Délmagyarország, 1959. december (15. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-24 / 302. szám
OsfltSrtffk, M5S. december M. 4 esztendő után... Hogyan záródolt a hatodik osztály ügye Kübekházán? Két évvel ezelőtt került szóba a kübekházi általános iskola hatodik osztályának ügye. A kis község minden lakóját, házát-rögét jól iamerő újságíró-kollégám egy elemző írásban annak idején fel-felkiáltott a hatodik osztályért, amely mindössze 14 tanulóból állt, 5 leányból és 9 fiúból. Tizennégyőjükből tízen bukásra álltak, s minden pedagógiai erőfeszítés hiábavalónak látszott a »nehéz osztály« dolgábanm Dongó Istyán tanár valamivel ennek előtte vette át az osztályfőnökséget a 14 gyerek felett, de már úgy, hogy ő sem tudott mit kezdeni velük. A megállapítás valahogy így hangzott: az alapot valahol elvétették, egyrészt úgy, hogy a korábbi években a kübekházi iskolában a pedagógusok csak •átutazó vendégként szerepeltek«. Sem tanítványaikat, sem azok szüleit nem ismerhették meg rövidke egy-két év alatt, nemhogy az egész községet, amely nélkül pedig nem lehet alapos pedagógiai mim kát végezni. A tükörkép kölcsönös: amilyen a pedagógus, olyan hozzá a község, a falu, a tanya, A korábbi »szépítgető« tanulmányt eredmény Kübekházán is »Jó volt« a statisztikának, »jó volt« a pedagógusnak, és így tovább, felfelé. Nem volt jó azonban azoknak a tanulóknak, akik különböző okoknál fogva gyengébbek voltak az előre betervezett statisztikai osztályátlágnál, s a végén mégis Jobb Jegyet kaptak a kevés tanulmányi munkáért, így járt akkoriban Vitkó Bandi, Bálint Dezső. Smajda Tóni és még többen. Jórészt túlkorosak, úgynevezett »háborús születésű gyerekek«, akiket ráadásul fertőző szembetegség Is gyötört. — A 14 gyerek közül 9 aktív trachomás volt, kettő trachomagyanús és csak három egészséges — mondja dr. Villányi Ilona körzetorvos. A betegséget a homokos vidékekről Kübekházára néhány évvel ezelőtt települt két család vitte be, s egykettőre tömeges fertőzés Jelentkezett, főleg a gyermekek sorában. Az akkori hatodik osztályt könnyű lett volna továbbra is magárahagyni a »nehéz osztály« ürügyén. Felelősöket alig lehetett volna találni érte, pedig az iskola és a szülői ház egyformán felelősséggel tartozott a 14 gyerekért. Sok mindent jóformán újra kellett kezdeni a községbe frissen odakerült Dongó István osztályfőnöknek, aki a szocialista pedagógia Igazát, becsületét védte meg, és a kommunista pedagógus helytállását mutatta meg azzal a munkával, amit az elveszettnek vélt osztályért tett a nyolcadik osztály végéig. Az orvossal összefogva először Is meggyógyíttatták a betegeket, akik érthetően menekültek az írástól, az olvasástól, mert állandóan »homok« törte a szemüket és látásukat egyformán bántotta a fény és a sötét. Utá« na következett a módszere« munka, a harc minden egyes gyerek előrehaladásáért még akkor Is, ha olykor-olykor vissza ls kellett lépni valamit pótolni a hiányzó alapokhoz. egy sem bukott el, de reális osztályzat tükrözte a tanulmányi munkával megjavított eredményüket, amelyekben benne volt a pedagógusnak és a szülőknek most már közös nevezőre hozott szándéka, akarata, több törődése a gyermekkel. A »kisokos« Nacsa János azóta a szegedi Gépipari Technikum tanulója, Kesaég Márton, Bálint Dezső és Viszmeg László Szegeden ipari tanuló. Benedek Káplár István a Martfűi Cipőgyárban, H. Kovács Gábor pedig Budapesten ipari tanuldskodik. Munkájukkal mindenütt r*eg vannak elégedve, és sem modorukban, sem tudásukban nincs ráluk írva, hogy faluról jöttek. Megállják a helvüket és bizalommal tekintenek a jövőbe. Az ötszem lányból Adok Mária a Csepeli Fémművekben dolgozik. Kasza Piroska otthon háztartást vezet, míg Gombos Ilona, Cere Piroska és Hódi Julianna a község egv-egy nagyon elfoglalt értelmiségi családjánál fél vagy egész napokon át kisgyermekekre vigyáznak. m s Igaz, a nyolcadikat öt lány és hat fiú végezte el, három túlkoros »lemorzsolódott« a hetedikben. Sniajda Antal először elment az apja földjére dolgozni, majd később apjával és egyik bátyjával belépett a helybeli Sarló Kalapács Tsz-be. Vitkó András most a község állatgondozója. Lévai Pista pedig a budapesti magasépítészethez került dolgozni. A megmaradt 11 gyerekből Értesíi j ük totó- és lottójátékosainkat, hogy • karácsonyi és újévi ünnepektől függetlenül a totó- és lottószelvények beadási határideje változatlan. OTP S. «. Totó-Lottó Körzeti Iroda • A hatodik osztály ügye így záródott Kübekházán két esztendő után, amelyre most felfigyeltünk, hogy számot vessünk az osztályért tett munkálkodással, amely mindegyikőjüket megmentette a becsületes életnek. Egy sem kallódott el, mert még Idejében összefogott értük szinte az egész község közvéleménye. S akik közülük ottmaradtak, azoknak is biztos kenyeret ad az immár termelőszövetkezeti község. Akik pedig elmentek tanulni azokat is visszavárja szűkebb hazáiuk, a szülőföld, hogy segítsenek neki előbbre jutni, felvirágoztatni, mert olyan nagyon sokáig volt elhagyatva, hogy most már nem szabad elfeledkezni róla. Lődi Ferenc A téli szünidőben gazdag programmal várja a pajtásokat az Uttörőház A szegedi Űttörőházban semmi« és egyéb társasjétégazdag programot állítottak kok, valamint tombola szeössze a téli szünidőre. Az repelnek — értékes jutalérdekes, változatos rendezvé- makkal. A tombola főnyerenyek minden bizonnyal nagy ménye például egy szép kislátogatottaágnak örvendenek malac lesz. A résztvevők jelmajd. Tegnap például fenyő- mezben vagy úttörőegyenrufa-ünnepséget tartottak, me- hában jelennek meg. Január lyen részt vettek és sze- 5-én délután 3 órakor nagyrepeltek az Üttörőház szak- szabású »dupla vagy nemköri tagjai és tan- mi« játék kezdődik, melynek foiyamhallgatói. Vasárnap kérdéseit az úttörőpróba nagyszabású népdalversenyt anyagából állították össze, rendeznek, melyen részt Ezen a játékon is sok nyevehetnek a kisdobosok is. A remény tárgyat osztanak ki a legjobbak értékes jutalma- legügyesebbeknek. Január 7kat kapnak, azonkívül mag- én és 9-én délelőtt 9 órától netofonszalagra veszik fel nótafa-mókamesteri tanfohangjukat A verseny dél- lyam színhelye lesz az Üttöelótt 9 órakor kezdődik, s rőház, 7—8 és 9-én délután arra a helyszínen lehet ne- 3 órától pedig a krónikásvezni. tanfolyamot rendezik meg. Egész napos akadályverseny Január 9-én még egy érdeless a forradalmi-nyomolva- kes programja lesz az Üttösók részére 30-án délelőtt 9 rőháznak: játékverseny és órától. Ezen csapatonként a játékbemutató. Másnap délkét legügyesebb pajtás vesz előtt 9-kor szavalóversenyt részt, s részükre délben fi- rendeznek a pajtások legnom ebédet adnak az Űttö- kedvesebb verseiből, szabadrőházban. Ugyanezen a na- választás szerint A műsoron pon délután 3 órakor vidám Jcíuü! mindennap délelőtt kisdobos-délután kezdődik. 