Délmagyarország, 1959. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-30 / 255. szám
Vasárnap, 1959. október 25. 4 „Ha majd a szellem napvilága . . MOVELÖDEöl otthonok és ismereiterjesztés «— Kit akadémiánk tó van okát —, mert ml gondosko- lepetis volt a jelentkezők az Idén. Október 29-tól foly- dunk az egész megye hoz- nem várt nagy száma. Ugy tatódnak a tavaly indított zánk tartozó dolgozói kultu- látszik, hogy az idegen nyelszabad akadémia előadásai, rális igényeinek kielégítési- vek tanulásának szükségesamelyet elsósorban a Keres- ről. Így például az ttt lát- sigét mind többen kezdik kedelmi. Pénzügyi és Ven- ható 6400 kötetes -anya- látni dolgozóink közül tó — diglátóipari Dolgozók Szak- könyvtárunknak Kisteleken, válaszolja, szervezetének tagjai számá- Szentesen is Hódmezövásár- A válasz valóban kellemes ra rendeztünk. A múlt év- helyen működik egy-egy meglepetés és amennyire örhez hasonlóan négy szakon fiókja. Ezenkívül 12 hoz- vendetes, annyira megnyugindulnak most is az előadó- zánk tartozó vállalatnál tar- tató. Tagadhatatlan, hogy sok: . filozófia-világnézeti, tank fönn hasonló fiók- sokszor vannak még nehézközgazdasági, irodalmi és könyvtárakat, t emellett van ségek. Egyes előadás-sorozabtológlal szakon. A másik még 4 vándorládánk, ame- tokra sokszor váratlanul naakadémia, amely szintén eb- lyekben a községi földmű- gyon kevés a jelentkező. Ez ben az épületben lelt ott- vesszövetkezetekhez küldünk lehet szervezési hiba, de lehonra, a Textilipari Dolgo- ki könyveket. A MÉSZÖV- het. hogy baj van ezeknek éók Szakszervezete és a TIT vet kötött megállapodásunk az előadásoknak az összeálmunkásakadémiája. Itt hét alapján kiszélesítjük a falu- litásával. A döntő az, hogy szakon tartanak majd eló- si ismeretterjesztő előadások mind több dolgozóban táadásokat. programját is. mad föl a tudás, a müveltNoel Fülöpnével, a KPV- Uj papírlap kerül fölülre. ség igénye. S a nagyszerű DSZ Tolbuhin sugárúti mű- Ha jól látom, ismét az aka- föladat megvalósításában, valódisi otthonának vezető- dimiákról esik szó a rágé- amit a költő megálmodott, jével itt, a művelődési ott- pej( sűrű sorokban... művelődési otthonaink behon könyvtárában bcszélge- _ } Kmn inditunk töltik hivatásukat. aZZL vVZZnen J? eoy-em "szabad akadémiát* ff^SA^i,8 "Ik « vendéglátóipart és a pénzi/»4ti nsnimlfir/to *>i*4irtl r/ln r\ ügyi dolgozok szamara. Az első programján olyanféle Százötvenen tanainak nyeivexet a Ruhagyárban Igen nagy érdeklődés nyilvánul meg az idegen nyelvek tanulása iránt a Szegedi Ruhagyár dolgozói kőzött A különböző tanfolyamokon orosz, német, angol, francia, román, cseh, valamint eszperantó nyelvet tanulnak százötven kezdő és haladó fokon. Az üzem dolgozóinak kulturális érdeklődésére Jellemző, hogy mintegy kétszázan fizetnek elő rendszeresen a Szovjetunió című folyóiratra, harmincan jegyeztek elő a közeljövőben megjelenő Aranykönyvtár sorozatra, és 20-an az új lexikonra. Az öntevékenyek gondja Miért nincs műsortanácsadó szolgálat Szegeden ? lem napvilága minél több ablakot és fürkésző szemet derítsen tisztára, világosra. Előttünk, az asztalon nyitott dossziéban, gépelt papírlapok: a program, amely megvalósításra vár. szakmai jellegű előadások szerepelnek, mint: a vendéglátóipar története, vagy a A papírlapok számáról ítélve elég gazdag. így tovább. 