Délmagyarország, 1959. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-03 / 206. szám
Csütörtök. 135!>. szcplember 9. Mé» egyszer a szemetelésről Mennyi örömet és tegyük ez a dicséret? Mert hogy az hozzá, néha bosszúságot is elismerés mögött dicséret tiyújt mindnyájunk számára húzódott meg, senki le nem az utca. Örömmel látjuk, tagadhatja. Kétségtelenül. A hogy egyre szebbek lesznek nemrég befejeződött ünnepi fezeged útjai. Lebontják a hetek a tisztaság terén is régi "kiszolgált* épületeket, meghozták gyümölcsüket, mind több középület és la- Fiatalok és öregek őszinte kőház elé varázsolják az kedvvel és lelkesedéssel dolemberek a féltve őrzött vi- goztak azon, hogy az egész rágágyakat. És persze ami város a reprezentatív kultutalán a legfontosabb, min- rális eseményeknek méltó dig kevesebb a mindezt el- kerettel szolgáljon, csúfító, a város képét elho- Az élet azóta ismét visszamályosító szemét. zökkent a rfei kerékvágásA napokban jelent meg a ba, és mondjuk meg őszinbelügyminiszter rendelete az tén, sokan még úgy gondolutcán, a parkokban, szóra- ják, minden szép volt, jó kozóhelyeken szemetelők, volt, s most egy ideig nyu•tehát a köztisztasági szabá- godtan tovább szemetelhetlyok megszegőinek helyszíni nek anélkül, hogy bármi bírságolásóról, amelynek ér- kellemetlenségük is szártelmében a hatóság 10—20 mazna belőle, vagy anélkül, íorlnt, esetleg ezt meghaladó hogy bántaná jó érzésüket, összeg erejéig sújtja mind- Bátran hisszük, hogy a azokat, akik nem törődnek a notórius szemetelők és azok tisztaság legelemibb szabá- ig, akik véletlen követnek el lyaival sem, felelőtlenül kárt hasonló kihágásokat még a okoznak. rendőrség közbelépése előtt Valóban, a szó szoros ér- meggondolják magukat, s telmében kárt okoznak a vesznek annyi fáradságot, szemetelók, hiszen nemcsak amennyibe az eldobott, illeta város esztétikai szempont- ve felszedett hulladék gyújjjairól van Itt szó, hanem tökosárba helyezése kerül, mindazok egészségéről, akik Ne csak anyagi érdekünk, házai között élnek. Sok vi- hanem erkölcsi kötelessédékl, köztük számos külföldi Künk is legyen a szabályok ' , , , ... megtartasa. Lepjünk fel kivendég kereste fel Idén a vétel nélk(J1 a szabálysér_ várost. Jóleső érzés volt hal- tőkkel szemben, bárhol is lani véleményüket. Sokan találkozunk velük, hiszen voltak, akik az ország egyik nem egyes emberek, hanem legszebb és legtisztább vá- a közösség érdeke fűződik a rosónak tartották Szegedet, tisztább Szegedhez. Vajon mindenkinek szólt (P. I.) Versenyben az üzemi közönségszervezők A Szegedi Nemzeti Szín- helyük létszámához viszoház határozott törekvése, nyitva — ki helyezett el hogy az új évadban az üze- legtöbb évi bérletet, illctmi dolgozók egész tömegeit ve színházi belépőjegyet, bekapcsolja a rendszeres Mivel két külön feladatról színházlátogatók sorába. E van szó, ennek megfelelően szándékának eredményessé- a versenyt ls két részre tagét elsősorban változatos golják. és színvonalas idei műsor- A bárletezési versenyben < tervétől várja, de ugyan- legeredményesebb szervezoakkor az üzemekben és In- nek egy vdtegvevő ródiót a | Fehértón az &zl ha_ termelési tervét, tézményekben _ dolgozo kö- masodik es harmadik helye-1 lószat Ennek bevezetaje- Egyébként a most Nagy az érdeklődés az óvodai felvételek iránt A dolgozó szőlőknek előnyt biztosítanak :•: 1960-ban ismét új óvoda épül Mint minden szeptember- az I. kerületben mutatkoz- azok, akik felvételt nyernek, ben, idén ls sok gondot okoz nak nehézségek, de egészen szeptember 15-től járhatnak az illetékes társadalmi szer- napjainkig megoldatlan volt óvodába, vezeteknek és az egyes csa- a Marx tér környéki új la- A szegedi városi tanács iádoknak az óvodai felvéte- kótelepen élő dolgozó szülők anyagi erejéhez képest lőlek ügye, közelebbről azóvo- gyermekeinek óvodai ellá- kozatosan törekszik arra, dai férőhelyek elégtelensége, tása is. Ezért bizonyos át- hogy szaporítsa az óvodai féAz idei beiratásoknál ezen- szervezést kellett végrehaj- rőhelyek számát. Különösen kívül súlyosbító körülmény- tani az óvodai kerületek az I. kerületben vált ez időként jelentkezett, hogy a ko- meghatározásóban. Eszerint szerűvé, ezért 1960-ban a rábbi évekhez képest jóval a Marx teret és környékét Nádor utcában megkezdik több szülő kívánja óvodába az I. kerülethez, pontosab- egy új és modern óvoda épíjáratni gyermekét. Sajnos, ban a Hajnóczy utcai és a tési munkálatait mindeddig nem tudtuk any- Boross József utcai óvodányira kibővíteni óvodaháló- hoz kapcsolták, ugyanakkor zatunkat, hogy az egyre nö- körzetet állapítottak meg a vekedő igényeket ki tudjuk múlt évben létesített Oroszelégíteni, s ezért szükségessé Ián utcai óvoda számára is. vált, hogy a Művelődésügyi Ezek a változósok magukkal Minisztérium rendeletben hozták, hogy több óvodás szabályozza az óvodai felvé- kisfiúnak és kislánynak meg teleket. A rendelet — mely kell válnia a korábban mega közelmúltban jelent meg szokott óvodáktól és az — messzemenően figyelembe újonnan kijelölt körzetben veszi a dolgozó családok kell jelentkeznie felvételre, helyzetét, s éppen ezért rög- Számos szülő elégedetlensézíti, hogy gét ós tiltakozását fejezte ki előnyben Gmia"l ™*iyugtatésukAutomalanap Az egyik ukrán bányában véget ér a műszak. A bányában a felszínre jövet egy hosszú folyosón mennek keresztül, melynek falain érdekes műszer látha1, tó. Ebbe a műszerbe zsetondarabkákat dobnak be, amitől abban a pillanatban világos lesz, "kisüt a nap*. A műszer különleges lámpája pótolja a napsugarat a föld alatt dolgozó munkások számóra. A "sütkérezés* idejét orvos állapítja meg, aki ennek megfelelően két-, három-, avagy négyperces "zsetont* ad a munkásoknak. a felvételeknél kell részesíteni azoknak a szülőknek a gyermekeit, akik mindkelten dolgoznak. A továbbiakban, ott, ahol szükséges, azoknak a gyermekeknek ót kell adni óvodai helyüket, akiknek csak egyik szülője van állandó alkalmazásban. A rendelet azt is előírja, hogy iá közöljük, hogy valamennyi óvodában egyformán jó az ellátás és a gyermekekkel való foglalkozás, s bizonyára hamarosan megbarátkoznak az új óvodával ls. Rádióműsor KOSSUTH-RADIO 4,25 Rákóczi induló. 4,30 Hírek, Az új körzeti beosztást az érdekelt szülőkkel oly formán Ismertetik, hogy az , ...... , érintett óvodákban mindea gyermekek jo ellatasa es nűtt kifüggesztik a módosia velük való gondos foglalkozás érdekében ezentúl egyetlen óvodába sein vehetnek fel több jelentkezőt. mint a hivatalosan megállapított férőhelyek száma. Minden szülő csak a lakóhelye szerint illetékes körzetnél kérheti gyermeke óvodai felvételét. A beiratkozások szeptemE szükséges megszorítások ber 12-ig tartanak. A jeellenére sem sikerül azon- lentkezések alapján felvéban minden óvodai ellátásra teli bizottságok döntenek az den • • • 16uo Egy falu — egy jogosult gyenneket elhe- újonnan jelentkező gyerme- ! 16'?5..,MŰ,?*!^íne,J£!!Ji 1Í00 lyezni. Szegeden különösen kek ügyében, s ezt követően ! vi^zoiunk. idöjárásfefentóí — Nfctara- 17,13 Hortobágyi dalok Behár I György feldolgozásában. 17,33 Lányok, asszonyok . . . 17.48 Kodály: Nyári este. 18,05 Könnyűzenét híradó. 18,33 Fórum. 18,50 Offenbach: Hoffman mesei. Dalmű. A szüngtben: 19.55 Jóéjszaniázsás • két gyerekek. 20,00—20,25 Esti krónika, ldójáráslelentés. 20,55— ! 21,10 Láttuk, hallottuk . . . 22,05 klfO- I Hírek, tdőjáiásjelen'és. 22,20 zene. 23,10 Kamarazene. 15,30 Tannhfiuser. Operarészletek. 16,10 A tó királynője meg a parasztlegény. 16,40 HangvcrIdőjárásjelentés. 4,40—7,59 Vldá- Keny gyermekeknek. 17.15 A Balman, frissen. Közben: 5,00 Fa- tlmore-affér. 17,30 **ránczcr.e. lurádió. Utána a vidéki színlia- 18,05 Heine két verse. 18.10 Zezl műsor. 5,30 Hirek, Időjárás- nekari muzsika. 18,50 Farkas: Jelentés. 5,50 Az ipart rovat mü- Asztali muzsika. 18,00 Hirek, idősora. 6,20 Néhány perc tudo- járásjelentés. 10.03 1000 szó ororoány. 6,59 Időjelzés. 7.00 Hírek, szui. 19,15 Közvetítés Balatonídőjárásjelcntés. 7,10 Uj küny- füredröl, a népművészet mestevek. 7.25 Színház, hangverseny reinek találkozójáról. 19,45 UJJáés moziműsor. 7,45 Naptár. 7.39 születő gyárak. 20,00 Tánczene. Időjelzés. 8,00 Műsorismertetés, F.lllpérti, ,„ „,..„,, Időjárásjelenés. 8,08 Technikai z0'4fl Falurádió. 21,00 Hírek, szünet. 8,10: Dallal, tánccal a vl- 31-65 Hanglemezparádé. 21.50 lúg körül. 8,55 Édes anyanyel- Mesterséges holdak a Mars ködiióI]áíéí;'.009,rrAUev1ídaAmgnChSar^: Szimfonikus hangvernlka .. . 10,00 Hírek, lapszemle, ser>y- 23.60 Hírek, időjárásjelenidőjárásjelentés. 10,10 Mennyei tés. 23,15 Műsorzárás, ügyekben utazom. Regényismertetés. 10,40 Beethoven-dalok. 11,00 Betyár. Folytatásos regény. 11,20 Részletek Farkas Ferenc Zeng az erdő és Kókai Rezső Fülemüle c. daljátékából. 12.00 Déli harangszó, hírek, időjárásjelentés, 12,10 Könnyű zene. 13,00 Nemes Nagy Ágnes és Rába György verseiből. 13,10 Nótacsokor. 14,00 Majakovszkij gyermekverseiből. 14,10 Tánczene. 15,00 Hírek, közérdekű közlemények. 15.08 Időjárásjelentés. 15,10 A munkásmozgalom dalaiból. 13,25 Bécs és Mauthausen ... 15,45 Daltanulás. 16,05 NaplrenAz őszi nagy halászatra készülnek Fehértón Hamarosan megkezdődik a csaknem nyolcezer önkiszolgáló nyitott a József Attila sugárút 82 szám alatt a Szegedi Elelmlszerklskereskedelml Vállalat. Bő áruválaszték, kényelmes, gyors vásárlási lehetőség a külvárost dolgozók számára reggel 6 órától este fél 8 óráig. anntajc^u. - — - laszat. Ennek bevezetője- Egyébként a most kifő- i Hírek, eonségszervezőktől ls Ép- zettnek pedig 12 ko«[ ként tegnap próbahalásza- gott halmennyiséget folya- Könnyű pen ezert versenyt kezde-vet. S^et^ab ^ | | negyvennyolc holdas tóban, delemnek s azt Szeged, illetve Kecskemét lakossága PETOFI-RADIO 5,00 Reggeli zene. 6,30 Színfogyasztja majd el. A gaz- ház, tárlat és hangversenymű, , „ ..„.„, ...ji-ju ' ser. 6,50 Torna. 8,00—8,10 Hírek, daság exportkötelezettséget időjárásjelentés. 14.00 időjárása következő hónapok hal- ; éB vízállásjelentés. 14.15 Kamara. ,. ... , zene. 15,00 Mezei csokor. 15,20 mennyisegebol teljesíti. I A külföldi sajtó hasábjairól. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek. jóbarátoknak, gazdatársaknak —, Szabó Klára doktornőnek, ki férjem és édesapánkat önfeláldozóan gyógykezelte —, Terményforgalmi vállalat, papucsos KTSZ és a tanacs dolgozóinak, kik részvétükkel, virágadományaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. ÖZV. Katona Pálné és családja ménvezett közöttük, annak szés t v érdekében, hogy minél több bérletet adnak jutalomként. , Ebből a tóból a terv sze_ állandó bérlőt szervezzenek A színievad végen osztják rint 18Q m.zsa h&,at a dolgozó közösségekben, a ki a másik, az egesz évre : j.. A óba eredmé. színiévad során pedig mi- szolo verseny dijait a két- biztatóak s eszerint nél több jegyet közvetítse- hetes teülfóldi utazáirt, a bíznak abban_ h hal. nek a munkahelyekre. A második helyezettnek jaió j gazdasAg teljesíti ez évi, v erseny elbírálása aszerint világvevo radiot es a har- > történik, hogy a közönség- madikat megillető 24 kötet >ODC>CKKX>OCK>OO<><X>OO<K>O<>O<>O^ szervezők közül - munka- könyvet. g . Ugyancsak jól kioktatták a fényképezés technikájára és DIMTÉDO-7ADA.~N * miniatűr magnetofon-készülék használatára is. — Átadok neked egy féltenyérnyi nagyságú magnetofon-készüléket. Ezt belső zsebedbe helyezve használhatod olyankor, ha valakivel beszélgetsz és pontosan meg akarod örökíteni azt, amit mond. Harminc perces beszélgetést lehet rá felvenni. Adok hozzá ötven szalagot is Otthon lehetőleg senkinek se mutogasd, de ha mégis meglátná valaki, mondd azt, hogy idekint vásároltad, mint érdekességet. (64) — Üzletben is lehet ilyet kapni? — Nem. De ki tudja ezt Magyarországon? Aztán rátértek arra, milyen feladatokat kell majd N. Tóthnak otthon ellátnia. Charles bonovan részletesen A^AÓUiAdelé^ek ADÁSVÉTEL Bútoralt, hagyatékot, ingóságait megveszem. hívásra azonnal megyek. Kossuth Lajos sgt32. 1. ajtó. szeged, Tündér u. 17 szám alatt 9 hónapot; süldő eladó. Krd. csütörtökön egész nap, a többi napokon 5 órától. .16 rekamié eladó. Minden nap 4—'7-1*Csóngrádl sgt. !«• Alig hoautált kb. 20—a a cseh gyermekkerékpár eladó. Al^yói ut 30. Délután 4-től. 5525 Lladó erős férfikerékpár, fényképezőgép. Szoba, konyhás, spelzos lakásom elcserélem hasonlóért. Bécsi krt. 23. 3576 Fehér mély gyermekkocsi, nagy zománcos tűzhely, fehér villanylámpa, léi keményfa-háló ' ladó. Világos u. 8. Bőrkabátját most alakíttassa, Javíttassa vízhatlan festéssel. 40 éve fennálló műhelyemben. Csordás bórruhakéttrJtö mestsr. Szent Miklós u. 7. Fclsüvárrm. X liiinxszer, Steiner, Suinugyl u, 19. Olcsó Javítás, azonnal, vétel, csere. x I ! Rekamié, fotel, matrac, ágybetét, sezlon, függönv készítését, Javítását vállalom. Sajka u. 12. Dudás kárpitos. x Skoda sportkocsi felújított állapotban eladó. Patyl autóservice, Szeged, Kossuth Lajos sgt. 18. Telefon 30-48. x 1 bédlrtbútor, modern faragott, príma ál| lapotban. kárpitozott székekkel olcsón eladó. Megtekinthető Budapest, VIII., Kiss József utca 8. Ili 18, délután 6 után (volt Aggteleki u.) Urbánylné. EGYÉB Bútorozott, vagy üres szobát keresek költségtérítéssel „Minél előbb"' JeUgére H XHII sötétkék Megtaláló, jutalomért. Elveszett fiűkabát. adja le Brüsszeli krt. 20 sz.i alá. 6553< ;C~PINT£R— SZABÓ:") TitUos utakon Baktól gyümölcsösbe felest keresek. Vízvezetékes öntözés. Erd. Pusztaszeri u. 16. 5538 5 hónapos gyermek mellé azonnali fel vétellel kiadóba. Ápolónőt alkalmazunk gyermekotthonban. Képesítés szükséges. jelentkezés délelőtt: Londoni körút 15. 3334 Zöld Pannóplu kitűnő rtllapotbun eladó. Lenin krt. 81 fdsz. I. Nagy, uj dunyha, 2 párna eladó. Csütörtök délutántól, Zombory, Vasasszentpéter U. 6/0. 3468 Kereskedő szakmába tanulót felvesz a Délmsgyarországi Üveg- és Porcelánértékesítő Vállalat. Jelentkezés csütörtökön és pénteken Szeged, Var u. 2 «r. központi Irodában. * Lakást adnék iskolás kislánynak ellátással. Erd. Oskola u. 17. Házfelügyelőnél x55«2 Ügyes fodrásznd állast keres, lehet vidékre la. Sajka u. 13. fodrágzüzletben. — Mindenhová be kell hízelegned magad ... — Ezt nálunk úgy hívják, hogy benyalni... — Ha neked úgy jobban tetszik?... — Persze előfordulhat, hogy tényleg nem értek egyet kioktatta arról, milyen értesülésekre van nekik elsősorban valamivel... szükségük: ait ül* o a ~ 0,3 m <?1??BmiXel ,nem, érthetsz egyet, aminek reali- _ A te munkád főleg pénzügyi és gazdasági jellegű, keresek §4asa van. lehat amivel a legjobb kommunista sem er- Lehetőleg magadhoz kell kémed minden fontosabb, or gyermekszerető 2tene egyet. Neked alkalmazkodnod kell mindenkihez ós szágos jelentőségű gazdasági és pénzügyi aktát. Ezeket nyugdíjas, vagy ma-gmindenhez. Te ettől a pillanattól kezdve kem vagy. Nem vegyindigóval lejegvzed magadnak. Apró dolgokkal ne gános nőt. orosz já-gszabad magadra felhívnod a figyelmet. El kell tűnnöd a foglalkozz, csak országos jelentőségű ügyekkel. Rendszett 282SZaKMváriefer§ szürkesegben. resen jelentened kell a deviza helyzetet, a gazdasági élet hátamögött. Dél-P — Dehát főosztályvezető vagyok... UtasUanom is alakulását, a terveket. Nagyon alaposan figyelj arra, mi56865 kell, szidnom is kell, dicsérnem is kell... lyen hibák vannak a magyar gazdsági életben. Főként a — Mától kezdve csak mértékkel. Ha el tudod kerülni, külkereskedelemre fordíts figyelmet. Előzetesen értesíts majd bennünket minden gazdasági tárgyalásról, amelyet előkészítenek. Pontosan tudomásunkra kell hoznod, hogy — akár keleti, akár nyugati tárgyalásokról lesz is szó — milyen utasítósokkal indul útnak egy-egy küldöttség. — Nem túl veszélyes ez? — Hát nem éppen veszélytelen. De meg kell tenned. Értesülnünk kell jóelőre mindenről... Az elméleti és gyakorlati kiképzés váltakozott. N. után. Jéí el veszek 2 lehetőleg "ne" te™dönts"ügyekben. Értsd meg: rád nem fi Lenin krt. 81. fdsz.figyelhetnek fel. Semmilyen vonatkozásoan. 2. 5315$ Miután N. Tóth megkapta a "helyezkedésre* vonatJkozó instrukciókat, áttértek más oktatási anyagra. A főnvuBdüi/^ £cszTál^ezeTö"'ka^tt"'gyűriít, "amelybe 'mái" nevének nyugdíjsa a"zonVokezdőbetűi bele voltak vésve. elmenne gyermek-ú _ Ebben gyorsanölő méreg van. Ha mór úgy látod, gondozónak, vagygh minden veszve van és sehogysem tudsz szabadulni, srssr^liá^&iK^'K6' - «" T«fvrr.? ar^Tas®5^ A kiképző tiszt kivitte a város szélére, kusztatta, aztán egy nagy csomaggal erdőben, hegyek között, országúton trÁerA7+0+VPlö. mivel szakképzettsé-X terreJ társaloghatsz, ge ugyanaz. Cfrn. _ Errc el is v«gyok szánva kiadóban. _ — Csak ne siesd el a dolgot, s nehogy bevedd ve- harmlnc kilométeres menetgyakorlatot végeztetett Szőreg és Vidéke9szélytelen helyzetben is. Szükségünk van rad. Elvégro Megtanította arra is, hogyan kell térkép és iránytű segitKörzeti Földmüvea-pelpocsékoltunk már másfél esztendőt, amíg kiszemeltün.í.. . re-'+raiivi szövetkezet terv éagj, t é semmit sem csináltál... KMS: Dzslu-dzsicu fogósokat és egyebeket te "átvettek*, ma baronn°l8betepet^Charles Donovan kioktatta például N. Tóthot arra hőre. Feltétel: Mun-^gyan kell valakinek a nyakára tenyér-éllel ugy ráütni ségével tájékozódni, hogyan kell hangtompítós p'sztollyat Jelöni valakit közelről. Különösen sokáig oktatta N. Tóthot a sejtbeszervezésre, valamint a rádió adó-vevő készülék kezelésére... .„. _ - PB - Lassan letelt a kiküldetés. N. Tóth jóformán semmit ka körhöz szükséges fibogy az jUetó azonnal meghaljon. Arra te megtanították. nem véKzett el a hivatalosan reá bízott feladatokból, képesítéssel kellő ha már menthetetlen helyzetben van, s csak egy SZÍT1te minden idejét Donovannal töltötte. Még két hete íal véalítué'g vagy ód len fél lel áll szemközt, akkor V-alakba feszitett két u.i- volt hátra, ezért megállapodtak, hogv a hivatalos ügyekokievéi.' jelentkezés Ójával nyomja ki bátran és nyugodtan ellenfele szeme'. „ek szentelik magukat. Donovan felajánlotta, hogy keszeméiyesen szőre*,9 Kapott ajandékba egy huszonöt centiméter hosszú /x?re jar N Tóthnak a különböző kereskedelmi ügyletek Petőfi Utca 66 szám x tőrt is. »Ezt lehetőleg hordd mindig magadnál* — szolt lebonyolításában, s olyan segítséget nyújt neki, hogy dénái" $112: instrukció Hetekig tanulták a tőrrel való bánásmódot, még nagyobb tekintélye lesz. fiu szúrás, a döfés, a vágás, a dobás mozdulatait. A tor A kiküldetés letelte után N. Tóth Ferenc hazaérke?í°f!írí és ,Aé,?Hn5f°RüntyúJába egy másik penge is be volr építve, amely Budapestre. Beszámolt feletteseinek üzleti körút|áréUny if) pK'.-Pmbwon,ésr8 kiugrott s amellyel azonnali halaltJehc- rendkívül örültek a "sikeres* útnak, tás BzéPtember i-lg.otett előidézni Ha valakit megsértett a penge mérgezett tas ezeptemoer 'R ^ nerceken belül elpusztult. (Folyt, KOV.)