Délmagyarország, 1959. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-29 / 75. szám

XV. évfolyam, 75. szám. Ara: 60 fillér. Vasárnap, 1959. március 29. Doleschall Frigyes dr.: As új orvosi rendtartás nagy lépést jelent előre a szocialista egészségügy megvalósításához vezető úton Készülődés ez április 4-i díszszemlére jHabik-dinasztia Szép Szó Jobb mint a Füles Rejtvény A Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rende­letet fogadott el az új orvosi rendtartásról. Ezzel kapcso­latban dr. Doleschall Frigyes egészségügyi miniszter nyi­latkozott a Magyar Távirati Iroda munkatársának. — A korábbi orvosi rend­tartást, a benne uralkodó fa­siszta szemlélet miatt, már 1954-ben hatályon kívül he­lyezték. A felszabadulás óta új rendtartás nem készült. Hiánya gyakran éreztette hátrányos hatásait. — A törvényerejű rende­let — a korábbi rendtartás­sal szemben — határozottan előírja az orvos feladatait és követendő magatartását a szocialista egészségügy meg­valósításáért és a dolgozók magas színvonalú orvosi el­látásáért. Rendelkezik töb­bek között az orvosnak gyó­gyító-megelőző tevékenysé­ge körében kifejtendő mun­kájáról, a közegészségügyi­járványügyi feladatairól, sa­jat továbbképzésére vonat­kozó kötelezettségéről, stb. — A rendtartás célja, hogy a szocialista egészségügyi el­látás alapelvének megfele­lően a biztosítottak, az őket megillétő magas színvonalú egészségügyi ellátást díjtala­nul kapják meg. Szabályozni kellett az orvosi magángya­korlatot is úgy, hogy az semmiképpen ne sérthesse a biztosítottak érdekeit. Sza­bályozni kellett az orvosi te­vékenység jogosultságának feltételeit, valamint az or­vosok fegyelmi felelőssé­gét is. — Orvosaink túlnyomó többsége — folytatta a mi­niszter — a szocialista er­kölcsi felfogásnak megfelelő törvényességével a közérde­ket szolgálja. Akadtak azon­ban egyes orvosok, akiknek magatartása a dolgozók jo­gos bírálatát és elégedetlen­ségét váltotta ki. Átalakuló­ban lévő gazdasági és társa­dalmi viszonyaink között meg kell határozni azokat a követelményeket, amelyek­nek megvalósítását mind a dolgozók széles tömege, mind az orvosok többsége helyesli és amelyek alkalmasak ama sajnos még fellelhető visz­szásságok megszüntetésére. Ezért az orvosi rendtartás külön fejezetben is kiemeli az Orvos- Egészségügyi Dol­gozók Szakszervezetének irá­nyításával működő orvos­etikai bizottságok jelentősé­gét, amelyek mint társadal­mi szervek minden törvé­nyes szabályozásnál alkal­masabbak arra, hogy a ka­pitalista, majdnem azt le­hetne mondani: üzleti er­kölcsi felfogás maradványait a beteg és az orvos közötti viszonyból végleg eltüntes­sék. Ha azonban az orvos­etikai bizottságok nevelő ha­tása és ellenőrzése egyes ki­vételes esetekben nem bizo­nyulna elégségesnek, a rend­tartás súlyosabb fegyelmi vétség esetén a Munka Tör­vénykönyve rendelkezésein túlmenően komoly pénzbír­ság kiszabását is lehetővé teszi. — A mo6t megjelent or­vosi rendtartás, az egész tár­sadalom támogatására is számítva, nagy lépést jelent előre a szocialista egészség­ügy megvalósításához vezető úton — fejezte be nyilatko­zatát dr. Doleschall Frigyes. /HmfmHTHHHHTWTD Virágzanak a tulipánfák Kibontották szirmaikai Szegeden a Széchenyi tér kü• lönleges szépségű díszfái, a magnóliák, amelyeket virág­juk alakja után tulipánfák­nak neveztek el. A szubtró­pusi vidékről származó cser­jék megszokták az itteni ég­hajlatot s terebélyes fákká fejlődtek. Most — szín pom­pás látványt nyújtva — „te­tötől-talpig- halvány rózsai­színbe öltöztek. mmiiiímmiiHiiniiiimitaiimti in BünannaBssag A leányok — akik szin­tén lelkesen csatlakoztak a nagyszabású társadalmi akcióhoz — könnyeb fel­adatot kapnak. Szegedi ifjúmunkások és diákok nagyszabású társadalmi munkát végeznek Mindenütt látható, hogy olyan helyekre, ahol azokat gedi fiatalok az újszegedi Szeged az ellenforradalom további útépítéshez használ- vízálemelő szivattyúteleppel leverése óta a párt ée a kor- ják fel. Ezzel jelentős össze- kapcsolatos csatomázásban, mány segítségével hatalma- geket takarítanak meg a kö- földmunkálatokban is. sat fejlődött és tovább ha- zösségnek, melyek további lad előre. Többek között na- — terven felüli — útjavítá­pirendre került a korábban sokat tesznek lehetővé, nagyon elhanyagolt szegedi A lakodság áltál vállalt utak és járdák felújítása is. társadalmi munkához külö­A városi közlekedés szem- nősen szép, további segítség Ök a szegedi parkosításban, pontjából legfontosabb utak érkezett a napokban. virágültetésben és gondozás­rendbehozásához A városi tanács felkérésé- ban segédkéznek, s ezzel je­* ... „ . . „ . re a szegcdi városi KISZ- lentősen előbbreviszik a llt * segítse bizottság elhatározta, hogy „Szép Szegedért* mozgalmat. • patronálja a szegedi út- A most induló hatalmas A városi és kerületi tané- építési munkákat. társadalmi összefogás érté­csok is azonban szinte ere- Felhívására a város fiatal- két ma még nem lehet pon­jükön felül hatalmas össze- jai vállalkoztak arra, hogy tosan kimutatni. Minden­geket fordítottak erre a cél- segítenek a tanácsnak és a esetre már most látható, ra. Juttatták ezt részben a város lakosságának a terve- hogy sok tízezer forint meg­költségvetési, de jelentős zett utak mielőbbi megjaví- takarítását eredményezi mértékben a városfejleszté- tásában, felújításában. Segítségével lehetővé válik; si alapból is. A város lakos- Szegeden mintegy hétezer h°Sy városunkban több út­sága a Hazafias Népfront diák- és ifjúmunkás vesz javítást gyorsabban végzünk kezdeményezésére ezt az út- részt ebben a szép akció- el­építést nagyszabású társadal- ban. mi munkával támogatja - Március kedden reg_ mint ahogyan lapokban már j kezd • az e]s- b*_ beszámoltunk errőL AIII. *ád _ Tanítóképzőinté­keruleti nepfrontbizotteág 25 „ talj _ /ö]dmű_ javaslatára például az alsó- ves tcai útépítésnél a mun­városi gazdak fuvarral se- káfc 6, ke^ve _ az j8_ gedkeznek az utak rendbe- koIaj szünetet leszámítva ­hozatalaban. Igy a Foldmu- két hónapon át naponta ha_ ves utcai útépítésnél fel- Bonió létszámú csoportok bontott burkolatot társadal- dolgoznak az említett útsza­mi munkában elszállítják kaszon. Részt vesznek ebben ~ munkában valamennyi a középiskola, azonkí­vül az egyetemek, valamint á főiskola hallgatói is. A másik nag-szabású tár­sadalmi munka, mellyel a fiatalok a város lakosságát isegítik, a nagvkörúti víz- és >}) gázvezetékhálózat építése. A Kossuth Lajos sugárút és a Petőfi Sándor sugárút kö­zötti szakaszon mintegy hét­ezer folyóméter hosszú, egv méter mélv csatorna Másá­ét vállalták a vezetékek­nek, a víz- és gázcsöveknek. Ennél a munkáo-M kö'e' tíz­ezer köbméter földet moz­gatnak meg, s ha almas ösz­szeeeket takarítanak meg a közösségnek. Május végén — az isko­lai szünidők kezdetén — az üzemi fiatalok népes cső­Dortjai folvtatják az úténítés­hez felajánlott tórsad-lmi munkát. Részt ve«zn°k a Nagykörút és a Mérei utea kövezetének a felbontásá­ban. mellvel lényegesen mesrgvors;tjék ezeknek útszakeszok­Ok nak a rendbehozatalát. 'Közreműködnek még a sze- 1 nében. Szovjet—angol kulturális és tudományos együttműködés Moszkva (TASZSZ). A kül­földi kulturális kapcsolatok állami bizottságában szom­baton közös közleményt ír­tak alá a Szovjetunió és Nagy-Britannia kulturális, tudományos és technikai együttműködéséről. A közleményt szovjet rész­ről Georgij Zsukov, a kül­földi kulturális kapcsolatok állami bizottságának elnöke, angol résztől pedig Chris­topher Mayhew, a British Council szovjet kapcsolatok­kal foglalkozó bizottságának elnöke írta alá. Készülődés az Országos Mezőgazdasági Kiállításra A 63. Országos Mezőgazda- amelyet 70 éve exportálnak sági Kiállításra és Vásárra a Szeged környéki termelö­most jelentkeznek a terme- szövetkezetek, füzérben ál­lók. A magyar mezőgazda- lítják ki és termőbokrot is ság hagyományos seregszem- visznek a kiállításra. A kis­léje iránt a korábbi éveknél kundorozsmai József Attila is nagyobb érdeklődés mu- Termelőszövetkezet, amely a tatkozik, s az idén a „törzs- múlt évben 56 mázsás re­vendégeken* kívül új kiállí- korderedményt ért el, ter­tókkal ismerkedhetnek meg mesztési módszereit ismerteti, a látogatók.; v -A röszkei Lenin Termelőszö­Szeged 200 esztendői táj- vetkezet híres szakemberei kulturája, a paprikatermesz- . .. , . , , tés megfelelően szerepel az olyan PAP"kabokrot akar­Országos Mezőgazdasági Ki- nak bemutatni, amelyen több állításon. A fűszernövény, mint félszáz cső piroslik. Egyhavi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést kapnak a Szegedi Gázmű dolgozói A fennmaradó pénzből üdülőházat, sport­telepet, sportfelszerelést vásárolnak Csütörtökön reggel fél 6 radó pénzt is hasznos célok­órakor örvendetes esemény- ra fordítják. A tervek sze­re gyűlt össze a Szegedi Gáz- rint a Sárgán üdülőházat, mű üzemi tanácsa. Egyetlen spcrt-telepet, különböző napirendi pontjuk volt; a sportfelszereléseket akarnak nyereségrészesedés elosztása vásárolni, és a fennmaradó pénz jó fel- Az egyhavi fizetésnek használásának megbeszélése, megfelelő nyereségrészesedés «„,„ ,, kifizetése április 3-án este Nem volt nehez dolguk az , ünnenélves külsőségek üzemi tanács tagjainak, hi- "f!,! , c? „„„„ kozott, az üzem kulturterme­szen csaknem 150 ezer forint h ~ alkalommal a evár állt rendelkezésükre, a nye- vT^liil Sí* vezetosege vendegul latja reségrészesedés kifizetésére. Ezt az összeget osztották az­tán fel 120 dolgozó között. Igy átlagosan egyhavi fi­zetésüknek megfelelő bért, több mint ezer forintot kap­nak az üzem dolgozói. Per­sze volt olyan dolgozó is, mint például Kopasz József kőműves, a Gázmű régi dol­gozója, aki 1776 forintot visz haza, vagy Lippai József, szintén régi dolgozó, aki csaknem kétezer forintot kap. A vállalatnál visszama­vacsorán az üzem összes dol­gozóit, valamint a nyugdí­jas veteránokat. Aláírták Magyarország és a Benelux államok ez évre szóló árucsereforgalmi megállapodását A Külkereskedelmi Minisztériumban szombaton dél­ben aláírták a Magyarország és a Belga—Luxemburgi Gaz­dasági Unió, valamint Hollandia között létrejött 1959. évre szóló árucsereforgalmi és fizetési megállapodást. Magyarország mezőgazdasági termékeket, élelmiszert, textilárukat, közfogyasztási cikkeket, gépeket, készülékeket, optikai és sportcikkeket szállít, tenyészállatok, növényi olajak, és zsírok, műszálfonalak, len, gyógyszeralapanya­gok, gépeik, berendezések és nehézipari nyersanyagok elle­UdvM távirafok az MSZMP Kö/ponti Bizoílságához A Magyar Tanácsköztár­saság kikiáltásának 40. év­fordulója alkalmából üdvöz­lő táviratot küldtek Kádár Jánosnak, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága első titká­rónak Németország Szocia­lista Egységpártja IV. kül­döttkonferenciája második ülésszakának résztvevői. Ugyancsak üdvözlő távirat érkezett az MSZMP Közpon­ti Bizottságához Németor­szág Szocialista Egységpárt­ja Kari Marx-Stadt m gyei pártbizottsága IV. megyei küldöttkonferenciájáról. For­ró testvéri üdvözletüket tol­mácsolják az évforduló al­kalmából az MSZMP Köz­ponti Bizottságához küldött táviratukban Tirana, az Al­bán Népköztársaság főváro* sának dolgozói is. V1LAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK!

Next

/
Thumbnails
Contents