15 előadást hallPersze, az igazsághoz gaJ™k meg J°vÁarosi el0' az tó hozzátartozik, hogy ez adóktol az akadémva resznem csupán a mi művelő- ??gozok tlésl otthonunk programját "kMUmUsfan 5 előadás hangfoglalja magába - magya- zik *}< sz™*én, Áált?la; rázza meg a program meg- ™sabb i«"*"B,f kérdésekről, hökkentő gazdagságának De m} lat^k eJ megye,zerte i a szakszervezeti politikai oktatást is. Ez a megyében TIT irógVSZerASZ-CSOpirt húsz helyen indul majd meg alakult Szegeden ^'ZrLTSTsokTegnap este a TIT szege- retű- Adatok és tények sordi klubjában megalakult a ban> egymás után, a sokaTIT orvosegészségügyi szak- 'águk miatt talán kicsit száosztályán belül az ország rázom is. De ha meggondolelaő gyógyszerész szakcao- iuk, hogy megvalósításuk portja. mennyi nehéz és áldozatos Az összegyűlt negyven munkát, micsoda erőfeszltégyógyszerész a csoport el- 'eket követel, tisztelet kell nőkéül dr. Nóvák István bogy eltöltsön bennünket a egyetemi tanárt, társelnö- kultúra, a müvelség terjeszkül pedig df. Diner Zoltán tői, katonái iránt. egyetemi .tanárt, a Szegedi _ Hogy újra visszakanyaOrvostudományl Egyetem rodjunk a művelődési ottgyógyszerészetl karának dé- honhoz, még a most meginkánját és Farkas Sándor dult elvtársat, a megyei Gyógyszertári Központ igazgató- nyelvtanfolyamokról Ját választotta meg. A választás után a jelen- szeretnénk néhány szót hallévők dr. Vetró Lajos fő- lani. gyógyszerésznek a mediter- — Orosz, német és angol rán országokban tett utazá- nyelvtanfolyamot indítottéról tartott vetítettkép® tunk, németet kezdő és haCsak egy pohár — de érték Felháborító az a közöny, mellyel egy®ek a köztulajdonban levő tárgyakkal bánrak. Sajnos, még ma is akadnak olyan emberek, akik nincsenek tisztában azzal, hogy a rövid időre kölcsönkapott használati tárgyat akkor is vissza kell szolgáltatni tulajdonrauknak, ha azt becsületességünkben megbízva, betét nélkül bocsátották rendelkezésünkre. A szerdai SZEAC •—Dorog-mérkőzésen történt az alábbi eset: A pálya B-oldali lelátójának büfé előtti szakaszán álltam sokadmagammal, figyelve a mérkőzés izgalmas fordulatait. Mivel a nap, a mérkőzés első félidejében odatűzött, kellemesen melegítve a Bzorosan álló és ülő szurkolókat, akiknek torka a kiabálástól amúgy is kiszáradt, nem meglepő, hogy nagy keletje volt a frissen csapolt sörnek. A teli söröspoharak szinte láncot képezve vonultak kézről kézre a szomj azokhoz, majd kiürülve ugyanilyen módon kerültek vissza a söntéshez. Már amelyik visszakerült. A mérkőzés befejeztével, mikor a tömeg a kijárat felé özönlött, különös csörömpölésre lettem figyelmes. A zaj okát keresve megláttam, hogy alattam kb. öt sorral egy ottfelejtett söröspohár hever a kifelé igyekvők lábainál, melyet már többen megrúgtak, s ez