10 és 12 óra között lehet szó»Télapó halad a korral? rakozni az Úttörőház sokfajcímmel a Dobó Katica Üt- ta játékaival törőcsapat kisdobos raja ad hangulaté« műsort Újév napján délután 4 órakor kezdődik a vidám, újévi úttörő-karnevál. Ennek műsorán jelmezverseny, fakanáltánc, »dupla vagy Idé* • járásba« 15 mlllié forintot költöttek Iskolák ápitlséro Idén tovább növelték a szegedi járóéban az iskolák és a tantermek szómát Elkészült a kisteleki nyolctanterme« iskola, 5 millió forintos költséggel. Augusztusban adták át az algyői négytantermes iskolát, amely 3 millió forintba került. Elkészült és jövőre veszik át a tápéi egyemeletes, öttantermes általános iskolát, amelv három és fél milliós beruházásból épült Ugyancsak elkészült a szó regi kéttantermes, nevelői lakással rendelkező iskola, a sövényházapitrícsomi egytantermes iskola is Tervhitelből összesen több mint 12 millió forint összeget fordítottak a szegedi járásban iskolák építésére. Községfeji észtért alapbél épült a zákányszéki óvoda 640 ezer forintos költséggel, s a jövő év elején kezdi meg működését Részben tervhitelből, illetve községi hozzájárulásból épült Pusztamérgesen egy háromtantermes iskola, egy nevelői lakással. E létesítményeken kívül kétmillió forintot fordítottak felújításra, összesen tehát Iskolákra több mint 15 millió forintot költöttek. Hasznos kezdem ény ezés Szegeden első ízben és elsőként két bölcsődében, a Kazinczy és az Április 4 utcaiban szülői munkaközösséget hozott létre az J, kerületi tanács. Mindkét alkalommal szinte teljes létszámmal megjelentek az érdekelt szülők, akik a bölcsődében dolgozókkal megbeszélték a gyermekápolás időszerű, kérdéseit, s a jövőben rendszeresen tartanak hasonló megbeszéléseket. Háztartasi zsiradékot kitűnő minőséért! szlnszapnanra főzünk kl szaoadsaitó O. TJ. Szaonsnfőző KTSZ. Gogol utca 23. A* B. M. Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat (Szeged, Bocskai utca feli. az.) azonnali belépésre felvesz szegedi munkahelyre tea, vasbetonszerelő és üvegező szakmunkásokat. Rádióműsor Csütörtök KOSSUTH-RADlO Aranycsengő 20,80 ÉSti krónika időjárásjelentés. 20,30 Szép est muzsika. 21,8« „Én így szeret. ^^•••«•P^tataP^^* tem volna élni." 22.08 Hírek időjárás)elentés 7,10 Uj kony- JuüászaaioK. a.ju vek. 7,25 Színház-, hangversenyÉÉ moziműsor. Kb. 7,80 Hirdető- PETOFI-RABM oszlop. 7,45 Naptár. 7.59 Időjelzés. 8,00 Műsorismertetés, időjá- 0,00 Reggeli zene. 8.20 Színház rásjelentés. 8,08 Technikai szü- műsor, 6,50 Torna. 8,00—8,11 net, 8,10 Verbunkosok, magyar ujrek, időjárásielentés. 14,00 Idő nóták. 8,45 Édes ewanyelvürik vízállásjelentés. 14,11 8,50 A feneketlen tó. Daljáték gyermekeknek. 10,08 Hírek, lap- Hangverseny a stúdióban. 15,0 szemle, Időjáráejelentés. 10,10 Népdalok 15,* A külföldi sajti Rádióegyetem 10,40 Dalok. 11,00 has4bJalrőL xg „ operarészletek Verses-zenés köszöntő Éva-nap- ' ,, re... H.40 Részletek Budai Dé- 1«," A nagyapa. Rádiitáték. I nes—Babav József Csodatükör c. era 40 A Magyar Rádió Gyer daljátékából. 12,00 Déli harang- mekkórusa énekel. 17,00 Operett szó, hírek. Időjárásjelentés, 12 ,, ,„„ _ . * K1.1 óra 10 Köknyü zene délidőben, muzsika. 17,15 Van uj a Na] 13,00 Ezüstkalászos gazdatanío- alatt. 17,50 Kamarazene. 15,2 lyam. 13,20 Népi muzsika. 14,00 Krú(j„ Gyula két elbeszélése, 18,4 Csing-Un g-ling száncsengő... 14 „¿„„„,„1- ,qn„ Hírek óra 10 Tánczene. 14,30 „Mu- Magyar népdalok. 19,00 Hírek zsáknak szentelt kies tartó- időjárásjelentés. 19,03 Vonó mány. ." 15,00 Hírek, közér- tánczene. 19.40 Segítés. Rlbeszé dekű közlemények. 