Délmagyarország, 1960. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-09 / 7. szám

Szombat, 1960. január 9. 2 Oriásrakétat lőnek fel a Szovjelun óban • (Folytatás az I. oldalról.) A "rakéta leszállása után az utolsó fokozat burka szét­nyílna és ebből egy lánctal­pai jármű, az úgynevezett tanklaboratórium gördülne ki. A jármű berendezései al­biztosították a rádióösszeköt- fokozata nélkül lebonyollt­tetést ható. A Mars-rakétánál azonban * ennek a távolságnak a Az angol lapok vezető he­soksTorosáról kell gondos- lyen közlik az új óriásraké­kodni. tárói kiadott TASZSZ-jelen­Ilyen berendezés természete- tgst, egyes lapok többé-ke­kalmasak bizonyos vizsgála- sf!n megnöveli a súlyt és vésbé leplezett kárörömmel tok elvégzésére éts az adatok fellövéséhez igen nagyerejű írnak Amerikáról, ahol a be­továbbítására. rakétára van szükség. jelentés megdöbbentő hatást Az automatikus űrállomá- A harmadik terv, amely gyakorolt. Megemlítik: ez az son kipróbált televíziós sokat foglalkoztatja a szov- első eset, hogy a Szovjetunió rendszerrel a tankíabora- jet tudósokat, a szputnyikok előre bejelentette ilyen szán­tórium akár -helyszíni fejlesztésével kapcsolatos. Az dékát. közvetítést- Is adhat Hold felszínéről. A járművet, amely mintegy háromszáz kilométeres utat tehetne meg. a Földről irá­nyítanák. Természetesen en­nek a tervnek a megvalósu­lása feltételezi, hogy a Hold­ra érés viszonylag simán tör­ténik. egyik, A Szovjetunió — írja a az úgynevezett -visszatérő Daily Mirror című lap — sú­szputn.vik- megteremtése, lyosan megdöbbentette az vaeyls Földűnk olyan mes- Egyesült Államokat ezzel a terséges holdi inuk elkészí- bejelentésével. Az a tény, lése, amely néhány fordu- hogy a szovjet rakéta a lat uMn leszáll a Föld fel- Csendes-óceánba fog hullani, színére. különösen elkeserítő megszé­A sznutnvik fékezését az el- gyenités lesz az amerikaiak , .. . képzelések szerint különle- számára, akik fájdalmasan nos gPS Tr?k S^ítségíVel ke,J *** rendkívül MUségTZ nos lerneiese Kozeieun noz- megoldani. Ez ugyancsak kétakíscrleteik kudarcainak hatja ennek a tervnek a merköv-tell a hasznos teher sorozatit megvalósulását. növelését. Ezzel a következ- A Daily Mail című lap tu­Egy másik terv, amely ménnyel jár a meteorológiai dományos szakértője hangoz­fjxntéH r,, VÍSZ°ny'^ "Putnvikok. illetve televízi- tatja, világos, hogy az oro­»dön beldI ««08valósithatók ós szputnyikok létrehozó- szok olyan óriásrakétát ké közé tartozik: rakéta eljut- Sa is. szítettek, amely képes embe­tatása a Mars térségébe. Magától értetődően nem reket a világűrbe emelni és Ahhoz, hogy a rakéta meg- lehet azt várni, hogy az új onnan élve visszahozni, sőt a felelő mennyiségű tudomá- szovjet rakéták egyszerre le- TASZSZ által közölt leírás nyos adatot közölhessen a hetővé tpszik mindezeknek a arra mutat, hogy képes lesz földi megflgyelőállomással, bonyolult technikai problé- embert a Holdba szállítani meg kell növelni rádióberen- máknak megoldását. A raké- A Csendes-óceánt azért vá­dezéseinek kapacitását. Az ták által a világűrbe szállí- lasztották, hogy kipróbálják első szovjet űrrakéta adóbe- tott hasznos terhelés megnő- irányító készülékét. rendezései hatszázezer kilo- velése azonban fontos lépést A c7riviptiinlóban tervezett métert* távolságon belül jelent ebben az irányban. ÜJA SSSetrTT . „ . , _ . . adott TASZSZ-közlemőny ül tonna *ulvu MXnufnyikot lehetne igen élénk visszhangot kel­_ i. i st _ « • 4 tett az amerikai sajtóban. a mOHt kenxulo raketuvai A lapok szembetűnó helyen, álnak indítani nagybetűs elmekkel ismer­tetik a közleményt, s újból kiemelik, mennyire elmaradt az Egyesült Államok a Szov­jetunió mögött a nagy telje­Nagy Ernő, az MTESZ ges számítások szerint központi asztronautikai szak- öt tonna körüli szputnyl­osztályának titkára elmon- kot lehetne a most készülő dotta többek között, hogy a rakétával pályára állítani, sítőképességü ballisztikus ra­azovjet hivatalos jelen- Lehetséges az is, hogy 2—3 kéták létrehozásában. tcs megjelöli az új ki- tonna súlyú szputnylkot lő- Witkln, a New-York Times sérteti rakéta utolsó előtti Jenek fel, amely 5000— tudósítója hangsúlyozza, hogy fokozatának becsapódási 20 0000 kilométeres magas- az Egyesült Államok bajo­pontjét is. Ha ennek a pont- ságban keringene a Föld son bocsáthat fel 1961-nél nak a valószínű kilövési he- körül. Mindez a fizikai ku- korábban olyan súlyú és mé­lyéktől számított távolságát tatások terén is merőben új retü szputnyikokat, mint figyelembe vesszük, kiderül, lehetőségeket nyit. aminőket a Szovjetunió már hogy Amíg maga az ember ls fellőtt. Sz új rakéta utolsó előtti a világűrbe indulhat, még A világűr meghódításában fokozata mintegy 7200— igen sok olyan kísérletre — kja befejezésül Witkin — 7490 méteres másodper- van szükség, amely a jelen- 1960 a nyugati világ számára eenkénti sebességet érhet legi ballisztikus raktétákkal, a legszomorúbb lesz az el el. vagy pedig az új kísérleti só szputnyik felbocsátása óta has/nos terhének minimális rakétával, de annak utolsó eltelt három esztendő közül. módos/tása árán tehát akár arra is alkalmas lenne, hogy a^ Északi-sarkról a Déli­saAra átlőjön. Ezek szerint az új rakéta körülbelül 600—1000 méter­másodperccel nagyobb vég­sebességet tud majd elérni, mint a lunyik rakétája. Vagyis az új rakétával — ha ugyanolyan utolsó fokoza­ta lesz, mint a lunyik­rakétáknak — már körül Az EAK egyiptomi tartománya történelmének nagy napja Ma kezdik meg az asszuáni gái építését Az Egyesült Arab Köztár­saság egyiptomi tartományá­ban nagy fontosságú ese­ményre kerül sor ma: meg­kezdik Ass~uánnál a Nílus 'olyó mentén egy hatalmas gá' és víztároló építését. Az ez "lomból rendezen­dő ünnepségeken Nasszer el­nök, továbbá Novikov vil­'amoserőműépítési miniszter vezetésével szovjet küldött­ség ls megjelenik. Az assz áni gát építésével Egyiptom életének új sza­kasza kezdődik. A gát épí­tése lehetővé teszi, hogy a Nílus vizét tartnlékoVák a szárazság hónapjaira s ezzel a jelenlegi egyiptomi termő­földterületet —, amely lé­nyegében a Nílus két partja mentén 1—5 kilométer szé­lességben terül el, csaknem mindenütt másutt <-'v>t--os, homokos a terület — egy­millió acreval (l acre 4.046 nígyze'" "*er> vövlik. A Ní­' vizéből mintegy 130 mil­liárd közműiért a gát segít­ségével egy 500 kilométer '!) hosszú és 8 kilométer széle* mesterséges tóban tárolnak. m k(vinja a2 Egyesült megbízatást. Bármelyik aján­E hatalmas víztömeget on- Arab Köztlirsasig kormánya lattévö ország építi is fel * •6- mellett vUiamosener- előteremteni. gát második szakaszát, bi­niafejlesztésére ls felhasz- Bór a duzzasztógát építé- tonyos: a Szovjetunió hatal­náUAIr Tev »m~""tt. hoev a gének második szakaSza csak mas sikerét jelenti, hogy a ifí x egyiptonll . 