Délmagyarország, 1959. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-22 / 248. szám

j Csütörtök, 19B9. október 22. 2 Párizsban cáfolják II tibeti kérdés felvetése a francia—algériai fegyverszüneti az ENSZ-alaookmány megsértését iefenti tárgyalások hírét tették kl tériumban. Az elmúlt napokban — a francia kormányhoz kö- szének elérésére. A kőzvéle­az amerikai "Newsweek* zelálló körökben. mény többsége úgyis mind című lap jelentései alapján Párizs állítólag nem szán- külföldön, mind saját népük — híre terjedt, hogy a dékozik nyilvánosan vála- soraiban azt szeretné, ha francia kormány és az al- szólni Ferhat Abbasz rádió- mielőbb befejeződnék ez a ZérUl ideiglenes kormány nyilatkozatára és nem is kegyetlen konfliktus — írja kepvlselöl Svájcban tárgya- akar közelebbről foglalkozni a New York Times. lasokba kezdtek az algériai a népszavazás megrendező- A londoni Times az algé­fegyvorszünet megteremte- »ében való felelősség meg- riai helyzetről megállapítja, se céljából. A francia tá- osztásának javaslatával. En- hogy de Gaulle egy hónap­jekoztatasugyi mlnisztéri- nek ellenére az a benyomás pal ezelőtt elmondott rádió­umban kedden halarozst- uralkodik a francia köztár- beszéde és a nemzetgyűlés tan cáfoltak az amerikai sasíp< elnöki palotában, múlt heti vitája folytán meg­.A aíf . Lli helyt;"- hogy Ferhat Abbasz nyilat- változott a légkör az euró­, *A hlr m'n1den hozat a új törekvést jelent a paiak és a mohamedánok , 7 iclr Franciaországgal való kap- között. partzsi mintoz- CJ0;a( feivételére a tűzszü- Az Algériai Nemzeti Fel­net megteremtése végett. szabadítás! Front vezetői kö­ri .. Jl. , , „ , A New York Timei című rében, valamint Tuniszban De Gaulle tábornok érdek- amerikai lap szerdai szémá- és Rabatban az az érzés lődássel és egyszersmind tar- nak egyik vezércikkében azt uralkodik, hogv a jég meg­tózkodással fogadta az algé- frja: tévedés lenne azt hin- tört és a harcok kezdete óta riai. felkelők vezetőjének ni, hogy de Gaulle kormá- most először lehetséges a legutóbbi nyilatkozatét, nyát akárcsak távolról is tűzszünet még ha nem is amelynek nyilván az volt a veszély fenyegeti. Ha a fran- lehet pontosan tudni, ho­eélja, hogy kapcsolatot te- cia -ultrák* vagyis az Al- gyon fogják azt megkötni, remtsen a francia kormány- gériéban élő jobboldali fran­nyal. Ferhat Abbasz emll- cla gyarmatosítók túlhajtják tett nyilatkozatában részt az erőszak alkalmazását és követelt annak a népszava- az öeszeeskílvésl kísérleteket, záenak a megszervezésében, akkor arra az lehet a vá­amelynek döntenie kell. mi- lasz, hogy de Gaulle mesz­lyen legyen Franciaországié szebbre megy, mint eddig Algéria politikai kapcsolata, tette. Ugyanakkor a felke­Ezt a feltételt a francia kor- löknek fel kellene Ismerni­mány sohasem fogadhatja el ök, hogy nagyszerű alkalom — jelentették ki kedd este kínálkozik céljaik nagy ré­Meghssszabbílják a szovjet-amerikai látogatási csereprogram érvényességét Murphy amerikai külügyi te, hogy a szovjet—amerikai államtitkár kedden beszédet látogatás-csereprogramot két mondott New Yorkban a évvel meghosszabbítják, nemzetközi politikai intézet mert az mindkét fél javéra megalakulásának 25. évíor- válik. dulóján. Kijelentette: oz el- Fontosnak minősítette a Icövetkező hónapokban — szovjet-amerikai viszony feltevése szerint — oz érte- megjavulását a leszerelés te­kezletek és tárgyalások soro- rületén is. Washingtonban — zata következik és lehetsé- mondotta -r- gondosan ta­qes, hogy a tárgyalások ered- nulmányozzák Hruscsov le­ményeképpen megjavul a szerelési tervét. Megjegyez­Kelet és a Nyugat viszonya, te, hogy e terv megvalósítá­A szovjet-amerikai vi- ta esetén szükség van nem­szonyról Murphy megállapf- zetközi rendőrség létrehozá­totta; »A két ország viszá- sóra. valamint megfelelő el­lyai mesterségetek*. Közöl- lenőrzésre és megfigyelésre. Viharos e'nökválasztás az angol alsóházban Eisenhower bírósági közbeavatkozást Icárt az acélsztrájk ügyében Herbert Sorg amerikai sző- Ismét munkába. A szakszer­: etaégi bíró ezerdán foly- vezet megbízottai viszont tatta Eisenhower ama elő- azt követelték, hogy a bí­terjeeztésének vizsgálatát, róság utasítsa el ezt a ké­rnnely bírói végzést kér a relmet és hangoztatták, hogy 99 nap óta tartó acélipari a sztrájk — ellentétben a sztrájk beszüntetésére. Eisen- kormány állításával — nem hower a Taft—Hartley-tör- veszélyezteti az Egyesült Al­vény alapján kéri a bfrói lamok gazdasági életét. utasítást, amely elrendelné, hogy a sztrájkolók 80 napos átmeneti időszakra álljanak űlévit amerikai lemarass a raMiatacnniaa tarén Medaris vezérőrnagy, az amerikai hadsereg hunts­villel rakétakutató központ­jának vezetője kedden sajtó­értekezleten arra a kérdés­re, hogy az Egyesült Álla­mok hány évvel maradt le a Szovjetunió mögött a raké­taversenvben, így válaszolt: >•Kereken öt évvel. Pokolian Icell sietnünk, ha utol akar1 juk érni őket*. Ew. mk'iű elmondott be­szédében Mednris hangoztat­ta: egy technikai képesség a mai korban umanoh/an fon. tos a harctéren, mint a kato­nai erö. A technikai vereség vesztett csatit jelent. A szakszervezet bérpoliti­kai bizottsága is ülést tar­tott szerdán, hogy meghall­gassa a jelentést a bíróság előtt folyó vitáról. Megvizs­gálja továbbá azt a javas­latot, hogy részlegesen in­dítsák meg a termelést és ezzel vegyék elejét a bíró­sági utasítás kiadásának. Az új összetételű angol alsóház elnogének megvá­alsóház, amelynek tagjait lasztása — a konzervatívok október 8-án választották szavazataival — Ilyen példa meg, elsőízben kedden ült nélküli incidensek közepet­össze, hogy elnököt válasz- te történt, nem valami biz­szon. A parlamenti hagyó- tató jel a parlament to­mányok szerint az alsóház vábbi munkájára. elnökének megválasztása mindig valóságos -szeretet­ünnep*, amennyiben a több­ségi párt egyik tagja java­solja a jelölt megválasztá­sát, az ellenzék szónoka pe­dig pártolja ezt s végül köz­felkiáltással megválasztják a jelöltet. Kedden azonban nem így történt. Az alsóház munkás­párti részének méltatlanko­dására, hogy a párt 60 esz­tendős alsóházi élete során még nem adhatott elnököt a háznak, Macmillan minisz­terelnök hajlandónak mutat­kozott Sir Frank Soskice munkáspárti volt főügyész elnökjelöltségét támogatni A Munkáspárt azonban nem járult ehhez hozzá, részben, mert a jelölt Gaitskell támo­gatója a vitákban az első padsorokban és mert a Mun­káspárt nem volt hajlandó elfogadni art, hogy a Kon­zervatív Párt válassza ki a munkáspárti elnökjelöltet. így azután nem maradt más hátra, mint a konzer­vatívpárti jelölt "csatasorba állítása. Sir Harry Braustyn Hylton-Foster főállam­ügyészt azonban a munkás­pártlak nem fogadták el, s gúnyos közbekiáltásokkal kí­sérték a főállamügyészt tá­mogató képviselők besrédét sőt Ga' kell munkáspárt' vezető erős elégedetlenségé1 és ros'zrlását felezte ki a választás módja felett. Az a körülmény, hogy az — állapította meg beszédében Kuznyecov szovjet b.NSZ-deiegátus Az ENSZ-közgyűlés kedd rámutatott: Az úgynevezett ta többek között a f0^** délutáni vitáján - jellemző tibeti kérdésnek a közgyű- ENSZ-delegátus. Miután W­módon — jónéhány ország lés napirendjére tűzése dur- jelentette, hogy küldöttségé delegátusa nem vett részt, va beavatkozási kísérlet a nevében tiltakozik a kérdés még olyan delegátusok is Kínai Népköztársaság bet- napirendre vűzeze euen, távolmaradtak, akik meg- ügyeibe ét törvénytelen lé- hangsúlyozta: ellene szava~ szavazták e kérdés napi- pés, amely az ENSZ alapok- az előterjesztett határozati rendre tűzését, jónéhány or- mányénak egyik alapelvét javaslatnak. szág pedig csak alacsonyabb sérti meg. rangú diplomatákkal képvi- Mint a legtöbb küldöttség seltette magát. — folytatta Kuznyecov —, A vita sorén felszólalt Ca- mi is szívesebben foglalkoz­bot-Lodge amerikai ENSZ- nánk azokkal a valóban fon­fődelegátus is, aki a régi hi- tos kérdésekkel, amelyek­degháborús hangnemben el- nek célja a béke megszilár­mondott beszédében azt a dítása és az államok együtt­kijelentést kockáztatta meg, működésének kifejlesztése hogy az alapokmány értei- Nem tartjuk azonban kivi­mében az ENSZ-közgyűlés natosnak, hogy ilyen nem­kötelessége a kérdéssel való létező kérdések megvitatá­foglalkozás — a tibeti nép sóba bonyolodjunk, ame­védelmében. lyeknek csak az a céljuk, Kuznyecov, a Szovjetunió hogy megmérgezzék a nern­ENSZ-delegátusa beszédében zetközi légkört és aláássak az ENSZ tekintélyét. Tibet Kína elválaszthatat­lan része és az imperialista köröknek mindennemű kí­sérletére, hogy elszakítsák Tibetet a Kínai Népköztár­saságtól, kudarc vár. Furcsa, hogy hangadónként egyszer­re olyan országok képviselői szerepelnek, amelyekről köz­ismert, hogy a legreakció­sabb rendszerek istápolói és a széteső gyarmatosító rend­szer fő támaszai — mondot­De Gáti'le fogadia a párizsi szovjet nagykövetet Szerdán délután de Gaulle francia köztársasági elnök fogadta Vinogradov párizsi szovjet nagykövetet. Hírek szerint a csúcsértekezlet Idő­pontjáról folytattak megbe­szélést. Debré francia miniszter­elnök ugyancsak fogadta a szovjet nagykövetet. Pihenőre utazott Eisenhoiver Szerdán Eisenhower nem tartotta meg szokásos sajtó­értekezletét, a Fehér Ház sajtótitkárának bejelentése szerint azért, mert öt-hat napra pihenni ment. Az NDK köszönetnyilvánítása Az NDK megalapításának mek, tsz-ek, hivatalok és is­10. évfordulója alkalmával kólák, valamint a Magyar a Német Demokratikus Köz- Népköztársaság polgárai szép társaság nagykövetségéhez szárpmal juttatták el ló­pártszervezetek, a Hazafias kívánságaikat. Jókívánságai­Népfront. a """''"•"•vezetek, kért az NDK magyarországi az iftöságt szöve'ség és más nagykövetsége ezúton mond társadalmi szervezetek, üze- köszönetet. A Kinai Kommunista Párt ós a Japán Kommunista Párt közös nYilatkozata Közös nyilatkozatot adtak za: Hruscsov amerikai láto­kl azokról a tárgyalásokról, gatása mélységesen hatott a amelyeket a Kínai Kommu- nemzetközi helyzet további nista Párt megbízottal és a fejlődésére, majd rámutal. Japán Kommunista Pártnak hogy mindkét párt egyönte­a Kínai Népköztársaság ki- tűén támogatja a nemzetközi kiáltása 10. évfordulója al- feszültség enyhítésére, a bé­kaimából rendezett ünnep- kés együttélésre és a lesze­ségeken részt vett küldöttsé- relésre vonatkozó szovjet ge folytatott. javaslatokat. A nyilatkozat hangsúlyoz- A Japán Kommunista Párt elismeri, hogy a japán nép­nek a béke, a függetlenség, a demokrácia és a semlegessé? útján kell haladnia, ki keli vívnlr a japán—amerikai "biztonsági szerződés* ha­tálytalanítását. A Japán Kommunista Párt küldöttsé­ge kijelenti, hogy a japán nép támogatja a kinai nép harcát Tajvan felszabadítá­sára. Még rövidebb büntetési.sta Azt mondta a -Ramak', hogy a törvény Üldözi éti megtorolja ezeket az aljún és embertelen bűncselekmé­Szomorú és haragos sorok a gyilkos ösztönökről Amikor az amerikaiak lékező tehetsége. Mert lás- neki a modora*. Zárjuk a megrendezték látványos ki- suk csak, mire emlékeznek sort idei bűncselekménnyel: állításukat Moszkvában, az a lapok?! áprilisban Missislpi állam­egyik teremben elhelyeztek 1955 (!) óta 18 néger-lin- ban két meglincselt néger egy elektronikus "csodagé- cselésről tudósított az ame- holttestét találták meg a fo­pet* is, amely a legkülönbö- rikai sajtó, s ezek közül az lyóban... zőbb kérdésekre adott vá- esetek közül egyet sem von­laszt a kíváncsiskodó moszk- tak vissza helyreigazítással, vaiaknak. Megmondta, hogy Csak egy dolog lehetséges: mikor született Washington; nem jutott minden lincse­mennyi nyolcszor hét; hány lés az újságírók tudomására, lakosa van a Földnek és s akkor a 18 eset csak része milyen távolságra esik tő- a teljes "statisztikának*. Köz­lünk a Tejút-rendszer. Tu- tudott ugyanis, hogy az el­tíománycs pontossággal va- dugott kerületekben egymást nyeket. Kevés Igazat is mond laszolt történelmi, földrajzi, követik a kideríthetetlen ebben, hiszen éppen akad ircdalmi és technikai kérdé- bűncselekmények, melyek- egy-két példa, amely diplo* sekre, csak éppen a legújabb nek áldozatai valamennyi máciai magamutogatásra in­kor egy-egy kérdésénél bl- esetben négerek. Nyomtala- kább alkalmas, mint az zonytalankodott "valamics- nul tűnnek el néger polgá- ilyen merényletek megfékc­két«. rok a sebesfolyású vizeken zésére és az ezektől való el­A szovjet emberek elég és a romantikus amerikai rettentésre. Egy-két néger­sokat kérdezgettek ettől a erdőkben-hegyekben, fehér gyilkost valóban elítéltek — géplexikontól, s megelége- banditák gyilkos ösztönei de általában elmarad a bün­déssel summázták, hogy a miatt. tetés. Az egyik amerikai tu­válaszai altatóban pontosak. ... ,. „ dósító, Eubanks Dicknell Csak akkor kezdett az iránta nROVitma imcs-nsptar írta. „Még azokban az ese­tanúsított bizalom meginog- Könnyű így elmélkedni — tekben is felmentő ítéletet ni, amikor hazugságon kap- mondaná a -Ramak*, ha vl- hoz a bíróság, amikor a fe­ták. tatkozásra ls betanították hér vádlottak bűnösséget vi­Lehet, hogy a -Ramak* volna —, tessék bizonyítani! tathatatlan bizonyítékok ta­elnevezésű szerkezetet éppen Tessék megnevezni, hogy kik nÚ6Ítják. Sőt még azok a megbízhatóságból akarta prő- ^ áldozatok, s hol, mikor vádlottak is enyhe ítéletre bára tenni az a szovjet pol- és hogyan lincselték meg számíthatnak, akik maguk is őket' beismerik bűnösségüket. Ez Bszámtalan esetben így tör­Szomoruan és haragosan, . .j^. „ de készséggel nyúltanánk át ^S77^leV.'Z a tado­"tó, aki maga is Dél szü­lincs' lőtte, még sohasem volt .... , , . _, , . szemtanúja, hogy fehér ern­közül. amelyekre a gépet be- m^ cXra! ^ *Lrt állították - ilyenformán küS eUelU <™letórt" hangzott: Hány néger-hnese- tAja szaVazatl jogáért; Az emberi eszményeket és történt az Egyesült Al- nezért ,őnék agyon |,nCseHk mea lamokban 950 ota, s hány Brookhovenben Lamarck ,,nc••,,,, m"9 esetben itelkezett a birosag Smith^t. Clinton Melton öt- Szomorú, és haragra, gyű­i, 1 mereny- gyem,^ apa egy fajvédő löletre ingerel a gyilkos ösz­folett? *Ramak~ szusz- háztulaidonos áldozata lett; tönöknek ez a szabadsága, szántott néhányat, pislákolni Edward Duckworth-t azért Szinte beleszédül az ember, lezdtek a lámpái, s azután lötte agyon Razdója, mert ha elképzeli, hogy még ma szemreboenés nélkül kidobta „fehér emberekkel állt szó- Ls lehetséges büntetlenül em­hrtsv ba~- cwel később Ma- bert ölni és megkínozni — Milyen derék dolog, hoxy ^ Mahany „éi^n vála- fajtája miatt, vagy árért, ilven kényes kérdések is .-á- szolt„ farmerének — s ezért mert személves igazságát, értek a szerkezet -tudat- d!etdvel fizetett. öt huligán fajtája emberi felemelkedé­mezejere!* Az ember meg- halálra kövezett egy 79 éves aéi akarja és szolgálja. S -meli a kalapját es tovább néger farmert: Sam Tho- milyen megdöbbentő, hogv megy meghatódva a műszer mas-t és Thomas Brewer-t ott, ahol ilyen mindenttudó gár, akj a négerek lincse­iésének -statisztikája* felől érdeklődött, minden esetre ráhibázott. „Szemrebbenés nélkül" Az egyik kérdés — azok Tszinteségétöl. Csak akkor jogaik v^de!rne rllatt kínoz. kezd gondolkozni, mikor mar tók halélra illetve löUók száz lepéssel tul van a tett- agyon. 200 főnyi fehér faj­helyen, s a cs^álkozfct a védő és több serlff kézigrá­lózan mérlegelés háttérbe nátokkal és puskákkal ölt szorítja. Lehetséges volna? 7:7? Mintha az amerikai lapok •öbbről számoltak volna be. Hátha ezt a gépet kitanítot­*ák! Utána kell ennek nézni! gépet szerkesztenek, a fe­ketéknek bújni kell a pén­zes fehérek elől, mert a Jogot is pénzért adják. Áz emberi eszményeket — a szabadságot, az egyenlő­meg Ciantonban 1957-ben egy négert. A börtönőrök öt séget, a jogot, a humaniz­négert kínoztak és lőttek must — lincselik meg, ami­agyon 1958-ban; egy rendőr kor feketéket üldöznek, sza­saiát házának udvarán lőtte badjára engedve a pénz­fejbe az egyik néger far- szülte aljas ösztönöket. Pe­mert, mert, mint mondotta dig milyen papos álszentes­és indokolta: -a négereket kedésset oktatják a világot Igen, igen. Valahol egy meg kell leckéztetni«. Egy — s különösen a -vörös* lámpa meghibásodhatott, fehér étterem-tulajdonos világot — ezekről az esz­vagy zárlatot kapott a ma- azért Ölte meg Sámuel Jan- ményekről! sina, esetleg hézagos az em- nings-t, mert -nem tetszett S. L Hézagos ,,«m ékesé*"

Next

/
Thumbnails
Contents