15.08 Időjá- R;irh. Karácsonvl ora rásielentés. 15,10 Halós-énekek. lís 19 50 Bactl- Karácsonyi ora 15,25 Diákok a szünidőben. 15 tórium. Közben 21,05—21,10 Hl óra 45 Hitndel: g-moll concerto rek, 22,30 Betlehemi királyok grosso. 16,05 Egy falu — egy .»s5 Kony nóta. 16,55 Műsorismertetés. 17,00 Jótfef Atttl" Hírek, külpolitikai kérdésekre nyű zene. 88,00 Hírek, időjáráválaszolunk, időjáráejelentés. 17 jelentés. 53,15 Műsorzárás, óra 15 Amíg a karácsonyfa megérkezik. 18.08 Könnyű zene. 18 TELEVÍZIÓ óra 50 Dezséry László jegyzete. 19.00 Szép esti muzsika. 19,50 Ma nlne« közvetítés. ADASltlH Szürke városi bunda opozon gallérra, igényesnek eladó. — Teleki utca 20 a,, bal. 1220 5 db 100 kg hízott sertés eladó. Dobú utca 83. 1292 Hízott sertések eladók. Mátyás tér 12. 1284 Hízott disznók eladók. Debreceni u. 10. 1382 Hízott sertés eladó. Földműves u. 37. 1304 160 kg-os sertések eladók Páltt u. 57. 1303 Eladók: anök órák, könyvek, festmények, mángorlógép. ebédlőrés;' szobrok, dísztárgyak, botok, képrámák. Csonkáéknál, Bokor u 7. szám. 1324 Fajtiszta, fiatal farkaskutyák eladók. — Újszeged, Fürj u. 87. ¡331 Hordozható cserépkályha teljesen új, rózsaszínű, beépített sütővel eladó. Felhő Utca 7. 1387 Énekes kanári és tojók eladók. Szentháromság u. 14. 1326 Máhlnó eladó. Hajnal utca i. Szabóék. 1323 180 kg zslrsertés, — egy Idősebb ló eladó. Tompa u. 12. 1321 Egy erős, egyesben Járó lgásló eladó. Pásztor u. 43. sz. 1320 Agy, használt, 2 db, eladó. Hajós u. 8 b. 1319 I üstölörudak eladók. József Attila sgt. 17 1318 AUg használt fehér mélykocsi eladó. — Szegvári József, Bercsényi u. U. szám. 800 kg-os sertés eladó, Szeged, pille u. 17. szám. Elcserélem ú) generélozott kismotorom 140 kg-os sertésért. Londoni krt 22. 1209 Eladó Snartak 445ös. első kézből. — ..Kitűnő karban" lengére szegedi hirdetőbe. * Zongora 1utányo6 áron eladó. Cím: n.nkovszky zongorahangolónál. Jóslka utca 31. • Fenyők, szép tövesek 1 m 50 cm-ig eladók. Alma olcsón knnható. Ulszegeri. Füri utca 132. 1244 Bélveggyüiteményt, tömegbélyeget magas áron veszek. — Hélyegkernskedés. Kelemen utca 4. a Bőrkabátját alakíttassa, javíttassa vízhatlan, bőrpuhító lestéssel 40 éve fennálló műhelyemben. Csordás bórruhakészftő mesternél, — Szent Miklós u. 7. Felsövároe. x Modern konyhabútor eladó. Aradi vértanúk tere 5. 1 1311 Phőnix harisnyakötőgép nylonra, szemfelszedögép eladó. — Április 4 útja 1T., in. 14. LAKÁS l«(!MI IN Eladó Iker magánház fele része, <Csongrádi sugárútnál, 73-as népbolt közelében, szoba, konyha, kamra, előszoba leválasztható. Ara 30 009 Ft. 19 000 Ft készpénz, többit havi 1060 forint részletben. „Életjáradék" jeligére kiadóba. 1306 Eladó fél telek 38 ezer téglávsL Füzes utca 12. Érdeklődni Harmat u. 84. 1868 mitorozoit szobát keres vezető állású műszaki ianuár l-re, lehetőleg belterületen. „Különbé járat" Jeligére kiadóba. 1332 Költségtérítéssel lakást cserélnék falura vágyó nyugdíjas családdal, kétszobás, konyhás, spelzos, — melléképülettel, jószágtartásra kiválóan alkalmas, kertes magánházam. — Érd. lehet mindennap 2 órától, este 8 óráig. Dorozsmai út 24 szám, 7-es Italboltban. Diáklánynak bútorozott szoba kiadó. Cím a kiadóban. 1329 Elcserélném 3 szoba, konyha, speiz és jószágtartásos lakásom szép nagy szoba, konyhg. előszobás lakásért, cím; Rókusi ff. 20». (Kátat köz II. kórház mögött.) 1269 Lak.ás átadással, víz. mariáram bent, Jó építésű kőház eladó. Szatvmazi 11. 