Délmagyarország, 1959. december (15. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-24 / 302. szám

CMKJMök. 198». december U. 2 flz MSZ P konrresszusának jelentősége ú nm Magyarország határain A Francia Kommunista Párt küldötteinek nyilatkozata Az Humanité, a Francia fogásának köszönhető. A ma­Kommunista Párt lapja, az gyar népgazdaság eredmé­MSZMP kongresszusán részt nyelnek és nagy terveinek vett francia pártküldöttség ismertetése után Gaston nyilatkozatát közli. A lap Plissonier beszámolt a fran­megállapitja, hogy a kong- cia pártküldöttség különösen resszus jelentősége az ott szívélyes fogadtatásáról. félvetett problémák révén Végül Duclos így össze­túlnött a Magyar Népköztár- gezte a magyar pártkong­saság határain. resszuson szerzett tapaszta­Jacques Duclos és Gaston latokat: Plissonier nyilatkozatukban — Az MSZMP kongresz­rárnutatnak, hogy a kong- szusa olyan párt kongresz­resszus a magyar párt nagy- szusa volt, amely kemény Szerű megnyilvánulása voit. megpróbáltatásokat állt ki s Uuclos hangsúlyozta, hogy levonta ezekből a szükséges Magyarország belpolitikai tanulságokat, olyan párté, helyzete jó, s ez a párt he- ameIV hú a marxizmus—le­Íves nolitikálának sorai eBV- "<niím"*'»«. mé0 szorosabb­lyes politikájának. sorai egy f(j fűzi k„vctolataii a nép gégének, a munkásosztály peli tehetséges káderekkel Adenauer nem képe* megoldani a nemei kérdett — Állapítja meg a Német Szociáldemokrata Párt A nyugat-németországi ben esedékes választásokon kormánykoalíció köreiben ne a hatalmi állam, hanem nagy megdöbbenést keltett a demokrácia képviselőire Frltz Erler szociáldemokra- adják szavazatukat. ta képviselő Adenauer-elle- A választási harc előjelei nea cikke, amely a napok- tehát már mutatkoznak. A ban jelent meg a szociál- nyugatnémet Keresztényde­demokraták sajtószolgálaté- mokrata Pártot ezek a só­nak kiadványaiban. Erler tét előjelek meglehetősen cikkében vázolja a Német nyugtalanítják. Ilyen baljós­Szövetségi Köztársaság egy latú jel a párt számára pél­évtizedes fejlődését, s meg- dául az a feltevés, hogy a állapítja, hogy Adenauer Német Szociáldemokrata me? kéérdéstmea°ldanÍ ° Párt <9PD) & » Szabod De­»Elérkezett a kormányvál- mokrata Párt (FDP) együtt tozás ideje — állapítja meg veszi majd fel a harcot a Erler. Itt az ideje végre, Kereszténydemokraták (C­hogy megszüntessük az egy- DU) és a Keresztényszocia­személyi vezetés rendszerét, „ amely összeegyeztethetetlen ^ ^SV) ellen, a demokráciával«, majd fel- Mialatt Adenauer kancel­hívással fordult a választó- lár a nyugati csúcstalálko­vezette nemzeti erők össze- és jó vezetéssel rendelkezik, polgárokhoz, hogy az 1981- zdn vefi részt, a Szabad Demokraták egykori elnö­ke, Dehler, bonni lakásán baráti vacsorán vettek részt a Német Szövetségi Köztár­saság következő prominens személyiségei: Ollenhauer, az SPD elnöke, Erler, a szo­ciáldemokraták külpolitiku­sa és Deist, a szociáldemok­rata gazdaságpolitikus. Méltánytalan megkülönböztetés os Indonéziában étö kínai állampolgárokkal szemben Hovember második felé- ban élő külföldi állampolgá- ban csak akkor folytathat­ben az indonéz köztársasági rok tevékenységét«. nak, ha megszerzik az in­elnök rendeletet adott ki. Az indonéz kormány eljá- donéz állampolgárságot, vagy E rendelet értelmében 1960. rása nemcsak az érvényes ha igazolják, hogy egészségi január elsejétől kínai keres- nemzetközi szokásokat hagy- állapotuk rendkívül súlyos. kedő csak városban folytat- Ja figyelmen kivül, de azt A Kínai Népköztársaság hat tevékenységet, falun a megállapodást is, amelyet kormánya Jegyzékben tilta­nem Az indonéz hatóságok október 11-én írt alá Su- kozott a kínai állampolgáro­— a nagyobb nyomaték ked- bandrio indonéz és Csen Ji kat ért méltánytalan bánás­Véért — nemsokkal a ren- kínai külügyminiszter Pe- mód ellen s indítványozta, delkezés megjelenése után kingben. Ez alkalommal az hogy a Pekingben