1965-ben kezdődik, a rfyugatl páratlanul nagyfontosságú földterületet egyharmaddal hatalrT,ak> továbbá Japán és építkezés első és legfonto­a. rendkívüli olcsón Ausztria ajánlataikkal ostro- sabb szakaszát szovjet tudó­eloallíthato árammal megte- az EAK-kormónvt, sok tervei alanián, szovjet remt<k az iparfejlesztés egyik hogy elnyerjék a további szakemberek va'ásítják meg. munkálatok elvégzésére szóló Perényl István Wontosabh feltételét és ez­zel többmllltó ember foglal­k- -.tatásának lehetőségét is Az a«szuáni gát építésé­nek e'ső szakas'át a Szov­jetunió végzi s e munkála­tokkal a tervek szerint 1964­ben . eszülnek el. A Szov­jetunió nagyösszegű kölcsönt — 100 millió dollárt — bo­csát az EAK kormányinak rendelkezésére s a Szovjet­unió szállítja a gát építésé­hez szükséges anyagokat és berendezéseket is. A gát épí­tési munkálatai tfz év alatt feie7ffűnPk be s körü'belü' °e"vmiiliárd dollárba kerül­nek A költségek további ré­srét tiiahb kölcsönéből és a Szuezl-csatorna jövedelmi­A politikai oktatás valamennyi formulában ©'dolgozzak a heledik pár)kongresszus anyagát A pártszervezetek, a KISZ A marxizmus-leninizmus nyozzák a párt nagy jelen­és más szervezetek irányi- kérdései, valamint a szako- tőségu útmutatásait. A K»SZ Központi Bizott­sága a kongresszusi anyag elmélyült tanulmányozá­sát megfelelő kiadvá­nyokkal ls segíti. olvasó­Ind<a későbbi fárjya'ási idt poncot ajánl liínának Nehru indiai miniszterei- India a maga részéről min­nök pénteki sajtóértekezle- dent megtesz, hogy a vitás tén kijelentette: véleménye kérdésekben megegyezés jöj­szerint nem lenne helyes, ha jön létre — mondotta. An­a közvetlen Jövőben talál- nak a meggyőződésének kozna Csou En-laj kínai ml- adott kifejezést, hogy a jö­niszterelnökkel. Hozzáfűzte vőben sikerül megjavítani azonban, nem zárja ki egy India és Kína viszonyát későbbi találkozás lehetősé- Nehru végezetül azt mond­gét, amennyiben az Indiai— ta: reméli, hogy Hruscsov a kínai határvitákban jó ered- jörő hónapban Indiába láto­.nények várhatók. gathat. I m x> Január 31-fg h»le'CTfldnen a zárszámadások Az elő ő évirél macanf bb lesz a ré»i lermelőtizöve keze.e* ta* s'ii'ának jövedelme tásával az ősszel megkez- sított tanfolyamok — a po­dödött politikai oktatás so- litikal gazdaságtani, a ftlo­ron következő, második fél- zófial, gazdaságpolitikai évi tananvaga nagy fontos- konferenciák, a munkás­ságú témával bővüi: a rész- mozgalom történetével fog­vevők a Magyar Szocialista lalkozó tanfolyamok — té­belUl lt klIométcres má-1 Munkáspárt nemrég lezaj- makörében ls helyet kap- ^^^me^'például két­sodpercenkénti sebesség lott kongresszusának beszá- nak a pártkongresszus ta- könyv tarialmas tlmerte. valósítható mer mólóival, határozataival Is nácskozásai. kötetes, lar a™s ",""lCT valósítható meg. megismerkednek. A KISZ által szervezett tőt^a a fiatalok, k«ébe , n fontosak, is, A pártektatásban az Idő- politikai oktatásban részt- A kongresszusi anyagul h[gzen a ,„,.„_. szerű kérdések című tanfo- vevő fiatalok nemcsak a foglalkozo ifjúsági korok | gzerel] lyamok tématerve az elkö- már korábban szervezett munkájának helyes meg-1 tigények kielégítésében vetkező idö-/nkhnn ei*ő«or- ifjúsági politikai körökben szervezésére a KISZ január mind je]entíisebb a mez6. ban az MSZMP kongresszu- és a népszerű világ térképe 12-én és 13-ón Csille percen dasái nagyüzemek sze­- - — - tanácskozást rendez vezető ° Ez a sebesség elegendő ahhoz, hogy akár a Vénusz, akár a Mars bolygókhoz ki­Bérleti űrrakétát küldjenek, amely a harmadik lunyik­hoz hasonló módon külön­féle fizikai méréseket és észleléseket végezhet. Lehetséges az is. hogy ez­zel az óriási hordozórakétá­val az eddigieknél sokkal nagyobb szputnyikokat vl­gvenek fel és hozzávetőle­Az ország több mint négy- 1958-ban. ezer termelőszövetkezetében A jövedelmen belül növekr készülnek az 1958—1959-es szik a készpénzben klfize­gazdasági év zárószámadá- telt részesedés aránya ls. sai. Eredményeik nemcsak A következő napokban a szövetkezeti tagság, ha- megkezdődnek országszerte nem az egész népgazdaság a zárószámadó közgyűlések lakosság élelmi­I szerel! átásában