Délmagyarország, 1960. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-09 / 7. szám

I jiffliiiiwiiiiiiiiiimiiniirafflMiiiiiiiWWiiiiiiiiiii^ Előkészfi'etek | a nyereségrészesedés I kifizetésére Tízéves a Textilművek 50. évfolyam, 7. szám Ara: 50 fillér Szombat, 1960. január 9. m ,-ts. r Óriásrakétát lőnek fel a Szovjetunióban Az első „nehéz szputnyik" hamarosan elindul útjára A TASZSZ jelentette, hogy szovjet tudósok és konstruktőrök a ballisztikus rakétákkal végzett űrkutatások eredményei alapján, a tudományos kutatómunkákra vonatkozó tervekkel összhangban egy eddiginél hatalmasabb, nehéz szputnyikok fel­bocsátását és a naprendszer bolygóira irányuló űrrepüléseket lehetővé tevő rakéta elkészítésén dolgoznak. E rakéta röppályájának lehető legpontosabb kidolgozása céljából a legközelebbi hónapokban utolsó fokozat nélkül több ízben is felbocsátják ezt a rakétát a Csen­des-óceán középső övezete felé, amely távol van a sűrű hajóforgalomtól, légi útvo­nalaktól és halászati központoktól. A rakéta utolsó előtti lépcsőjének becsapódása az alábbi földrajzi adatok ál­tal megbatározott körzetben várható: földrajzi szélesség földrajzi hoszúság északi 9 fok 06 perc nyugati 170 fok 47 perc északi 10 fok 22 perc nyugati 168 fok 22 perc északi 6 fok 16 perc nyugati 166 fok 16 perc északi 5 fok 03 perc nyugati 168 fok 40 perc A szükséges mérések elvégzésére különleges szovjet bajókat küldenek az em­iitett térségbe. Az első rakéták fellövésére 1960. január 15. és február 15. között kerül sor. A rakétafellövések idején való hajózás és repülés veszélytelenségének biztosí­tása céljából a TASZSZ-t felhatalmazták annak közlésére, hogy a szovjet kormány azzal a kéréssel fordul azoknak az országoknak kormányaihoz, amelyeknek hajói és repülőgépei az említett időszakban megközelítik a rakéták utolsó előtti foko­zatainak feltételezett becsapódási körzetét: utasítsák a hajók és repülőgépek pa­rancsnokait, ne fussanak be a Csendes-óceánnak a fentebb meghatározott körzetébe sem vízen, sem a levegőben. Washington véleménye: A szovjet tudósoknak sikerült roppant erejű új rakétákat készíteniük Patrick Massey, az Asso- soknak sikerült roppant ere­deted Press nevű amerikai jű új rakétákat készíteniük, hírügynökség tudósítója a amelyek felülmúlják korábbi TASZSZ-közleményröl írt rakétáikat, hírmagyarázatban megálla- Az amerikai külügyminisz­pitja, hőgy a hat héten belül téríum nem volt hajlandó jelbocsátandó szovjet rakéta semmiféle magyarázatot fűz­előielátfratólag ezer mérföld- ni a közleményhez, re a Marshall-szigetektől ke- Az Associated Press tudö­letre hullik a Csendes-óceán- sitöja megállapítja: a szov­ba. Ez a térség az Egyesült jet tudósok a Holdra és a Államok eniwetoki és bikini Hold-körüli pályára kilőtt nukleáris kísérleti telepei kö- rakétáikkal már megjósol­zelében van. ták, hogy következő lépés­Massey szerint a közle- ként a naprendszer bolygóit, meny hangja arra mutat, valószínűleg a Mars vagy a hogy a szovjet tudósok ezek- Vénusz bolygót veszik célba, tői a kísérletektől fontos for- A TASZSZ-közleménynek dulatra számítanak az ürku- »nehéz"-szputnyikra történt tatásban. utalása olyan találgatásra ad A Reuter angol hirszolgá- okot< ho0V egy ilyen űrhajó­, . . , .. , . val tervezik az első ember lat jelentese szerint a . ,,, , . . , . felloveset a világűrbe. Az TASZSZ-kozlemeny meglep- . , ..... . ,* oroszok legutóbbi 3. szput­te az Egyesült Államok hl- ... .... • vatalos köreit. Űrkutató nylk}a rnasfeltonnas sulya­szakértők nyilvánvalónak val alkalmas lett volna utas­tartják, hogy a szovjet tudó- szállításra. Tanklaboraiórium a Holdon, rakéta a Marxra, a Földre vixaxalérő szputnyik Moszkvában igen nagy ér- képzelései az úgynevezett öeklődéssel fogadták a "tanklaboratórium* létreho­TASZSZ közleményét az zására. újabb szovjet rakétakísérlet­akarnak eljuttatni a Holdi: felszínére. (Folytatás a 2. oldalon.) Április 4 tiszteletére a Kenderfonógyárban ITOBBIWHaMiailM^ újabb brigádok dolgoznak a szocialista címért Az elmúlt év tavaszán a három nyújtógépen dolgozó párt kongresszusa tiszteleté- társa jelentette be, hogy re kibontakozó miunkaver- versenyre kelnek a szocia­sennyel egyidőben kovácso- lista munka brigádja cí­lódtak össze az első mun- mért. Az előfonó üzemrész­káskollektívák a Kenderfonógyárban, nemcsak a termelés növelé­sét, hanem önmaguk művelését, tudá­suk fejlesztését is állandó feladatnak tart­ják. Közülük kettő, a Var­Szegedi ben is több brigád foglalko­melyek zik a gondolattal, hogy be­kapcsolódik a nemes vetél­kedésbe. Az év első bárom hónap­jában az üzem áruterme­lési tervét 10 tonnával kí­vánják túlteljesíteni, ró- és a Palotás-brigád már ami mintegy 180 ezer forint el is nyerte a megtisztelő, értéknek felel meg. Az 1959. szocialista brigád címet. Az évre előirányzott termeié­elsők példáját követte a kenységi szintet egy száza­gorobolyítóban Bánszki And- lékkai növelik, úgy, hogy a rásné brigádja, s a fiatalab- 83 százalékos előirányzott bik munkások közül még költségszintet fél százalék­két csoport november hó- kai csökkentik, s ezzel mint­sorozatról. Bár a kísérletso­rozat a rakéta utolsó foko­zata nélkül megy végbe — így a rakéta nem gyorsul majd fel annyira, hogy le­győzze a Föld vonzását — a közönség máris képet kap­hat teljesítményéről, ha te­kintetbe veszi, hogy az ed­digi rakétáknál elegendő volt a Szovjetunió területén belül is megvalósítható "pró­baút*. Dorodnyicin akadémikus, a Komszomolszkaja Pravda című lapban a TASZSZ köz­leményével foglalkozva meg­állapítja: különösen nagy lesz az új szovjet rakéta je­lentősége azzal összefüggés^ ben, hogy megvalósuljon az utazás naprendszerünk más bolygóihoz. A tudósokat ezen a téren mindenekelőtt a hasznos terhelés megnövelésének lehetősége érdekli. A szovjet tudós nyilatko­zata utal arra, hogy minde­nekelőtt a Hold kutatásában nyílnak új lehetőségek Szé­les körben ismeretesek pél­dául a szovjet tudósok el­Háromlépcsős rakéta se­gítségével a terv kereté­ben félig automatikusan működő kutatóállomást napban, amikor a kongresz­szusi műszakra készültek. Szerdán délután, amikor összegyűltek az üzemrészek tapasztalatait vezetői és munkásküldöttei, átdolgozták az egy 250 ezer forintot taka­rítanak meg. A kongresszusi verseny felhasználva üzemrészek hogy megbeszéljék április közötti verseny feltételeit, s 4. tiszteletére kidolgozott most ennek alapján vetél­felajánlás pontjait, Pozsonyi kednek a legjobb üzemrész Gizella kétgépes fonónő és címért. Nyolcszáz új belépő néhány nap alatt Földeákon és Oíöldeákon Csongrád megyében, de 300 földeáki dolgozó pa* vetkezeti községgé válik, különösen a makói járásban raszt kérte felvételét Oíöldeákon január 4-én és a szentesi járás egyes a meglevő Dózsa Termelő- tsz-előkészítő bizottság ala­községeiben továbbra is tel- szövetkezetbe, vagy pedig a ' " 4 ' jes erővel folyik a termelő- most alakuló új társas ílagy­szövetkezetek térhódítása. A üzemi gazdaságba, makói járásban Csanádal- Egyébként a Dózsa Terme­berti, Pitvaros, Kövegy, Kis- lőszövetkezetbe csütörtök es­zombor és Csanadpalota után tig 255 dolgozó paraszt kérte Rákos községhez hasonlóan felvételét az utóbbi hetek­kult 7 taggal. Akkor 18-an jelentették ki, hogy csatla­koznak az előkészítő bizott­sághoz. Azóta Óföldeákon szinte ugrás­szerűen megnövekedett az új belépők száma. Földeák dolgozó parasztsága ben> a most alakuló új ter- Ugyanis pénteken a déli is megindult tömegesen a meiőszövetkezetbe pedig 306 órákig a község belterületén termelőszövetkezeti út felé. dolgozó paraszt, 1368 hold lakó parasztság közül már Földeákról érkező jelentések földterülettel. Pénteken is valamennyien aláírták a be­szerint csütörtökön estig a tovább folytatódott Földeá- lépési nyilatkozatukat a ter­falu határának több mint 50 kon a tsz-ekbe való nagy- melöszövetkezetbe. százaléka már a szocialista arányú belépés és ezidáig A község határában is szektorok kezébe került. Ja- 800 új belépő van a falu- már csak 17 egyénileg dol­• - • ••.••^••i •• ban. így minden remeny gozó paraszt van, nuar 7-en, csütörtökön megvan arra, hogy Földeák akik még nem döntöttek a egyetlen napon több mint ma, szombaton termelőszö- belépést illetően. Az orvosok és a betegek érdekében Megjelent a kormánynak az orvosi rendtartással kap­csolatos rendelete — értesültünk valamennyien nagy öröm­mel a rég várt tényről az elmúlt év márciusában. A dol­gozó társadalom és a magyar orvostársadalom óriási több­sége is helyeselte a rendtartás megjelenését, hiszen régóta húzódó vitás kérdéseknek tehet pontot a végére a kor­mány rendelete. A hatálybalépés azonban — tekintve az ügy rendkí­vüli fontosságát — kissé késett. A rendelet megjelenésétől számítva háromnegyed évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a hatálybalépés immár konkrét jelentőséget adjon a ren­delkezéseknek, s a rendtartás tényleg szabályozó erő le­hessen az egészségügyi életben. Az orvosi hivatással és gyakorlattal kapcsolatban sok téves nézet és rémhír kapott lábra az elmúlt években. A hivatás magas kvalifitását, valamint a gyakorlattal já­ró anyagi lehetőségeket a közvélemeny áltaiaban misztifi­kálta és egyes orvosok magatartása, jövedelme, a betegek­kel való bánásmódja is hozzájárult ahhoz, hogy lábraka­pott egy társadalmi és egészségügyi szempontból is káros »orvosellenes« hangulat. Tanújeleit sok esetben tapasz­talhattuk. Ez a légkör bizalmatlanságot keltett, megingat­ta az orvosi kar hitelét, áskálta annak erkölcsi alapjait, s megnehezítette a hivatás gyakorlását is. Nos, most a rendtartás, a jogok és a kötelességek pontos és körvonalazott taglalásával véget vet ennek a helyzetnek. Szétoszlatja az orvosi hivatás misztifikált »mi­thoszát«, ugyanakkor minden eszközzel biztosítja az orvo­si kar megbecsülését, munkájának reális értékelését. Rész­letezi, hogy az orvosokra ugyanazok a jogok s kötelessé­gek érvényesek munkájukban, amelyek érvényesek ha­zánk minden dolgozó állampolgárára, aki becsületes, a társadalom szempontjából hasznos munkát végez. S mint­hogy az orvosi tevékenység a társadalom szempontjából a különleges fontosságú tevékenységek közé tartozik, álla­munk fokozottabb megbecsülést és védelmet biztosít szá­mára. A rendtartás számtalan pontja ékes bizonyítéka ennek. E különleges társadalmi fontosság azonban termé­szetszerűleg szükségessé tette azt is, hogy hasonló alapos­sággal és körültekintéssel határozzák meg az orvosok kö­telességeit. Véleményünk szerint a most hatályba lépett rendtar­tás még nem a legutolsó, még nem a legbefejezettebb. De teljes egészében megfelel jelenlegi társadalmi viszonyaink fejlettségének. S mert ilyen, mindenféleképp egyenes és következetes útkezdetet jelent a szocialista társadalomban szükséges orvosi rendtartás kidolgozásához, amelyre az el­következendő időkben sor fog kerülni. Meghatározásai jelenleg reális alapot biztosítanak az orvosok becsületes munkájához, e munka megbecsüléséhez és védelméhez. Fejlődésünk következő fokán azonban feltétlenül át kell lépnünk olyan állomásokon, amelyek a jelenlegi rend­tartásban még szerepelnek, de amelyek feleslegessé válnak majd a magyar egészségügy általános fejlődésével, az or­vosok számának gyarapodásával, a társadalombiztosítás útján folytatott betegellátás megjavulásával. Ez a mostani rendtartás lehetővé teszi, hogy a jelenlegi átmeneti álla­potban kifejlesszük a szocialista egészségügy legfontosabb alapelemeit — az orvosok és a betegek érdekében. Befejezés előtt a népszámlálás Két nap múlva befejeződik a népszámlálás. A kérdő­ívek feldolgozása azonban csak azután kezdődik. A nép­számlálás budapesti központjában 2 ezer statisztikus várja a csaknem 10 millió összeíróívet, ami 15 vagonnyi meny­nyiséget tesz ki. Az ívek először egy — összesen — 4 km hosszú és 35 rekeszre osztott polcra, majd a gépterembe kerülnek, ahol máris 40 berendezés dolgozik. Egy gépen óránként 8800 adatot dolgoznak fel. (A népszámlálásról lapunk 5. oldalán közlünk írást.) Tovább btivül a kereskedelem választéka íip Szegedi tsz-ek sikerei a termelési versenyben

Next

/
Thumbnails
Contents