okozta a csörömpölést. Leszóltam a pohár közelében tolongóknak: sporttársak, legyenek szív®ek feladni azt a poharat, miosszeelőtt még törik. Kérésemmel csak annyit értem el, hogy akik szavaimat hallhatták, gondosan kikerülték a földön heverő poharat, de nem akadt egy ember a környezők között, aki lehajolt volna érte, hogy felhozza az amúgy is útjába ®6 söntéshez. At kellett magam préselni az előttem tolongók sorain, és megmenteni a veszélyben lévő poharat Sajnos, nem tudom, kl lehetett az a felelőtlen egyén, aki lusta volt pár lépést tenni a büfé felé, inkább a kiürült poharat, mint ránézve már értékét v®ztett tárgyat, félredobta, de remélem, ha e sorokat olvassa, 6zégyelli magát hanyagságáért. Szakái Zoltán Az öntevékeny színjátszók és szavalók immár évről évre visszatérő gondja Szegeden is a müsorválasztás. Ma már nem az képezi ennek a gondnak a summáját, mint néhány évvel ezelőtt, hogy az írók nem gomlolnak az üzemi és iskolai színjátszókra, szavalókra — sokkal inkább az okoz nehézséget, hogy nem jutnak el hozzájuk az e célra nyomtatott kiadványok. Vidéken legalább is nehéz ezeket beszerezni Budapesten kitűnően megoldották ezt a kérdést, olyformán, hogy a Szerzői Jogvédő Hivatal színházi osztálya a teljes választékkal és szóbeli vagy írásbeli tanácsokkal a csoportok rendelkezésére áll, műveket kölcsönöz. Mindig meg lehet ott találni a legfrissebb hazai és külföldi anyagot, óriási választékban és szakemberek is segítségükre van.nak a színjátszóknak. Tudják, hogy milyen létszámú és erősségű csoportok mit tudnak előadni, s aszerint ajánlják az újabb és újabb egyfelvonásosokat, jeleneteket, vagy teljes drámákat. Szegeden ehhez hasonlót egyelőre hiába keresünk, sőt a könyvesboltok ilyen természetű anyaga is meglehetősen hiányos, nincsen csak csekély választék, a tanácsadás pedig teljesen nélkülözött dolog. A népművelési csoportnál szerzett értesülés sünk szerint a Somogyi Könyvtár munkatársaiban meg volna a hajlandóság a tanácsadás ellátására, de a könyvtár nincs jól ellátva műsoranyaggal. Szükséges volna tehát előbb erről gondoskodni, akár kölcsönzés, akár vásárlás formájában amelyik módszer járható és célravezető. Különösen nagy társadalmi ünnepek előtt okoz ez a körülmény gondot az öntevékeny művészeti csoportoknak, amikor sok-sok aktuális egyfelvonásosra, jelenetre, versre volna szükségük, hogy emeljék szereplésükkel az ünnepségek színvonalát. A műsortanácsadó szolgálat céltudatosabbá és könynyebbé tehetné e lelkes csoportok hasznos tevékenységét. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább gyermek, férj, édesapa és testvér, IlONYAl BALÁZS 39 éves korában f. hó 28án hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 30án du. 14.30-kor lesz a belvárosi temető kupolájából. Gyászoló rsalác előadását hallgatták meg. ladó fokon. Kellemes megZsuzsika roppant édes kislány volt. Azon a nyáron jött először nyaralni a mi kis városunkba Budapestről, a nagymamához, amikor találkoztunk. Mondanom se kell —> ahogy ez a kamaszkorban általában szokás — amint