és az ex­sának anyagára épül. A konferenciákon kívül egyes üzemekben és * lakóterületeken a kong,esz­szus tanácskozásait Is­mertető előadások Is lesz­nek. Január 31-lg a Járási ta­nácsoknál m-gerősitlk va­lamennyi, 1959. szeptem­ber- 1-nél régebben műkö­dő termelőszövetkezet zá­rószámadását. te egvre nagyobb számban sőbb pedig a megyékben és megalakuló kongresszusi járásokban lesznek hasonló olvasókörökben is tanulmá- ifjúsági tanácskozások. TEKINTSE MEG • legújabb női febérnemd és kötöttáru modelleket. Hol? Természetesen a SIRÁLYBAN Mikor? Kiál'itás: vasárnap de. 10—1-lg és du. 3—7-ig. előtt című körökben, ha- —------ repe nem az újabban országszer- propagandistái részére, Ke- Egyes he]yeken( fgy Győr Ebben a munkában már megye és Békés megye több részt vesznek az üzemszer­községében, már elkészül/ vezési szakbizottságok is, a teljes zárószámadás. A hogy a gazdasági beszámo­termelőszövetkezetek 1959. lók gondos elpmzése alapján évi gazdálkodásának ered- útmutatást adjanak a ter­ményeiről természetesen melőszövetkezeti nagyüze­méé nem alakult ki pontos mek továbbfejlesztéséhez. országos kép, de az már látható, hogy Miért kell Oberlándernek vizsgáló bizottság elé állnia? Egy nemzetközi bizottság, Oxfordban egy névtelen te­amely Obcrlánder bonni mi- '-'-m-t'ó n-eal fenyegette meg niszter ellen emelt vádak az oxfordi egyetem zsidó­kivizsgálására alakult, a mi- . . c.c/ítl foglalkozó elő­nisztert maga elé idézte, adóját, hogy amennyiben hogy a bizottság szombatra nem vonja vissza eddig meg­kitűzött ülésén a hollandiai jelent müveit, a házát fel­Hágában vallomást tegyen a gyújtják. lvovi eseményekről. A bl- Bécsben horogkereszteket zottság Oberíander vallomá- festettek Kreisky osztrák sát hangszalagra veszi fel és külügyminiszter garázsának más tanúvallomásokkal falára, Nyugat-Berlinben an­együtt vizsgálja meg annak tlszemlta Jelszavakat mázol­a kérdésnek eldöntésére, kl- tak áthaladó vonatszerelvé­re hárul a felelősség a lvovi nyekre. tömeggyllkosságokért. * * A Pravda írja pénteki szó­Nyugat-EuroDan tovább mában: A felháborító faslsz­tart a fasiszták antiszemita ta provokációk és tünteté­orovokáeiója. A londoni Ro- Sek célja, hogy szítsák a hi­yal Festtval Halt hangver- degháborút és egymás ellen senyterem üvegajtajára pén- uszítsák a népeket Nyugat teken kora reggel két horog- Németország fegyverkező re­keresztet és zsidóellenes fel- akciós kormányköreinek kü­iratot rajzoltak. Hasonló fel- lönösen kedveznek ezek a iratokat találtak Birming- nemzetközi feszültség enyhü hamban, Catfordban, Co- lése ellen irányuló provoki­ventryben, Centerburyben. ciók. 12. 29. 37, 40, 41 a lo tó e heti nyerfiszámai A lottó 2. heti nyer ős zá­terme'őszö vetkezetek nagy többsége erősödőit, gyaranodott az elmúlt esztendőben. Bár az 1959. évi jövedelmet — a naptári év szerinti ter- mainak sorsolását január 8­ve7ó<, bevezetése miatt — án, pénteken délelőtt tar­14 hőnanra kellett elosztani, totta a Sportfogadási és a terménvek értékét pedig Uottó Igazeatőság. Erre a az eddigitől eltérően nem hétre 3 894 736 szelvényt sznbadninci. hanem állami küldtek be a fogadók, s így felvé-é-tasl áron számoltak, egy-egy nyerőosztályra egy­a véri termeiö—a-efeze- millió 490 526 forini jut. lekben mara-ebb les* a A kisorsolt nverősxámok a tar«ág résre-edé-e. mint következők: 12.29.37, 40.41; Szegeden lakó, 18. életévet betöltött, 150 cm-nél ma­gasabb dolgozókat felveszünk vilíamoi­kalnu/nnk Jelentkezés Január 11—12-éin (hétfő, kedd) 8—12 óráig munkakönyvvel az SZKV telephelyén, Külső-Pulcz u. 2. sz. alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents