Délmagyarország, 1959. december (15. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-24 / 302. szám
3 Csütörtök, 1959. december 24. A postaműszak fáradhatatlan újítója (Liebmann felvétele) hangerővel és még többen hallgathatták a rádió műsorait. Tiszteletre méltó Pillanatra sem szokott megállni az újítók agya, ezt mondhatni Kopasz Jánosra is. A napokban beadott újítása a szakvélemény szerint sem jelentéktelen. Elgondolása szerint a távíróoszlopok számtábláit ezentúl központilag készítenék el, nem pedig a helyszínen, mint eddig. A gépekkel előállított táblák szebbek lesznek és jobban ellenállnak az időjárás behatásainak. Nem szólva arról, hogy a fenntartási szolgálat dolgozói, a vonalfelvigyázók munkáját is megkönnyíti. Senki se higyje azt, hogy az újítómozgalom célja Alig egy. hónappal ez- ötlet nagyobb sikert hoz, előtt adták át a SZOT mint a hetekig tartó fáradszékházában Kopasz János ságos munka. így járt pél- „„„_. _ . postaműszaki főfelügyelő- dáiut a vezetékes rádió köz- Í , nek, a Szegedi Postaigaz- pontjánál az automatikus gatóság távközlési osz- kapcsolóberendezés beállí- „„{ x „ tályvezetőjének az újításai- tásával is: 25 ezer forint T^^L.™"* ^ÍT.lL"0!^ ért járó bronzérem kitün- értékű évi árammegtakatetésti rítást hozott egyetlen szelTíz év álhatatos törekvé- lemes ötlet. • sének elismerése volt ez Legtöbbet természetesen ra. És a jelvény és az oklevél. A szakmájába vágó újításo- dolog. megtakarítások elérése. Sokszor nehezebb az aprÓDénzt i mill A postaműszak lelkes újítója ilyen aprópénzt gyűjt össze a népgazdaság számáez tiszteletre méltó feltételeket magasan telje- kon dolgozik, a különböző sítette az újító, nem 25, de műszaki berendezések mó50 elfogadott újítást adott dosításán, hálózatépítési be az elmúlt évek során, kérdések ésszerű megoldáazonban a gazdasági ered- sán. Legkedvencebb újitása mény összege nem haladta 1956-ban született, amikor meg a 250 ezer forintot a felettes hatóságok elrendelték a vezetékes rádió Az ötlet nyomán hangfrekvenciás vonalának ... , átalakítását száz voltosra. A gazdasagi eredmény ld- Társújítójával közösen olmutatasa Kopasz János ese- dotta meg a feladatot, mégteben is sok gondot oko- pedig úgy, hogy a posta és aott Számtalan újítását a közönség is jól járt vele: annak idején úgynevezett a nagy hálózati transzforeszmei alapon bírálták el "látoron b®1"1 minden előno meg az is «gaz hogy ,fi^töhöz beszereltek egy 50 s « uogy voitra transzformálható besokszor egy hirtelen tamadt rendezést, miáltal jobb A társadalom az iskolákért Figyelemre méltó ered- Minisztériumtól kapott tájéménnyel zárult az iskolakés koztatás szerint az iskola-és az óvodák társadalmi segíié- óvodahálózat fejlesztésének «.re Hiv^LW« „=ct„k,o segítésére végzett társadalmi sere kibontakozott nagysza- munka értéke ^ ^^ bású versenymozgalom 195« évben meghaladta a 93 mil—1959. tanév második éves lió 800 ezer forintot Ameszakasza. A Művelődésügyi gyék közül a legjobb eredményt Zala megye érte el, és ezzel elnyerte az első helyezésért járó vándorzászlót. A társadalom segítése döntően az építkezések, új intézmények létrehozására irányult Tovább szélesedett az okF. K. Súlyos légíszerencsétlenscg Brazíliában A VASP Brazil Repülőtársaság egy utasszállító gépe kedden a Rio de Janeirót a nemzetközi repülőtérrel öszszekötő műút fölött összeüt- tatási intézményeket patroközott egy katonai kiképző- náló mozgaio!m is. A poiigéppel. Az utasszállító gép techllikai oktatás bevezetése a levegőben kigyulladt és az . . , , , útmenti lakóházakra esett. nyomán meg BZOrceabb kap" A gép 25 utasa és hat fónyi "solat fejlődött ki az üzeszemélyzete életét vesztette, mek és az iskolák között. A katonai gép pilótája, aki- igen hatékony segítséget nek sikerült ejtőernyővel ki- nyújtottak az iskoláknak, ugrania, épségben megmene- óvodáknak elsÖKOrball amis_ A szerencsétlenség követe kolci' a györi' a budapesti keztében toob lakóház súlyo- nagyüzemek, falun pedig az san megrongálódott és szá- állami gazdaságok és a termos sebesülés történt (MTI) melőszövetkezetek. szabad idejét. Hetek óta Néhány hete, amikor a Kenderfonógyárban arról a tegnap és ma még saját erejükből küszködő, magukII nyugati iparövezetben megkezdte Ai telepítenének kialakítását az Enítiiparí VáJalat Ötödik napja egy földgya- pökbazar épületében foglal- ke utcában van — a bádolúgép dolgozik a Textilmű- nak helyet és egy-két Mik- gos és üvegező részlegek, vek gyártelepe mögött, a száth Kálmán utcai és Püs- Tizenöt méter széles, 30 mévasúti töltés mellett, az egy- pök utcai üzlethelyiségben, ter hosszú, csarnokszerű, kori Avramov-féle kertészet Raktározási lehetőségei szín- földszintes épületeket emelhelyén. Egyengeti a talajt, te a nullával egyenlő. A vál- nek itt, amelyeknek főbb egy hétholdnyi területen. Itt lalat fejlődését már régen szerkezetei előregyártott eleépül fel a Szegedi Építőipari gátolják az elhelyezési viszo- mekből készülnek, s csak az Vállalat központi telephelye. nyok, ezért több, modern oldalfalak lesznek tégláböL A tervek szerint a Csongrád gép vásárlását is elhalasztót- Épül itt egy központi épület vidéki Állami Pincegazdaság ták. Ez természetesen az el- is, ahol a szociális helyiséés a Tejipari Vállalat lesz- végzett munkák mennyisé- gek lesznek, az öltöző, fürnek majd a szomszédai. gét csökkentette, ugyanakkor dő, ebédlő stb. A munkálatok azzal kez- az építkezés költségeit olyan . dődtek, hogy a földgyalu el- színvonalon tartotta, ame- H Dg «diOSDan fii a (90 egyengette a talajt az új lyet az állami építőiparban - bijZDOntl CDlílBt bekötőút nyomvonalán, a már régen túlhaladtak. v r Textilművek bejárójához ve- A városi tanács a nyugati Szombaton adták át renzető úttól az új telephelyig, iparövezetben, a Körtöltésen deltetésének az új kutat, Az úgynevezett portás ép a- belül jelölte ki a vallalat uj ameiy 500 liter vizet ad perlet munkálatai már koráb- telephelyet, s a határozat cenként Rövidesen megkezban elkezdődtek és már az szerint 1960 végéig el kell dik a telep bekerítését, idén befejeződnek. Itt he- hagymok a Puspokbazár ^^ hét holdnyi, bár a lyezik el a víztornyot he- épületét. A vallalat vezetői- telep helye 12 ht>ld i^z. Enlyettesítő hidrofort. S az épü- nek szilárd elhatarozása, ha nek egy rés7e azonban még let egyúttal felvonulási épü- megkapjak a szükséges hl- nincs kisajátítva, vagy az létként is szerepel. teleket, felepitik a telephe- egykori téglagyári kubikgöd...... . lyel * .határidőre elhagyjak rök fc>glalják el. A gödrök I I0VÖ év Végéig... a Belvárost. Itt az uj helyen feltöltését folyamatosan vég. . 4 _ dolgoznak majd a seged- es zjk -d bontási anyagokMint ismeretes a Szegedi szakipari uzemreszek az asz- ból tönnelékekből. A vállaÉpítőipari Vallalat üzem- talos, lakatos, betonelemgyar- lat munkája során keletkeegysegei többnyire a Püs- tó -, amely jelenleg a Be- ző törmeléket jelenleg az út alapozására fordítják, hogy zavartalanul közlekedhessenek. Mintegy 25 centiméter vastagságban törmelékkel. 15 centiméteres vastagságban salakkal teritik be az új utat A vállalat nem költözik ki teljesen a Belvárosból. A központi irodaépület és a kultúrház előre láthatóan itt épül fel a tervek szerint a Püspök utcában azon a két telken, ahol most a bádogos részleg földszintes épülete áll. Az épület tervét a vállalat mérnökei készítik majd el. Ezt a munkát is szeretnék már 1960-ban megkezdeni és mielőbb befejezni. A tervek megvalósulásával a szegedi Építőipari Vállalat lesz az első, amely átadja eddigi helvét a Belvárosban és kitelepül a város távlati fejlesztési tervében megjelölt nyugati iparövezetbe. «MMHH.MHHIH.IM. HH.Hn.lMH«HHMH.IHMHHnHM«.HHHHt« Megértéssel, szeretettel... Már négy parasztcsalád hallgatott a kenderfonógyári munkás okos szavára Sok éve dolgozik már a számunkra az volt — ami és bérletből származó tizenöt Szegedi Kenderfonógyárban egyébként nem hatott meg- holdjával. Nagy Béla. Arról ismeretes, lepetésként —, hogy vala- Nagy Béla a napokban idehogy feladatait példamuta- mennyi dolgozó paraszt ked- haza volt — akkor beszéltóan látja el, s ha a közügy- vesen, szeretettel fogadott gettünk vele tapasztalatairól, ről van szó, nem sajnálja a bennünket. Szinte úgy érez- De alig várta, hogy újra fáradságot Legidősebb kis- tük, hiányzott számukra a folytathassa a megkezdett lánya tizenkét éves, akivel beszélgetés, a vita, hogy tisz- munkát, mindannyiunk köszívesen és szeretettel fog- tázzák a bennük dúló érzé- zös érdekét: a mezőgazdaság ialkozik — miként a két seket Mert elvileg egyetér- szocialista átalakításának sekisebbik gyermekével. Még- tettek, hogy a magyar s ál- gítéséti Esténként, amikor is sok szombaton és vasár- talában a világ mezőgazda- fáradtan hazatér, már a holnap Szeged környéki falvak- ságának a jövője a nagyüze- napra gondol. Nem mondvaban: Bordányban, Csengelén mi gazdálkodás. Megkérdez- csinált érveket keres ategés más helyeken töltötte el ték, hogy mi miért jövünk napi eszmecsere folytatásáolyan készségesen hozzájuk? hoz, hanem olvasgatja a pártElmondottuk: azt akarjuk, határozatokat és kormányhogy kulturáltabb, művel- rendeleteket, a termelőszötebb legyen a falusi dolgo- vetkezetekkel kapcsolatos zók élete. A mindennapos tudnivalókat, hiszen szóból esett szó!"kflkTr etaente egy6ni küszködést yáltsa fal ért a magyar ember. Elfalusi felvilágosító munkára, a gepesi essel jaro könnyebb mondja az igazat, megviláaz elsők kötottjelentkezetti ™?kf> kapj°na falU 'S J7f gí«a a Íelent a jövőt, a Mártélvra küldtélc ahol sok tobbet azokbo1 a javakból, szövetkezeti gazdaság előS uti arm hot adolgo^ ™lyeket a szocializmust épí- nyeit. Beszél a nyugodtabb zó parasztok egyre több haj- " °rszagank a 8Zamara életről. Az egyik családnak landóságot mutatnak a szö- ^"S^tón ^^ papír°n kiszá1?°"a vetkezésre. Csakhát... ten hogy mindketten - mi hogy egyem gazdalkodas Mennvi tisztázatlan kérdés munkások es ok dolgozo pa- , étén — ha történetesen akad még ilven elhatározás rasztok ÍS ~ jobban jarunk? betegség adódik a családban előtt' Nem Svű szTkTtari ha áttérnek 3 szövetkezeti - egy év alatt tönkre lehet ! golftól y,, gazdálkodásra. Több lesz a menni Ezzel szemben bemua múlttal, jo egynehány ker- fermé erösebb lesz a mun_ Stia a tez doteotok birt^mnCSenek 18 tlSZtaban kás-paraszt hatalom, gyor- sTgát, lö^bb életet gonlsabban haladunk előre. talan öregkorát ra haevott Darasztemberek Mondott még sok egyéb, a S szól még sok mindenről. Erről feszétt Nalv Béta' falun folytatott beszélStíté" Ezt azonban hallgassák meg ¿tekor annak fndítotokatt SekbÖ1 idézett példát Nagy inkább azok a családok, akik amiKor annak inditookat Béla De már j mutatja, egyébként is szívesen átiák kerdeztem, hogy mtert nem h többi munkóstarsához mÍT-S sa nalja a faradsagot, s rm- ha^nlóan, szeretettel, meg- k3St egyet ert kesz akar esőben, sar- értéssel közeledik a paras2t_ m"v tagotrm a ma y' ^ testvéreihez, akiknek igyeklóri ? „ -x; U x , -x szik megkönnyíteni a kétségharmadmagával!1 ^ ^ telenÜ1 életbeVagó lépest" Je'en és jövő a sok közül... Koloszár Béla Magvar títss7ldensek bo.rünya becsben Bécs (MTI). Izzé-porrá zúzta a Wagram-Kagran kávéház berendezését és valamennyi kirakatát a Károly-laktanyában lakó magyar disszidensek egy csoportja. Italosán molesztálni kezdtek egy bécsi lányt, majd összeverekedtek a kávéház osztrák vendégeivel. Két békés bécsi polgár súlyos fejsérüléssel kórházba került, a verekedő disszidensek pedig egy rendőri riadóautó közbejöttével a Károlykaszárnyában berendezett disszidens-táborból -átköltöztek- a kerületi rendőrség fogdájába. ASZFALTOZOK Annyi képet fes- van megjavítanitettek már róluk, való út. puha, friss aszfaltozáson, hogy Alakjukat körül- Reggel fél hat- ottmaradjon a fonja a füst, meg kor hideg van lábnyoma — okuaz olvadt bitu- még és sötét. Tegmen gőze. Ugy napelőtt térdelnek ott, az utaztam, úton, vagy a kellett kelnem, is, aki kiszállva a gyalogjárón és Az utcán égtek a teherautó vezetőnagy simitókkal villanyok. S a ka- fülkéjéből, tíz perelegyengetik a fe- zánok körül már cig szidta az aszkete. nyúlós-raga- ott szorgoskodtak faltozást, meg dós masszát. Sű- néhányan, hogy azokat, rű füstöt ereget- mire nek az öblös asz- dik, faltkeverő kazá- bitumen. ' lobognok. Amerre jár- jon, lángoljon a tűz. nak. megszépül, megsimul az út, eltűnnek a buktatók, a gödrök, a repedések. Kezüket kérgesre, repedezettre marja úgy szidták a fölfreccsenő bi- aszfaltozókat tumen meg a ke- füst miatt. Az mény munka. fiatalember lásul a késő koPestre roknak. Biztosan korán aludt az a sofőr akik vékivilágoso- gezték — a lezárt olvadjon a út miatt. Fontos munka, amit ők végeznek. És épp olyan megA sötét ablakok becsülést és tiszmögött aludtak teletet érdemlő még az erre la- munka, mint az kők. Aludtak azok íróé, vagy a neis, akik Most itt dolgoz- aludt még, aki nak a Belváros- tegnap délelőtt ban. Holnap má- csak azért is vésutt, mert mindig gigment a még tegnap héz zsákokat emeaz lő rakodómunkásé. Hiszen valamennyien szeretjük a kényelmes, tiszta. buktatók nélküli, egyenes utakat.,. P. L. a a is Kedves fogadtatás t „. x .„ x Vajon megértésre talált-e nen°VCSa" a szegedi munkás Márté.lád latogatasat vallattuk — lyon? | mesélte. - Legtöbbször Vö- Örömmel mesélte Nagy Svotó^ ^-f-P°ÜrKZ<fBéla, hogy újdonsült parel^ra^6,80"1^?03 raszt-barátte közül már négy • h ^ T ,M Unk 3 család belépett a termelő• beszelgetesekre. Valamennyi szövetkeletbeP Bodrogiék a • csaladnak kisebb nagyobb «.,„ uaM)iiW , T T -i ,,„„ u • . tíz holdjukkal, Lantosek a (harT,r tizenkét holddal, Antalék a | egeszen t ^-tizenkettőig. _ három holdda]> ; pö,ös An_ ! Az első legnagyobb élmény na, az egykori cseléd a saját ! Megalakították pártszervezetüket | a Szegedi Kábelgyár kommunistái : A következő évben — mint a Budapesti Kábelgyár 5 mint ismeretes — Szegeden pártbizottságának titkára is. :új és jelentős üzem: a Ká- Kispál Jenő elvtárs, a városi Sbelgyár kezdi meg munká- pártbizottság politikai mun5 ját. Az üzemben, ahol je- katársa köszöntötte a párt• lenleg is az előkészítő mun- szervezetet alakító tag• kákát végzik, tegnap, szer- gyűlést • dán délután jelentős ese- A Szegedi Kábelgyár kom• mény történt. A Kábelgyár- munista dolgozói azután : ban dolgozó kommunisták megalakították a párt-alapS összegyűltek, hogy bensősé- szervezetet és megválasztot; ges keretek között megala- ták az alapszervezet hét ta•kítsák üzemük párt-alap- gú vezetőségét S szervezetét és megválasszák A pártszervezetet alaki5 annak vezetőségét. ., .. . . ,, i Az ünnepi taggyűlésen ott to' vezetoseget valaszto tagt voltak a szegedi városi párt- gyűlésen 30 hozzászólás hangibizottság képviselői, vala- zott el. Napirenden Más idők tanúi Sok minden emlékeztet hogy elűzzék a faluból az még a múltra, a régire a évszázados babonát, a pókszegedi járás községeiben, hálóba s a többi hasonló De ennél is több jelzi az gyógyírba vetett hitet. Munújat, a mát és a jövendőt, kájuk lassan feleslegessé váAmi volt, lassan azonban lik, nem őt hívják a szüléselhomályosodik az emiékeze- hez. Az asszonyok inkább tekben, különösen a rossz, bekívánkoznak Szegedre, a ami még nem is olyan régen városba, klinikára és a kórcsaládok életét keserítette házba. Autó viszi őket az ormeg. De hát ez nem száll vos kezébe, apáról fiúra, s ha el is Kübekházán az idén csak mondják az idősebbek a fia- négyen szültek odahaza. Ujtaloknak, hogy valamikor szentivánon egy helyben szümás idők jártak, azok hi- tő voU egész esztendőben, szik is, nem is. Nem élték Az is azért maradt odahaza, at s nehezen tudjak elkep- mert éjszaka nem tudtak zelni, hogy másként is lehe- összeköttetést teremteni Szetett szüleik fiatalsága idején, geddel. Nem marad más A jaras falvaiban sokan hátra a Gólya nénik számáélnek a mas idők tanúi. Kö- ra közvetlen Szeged környézejuk sorolhatjuk a »Gólya- kén, mint a védőnőkkel kőnéniket«, a bábaasszonyokat zösen családot látogatni is. Ok azok, akik a múltban jól Vagy ahogy Ujszentivánon ismertek a falu életét, nyo- történt, átképezik őket beteg morát. Van olyan község, háziápolónak. ahol az ott született lakos- T7 . ... . .... , sáp 30-35 korosztályát ők vüagh™ tartották az első fürdővízbe. 1 V Mennyit harcoltak, tépelöd- Valt°Zlk meg' a regtt feltek, hány tanító, figyelmez- valtia 02 ui> rohamos Uptető szavuk maradt pusztába tekkel haladunk előre. Szebb kiáltó szó évtizedeken át. lesz a falu, a dolgozó paraszt Mennyit kellett küszködniök, élete is.