzták Miöt-CuriéVliágtahács titkára tolmá- nek, a nagy francia békehéCcsölta a szovjet hékéharco- dósnak, a Béké-Vllágtanács sok üdvözletét, majd ele- egykdH elflökének szobrtt. mezte a Német Öemokratl- készt Vélt az ünnepségen kus Köztársaság, á Német SröfedJíts Árpád de ÖfSéttdos Szövetségi Köztársaság, Beketanács elnöke, a Béke ür. stk Endre külugymt-1 Franciaország, Finnország Világtandes irodájának mm tiiszter február ló-én bemu* tatkozó látogatáson fogadta Kéri Fredfik AlmellHst rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert, a sVéd királyság új magyarországi követét. MegVetáftdftH a bfrtfsági vezeiők orsrágos érlek ezleie Szerdón délelőtt Budapesten megkezdődött a megyei és a járásbíróságok Vezetőinek kétnapos országos értekezleté. A tandéSköZisóli megjelent Marosán cyöfsri/, az MSZMP Közpóiiti Bizottságának titkává, tíiszku Béla belügyminiszter, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Az értekezleten dr. NezváI Ferenc Igazságügyminiszter tartott beszámolót, amelyen értékelte a bíróságok elmúlt évi munkáját és ismertette feladataikat. A beszámolót széleskörű vita követte. Dr. Sik Fntfre foqadfi az Aj svéd követet Moszkvába ériretett a magyar tanácsi küldöttség Az OSZSZSZK Legfelső Tanácsa elnökségének meghívására kedden, az éjszakai órákban magyar tanácsküldöttség érkezett a szovjet fővárosba. A küldöttséget Varga András első trtlftiszlerhelyettes, a Minisztertanács titkársága taniesSzetvék osztályának vezetöjé rézéit. A magvar küldöttség szefflán délelőtt látogatást tett .tasznovna), az ÖSZSZSZK Minisztertanácsa első elnökhelyettesénél. béfbén a köztársaság Légfelső Tanácsának elnöksége és az oszsr., SZK Minisztertanácsa ebédet adott a magyar vendégek tiszteletire. Külpolitikai híreks&r&khait Szerdán délelőtt tl* óra- NéVes amerikai tudőiok, kor megkezdődött a Német egyetemi tanárok, dékánok Demokratikus Köztársaság ét atomfizikusok csoportja népi kamarájának nagy ér- táviratot intézett Hettef 'töMfldtarel váff ütése. A* ametlháí külügyminiszterülés napirendjén skefepelt hee Ae ainetlkal tudósok egy korminynvllatkowt hatArozottan tiltakoznak a amelvet Orotewoh fnlrilsz* sajtóháii le0i,pbb isfnertesrssbssx ZtrtzTm r a* A,bán Népköztársaság ke- ^tL/rlrték tt rcskedclmi és hajózási szerződésének törvénybe Iktató natkotő egyezmény hatályát sa. továbbá az NDK állami nem terjesztenék kt a foldfőügyészének megválasztása, alatti robbantásokra. HVIf KÖNYVESPOLC HA.lDü TIBORt MARC1VB HUSZONEGYEDIRE A könyvet, amely adató* Szántó Béla, Gaftttni Ernő kat tartalmaz á Magyar Tá* és mások visszaemlékezései nácsköztársaság kikiáltásé* világítják még. nak történetéhez, V) sorozat A tanulmány Ismerteti a 18. szám alatt most jelen- minisztertanács és a mufttette meg az Akadémiai ftl* kástaháes üléseinek lefólyáádó. A kts kötet a Magyar sát, a fegyveres felkelés elöTanácsköztársafeág megszü- készítését és az elienfofraletésének dlcaóséges és moZ- dalom manővereit. Részletegalmas Papjait vetíti az ol- sert tárgyalja a kommunista vasó elé. Szerkője arra tö- párt politikáját, a pórt börrekedett, hogy a történeti töhBen ülő vezetőinek és a helyzet elemzése mellett be- gyárakban dolgozó kommumutassa a forradalom nap- Hlstá mühkéstiknak közös fainak lázai rohanását, át hdrCét a munkáshatelométt. ismert politikusok és az i»- Uj megvtlágilásban mutatja meretlen munkástömegek bé a baloldali séoeiálderrtdk útját a forradalomban, az faták sZCIépél a fbffadalomutca napról napíá Váltakozó bah. A tanulmány UtólSo hangulatát éfe az ország Sor- fejezeté óráról Ófárá köVéti zárol őontó tárgyalások he- foffadalom „apjának, ves vitait. Az események ... nagy részét a kortársak: marclUS Bl-nek VtlágtörtéKun Béla, Károlyi Mihály, neti jelentőségű eseményeit. ELSŐ FELVÉTELEK A HOLD TÚL8Ö OLDALÁRÓL A2 Akadémiái Kiadó rium pályájáról, a tíö'.d könyve tulajdonképpen a nemrég még ismeretlen olSzovjétunló Tudományos daláról. Népszerű formában Akadémiájának közleménye Ismerteti meg az olvasót azaz 1969. októbef 4-éh Slke- Zál a banyolúlt szerkezettel, resen fellőtt harmadik SzoV- amely fényképfelvételeket lat kozmikus rakétáról. A készített a Hold túlsó oldaÍíszes kötésű könyv — lárö!, a képeket továbbította amelynek előszavat A. N. az irányító tudósokhoz s Nueszmejanöv, a Szovjet- ezáltal valósággal lázba hozUnió Tudományos Akadé- la á Föld népeit. Aki a mtójónak elnöke írta — könyvet elolvassa, meggyófényképeket, illetve rajzó- ződik arról, hogy az ember kat közöl az önműködő többé a földhöz köt, , „ . ....... .ve, s a szovjet embereknek bolygokozi laboratóriumról köszöhhete_ hogy nemxedéés működéséről, az öhmű- künk megérte a bolygóközi ködö bolygóközi laborató- repülés korszakát.