megláttam, egyszerre szerelmes lettem belé. Csodamód imponált nekem az a kis fruska. Volt benne egy adag nagyzolás, valami nagyvárosias lenézés-féle. a vidékiekkel szemben —, de ez akkor még csak vonzóbbá tette előttem. S mivel a szomszédunkban lakott, állandóan ott leskelődtem utána a kerítésnél. Sőt, amikor magamra maradtam otthon, bevettem magam a kamrába —, mert a kamra ablaka épp a szomszédék tornácára nézett — s bámultam, csodáltam ámulattal. Azonnal el is határoztam, hogy elveszem őt feleségül... Hát, ami ez utóbbit illeti, a gondolat ugyan szép volt, de ahhoz, hogy majd elvegyem, kellett valami pálya. Ilyen csodálatos szép leány, csak nem mehet hozzá földönfutóhoz? Igen, igen —, töprengtem sokszor magamban — de milyen is legyen az a pálya? Ez a gondolatkör szörnyű nagy problémát okozott, annál is inkább, mert abban az évben kissé hadilábon álltam a kémia-tanárommal, s nem kevés aggodalommal néztem a jövő év elé. Hol van hát olyan jő pálya, ahová ilyen magamfajta legénynek nem kell érettségi? Sokat, sokat kutattam ezt a pályát, mig végül azután elhatároztam, hogy tengerész leszek. Nem mintha az én kis városomban ott a hegyek alatt tengerésztiszteket láttam volna, erről szó sincs. Ez a gondolat abból adódott, hogy az öreg Galambos fia, aki hajdanában mint katona a folyamörségnél szolgált, megmutatta századának a csoportképét. Azon a képen pedig fehér ruhában, fehér simlédeELJÁTSZOTT SZERELEM res sapkában díszelegtek a tisztek. S ez a cifra, simléderes sapka, nekem roppantul megtetszett. Elképzeltem fehér ruhában és díszes fehér simléderes sapkában magamat, karcsún, délcegen, gondolatban magam mellé állítva Zsuzsikát. »Ez aztán egy párI* — mondtam magamnak, nem kis büszkeséggel, s egyből megteltem optimizmussal. De később, amint egy gyanútlan időben jobban kivallattam az öreg Galambos fiát, ismét besötétedett előttem a világ. Kiderült ugyanis, hogy a tiszteknek van csak fehér és simléderes-cifra sapkájuk. Ahhoz meg érettségi kell... Ettől a perctől nem tetszett a tengerész élet... így emésztettem magam, s közben szaladt a nyár. Hol rám mosolygott Zsuzsi, hol ugratott. Néha szeszélyes volt mint az április, máskor kedves, mint a május. Szóval, tipikus pesti lány volt. De a végén azért mégiscsak összemelegedtünk tengerészsapka meg érettségi nélkül is, csakhát, mire odáig jutottunk, már vége is lett a nyárnak, Zsuzsinak pedig indulnia kellett haza. Nehéz nap volt a búcsú napja. Még az állomásra is kisettenkedtem hozzá, hogy utoljára mégegyszer lássam. S ekkor, midőn a jegyváltáskor kettesben maradtunk, egy cédulára felírtam a címét, és megígértem, hogy írok. Azután elvitte őt a vonat... Ahogy otthon magamra maradtam, búslakodásnak adtam a fejem. Magam elé tettem a címet és néztem. Néztem a komor betűket, anélkül, hogy tudatosan elolvastam volna. Másutt, egészen másutt járt az eszem, i A tűnődésből később Lali barátom I ébresztett fel, a mindenkori kenyeres- \ pajtás és cimbora, aki épp vigasztal- \ ni jött engem. Kimentem hát az ud- i varra, s bevetettük magunkat a fák \ árnyékába, és megbeszéltük barátian • az elválás ügyét... Fél óra is elmúlt, mig véget ért a I haditanács. S az idő múltával, ahogy ', a szobámba léptem, iszonyú felfor- • dulást láttam. A széken ott ült az ] öcsém, kezében hosszú ceruza, firkált,1 s játszott a gyerek kegyetlenül. Agyamba rémes gondolat döbbent, ahogy a felfordulást láttam. "Szent ég! Itt hagytam a cimetl A Zsuzsi, a Zsuzsika címét!