Délmagyarország, 1959. május (15. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-10 / 108. szám

Vasárnap, 1»5». májas M T­S Z E GEDI J SZÉP. SZO / Az igazgató-főmérnök te- Xib/Át Chínnt ' kkntete körbe futott a szobá- <>'*<'(><> . ban. Csöndes hangon "Jóreg­gelt köszönt. Az első pillana­tokban megállapította magá­ban, hogy ötödiknek érkezett, azután helyet foglalt a bejá­rattal szemben, azon a he­lyen, ahol hat esztendeje ült. ^mi Az igazgató-főmérnök «• Tűrhetően, Belléndeki rendes ember. Sokai dol­gozik, ért a kereskedéshez, és ez most nagyon fontos. — Nem neheztel, hogy most ő a helyettes? » — Nem tapasztaltam. Sőt készségesen segít adminiszt­rációs és egyéb szervezési ügyekben. En egyébként is na­A bútorok a régiek —' vette szemügyre alaposabban Különösen, ha ismét Belléndeky Marcel kerül vissza a gyon hálás vagyok ennek az embernek, mert eltávolítá­hni.iot+ocQónhni ny inayrMtni Qyáhho som után a lakásomra jött és azt mondta: "András, én mindént elkövettem érted, de sajnos, nem boldogultam. Elfogódottan ült le a tárgyalóasztalhoz a nyitott ab- "l.™*?,® T^^ZJ1^^, B®'" mielőtt válaszolt. Balladázó Tíz, tíz, tiszta víz, Homokot szitáló, Kavicsokat görgető Arany-ezüst háló. Csapkodó halakkal. Kígyózó füvekkel. Nyújtózkodó rákokkal Csengős zavú reggel. Az erdei patakok Avar alatt hálnak. Az erdei patakok Virágok közt járnak. Ibolyát ölelnek, Gyöngyvirágot lelnek, Az erdei patakok Mindig énekelnek. Anyámhoz futottam. Anyámtól futottam. Sírhatnékom támad. Ha megölel mostan. Tíz, tíz, tiszta víz, Parányi só benne. Mégis, mégis nehezebb, Mintha ólom lenne. Édesanyám lelkem, Forrás hasadéka. Élé füvek gyökere, Szemünk előtt ég a Napkeleti erdő, örömtüzek gyúltak. Nagy lángokkal égetnek Minden lomot, múltat. Jaj, a tűz melegét Nem bírja már arcod. Jaj, elfárasztottak Deréknyűvő harcok. Édesanyám lelkem Azért vagyok itten, Gyógyítsd meg a kezedet Hűvös könnyeimben. Tíz, tíz. tiszta víz. Madár ült az ágra. Hófehér a tolla, Vérpiros a lába. Mintha maga volna Földek hevessége. Mintha maga volna Egek békessége. PAPP LAJOS az előszoba berendezését. helyettességből az igazgatói székbe ... Pontósan emlékezett ennek az előszobának a belső ké­pére, pedig akkor sem volt benne semmi különös. Szok- f u un. » — vány, ilyen mindenhol a hivatali előszoba. Középen nagy toknak^h^taT^MéíT soha nem"járt"ebben' a 'szobában. A léndeky volt az egyedüli, aki embert látott bennem, kerek asztal, fehér csipketeritővel, vizeskancsóval, tálcán bútorok egyszerűsége az egész berendezés sallang-mentes- Kis szünet következett. A szobában a májust tavasz poharak, rendezetlenül napilapok, folyóiratok és néhány $é meaiepte Nacruöbb előkelőségre számított. Vele szem- 'Háta keveredett kesernyés dohányfüsttel és a porkoltkave kárpitozott szék az asztal körül. A fal melletti székek sze- ^ ti,kir fogialt helyet. Néhány pillanatig kíván- szagával. Az ablak előtti akácfan vadgalambpár hangos­pen sorban. Egymástól tisztes távolságban, akár o hara- csi dergs tekintettel fürkészte Kocsis arcát, azután közöm- kedves udvarlása muzsikált. Hallgatták. Végül a titkár szó­gosok — még négyen várakoznak. Széles, párnás ajtó előtti bö's hétköznapi dolgokról kérdezett. A családról, felesége rakozott hangja véget vetett a néhány másodperces Ku­egyszerű íróasztalt csomóba dobott posta, meg hat te- egé'szségérői Közben cigarettával és feketével kínálta. netnek. lefonkészülék borítja. Az adminisztrátor — idősebb asz- ^ igazgató-főmérnököt enyhe izgalom lepte meg. Sze- — Igaza van, Kocsis elvtárs. Ez a Bellendeky hasznai­szony —• bontja a leveleket, azután iktatja, s a szünet rette voina tudni e beszélgetés valódi célját. A titkár mint- ható ember. Régen is kereskedő volt, rövidáru ügynök és nélküli telefonhívásokat fogadja: ha észrevette volna Kocsis kívánságát, kérdezett: valami antifasiszta dologban is részt vett a negyvenes évek — Kérem, a titkár elvtárs most nem ér rá, fogadó- _ jj0gyan vannak a vállalatnál Belléndekyvel? elején. Bár az ellenforradalom idején elég gyáván viselke­napja van... Igen... bent van néhány elvtárs... Igen, gondolatolvasó — állapította meg magában Kocsis, dett, magára hagyta a gyárat, egészen február végéig távol vidékről. Halassza délutánra, esetleg kapcsoljam a másod- ' —"—1 * "" — titkárt?... Igen, kapcsolom, tessék várni. így megy ez percenként, megállás nélkül. — Érdekes, kedves ez az asszony — állapította meg Kocsis András igazgató-főmérnök. — Hat esztendeje, hogy itt várakoztam, csak annyit mondott a fiatalos adminiszt­rátor: "Tárgyal, hívja máskor* és letette a hallgatót. Cigarettára gyújtott, megigazította szürke nyakkendő­jét, végigpillantott zöld ruháján és látszólag unalmasan né­zegetett körbe, mint aki éppen csak tiszteletét kívánja tenni az első titkárnál. Elhatározta, hogy nem évődik e hívás okán. Nem ku­tat, keres, hiszen három napig mást sem csinált. A múlt év őszén került vissza a vállalathoz, annak kilenc hónapja. Magában eltemette már az öt esztendőt. Begyógyultak a sebek. Tévednek emberek, emberek előnyére... kárára... 6, Kocsis főmérnök, a tévedések utóbbi körébe keveredett. Mhghát ezek a tévedések kiegyenlítődnek és szerencsére mindig fogynak. Főmérnök volt, s egy szép napon közölték vele, hogy terve, az új gépsor nem sikerült. Nem mondták ki, de benne volt a minisztériumi kiküldött véleményében, ár­nyaltan, finoman: »vagy ostoba, nem szakember, de lehet közönséges szabotör is*. Mehetett. A párttagsági könyvét meghagyták tizenötéves munkásmozgalmi múltjára tekin­tettel és kapott egy technikusi állást. Fellebbezett, kilin­cselt, de hiába. — Ebből az előszobából tanácsoltak el jegyezte meg önmagának érdekességből, minden keserűség nélkül. Máris széles, húsos ajkába harapott, nyiltnézésü, nagy, szürke szemét maga elé hunyorította, mert újra a témához sodor­ták gondolatai. A család dolgaival bíbelődött A legnagyobb fiának' érettségi utáni helyzetét latolgatta. Nem tanul a gyerek, kár is intellektuális pályára adni. A várható kudarc talán egész életére kettétöri. Ipari szakmát..., de hol van itt a környéken vas, mechanika? Elmosolyodott a két kisebb gyereken. Olyan az eszük, hogy... óvatosan körülnézett, észrevette-e a vele szemben­ülő parasztember nevetésbe fordult mosolyát. Már csak egy elvtárs volt előtte. Tudatosan nyúlt a levél után, bár kívülről tudta a szöveget, de azért újra olvasta: "Szeretnék önnel beszélgetni. Elfoglaltságom sajnos most nem teszi lehetővé, hogy felkeressem, ha ideje engedi; szíveskedjen befáradni pénteken, a reggeli órákban... Első titkár.* Imponált neki az első titkár előzékenysége, figyelmes­, lége, most is amint meglátta... egészen más a helyzet, mint hat esztendeje...., amikor..., ridegen, foghegyről utasí­tották el innen. Pedig a gépsor befejezését ingyen vállalta, volna, de szóra sem méltatták ajánlatát. — Ismét kétely fogta meg. — Talán csak nem valami rossz dologban hivattak. Ok tettek vissza igazgató-főmér­nöknek ... a volt igazgatót helyettesnek és hát... — Tessék, KocSis elvtárs ** jött eléje az első titkár. • Belléndeky Marcel idegesen nyomta a csengőt. — Hol mászkál maga, szólt erélyesen az előszobás ra.' En, kérem, a... a... — Jól van, jól van. Kocsis itthon van már? Nincs. Még nem jött meg a pártbizottságtól. » Rettenetes... Hogy éppen most, amikor nélküle] nem intézkedhetünk a Szír-ügylet végleges határidejéről A titkárnő ravaszul pislogott, vörös szájaszélét pity-, tyegette kacér arcjátékkal. Belléndeky is elnevette magát > ugy nézett íróasztala mögül, mint egy elaggott kis hiva'-i talnok. Apró szemeinek fürge ugrándozásával, meg lilás-] kek erekkel szőtt kezének mozgatásával tanúsította, hogul elő, eleven ember pihen az öblös székben. • <, — Főzzön egy kávét, legyen szíves, ne engedjen be sen/// ~ Es eközben széles csíkú nadrágtartóját húzogatta ] Előszedte a másolatokat és belelapozott. Ingerültségei egeszen elpárolgott, néha mosoly suhant arcán, későbbi meg hangosan nevetett. Elégedetten simogatta szokatlanul] bore méretezett kerek, kopasz fejét. — Na, ha ez nem hat, akkor ebben a pártban nincs> reménység — olvasta a másolat egyik példányát- \ "Kocsis sértődött ember, mert öt évig félreállították l pétiig indokolt volt. Most klikket szervez magTS méa\ nem bizonyítottan, de valószínű, hogy ez politikai termé-] szetu csoportosulás lesz. Ugy látszik, »törleszteni* akar] amiért annak idején vélt igazságtalanság érte.. Lapozgatott tovább és olvasott: "Goromba a munkásokkal szemben. Ezt bizonyítják a] kettes műhelyben a párttagok, meg a hetesMén V műszaki> vezetők ... Nem alkalmas vezető embernek.* < összehajtotta a titkos dossziét, elégedett tekintete fco-V mórra fordult. Hirtelen olyan érzése támadt, hogy ebben? a manapság divatos őszinteségi rohamban megmondják] Kocsisnak, ki küldte a feljegyzéseket a pártnak. Azután? ijedten hessegette el ezt a gondolatot, egészen hangosan:] — Na, az volna még egy szép figura. Ha a pártban>! nincs diszkréció, akkor vége mindennek. < A falon szú módjára percegő villanyórára nézett, sárga] fogai közt fújta idegességét. — Egy óra elmúlt, hol van ez az ember annyi ideig. Töprengve sétált a szobájában és magában ismétel­gette, hogyan fogadja Kocsist. Majd eléje áll: — Újra pártfeladatot kaptunk? Fokozni a munkaver­senyt? — Valahogy majd így puhatolja ki. — meg amilyent.' szókimondó ez a Kocsis, úgyis elmondio, mire végzett.;' Édesanyám Már nem a gyerek könnyű, könnyes érzelmével — mégis örök gyermekként mondom ki e szót: Édesanyám. Megtöltöm zenével, díszítem virággal s a rohanó, türelmetlen világgal perbeszállva parancsolom a koncért törtető csúf ricsajnak legyen vége! Az élet vad piacán némuljanak el kufárok, kofák! Munkások, tanítók, tudósok tegyék félre a könyvet, szerszámot, lombikot: a tűnő évek sorakozzanak tisztelgésre; álljanak kemény vigyázzba a katonák s az így támadt végtelen csenden át belekiáltva a messzeségbe zengem a hála dalát azoknak, akiktől származott az élet! Vagy talán nem is kell lármás, ünnepi ének. A szép szavak bűvös muzsikája üres és hideg, a szentek minden glóriája fakó s méltatlan arra, hogy kifejezze áz érzést mely bennem árad. zsong, zsibong, kitörni készül. hogy végül mégis egyetlen szóba fulladva az anyja ölében védelmet kereső gyermek szavával mondjon el mindent, amit elmondani lehet, s minden cicoma nélkiii így szóljon szám: , Édesanyám! KONCZ ANTAL volt, "betegséggel* — nyomta meg a szót az első titkár — csak a fizetéséért küldött... , Kocsis megértette, hogy miért is került ő igazgatónak, meg főmérnöknek egyszemélyben. — Most már képzett szakemberekkel boldogul az ipar, meg a mezőgazdaság, s az egész ország. Ezért került vissza az elvtárs igazgatónak, Belléndeky helyett. Na és rendbe akartuk hozni a régebbi, téves intézkedést. — Ilyesmire nem terjedt ki a figyelmem;.. de mon­dom, hogy gondolatolvasó... — döbbent meg másodszor. — Azért még most sem tudom, hogy miért vagyok itt? Az első titkár felállt. Zöldesszínű páncélszekrényéhez lépett és iratokat szedett elő. Közben Kocsishoz fordult: — Néhány érdekességet mutatok magának, elvtárs. Az igazgató-főmérnök a titkár nyugodt mozdulatait fi­gyelte. Kicsit sápadt arcvonása, mélyen ülő, szelídfényü fekete szeme, magas homloka, nagy munkabírású, egyenes ember benyomását keltette. Biztonságos ember, aki nem hamarkodja el a véleményét. — Na, nézze csak. Olvassa el. Kocsis olvasott, a titkár meg a nyitott ablakhoz lépett. Az utcán tavasziasan öltözött emberek színes-tarka