Délmagyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-18 / 193. szám

Kedd, 1959. augusztus 18. 6 Megőrizte hazai veretlenségét az SZVSE SZVSE—Jászberény 2:1 (2:1) Vasárnap délután fél 5-kor városunk NB II-s csapata a jászberényieket látta vendégül. A nagy érdeklődéssel várt NB II-s bajnoki labdarúgó-mérkőzésen Török — Juhász, Bischoff, Réti — Balázs, Laczi — Halász, Becker, Batki, Gyimesi, Kiss összeállításban kezdett az SZVSE csapata. Már az első percekben gólt ért el a lelke­sen támadó vasutas együttes. A második percben Laczi előreadott labdájával Batki húzott el a balszélen, s beadását Becker lőtte a hálóba. A következő percben már a szegedi kapu volt kétszer is veszélyben. Előbb Török, majd Bischoff mentett sze­rencsével. A szemerkélő eső miatt csú­szóssá vált pályán az első félidőben nem alakult ki szép játék. A kapusok is igen nehéz helyzetben voltak a csúszós labda miatt. De míg a jó formában levő jászbe­rényi kapus rendszerint megfogta a lab­dát, Török, a szegediek kapuvédője sűrűn kiejtette, nagy izgalomban tartva a né­zőket. A 23. percben egyenlített Jászbe­rény. Szántai 18 méterről eresztett meg hatalmas lövést, amit Török elnézett, elő­relépett, s mögötte vágódott a labda a jobb felsősarokba. A másik oldalon Becker lövései jelentettek veszélyt a jászberényi kapura. A 35. percben is veszélyesen tört ki, de a jászberényi védők ollóba fogták, majd ellökték a lövés pillanatában. A já­tékvezető 11-est ítélt, amit Beoker értéke­sített is (1:1). A gól után némileg visszaesett az SZVSE játéka, ehhez hozzájárult az is, hogy a félidő közepe táján egy összecsapásnál megsérült a különben jól s biztosan játszó Bischoff, s Becker állt a helyére, Bischoff csak a balszélen statisztált. A második félidőben váltakozóbb volt a játék. A mondhatni 10 emberrel játszó Vasutas időközönként erőteljesen és lel­kesen támadott. Egy ilyen roham közben az előretörő fiatal Balázs három jászberé­nyi játékos kicselezése után lövést eresz­tett meg, amit a balfedezet kézzel húzott le. A jászberényi játékosok tiltakozása ellenére 1 l-est ítélt a játékvezető. Ismét Becker állt a labdának, ezúttal azonban a kapus jó ütemben, jó érzékkel vetette el magát balra és a viszonylag lassú lövést el is csípte. A félidő további részében egyszer-két­szer veszélybe került a jászberényi kapu, úgyszintén a vasutasok kapuja is. Több­ször kavarodás támadt a kapuk előtt, de gól már nem született. A 10 emberrel ját­szó szegedi vasutas együttese megérde­melten szerezte meg a győzelmet, a külön­ben tetszetős játékot mutató jászberényi­ekkel szemben. Csak az rontotta a szép játékot időnként, hogy egyik-másik játé­kos megfeledkezve magáról durvaságra ragadtatta el magát. Ezt a szegediek több­nyire viszonozták is. A szegedi csapatbíl Becker. Juhász és Réti, valamint a fiatal Balázs érdemel dicséretet. Feltűnő volt az egész mérkőzés alatt Halász gyenge szereplése. A jászberényiek közül Rétsági, a középhátvéd és Szántai a jobbösszekötő, valamint Balogh a kapus játszottak jól. Hammer játékvezető néha bizonytalan volt ítéleteiben. Ma kezdődik a négy város röplabda-tornája A városi röplabdaszövet­ség rendezésében ma, ked­den kezdődik a négy város közötti torna, melyen Deb­recen, Miskolc, Győr és Sze­ged férficsapata, valamint Győr, Miskolc és Szeged női csapata vesz részt. (A nők­nél három csapat indul.) Az első napon délután 2 óra­kor kezdődnek a mérkőzé­sek az újszegedi Textiles­pályán. NB n-EB EREDMENYEK Keleti csoport Bpj Spartacus—Szolnok 1:0 UTTE—Diósgyőri B. Egyetértés—Miskolc 2:1 Kecskemét—Borsod 8:0 Ozd—Orosháza 1:0 Debrecen—Bp. Elére 3:2 Nagybátony—Pénzügyőrök V-"0 A bajnokság állása 1. Borsodi B. 3 5:1 5 2. Debrecen 3 11:4 5 8, UTTE 3 3:1 « 9. Bp. Spart, 3 5:2 4 5. Bp. Előre 3 8:6 4 8. Kecskemét 3 3:3 3 7-8-9. Miskolc 1 3:3 3 7-8-9. Szolnok 3 3:3 3 7-8-9. Egyetértés 3 5:5 3 10. SZVSE 3 3:4 3 11-12. Pénzügyőrök 1 2:2 3 11-12. Ozd 3 4:4 2 13. Jászberény 3 4:9 2 14. Nagybátony 3 3:7 2 15. Diósgyőri B. S 2:5 2 16. Orosháza 1 2:8 1 A LABDARUGÓ NB I ÁLLÁSA I. Dorog s 8:2 5 2. MTK 3 10:5 5 3. U. Dózsa 3 6:4 5 4. Diósgyőr 3 4:3 4 6. Bp. Honvéd 3 7:6 3 6-8. Csepel 3 4:4 3 6-8. Ferencváros 3 3:3 3 6-8. Pecs 3 3:3 3 9. BVSC 3 3:8 2 10. Vasas 3 4:8 3 11. Szombathely 3 5:8 3 12-13. Szeged 3 3:8 3 12-13. Salgótarján 3 3:4 3 14. Tatabánya 3 2:4 1 MTK—Szombathely §72 (3:1), Budapest. Vasas—Ferencváros 2:2 (2:1), Népstadion. Újpesti Dózsa —Bp. Honvéd 2:1 (1:1), Népsta­dion. Dorog—Pécs 1:1 (1:1), Pécs. Diósgyőr—Csepel 2:1 (2:1), Diós­győr. Tatabánya—Salgótarján 0:0, Tatabánya, Miért kapott ki a SZEAC? Lapunk vasárnapi számában közültük, hogy a SZEAC NB l-es labdarúgó-csapata Budapesten a BVSC-től 3:0-ás félidő után 4: l-es vereséget szenvedett. A mérkőzéssel kapcsolatban meg kell mondani, hogy a SZEAC már a pályára lépéskor nagy hátrányban volt, mert Vass sérü­lése, Szabó pedig lázas betegsége miatt nem játszhatott. A csapat összeállítása az alábbi volt: Mészáros — Bénák, Portörő, Kürtösi — Baráth, Zallár — Folyvás, Reményik, Hajós, Nemes, Nyári. A SZEAC a vártnál jóval gyengéb­ben játszott az első félidőben, hiányzott a lelkesedés a játékosokból. Fordulás után kiegyenlítetté vált a játék, a szegediek a nagy hátrányt azonban nem tudták behozni. A BVSC játéka kemény, időnként durva volt. Ennek ered­ménye, hogy az első félidő középén Baráth súlyosan meg­sérült. Baráth ezután jobbszélsőt játszott, de sérülése mi­att nem nagyon tudott beleavatkozni a játékba. A SZEAC első két mérkőzésén, a Ferencváros és az MTK ellen biztatóan játszott. Ennek alapján megvan a remény arra. hogy a csapat újból összeszedje magát és megfelelő eredmények elérésével megállja helyét az NB I-ben. Nem volt meglepetés a megyei labdarúgó-ba jnokságban A megyei labdarúgó-baj­nokság harmadik fordulójá­ban nem akadt különösebb meglepetés. Egyetlen meg­lepő eredménynek számít, hogy a csongrádi tizenegy Hódmezővásárhelyen legyőz­te a H. Vasast. Alsóvárosi MÁV— Mindszenti MEDOSZ 5:1 (4:0) Szabadság tér. A hazai csapat az alábbi összeállítás­ban játszott: Kanalas — Bullás I., Bakacsi, Barna — Vajas, Bullás II. — Dudás, Bulik, Tombácz, Pacsika, Balog. Az első félidőben nagy erővel támadott a ha­zai csapat és a 20. percben már 3:0 volt az eredmény. Az alsóvárosiak fiatal csa­társora jól megállta helyét. A hét legjobbjai Sonkó Klára, a szege­di női kézilabda-váloga­tott kapusa és Boróczki Béla, a szegedi férfi ké­zilabda-válogatott kapu­sa. Mindketten kitűnően védtek a Budapesten megrendezett Hat város tornáján. Jó eredményt ért el Báló Ágnes, a SZAK úszóversenyzője is a Szegeden megtartott or­szágos vidéki úszóbaj­nokságon. A 100 m-es hátúszásban a megyei felnőtt és ifjúsági csúcs­megjavításával második lett, s így a megyebeli , úszók közül a legjobb eredményt érte el. A Szegedi VSE—Jász­berényi Vasas NB Il-es la bdarúgó-mérkőzésen Becker János nyújtott átlagon felüli teljesít­ményt. A mérkőzés ele- , ; I jén mint csatár, majd; Bischoff sérülése után; mint középhátvéd is jól: játszott, ezenfelül két '. gólt is lőtt a vendég­csapat kapujába. A mindszenti csapat a má­sodik félidőre feljavult és akkor már ők is vezettek veszélyes támadásokat. Gól­lövő: Pacsika (4), Dudás, il­letve: Szalma. — Ifjúsági: Alsóváros—Mindszent 6:1. Szegedi Dózsa— Kisteleki TE 7:1 (1:1) Dózsa-pálya. Dózsa: Tol­nai — Révész, Gubicska, Meggyes — Marton, Dedo­vics — Károlyi, Sándor, Szél, Bozóki, Ördög. Kiste­lek: Molnár — Csűri I., Csókási, Sisák — Csaba, Seres — Szanka. Csűri II., Szűcs, Lajos, Szénási. A Dózsa nagyarányú győzelme főleg két tényezőn múlott: Szél hat gólt lőtt, azonkívül a kisteleki kapus már 0:0 állásnál megsérült és utána a mezőnyben játszott. A szegedi csapat játéka a nagy­. arányú győzelem ellenére sem volt meggyőző, csak a második félidőben játszott elfogadhatóan. Góllövő: Szél (6), Sándor, illetve: Szénási. — Ifjúsági: Dózsa—Kistelek 6:0. Újszegedi TC— Szegedi Textiles 0:0. UTC-pálya. UTC: Kádár — Farkas, Lantos, Tóth — Eszteleczki, Pusztaszeri — Fehér, Bálint A., Varga, Solymár, Fülöp. Textiles: Bodó — Zvara, Sebesi. Ko­vács — Kunszabó, Börcsök — Gera, Juhász, Halmai, Kónya, Császár. Mindkét csapat több jó helyzetet ki­hagyott. Az első félidőben a Textiles, fordulás után a hazai együttes támadott töb­bet. A felázott talajú pályán nem alakult ki jó játék, in­kább csak küzdelem folyt. Az eredmény igazságos. Jó: Kádár, Lantos, Pusztaszeri, illetve: Bodó, Sebesi és Kovács. Az ifjúsági bajnoki mérkőzés is gól nélküli dön­tetlennel végződött. UTC— Textiles 0:0. Dorozsmai MEDOSZ— Nagymágocsi MEDOSZ 3:2 (1:1) Dorozsma. A hazai csapat összeállítása: Nagyiván — Lévai, Joó, Simon — Tóth, Jenei — Benke, Farkas, Gyémánt, Dudás, Solymosi. Az erős szélben élénk iramú mérkőzést játszott a két csa­pat. A vezetést meglepetés­re a vendégek szerezték meg, amit Dudás 1 l-esből egyenlített. A második fél­időben is változatos volt a játék. A dorozsmai csapat a győzelem ellenére is mérsé­kelt teljesítményt nyújtott. Mindhárom góljukat Dudás lőtte. — Ifjúsági: Dorozsma —Nagymágocs 5:0. Szőregi Rákóczi­Szegedi Juta 2:1 (1:0) Szőreg. Rákóczi: Budavári — Sebők II., Szántó, Nagy — Varga, Király — Lakatos L., Karsai, Sebők III., Bá­rányi, Kókai II. Juta: Var­ga — Kasza, Balogh, Bodoni — Kádár, Czirok — Földi, Vörös, Kopasz, Császár, Vincze. Élénk iramú mérkő­zésen megérdemelten győ­zött a hazai csapat. A Jut* védekező taktikával játszót* Az első félidőben Kókai lőtt gólt, majd szünet után Csá­szár egyenlített. A szőregiek győztes gólja befejezés előtt hét perccel esett. Ezt Sebők III. lőtte. — Ifjúsági: Juta —Szőreg 2:1: Szegedi VSE— Szentesi Kinizsi 3:0 (1:0) Vasutas-pálya. Az SZVSE összeállítása az alábbi volt: Jegyinák — Ifi, Veres L.. Vincze — Kasuba. Möszmer — Tóth L„ Tóth Zs.. Frank, Horváth, Suhajda. Jó játék­kal ilyen arányban is meg­érdemelten győzött a Vas­utas II. A szentesi csapat a vereség ellenére sem ját­szott alárendelt szerepet, időnként ők is formás tá­madásokat vezettek. Góllövő: Tóth Zs., Tóth L. és Hor­váth. — Ifjúsági: SZVSE— Szentesi Kinizsi 5:2. Csongrádi AK—Hód­mezővásárhelyi Vasas 2:0 (1:0) Hódmezővásárhely; Hódmezővásárhelyi Honvéd—Nagylak­Csanádpalota 3:1 (2:1) Hódmezővásárhely^ Az NB III eredményei Martfűi MSE—Kecskemeti TE 1:0 (1:0). Martfű. Békés­csabai Építők—Nagykőrösi Kinizsi 2:1 (2:0). Békéscsaba. Törökszentmiklósi Faklya— MAV Hódmezővásárhelyi MTE 3:3 (2:2). Törökszent­miklós. Makói Vasas—Mező­kovácsházi Petőfi 0:0. Makó. Békéscsabai MÁV Bocskai— Szolnoki MTE 2:1 (0:1). Szol­nok. Ceglédi VSE—Móravá­rosi Kinizsj 2:0 (1:0). Ceg­léd. Gyulai MEDOSZ—Sze­gedi Spartacus 2:1 (2:0). Gyula. A szegedi csapatok mérkőzéseiről holnapi szá­munkban közlünk részletes tudósítást. A Hazafias Népfront-Kupa első fordulójának második mérkőzéseit játszották va­sárnap a járási labdarúgó­csapatok. Kübekháza—Móra­halom 1:0. Kübekháza. Gól­lövő: Körösi. Ullés—Asott­halom 3:1. Ásotthalom. Al­győ—Sándorfalva 3:1; Sán­dorfalva. A Deszk—Ujszent­iván mérkőzésen az utóbbi csapat nem jelent meg. Az elődöntőbe az első forduló eredményei alapján Kübek­háza, Algyő, Deszjj és Ullés került be. A vidéki úszóbajnokságok második napján Orosz Ba­lázs (Szegedi VSE) a műug­rásban második helyen vég­zett a debreceni Veress mö­gött. Az úszószámokban is­mét az egriek érték el a legjobb eredményeket. 400 m női gyors: 1. Frank (Egri 6C) 5:30.9, 3. Büky (Sz. Ki­nizsi) 5:50.9. 200 m férfi pil­langó: 1. Kuczora (Szolnoki Dózsa) 2:47, 6. Kasza (Sz. Ki­nizsi) 3:06.2. 100 m női hát: 1. Frank (ESC) 1:20.8, 2. Báló (SZAK) 1:22, 4. Nagy­pál (SZEAC) 1:24. 100 m férfi gyors: 1. Pongrácz (Ta­tabányai Bányász) 1:01, 3. Szalay (SZEAC) 1:03.2. 4x100 m női vegyes: 1. ESC 5:26.2, 3. SZAK 5:51 (Báló, Révai, Kispéter, Hatala). 4x200 m férfi gyors: 1. ESC 9.40, 6. SZAK (Pónyai, Oláh, Hencz, Szabó) 10:13.2. Harminchat egyesület pontversenyében: 1. ESC 391, 2. Pécsi Dózsa 159... 6. SZAK 57, 7. Szegedi Kinizsi 52..., 10. SZVSE 21, 11. SZEAC 18 pont. A nagyszabású versenyt — melyen több mint 500 részt­vevő volt — a szegedi úszó­szövetség rendezte. MEGYEI OSZTÁLYÚ BAJNOK­SÁG TABLAZATA Szegedi VSE IL 3 12: 1 6 2. Szőreg 3 8: 2 8 3. Sz. Dózsa 3 14: 2 4 4. Alsóváros 3 6: 2 4 5. Szentesi Kinizsi 3 7: 3 4 6. Dorozsma 3 6: 6 4 7. Csongrádi P. 1 4: 4 4 8. Sz. Textil 3 6: 1 3 9. UTC 3 9: 5 3 10. H. Honvéd 3 6: 8 2 11. Nagymágocs 3 9:13 2 12. Csanáljpalota Sz. Juta 3 4:10 2 13. Csanáljpalota Sz. Juta 3 2. 9 2 14. SZAK 3 0: 1 1 15. H. Vasas 2 0: 2 1 Ifi. Kistelek 2 2:11 0 17a Mindszent 3 1:14 0 Jugoszláviába utazott az SZVSE birkózó-csapata A Szegedi Vasutas SEbir­kózó-csapata Jugoszláviába utazott. A vasutas birkózók most viszonozzák a jugoszlá­vok májusi magyarországi vendégszereplését. Az SZVSE birkózó-csapata Moholon, Zen tán és Zomborban mér­kőzik, de lehet, hogy Novi­szádon is lesz egy mérkő­Bésük. AZ NB M OSZTÁLY ÁLLÁSA 1. Martfű 3 8: 1 6 2—3. Mezőkovácsh. 3 8: 2 5 2—3. Szarvas 3 4: 1 5 4. Békéscsabai M. 2 5: 1 4 5. Gyula 3 7: 4 4 6. Cegléd 2 2: 0 3 7. Makói Vasas 3 2: 2 3 8. Békéscsabai E. 3 2: 3 3 9. Nagykőrös 3 5: 4 2 10. SZEAC II 3 5: 5 2 Il-12. Szolnok 3 3: 4 2 ii— 12. MÁV-HMTE 3 6: 8 2 13. Kecskeméti TE 3 2: 3 2 14. Törökszentm. 3 6:11 2 15. Móravóroe 3 3: 7 2 16. Sz. Spartacus 3 3: 9 1 17. Sz. Építők 3 0: 5 0 Fájdalommal tudatjuk, hogy | szeretett édesanyánk, özv. SZAVAI ISTVANNE Mayer Magdolna 84 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 19-én du. | 14.30-kor a Gyevi-temető­ben. Gyászoló csatáo I Jól szerepellek a szegedi csapatok a hat város kézilabda-tornán Budapesten most rendez­ték meg hat város kézilabda­tornáját, melyen Szeged férfi és női csapata is részt vett. Férfiak: 1. Budapest 8 pont, 2. Győr 8 pont, 3. Miskolc 7 pont, 4. Szeged 4 pont, 5. Debrecen 3 pont, 6. Pécs 0 pont. Nők: 1. Debrecen 8 pont, 2. Miskolc 7 pont. 3. Buda­pest 6 pont, 4. Pécs 4 pont, 5. Szeged 3 pont, 6. Győr 2 pont. A szegedi férfiválogatott eredményei: Győr—Szeged 16:8. Szeged—Pécs 5:3. Bu­dapest—Szeged 18:4. Miskolc —Szeged 4:4. Debrecen—Sze­ged 8:8. A debreceniek az IGY KELLETT VOLNA TIPPELNI! 1. Ferencváros—Vasas 2:2 x 2. Bp. Honvéd—U. Dózsa 1:2 2 3. Diósgyőr—Csepel 2:1 1 4. Tatabánya—SalBTC 0:0 x 5. Pécs—Dorog 1:1 x 6. Egyetért.—Miskolc 2:1 I 7. Kecskemét—Borsod 0:0 x 8. SZVSE—Jászberény 2:1 1 9. Nagybátony—Pénzügy. 1:0 1 10. DVSC—Bp. Előre 3:2 1 11. ZTE—Komló 0:0 x 12. Pápa—Sztálinváros 2:1 1 Két darab 12 találatos, kilenc­venöt darab 11 találatos és 1082 darab tlztalálatos szelvény volt a totó e heti fordulójában. A te­litalálatos szelvényekre 179 ezer 353 forintot, a U találatosakra 3775 forintot, a 10 találatosakra pedig 442 forintot fizetnek szel­vényenként. utolsó percben hétméteres­ből egyenlítettek. A csapat­ban szerepeltek: Boróczki, Debreceni, Kovács I, Kovács II. Borsánvi dr., Ludányi, Ribizsár, Viski, Boleman. Polgár, Szatmári, Vígh. A női válogatott eredmé­nyei: Szeged—Győr 4:3. Pécs —Szeged 1:1. Budapest—Sze­ged 15:1. Miskolc—Szeged 1:0. A miskolciak befejezés előtt fél perccel dobták a győzelmet jelentő gólt. Deb­recen—Szeged 8:0. A női vá­logatott tagjai: Sonkó, Ele­kes, Horváth, Berta A., Ber­ta I., Stelczner, Pécsi, Szé­csiné, Huszárné, Gábor, He­gedűs. DÉLMflGYflRORSZÍG a Magyar Szocialista Munkás­párt szegedi bizottságának lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Siklós János Szerkesztőség: Szeged. Sztálin sétány 10. Telefon: 35-39. 30-03. 40-80 Éjszakai telefon: 35-00 és 34-39 Kiadja a Délmagyarország Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: Kalmár Jánosné Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 3. Telefon: 35-00. 31-16 (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja: « Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász utca 9. Igazgató: Vincze György A lapot árusításban es előfize­tésben a Csongrád megyei pos­tahivatalok terjesztik Előfize­tési dij egy hónapra tl Ft. Előfizethető bármely postahi­vatalnál és kézbesítőnél^

Next

/
Thumbnails
Contents