* S már szórtam is szét a papírlapokat. "Ez sem az, amaz sem! Hol lehet? En bolond! Hogy is hagyhattam itt?,..* Ideges és megrémült lettem nyomban. Mintha remegett, reszketett volna a kezem. Néztem, forgattam a papírlapokat. Egyszer azután nagyot dobbant a szívem. »Ez az!* — kiáltóttam, és boldogan emeltem fel a szürke papírlapot. De ahogy reánéztem, ürömmé vál-' tozott az öröm. Arcom fakó lett, mert a papírlapon furcsa kriksz-krakszokkal, az olvashatatlanságig agyon volt firkálva a cím. S én a nevét tudtam mindössze!... Mire megyek csak azzal, abban a rettenetes nagy városban?... Fejemet majd szétfeszítette a harag, a torkomat meg fojtogatta a sírás. Néztem az öcsire, mint egy fenevadra. Azután végső kétségbeeső-! semben lekentem neki egy pofont, s; a mondatokból mindössze csak eny-! nyi jött ki a számon: — Tel... Te ... Te!... Te tak-' nyos!... Te pimasz fajankó... El-', játszottaad a szerelmemet!... Bánfalvi József Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa és nagyapa, TOROK SÁNDOR kertész 74 éves korában f, hó 28-án rövid szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 3l-én de. 10.30-kor lesz a belvárosi temető kupolájából. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló csalán Rádióműsor Péntek KOSSUTH-RADIO 4,38 Rákóczi-Induló. 5,00 Hirek időjárásjelentés. 8,67—7,59 Vidáman, frissen. Közben: 5,3U Hirek, Időjárásjelentés. 6,00 Falurádió. 6,35 Jó reggelt 1 6,59 Időjelzés. 7,60 Hírek, időjárásjelentés. 7,10 UJ könyvek. 7,25 Színház-, hangverseny- és moziműsor. 7,45 Naptár. 7,59 Időjelzés; 8,00 Műsorismertetés, ldöjárásjelentés.. 8,08 Technikai szünet. 8,10 Operettmuzslka. 8,55 A Jedlkula foglya voltam. Utlnaplórészlet. 9,10 Haydn: F-dur cassatioa, 9.35 Indulók. 9,50 Magyar költők versel. 10,00 Hirek, lapszemle, ldöjárásjelentés. 10,10 Színes népi muzsika. 10,59 Lottóeredmények. 11,00 Rádióegyetem. 12,00 Déli harangszó, hirek, lottó, ldöjárásjelentés. 12,10 Könnyű zeneüdülőknek. 13,00 Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13 óra 15 Operarészletek. 13,50 Tánczene. 14,15 A sárkánytól az ősemberig. IV. 14.35 Napirenden ... 14,40 Férfikarok énekelnek. 15,00 Hírek, közérdekű közlemények. 15,08 ldöjárásjelentés. 15,10 Spanyol dalok. 15 óra 30 UJ Helikon Társaság. 16,15 Suha Balogh József és népi zenekara Játszik. 16,59 Műsorismertetés. 17,00 Hírek, Időjárásjelentés. 17,15 Sziv küldi szívnek. 17,50 Fizika. Kb. 18,15 Irodalom. 18,35 Tánczene. 19,15 Gyári sziréna. 19,30 Kodály dalműveiből. 19,54 Jó éjszakát, gyerekek! 20,00 Esti krónika, IdőJárásjelentés. 20,30 Tea kettesben. 21,10 Nagy gondolkodók a vallásról. 