soka­sága fodrozódott. Élvezettél szívták magukba a tavaszt, • májusi napot. Teherautó tülkölt, egy vontatót előzött. Új­hagyma, retek, saláta zöldellt-piroslott a szélben libbenő ponyva alatt. A délelőtti repülőjárathoz megy, délután már a prágai piacról visii haza a cseh munkás. Lovaskocsi haj­tatott át a főútvonalon. Személykocsik suhantak a pesti mű­útra, onnan meg ide, a városba. — Milyen szép, eleven, gazdag az élet. Lüktet, zihál, robog, le-föl emberi kezek nyomán — elemezte az élet tavaszi pezsgő pompáját. — Halló, halló.,. Jónapot, jónapot — kiabált a járda­szélről egy ember. Megismerte. A *Győzelem Termelőszövetkezet* brigád­vezetője. Visszaszólt, integetett és legszívesebben vele men­ne ki a földre, parasztok közé, az új szövetkezetbe, beszél­getni, segíteni a változó világ alakítását. Gondolataiból az igazgató bátortalan, rezignált hangja kizökkentette. •— Kérem, elolvastam ezeket a feljelentéseket. — Mi a véleménye, Kocsis elvtárs? — fordult feléje a titkár, s leült vele szemben. Az igazgató-főmérnök nem válaszolt. Görbedt háttal, hamuszín arccal ült, olyan tétova mozdulatokkal lapozgatta az olvasott írásokat, mint akit valamilyen nem várt sors­csapás ért. Hírtelen lökte ki elhatározását: — Kérem, én lemondok állásomról... visszamegyek technikusnak — dadogta nevetséges együgyűséggel. A titkár nevetett. Egészségesen, őszintén. — Igazak ezek a megállapítások? — kérdezte. — Nem — válaszolt KoCsis, határozott elutasító hang­súllyal. — Hát miért akar lemondani? — Mert ilyen emberek környezetében nem lehet nyu­godtan dolgozni. En azt hittem ... — Hogy ez az embertípus kiveszett közülünk. Igaz? Kocsis meglepetten nézett a titkárra. Nem tudott vá­laszolni. Érezte, hogy ostobaságokat beszélt. Felismert naivságán jobban bosszankodott, mint Belléndeky új ar­cán. — Én, én dolgoztam minden erőmmel — szünetet tar­tott — reszketek a munkámért, nagyon szeretem a gyá­rat. Mélyről jutottam el a mérnöki diplomáig. Nenn volt idő kitanulni a *disztingvált* emberi együttélés Bellén­deky-féle szabályait. Se gondolatom, se időm, se lelkiis­meretem nem engedi meg. Csönd ereszkedett közéjük, súlyos gondolatokkal ter­helt, kínos csönd. A titkár nem mondhatta, hogy Kocsis András főmérnök ötéves kálváriája nem a »minisztérium* — "még a politika* bűne, hanem Belléndekyé. aki hat­évvel ezelőtt már attól félt, ami most magtörtént. Akkor sajnos sikerült, de most... — Most mit csinálna az én helyemben Kocsis elv­társ? — kérdezte a szótlan igazgatót. — Nem, nem, nem is tudom. — Hiszen maga két évtfpede járja a munkásmozgalom útját, tudnia kellene, hogy ... — A saját ügyemben nem tudok véleményt nyilvá­nítani — szólt közbe. — Ez nem Kocsis, hanem Belléndeky ügye. — Én is reméltem, hogy ilyen eszközökkel már nem lehet figyelmet kelteni és érvényesülni, megtéveszteni.. • — Megtéveszteni lehet, — helyesbített a titkár, — de előnyökre szert tenni nehezen, vagy csak ideig-óráig. Bel­léndekyt sem »fejezzük le*. Maradjon ott ahol van. majd a vállalat összevont taggyűlése elé terjesztjük az ügyet. Mondjon véleményt a kommunisták közössége. A munká­sok — gondolkodott el a titkár — igen, a kommunista munkások, hozzájuk nem jut el és közöttük nem terjed intrika, pozícióharc... Mondjanak ők véleményt. Kocsis Andrásban még talán soha nem magasztosult föl ennyire a párt. Most jutott el érzés- és szellemi világá­hoz »a tiszta eszközök, mélységes emberi őszinteség* a politikában. Az utcán tele tüdővel itta május szagát, illatát. Uj­jongott benne az élet derűje, de közben a lelke mélyen sajnálta a kis-stilu, cinikus, intrikus embereket. — Kár értük, elbuknak, kirostálja őket a nagy er­kölcsi normával bíró közösség. Ha megjavulnának, ak­kor ... — próbálgatta rendezni és összegezni véleményét, amint belépett a gyár kapuján. \

Next

/
Thumbnails
Contents