Délmagyarország, 1959. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-28 / 74. szám
Szombat, 1959. március 28, 6 NÖVENDÉKHANGVERSENY A ZENEMUVESZETI SZAKISKOLÁBAN A Zeneművészeti Szakiskola a magyar—szovjet barátsági hónap alkalmából rendezett emlékezetes sikerű növendékhangverseny és egy Haydn-emlékest megrendezése után ismét lehetőséget adott hallgatóinak felkészültségük bebizonyítására. Szerdán este az intézet hangversenytermében szép számú közönség köszöntötte lelkes tapssal a növendékek énekes és hangszeres produkcióit. A szereplők között egyaránt helyet kaptak alacsonyabb és magasabb osztáiyos növendékek, valamennyien figyelemre méltó fejlődésről tettek tanúbizonyságot. A műsor nagyobb részét romantikus mesterek művei alkották, s a művek érett tolmácsolása a tanárok gondos munkáját. s a növendékek szorgalmát dicséri. A meleg siker után úgy éreztük: méltán öregbítette ez a hangverseny is az intézet hírnevét, (sz. g.) PITHAGORAS TEHET RÓLA Amikor Rómában kiosztják a bizonyítványokat, a szobrászoknak rengeteg munkája akad. Ilyenkor tömegével kell új orrokat faragniok. mert a tanulók a rossz bizonyítvány miatti dühükben leverik az antik szobrok orrát. Különösen Pithagoras orra forog állandó veszélyben, egyrészt mert elég nagy célpontot nyújt, másrészt, mivel az Ifjú rómaiak nem túlságosan lelkesednek a matematikáért, — A TANACSKÖZTARSASAG 40. évfordulója alkalmából dr. Lóránt László ügyvéd, a Szegedi Ügyvédi Kamara elnöke, a Szegedi Móra Ferenc Múzeumnak ajándékozta a Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsának ötkötetcs rendelettárát. A nehezen hozzáférhető, kevés példányszámban fennmaradt rendelettár ezentúl a múzeumon keresztül az érdeklődő közönség közkincsét képezi. A GYERMEKSZINHAZ HÚSVÉTI AJÁNDÉKA: „CSIPKERÓZSIKA" A városi tanács November 7 Művelődési otthonának gyermekszínháza holnap, vasárnap délelőtt fgl Il-kor mutatja be Szegeden a Kamaraszínházban a Grimm meséje nyomán, Ignácz Rózsa által írt „Csipkerózsika" című, háromfelvonásos, zenés mesejátékot. A mesejátékot gyermekszereplők mutatják be. Zenéjét András Béla szerezte. A gyermekeknek a mesejátékot Káldor Jenő, a Szegedi Nemzeti Színház tagja tanította be. A zenei kíséretet Kertész Gyula látja el; — AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK párt- és tömegszervezeti osztálya felkéri azokat az elvtársakat, akik 1919bcn vöröskatonák voltak, vagy a Tanácsköztársaság különböző szerveiben dolgoztak, hogy ba még nem írták össze őket, jelentkezzenek a pártbizottság (Sztálin sétány) I. emeletének 5-ös számú szobájában. KIÁLLÍTÁS A MORA FERENC MUZEUM KÉPTÁRÁBAN A Szegedi Móra Ferenc Múzeum és a fővárosi Műcsarnok rendezésében, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének segítségével, kiállítást nyitnak vasárnap délelőtt Szegeden. 18 mai olasz grafikus alkotásaiból. A kiállítást a képtár elsőemeleti termeiben rendezik meg, ahol 18 művész 52 képét helyezik el. Az ünnepélyes megnyitót holnap délelőtt 11 órakor tartják meg, melyen Gádor Emil, a Műcsarnok művészeti osztályának vezetője mond beszédet. A kiállítás anyagát vidéken elsőként a szegediek tekinthetik meg, előreláthatóan április 19-ig. FELHŐÁTVONULÁSOK, NÉHÁNY HELYEN ESO Várható időjárás szombat estig: felhőátvonulások, néhány helyen eső. Nyugaton a szél gyengül, keleten mérsékelt légáramlás. A nappali felmelegedés a Dunántúlon kissé fokozódik, máshol alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 14— 17 fok között. AZ ORSZÁG MINDEN RÉSZÉBEN OLVASSAK A TISZATAJ-at. A Csongrád megyei és szegedi Írók munkaközösségének lapja, a Tisza táj a hasonló jelleköeül a legnagyobb múltra tegű s küldetésű vidéki lapok kint vissza és ezek közül ma is a legkeresettebb országszerte. Jelenleg 7 ezer példányban jelenik irieg. s így példányszámával is egyedülálló a vidéki irodalmi csoportok lapjai között. Ez a szám a Tiszatáj történetében is először szerepel. Különösen megnövekedett az utóbbi két évben a lap előfizetőinek száma, hiszen jelenleg 4200 állandó, éves előfizetőt tartanak számon. Az ország minden megyéjéből rendeltek Tiszatáj-at. s így ma már eljut a legtávolabbi városokba és községekbe is. Különösen számottevő az oktatási intézményeknek a Tiszatáj iránt tanúsított támogatása, ugyanis az iskolák az előfizetőknek körülbelül egynegyedét képezik. Az ország művelődési otthonai közül 250ben található meg ez az irodalmi lap, do nagyon sok az egyéni előfizető is. A fővárosban egy-egy új számból mintegy 500 darab kel el rendszeresen, az ország más vidékein pedig 1700 előfizető és 1200 alkalmi vásárló olvassa rendszeresén a Tiszatáj-at. A szegedi és Csongrád megyei írók lapja tehát átlépte a megye határát, országos érdeklődésnek örvend és sokat foglalkozik vele a fővárosi saitó és a rádió is. Hogy még szélesebb körben elterjedjen, annak érdekeben a lap kiadója előfizetési akciót kezdeményez magánosok között, az „ötezer előfizetőért" jelszóval. Az ötezredik előfizetőt .jutalomban részesítik: kéthetes ingyenes üdülést biztosítanak számára és értékes könyvjutalommal ajándékozzák meg. NEGYVEN KISBARANY sütkérezett tegnap a tavaszi napsütésben az Április 4 útja végén, a 110-es húsáruda előtt. A Táncsics Termelőszövetkezetből hozták őket és egy óra sem telt bele, máris valamennyien gazdára leltek. A zsenge, 7— 5 kilós húsvéti báránykákat kilónként 12 forintért mérték élősúlyban. — HÜSZ szegedi iskola egészségügyi állomásainak több száz ifjú vöröskeresztese versengett két héten át elsősegélynyújtási ismeretekben. Iskolánként az öt legjobb elsősegélynyújtó fiatal, tehát száz diák április elején látványos városi versenyt rendez egy később kijelölendő szegcdi sportpályán. MIKROFON A SZIVUREGBEN Szovjet szákemberek a szívhangok tanulmányozására kisméretű ultra-mikrofont szerkesztettek. A műszert közvetlenül a szívüregben helyezik el' és vénán keresztül, vagy operáció útján juttatják oda. A szívhangok rögzítésére a mikrofont erősítő berendezéssel, dinamikus hangszóróval és- magnetofonnal kapcsolják össze. A magnetofon segítségével az oszcillográf göge bék alakjában is kimutatja szlvhangokat. ZÁLOGBA TETT HITVES __ AZ flj BŰVAR-VILAGCivitavecchlában egy Ifjú REKORDER Róbert Foster akLJ,^? St. Rafaeli 32 esztendős férzetm a hotelszamlájat. zálo- ... , . , , . gui Otthagyta feleségét, míg "> aki három perc es 42 mapénz után ment. Minthogy 24 sodpercig maradt a víz alatt órán belül nem jelentkezett, levegő nélkül. A teljesíta gyanakvó szállodás meg- „, .. J. , kérte a rendőrséget: köröz- meny előtt fel oraig palackzék a feledékeny férjet. ból tiszta oxigént lélegzett. 1959. MÁRCIUS 28., SZOMBAT MOZIK Szabadság: 6 és 8 órakor: Rose Arnd. — Színes nyugatnémet film. szélesvásznú változatban. Csak 18 éven felülleknek. Április l-ig. Vörös Csillag: Fél 6 és' fél 8 órakor: Apák iskolája. — Magyarul beszélő csehszlovák film. 14 éves kortól ajánlott. Április l-ig. Fáklya: Fél 6 és fél 8 órakor: Bum, a katona. — Svéd filmvígjáték. 10 éves kortól ajánlott. Március 29-ig. Postás Mozi: 5 és 7 órakor: Tegnap. Magyar film. 10 éven alullaknak nem ajánlott. Mihálytelek este 7 órakor: Azon az éjszakán. Norvég film. 14 éven alul nem ajánlott. József Attila-telepi általános iskola, fél 7 órakor: Isten és ember előtt. Nyugatnémet film. 14 éven alul nem ajánlott. Dugonics Mozi: A ml kis családunk. Nyugatnémet film. Előadások kezdete 5 és 7 óra. 14 éven alul nem ajánlott. NEMZETI SZfNHAZ Este fél 8 órakor: Párizsi vendég. Bérletszünet. Vége kb. 10,30. órakor. KAMARASZÍNHÁZ Ma nincs- előadás. ELISABETH TAYLOR EGYETEMI TANÁÉ Bármily különösen hangzik; Elisabeth Taylor, a „hollywoodi vígözvegy" rövidesen előadásokat fog tartani a Los-Angeles-1 California-egyetemen. A közismert filmszínésznő a filmművészetről ad elő az egyetem lelkes diákságának. Mondanunk sem kell, hogy előadásai a leglátogatottabbak lesznek az egész egyetemen; X A November 7 Művelődési Otthon Meseszínháza március 29-én, vasárnap de. a Kamaraszínházban bemutatja Csipkerózsika című mesejátékot. Rendező Káldor Jenő. zenei vezető Várady Zoltán. Jegyek válthatók a színház pénztáránál és a jegyelővételi pénztárnál (Kárász u.) Szabás-varrás-tanfolyam kezdődik kezdők részére az újszegedi November 7. Művelődési Otthonban. Jelentkezni lehet: mindennap 10—16 óra között a művelődési otthonban. Minden érdeklődött szeretettel vár a vezetőség. x össztánc a Juhász Gyula Művelődési Otthonban március 28., 29. és 30-án este fél 8 órai kezdettel. X Felhívás! A 20/1957. FM sz. rendelet értelmében kizárólag Újszeged területére . kötelező idegmérges permetezést rendelek el a virágzás teljes tartama alatt az araszoló kártételének megakadályozására Felhívom a méhtartókat, hogy április 1-től 25-ig helyezzék biztonságba méheiket. V. b.-elnök. ' x Felhívás! Tekintettel a későbbi bonsó . és egyéb tavaszi növények vetésére, a f. hó 8-tól 31-ig elrendelt galambzárlatot meghosszabbítom április 15-ig. Hatósági eljárást indítok azok ellen, akik fenti rendelkezésemet nem tartják be. V. b.-elnök. x Cimkegyüjtők, figyelem! A Postás Művelődési Otthon „Ki mit gyűjt" klubja vasárnap délelőtt 10—12-ig árusítja az újonnan megjelent cimkesorozatokat. x Kispajtások! Vasárnap délelőtt 10 órakor a Postás Művelődési Otthonban szórakozhattok. Bemutatásra kerül: Helikopterrel Magyarország felett, Az engedetlen kisfiú diafilmek és A nem igaz e. mozgó mesefilm. Utána tombola (csokit lehet nyerni). Belépődíj 1 forint. x A Szegedi Fényképész Szövetkezet a dolgozók szolgálatában. Műtermeink: Kárász u. 7., Széchenyi tér 7., Lenin krt. 42. Riport-, amatőrrészleg: Kárász utca 18 x Gyerekek, figyelem: Holnap és holnapután mesedélelőtt 10 órakor a Dugonics Moziban. Bemutatásra kerül: Engedetlen kisfiú Hóember Tóni. Színes, dia mesefilm. Azonkívül Hódok paradicsoma, mozgó mesefilm. Belépődíj 1 forint. x A helyes testápolás (A dolgozó nő kozmetikája). Előadó: Szatmáry Edit kozmetikus a TIT és a KPVDSZ Művelődési Otthon (Tolbuhin sugárút 14) előadásában, április 2-án este 6 órakor. Belépődíj 4 forint . ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területén Március 28-tól április 4-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetén Inspekciós dr. Rosti Ince állami állatorvos. Lakása: Gogol utca 6 Telefon: 36-48. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. x Felhívás az ebtulajdonosokhoz. Az I„ II.. III. kerületi tanács v. b. pénzügyi osztálya felhívja az- ebtulajdonosok figyelmét. hogy az 1/1957. P. M. ós F. M. sz. rendelét' alapján elkészítendő ebnyilvántartáshoz az eb-bej elentésl kötelezettségüket tegyék meg. Az éb-bejelentéshez szükséges nyomtatványokat az Illetékes kerületi tanácsok pénzügyi osztályánál lehet átvenni. Bejelentés határideje: 1959. április 3. Az eb-bejelentés elmulasztása szabálysértési eljárást von maga után. x Felhívás! A 20/1957. FM sZ. rendelet értelmében a téli kisés nagyaraszolő kártételének megakadályozása céljából kötelező idegmérges (1 százalékos „Holló 10") permetezést rendelek el, kizárólag Újszeged területére. A méhzárlat időpontjára való tekintettel a permetezéseket csak április 1. után szabad elvégezni. V. b.-elnök. J*PORT IJj Németország legnagyobb cirkusza ion - Jön / jön ! Háztartási zsiradékot kitűnő minőségű színszappanra főzünk ki. Szabadsajtó u. 72. Szappanfőző KTSZ. Nagy gyakorlattal rendelkező vasesztergályost felveszünk. Órabér 5 forinttól 10 forintig. MAHART, Tápé Szobafestést, mázo-ást vállalunk Tiszaszigeti Vegyesipari KTSZ. Telefon: 5. Tiszasziget. Azonnali belépéssel férfi segédmunkásokat felveszünk Jelentkezni munkakönyvvel az Ujszegedi KenderLenszövő Vállalat munkaügyi osztályán; Nehéz Diesel-szerkesztésben jártas technikust felveszünk önéletrajzot „Univereal" jeligére kérjük a Takaréktár u. Hirdetőbe. Budapest után. Szegeden a Marx téren, 1959. április 6—13-ig du. fél 4 óra és este 8 órakor. FŰTÖTT NÉZŐTÉR! Jegyek kaphatók a Magyar Hirdetőnél: Takaréktár u. 8. Tel.tl 41—80, az AEROS] pénztárkocsijánál a ] Klauzál téren, a szín-' ház szervezőirodájában,] Kárász u. 33-65. 13. Telefon: Pénztári órák: Magyar I Hirdető: reggel 8-tól este 7-ig, ünnepnap: j 10—l-ig, 3—6-ig. ; Dugonics téri pénztári kocsinál egész nap. Színház szervezőirodájában: reggel 8-tól este 6-ig, ünnepnap: 10-1ig, 3—6-ig. Felszabadulási váltófutás A városi atlétikai szövetség az ISB-vel és a DST-vel karöltve felszabadulásunk 14. évfordulója alkalmából, április 3-án, pénteken délelőtt fél 11 órai kezdettel férfiak és nők részére ünnepi váltófutó-versenyt rendez a belváros utcáin tízes csapatok részére. A férfiversenyzők útvonala: Rajt a Széchenyi téren levő Tisza Áruház előtti szovjet emlékmű. Váltóhelyek: 1. Dugonics tér—Lenin körút sarok, 2. Tolbuhin sugárút— Nagykörút sarok, 3. Hajnóczy u. sarok—Nagykörút sarok, 4. Kossuth Lajos sugárút—Nagykörút sarok, 5. Klapka tér, 6. Csongrádi sugárút—Nagykörút sarok, 7. József Attila sugárút—Nagykörút sarok, 8. Szt. György téri villamoskitérő, 9. Sztálin sétányi pártház. Cél a Széchenyi téren az OTP előtti szovjet emlékmű. A női versenyzők útvonala: Rajt a Széchenyi téren az OTP előtti szovjet emlékmű. Váltóhelyek: 1. Takaréktár u.—Arany János u. sarok, 2. Gőzfürdő előtt, 3. Postaigazgatóság bejárata előtt, 4. Lenin körúti villamoskitérő; 5. Hajnóczy u.—Lenin körút sarok, 6. Gogol utca—Lenin Körút sarok, 7. Dugonics tér sarok, 8. Kárász utca—Dugonics tér sarok, 9. Kárász utcán levő játékbolt előtt. Cél a Széchenyi téren levő Tisza Áruház előtti Szovjet emlékmű. A nevezéseket április l-ig kell beküldeni Szabó László versenytitkár címére: Szeged, Munkácsy u. 9. sz. alá. A versenyzők melegítőben a Sztálin sétányon levő Dankószoborral szembeni Ifjúsági Ház bejárata előtt már háromnegyed 10 órakor tartoznak jelentkezni, ahonnét felvezetésük a váltóhelyekre meg fog történni. A mai, a holnapi és a hétfői sportműsor SZOMBAT I kusi Tornacsarnok, 10 órakor. LABDARÚGÁS Vasutas-pálya: Szőregi Rákóczi—Móravárosi Kinizsi, megyei bajnoki (a szőregiek Szegedre hozták be mérkőzésüket), fél 4 órakor (Bálint); SZVSE—Sz. Építők, barátságos, fél 2 órakor (Vadász). A külső Vasutas-pályán: Szőreg—Kinizsi, ifjúsági. fél 2-től, vezeti: Fodor, Külső SZEAC-pálya: Honvéd—Erdőgazdaság, városi, 3 órakor (Kun). SZAK-pálya: Helyiipar— SZVSE II, városi, fél 3 órakor (Zsarkó). KOSÁRLABDA SZEAC—Székesfehérvéri Építők, NB l-es férfimérkőzés, Rókusi Tornacsarnok, délután háromnegyed 3 órától. VASÁRNAP LABDARÚGÁS SZEAC-pálya: NB II Keleti csoport—NB II Nyugati csoport, válogatott mérkőzés, fél 4 órakor (Tárkány). SZAK—Alsóvárosi MÁV, barátságos mérkőzés, háromnegyed 2 órakor (Jurka). Vasutas-pálya: Postás— Előre, városi, fél 10 órakor (Bokor). Ady tér: Bőrösök—Gőzfűrész, városi, 9 órakor (Fórián L.). ASZTALITENISZ Felszabadulási Kupa, férfi- és női csapatmérkőzések a Dugonics utcai általános iskola tornatermében, 9 órától. RÖPLABDA Sz. Honvéd—Győri Dózsa, NB l-es férfimérkőzés, RóI HÉTFŐ Értesítjük vásárlóközönségünket, hogy április 26tól két lóhűsárudánk üzemel, egyik Attila u. 9. a másik Tábor u. 5 sz. alatt. Nyitvatartási idő 7 órától 15 óráig. Állandóan friss lőhús. lő hentesáru kapható. Eleimis zerkiskereskedelmi Vállalat ASZTALITENISZ Bemutató edzés és asztaliteniszről szóló filmek vetítése a Kenderfonógyár Rigó utcai kultúrtermében, 3 órától. KÉZILABDA A SZEAC férficsapatának barátságos mérkőzése a Bp: Elektromos NB l-es csapatával az Építők-pályán, fél 12 órakor. Előtte: Sz Spartacus-Vasas—Sz. KosuthHonvéd, Bp. Elektromos ifjúsági—Sz. Ractaótj ,§rimnáJ zium. fl Budapesti Elektromos kézilabda csapatai Szegeden Hétfőn, március 30-án folytatódnak a városi kézilabda-szövetség által, a Tanácsköztársaság évfordulójának tiszteletére rendezett mérkőzéssorozat küzdelmei. A múlt héten elmaradt Budapesti Elektromos vendégszereplésére az Építők-pályán kerül sor. Az Elektromos NB l-es férfi- és I. osztályú férfi ifjúsági csapatával vesz részt a sportversenyen. A kézilabda-mérkőzések műsora: háromnegyed 10 órai kezdettel a Szegedi Spartacus-Vasas, a Szegedi Kossuth-Honvéddel mérkőzik, utána az Elektromos ifjúsági és a Radnóti Gimnázium találkozójára kerül sor, majd a Bp. Elektromos —SZEAC NB l-es mérkőzés szerepel a kézilabda-programban. A Szegedi Köztisztasági Vállalat nyugdíjas dolgozókat alkalmaz vagonkirakások céljára. Jelentkezés a vállalat telephelyén, Szeged, Pacsirta utca: 1. szám. Villamostábla-kezelői végzettséggel rendelkező elektrikusokat kapcsolótábla-kezelőnek felvesz a Szegedi Közlekedési Vállalat. Jelentkezés hétfőn, kedden délelőtt a vállalat telephelyén Szeged, KülsőPulcz utca 2. szám. DÉLMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi bizottságának lapja Szerkesztő bizottság: Siklós János felelős szerkesztő, Nagy István és dr. Lőkös Zoltán szerkesztők Szerkesztőség: Szeged, Sztálin sétány 16. Telefon: 35-35 és 30-03 Éjszakai telefon: 35-06 és 34-38 Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér 3. A lapot árusításban és előfizetésben a Csongrád megyei postahivatalok terjesztik. Előfizetési díj 1 hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: Vincze György