Délmagyarország, 1959. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-10 / 108. szám
5 Vasárnap, 1959. május 10 w Ujabb üzemeket, intézményeket kapcsolnak majd a gáztávvezetékbe Kell-e sokat magyarázni, suth Lajos sugárúti általá- mert a tanács gőzfűtéssel hogy korunkban a fűtés nos iskola, a kórház, vala- szándékozik elláttatni a egyik legmodernebb formája mint a környéken lévő Élei- Marx téren később épülő a gő^távfútés, általa lehet rr.iszeripari Technikum, a lakóházakat is. Leggazdaságosabban biztosi- Kenderfonó, az Anatómiai A tárgyalások javában tani lakótelepek, nagyszabá- Intézet, az Alföldi Bútor- folynak még, részben • a távsú középületek, üzemek, gyá- gyár és a rendőrfőkapitány- vezeték lefektetéséről, részrak szükségletét? Bizonyára ság is. Persze a tervek csak ben arról, hogy nem kell, hiszen tudott do- tervek, megvalósulásukig miként lehet majd új, log, hogy hosszú az út, számtalan mű- úgynevezett ellennyomásos eőztávfűtés olcsósága szaki akadályon kell túljut- turbina beszerzésével, illetve mellett mée számtalan ni" nyen akadaly a gőzturbi- beszerelésével olyan mennyiczpmnnnthni elónvös- na kapacitása is. A jelenlegi ségű, gazdaságosan előállítszempontooi eionyos. turbina, melyet szaknyelven ható gőzt nyerni, mely már munkát takarít meg a há- megcsapolásos turbinának az elkövetkező években bizsias6zany számára, több hasz- neveznek, nyolc tonna gőzt tosítja a felmerült igényenos helyiséget hagy az épü- ad óránként. Ez a mennyi- ket. Tény az, hogy ezekben letben, sőt még a környék ség ugyan elegendőnek mu- az időkben Szegeden olyan úttesteinek életkora is meg- tatkozik a Szőrme- és Bőr- fűtési eljárás kerül bevezehosszabbodik, mivel a szén- ruhakészítő, valamint a me- tésre, mely minden szemnel rakott társzekerek nem gyei tanácsház szükségleté- pontból, a lakosság és a népKzántják fel az aszfaltot, nek fedezésére, de további gazdaság részére egyformán az útburkolatot. igényeket már nem bír ki- célszerű, és mindenképpen A közelmúlt években Sze- elégíteni. Annál is inkább, hasznos, geden két ipari üzemet is bekapcsoltak a gőztávfútésbe; a Ruhagyárat és a Konzervgyárat. Mindkét üzem igen jól járt vele. Most azután ujabb lehetőségekről van SZÓ. Előbb a Szőrme- és Bőrruhakészítő Vállalatot, majd pedig az újonnan épülő megyeházat fogják bekapcsolni a gőzszolgáltatásba. Éhhez a munkához azonban előbb még az szükséges, hogy gerincvezetéket megépítsék. A nyomvonal a Pulcz utca— I. számú kórház—Mikszáth Kálmán utca alatt vezetne. A közös életre készülődnek a tiszaszigeti dolgozó parasztok Mozgalmas mostanában a tiszaszigeti határ. A község dolgozó parasztjai — mivel túlnyomó többségükben kitöltötték a belépési nyilatkozatot — ősszel már a Lenin, a Rákóczi vagy az Ujtérvári Termelőszövetkezet tagjai lesznek, de addig is igyekeznek minél több termést betakarítani egyénileg művelt földjeikről. Szinte valamennyien azon gondolkodnak mostanában, kint a mezőn, munka közben is; hogy miképpen lehetne jól indulni a közös gazdálkodással. Azok, akik őszre a Rákóczi Tsz tagjai lesznek, az elmúlt napokban nagy, közös megmozdulásban vettek A vezetékek tervezését októberben befejezik és 1960 telére az építkezés is vé get ér. Több mint valószínű, hogy a beruházást a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat bonyolítja le. Alig, hogy szárnyra kapta a hír a távvezeték építésének tervét, máris több üzem és intézmény jelentette be Igényét a gőzre. így a KosTanácsfag-beszáraolók a hét elején Ma, vasárnap és a hét ele. jén az alábbi helyeken tartanak tanácstag-beszámolókat Szegeden: Vasárnap délután 16 órakor a Hazafias Népfront brüsszeli körúti helyiségében Farkas Istvánné