Délmagyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-16 / 13. szám
3 Péntek, 1059. január 16. Tíz és fel millió forintot fordítanak ez évben is a házak javítására Szegeden Szép eredményeket ért el az Ingatlankezelő 1958-ban A Szegedi Ingatlankezelő 1959-ben 14 nagyobb há- hogy megfordítják a sorrenVállalat terveiről minden zat újítanak fel, det. Ezentúl a részleg iráévben beszámoltunk. Az új, többek között a következő nyitja az eseményeket. Teraz 1959-es terv részletes tag- -bagolyvárakat-: Katona ut- vük elkészítésénél is ez az lalása előtt nézzük meg, mit ca 7> Felszabadulás útja 65, elv vezérelte a részleget. E valósítottak meg az. 1958-as r.ondoni körút 18, Marx tér szerint évben. Legjelentősebb mun- 17; Attila utca 6, Hajnóczy 1959. június 30-ig a házkájuk a lakásfelújítás volt. utca 1/b, Üstökös utca 9, kezelőségekhez bejelenAz elmúlt évben 12 nagy, Feltámadás utca 24, Hétve- tett hibák alapján megrossz, rozoga házat hoztak zér utca 27, Felsőtiszapart javítanak minden rossz rendbe, újítottak fel. 22, Vasasszentpéter utca 8/b tetőt. A 12 házban 158 bérleményt, és még ezenkívül három ha- Az év második felében pelakást és üzlethelyiséget. Er^ sonló — később megjelölen- dig megkezdik a tervszerű re a vállalat költségvetésé- dő — rossz állapotban lévő tetőátrakást. bői mintegy négymillió fo- házat. Hasonlo modon számolják rintot fordítottak Az új év érdekessége a fel az apro javítások -ad Igen jelentős a vállalat vállalat részéről a követke- hoc« jellegét. Június 30-ig egyéb munkája is ző lesz: eddig zömmel ide- orvosolják a házkezelősegekA felú iít isokon kívül * gen kivitelező újította fel az hez az elmúlt év utolsó napkőmüvesek 600 lakást Ingatlankezelő Vállalat rossz jáig beérkezett panaszokat Kőművesek bOO lakast házait Ebben az évbenafei_ A terveket csak igen sürgős újításra kerülő 14 háza kö- — életveszélyes — hibák tézül ríthetik ki. Az ez évi hibatizenhármat a vállalat fel- bejelentések kijavítására pe_ ,. . újító részlege hoz rendbe, dig az év második felében 1, - v i" 32 Inga,Jr, " mindössze egy ház javításá- kerül sor. zelo Vállalat a mellékhelyi- nál vesznek igénybe idegen Ugyancsak ebben az évben segek felújítására, karban- munkaerőt. A felújított la- kezdik el a meglévő csatorkások. bérlemények száma nák rendszeres karbantartáaz idén 251 lesz. sát, tisztítását. Egy bádogosA vállalat karbantartó- brigád csak ezt a munkát részlegének munkáját eddig végzi. S még egy számot az események irányították, kell megemlítenünk az 1959javítottak ki. A tetőfedők pedig 451 házon végeztek javítási munkát. Az elmúlt évben nagy gontartására is. Sok panasz érkezett ugyanis a vállalathoz: használhatatlan a mosókonyha, rossz a fáskamra. Az elmúlt évben 50 mosóÍT^^^^l" Vagyis egy-egy sürgős hib^ es tervből: 12 ezer méter bejelentés felborította a ter- csatornát szerelnek fel a bavüket. Most úgy határoztak, dogosok az idén. tak át felújítva rendeltető sének, ezenkívül 92 bérlő részére új fáskamrát építettek. 1958-ban 2500 négyzetméter padlót, parkettát raktak le. A cementpadló száma is igen szép, ebből 6085 négyzetmétert készítettek. A bádogosok elvégzett munkája talán a legszebb, legmutútósabb. 1958-ban 11 ezer folyóméter csatornát szereltek fel, 140 ház esőcsatornáját javították meg. És még egy szám a múlt évről: 440 méter szennycsatornát fektetett le a Szegedi Ingatlankezelő Vállalat. Az új év számai szebbek lesznek az 1958-as évinél. A Szegedi Ingatlankezelő Vállalat hosszabb lejáratú tervet készített. Elhatározták, hogy 1962 febiuárjáig bebizonyítják, hogy jobb gazdák, mint a volt háziurak. E célkitűzésük érdekében készítették el az 1959es évi tervüket. Ebben az évben tíz és fél millió forintot fordítanak házak javítására. Ebből az összegből ötmillió forintot felújításra használnak fel. Közel kétmillió forint értékű áru gyártására kapott megrendelést a Vas- és Fémipari KTSZ Szeged egyik legnagyobb kisipari termelőszövetkezete a Vas- és Fémipari KTSZ. A szövetkezet termékeit nemcsak országszerte, de sok külföldi országban is ismerik. Az elmúlt évben például egymillió 300 ezer forint értékű árut exportáltak. Az új év első felében pedig már egymillió 800 ezer forint értékű áru gyártására kaptak megrendelést. Az exportálandó termékek nagy részét az erőcsipőfogók, másrészét a szerszámos ládák készítése adja. Az exportterv teljesítése mellett nagy gondot fordítanak a belföldi gyártmányok készítésére is. Igy többek között a KTSZ rézműves részlege az egész országban elkészíti az új szeszfőzdék berendezését, valamint a felújítási munkálatokat. Ebben az évben Bujákon, Reziben, Nógrádcipeken és Berhidán készítik el a korszerű szeszfőzde berendezéseket. Dolgozik a ktsz a konzervgyárak részér© is. Szinte naponta készülnek el a ktsz telephelyén az automata töltőgépek, amelyek segítik, könnyítik a konzervgyári dolgozók munkáját. Ezenkívül a pécsi ércbánya részére súly- és minőségellenőrző berendezéseket gyártanak. Ezek a gyártmányok igen nagy körültekintést, szakismeretet igényelnek, s eddig még nem volt panasz a ktsz munkájára- Ez elsősorban annak tudható be, hogy a ktsz dolgozói szakmailag állandóan képezik magukat, sőt gondolnak az utánpótlásra is. Jelenleg is 26 ipari tanuló tanítását vállalták. Osztályba sorolják a kisiparosokat A rium Könnyűipari Miniszté- jenek a kisiparosok. Az utaa KlOSZ-hoz intézett sítás kimondja, hogy leiratában a gépi hurkoló, külön díjat csak akkor legépi- és kézikötő magánkis- het felszámítani, ha egyéb iparosok és háziiparosok ré- elkészítő műveletet igénylő szére új irányárakat, a ho- fonalból kíván köttetni a zott anyagból készült mun- megrendelő, kával kapcsolatban pedig új iránydíiakat hagyott jóvá. A vállalati iránydíjakhoz Az új iránydíjak megjele- gomb, zippzár és egyéb kelnése véget vet annak a hely- lék csak a tényleges beszerzetnek, hogy különböző jogtalan címen felárat követeiCsütörtökön bemutatták a sajtó munkatársainak a Csehszlovák Köztársaság budapesti nagykövetsége kiállítási termében ma, pénteken nyíló tárlat anyagát, amelyet a csehszlovák szövetkezeti ipar termékeiből álh'tottak össze. A tárlaton 65 szövetkezet több, mint 500 termékét mutatják be. A látogatókat a bejárati teremben művészi üvegfigurák, Trnka mester bábjai fogadják, majd különböző berendezések tanúskodnak a csehszlovák szövetkezeti ipar fejlettségéről- A kiállított konyhabútor, gyantával impregnált papírlemefl reumatikus betegségek gyógyítására korszerű readelftt létesíteaek a Szegedi Fürdfivállatoál Lapunkban az elmúlt év minél korszerűbbé tétele ér- zás, a fizikotherapia, Glisdecemberében két alkalom- dekében. Ennek eredménye- son-rendszeru suly- es Vilmái is foglalkoztunk szegedi ként dr. Berkes Pál, a vá- lanyfurdo, valamint egy mvonatkozásban a reumatikus rosi tanács egészségügyi osz- halalo készülék all majd renés mozgásszervi megbetege- tálya vezetőjének kezdemé- delkezesre a porartalmas hedésekkel, mint a második nyezésére több vezető- és lyen dolgozok kezelesere. számú népbetegséggel, vala- szakorvos részvételével bi- - mxcm|f k - „„únuallátó mint gyógyításának különfé- zottság tárgyalta meg a • BiaSOBIOKU gyOgyOlttlO le formáival. Többek között gyógyfürdő korszerűsítések reSZleg szóltunk arról is, hogy a szó- A helyszíni megtekintéssel . ... . .... ... , banforgó megbetegedések egybekötött tárgyaláson egy- «*hat komplett kezelest ad gyógymódjai közül szinte a hangú volt a vélemény hogy leglényegesebb, a gyógyfür- sürgősen letre kell hozni esetek kezelését, valamint a dől kezelés elégtelen és azokat a gyógyfürdői változ- nagy laboratóriumi yizsgalaszakszerútlen, a Szegedi Für- tatásokat, amelyek a jelen- tokát azonban továbbra is dők és Hőforrás Vállalat je- legi körülmények között rö- a klinika végzi el dr Benlenlegi körülményei közt. vid időn belül és viszonylag cze György tanarseged veTöbb korszerű eszköz és kevés anyagi ráfordítással «msevei . gyógymód létrehozása vált megvalósíthatók Ezek szema már szükségszerűvé. rint a reumatikus es moz- zesre kerulo reumatiod szakgásszervi megbetegedések tő- rendelesre es gondozásra Cikkeink nyomán megméretú gyógyítása egy $ élénk érdeklődés nyilvánult helyen ,esz- amennyiben a aiatt a gyógyító és gondozó meg a több éve problemati- fürdő épületében kap helyet munkát dr. Domokos József ku-s gyógyfürdői kezelések a szakrendelés és a gondo- reumatológus és dr. Papp Kornélia látja majd el. Dr. Vetró János, a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás igazgató-főorvosa is nyilatkozott a tárgyaláson, s véleménye szerint a nagyon szükséges gyógyfürdői korszerűsítések nem csökkentik a fürdő tisztasági célt szolgáló jellegét, annál is inkább, mert a harmadik kerületben már megvalósult népzuhanyozó mintájára Kiállítás nyílik a csehszlovák szövetkezeti ipar termékeiből Budapesten zefcből készült, könnyű és kívül-belül egyaránt gyorsan lemosható. A Romo márkájú mosógép a bekapcsolás után önműködően cseréli a meleg és a hidegvizet, adagolja a szappant, kimossa, kicsavarja és megszárítja a szennyesként, berakott ruhát. A csehszlovák szövetkezeti kiállítást ma nyitják meg, január 25-ig a kereskedelmi és szövetkezeti szakemberek, február elején pedig a nagyközönség számára mutatják be. zési áron számítható fel. Ha a kisiparos, háziiparos saját fonalból készített terméket ad el, a megadott vállalási díjakhoz a felhasznált fonal mennyiség díját is hozzászámítja. A mennyiséget azonban úgy kell kiszámítani, hogy a kellék nélküli kész termék súlyát kell figyelembe venni, s azt anyag veszteség címén 15 százalékkal. haszon címén 8 százalékkal, összesen tehát 23 százalékkal lehet növelni. Ehhez a nettó termelői árhoz az érvényben levő forgalmiadókulcsnak megfelelő összeg kerül és ez jelenti a fogyasztói árat. Ha a kisiparos á megadott irányárakat, iránydijakat üzletében jól látható módon kifüggeszti és annál legfeljebb alacsonyabb díjakat alkalmaz, a hozott anyagból készült termékeknél árvetést készíteni nem köteles. A megjelent rendelkezés az új iránydíjaknál kétféle osztályt állapít meg: az I. osztályba sorolását csak az a kisiparos, háziiparos kérheti, aki legalább ötéves önálló kisipari, háziipari gyakorlatot tud igazolni és nyílt árusítási üzlettel rendelkezik; a II. osztályba soroltnak kell tekinteni azt a kisiparost, aki osztálybasorolását az új iránydíjak megjelenésétől számított harminc napon belül nem kéri. i Fél évszázad a tudomány és oktatás szolgálatáoan A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jugtudományi Kara szerdán este bensőséges ünnepséget rendezett dr. Buza László akadémikus, egyetemi tanár, a nemzetközi jog kiváló művelője 50 éves oktatói és tudományos munkássága alkalmából. Az ünnepséget dr. Martonyi János, az Állam- és Jugtudományi Kar dékánja nyitotta meg és szeretettel köszöntötte dr. Buza Lászlót. A jubilánsot meleg szeretettel üdvözölte dr. Antalffy György, a Szegedi Tudományegyetem rektora is és méltatta tudományos munkásságát. Díszes kötésben átadták azután dr. Buza akadémikusnak a tudományos akták sorozatában a Tudományegyetem által megjelentetett Buza-emlékkönyvet. Ennek címe: "Jogi tanulmányok dr. Buza László akadémikus, egyetemi tanár oktatói működésének 50. évfordulójára-K. A jubilánsot táviratban köszöntötte Szigeti József művelődésügyi miniszterhelyettes, dr. Szabó Imre, az Állam- és Jogtudományi Intézet igazgatója is. Személyesen üdvözölte dr. Buza akadémikust dr Hajdú Gyula, a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Nemzetközi Jog Tanszékének vezetője, valamint Vitányi Béla, a Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Jog Tanszékének vezetője. Az üdvözlésekre dr. Buza László válaszolt és köszönetet mondott a szép ünnepségért, valamint az emlékkönyvért. Képünk ízléses csehszlovák konyhagarnttúrákat mutat he további zuhanyozókat létesítenek majd más kerületekben, többek között a Fertőtlenítő Intézet területén és másutt is. A gyógyfürdői korszerűsítésre fordított összeg egyáltalában nem kidobott pénz, hiszen — sajnos — nemcsak azzal a 3400 eddig "feltérképezett- szegedi mozgásszervi és reumatikus betegségben szenvedővel állunk szemben, hanem a járásban és a környező tanyákon lévőkkel is, akik ugyancsak igénybe vehetik majd a korszerűsített gyógyfürdő-kezeléseket és gondozást Szegeden. A tervek szerint a korszerűsítés egy-két hónap alatt elvégezhető, s a szakrendelések márciusban már ott történhetnek. f-i -cl — EGY ÉSZAKI-SARKI szovjet kutatóállomáson különleges, szovjet tudósok által szerkesztett búvárruhában búvárokat bocsátottak le a mínusz 1,8 fok vízbe, a tengermélység tanulmányozására. A kísérlete'" c:\zz-::zl jártak: az új búvárruha megfelelő védelmet nyújtott a búvároknak. ~jLxr A Pesti Napló mai számában Hatvany Lajos "Tudomány és vidéke« című cikkében — melyet "A kultuszminisztérium figyelmébe« alcímmel látott el — az egyetemeknek a forradalom szellemében történő fölfrissítését javasolta. Többek közt ezeket írta: >>Beöthy és Riedl mellett ott szeretnők látni Babitsot, akit úgy megilleti a magyar irodalmi rendes tanszék, mint az olasz irodalomé Carduccit és Pascuolit. Mellette működhetnének magántanárokul mindazok, akik az irodalom megszentelt berkeiben, mint tor utászok új ösvényt nyitottak valamerre. Talán Ignotus? Talán Schöpflin? Talán a professzor és poéta Juhász Gyula? Talán mind a hárman.« (Később, a Tanácsköztársaság idején Babits valóban kapott katedrát a pesti egyetemen: Juhász Gyulából azonban nem lett többet tanár — középiskolás fokon sem.. • ) A szegedi szociáldemokrata párt újabb nagygyűlést tartott a Tisza Szálló nagytermében a kommunista mozgalom terjeszkedése ellen. Risztics ezredes, nagybecshereki szerb dandárparancsnok Újszegedre érkezett. A szegedi Nemzeti Tanács küldöttsége fölkereste és kérte, hogy a pár nappal előbb életbeléptetett forgalmi korlátozást helyezze hatályon kívül. Risztics ezredes az eddigi mértékű, indokolt forgalmat — főként az élelmiszerszállítást — engedélyezte. Délután tartotta a Tűz című irodalmi lap újabb előadását. Juhász Gyula »Költöavatás« címmel mondott megnyitót. »A délután műsorát — írta a DéimagyarorszCg — Juhász Gyula kedves humorú, meleg konferansza nyitotta meg, mellyel Ujfalusi Jenőnek, egy fiatal, tehetséges diákpoétának »Öreg szótárok« című köteményét vezette be.(József Attila tehát nem az első volt, akit a nagy szegedi költő pártfogolt, buzdított, útra bocsátott!) Lebontották a 125 esztendős régi "kegyesoskolát'. Megtalálták a zárókő bádogdobozát; az építés idején (1793) működött városi magisztrátus tagjainak névsora volt benne.