21,30 Francia est. Közben: kb. 22,00—22,20 Hírek. 23,00 Petőfi Sándor verseiből. 23,10 Könnyű zene a hallgatók kívánságára. 24,00 Hirek. időjárásjelentés. 0,10 ifj. Ráez Béla és népi zenekara Játszik. 0,30 Himnusz. PETÖFI-RADIO 6,00 Reggeli zene. 6,20 Színháztárlat- és hangversenyműsor. 6 óra 50 Torna. 8,00—8,10 Hírek, Időjárásjelentés. 14,00 Időjárásis . ásielentés. 14,15 Részletek Leo Fali és Jacobl Viktor Operettjeiből. 15,00 Zenekart muzsika. 15,45 UJ bányászváros. Hosszúhetényben. 1G.0C Könnyű zci:el híradó. 16,30 Orosz operákbői. 17,15 Az egyetem és a termelőszövetkezet. 17,25 Fúvósátiratok. 17,40 Az Irodalom pártosságának kérdéseiről. 17,50 Klasszikus operettekből. 18,35 Beethoven: D-dur vonósnégyes. 18,00 Hírek, Időjárásjelentés. 19 óra 05 Ezer szó angolul.. 19,13 Balettzene. 19,40 Falurádió. 20 óra Heti hangversenykalauz. 20 óia 45 Sporthíradó. 21,00 Hírek, 21,05 vidéki népi zenekarok játszanak. 21,40 Győr színházi életéről. 22.00 Tánczene. 23,00 Hirek, időjárásjelentés. 23,15 Műsorzárás. ApbáUiidelíwU ; J li 4 S M i 1 I. ; — U.UKHi tassa. Javíttassa i vízhatlan. bfirpu• hltó festéssel Csor: dás boiruhajtészitő ' mesternél. Szent ! Miklós utca 7. Felaö; város x i Komblnáltszekrény, ! új diófurnéros, fé' nyezett, eladó. Párl] z.sl krt.'6.. asztalos. • ueiyeggyüjuuiienyi, \ tömegbélyeget ma| gas áron veszek. — ] Bélvegkereskedés, , feolomen utca 4 X ' Középkék ruha. bé' lelt átmeneti kabát ' 15 éves fiúnak, 10, es német sikkötőgép, i csehszlovák színes ! fémépítő, eladó. Go' no] utca 14. fldsz. i. . Egy alig használt ' fűrészporos kályha ' eladó. Boross Jó1 zsef utca 16. fldsz. , 1. ajtó. 7509 | Agyakat, ruhaszeki Tényeket, konyha, szekrényeket, asztalokat. székeket, sezlonokat veszek. Le1 nin krt. 19. Kiss. em. : x7345 Alig használt Bcrva motorkerékpár eladó. Zöldfa u. 4. X7222 Bútoralt, Ingóságait Kisebb családi ház megveszem, hívásra telekkel lakásátadásazonnal megyek. — sal eladó. Újszeged, Kossuth Lajos sgt. Hargitai utca 7. 32., egyes ajtó. xTSSO X7476 Eladó egy gyermekágy matraccal, Gudlln-lüzhely. József Attila sgt. 134. L A a s i e r. • • • 4 v Kertes magánház lakásátadással áron alul eladó. Szűcs u. 3,'a. Egy szoba, bútorral 2 évre kiadó. — „Nem Igényesnek" jeligére kiadóba. 7518 Elcserélném Vasasszentpéter u. 9/a. házban 2 szobás, — komfortos lakásomat esetleg hasonló egyszobásért. Vasárnap egész nap. 7316 Rendes dolgozó nőnek albérleti lakás kiadó, kűlönbejárató, azonnal elfoglalható. Szeged, Április 4 útja 63., házmesternel. 7507 Házhely eladó. Petőfitelep t. U. 422. 7312 E G Y £ B Felest keresek 1000 öl minta-gyümölcsös. földiepres Baktól kerthez. Cím: Vidra utca 3., házfelügyelő. Nemes gyümölcsfacsemeték őszi ültetésre kaphatók. Újszeged, Vedres utca 4. Ugyanott kertmunkások felvétetnek. x Mosógépemmel bérmosást vállalok. — Földvári u. 6. sz Ügyes női fodrászsegédnőt felvesz Hedvig fodrász Mezőkovácsháza. Levélbenl megkeresést ké-' rek. x Rekamié, fotel, függöny, ágybetét. 6ezlon készítését. Javítását vállalom. Sajka utca 12. Dudás kárpitos. x