városi, Szabados Istvánné és Fehér Jánosné kerületi tanácstagok. Hétfőn délután 18 órakor a Petőfitelepi II. iskolában Pintér Béla városi, Baranyai Emilné és Kotlár Józsefné kerületi tanácstagok. Ugyancsak 18 órakor a Vegyiipari Technikumban (Marx tér) Kovács Józsefné városi, Imre Zoltán és Teleki Ferenc kerületi tanácstagok. A Szillérf sugárúti iskolában ugyanaznap délután 17 órakor Terhes György városi, Rácz Károlyné és ifj. Kiss Sándorné kerületi tanácstagok. Kedden délután 18 órakor a Gázgyár kultúrtermében Siklós János városi és Soós Károlyné kerületi tanácstag. Ugyanaznap délután 19 órakor a Zenekonzervatórium termében dr. Nagy László városi, Meskál Sándorné és Gyikó József kerületi tanácstagok. Szerda délután 18 órakor a Gázgyár kultúrtermében Kalmár Ferenc városi. Sípos Jóasef és Sántha Pál kerületi tanácstagok. A Kalona utcai óvodában 19 órakor Pántya József városi, Szabados István és Ró-. zsa István kerületi tanácstagok. CSALADOK ELETE a ttOty'f Uá&fi ait Ili H; »Ugy mentem el innen, ják el a kútfolyosókat, újra kel, Bús bácsi? — érdeklőmint kisgyermek, s mint betonozták a függőfolyosó- döm tőle. Igen, reggel ötkor. — De akkor hajnali háromkor már indult a munkába, — idézem. — Ja, bizony, de az már régen volt... Gáboréknál viszont megA két 10 éves lány ront nam . „ „ J Nekem ugyan nem kell a gáz — mondja szokásos meglett ember, úgy jöttem kat. Ugy hírlik, ki is festik meg— írta Petőfi és a lakásokat: szóval teljes szavai jutottak eszembe, ami- "generált" kapunk, kor a napokban ellátogat- „ , „ tam Szegeden az öthalom cgglíid„könnyű (lén* — utca 1/b alá, az úgynevezett , i ••nagy háziba. Valamikor VU}yiaWiA, én is itt laktam, ahol a köztisztasági telep munkásai, — ^ kipiruit arccal: egyszerű emberek "Ha az- _ A adjál én2t _ k . .. q óta húsz esztendő telt el, nyerálnak, mint mi annak nagy hangján a nagymama megrakodva búval és öröm- ide1én _ itt csöneet a faev- ~ kaPtam ^ P"ma zomanmel. Húsz esztendő, az idő JSE? az údvarban cos sParheltet- én 327 szere" hogy eljár..." udvarban. fem Télen melegszünk mel_ Hát igen. A régi játszó- Jancsi mar nyul is a zse- ]ette, nyáron meg úgy is íztársak is meglett emberek hebe, - o nem kapott ilyen ./jadunk _ {ejti ki álláspontlettek Talla Gyuszi műve- könnyen. Aztán egy kis sé- ját> de a cserépkályha, az zető a Ruhagyárban, Varga tara indulunk, s az egesz ut- lgen... Nincs nekünk semJóska az egyik minisztérium- bel"°'.. ,haz" mi bajunk. Itt rakom a fiban dolgfzik, a hosszú ^ "lő "om 'álatokat az unokáim Kersch Laci munkásőr, az rosok lu:n"Bk. eT10'. Az ala7 ele. de nem esznek. Nekünk eteT emeleti folyosón préig S^H^mP ^fl/T/n jó lett vo!na a felszabadalás Gera Jancsival találkozom mar. allg. ismer fel' aztdn előtt vasárnapra ilyen étel. össze: 6 villámoskocsi-veze- megjegyzi. IgeTlí igen. Csak az a baj, — Mind teliképű ember hogy a lábam már fáj, lett a vékony gyerekekből. — És Gábor bácsi napjai Az én fiam is olyan, dehát hogyan telnek? több mint kétezer forintot — Lottózok — feleli keres havonta a Ruhagyár- Gábor Imre — meg tóban. De kerüljön beljebb, tózok. Nyertem is már több— öregem, gyere be, rég isuz, most még nagy a fel- szőr... A felszabadulás után láttalak, fogad és invitál fordulás az átalakítás mi- elküldtek Hévízre, aztán mea szobába. — Látod, mi még att. A bútorokat pedig már gint voltam üdülőben, megitt lakunk, csak most már nehezen tudjuk elhelyezni, gyógyultam, ' meghíztam és az én ikerlányaim játszanak hárman vagyunk a menyem- habár már portásnak is "le" tettek", most ismét dolgozom Azelőtt még többen lak- a telepen, mint szabó. így alakul a családok élete a "nagy házban", amelyre most másfél milliót költ az állam, hogy szépüljön a benne lakók élete. Markovits Tibor tő. 'TtSneU a pgenyék, uiíiotÜC a világ mel. az udvarban. Persze, a jegenyefák megnőttek, volt amelyik ki is pusztult. Az 50 tak — teszem hozzá, lakó közül bizony sokan _ Az akkor volt — hesmegöregedtek, nyugdíjba vo- segette el a múltat Jani nénultak, új munkáscsaládok nj és ilyen változásokat taköltöztek be. És mindany- pasztalunk mindenütt. A nyiunk sorsa megváltozott. 6Zép barna lányok egy kivéNem beszélünk róla, *nem telével férjhez mentek és a érünk rá" — teszi hozzá dédmama — mert már az — mosolyogva — de nézz itt is szinte semmit nem változott, körül: volt nekünk ilyen bútorunk? Pedig van ennél lácdi sokkal szebb is a "nagy házban". Emlékezhetsz reá, mi- ntég mindig. kólán ket lyenek voltak akkor. Látod, ilyen zománcos cserépkály- Szinte sorban hullámzik a hát rakott be a KIK a tél megelégedés. A lépcsőházból ®s végén minden lakásba és a BÚS József fordul a folyosó részt. Nem nagygyűlésről, vagy valami ünnepi felvonulásról van szó, hanem a következőkről: a gazdák ószszefogtak és összesen húsz lófogattal egyetlen nap alatt felszántottak, bevetettek több mint 11 holdnyi földterületet. Hat hold földbe köles került, öt holdba pedig kukorica, de a kukoricavetést később 20 holdra növelték. Mi nem voltunk szemtanúi a napr serénykedésnek, de a községi tanács vezetői elmondották, hogy a munkában résztvevő valamennyi gazda lelkesen dolgozott és nem kevés büszkeséggel beszéltek arról: a közösen vetett takarmánynövényeket közösen is takarítják be, hogy az indulásnál legyen a szövetkezet jószágállományának takarmánya. Természetesen, nemcsak a Rákóczi Tsz jövendő tagjai gondolnak a közös életforma megkezdésére, hanem a többiek is. Azok, akik ősztől kezdve az Ujtérvári Tszhez kívánnak tartozni, már korábban szintén elvetettek 14 hold kukoricát, 5 hold herét és 5 hold kölest, hogy legyen majd mit etetni a közösbe vitt jószágokkal. A községben legnagyobb a Lenin Termelőszövetkezet: ebben a paraszti közösségben 265 lelkes tag kezdi majd el a kollektív munkát, mihelyt betakarítják egyéni földjeikről a termést. A leendő tagság körében a lehető legjobb a hangulat, s ez a legutóbbi közgyűlésen is kifejezésre jutott, amikor kiegészítették a szövetkezet vezetőségét, illetve olyan embereket is beválasztottak, akik eddig nemigen vettek részt semmilyen társadalmi tevékenységben. Már ez a termelőszövetkezet is tett egyet s mást az őszi „nagy nekiindulás" sikeréért. Elvetettek 14 hold zabot és 30 hold kukoricát. A Lenin Termelőszövetkezet vezetősége jelenleg is tevékeny munkát fejt ki. Rendszeresen összeiönnek megbeszélésre, s Ilyenkor hasznos javaslatok születnek. Daróczi Mihály például legutóbb azt indítványozta: augusztusban telepítsenek a szövetkezet részére három hold földiepret, mert az igen nagy jövedelmet hoz a tagságnak. Hamarosan megkezdődik a közönségszervezés a Szegedi Szabadtéri Játékokra Még több mint két hónap választ el bennünket a Szegedi Szabadtéri Játékok ünnepélyes megnyitójától, máris felfokozott érdeklődéssel kísérik az egész országban a szegedi előkészületeket. Az érdeklődés nem egy esetben mór odáig fejlődött, hogy számos csoportos és még több egyéni kérés érkezik: biztosítsanak számukra jegyet és ellátást az általuk kiválasztott játéknapokra. Mindenhová eljutott már az előzetes műsornaptár, mely szerint előre elhatározhatják a vidékiek, hogy mely napokra, milyen produkciók megtekintésére utaznak majd Szegedre. A jegyek terjesztése még nem kezdődött meg, azonban máris elfogadnak csoportos előjegyzéseket, melyek között például számontartják a legnagyobb üzemek munkáskollektíváit is. Igény érkezett a hatalmas