39. Kettőszoba. fürdőszobás magánház eladó Petőfitelep, II. u. 28. szám. Magyarné. 1500 n-öl föld eladó. Világos q. 7. III. kerület. csak délelőtti órákban lehet érdeklődni. 1293 Kétszobás lakást, vagy házat vennék részben készpénzért, részben havi törlesztésre. Hada. Kiskunhalas, Teehnikum. 11C9 Nagyfeketén 3 kgt, hold föld, Teásban XOflO n-öl hereföld és egy 25 q-át birő stráfkoesl eladók. Érd Tolbuhln sgt. 100. szám. 1314 Szatymaz határában kövesút mellett 8 hold föld, Újszegeden gyumölosös eladó, 3 m oszlopok, száraz tüzelőfa rőzac eladó. Érd. Kölcsey u. 6. I. 6. Eladó ház Zákányszéken. Dózsa Gy. u. 71. Ball Lajosnál. Homokos, fövenyes talajon fél hold szántót bérbe vennék. „Szeged-Dorozsmához közel" jeligére Károlyi u. hirdetőbe. I.ehe| utca 15. számú ház eladó. 1281 Veresács utca 38. sz. ház megosztható fele része lakásótadássai eladó. r A 7 Házasság céljából 56 —62 éves, Jó megjelenésű, otthont kedvelő özvegy aszszopy ismeretségét keresem. Gzvcgy ember vagyok, nyugdíj képes, azonban meg üzemben dolgozom. Több helyiségből álló öröklakásom van. „Tiszta otthon" Jeligére a kiadóba. 1242 Magános üzemi dolgozó 38 éves, 160 cm magas elvált férfi házasság céljából megismerkedne magános nővel, fényképes levelet kőreli „Hóvirág" jeligére a hirdetőbe. Kis házzal rendelkező 40 éves, független asszony megismerkedne boldog otthonra vágyó férfivel házasság céljából ...Ujév" Jeligére a hirdetőbe. F C. V fi « FELVE8ZUNK azonnali belépéssel keskeny és normál vetítőgép Javításában úgy mechanikai, mint elektromos részen jártas és gyakorlattal rendelkező műszerészt, motorkerékpár igazolvánvByal rendelkezők előnyben, jelentkezni: Csongrád megyei Mozi üzemi Vállalat, Hmvheiy, Zrínyi 11. 2. alatt, igazgatónál. x I atln és német nyelvet tanítok. Párizsi krt. 28 FÉRFIK ALAPOT hölgyvásárlőnk átveheti a 38. sz. üvegboltban, a Lenin körúton. Kérjük, jelentkezzen csütörtökön 5 óráig. Fehérnemű varrást, férfiing és női pizsama. ágynemű készítést és 'avítást vállalok. Juhász Gyula U. 25. xl 306 „Csongrád megyei Villanyszerelő Vállaiat anyagátvételt (gazolom MEB—BO" szövegű bélyegző elveszett. A bélyegző érvénytelen. Csm. Villanyszerelési Vállalat Szeged, Boros József u. 3. A Szegedi Köztisztasági Vállalat azonnali belépésre felvesz úttisztító, hajtó és rakodó munkásokat, valamint vizsgázott gázmestert. Jelentkezés a vállalat telephelyén Szeged, Pacsirta u L sz. Kőműves és épületasztalos szakmunkásokat, valamint ép. ipari segédmunkásokat Január S-l munkábalépéssel állandó munkára felveazünk. Szegedi Ingatlankezelő Vállalat, Jósika u. 21, szánt. Minden kedves rokonnak, munkatársnak. Ismerősnek, akik szeretett férj, édesapa és nagyapa, SÁRKÁNY ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, s bánatunkban osztoztak, ezúton mond hálás köszönetet a gyászoló család Állami Vállalat általános anyagismerettel rendelkező anyagbeszerzői keres. Jelentkezés írásban önéletrajz és az eddigi munkahely megjelölésével „Január 1" Jeligére Károlyi u. hirdetőbe. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya. nagymama és dédmama, MATÉ JANOSNÉ Györe Ágnes 85 éves korában december 22-én elhunyt. Temetése f. hó 24-én du. 14.ao-kor lesz a belvárosi temető kupolájából. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa és nagyapa, NÉMETH KAROLY 63 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 24-én déli 12 órakor lesz a rókusi temetó ravatalozójából. Gyászoló család