Délmagyarország, 1960. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-09 / 7. szám

Szombat. 1'iflO. január 9. 6 Rihndeh* TANULMÁNYKÖTET A TIT szegedi szervezeté­nek gondozásában 10—12 íves tanulmánykötet jelenik meg a közeljövőben a politechni­kai képzés problémairól. A kötet anyagának összeállítá­sán most dolgozik a TIT ne­velésügyi szakosztálya. Fő­leg a szegedi és Csongrád megyei tapasztalatokat föl­dolgozó tanulmányok kap­nak helyet ebben a kötet­ben, de úgy tervezik, hogy legalább egy-egy cikk fog­lalkozzon a politechnikai képzés bevezetése során mas országokban szerzett tapasz­talatokkal. Így a Szovjetunió­ban, a Német Demokratikus Köztársaságban és Romániá­ban folyó politechnikai kép­zés eredményeivel. A könyv március végén lát napvilágot a Szegedi Nyomdában, de különösen a pedagógusok körében máris nagy az ér­deklődés a valóban érdekes­nek Ígérkező kiadvány Iránt. •B Névadóünnepséget tartanalt ma, szombaton délelőtt 10 órakor a Szegedi Kenderfonógyárban. Tóth Imre, a karbantartó mű­hely dolgozója gyermekének névadása lesz. X Tánctanfolyam kezdődik a KPVDSZ Központi Művelődési Otthonban (Tolbuhln sgt. 14.) ta­nuár 12-én du. 6 órakor. Je­lentkezni lehet az Irodahelyi­ségben reggel 9 órától du. S óráig. ÜZLET A GYAKBAN Üzlet nyílt a Szegedi Kenderfonógyárban m Kiskereskedelmi Vállalat fiókjaként. Mint első Ilyen Intézmény az üzemben, nagy népszerűségnek örvend, mert modern berendezése mellett min­den vásárlási Igényt kielégít. A dolgozók kis cédulára frva pél­dául kora reggel leadhatják a népboltban megrendelésüket, s a kívánt árut munkájuk végeztével becsomagolva átvehetik. A ki­szolgálás így gyors ls, azonkívül minden Igényt klelégltó, mert bármely árukülönlegessóg beszerzésére Jut idő a műszak végez­téig. ISKOLAFOGASZAT * ELSŐVAROSON Korszerű iskolafogászat nyílt Felsővároson — ezen a külterü­leten elsőtzben — a Sziliért su­gárúti Iskolában, szakrendelést minden nap 8-tól 14 óráig tar­tanak Iskolások és óvodások ré­szére egyaránt. A rendszeres is­kolai és óvodai szűrővizsgálato­kon kivül a rendelési Időben a szülők is elvihetik gyögykezeltet­ni gyermeküket az iskolafogá­szatra. „DISZNÓ SZERENCSE" A Szeged és Hódmezővásár­hely között húzódó országút mellett legeltette disznóit Ko­vács István, Gorzsatanya 205 szám alatti lakos. A sertések felszaladtak az országúira, aho­vá éppen akkor ért oda Lakky József 6zegedi színész, gépko­csijával. Lakky József már nem tudott fékezni, így az összeüt­közés elkerülhetetlen volt. A gépkocsiban közel ezer forint anyagi kár keletkezett, de a kocsiban ülőknek szerencsére nem történt semmi bajuk. Ko­vács István ellen megindult az eljárás. — Különféle szabálysértés miatt — közegészségügy be nem tartása, Jogtalan iparűzés, me­netlevél nélküli fuvarozás, há­zirend be nem tartása — több személy ellen indított eljárást a II. kerületi tanács. A szabály­sértőket 50-től 500 forintig ter­jedő pénzbírsággal sújtották. TÖBBFÉLÉ ESO, HA VÁZAS Várható időjárás szombat estig: erősen felhős, párás idő, többfelé eső, havazás. Mérsékelt széL Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szom­baton 0 plusz 8 fok között. Távolabbi kilátások: a hőmérséklet fokozatosan csökken. 1980 január 9, szombat MOZIK Szabadság: Fél 6 és fél 8 óra­kor: Anyegin. — Színes, szovjet film. Korhatár nélkül ajánlott. Január 13-ig. Vörös Csillag: 6 és 8 órakor: Félkegyelmű. Magyarul beszélő színes szovjet film. 14 éven alu­llaknak nem ajánlott. Ma utol­jára. Vasárnaptól: Láthatatlan kötelék. Magyarul beszélő szi­nes szovjet űlm. 10 éven alul nem ajánlott. Január 13-lg. Faklya: Fél 6 és fél 8 órakor: Kopogd le a fán. — Színes ame­rikai film. 14 éven alul nem ajánlott. Január 10-ig. Dugonics Mozi: 5 és 7 óra­kor: Csempészek. uj magyar film. 14 éven alul nem ajánlott. Postás Mozi: 5 és 7 órakor: Emberi sors. szovjet ülm. 10 éven alul nem ajánlott. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Marica grófnő. Bérletszünet. Vége kb. 11 óra. KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: A postamester. Bemutató előadás. x Haladó tánctanfolyam össz­tánc keretén belül a KPVDSZ Központi Művelődési Otthonban (Tolbuhln sgt. 14.) január 10-én kezdődik du. 5 órától. Jelent­kezni lehet ugyanakkor és min­dennap 9 órától délután 5 óráig a művelődési otthon irodahelyi­ségében. x Szabás-varrás tanfolyam in­dul kezdők és haladók számá­ra a Juhász Gyula Művelődést Otthonban (Vörösmarty u. S. sz.) Jelentkezni lehet de. 10—12 és du. 2—6 óráig a művelődési otthon irodájában személyesen, vagy telefonon 20-26. sz. alatt. X Felhívás! Iparosok és keres­kedők az 1959. U. félévi általá­nos Jövedelemadó végleges meg­állapítása végett az 1959. n. fél­évben elért jövedelmükről. az önnálló szellemi szabadfoglalko­zásúak, továbbá az egyéb tevé­kenységet folytatók (földbérbe­adásból, földdel nem rendelke­zők állattartásból, alkalmi fuva­rozásból, bérszántásból, sertésvá­gásból. pörkölésből, húsfüstölés­ből stb. származó jövedelem) az 1959. évben elért Jövedelmükről az 1960. évi általanos Jövedelem­adó kivetése céliából 1989 Január 15-lg bevallást kötelesek adni. A kereskedők bevallásukat a KI­SOSZ szegedi szervezeténél, mlg az Iparosok, szellemi szabadfog­lalkozásúak cs egyéb tevékeny­séget folytatók pedig a lakó­hely szerinti kerületi tanács v. b. pénzügyi osztályánál tartoz­nak beadni. Bevallás-nyomtat­vány ugyanott átvehető. Aki be­vallását határidőben nem adjs be, armak terhére bírságot kell kivetni és az adót a pénzügyi 06Ztály a rendelkezésére álló adatok alapján fogja megállapí­tani. MJv. tanács v. b. pénzügyi osztálya. VITA EGY FELHOKARCOLO KORUL A londoni közvélemény nagy felháborodással fogadta a ter­vet, hogy a város szívében, a Ptccadilly Circus északi oldalán felhőkarcolót akarnak emelni. Művészek, építészek, mérnökök és politikusok avatkoznak bele az ügybe és a többség hevesen tiltakozik az ellen, hogy a lon­doni varosképet a New York­ihoz tegyék hasonlóvá. ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Január 9-től 16-ig este 6 órá­tól reggel 6 óráig (va6ár- és ün­nepnap nappal is) elsősegély és nehézeliés esetére lnspeKcló6 dr. Komáromi János állami állatom vos. Lakik: Kossuth u. 6. Tele­fon: 40—64. Az állatorvos kiszállításáról a hivő fél köteles gondoskodni. Rádióműsor Szombat KOSSUTH-RADIÖ 4,56 Rákóczi induló. 5,00 Hírek, Időjárásjelentés. 5,05—7,59 Vidá­man. frissen. Közben: 5,30 Hi­rek, Időjárásjelentés. 6.0C Falu­rádió. Utána a vidéki színházi músor. 6,35 Orvosi tanácsok. Kb. 6,45 Hirdetőoszlop. 6,59 Időjel­zés. 7,00 Hírek, Időjárásjelen­tés. 7,10 Uj könyvek. 7,25 Szín­ház, hangverseny és moziműsor. 7.45 Naptár. 7,59 Időjelzés. 8,00 Műsorismertetés, időjárásjelen­tés. 8,08 Technikai szünet. 8,10 Lányok, asszonyok. 8,25 Smeta­na: g-moll trió. 9,00 Fizika. Kb. 0,25 Irodalom. 9,45 Harlamuzsl­ka. 10.00 Hírek, lapszemle. Idő­járásjelentés. 10,10 MesedélelŐtt az óvodában. 10,30 Operettkettő­sök. 11,00 Uj barázdát szánt az eke. Regényrészlet. 11,20 Zene­kari muzsika. 12,00 Déli harang­szó, hírek, Időjárásjelentés. 12,10 Nótacsokor. 12,45 Mit olvassunk? 13,00 Operarészletek. 13,40 Vála­szolunk hallgatóinknak. 13,50 Vi­dám hétvége. 14,25 Időszerű őemzetközi kérdések. 14.40 Akos Stefi énekel, Bágya András zon­gorázik. 14,55 Műsorismertetés. 15,00 Hírek, közérdekű közlemé­nyek. 15,08 Időjárásjelentés. 15,10 Beszélgetés Afrikában Járt fia­talokkal. 15,30 Előszóval — mu­zsikával. Közben: 17,00-17,15 Hi­rek. 18,00 Gondolat. 18,45 Szív küldi szívnek. 19,15 A Behring­szoros és — Magyarország. 19,25 Nagy mesterek muzsikájából. 19,50 Jó éjszakát, gyerekek! 20,00 Esti krónika, időlárásfelentés. 97,30 Részletek a Kis Színpad műsorából: Aki Jól fekszik. Ze­nés komédia. 21,45 Sporthíradó. 22,00 Hírek, Időjárásjelentés. 22.15 Heltai Jenő: Náthadal. 22.20 Tán­coljunk! Közben: 24,00—9 10 Hí­rek, időjárásjelentés. 0,30 Him­nusz. A vetítőtükör előtt / PET&FI RADIO FÖLDKOTRO ORIAS A „TASZSZ" Jelend: A szevrdlovszkl nehézgepgyár konstruktőrei kidolgozták an­nak a lépegető exkavátornak a műszaki terveit, amely egy év alatt 18 millió köbméter földet képes kiemelni. Az exkavátor kezelőszemélyzetének legalább 2 ezer esztendőre lenne szüksége, hogy Irdatlan mennyiségű földet kézi erővel megmozgasson. A földkotró óriást 50 köbméteres merítőkanállal és 128 mé­ter hosszú karral szerelik fel és a külszíni szén- és érclelőhelyek feltárásánál alkalmazzák. Villany­szerelöt azonnal felvesz Szegedi Seprűgyár. Moszkvai krt. 4 szám. Gyerekek figyelem! holnap délelőtt 10 órakor mesedélelőtt a Dugonics moziban. Bemutatás­ra kerülnek Szalma Boci és a Kőbaltás ember, azonkívül a Ha­zug kislány című mozgó mese­film. Belépődij 1,— Ft. x Tánctanfolyam Indul kez­dők és haladók részére o Vas­utas Kultúrotthonban január 14­tőL A legmodernebb táncok ta­nítása a bluesttől a lipsyig. Táncoktató: Kertész Eva. Je­lentkezés a kultúrotthonoan na­ponta du. 2—8 óráig. x Felnőttek tánctanfolyama In­dul kezdők és haladók részére Zászló utca 2. szám alatt. Je­lentkezni lehet naponta este 6 —8 óra között. Oktató: Tiszay­né Szabó Stefi. x Szabas-varrás tanfolyamot indítunk kezdők részére január 15-én az Építők Művelődési Otthonában (Kossuth Lajos sgt. 63.) A tanfolyam 2x2 hónapos, heti 2x2 óra tanítási Idővel. Var­rás! es szabasl gyakorlati lehető­ségek vannak. A tanídő befeje­zese után vizsgabizonyítványt kapnak. Építőipari szakszerveze­ti tagoknak tandíjkedvezmény van. Jelentkezéseket már elfo­gad a művelődési otthon. Jelene keznl lehet hétfő kivételével mindennap de. 9—12-ig és du. 4—8-ig a kultúrotthon irodájá­ban. x Értesítés. Értesítem az érde­kelteket, hogy száj- és köröm­fájás veszélye miatt Szeged vá­rosban az 1968 január hó 9-re hirdetett havi állatvásár megtar­tását nem engedélyezem. A vá­ros területén az óllatforgalmat Rképpen szabályozom, hogy a hízott sertések minden korláto­zás nélkül kerülhetnek piacon eladásra. Szarvasmarhát. bi­valyt, juhot, kecskét és tovább­tartás céljából sertést osak elő­zetes állatorvosi vizsgalat után r'"dni. illetve megvenni A szerdal és szombatj napokon tartott hetipiacra további intéz­kedésig csak hízott sertést sza­bad felhajtani. Ismétellen felhí­vom az állattartók figyelmét, hogy ha állataikon száj- és kö­römfájásra gyanús tüneteket vesznek észre, azonnal jelentsék az Illetékes állatorvosnak, vagy a kerületi tanácsnak. V. b.-ei­nök. x Kispajtások Figyelem! 10-én vasárnap 10 órakor a Postás Művelődési Otthonban mesedél­előtt. Bemutatásra kerülnek Sé­ta az állatkertben. Vasgyúró Gyurka, színes diafilmek. Sza­valóverseny. Nem Igaz. Mozgó­film. (Csokit lehet nyerni) Ese­dékes az 500-1k gyermek aján­dékozása. 6,oo Reggeli zene. 6,20 Színház, tarlat és hangversenymüsor. 6,50 Torna. 8,00—9,10 Hirek. idö­Járásjelentés. 14,00 Időjárás- és vízállásjelentés. 14,15 Operakala­uz. 15,15 Horgászok ötperce. 15,20 Népszerű fúvósátiratok. 15,40 Vejnemöjnen, az örök költő. 16,25 Szovjet népi együttesek műsorából. 16,45 Orlando di Lasso. 17,30 Hanglemezgyűjtők húszperce. 17,50 Gondolatok fil­mekről. 18.00 Könnyű zene. 18,15 Wehner Tibor hangversenye a stúdióban. 18,45 Fagyhalál a ter­mészetben. 19,00 'Hírek, időtárás­lelentés. 19,05 Tánczene. 19,40 Fa­lurádió. 20,00 Hangverseny Bar­tók műveiből. A szünetben: 21,01—21.06 Hírek. 21.40 Goethe verseiből. 21.50 Horváth Mihály: Egy kis szivárvány — népdal­kantáta. 22,10 Kireten Flagstad és Set Svanholm Wagner-hang­versenye. 23,00-23,15 Hírek, idő­JárásjeiontóG. TELEVÍZIÓ 19,00 TV-híradó. 19.40 Fiatal ze­neművészek a kamera előtt. 20,10 Százházas lakodalom. Te­levízójáték. Kb. 21,20: Szünet. 21,30 Vidám szombat este. Nagy gyakorlattal rendel­kező gyors­ós gépírót keres állami vállalat. Pos­tafiók 59. Férj: Na ez hiányzott még: nekem!... 3>ort Rangadó-mérkőzések a teremkóziiabda-bajnokSjglian A szegedi teremkézilabda­bajnokságban ma, szomba­ton és holnap, vasárnap a harmadik forduló mérkőzé­sei kerülnek sorra, melyek különösen érdekesnek ígér­keznek. Csaknem mindegyik csoportban rangadó lesz. A férfi L osztályú A-csoport­ban a Szegedi EAC a Sze­gedi Spartacussal szomba­ton este, a női I. osztályban a Szegedi Textilművek a Makói VSE-vel vasárnap délelőtt, a férfi I. osztályú B-csoportban a Szegedi Honvéd a Makói VSE-vel vasárnap délben játszik rangadó-mérkőzést. A Rókusi Tornacsarnok­ban sorra kerülő mérkőzé­sek részletes műsora: Szombaton szegedi csapa­tok mérkőznek 3 órától kb. háromnegyed 8-ig, egy-egy mérkőzés kb. fél i óráig tart. Sorrendben: 3 t órától Kinizsi úszók—SZAK úszók I. férfi, SZEAC úszók —SZEAC atléták, férfi, Fa­lemezgyár II—SZEAC, női, Postás kosárlabdázók— SZAK úszók II., férfi, Ipa­ri tanulók — Falemezgyár I., női, SZEAC III.—SZVSE I. osztályú férfi, Textilmü­vek II—Ifjú Gárda I., női I. o., SZEAC I.—Spartacus férfi I. o. rangadó, Ifjú Gárda—Ipari tanulók I., férfi. A vasárnapi mérkőzések sorrendje 8 órától kb. bá­romnegyed 2-ig: Sz. Kinizsi úszók—Makói VSE III., női Dorozsmai MEDOSZ—Ipari tanulók II., férfi, MVSE II.—Sz, Bőrö­sök I., női I. ö., Sz. Textil­művek I.—MVSE I., női U o. rangadó, SZEAC II.— Csanádpalotai SK, I. o. fér­fi, Sz. Bőrösök III.—Sz. Textilmüvek III., női, && Gépipari Technikum—Sz. Tipográfia, férfi, MVSE II. —Hódm. Honvéd, I. o. fér­fi, MVSE I.—Sz. Honvéd, férfi I. o. rangadó, Sz. Épí­tők—Kiskunhalasi Dózsa, férfi I. 0., Sz. Tipográfia— Dorozsmai MEDOSZ, férfi. =S=0=B=0=K=B=A=N= Minden kedves rokonnak, jó barátnak. Ismerősnek, akik szeretett halottunk, KERTÉSZ JANOS temetésén megjelentek, sír­jára virágot helyeztek, s bánatunkban részvéttel osz­toztak. ezúton mond hálás szívvel köszönetet a gyászold család. Mély fájdalommal tudat­juk. hogy a szeretett fele­ség. édesanya és rokon, MOLNÁR SÁNDOR.VE Gazdag Piroska 43 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 9-én dél­előtt 10,30-kor lesz a Gye­vl-temetó ravatalozójából. Gyászoló csalul Minden kedves rokonnak, munkatársnak, ismerősnek, Jo barátnak, akik szeretett halottunk. PACSA IMRE temetésén megjelentek, sír­jára virágot helyeztek, s bánatunkban részvéttel osz­toztak. ezúton mond hálás szívvel köszönetet a gyászoló család. Mély fájdalommal tudat­I Juk. hogy a legdrágább | édesapa és nagyapa. DUBSZKI ISTVÁN I f. hó 6-án 58 éves korában I elhunyt. Temetése f. hó 9­én délután 14.30-kor lesz a rókusl temető ravatalo­1 zójából. Gyászoló család Állami vállalat keres kar­ban tartó­mtthely-vezetőt szabógep-műszerészl és ál­talános kárban tartasi Isme­rettel, valamint perfekt gyors- 6s gépírót Jelentkezéseket 24 alá kérjük. Postafiók # a DIVAT! Női kabát és kosztüm-kü lönlegességek EDI V AT­. bemutatója vasárnap du. 5 órakor a MODELL El OTT előtt Kárász utca. Ma és holnap kezdődik az NB l-es asztalitenisz-baj­nokság "tavaszi* idénye. A Szegedi Kender SE férficsa­pata Budapesten mérkőzik. Ma, szombaton, a Bp. Spar­tacus, holnap pedig a Pénz­ügyőrök lesz az ellenfelük. Egyébként a jövő hét végén is a fővárosban játszik majd két mérkőzést a szegedi csa­pat. Akkor a BRESC és a BEAC ellen mérkőznek. Az első két fordulóban a papír­forma alapján a Pénzügy­őrök és a BEAC ellen győz­hetnek a szegediek. « A Szegedi Ruhagyár sport­körét holnap alakítják meg. A gyár kultúrtermében ren­dezik meg az alakuló köz­gyűlést délelőtt 9 órai kez­dettel. A Szegedi Dózsa SK kedden, 12-én tartja évi köz­gyűlését 5 órai kezdettel a sportkör Deák Ferenc utcai klubhelyiségében. A Magyar Atlétikai Szö­vetségben értékelték az egye­sületek munkásságát. A sze­gedi atlétikai szakosztályok közül a vasutasok érték el a legiobb eredményt. A Sze­gedi VSE az országos rang­listán a huszonegyedik he­Építész­technikust keresünk azonnali belépés­re. Szegedi Ingatlankezelő Vállalat Jóslka u. 21. lyen végzett, s így másod­osztályú egyesületnek minő­sül. összesen 175 sportkört rangsoroltak. • A Szegedi Spartacus Sport horgász Egyesület holnap, vasárnap délelőtt fél 11 órai kezdettel tartja alakuló köz­gyűlését a Hazafias Nép­front Széchenyi téri helyisé­gében. Az új horgászegyesü­letben főleg a versenyek rendezését tűzték ki célul. Kirándulásokat is terveznek a távoli horgászvizekre. « Csak kevés nevezés érke­zett a SZEAC vasárnapi női vivőversenyére. Ezért a ver­senyt későbbi időpontra ha­lasztották. ÜELMflGYflR ORSZÁG a Magyar Szocialista Munkás­párt szegedi bizottságinak és Szeged m. J. város taná­csának lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelő6 szerkesztő Siklós János Szerkesztőség: Szeged. Sztálin sétány 10. Telefon: 35-35. 30-03. 40-80 f: szakai telefon: 35-06 és 34-39 Kiad'a a Dóim agyarország Lapkiadó Vállalat l elelös kiadó Kalmár Jánosné Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 8. Telefon 35-00 31-18 íEieküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged. Kárász utca 9. X lapot árusításban és előfize­tésben a Csongrád megyvj pos­tahivatalok teriesztik. Előfize­tési díj egy hónapra II Ft Előfizethető bármely postahiva­talnál és kézbesítőnél. |

Next

/
Thumbnails
Contents