MÁVAG-tól, a Lenin Kohászati Művektől, iskolákból és intézményekből. A csoportos előjegyzések a jegyelosztásnál elsőséget kapnak. „ A játékok jegyei már elkészültek. Terjesztésüket egy nagy, egész országra kiterjedő szervezési apparátus hamarosan megkezdi. Szegeden és környékén a Nemzeti Színház közönségszervező irodája végzi majd ezt a munkát. Az első évben bérletezést nem kezdeményeznek, de mindazok, akik elővételben váltják meg jegyüket, 10 százalékos engedményt élveznek. A közönségszervezés gyakorlati, praktikus munkája tehát hamarosan, még ebben a hónapban megkezdődik, és az előjegyzések felvételén túl, a jegyárusítással is párosul. — A LENGYEL IFJÚSÁG ÍS készülődik a bécsi Világifjúsági Találkozóra. A lengyel vlT-küldöttségnek 500 tagja lesz, ebből 200 művész, 60-an sportoló és 240 ifjúmunkás, parasztfiatal és diák. Bécsbe utazik többek között a világhírű Mazowsteegyüttes. Ezenkívül szólisták és különféle népi együttesek, diákés gyermek művészcsoportok mutatják be tudásukat Bécsben. - A fiatal lengyel sportolók az gazt is most vezetik be. Itt ra. O most is a Köztisztasa- atlétikai, a kerékpáros, a kován már a konyhában a va- gi vállalatnál dolgozik. sárlabda, a kézilabda és az — Most is olyan korán donatúj tűzhely, nemsokára csak egy szál gyufa kell és lehet főzni. Gondolom, a belvárosban ez megszokott dolog, de itt, Rókus szélén, ahol egyes lakásba még a villany sem volt bevezetve, nagyon nagy változást jelent. Most a vezetékeket besüllyesztették a falba, a speizban is égőket szereltek fel. Eddig ott petróleumlámpával világítottunk. Uj bejárati ajtókat kapunk, rendbehozzák a WC-ket, üvegezett csapóajtókkal látíiszóversenycken vesznek részt. majd Kedves vásárlónk! A könnyűipar által a Budapesti Ipari Vásáron bemutatott legújabb ipari és ruházati cikkeket a vásár tartama alatt a Divatcsarnok árusítja Ebből az alkalomból is érdemes felkeresni áruházunkat, ahol az új cikkeken kívül a hazai és importárukból a legnagyobb választékot találja. DIVATCSARNOK (volt Párizsi Áruház) VI. Népköztársaság útja 39: Előzékeny kiszolgálás, házhoz szállítás. Postai utánvételes szállítás. A vásár területéről a 70-es trolival a 7. megálló. Zenekedvelők9 figyelem! DCútuitjüzene hang lemezbe mutató est A JUHASZ GYULA KULTŰROTTHONBAN (Vörösmarty u. 5. sz.) május hó 13-án (szerdán) este fél 7 órakor. Bemutatásra kerülnek a legújabb esztrád zenekari lemezek és operettlemezek. Az est keretében kisorsolásra kerülnek a töltőtollvósár idején indított kirakatverseny helyes megfejtői között a Délmagyarországi Papír- és Irodaszerértékesítő Vállalat által felajánlott nyereménytárgyak. A megjelentek között a Csongrád megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat és a Szegedi Kiskereskedelmi Vállalat hanglemezeket is sorsol ki. Belépés csak meghívóval. Meghívó igényelhető a HANGSZERBOLTBAN (Kárász u. 3.) Szegedi Kiskereskedelm Vállalat Csongrád megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a Ruházati Bolt következő árudáit tartja nyitva az országos vásár alkalmával: # Május 10-én9 vasárnap du. 2 óráig tart nyitva: 4-es sz. Aranykalász Kisáruház, Marx tér 14-es sz. Cipőbolt, Marx tér 23-as sz. Konfekcióbolt, Marx tér 1-es sz. Méterárubolt, Lenin krt. és Mikszáth K u. sarok 5-ös sz. Csillag Kisáruház, Lenin krt. 27-es sz. Alföldi Ruhaház, Lenin krt. 28-as sz. Ágynemű- és Tollszaküzlet, Lenin krt. 2-es sz. Maradékbolt. Mikszáth K. u. 24-es sz. Konfekcióbolt, Nagy J. u. 17-es sz. Cipőbolt, Széchenyi tér , 19-es sz Méter- és Divatárubolt, Széchenyi tér Jlátta már? / OKVETLENÜL NÉZZE MEG! a Korzó cukrászda kirakatát! Az új kerámia díszműtárgyak megvásárolhatók a Máanyagboltban (Kárász u. 17.)