Délmagyarország, 1959. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-30 / 255. szám
Péntek, 1959. október 30, 2 Teljes helyeslésre talált a Szovjetunió és az Egyesült Államok közös javaslata az ENSZ-ben A Politikai Bizottság nagy többséggel a szovjet-amerikai közös javusiat mellett foglalt állást Csütörtöki számunkban röviden ismertettük a Szovjetunió és az Egyesült Államok ENSZ-küldötUégének azt a közös elhatározását, amelyben a két nagyhatalom ENSZ-kiildöttsége együttesen indítványozza: utalja át az ENSZ-közgyűlés a Szovjetunió leszerelési javaslatait és más, e kérdésben elhangzott javaslatokat az újonnan megalakult, tíztagú leszerelési bizottság hatáskörébe. Az ENSZ politikai bizottságának szerda délutáni ülésén Cabot-Lodge amerikai és Kuznyecov szovjet ENSZ-delegátusok ismertették a közösen elfogadott határozat-tervezetet, amely olyan helyeslésre talált, hogy az ENSZ 82 tagállamát képviselő politikai bizottságnak szinte minden tagja csatlakozni kívánt a határozat-tervezet kezdeményezőihez. Szerda estig 72 ország küldöttsége jelentette be, hogy támogatja a határozattervezetet. A közös megállapodás rendkívül fontos pozitív eredménnyel Cabot-Lodge a szerda dél- dott el határozat-tervezeté- kaja Utáni ülés megnyitása után hez. jár. mondott beszédében hangsű- a szovjet küldött azt a re- A politikai bizottság a Hyozta, hogy a leszerelés cél- ményét fejezte ki, hogy a szovjet—amerikai közös hajalt illetően létrejött megál- politikai bizottság és a köz- tározati javaslatot csütörtök lapodás rendkívül fontos, tyűlés jóváhagyja a közös délután terjesztette az Reméli, hogy a határozat- határozat-terverétet. ENSZ-közgyűlés elé. Lapzártervezet megnyitja az utat Ez — mondotta — fontos takor a közgyűlés ülése még a további építő jellegű tár- lépés lesz az emberiség év- tart, igy az ENSZ-közgyűlés gyalázok felé, Azt az óhaját ezredes vágyálmainak meg- döntését lapunk következő hatásos valósítása felé: ahhoz, hogy számában közöljük. Hazautazott a haránkban járt lengyel gazdasági kfildSttség A magyar—lengyel állandó gazdasági együttműködési bizottság második ülésszakán Stefan Jedrychowski, a Lengyel Minisztertanács mellett működő tervbizottság elnöke vezetésével részt vett lengyel gazdasági küldöttség a sikeres tárgyalások befejezése után, csütörtökön elutazott Budapestről. nemzetközi,'ellenőrzéssel vég- a népek megszabadulnak a rehajtandó általános és tel- háború borzalmaitól. jes leszereléshez vezető in- Ormsby-Gore, Anglia képtézkqdéseket a lehető legrö- viselője kijelentette, hogy videbb időn belül kidolgoz- nem is olyan régen még a Lemondott Murphy amerikai heiyettes külügyminiszter A Fehér Ház szerdán este hivatalosan bejelentette, hogy Eisenhower elnök -mély sajnálkozással*^ de elfogadta Róbert Murphy külügyminiszterhelyettes lemondását. Murphy évtizedek óta az amerikai külpolitika közismert személyisége volt. Békés törekvések — a költségvetés nyelvén A Szovjetunió Legfelső nai kiadásokat összegező ti* Tanácsa most fotyó teleit figyelték árgus fzeülésszakának egyik legjelen- mekkel Nyugaton. Nos, a tősebb eseménye kétségtele- 96 milliárd rubelre rúgó nül az a beszámoló volt, katonai kiadások a költségamelyet Vaszilij Garbuzov vetésnek nem egészen 13 pénzügyminiszterhelyettes százalékát teszik ki ugyanterjesztett elő az 1960. évi akkor, amikor például 1953költségvetés tervezetéről. ban 108 milliárd rubel, az A költségvetési tervezet összkiadások 21 százaléka előterjesztését nemzetközi szerepelt katonai kiadásvonatkozásban is nagy ér- ként. A csökkentési tendendeklődés előzte meg, mert cia mindenképpen szembehiszen bel- és külpolitikai tűnő s híven dokumentálja összefüggésben egyaránt dön- a Szovjetunió megegyezésre tő fontosságú, milyen ütem- törekvő politikáját. ben növeli nemzeti jövedel- „ 7 , , ,, , . „., „ mét a hétéves terv 'második N TevtlTTegfY ZTTTSSSSSLL SZíT£a isaTzoJaZl foíMtia ZZZtJÁ ZsTsÉ népgazdaság befizetése. Ilyen zolták a varakozás jogossá- 7r)n gát: olyan törekvéseket fezá*c és jóváhagyják. leszereléssel kapcsolatos bárVaszilij Kuznyecov, a szov- mely kérdésben ritkán jött Jet küldöttség vezetője rá- létre megállapodás a Kelet mutatott beszédében, hogy és a Nyugat között. Ez az az a határozati javaslat, me- idő azonban — mondotta — lyet a szovjet küldöttség ok- szemlátomást elmúlt. A letóber 10-én terjesztett elő, szerelési probléma Iránt taaz Egyesült Államok és a nűsftott újabb magatartás Szovjetunió küldöttsége kö- példájaként Ormsby-Gore zött folyt tárgyalások ered- utalt a most kifejtett közös ménye. Megelégedését fejez- leszerelési határozat-tervete ki amiatt, hogy e tárgya- zetre. lások során a Szovjetunió Ez a tervezet — hangsúpartnerei támogatták a szov- lyozta az angol küldött — jet küldöttség aktiv együtt- elismeri, hogy minden előreműködési törekvését. Kuz- haladás a leszerelés útján nyecov kiemelte, hogy a szov- hozzájárul a tartósabb világjet küldöttség előnyösebbnek béke biztosításához, tartotta volna az általános Jules Moch, Franciaország és teljes leszerelésről szóló küldöttségének vezetője megszovjet nyilatkozatot határo- elégedését fejezte kl a hatázottabban támogató határo- rozat-tervezettel összefüggő zati javaslatot, de szemelőtt megállapodás miatt, maid tartva a. másik fél álláspont- azt a reményét fejezte ki, Jait, több módosítást foga- hogy a tízes bizottság munOrszágszerte meggyorsult a szántás-vetés Az őszi betakarítási mun- került földbe a mag. Altalákák — a cukorrépa kivéte- nos tapasztalat, hogy legjoblével — az egész országban ban az állami gazdaságokbefejezéshez közelednek. A ban halad a szántás-vetés. A kukoricatermést a vetésterü- vetőszántásnál máris 88, a let 78 százalékáról takarítót- mélyszántásnál 31 százalékták be és 77 százalékáról a ra teljesttették a tervet, az kukoricaszárat is levágták, előirányzott őszi bűza és rozs A burgonya-vetésteriilet 95, vetésterületének 81 százaléa cukorrépa 69, a naprafor- kán, az őszi árpa vetésterügó 98 százalékáról takarítót- letének pedig 97 százalékán ták be a termést eddig, tették földbe a magot. A Országosan eddig a vető- szántás-vetés meggyorsítása szántás 64, a mélyszántás 20 erdekében azok az állami százalékát végezték el a ter- gazdaságok, amelyekben az melók. A tervezett őszibúza- öszi munkákkal elórehaladvetésterillct 49, a rozs 76 és tak, a termelőszövetkezetek az őszi árpa 89 százalékán segítségére sietnek. De Gaulle üzenetet intézett az Alsériában harcoló francia hadsereghez De Gaulle tábornok, aki az helyzetben jelentős változás alkotmány értelmében a állt be — legalább is szafrancla hadsereg íőparancs- vakban, s hogy az algériai noka is, üzenetet intézett az nép önrendelkezési jogát elalgériai francia haderőkhöz ismerték, és az Algériában szolgála- A háború Ilyen körülmétot teljesítő funkclonáriu- nyek között céltalanná sokhoz. vált: tárgyalni kell! üzenetében újra leszögezi Miért folytatnák a kegyetaz algériai nép önrendel- len és hiábavaló harcokat? kezési jogának elismerését. — teszi fel a kérdést a lap. Hanffiúlyozza, hogy az algóriaiak néhány év műlva maguk döntenek szavazással sorsukról. Lényegesnek minősíti. hogy választásuk teljesen szabad le&ven. Az üzenet megállapítja, hogy a hadTovábbi esős napok következnek Csütörtökön úgyszólván az várható összeütközése hama- tökön reggel háztetőket soegész országban esett az eső, rosan újabb, most már ki- dort le és fákat tépett ki de alig pár milliméter csa- adósabb esőzéseket hoz. gyökerestől, padék hullott és csak né- Ugyanakkor azonban való- Észak-olaszországi várohány helyen, a Dunántúlon színűleg már a hét utolsó sokban csütörtökre virradó valamint az ország északi napjaiban végeszakad a egész éjszaka heves vihar részén mértek 6—7 milllnié- nyárvégi fagyos napok *kár- volt. Franciaországból zivatert. A Meteorológiai Inté- pótlásaként* most. október tarokat jelentettek, zet központi előrejelző osz- végén jelentkező kellemes, Madridi jelentés szerint tályén elmondották, hogy az meleg időnek is. Spanyolország-szerte heves Északnyugat-Európában né- „ , , vihar pusztít. A magaslati hány nappal ezelőtt kiala- íszelorkan, havazas, vidékeken leesett az első kult, s nagy szélviharokat, ciklonok világszerte idei hó- A Gibraltár-szoroserős lehűlést okozó ciklon e ban csak nagy nehézsegekközpontja Norvégia déli te- Európaszerte hűvösre vált kel bonyolítják le a hajórülete fölé tolódott át. A az Idő. forgalmat, lehűlésre jellemző, hogy Svájcban nagy hótorla- London Harroé nevű külpéldául Ausztriában és Ba- szok akadályozzák a közle- városában és Dél-Walesben jorországban a nappali hő- kedést, az alpesi hágókon a csütörtökön reggel havazott. mérséklet alig haladta túl hőmérő higanyszála több he- A Mexikó nyugati partvia fagypontot, Münchenből lyen fagypont alá süllyedt, dékén kedd óta dúló ciklonpedio csütörtök reggelre A nyugat-németországi Fe- nak és árvíznek csupán havazást jelentettek. kete erdő térségében hava- ManzaniUó városában 55 haA' hatalmas észak-európai zott. lálos és 120 sebesült áldociklón-rendszcr szövődmé- Ausztriában óránként 90 /ita van. A vihar és az árnyéként a Földközi-tenger kilométeres sebességű vihar víz súlyos anyagi károkat térségeiben egy másik cik- dúlt, amely Bécsben csütör- okozott. Ion alakult ki, amely szubtrópusi légtömegeket I = .. = •. = /. = ..=..=»« áramoltat felénk. Ennek kö-'JjJ szönhető elsősorban, hopi/ml hazánk több vidékén szer-||[| dán és csütörtökön 20—22;.; tokig emelkedett a nappalim hőmérséklet, s az éiszakáMlll is langyosak maradtak AX két napon mért országos á > lag 9 fokkal magasabb az[l Időszaknak megfelelő so''>' évi átlagnál A rendkivi!" címen 700 milliárd rubel jut az állampénztárba. A lakosjeznek ki a szamok nyel- sag adóbefizetésének aránya vén, amelyekről a világsajtó a múlt évi 7,8 százalékról máris a legteljesebb elisme- 7-4 százalékra csökkent s rés hangján emlékezik meg. °ssze J2 ™lliúrd . m7 „ ' .„., . ... beit tesz ki. Nagyaranyu A 736 milliárd rubel be- növekedést mutat a népgazvételt és 699 milliárd rubel ságfcjlesztési, a szociális, kiadást előirányzó költség- valamint éfulturálls célokra vetésnek különösen a kato- 02 575 milliárd 200 millió ru1 bel 6,3 százalékkal több, | mint az 1959-ben ilyen címen szereplő kiadás. Méginkább teljesebb a költségvetés e tételéről alkotott kép. ha megjegyezzük, hogy az utolsó nyolc évben minden esztendőben egyre inkább növekedő tendenciát mutattak az ilyen célú kiadások. rövid áttekintésünk befejezéséül — még megemlítjük, hogy a művelődés- és egészségügy, valamint a nyugdijak a költségvetésnek több mint egyharmadát — 250 milliárd. rubelnél is nagyobb összeget — teszik ki. akkor máris érthetővé válik, miért ír a világsajtó elismerő hangon az új szovjet költségvetésről. Tömören és legfőképpen azért, mert az utóbbi évtizedekben a világgazdaságban költségvetés még nem fejezte ki ehhez hasonló konkrétsággal a szavak és a törekvések egységét. S ha Hogyan élnek a munkások a „szabad" és „korlátlan" érvényesülés v lágában? Az USA statisztikai adatai az amerikai munkások helyzetéről Az amerikai életformáról dajkált mesék, legendák már minden tárgyilagos melen lénáramlis nynmán'y ember szemében ronggyá • foszlottak. csütörtökön Monor és Pdtrim Nemcsak a kommunisták mondják és btfeiett. nvárias jellegű ziva- ||l| ZOnyltJák manapság, hogy a fejtett szltarnk vonultak át. ;.; várványt eltakarják a valóság súlyos és Ami a továbbiakat illet' Ilii komor felh61( hanem a hazánkból kiszaa szakembereknek az a v* |||| kadt mflgyarok panaszos, keserű levelel, leménve. hogv érmen a M-a s mlnden meglepetés ellenére maguk az deg és a meleg légtömegek| amerikal statisztikusok is. Már most ki—• ;,; nek higgyünk ebben a dologban? A SzaMn CviertrAn Ilii bad Európa szpíkereinek és kommentálj . 4 . Ilii torainak — vagy maguknak az amerinorsol tak a lottót ;.; kaiaknak? Mivel az amerikaíak mégis A hónap utolsó lottó sor-iiij csak illetékesebbek s minden hamis prosolását ismét vidéken ren-[|ll pagandájuk ellehére nagyobb hitellel dezl a Sportfogadási és Lot-X bírnak, mint a müncheni gallikuszok, raté Tgazeatócág. A 44. jáfék-|||| gaszkodjunk az ő adataikhoz annak megbét nyerőszámait oktőber'j"m ítélésében, hogy miként élnek manapság 30-án. pénteken Csurgón. (!•"• az amerikai munkások, a -szabad* és tárást művelődési házban ^korlátlan* érvényesülés világának profid "dk. v letárjal. Tehetjük ezt azért is, mert az Fz alkalommal uevanesak.... USA-ban sem mindenki a tőke megszálsorsoiás.al dőnt'k el. hoiH||| ioUja, mert a haladó amerikai közvéleaz Októberi iá téti hét kört";,; mény Józan tárgyilagosságára és becaümelvlk szelvénvel ye«znet-|||j letességére mindig számítani és alapozrésrt a kővetkotó heti tárgy-1 ni lehetett nyerem ényhúzáson. Égő hafó utasai! mentették meg az Északi Jeges-tengeren X III] A haladó közgazdászok Amerikában llll könyvsorozatot adnak kl nz Egyesült AlX lamok dolgozóinak helyzetéről. Ennek a llll sorozatnak Idén megjelent két kötete az [W utóbbi két esztendő statisztikai adatalt fí öleli fel, szépítgetés és torzítás nélkül, tudományos lelkiismerettel. A tények sereg tagjainak és a funk- tzvesztuiia című színre sietett a szoviet ten-X világosságot derítenek a nagy tőkés gazd'i sünéi "no a vobb íttkél* S ^ errjó^^öb^/' ko6^^! daság méhében végbemenő folyamatra réSrt L ta^elmJt keU^ zelmúltban a Dvina nevű lévő hajója. A Klara Zetkinf - s nem a tőkések pechje, hanem az személyszállító hajó, fedél- gőzös fedélzetére vette a* élet törvényszerűsége, hogy ezek az adaA« Urametet kommentálva Mtén mintegy 350 emberrel, Dvlna 470 utasát és a sze- tok ismételten az Imperializmusról alkoa Dáriz".« tó szTte egvön- utasokkal éT a hajó sze- mélyzet nőtagjait. A hajó J tott marxista felfogást Igazolják. Idézzünk tetútn meréllaDÍt a hoev mélyzetének tagjaival az. legénysége a helyszínre sl-m belőle néhány jellemzőt, távirati stllus» kört'ESl einflköt a Északi tengeri Anadlrból ető hajók segítségével hő-|||| ban! tábornoki kar ogyes tas- Ugolnaja kikötője felé tar- sles harcot folytattak a tűzX jalnak legutóbbi]'megnvi- tott. a_ nv^tenge- ^^wkneín báí®™llll Egyre leijebb a lejtőn... A második világháború óta 1957—98latkozisal késztethették ftz fen váratlan robbanás kö- napon át küzdöttek a lón—MIJ üzenetre. Vetkezett be a hajö Diesel- gokka! és a legnagyobb ve-X a- Humanité című lap motorjában. A robbanástól szélvben sem hagyták el a | , _ .. ,„ _ 4 „^-a-uaa hangsú™'^ b, algériü lángragyúlt a gépház, s ro- Unciát A küzdelem "I ^ "gf z amerS Saságot" nép bátor ellenállása és nl- videsen a hajó nagy része iterrel járt, megmentettek,,] ™ vM8ff az. gf™asflg0;' doLta a francia munkásosz- lángokban állt a ha)ót az elsüllvedéstőly dc f2^ éf SLsTbak aörés rend tály és a francia demokra- A hajó személyzete nem J " ' lyeDDex es ariajmasaooax a rena ták szolidaritása eredmé- vesztette el a lélekjelenlé- a szeméyzet három tagja•• szerre nezve, mert mindig nagyobb és Byezte azt, hogy az algériai tét. A segélyjelekre a hely- hősi halált halt. 1111 nagyobb termelési visszaesést okoznak. 1948—49-ben a válság tíz hónapja alatt 10 százalékkal esett vissza a tőkés gazdaság termelése, de ugyanez a mutató 13-ra ugrott az 1953—54. évi válság nyolc hónapja idején. Azt gondolná az ember, hogy ez a körülmény alaposan megapasztotta a tőkés vállalkozók pénzeszsákját, mert hiszen ez volna az események logikája, de erről szó sincs. A magas monopolárakat a nagytőke fenntartotta, s mindennek ellenére 40,3 milliárd dollárt zsebelt be az utóbbi években átlagosan, az 1939. évi szerényebb 6,4 milliárd dolláros profittal szemben. Matematikai csoda? Honnan, miből? A legbiztosabb bevétel: a fegyverkezés és az adók Békeidőben páratlan eset volt mindeddig, hogy egy állam teljes költségvetésének több mlnt háromnegyedét fegyverkezésre költötte volna. 1958—59-re az USA 80,9 milliárdból 02,8 mlllárdot katonai kiadósokra szánt. Elképzelheti az olvasó, hogy ez az összeg nemzeti tehertétel ós első bevételi forrása nz adóztatás. A következő évre 40,7 mlllárd dollárt kívánnak beszedni egyéni jövedelemadó címén, azaz több mlnt huszonötszörösét az 1941-es háborús év adószlnvonalának. Ennek jó része a kiskeresetű családokat sújtja leginkább, hiszen 1958ban a szóban forgó összeg egynegyedét közvetett adók formájában éppen tőlük hajtották be. Hová vezetett oz a szivárványos -jólét* alakulásában? Az amerikai családok kétharmadának jövedelme nem éri el a létminimumot, egyötödének keresete nem éri el az évi kétezer dollárt, nyolc százalékának jövedelme pedig ezer dollár alatt marad, jóllehet ugyancsak az amerikai statisztikusok állapították meg, hogy legalább kétezer dollár szükséges ahhoz, hogy egy család egészsége károsodása nélkül fenntarthassa magát. A néger családok megélhetési viszonyai ezeken a lehetőségeken belül még szegényesebbek, különösen a mezőgazdasági területeken. Mivel azonban a szá-