kötött megkezdték a falvakban és Indonéz külügyminiszter kö- megállapodás szellemében a kisebb városokban élő ki- telezettséget vállalt kormá- rendezzék az Indonéziában naiak összegyűjtését és át- nya nevében arra, hogy az élő kínai állampolgárok telepítését a számukra meg- indonéz gazdasági életben ügyét s tegyék lehetővé, hogy Jelölt városokban. Az esetek foganatosítandó mindenne- azok — ha kívánják — ha­döntö többségében a leg- mű intézkedés során tiszte- zatérhessenek a Kínai Nép­teljesebb erőszakkal kény- letben tartják a kínai ál- köztársaságba. Kerítették a kínai családo- lampolgárok jogait és érde- Figyelemre méltó, hogy kat otthonuk és vagyonuk keit. miközben az indonéz kor­__„„.,, mihnm,A,xra. Arin. Indonéziában két és fél mány »nemzeti érdekekre­azonnal elhagyására. Az in- ^^ ^ g ^^ hivatkozjk más _ í61eg an_ tonéz kormány célja ezzet mfntegy százezer a kereske- gol és amerikai — érdekelt­az intézkedéssel az, hogy ddk száma. Ezek kereskedői ségeknek és állampolgárok ­egfigyelje ai Indonézia- tevékenységet a továbbiak- nak gazdasági kiváltságokat biztosít, ami nyilvánvaló­vá teszi, hogy eljárá­sa mélyen sérti a kí­nai—indoné­ziai Jó baráti kapcsolatokát is a kínai állampolgá­rok alapvető jogait. A Kínai ¡Népköztársa­ság termé­szetesen to­vábbi diplo­máciai lépé­' «eket tesz, hogy jobb be­látásra bírja az indonéz kormányt. A kínai—indiai határvitát csak tárgyalások útján lehet rendezni — jelentette ki Nehru Nehru miniszterelnök ked­den a parlamentben ismét nyilatkozott a kínai—indiai határviszályról. Kijelentette, hogy a határkérdést csak tárgyalásokkal lehet deznl. nem számíthat a találko­zóra — egy harmadik or­szágban — egy héten be­lül. A beszédet félbeszakította ren- egy ellenzéki képviselő, aki felszólította Nehrut, kereken Kínának és Indiának bé- jelentse ki, hogy Indiának késen kell rendeznie aha- van igaza a határviszályban, tárkérdést, Nehru erre azt válaszolta, mert bármilyen háborús fej- hogy lemény beláthatatlan követ- »a kérdést minden oMal­kezményekkel Járhat — ról meg kel! vizsgálni-, mondotta Nehru. noha India úgy vélekedik, »Semmi olyasmit nem sza- hogy az igazság az ő olda­bad tenni, ami elidegeníti Ián van. A kínaiak viszont egymástól Kínát, vagy In- az ellenkezőjét állítják és diát ezért nem szabad kereken mert 'ebből szörnyű és bt- elutasítani a kínai igényeket zonytalan viszály támad, hanem szembe kell nézni amely átterjedhet más or- velük. szágokra, sőt talán az egész Az indiai parlament ellen­világra is- — tette hozzá. 7jékl tagiai követelték, hogy Indiának ki kell építenie kezdjenek »rendőri akcióba-, katonai és ipari erejét, de kergessék el a kínai katona­törekednie kell a problémák ságot a határvidékről. Kn­baráti rendezésére — han- palána szocialista képviselő goztatta tagadta, hogy az összetuzé»­Ismét kifejtette, hogy al- bői általános világháború kalmas időben találkozni hí-, törne ki, mert »a nagyhatal­ván Csou En-laj miniszter- mak biztosítanák, hogy In­elnökkel, üdvözölte Csou En- dia védelmi akciói elszige­laj tárgyalási szándékét, de teltek maradjanak. A lokalj­hozzátette, hogy zált konfliktusokra példa a a kínai miniszterelnök koreai és az indokínai há­ború-. Nehru válaszában megál­lapította, tévednek azok, akik helyesnek tartanák a »rendőri akciót-. A korláto­zott háborút szorgalmazója­vasiatoknak semmi közük a valósághoz — mondotta A függetlenségért küzdő pártok győztek a be'ga-kongói választásokon A Belga-Kongó falvaiban lentős ténye, hogy az Abako­és városaiban december l-e mozgalom által hirdetett és 20-a között tartott közsé- bojkott nagy eredménnyel gi választások az azonnali járt függetlenséget követelő erők jelentős győzelmét hozták. A párt elnöke, Kaszavubu A fővárosban, Leopoldvil- olyan politikai személyl­le-ben a függetlenség köve- "ég, akire fel kell figyelni telése a választásokkal szem- .,.,, „, „ ben megmutatkozó tömeges ~ «lapítják meg Belgium­bojkottban jutott kifejezésre. szeTnt: T .««™id„iii<, A szavazásra Jogosultak 4 i B. Bomans, Leopoldvllle nem egészen 40 slázaléka járult csupán az urnákhoz. fon lajelentette' Stanleyville-ben a szavaza- 8 gyarmati hatóságok de­tok 9S százalékát a kongói Cember 31-e után is hiva­nemzeti mozgalom jelöltjei talban maradnak, kapták. Katango tartományban a »akár elismeri őket az Aba­belga gyarmati hatóságok ál- ko-mozgalom, akár nem«. Az tal támogatott szeparatista- Abako-mozgalom ugyanis a ^envedet\ ^ V g múlt héten nyilatkozatban Az Abako-mozgalom, amely jelentette be, hogy december a legkövetkezetesebben har- 31-e után nem ismeri el a col Belga-Kongó független- gyarmati hatóságokat. Ságéért, azon fáradozik, hogy létrehozza a kongói politikai azután A paraguay-i felkelés okai és célja léseit a január közepére ter­vezett kerekasztal-értekede- Eduardo Cabrera, a para- tásokat kell elszenvednie — ten. guay-i szabadságmozgalom mondotta. A vasárnapi választások Je* egyik vezetője egy brazil A felkelők célja: azonna­lap munkatársának adott li földreform, a diktatúra Lamoncfolt o francia oktatásügyi m niszter Michel Debré francia mi­niszterelnök az »Unió az Uj Köztársaságért« elnevezésű párt szerdai ülésén közölte, hogy Boulloche oktatásügyi miniszter benyújtotta lemon­dását. Boulloché és Débré kö­zött ellentétek voltak a francia iskolaháború kérdé­sében. Boulloche távozásának oka, hogy az egyházi iskolák ál­lami támogatásáról szóló tör­vényjavaslatot a kormány olyan mértékben módosította a klérus és a jobboldal kö­vetelésére, hogy azt már a volt szoctalista miniszter nem írhatta alá. Miről tanácskozik az SZKP Központi Bizottságának plénuma? városi lakosság ellátásának Jelent megjavítását, különösen a ben. kenyér-, a hús-, a tej- és a tojásellátás emelését, az el­látásban mutatkozó időleges zavarok kiküszöbölését. Most már gyors ütemben javul a gyümölcs- és a zöldségellá­tás ls. A szovjet mezőgazdaság­, nyilatkozatában kijelentet- kiszolgálóinak megbünteté­, I te: a Stroeasner-ellenes fel- se és vagyonuk kisajátítás« a termelés emelésé- ke]éit a Febrerista Párt és —- hangoztatta befejezésül a Liberális Párt számüze- a demokrata vezető. »Fl­tésben levő tagjai robban- gyelmeztetem a zsarnokot tották ki. A paraguay-1 nép és embereit, hogy minden Már as első napokban Is nagy fontosságú helyet azért fogott fegyvert, mert hazafi kivégzése csak újból kaptak a tanácskozáson hosszú ideje éhezik és a elveti a szabadság és a de­az állattenyésztés kérdé- 1 legkülönbözőbb megalázta- mokrácla magvait«, sel. A szovjet mezőgazdaság az Az egész ország színe előtt temberi plánumot kővetően as™nl£n / további fejlő- elmúlt években e téren ki­tan ácskozxk második napja viszont a múlt év vegeig ez érdekében még számos magasló eredményeket ért Moszkvában a Szovjetunió az index mintegy 70 száza- kell megoldania. Min- el. Az Egyesült Államokkal Kommunista Pártja Központi lékkai emelkedett. denekelőtt folytatott békés versengés­Bizottságának teljes ülése. A fejlődés útjának mér- ben például már a Szovjet­a „„„,,.»„ (,u,.a fóldköveit a párt tanácsko- folytatni kell a hareot a unió vezet a tej- és a vaj­» Központi Bizottság ^„^„edmények növelé- termelés abszolút értókét „ . tekintve, s erősen megköze­secn" lítette az Egyesült Allamo­A plénum első napjaiban ^ az egy tőre jutó^terme­kerülő problémák: a «áv- ^ üléfiei és a XXI. kong­jet mezőgazdaság kérdései, jetentették. az egész ország életét köz­vctlenttl érintik. 1953 óta a szovjet mező- A pienum eiso napjaiuau -—-— — - ... u. . , , . gizdas'g fejlődésében döil- máris igen nagy figyelmet gf^n'"ísS^^uődéTe^ A Az a nagyszabású folyamat, ViUtozások következtek szentelt ennek a kérdésnek, hústermelés fejlődése A amely a párt 1933 szeptem- L Az elhangzott beszámolók- plénum az elért kimagasló beri plénuma után indult ' ban foTltns helyet kaptak az eredmények ellenére is meg a mezőgazdaság átszer- csaknem 40 millió hektár e tórcn elért eredmények, a úiabb nagy feladatokat tuz vezéséért, a terméseredmé- szüzföldet tettek termővé, a további tennivalók. Az ki maid a szovjet állatte­íiyek, az állati termékek ho- átszervezték a mezőgazdesá- OSFSZPZK például a követ- nvésztők elé. A további nö­zamának növeléséért, k en- g, tervezés és irányítás rend- kezg két évben mindenütt vekedés szempontjából nek révén mind a városi, s/0rét, a kolhozok tulajdo- ¿ttér a nemesített vetőmag­mind pedig a falusi lakos- nöba adták át a mezőgazda- vak kizárólagos haszziálatá­ság életszínvonalának növe- Kágl génparkot, átalakították ra Az ukrán Köztónsaság­léséért, alig néhány év alatt a begyűjtési rendszert, ren- baT1 tovább korszerffsfttk az méri6 kimagasló eredmé- dezték a felvásárlási árakat, agrotechnikát, magasabb ter­nyekkel iárt. módosították a mezőgazda- méshozamú növényeket ter­Ismeretes, hogy a szovjet lakosságra kivetett adó- mesztenek. mezőgazdaság fejlődése — kat. Az Intézkedések követ­mint N. Sz. Hruscsov elv- keztében társ a múlt évi tel.ies ülésen megállapította — éveken át kulcskérdésnek számít a takarmánybázls, minde­nekelőtt pedig a Vnkorl­catermcsztés növelése. A szovjet mezőgazdaság nem volt kielégítő. A mező­gazdasági termelés mutató­száma például 194B-tól 1953-ig mindössze 10 száza­Igen nagy tartalékokat doigoZót a plénum tisztele- osztrák á'taml olajipart tel nyit meg a szovjet mező- tére sok nagy jelentösé­megnőtt a kolboztagok gazdaság fellődése előtt a munkamozgalmat indl­nnyagl érdekeltsége a me- komplex gépesítés, a mun- tottak. A kolhozok, a szov­ző-az'dasági termelés nOvc- ka termelékenységének nö- hozok a leetöbb helyen e'ha­lésében, gvors ütemben velése A szakképzés továb- térozták, hogy öt év alatt emelkedett a falusi lakos- bi szélesítése, a mezőgazda- te]je,(tlk a hétéves terv . . ... . • C w i nc/vímomroi. lékkal'növekedett, sőt az ál- ság reáljövedelme sági mezőgazdasági előlrányza­lattenyésztés indexe vissza- A megnovekodett termelés nek hnlarieKtajan aiKai.Tia esést mutatott. Az 1953 szép- ugyanakkor lehetővé tette a zása szintén fontos lépest tait Angol—amerikai monopóliumok betöri se az oiztrák olajiparba Az osztrák külügyminlsz- 13,7 millió dollárt (342,5 mtl­tériumbsn kedden éjszaka Hó schilling) adómentes kár­aláírt megállapodás véget térítést fizet, vet az államosított osztrák Ezenkívül az angol—ame­kőolajlpari vállalat és az an- rlkal vállalatok az osztrák gol—amerikai Moblloil So- kőolaj parj vállalattal kO­eony és Shell olajmonopó- sösen egy új részvénytár­liumok között évek óta dúló aasúgot alapítanak, »olajháborúnak«. amelyben a külföldi magán­Az »olajháború« tőke részesedése meghaladja kiinduló pontja a nyugati mntd a 35 százalékot. olajmonopóHumok kArtéri- Ez a részvénytársaság — tés| Igénye Ausztria hit- mint hivatalosan jelentik — lerista megszállásakor cl- gondonkodik majd a schwe­szenvedett veszteségclkérl. chati olajfinomító teljes fog­A most aláírt kártérítési Inlkoztalósáról, az esetleg egyezmény értelmében a szükséges nyersolaj-lmpOit­RÁG (a Moblloil és Shell ról ós az osztrák olajipari ausztriai leánvvállatatni termékek piacának -rende­olván további olnlkutatásl és séféről«, feltárási jogokat kap Felső- Ennek révén a nyugati Ausztriában, amelvek az olajmnnonóllumok ellenőr­zésre és befolyásra tesznek lasen megfoszt iák attól a le- szert hetőoégtől, hogy a jövőben az égés* osztrák o'aj vagyon ezt az ólaiban gazdag terű- és olajipari teimelés felett, letet k;használja. Az Osztrák Kommunista Ausztria a nyugati moro- Párt Központi Bizottságának póliumoknak — a feltárási Politikai Bizottsága szerdán munka fedezésére és a há- élesen tiltakozott az osztrák ború előtt nyújtott bitelek parlament által meg nem ra­törlesztésére — hat év alatt tifikált egyezmény ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents