Délmagyarország, 1959. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-30 / 255. szám
3 Péntek, 1959. oktober 39. hogy ebben az üzemben 22-én volt termelési taA kongresszusi hónap sikeréért Nagy készülődés folyik a szegedi üzemekben Az MSZMP hetedik kong- Kató- és a Zója-brigád képresszusa tiszteletére folyó viselői is. szocialista piunkaverseny A kongresszusi hónapra utolsó szakaszahoz érkezett, tehát most folynak az előMár csak egy hónap választ készületek a Szegedi Ruháéi bennünket a pártkong- gyárban. Nem lehet azonresszus munkájának meg- ban vitás, hogy a tanácskokezdéséig. Szeged ipari üze- zások, értekezletek, megbemei eddig számtalan elisme- szélések után megszületnek résre méltó eredményt ér- majd a kimagasló termelési tek el a munkaverseny fo- eredmények, lyamán, s az utolsó hónap Talán jobban felkészült talán még szebb sikerekkel már a kongresszusi hónapra kecsegtet. „ A ruhagyári dolgozók as továbbra is azokat a felada- igaz tokat tartják szem előtt, t>€'n , , mint eddig: a terv túltelje- nacskozas, melyen jo előre sitését, a minőség állandója- "óba kerültek a novemberi vitását, a termelékenység feladatok. A dolgozok valnövelését, valamint a terme- ^Itak, hogy a negyedik neléssel járó költségek csök- gyedévi tervet a kongreszkentését. A napokban lezaj- SZU81 munkaversenyben való lott műszaki értekezlet - fokozott részvétellel 104 mely egy ilyen nagy gyár százalékra teljesítik. Ezáltal életében jelentős esemény- J0"13 nappal hamarabb bének számít - értékelte az feJezak 32 eves tervet. A elmúlt hónapok munkáját és yallalas annál is inkább felvázolta az év hátralévő tiszteletre melto miután ebidejére jutó tennivalókat: b®1 évnegyedben romlott Legtöbb szó ezen az értekez- a . gyártmány-összetétel es leten a minőségről esett, mi- ™g a harmadik negyedevvel ennek megjavítása még ben az ossztermeles korulmindig fontos feladat. A 18 százaléka került exszegedi pártértekezlet hatá- Po^ra a negyedikben tobb rozata nyomán külön foglal- ™nt 20 szazalek a kiviteli koztak annak a kérdésnek • legjobb műszaki megoldásá- Az ecsetgyáriak két iinneval, hogy a jövő év első pi műszakot tartanak nonegyedében se essen vissza vember hónapban. Elsejétől a termelés az üzemben. 7-ig a Nagy Októberi SzociaA következő hét a terme- lista Forradalom emléke lési értekezletek hete lesz, előtt tisztelegnek, a pártkongmelyeken az egyes üzemré- resszus kezdetétől annak beszek dolgozói megvitatják a fejezéséig kongresszusi műkongresszusi verseny befeje- szakban dolgoznak. Mindkét ző szakaszának célkitűzéseit, alkalommal naponta értéA termelési tanácskozásokat kelik minden egyes dolgozó megelőzően összejönnek a teljesítményét, mégpedig gyárban működő ügyneve- olymódon, hogy dupla munzett minőségi brigádok tag- kalapot vezetnek. Egyiken jai, illetve küldöttei. A sza- a szokás szerinti dekádelbászattól két, a nyers MEO- számolást, másikon a napra tói, a 6-os és a 4-es terem- kész kongresszusi versenyből egy-egy, az 1—2. terem- eredményt. A kimagasló bői két brigád vesz részt a munkasikereket hangos hírmegbeszélésen, de eljönnek adón ismertetik majd a dola kiszes szalagok, a Hámán gozókkalj Bőven lesz édesség az évvégi ünnepekre Az édességipar készül az éwégi ünnepekre. A gyárak már augusztus óta folyamatosan gyártják a szaloncukrot és egyéb édességet, amelyekből bőségesebb lesz a választék, mint tavaly. Négyféle szaloncukrot hoznak forgalomba, mégpedig krémszaloncukrot, olcsó, úgynevezett konzumszaloncukrot, csokoládéba mártott szaloncukrot és desszertszaloncukrot. Bőségesen lesz üreges csokoládé, fenyőfadísznek használható, cukorfüggelék, és mintegy három vagon habkarikát gyártanak. Különböző csokoládék és deszszertek ízléses díszdobozban kerülnek az üzletekbe és ismét árulják a parafinnal bevont porcelánfigurákat. Gondoskodnak a szaloncukor jó elosztásáról is. lövőre megkezdi a termelést a bakléi szövetkezeti primörzö.dség-kombinát is Korábban már hírt ad- zetméter üvegházi termőte- gával történt megállapodás tunk arról, hogy a baktói rületet építenek ki. 3030 szerint 1960. szeptember 1Felszabadulás Tsz tagjai az négyzetméter területet fog- én teljesen készen, üzemkealgyői műút melletti üzem- lalnak majd magukba az, pes állapotban adják át renegységükben több mint egy- új típusú, talajfűtéses hol- deltetésének az építők ezt az millió forint beruházásból land-ágyak. ötszázharminc- országosan is igen jelentős, nagy teljesítményű hőforrást négy négyzetméter nagyságú korszerű mezőgazdasági léfúrattak. Az idei nyáron területen önálló szaporító- tesítményt. még haszontalanul folyt el a ház épül. Az új üvegházakat Ezf. ^ dpQjő primőrzöldnagy mennyiségű hőenergia. összesen négy tömbben épí- g^g.. hajtató termelő telepet A tervezéssel és az építke- tik meg. az újszegedivei együtt — zessel kapcsolatos egyeb A Csongrád megyei Építő- amely már működik is — munkák keslekedese miatt ipari vállalat munkásbri- méltán nevezhetjük majd csak most kezdődhetett el máris javában dol_ zöldséggyárnak. A két üzem az uveghazak epitese. goZnak. Az előzetes tervek együttesen lényegesen több Az egész város számára szerint ez év december 31-ig korai> hajtatott árut, salátát, rendkívül jelentős primőr- mintegy hárommillió forint Paprikát állit majd elo egyzöldség-hajtatótelep felépité- munkát kell elvégez- egy szezonban> mint ^tt séhez hatmillió 772 ezer fo- munkát MI ^Ivegez Szeged össz<? egyen kerterint hosszúlejáratú állami mok' Az ePllKeze8 oeiejeze gzci együttvéve. A korábbihitelt biztosított a tsz tagjai se a jövő nyárra is kihuzo- akhoz képes ezáltal megsokrészére kormányunk. Ebből dik. A Felszabadulás Tera pénzösszegből 8034 négy- melőszövetkezet igazgatósészorozódik a város téli zöldségexportja is. Külön közsésfejlesztési csoportot létesítettek a tanácsnál Igen előnyös volt a köz- szaki emberek hiánya miségfejlesztési alap létesítő- att — a községfejlesztési se az egyes városok, közsé- alap egyes építkezési jelgek számára. Ugyanis a legű beruházásait, felújítálakosság által befizetett hoz- sait műszakilag nem ellenzájárulásból és az állam ál- őrizhették. Rendszerint tal e célra biztosított ösz- műszaki ellenőröket alszegekből sok helyi feladatot kalmaztak megoldhattak a tanácsok a beruházási költségek teraz elmúlt evekben. hére Szegeden — az alap ke- Most> a községfejlesztési reteben — alappal való gazdálkodás évente mintegy 15 millió megjavítására külön közforinttal gazdálkodik ségfejlesztési csoportokat a városi, illetve a három hoztak létre a tanácsoknál, kerületi tanács. A község- Szegeden a városi tanács fejlesztési alap gyakorlati végrehajtó bizottsága titkezelését — városi viszony- kárságának keretén belül latban — a városi tanács működik ez a kisebb léttervosztálya, illetve pénz- számú, de fontos csoport, ügyi osztálya végezte, a ke- amelyekben műszaki emberületekben pedig a kerüle- rek is dolgoznak. A csoport ti tanácsok végrehajtó bi- a városi, illetve a kerületi zottságainak titkárságai. En- tanácsok elvi irányítása nek a megoldásnak az alapján, tervgazdálkodási és eredmények mellett azon- pénzügyi vonatkozásban ban számos hibája is volt. egyaránt közreműködik a Egyebek között az, hogy a községfejlesztési alap felfenti szakigazgatási szervek használásánál. Mivel épí— részben más irányú nagy tész, illetve gépész technilekötöttség, részben a mű- kusi képzettségű dolgozói . .. ___ ... „__._..„is vannak a csoportnak, most megoldódik a közsegfejmok nem tudnak elpirulni, az amerikai statisztika azt is elbírja, hogy az USA 155 polgárának az évi jövedelme eléri vagy meghaladja az 50 millió dollárt. Érzékletesebben szólva: 25 ezer család együttes keresete jut egy-egy ilyen monopolistának! A kis pénztárcák bánják meg... Az aránytalanságok szemérmetlensége még inkább szembetűnő, ha a munkások helyzetére is vetünk egy pillantást. A heti munkaórák száma minden válság idején csökken, s ez a helyzet rendszerint utána is konzerválódik. Természetesen nem olyan munkaidő-csökkentésről van szó. amely a béreket érintetlenül hagyja! A feldolgozó iparban 1956-ban átlagosan 40.4 órát dolgozhattak a munkások hetenként — a múlt évben pedig tovább, zsugorodott ez a szám, 39-re. Kis intermezzóként intézkedtek a névleges átlagbér néhány százalékos emeléséről, de hogy az öröm ne tartson sokáig, ezt a nagylelkű elhatározást a dollár vásárló értékének 20 százalékos csökkenése követte tíz év alatt. Igy esett nagy gondba a hivatalos amerikai statisztika, amikor a reálbérek rovatához ért! A kizsákmányolás nem egyenlő mértékű az ..egyenlőség* országában. Leginkább a négereket sújtja, akik ugyanazért a munkáért jóval kevesebb bért kapnak. t957-ben a teljes munkahéten foglalkoztatott négerek évi jövedelme 3137 dollár volt, az ugyanígy dolgozó fehéreké pedig 4950 dollár. A feketebőrű munkásnők esetében ez az aránytalanság még kiáltóbb. A fehér munkásnőknél 40 százalékkal kevesebbet keresnek. A nagy profitokat és az őrült fegyverkezést így bánják meg az aprócska, kis pénztárcák... A legsúlyosabb nemzeti csapás A szakmunkások egy részének tisztességes, elviselhetően jó életszínvonalat biztosít az amerikai tőke, az tagadhatatlan. Ezért az életszínvonalért, azonban nagyon intenzíven kell dolgozni — nem szólva arról, hogy senkinek sincs egész életére szóló munkaviszonya, de olyan munkatörvénykönyv sem védi a munkást, mint mondjuk nálunk, vagy más szocialista államokban. Az elbocsátás fenyegető réme minden amerikai munkást idegesíti, s egyáltalán nem biztosított öregkori foglalkoztatása. Ilyenformán a szerencsés jobb keresetből tartalékolni kell a munkaképtelen napokra — amelyek nem minden esetben függnek a kortól. Az USA-ban a legsúlyosabb nemzeti csapás a munkanélküliség. Hiába deklarálták 1946-ban a -teljes foglalkoztatottságról* szóló törvényt, ma is krónikusan hat és tömegeket kísért a munkanélküliség. Az USA Statisztikai Hivatala 1958ban 5,4 millió munkanélkülit tartott számon, jóllehet csak azt számították ebbe a kategóriába, aki -munkát keresett*. Az öregek és fiatalok, akik már nem, vagy még nem aspirálhatnak munkaviszonyra, mert munkaerejükre nincsen kereslet, kimaradtak ebből a nyilvántartásból. A munkanélküliségnek azonban ez csak az egyik, a súlyosabb része és ehhez jönnek azok. akik nem dolgozhatnak rendes munkaidőben. 