Délmagyarország, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-18 / 141. szám
CsfltBrtöft, 1959. Jóntns IS. 2 Keralában rendbontó elemek garazdálkodnaic India kommunista vezetés alatt álló államának, Keralának kormánya sajtóközleményt adott ki, amely szerint Keralában az ellenzéki pártok Irány itasával rendbontó elemek ujabb erőszakos cselekményeket követtek el. Trivandrum, Kerala fővárosának egyik külvárosában például körülvettek egy rendőrőrsöt, megtámadták a rendőröket, akik közül három komoly sérülést szenvedett. Többszöri eredménytelen figyelmeztetés után a rendőrség kénytelen volt a csőcselékkel szemben fegyvert használni. Kedvpxő légkörben folyt le a négy külügy miniszter szerda délutáni bizalmas tanácskozása (Folytatás aa 1. oldalról) terjesztettek, nem utolsó szónak, hanem tárgyalási alapnak tekintendők. Ez vonatkozik a most előterjesztett nyugati javaslatokra is. A szóvivő végül hangoztatta, hogy a szerdai . ülés légköre jó volt. Érezhető enyhülés tapasztalható Nyugati politikai körök szerint a külügyminiszterek szerdai zártkörű ülése nagy fontosságú volt, amennyiben ez alkalommal dőlt' el, hogyan végződik majd a külügyminiszteri értekezlet Az AP amerikai hírügynökség kommentátora szeMalinovszkij visszautazott Bécsből Moszkvába R. J. Malinovszkij, a Szov- jelenti, hogy az ebből reá jetunió honvédelmi minisz- háruló kötelezettségeknek a tere egyhetes ausztriai hi- jövóben is eleget tesz és vatalos látogatása befejezté- tiszteletben tartja Ausztria vei szerdán délelőtt vissza- semlegességét. A Szovjetutazott Moszkvába. unió sohasem fogja elsőkint Malinovszkij marsalltól ás megsérteni az osztrák semkisérététől a bécs-schechati legességet. Nagyon szeretrepülőtéren Gráf osztrák nénk, ha más részről sem hadügyminiszter, Stephani történnék kísérlet Ausztria hadügyi államtitkár és az semlegességének megsértéséosztrák tábornoki kar több re. Az a kívánságunk, hogy vezető képviselője vett bű- az osztrák is a szovjet nép, csőt. az osztrák is a szovjet hadMalinovszkij marsall az sereg között kölcsönös megosztrák véderő hadgyakorla- értés ts jóviszony uralkodtalnak megtekintése után jék. Gráf hadügyminiszterrel Gráf hadügyminiszter kőfolyta ott beszélgetésén han- szönetet mondott Malinov goztatta: -Az osztrák hadse- szkij marsallnak baráti szaregnek megvan minden fel- valért, majd kijelentette, tétele, hogy a szükség ese- hogy az osztrák hadsereg tén eredményesen megvédje teljesíteni fogja kötelességét, Ausztria semlegességét. Az minden rendelkezésére álló alkalommal élve kijelentem: eszközzel megvédi Ausztria a Szovjetunió aláirta az oszt- szabadságát, függetlenségét rák államszerződést, ami azt és semlegességét. flprő An'al elvtárs előadása a belkereskedelem fejlesztéséről A Belkereskedelmi MI- és Szász Ferencné, a nlaztérium pártbizottsága KPVDSZ titkára, szerdán délután a Pest me- Apró Antal elvtárs lsmergyel tanács nagytermében tette a Politikai Blzottságaktivaülést tartott. A2 ülé- nak a belkereskedelem sen megjelent Apró Antal munkájáról és feladatairól elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese, Friss István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Tausz János belkereskedelmi miniszter, dr. Pesta László, a fővárosi tanács v, b,-elnökhelyettese szóló határozatát, majd részletesen foglalkozott azokkal a feladatokkal, amelyeket a belkereskedelemnek a lakosság még jobb ellátása érdekében meg kell oldania. A nagy érdeklődéssel fogadott előadást vita követte. rint Sir Arthur Rumbold, Selwyn Lloyd angol külügyminiszter tanácsadója kedden felkereste a szovjet küldöttség szállását rá átadta a nyugati hatalmak új, öt pontból álló javaslatát Maliknak, a Szovjetunió londoni nagykövetének, a szovjet küldöttség tagjának. A nyugati javaslatban a Nyugat állítólag azt kéri a Szovjetuniótól, hogy ne tegyen semmit, amely fenyegetné a Nyugat-Berlin és a Nyugat-Németország közötti szabad közlekedési utakat A javaslat ezenkívül kitér a Berlinben tartózkodó nyugati fegyveres erők csökkentésének lehetőségére, a hidegháborús propaganda fékentartására, egy ellenőrző bizottság felállítására, majd kijelenti, hogy az esetleg megkötendő egyezménynek Németország újraegyesítéséig kell érvényben maradnia. * Genfi újságírók nagy érdeklődéssel várták a szerda délutáni sajtóértekezletet, tekintettel a bizonyos körök által céltudatosan szított pesszimista légkörre és azokra a sajtóhangokra, melyek előre megjósolták, hogy -a szovjet külügyminiszter kereken elutasítja majd az előterjesztett nyugati okmányt*. A szerdai sajtóértekezlet után azonban érezhető enyhülés tapasztalható. Ingyenes orvosi ellátás a nyári táborozóknak Az idén — első ízben — nagyszabású táborozásra készülnek a vidéki úttörők is. A falusi csapatok ellátogatnak majd az ország nagyobb városaiba. A megyékben hétvégi táborokat is álHítanak fel. gondoskodik a gyermekekről: a táborozás idején minden úttörő orvosi ellátásban ls részesül még akkor is, ha szülei nem SZTK-biztositottak. A betegellátást az Illetékes kerületi orvos biztosítja, akinek a területén a Az Úttörők Szövetsége tábor működik. Genfben még nem merült ki a megegyezés lehetősége A TASZSZ genfi tudósító- nyugati hatalmak célja öröJa figyelemre méltó cikkben kössé tenni a nyugat-berlini elemzi, a genfi külügyminisz- megszállást, ezért elutasitateri értekezlet hétfői ülése nak minden megoldásra voutáni nyugati hangulatot Sel- nátkozó indítványt — húzza wyn Lloyd angol külügymi- alá a nyugati álláspont léniszter azon múltheti kije- nyegét a TASZSZ tudósítólentésének fényében, hogy a ja. nyugati hatalmak -még nem Felmerül a jogos kérdés, mondták ki az utolsó szót', miért jöttek a nyugati haEnnek az utolsó szónak a talmak Genfbe? — teszi fel kimondására hétfőn még a kérdést a TASZSZ-tudósínem került sor — állapítja tó. Jól tudják, hogy a szovmeg a tudósító, majd meg- jet kormány azért vetette jegyzi, hogy sok olyan lap, fel a berlini kérdést, mert amely a nyugati körök, kü- véleménye szerint sürgetően lönösen pedig a nyugatné- szükséges a nyugat-berlini met küldöttség értékelésé- megszállási rendszer megre alapozza értékelését, kár- szüntetése, örömmel vegves megelége- A békeszerető emberek déssel jövendöli az értekez- látják, hogy Genfben nem let huzamosabb időre való merült ki a megegyezés lefelfüggesztésének elkerülhe- hetősége. Ha a három nyutetlenségét. Gyakorta hasz- gati hatalom megváltoztatja nálják ezek az újságok a álláspontját és reális, kől-kudarc•» is a »zsákutcát* csönösen elfogadható alapokifejezéseket is, annak meg- kon megegyezésre törekszik, jelölése nélkül, hogy ml is meg van a megegyezés leaz oka az értekezlet eddigi betősége. A legközelebbi naeredménvtelenségének. vok megmutatják majd, A tudósító ezután részié- hogy a három nyugati haíatesen kifejti a Szovletunió lom milyen utat választ — által előterlesztett javaslato- fejeződik be a TASZSZ tukat. ame'vek Nyugat-Berlin riósítójának cikke, nrohlémálának megoldását célozták, többek között azokat a javaslatokat is, amelyek szerint a három nyugati hatalom pontosan megállapított létszámú csapataival egvfltt szovjet csapatok Nvugat-RerMnben való állomásoztatását, vagy pedie semleges országok egységeinek Nyugat-Berlinbe való küldését indítvánvozták. A nyugatiak e javaslatokat uevanűgy elvetették, mint azt a szoviet javaslatot, amelv lehetővé tette volna Nvigat-Rerlln megszállásának további eev évvel való meghosszabbítását, ha ezen idő alatt paritásos aránvban kelet- és nvugatnémet, kéoviaelókből össznámet wzottság alakult volna. Am a Kádár János elvtárs fogadta a Daily Express főmunkatársát Sefton Delmer, a Daily Express cimű angol napilap külpolitikai főmunkatársa néhány napot Magyarországon töltött. Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára Sefton Delmert, kérésére, budapesti tartózkodása alatt fogadta. Az NDK párt- és kormányküldöttsége Moszkvában A Szovjetunióban vendégeskedő NDK párt- rá kormányküldöttség Walter Ulbricht rá Ottó Grotewohl vezetésével szerdán reggel vidéki látogató útjáról visszaérkezett a fővárosba. népgazdasági kiállítást A kiállításon a vendégek tiszteletére ebédet adtak. Walter Vlbricht pohárköszöntőt mondott. Szerdán este a küldöttség tagjai a nagy színház opeEgyütt érkezett a vendé- raelőadását tekintették meg. gekkel Moszkvába Anasztasz Mikojan, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese is, aki a német küldöttséggel Gorkij városában járt. Walter Vlbricht, Ottó Grotewohl, valamint a Német döttség tagjainak egy Demokratikus Köztársaság _ .. _„_ .. pért- rá kormányküldöttsé- portja szerdan meglátogatta gének más tagjai szerdán » dubnai egyesült atomkumegtekintették a szovjet tató intézetet A műsoron Csajkovszkij Anyeginje szerepelt. A disz* páholyban Vlbricht, Grotewohl, Hruscsov, Mikojan. Pervuhin és más személyiségek foglaltak helyet. A párt- és kormánykülSzegedi egyetemi tanár előadása a római magyar akadémián A mla római magyar akadé- nára tartott előadást a Rijúnlus 16-án tartotta sorgimento, az olasz nemévadzáró ünnepségét. Ez al- zeti megújhódás korának kalommal Koltay Kastner magyar—olasz kapcsolataiJenő, a szegedi egyetem ta- ról. Gazdasági hírek — sorokban A csehszlovákiai Mlada Boleslav-1 Autógyárban, ahol a Skoda személygépkocsik készülnek, az utóbbi hetekben több automata és félautomata gépsort helyeztek üzembe. Igy a gyér napi termelése már 140 gépkocsira emelkedett. Az üzem további korszerűsítésével 1965-ig 350 gépkocsira növelik a napi termelést. A nyugatnémet gazdaságügyi minisztérium közlése szerint Nyugat-Németország kereskedelme állandóan fokozódik a Kínai Népköztársasággal. A közlés szerint Nyugat-Németország Kínába irányuló kivitele ez év első négy hónapjában elérte a 165 millió mérka értéket, szemben a múlt év azonos időszakának 91,5 millió márka értékevei; Eisenhower szívesen látja a Fehér Házban Kozlovot Eisenhower elnök szerdai egyezést; haném az ts magsajtóértekezletén kijelentet- felelne, ha más kérdésekte, a csúcsértekezlet esélyei ben mutatkozik '"Haladás, -nem biztatóbbak, mint két például a leszerelés vagy héttel ezelőtt.* az atomfegyverkísérletek Az amerikai elnök a gen- megszüntetésének kérdéséfi értekezletről szólva az- ben. zal vádolta a Szovjetunió Megkérdezték az elnököt, küldöttségét, hogy az -nem Nixon alelnök moszkvai úthajlandó megvitatni olyan kérdéseket, amelyek lehetővé tennék a csúcsértekezlet eredményes tárgyalásait.* Eisenhower megismételte immár többször elhangzott rint ha Genfben, ó (Eisenhower) hajlandó részt venni csúcsértekezleten. ja alkalmával lehetőség van-e tárgyalásokra a Szovjetunióval? Eisenhower hangoztatta, hogy az Egyesült: Államok semmiféle alkalmat nem szalaszt el, ha bivéleményét, mely sze- zonyos eredménnyel kecseghaladást érnek el tető tárgyalási lehetőségről van szó. Példaképpen Koza lovnak, a Szovjetunió első miniszterelnökhelyettesének Eisenhower kijelentette, a küszöbönálló washingtoni csúcsértekezlet megtartását látogatásét említette. Ez nem köti ahhoz, hogy Genf- alkalommal — mondotta — ben feltétlenül a berlini szívesen látja Kozlovot a kérdésben érjenek el meg- Fehér Házban. KLIALILÍTAS MOSZKVÁBAN Lapunk tegnapi számában közöltük, hogy megnyílt Moszkvában a szovjet népgazdasági kiállítás. A Szovjetunió népgazdasági eredményeit szemléltető érdekes kiállítás gazdag anyaga bemutatja a tudomány, a gépgyártás, a kohászat és a közlekedés, a vegyipar, a könnyűipar, a vízgazdálkodás és a falusi vízierőművek és az építkezés fejlődését, Képünk: A 212 km magasságba kilőtt rakéta geofizikai műszertartályának modellje a tudomány pavilonban. A tartály súlya 360 kg. Az „ember nélküli üzemben a a A Szovjetunióban, az I. 6zámú állami csapágygyárban működik a világ első automata üzeme, vagy ahogy gyakran hívják, -az ember nélküli üzem*, A belépőt csodálatos látvány fogadja, s szinte eláll a lélegzete. Gépóriások közé kerül, s úgy tűnik, hogy a hatalmas fémtömeg ét és mozog. Zúgnak a motorok, forognak a tengelyek, csattognak a tárcsák, oda-vissza lengenek a műszerek. Valóban, minden él és mozog, de a gépek mellett sehol egy ember. Az óriási üzembe csak néha-néha látogatnak be a kékköpenyes műszerészek, akik rátekintenek a műszerekre, majd tovább mennek. Mindenütt teljes tisztaság uralkodik. Seholsem láthatunk fémforgácsokat, olajfoltokat. A látogató figyelmét egy nagyon érdekes jelenség ragadja meg: az üzem teli van virággal, amelyek három-négy lépésenként nagy vázákban pompáznak. Az üzem végén helyezkedik el az irányító asztal. Az elektromos számolóberendezések ide továbbítják jelentésüket, s közlik hány alkatrészt készítenek a gépek másodpercenként, percenként, vagy óránként, milyen a gyártmányok minősége. Még a selejtet is -bevallják*: a hibás munkadarabokat vörös lámpák jelzik. Az irányitóasztal mellett Viktor Konoplev, az automataüzem vezetője áll. — Ez az üzem 3 év óta működik — ad tájékoztatást. — Területe 2736 négyzetméter. A gépeket 700 villanymotor hozza mozgásba. Az üzem munkáját mintegy 10 ezer elektromos műszer kísért figyelemmel. A villanyvezetékek hossza több mint 180 kilométer. A gyártási eljárásokat teljes egészében automatizáltuk. A csapágygyártás egész ciklusa jelenleg 3 napot vesz igénybe, összehasonlításképpen elmondom, hogy a nem automatizált üzemekben a munkadarab csak 1,5 hónap alatt megy végig a teljes termelési cikluson, A csapágyakhoz emberi kéz seholsem ér. A dolgozók munkája csupán az ellenőrzésből áll. Érthető tehát, hogy munkásainknak sok mindenhez kell érteniük. Szükséges, hogy járatosak legyenek a pneumatika, a hidraulika, az elektronika és a telemechanika berkeiben. Ezért valamennyien tanulnak. Egyesek már a mérnöki diplomájukat védik meg. A gyárban 1981-ben helyezik üzembe a következő automata üzemet. A hétéves tervidőszakban az egész vállalat automatagyárrá válik. Az utóbbi időben amerikai, angol és nyugatnémet mérnökök látogatták meg a gyárat. Egyöntetűen kijelentették, hogy az automata üzemhez hasonlót eddig még seholsem láttak. A moszkvai -ember nélküli üzem* eridelg páratlan a világon.