1958 júliusában 11 millió munkást heti 34 óránál kevesebb munkalesztési alap terhére végzett építkezések műszaki ellenőrzése. A községfejlesztési csoport 'Jegy-egy szakembere a kerületi tanácsok községfejlesztési munkáját segíti. Jelentés az útépítések állásáról 9 napokban több forgalmas utcán befejezik az útiest építését — Újabb aszfalt gyalogjárdákat készitenek A budapesti Aszfaltút- építését is, mivel az útépítő Vállalat, amely, mint építés itt is nagyban kihat hírül adtuk, igen sok mun- a közlekedésre, kát végez idén Szegeden, a A Mérey utca, Földműmúlt hetekben bővített ves és Sárkány utcák elkorszerű gépparkjának se- készültével már csak a gítségével a napokban több nagykörúton folynak majd nagyforgalmú utcában fe- úttestépítési munkák. A jezi be az útépítést, úgy- nagykörút építkezését egyébhogy ként a közlekedés nemsokára újabb korszerű gépekkel zavartalanul bonyolódhat erősítik meg a napokban, ezekben az utcákban. hogy ott is hasonlóan haMa estig előreláthatólag ladjanak a munkák, elkészül a Mérey utcának Az év hátralevő hónapa Rákóczi tértől a Marx jaiban egyébként a budatérig terjedő szakaszán az pesti Aszfaltútépitő Vállaúj aszfaltúttest. Lent, Al- lat még több utcában dolsóvároson, a Vadkerti tér- gozik, azonban itt nem az nél a Mélyépítő Vállalat a úttestet, hanem az aszfalthét folyamán befejezi a járdákat építik meg. Uj híd építését, úgyhogy az aszfaltjárda lesz a Földműépítkezés miatt kihagyott ves—Sárkány utcákban, a részen is megcsinálhatják Sztálin sétányon, Ujszegeaz úttest aszfaltozását, s a den a SZUE melletti utMátyás tér—Földműves ut- cában, a Kossuth, a Dugoca—Sárkány utca szakaszon, nics, a Teleki utcák azon Alsóváros e leghosszabb és szakaszán, ahol nemrégiben legfontosabb útján is rövi- készültek el az új lakóhádesen elhárulnak a közle- zak, a Marx téren a most kedési akadályok. befejezés előtt álló úgyneA fenti két helyen fel- vezett G-tömb előtt és a szabadult gépeket a vállalat lakóháztömb belső részén, a színház előtti részre valamint a Párizsi körút irányítja. baloldalán (ahol a postagaUgyanis, a jövő hétre be rázs van), a Kossuth Lajos szeretnék fejezni a Sztálin sugárút és a Csongrádi susétány felső szakaszának gárút közti szakaszon. Egész Csongrád megyére kiterjesztik a szegedi idegenforgalmi hivatal tevékenységét A szegedi tudományos élet „idegenforgalmából" A Szegedi Tudományegyetem nemzetközi kapcsolatai egyre tágulnak, nöIII] Az Országos Idegenforgal- határozat, magában hordja llllmi Tfcnács titkársága a na- annak a lehetőségeit, hogy pókban foglalkozott a Csöng- Szegeden kivül egész Csong|||irád megyei tanács és Szeged rád megye idegenforgalmi j vekednek. Ennek egyik ta megyei jogú tanácsa végre- érdekességű helyeit és ob- nújele az hogy egyre gyakidőben foglalkoztattak, s közülük 3 mii- í|||haitó bizottságának azzal a jektumait bekapcsolják a túllő heti 14 órát vagy ennél kevesebbet "'döntésével, hogy a Szegedi ristautak, tanulmányutak or••• Idegenforgalmi Hivatal te- szagjáras programjaba. Első Ijllvékenysége az egész megyé- lépésként feltárják, hogy ü'Jre kiterjedjen. A titkárság milyen idegenforgalmat vondolgozhatott csupán. Az áremelkedés miatt egyre több családból keres munkát a nő is. 1958 ápri- W^hez" lisában 1,6 millió nő volt munka nélkül, |||adta é_ _ másrészt 700 ezer dolgozó asszonynak ™séggel sem™ kfelek4dik.°"Á tosa'n alkalmassá" teszik a nem kapott munkát a férje. A teljes '^Pénzügyminisztérium máris vendégek fogadására, szálmunkanelkuhek egyötöde néger, jóllehet |||| biztosította a szükséges költ- lás, ellátás, utazás stb. tefoglalkoztatásuk aránya csak 11 százalék y.ségvetést. s így a működési kintetében. Szóba kerülhet elvi hozzájárulását zó helyeink vannak a megyéa gyakorlati segít- ben. s azokat majd fokozaa polgári célokra dolgozó iparágakban. Egymillió családból négyszázezret sújt a munkanélküliség, ugyanakkor a kiesett munkaidőre kapott segély a bérnek csupán egynegyedét képezi. Tavaly 10 hónap alatt kétmilló ember ezt a minimális segélyt is elvesztette. Állandóan növeli a munkanélküliek számát a válságok mellett a korszerűsi|lehetőségek kiterjesztésének Kiskundorozsma, a híres [technikai jeltételei megöl- szélmalommal, továbbá Már| dódnak. tély a maga festői TiszaEz az intézkedés, illetve partjával és strandjával. A tanulmányutak programjáFöiskolai KISZ-VezetÖk "ak összeállításakor figyelanacrtalatrcprúi* lembe veszlk "ajd a megye lapasziaiaicsereje üzemeit, mint például a Vá! Két főiskola, az egri es sárhelyi Majolikagyárat, a tés. 1958 novemberében egy és egyne- pécsi. ..^^"ervezetének Mérleggyárat, s esetleg más gyed millió ember ezért vesztette el munkaviszonyát. A munkanélküli családok egy része úgy védekezik a nyomor ellen, hogy megpróbál elmenekülni. Detroitból tavaly 75 ezer munkanélküli család elmenekülését jelentette a Worker. Egyre huzamosabb időre maradnak emXöt vezetőjét látja vendégül üzemeket. 11 három napig a Szegedi Pe- Az idegenforgalmi hivatal lllldagógiai Főiskola párt- és kiadványaiban ezentúl gon•"•KlSZ-szervezete. A látoga- doskodik Csongrád megye ihtás célja a tapasztalatok idegenforgalmi propagandáU'Jkicserélése, egymás ered- járói is i^re^egiamSiáks muHnrrosan rgke^a "" munka annak érdekében. berek munka nélkül. 1958-ban közel egy- -'közötti kapcsolat ilyen móii- "iidon való további erősítése. hogy kitárjak millió munkás 4—6 hónapon át semmiféle kereseti módhoz nem jutott hozzá, egyfolytában. Vigasztalás, kiút nincs ebből a mély kátyúból. Évről évre súlyosbodik az amerikai munkásság helyzete, s évről évre leplezetlenebből áll előttünk is az amerikai »jólét« legendája. A --szabad* és -korlátlan* érvényesülés világa a biztos elnyornorodást ígéri a munkásoknak az évek távlatában, s a hiteles amerikai statisztika tükrében. a megye mű|||| A Szegedi Pedagógiai Fő- Ptn'ékfit- s azokfa 18 ráil"áXiskola KISZ-szervezetének r\yiteak a figyelmet, mint |I||kezdeményezését örömmel ldegeníorgalmi jelentőségű llllfogadták a többi főiskolák objektumokra is. Kkiszesei. S a mostani első A hivatal működésének lljlilyenféle tapasztalatcseré- ilyen természetű kiterjesztésnek a rendszeressé fejlesz- se módot nyújt majd arra [intése, egymás kölcsönös meg- is- hogy különösen a Szegedi látogatása bizonyára hasz- Szabadtéri Játékok idején ...nos lesz a szegedi főisko- összehangolják a megyei f' [la KISZ-szervezéte számé- kulturális rendezvényekei s '""a ne legyenek ütközésekrabban utaznak külföldi tanulmányútra a különböző intézetek oktatói, kutatói közül, s egyre gyakrabban lát vendégül külföldi kutatókat a Szegedi Tudományegyetem. Az idei tanév is jól kezdődött ilyen szempontból. Jelenleg öt szegedi egyetemi oktató van külföldi tanulmányúton. Horváth Róbert egyetemi tanár, a statisztikai tanszék vezetője a Német Demokratikus Köztársaságban végez tanulmányokat, Gulya Károly Romániában, G. Sós Katalin Ausztriában, Mayer László Bulgáriában, Korpás Emil pedig a Szovjetunióban gyűjt anyagot előadásaihoz és tudományos munkájához. Vendégei is vannak a Tudományegyetemnek. Ezekben a napokban német egyetemi tanárok tartózkodnak itt Jénából. Itt-tartózkodásuk idején előadásokat is tartanak a német nyelv- és irodalomszakos hallgatóknak, illetve az érdeklődő szegedieknek.